Klaus Matefi: A betlehemi csillag és a Schemhamphoras titkai

Több évtizedes kitartó és szerencsés kutatás eredményei
AbonnentenAbonnenten: 0
LesezeichenLesezeichen: 0
Zugriffe: 1384

Klaus Matefi: A betlehemi csillag és a Schemhamphoras titkai

Beitragvon Klaus Matefi » 14. Feb 2020 15:18

Klaus Matefi: A betlehemi csillag és a Schemhamphoras titkai




A tanulmány tartalma szabadon felhasználható a forrás és a szerző megjelölése mellett.
Benutzeravatar
Klaus Matefi
Forum Admin
 
Beiträge: 209
Registriert: 05.2013
Wohnort: Deutschland
Geschlecht:

Antworten Seite 1 von 1:

Klaus Matefi: A betlehemi csillag és a Schemhamphoras titkai

Beitragvon Klaus Matefi » 14. Feb 2020 16:03

Előszó



Gyermekkoromtól fogva csillapítatlan belső indíttatást éreztem rejtett dolgok felkutatása, feltárása iránt. A háború és az ezutáni időszak következményeitől elszegényedett, társadalmi és anyagi szempontból lesüllyedt értelmiségi családban nevelkedtem fel. Sok esetben azért, hogy jóllakhassunk testvéreimmel, fémhulladékot, papírt, vadgesztenyét gyűjtögettem öcsémmel szerte a városban, amiket aztán értékesítve, élelemre válthattunk be. Így ment ez éveken keresztül. Egy alkalommal harmadmagammal gödröket ástunk unalmunkban a kertünkben, és nagy örömünkre, egy korábbi olasz uralkodót, Umberto-t ábrázoló ezüst pénzérmére bukkantunk. Felébredve bennem a kincskeresés utáni lelkesedés, az elkövetkező napokban és hetekben fáradságot nem kímélve túrtam fel szinte az egész területet annak reményében, hogy talán még több értéket rejtegethet ott a föld, azonban sajnálatos módon a további próbálkozásaimat már nem koronázta siker, így idővel kénytelen voltam csalódottan feladni.

Néhány hónap elteltével egy fantasztikusan izgalmas és máig felejthetetlen álomban volt részem, amiről minden túlzás nélkül állíthatnám, hogy tulajdonképpen bizonyos tekintetben rányomta bélyegét a további életutamra. Ez arról szólt, hogy egy szép nyári napon belső indíttatás hatására, fáradságot nem kímélve, egy széles és mély gödröt ástam a kertünk közepetáján abban bízva, hogy valamilyen elrejtett kincset fedezhetek majd ott fel, de e helyett egy nagyobb méretű faragott kőbe ütközött az ásóm hegye. Legnagyobb csodálkozásomra egy függőlegesen elhelyezkedő, terjedelmes kőkereszt kezdett kibontakozni előttem, ami mint később kiderült, egy földbe temetett templomtorony tetején díszelgett. A kereszt alatt néhány méterrel egy boltíves ablaknyílásra bukkantam, amiből kissé fojtó, tömjénszerű füst gomolygott felém. Nem szóltam erről senkinek, hanem a bátyám tulajdonát képező, általa gyártott kötéllétra segítségével, és egy gyengén világító zseblámpával a kezemben próbáltam lejutni a helyiség aljára. Máig se értem, hogy miképpen bizonyulhatott elég hosszúnak az a megközelítőleg hat méter hosszú segédeszköz, de lefelé haladva valahogy nem akartak elfogyni a létrafokok, így egy-két perc elteltével, izzadó homlokkal és kezekkel ugyan, de szerencsésen elértem a mozaikpadlózatot. Egyre világosabb lett ekkor a helyiségben és egy teljesen ép állagúnak tűnő templom belseje tárulkozott fel előttem, gazdagon díszítve oszlopokkal, szobrokkal és freskókkal. Elindultam a gyönyörűen megalkotott, távolról kör alakúnak tűnt, az oldalán számomra ismeretlen jelekkel ellátott oltár felé. A felette lévő nyolcszögletű, nyolc oszlopon álló, valószínűleg márványból készült és pazarul ékesített baldachin tetején egy vakítóan fényesen ragyogó pentagramma állt, ami a templom belsejét világította be a számomra. Alig tettem néhány lépést, amikor legnagyobb bosszúságomra a vekkerünk sértőn hangos csengése riasztott fel álmomból, félbeszakítva a nem mindennapi éjszakai kalandomat, figyelmeztetve arra, hogy nemsokára iskolába kell induljak… Annak ellenére, hogy a későbbiekben nagyon szerettem volna megálmodni ennek a folytatását, sajnos nem ismétlődött meg többé.

Annak az évnek karácsonyára édesapám egy szép formájú, legalább két méter magas gyökeres, fenyőfát vásárolt, amit az ünnepek elteltével nekem volt a feladatom a kertben elültetni. Mivel szerencsére nem volt felfagyva a talaj, így minden gond nélkül meg is tettem, méghozzá oda, ahol álmomban a templomra találtam. A házból közel 40 éve elköltöztünk, de tudtommal még mindig ott található az említett fenyőfa, az ég felé egyre magasabbra törekedve.

Fiatal koromban egyáltalán nem rajongtam a kötelező iskolai olvasmányokért, hanem ha alkalmam adódott, inkább nagybátyám tulajdonát képező, számomra kifejezetten érdekfeszítő könyveket olvasgattam a nyári szünetekben, amikor édesapámmal és öcsémmel nála nyaraltunk. Így jutottam hozzá például Szerb Antalnak, a "Pendragon legenda" című művéhez is, amit szinte le sem tudtam rakni, amíg a végére nem értem. 14 év körüli gyermek lehettem akkoriban. Serdülő koromban az érdeklődésem aztán más irányba terelődött, aminek következtében hobbiszerűen elektroncsöves, majd későbbiekben tranzisztoros készülékek építésével töltöttem szabadidőmet.

Több mint két évtizeddel elteltével, édesanyám jóvoltából a kezembe került Teres Ágostonak a "Biblia és asztronomia" című munkája. A könyv az Újszövetség "főhősének", a názáreti Jézusnak az életével kapcsolatos esetleges kozmikus vonatkozásokkal is foglalkozik, és a "betlehemi csillag" mibenlétére megpróbál választ keresni. Teres Ágoston (Gustav Teres; 1931 - 2007) jezsuita szerzetesként a Specola Vaticana (Vatikáni Csillagvizsgáló) egykori tudományos munkatársa volt. Rendkívüli módon felcsigázta érdeklődésemet a téma, de mire végére értem a könyvnek, az az érzés alakult ki bennem, hogy számomra egyáltalán nem oldotta meg kielégítően ezt a jezsuita csillagász magyarázata, sőt tulajdonképpen egy olyan fokú hiányérzetet váltott ki bennem, ami alapján úgy éreztem, hogy fáradságot nem kímélve valamilyen úton-módon azt ki kell elégítsem. Mondhatnám egyszerűen úgy is, hogy függővé váltam, mint a dohányos ember a nikotintól, vagy az alkoholista az alkoholtól. Ennek folytán lettem rendszeres látogatója a Stuttgartban található "Württembergische Landesbibliothek"-nak, azaz a "Baden-Württemberg-i Országos Könyvtárnak", ahonnan rengeteg (több száz) érdekfeszítő irodalomhoz jutottam az asztrológia, okkultizmus, vallástörténet, kabbalah, etc. témakörökben, melyek bizonyos fokig feltétlenül hozzájárultak kutatási tevékenységem későbbi eredményességéhez.

Katolikus hitem ellenére eltántoríthatatlanul elhivatást éreztem a bibliai vallások misztériumai kozmikus hátterének feltárása iránt. Mivel egyetlen vallás se veszi jó néven híveitől, de senkitől sem az ilyen irányú buzgólkodást, ennek apropóján le kellett győzzem magamban, a vallásom által sugallt ilyen irányú tilalmaival kapcsolatos gátlásaimat annak érdekében, hogy korlátok és akadályoztatások, azaz kötöttségektől mentesen, ugyanakkor elfogulatlanul állhassak hozzá elhatározásom akkor még kissé valószerűtlennek tűnő megvalósításához.
Viszonylag jártas voltam a bibliai tanítások terén, ugyanis egy kifejezetten vallásos családból származom. Gyermekként évekig az egyik leglelkesebb és legszorgalmasabb ministránsa voltam templomunknak. Az sem volt ritka, hogy hétvégenként 3-4 misén is aszisztáltam. A bibliai ismeretekben történő behatóbb elmélyülésem természetesen csak a kutatási tevékenységem megkezdése utáni időkre tehető. Akkoriban hozzájutottam az 1890-2020-ig kikalkulált efemeridákhoz, és igyekeztem ennek segítségével megfelelő következtetéseket levonni a korábbi évszázadok, évezredek esetleges kozmikus történéseivel kapcsolatosan, de sikertelenül. Már fel akartam adni, amikor váratlanul rámragyogott a szerencse csillaga. Nem rendelkeztem computerrel és nemis értettem a kezeléséhez, de miután véletlenül ráakadtam az egyik németországi nagyárúházban egy asztrológia kereső programra, aminek segítségével akár évezeredekkel korábbi konstellációkat is meg lehet könnyedén találni, megvettem 19 Márka 80 Phening-ért a "Fuji Magnetics GmbH" (Kleve, Deutschland) által 1997-ben forgalomba hozott "Fuji AstroLogln" (In der Reihe Wissen/Bildung) Windows 95-ös programot, majd ezt követően egy computert is hozzá. A mai napig ezt az általam féltve őrzött programot használom kutatásaim során. Kezdetben azt hittem, hogy hamar hozzá fogok jutni az általam keresett helyes megoldáshoz, de csalódnom kellett, ugyanis amennyiben az ember nincs tisztában a kutatott konstelláció pontos időpontjával, abban az esetben mintha egy hatalmas szénakazalban próbálna megtalálni egy gombostűt... Mint ismeretes, az asztrológia földközponttal (geocentrikusan) vizsgálja a Naprendszer égitestjeinek a mozgását, beleértve a Napot is. A földi megfigyelő számára a Napon és a Holdon kívűl a többi égitest (Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz és Plútó) periódikusan retrográd (a megszokott keringési iránnyal látszólagosan ellentétes) mozgást is végez. Aki ismeri ezt az égi mechanizmust, az valószínűleg tisztában van azzal is, hogy mennyire bonyulult rátalálni mondjuk egy, öt, vagy hat égitestből felépülő ismétlődő konstellációra ilyen kritérium mellett. Amennyiben pedig az ember nem tudja pontosan, hogy egyáltalán mit is keressen, abban az esetben bizony szinte esélytelen a próbálkozása.

Óriási segítséget jelentett számomra, az asztrológiában, kabbalah-ban, hermetikus ismeretekben és a héber nyelvben is jártas, zsidó származású Nostradamusnak (1503 – 1566) az 1999. évre vonatkozó kifejezetten pontos és rendkívül fontos próféciája, ami szerint:

"L` an mil neuf cens nonante neuf sept mois, Du ciel viendra un grand Roy d`effrayeur," (Centurie X., LXXII.) (Les Propheties de M. Michel Nostradamus, Dont il y en a trois cens qui n'ont encore jamais été imprimées; A Lyon, 1566; S. 164)

"Ezerkilencszázkilencvenkilenc hetedik havában az égből megérkezik a rettegés nagy királya." (Centuriák X. 72.)

A túlnyomó többség ennek hallatára csak gúnyosan és hitetlenül mosolygott, de mégis akadtak olyanok is, akik ezt határozottan komolyan vették. Így például a Naptemplom Rend (Ordre Temple Solaire/OTS, Sonnen-Templer Orden) igyekezett szisztematikusan felkészülni erre a beharangozott apokaliptikus égi eseményre azzal, hogy a kanadai ingatlanukon egy atombiztos bunkert építettek és hatalmas mennyiségű élelmiszerkészletet halmoztak fel abból a célból, hogy a várható globális klímakatasztrófát,vagy az esetleges újabb világháborút túlélhessék, sőt ezáltal másokon is segíthessenek. Mint tudjuk, a rend tagjainak a többsége a vezetőséggel egyetemben nem élhette meg ezt a kozmikus történést, ugyanis a mai napig felderítetlen okokból végeztek velük. 1994.10.04-én, a héber naptár polgári újéve (1. tisri – Ros Hásána) utáni újhold alkalmából, a Quebec (Kanada) melletti Morin Heights-ben a rend öt tagját ölték meg; másnap pedig, 1994.10.05-én Svájcban két helyen (Cheiry-ben és Chalet von Granges-sur-Salvan-ban) csaptak le ismeretlen tettesek a rend tagjaira, 48 halottat hagyva maguk mögött. 1995.12.15-én Franciaországban a Vercors-masszívumban, a Drome-folyó és Grenoble között tizenhatan estek áldozatul; majd 1997.03.22-én öten váltak gyilkosság áldozatává újra Kanadában, St.Casimir-Quebec-ben. Valakik feltételezhetően rossz szemmel nézhették nyilvános felkészülésüket és szereplésüket. A médiumok előszeretettel rituális öngyilkosságoknak állították be utólagosan a brutális és tragikus eseményeket...

A Nostradamus-féle előrejelzés az 1999.08.11-én létrejött, napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus keresztre célzott, ami szerinte a rettegés nagy királyának az égből történő megérkezését kellett eredményezze, mások viszont például az ószövetségi messianisztikus elképzelések messiásának, Immánuelnek a születését, vagy "Jézus második eljövetelét" várták ettől. Adva volt tehát számomra egy kozmikus kereszt, amit a Nap-Hold konjunkció, ezzel szembenállva, azaz oppozícióban az Uránusz, és jobbról-balról ~90°-ra pedig a Mars és a Szaturnusz alkotott. Ez a konstelláció volt az, aminek alapján végül is rájöttem a későbbiekben a héber misztika titkos tudománya, szerintem legféltettebb kincsének, a "Schemhamphoras"-nak ("Isten 72 szellemének") mibenlétére, illetve az általam kutatott misztériumok megoldásaira. A véletlenség műve volt-e ez, vagy esetleg már a kereszttel kapcsolatos gyermekkori álmom is ennek a jövőben történő szükségszerű bekövetkeztére akarta előre felhívni a figyelmemet, vagy talán az ezzel kapcsolatos elhivatottságomra? Ki tudja… Annyi viszont biztos, hogy a misztériumok csúcsponját, végkifejlettjét képező kereszt fel- és megismerése által jutottam be a számomra addig ismeretlen és rejtélyes "templom" belsejébe. Célom ezzel a terjedelmes feltáró jellegű tanulmánnyal nem a haszonszerzés, mint ahogy azt a mai pénzközpontú társadalmi morál sejtetné, hanem kizárólagosan az, hogy az emberiség nagy családjának kulturális kincseit képező misztériumokba betekintést nyerhessen az eddig beavatatlan túlnyomó többség is végre, hiszen már az évezredek óta beharangozott "végidőkben" élünk javában, egy-két évtizeddel az ószövetségi messianisztikus elképzelések és vágyak Messiás Királyának, Immánuelnek a színrelépése előtt, és 21 évvel "Jézus második eljövetele" után, illetve a síiták által várt Imam Mahdi megjelenése idején. Aki ezek után esetleg mégis egy eseménydús és izgalmas kalandregényre számít, az egészen biztosan csalódni fog, mivelhogy az általam megalkotott tanulmánynak egyáltalán nem a szórakoztatás a célja, hanem a meg- és felismerés elősegítése.

A tanulmány tartalma szabadon felhasználható a forrás és a szerző megjelölése mellett.


Bild
A szerző - Klaus Matefi (1955.06.14. -) mitológiakutató
E-mail: klaus_matefi@t-online.de
Benutzeravatar
Klaus Matefi
Forum Admin
 
Beiträge: 209
Registriert: 05.2013
Wohnort: Deutschland
Geschlecht:

Klaus Matefi: A betlehemi csillag és a Schemhamphoras titkai

Beitragvon Klaus Matefi » 14. Feb 2020 18:25

Tartalomjegyzék


Előszó
Bevezetés
1, Isten 72 szelleme - Schemhamphoras
2, Immánuel a zsidók Messiása
3, Jézus születése és kereszthalála
4, Ószövetségi misztérium kozmikus keresztje és szerepe a zsidó vallástörténetben:
- Ábrahám emberáldozat kísérlete
- A sínai szövetségkötés
- Salamon királlyal kapcsolatos legendák
- Asszír támadás Samária ellen
- A Purimnak és a Tóra megalkotásának kozmikus háttere
- A sárkányölő Szt. György legendája
- Julianus császár templomépítésre ösztönzi a zsidókat
-
-
-
-
-
-
5, Ószövetségi messianisztikus mozgalmak és ál-messiások
Benutzeravatar
Klaus Matefi
Forum Admin
 
Beiträge: 209
Registriert: 05.2013
Wohnort: Deutschland
Geschlecht:

Klaus Matefi: A betlehemi csillag és a Schemhamphoras titkai

Beitragvon Klaus Matefi » 14. Feb 2020 18:27

Bevezetés



Nincsen kizárva, hogy egyesek már az okkult, illetve ezotéria kifejezések láttán is elriadnak esetleg ennek a könyvnek a behatóbb tanulmányozásától pusztán azért, mivel nincsennek tisztában ezen szavak tényleges jelentésével, illetve az előítéletüket az ilyen témákat támadni, lejáratni és lehetetlenné tenni igyekvők véleményére építik ahelyett, hogy utánanéznének a pontos jelentésüknek. Az okkult szó rejtett, titkos, titokzatos valamire utal, az ezotéria titkos tudást jelent, az ezotérikus pedig mint jelző azt, hogy csak beavatottak számára hozzáférhető. Biztosan vannak olyanok is, akiket mosolyra késztetnek ezek a kifejezések, hiszen a mai modern digitalizált világunkban, az atomkorszak derekán ugyan milyen titkos dolgok létezhetnének az államtitkokat, hadititkokat, ipari titkokat, orvosi titkokat, banktitkokat, vagy a hálószobatitkokat kivéve?...

A vallási irányzatok hívő tagjai olyan misztériumokban, titkokban hisznek megméretés és feltétel nélkül, melyeknek úgymond természetfölötti vonatkozásai is vannak. Valójában az összes misztériumvallás okkult és ezotérikus is egyben, hiszen a vallási titkok csak a beavatottak számára hozzáférhetők. A vallásokat életrehívó beavatottak és a hívő tömegek között bizonyos szempontból érdekellentétek állnak fenn ugyanúgy, mint a titkos társaságok tényleges beavatottjai és "közkatonái" között, mivel az eltitkolásra szánt ismeretek, információk birtokosainak nem céljuk az, hogy azokhoz a laikusok is hozzáférhessenek, mivelhogy az a "varázs" megszűnését eredményezné, tehát elvesztené a neki eredetileg szánt funkcióját. Ebből persze nem következik az, hogy minden zsidó rabbi, keresztény pap vagy muszlim imám beavatott lenne. Szó sincs erről. Ők a beavatottak által lefátyolozott ezotérikus ismereteket, exotérikus, azaz kivülállók számára is hozzáférhető formában sajátítják el tanulmányaik folyamán, és adják azt tovább majdan a hívő tömegeiknek. Eliphas Levi (1810-1875; eredeti neve Alphonse Louis Constant) keresztény kabbalista és okkultista (aki papnak tanult, de felszentelése előtt szakított a papi pályával) azt állította például, hogy a keresztény hitnek valódi titkait tulajdonképpen maguk a pápák sem ismerik [1]. De milyen titkokra célozhatott vajon, melyekbe még a pápákat sem avatják esetlegesen be a keresztény vallások beavatottjai?
Erre a kérdésre a tanulmány további fejezeteiben a legjobb tudásom szerint igyekszem kielégítő és érthető válaszokkal szolgálni.

Felmerülhet jogosan a kérdés, hogy tulajdonképpen miért is van szükség hittitkokra, vagy a titkos társaságok berkein belüli titkokra, és miért nem lehet ezekbe a laikus hívőt, vagy a szabadkőműves páholyok átlagos tagját is beavatni?

A történelem folyamán minden egyes vallást, vagy titkos társaságot céllal hoztak létre. Ez a cél lehetett reális és irreális is. Az utóbbi esetben nem zárható ki a szándékos megtévesztés hátsó szándékának felmerülése sem. A reális cél elérése érdekében célszerű bizonyos dolgok titokbantartása annál a meggondolásnál fogva is, mivelhogy ha azt egy kívülálló megismerné, abban az esetben esetleg akadályokat gördíthetne a kitűzött cél megvalósításának az útjába, viszont a titok nemismerete már magában is egy belső vonzódást válthat ki az egyénben annak reményében, hogy majdan eljön a beavatás ideje, vagy pedig a tervbe vett cél elérése utáni begígért jutalom. A legmegfelelőbb példa erre az ószövetségi messianisztikus elképzelések, melyek kifejezetten földi tervek realizálására irányulnak. Aztán vannak irreális célok is, melyek köré felépített misztériumokat érthető módon nem szándékoztak megalkotóik a laikusok orrára kötni, hiszen ha megtették volna, akkor ki lenne az a balga ember, aki hinne azokban?...

Itt még érdemes kicsit behatóbban megvizsgálni a hinni, elhinni és elhitetni igék jelentését és azok kapcsolatát. Hinni bármiben hihet az ember, hiszen azt a szabad akaratunk biztosítja számunkra. A hit feltétlenül ösztönzőleg hat az egyénre, ennek hiányában viszont képtelenség lenne a hétköznapok nehézségeivel megbirkóznunk. Az emberi hit saját belső indíttatásból ered. A valamibe vetett reményünk valóraválásának vágya például az egyéni hitünk, amire hatással lehet külső sugallat, befolyásolás, szuggeszció is. Ha ennek a vágyunknak nincsen semmilyen jellegű reális alapja, abban az esetben nem vonhatunk másokat azért kérdőre, vagy felelősségre, ha az soha nem teljesedik be, ugyanis saját magunkat áltattuk olyan hiú, alaptalan reménnyel, ami eleve arra volt ítélve, hogy ne válhasson valóra. Tehát a hitünk tárgya tömören kifejezve irreális volt. Érdemes-e vajon példának okáért abban hinnünk, hogy netán megfelelő lélegeztető segédeszközök nélkül kibirnánk a víz alatt mondjuk negyed órát? Ez egy irreális elképzelés és eleve kivitelezhetetlen. Amennyiben tehát bárki a megvalósíthatatlanban bízva hozná magát helyrehozhatatlan, vagy akár tragikus végkimenetelű helyzetbe, következményeiért egyedül és kizárólag őt terheli a felelősség.

A hitnek számtalan tárgya illetve formája lehetséges, ami egy szó mint száz, lehet reális, illetve irreális is. Hihet valaki pl. egy lottó főnyereményben, ami reálisnak mondható ugyan még akkor is, ha egészen minimális rá az esély, de mégis bekövetkezhet. Ezzel szemben lehet a hit tárgya abszolút irreális is, ami helyett célszerűbb reálisabbat választani magunk számára, merthogy lehetetlen, nonszensz dolgokban hinni értelmetlenség, sőt ostobaság... Ha pedig rájövünk hitünk tárgyának megvalósulhatatlanságára, akkor a továbbiakban az már eleve nem jelentheti számunkra a belső erő forrását.

A hit egy adottság, ami erőt kölcsönöz a tulajdonosának, függetlenül a hite tárgyától. Ebből adódóan lehet ennek tárgya tulajdonképpen bármi. A találékonyabb vallásalapítók nem véletlenül rejtik a hit köntösébe a politikai és világi céljaikat, mivel ez által lényegesen nagyobb sikerre számíthatnak annak megvalósítása terén, a hívő tömegeik által. Így lehet Istenre apellálva olyan vallásetikai követelményeket is felállítani és elfogadtatni, melyeket esetleg egy normális, jóérzésű személy máskülönben értelemszerűen elutasítana. De ha ugye azt úgymond maga "Isten" (…) várja el és követeli meg tőlünk a tanítások szerint, akkor úgymond bizony kétely és habozás nélkül meg kellene cselekedjük, még ha az embertársunk életének kioltására, vagy tönkretételére vonatkozik is…

Elhitetni azt jelenti, hogy valakivel, vagy valakikkel elfogadtatni egy reményt, vagy bármit. A remény alapja, mint már jeleztem, lehet teljesíthetetlen (irreális) és teljesíthető (reális) is. Azért, mert egy valamire irányuló remény reálisnak tűnik, az még nem jelenti azt feltétlenül, hogy meg is valósulhat, hiszen a külső tényezők hatása döntő lehet ezen a téren a végeredményre nézve. Ha egy teljesíthetetlen (irreális) reményt próbál valaki bárkivel teljesíthetőként elfogadtatni valamilyen indíttatásból, úgy tudva, vagy tudtán kívül, akarva, vagy akaratlanul dezinformál, és az esetleges következményekért (legyen az anyagi kár, személyi sérülés, vagy egyéb más) vállalnia kell a felelősséget.

Erre szintén említenék egy extrém példát. Némely vallások a soha be nem váltható túlvilági ígéretek reményében olyan tettekre sarkallják vakon hívő lelkes követőiket, melyek helyrehozhatatlan következményekkel járnak magára a hívő személyre nézve is. Az iszlám például a férfiak számára 72 szüzet helyez kilátásba túlvilági jutalom gyanánt arra az esetre, amennyiben haláluk után a mennybe jutnak. Lehet-e vajon ennél nagyobb ösztönző jutalma egy egészséges, vagy esetleg túlfűtött nemi ösztönökkel felvértezett férfiúnak? Ennek legegyszerűbb megvalósulása az iszlám tanítások értelmében a mártírhalál által lehetséges, amit az ellenség ellen elkövetett öngyilkos akciókon keresztül is ki lehet érdemelni úgymond...

Mint láthatjuk, hatalmas eltérés mutatkozik a hinni és elhitetni igék jelentésében. Az elhinni ige az elhitetninek az esetleges következménye, nevezetesen a valaki, vagy valakik által elhitetésre szánt információt készpénznek, igaznak könyveli el az ember, következésképpen megméretés, kétkedés nélkül elhisszi, készpénznek veszi azt. Az elhitetésre szánt információ lehet megalapozott és megalapozatlan, valós és valótlan. Gondoljunk például napjaink politikai pártjainak választási programjaira… Naív választóként hiszünk ezekben a célkitűzésekben, de amint hatalomra jut bármelyik, általában megfeledkeznek a tömegeknek tett ígéreteikről, és szemrebbenés illetve jogi következmények nélkül folytatják tovább "áldásos tevékenységüket" (tisztelet a kivételnek)… A megalapozatlan és valótlan információ elhitetése, azaz dezinformálás történhet tudva, vagy tudatlanul, akarva, vagy akaratlanul.

Az eddig felsoroltakkal nem az emberi hitetlenséget szándékoztam ösztönözni, hanem sokkal inkább arra szerettem volna a kedves olvasó figyelmét felhívni, hogy az ember jól felfogott érdeke az kell legyen, hogy ne higgyen el nyilvánvaló valótlanságokat, mert az által maga is hajlamossá válhat azok elhitetésére, azaz mások dezinformálására.

A misztériumok titoktartását nagyon komolyan vették az érdekeltek, ezért, ha egy profán személy eljutott a tényleges beavatásig, annak fel kellett esküdnie arra, hogy a rábízott titkos ismereteket soha nem fogja kiteregetni beavatatlan egyének számára. Eliphas Levi a "Transzcendentális mágia" II. kötetében arra figyelmezteti azokat, akik az okkult ismeretek terén történt felfedezéseik által szeretnének hatalomra szert tenni, hogy ne tegyék, mert minden mágus, aki a titkait kivitte az emberek közé, az erőszakos halállal halt meg, mint Cardanus, Schröpffer és Cagliostro [2].

Harry Bondegger a "Die höhere Medizin, Alchemista Redivivus oder die reelle Seite der Alchimie" című kövyvében az alábbit írja:

"Senki ne tegye ismereteit közzé, ne add ezt az ellenség kezébe, ez az összes alkémista titoknak a titkát tartalmazza. Egy ilyen értékes gyöngyöt ne szolgáltass ki disznóknak és méltatlanoknak, ez egy nagy ajándéka Istennek! Ha ismered a titkot, megtiltjuk neked büntetés terhe mellett, hogy valakinek ugyanezt leleplezzed; mert aki ezt leleplezi, az Isten előtt átkozott. És ezért ezt a filozófusok állandóan titokban tartották és Isten segítségével a jövőben is titokban lesz tartva." (saját fordítás) [3]

August Horneffer (1875 – 1955) szabadkőműves író és filozófus által alkotott "Symbolik der Mysterienbünde" ("Misztériumszövetségek szimbolikája") szintén a beavatottakra vonatkozó titoktartásra figyelmeztet:

"A vallásos-mágikus eszköz titoktartása ősrégi."
"Az antik misztériumszövetségekben köztudottan, kötelezően, nagyon szigorúan betartották a titoktartást, az áruló súlyosan meg lett fenyegetve és nem menekült az általános megvetés elől."
(saját fordítás) [4]

Charles William Heckethorn (1826 – 1902) angol történész a "Geheime Gesellschaften, Geheimbünde und Geheimlehren" ("Titkos társaságok, titkos szövetségek és titkos tanok") című terjedelmes munkájában megerősíti az eddig írtakat:

"A beavatottakat "Epopten"-nek hívta az ember, tehát olyan egyének voltak, akik a dolgokat a maguk valóságában nézték. Minden misztériumnak voltak "nagyobb" és "kisebb" titkai, egy exotérikus és egy ezotérikus tan, valamint három fokozata. Az árulás mindenhol szégyenletesnek számított, és a legsúlyosabb büntetések lettek kiróva. Ezért a felvételre jelentkezőknek a legfélelmetesebb eskükkel kellett a titoktartásra felesküdniük." (saját fordítás) [5]

Az Oroszországban született okkultista, Helena Petrovna Blavatsky (Helena Petrovna von Hahn-Rottenstern; 1831 - 1891) az "Isis Entschleiert" ("Leleplezett Ízisz") című kétkötetes könyvében szintén utalt a misztériumok elárulóira váró halálbüntetésekre [6].

A német nyelvű "Keresztény Morál Lexikona" [7] a titkos ismeretek (latinul: divinatio) kutatását határozottan tiltja, és erkölcsileg megengedhetetlennek tartja, a Tóra alábbi soraira hivatkozva:

"Ne legyen köztetek olyan, aki a fiát vagy leányát áldozatul elégeti, ne legyen varázslást űző, se jelmagyarázó, kuruzsló vagy igéző! Ne legyen átokmondó, se szellemidéző, se jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó. Mert utálatos az Úr előtt mindaz, aki ilyet cselekszik. Ezek miatt az utálatos dolgok miatt űzi ki előled ezeket is Istened, az Úr."
(Mózes V. 18,10-12).

A középkor legnagyobb talmudtudósa, Moses Maimonides (RáMBáM; ~1138 - 1204), "A Bírák könyve, A királyok és háborúi szabályai" 11. fejezetében szigorúan megtiltja a Messiás eljövetele idejének előre történő kiszámítására irányuló igyekezetet, és állítása szerint a Talmud bölcsei a Szanhedrin 97b-ben az ilyen egyének fulladásos halálát kívánják [8]. Ezzel szemben a Lazarus Goldschmidt-féle német nyelven, Frankfurt am Main-ban, vallásos kiadásban megjelent Talmud szolidabban fejezi ki magát:

"Es schwinde (366) der Geist derjenigen, die das Ende (Zersteuung, Erlösung) berechnen wollen;" [9]

-- "Tünjön el azoknak a lelke, akik a véget (szétszóratás, megváltást) ki akarják számolni;"-- (saját fordítás)

Ez összhangban van tulajdonképpen a Dániel könyvében írtakkal is:

"Te pedig, Dániel, zárd be ezeket az igéket, és pecsételd le ezt a könyvet a végső időkig. Sokan tévelyegnek majd, de az ismeret gyarapodik. Azután én, Dániel, láttam, hogy még ketten állnak ott, egyik a folyam innenső partján, másik a folyam túlsó partján. Az egyik megkérdezte a gyolcsruhába öltözött férfit, aki ott állt a folyam vize mellett: Mikor lesz vége ezeknek a csodás dolgoknak? Hallottam, hogy a gyolcsruhába öltözött férfi, aki a folyam vize mellett állt, jobbját és balját az égre emelve megesküdött az örökké élőre: Egy időszak, meg két időszak és egy fél időszak múlva! Mert amikor véget ér a szent nép megrontójának hatalma, mindezek beteljesednek. Hallottam ugyan, de nem értettem, ezért megkérdeztem: Uram, mi lesz végül mindebből? Ő így válaszolt: Menj el, Dániel, mert ezek az igék le vannak zárva, és le vannak pecsételve a végső időkig." (Dániel 12,4-9) [10]

A "Bibliothèque nationale de France" ("Francia Nemzeti Könyvtár") 1967.01.17-én hozta nyilvánosságra a Louis Saint-Maxent, Gaston de Koker és Pierre Feugere íróktól származó „Le serpent rouge“ ("A vörös kígyó") című rövid, de feltehetőleg tartalmas és egyesek számára kifejezetten kellemetlen ezotérikus művet. Louis Saint-Maxent-et és Gaston De Koker-t március 6-án találták meg holtan, felakasztva, Pierre Feugere-t pedig a rákövetkező nap ugyanígy. Mindegyiket a reggeli órákban érte a vég, Louis Saint-Maxent-et 7 óra körül, Gaston De Koker-t két órával később, Pierre Feugere-t pedig másnap reggel, fél hét táján. Ezekről kizárólagosan csak azért tettem említést, hogy az olvasó számára szemléletesebbé válhasson az a tény, mi szerint a valódi ezotériával foglalkozó művek alkotóira bizony valóságos veszélyek leselkedtek minden időben.

Dimitrij Szergejevics Mereskovszkij (1865 – 1941) véleménye szerint a halál jelenti a "Nagy Misztériumba" ("Mysterium Magnum"-ba) történő beavatást, mivel az hozzáférhetetlen és kikutathatatlan:

""Der Menschen wartet nach dem Tode, was sie nicht erwarten noch wähnen." - Wenn ihr es nicht erhofft, werdet ihr das Unerhoffte nicht finden, denn sonst ist es unerforschlich und unzugänglich. Das heißt eben: "Sterben heißt in die großen Mysterien eingeweiht sein."" [11]

A holtak már nem beszélnek mint tudjuk, és képtelenek az élőket értesíteni a korábbi hitük vélt igazságainak realitásáról, vagy ellenkezőjéről. Léteznek kegyes hazugságok, és olyanok is, melyek anyagi és hatalmi célok elérését szolgálják. Kegyes hazugságnak számít mondjuk egy halálos beteget azzal vígasztalni, hogy semmi gond, hiszen meg fog gyógyulni. Ha ezt azért tesszük, hogy a betegnek erőt és reményt kölcsönözzünk még akkor is, ha tisztában vagyunk azzal, hogy menthetetlen az állapota, abban az esetben embertársunk iránti szeretet vezérel minket, ami nemes és helyes cselekedet, mert ezzel igyekszünk azt elérni, hogy könnyebben viselje el a kilátástalan helyzetét a reménykedése által.
Egészen más a helyzet azonban abban az esetben, ha valakikkel azért fogadtatunk el mondjuk soha be nem váltható túlvilági ígéreteket, hogy az életük folyamán arra koncentráljanak, és ahhoz tartsák magukat annak érdekében, hogy ezt a lehetőséget és állapotot mi kihasználva, hasznot húzhassunk hiszékenységükből, és uralkodhassunk rajtuk az emberiség jótevőjeként beállítva magunkat… Óriási különbség van az említett hazugságok motivációi és megítélhetősége között, hiszen az első esetben ez inkább dícséretes, humanitárius cselekedetnek tudható be, az utóbbi esetben viszont előre megfontolt, nyereség és hatalmi vágyból elkövetett félrevezetés és becsapás szándéka feltételezhető joggal. Megint más a helyzet abban az esetben, amennyiben ezeket a soha be nem váltható túlvilági ígéreteket nem anyagi, vagy hatalmi indíttatásból fogadtatjuk el egyesekkel, hanem humanitárius célból, tehát nem remélt anyagi illetve hatalmi előnyök miatt, hanem azért, hogy a hiszékeny laikusnak ezáltal erőt és reményt nyújthassunk a hétköznapok nehézségeinek elviseléséhez és leküzdéséhez. Vajon a tűzzel-vassal hirdetett és elfogadtatott, soha be nem váltható túlvilági ígéretek melyik csoportba tartozhatnak, és mi lehetett a céljuk?

A könyvesboltokban elérhető ezotériai témájú könyveknek titulált munkák az eddigi tapasztalatom szerint nem bírnak kellő tartalommal ezen a téren, sőt sok esetben értéktelennek is minősíthetők. Ezt persze a laikus kereső nem tudja kívülállóként elbírálni. A kabbalah-val kapcsolatban is számos selejt fércmű látott már napvilágot. A "Zsidó Fogalomtár" [12] állítása értelében a manapság elérhető ezzel kapcsolatos irodalmaknak nincsen semmi közük a valódi kabbalah-hoz, következésképpen értéktelenek tekinthetők. A profán laikusok számára is hozzáférhető kabbalah-könyvek tudtommal elhallgatják, hogy ez a titkos tanok gyűjteménye az ősi asztrológiai ismeretekre épült fel, és nem az általuk publikált hókusz-pókuszokra, melyeket a kereső nem fog tudni egyáltalán hasznosítani.

A misztériumvallások misztériumai értelemszerűen kozmikus misztériumok. Ez a helyzet az ábrahámita vallások esetében is természetesen annak ellenére, hogy ezt az érdekeltek előszeretettel nem hajlandók elismerni. Voltak, vannak és lesznek persze olyanok is, akik inkább struccpolitikát folytatnak ezen a téren annak reményében, hogy akkor mentesülhetnek a száraz tények által kínált felismerésektől...

A fejezet végéhez közeledve egy jóindulatú és hasznos tanács a keresők számára: soha semmit ne vegyen az ember készpénznek, kellő megméretés nélkül.

Ennek a terjedelmes tanulmánynak az írója már az elején szeretné nyomatékosan hangsúlyozni, hogy nem a szórakoztatást, a haszontalan időtöltést, vagy a hit elmélyítését, hanem az ismeretek gyarapítását igyekszik elfogulatlanul és konzekvensen szolgálni. Ennek érdekében a forrásmunkák idézeteit is tartalmazzák a fejezetek annak érdekében, hogy az olvasónak lehetősége legyen itt helyben meggyőződnie azok tartalmáról.

Befejezésül két találó és megszívlelendő idézet:

"A természetfeletti tudományok útjára vakmerően rálépni nem szabad, de ha valaki tett egy lépést ezen az úton, vagy célba ér, vagy elveszett." (saját fordítás)

"A mágiával játszani, kísérletezni, próbálgatni igen veszedelmes dolog. A laikus olyan, mint a gyermek, aki puskaporos hordó közelében tűzzel játszik. Előbb vagy utóbb áldozatul esik a borzalmas robbanásnak." (saját fordítás) [13]



Források:


[1] LÉVI, Eliphas: Das große Mysterium (Ulm, 1986) ISBN 3803630053
(S. 80) Die katholische Religion findet bei den Massen Einlaß durch ein Geheimnis, das selbst der Papst nicht weiß. Dies ist der Geheimnis der Mysterien.

[2] LÉVI, Eliphas: Transcendental magic, its doctrine and ritual (London, 1896)
(page 245) The consecrationof the rod must last seven days, beginning at the new moon, and should be made by an initiate possessing the great arcana, and having himself a consecrated rod. This is the transmission of the magical secret, which has never ceased since the shrouded origin of the transcendent science. The rod and the other instruments, but the rod above all, must be concealrd with care, and under no pretext should the magus permit them to be seen or tounched by the profane; otherwise they will lose all their virtue. The mode of transmitting the rod is one of the arcana of science, the revelation of which is never permited.
(page 248)The mysteries of life and death cannot be made sport of with impunity, and things which are to be takenseriously must be treated not only seriously but also with the greatest reserve. Never yield to the desire of convincing others by phenomena. The most astounding phenomena would not be proofs for those who are not already convinced. They can always be attributed to ordinary artifices and the magus included among the more or less skilful followers of Robert Houdin or Hamilton. To require prodigies as a warrant for believing in scince is to shew one`s self unworthy or incapable of science. SANCTA SANCTIS. Contemplate the twelfth figure of the Tarot-keys, remembers the grand symbol of Prometheus, and be silent. All those magi who divulged their works died violently, and many were driven to suicide, like Cardan, Schroppfer, Cagliostro, and others.

[3] BONDEGGER, Harry: Die höhere Medizin, Alchemista Redivivus oder die reelle Seite der Alchimie (Berlin, 1908)
(S.12) Mache niemand mit seinem Inhalte bekannt, gib es nicht in die Hände der Feinde, den es enthält das Geheimnis der Geheimnisse aller Alchimisten vollkommen. Eine so wertvolle Perle ist nicht den Schweinen und Unwürdigen preiszugeben, denn sie ist ein großes Geschenk Gottes! Und wenn du das Geheimnis kennst, so verbieten wir dir bei Strafe des Bannes, jemandem dasselbe zu enthüllen; denn wer es enthült, ist vor Gott verflucht. Und deshalb haben es die Philosophen stets so geheim gehalten und werden es mit Gottes Hilfe auch in Zukunft geheim halten.

[4] HORNEFFER, August: Symbolik der Mysterienbünde (Heidelberg, 1924)
(S. 19) Die Geheimhaltung religiös-magischer Mittel ist uralt!
(S. 23) In den antiken Mysterienbünden wurde es mit der Pflicht der Geheimhaltung bekanntlich sehr streng gehalten, der Verräter wurde schwer bedroht und entging nicht der allgemeinen Verachtung.

[5] HECKETHORN, Charles William: Geheime Gesellschaften, Geheimbünde und Geheimlehren (Leipzig, 1900)
(S. 12) Die Eingeweihten nannte man "Epopten", d. h. Leute, die die Dinge so sehen, wie sie wirklich sind. Alle Mysterien hatten "größere" und "kleinere" Geheimnisse, eine exoterische und eine esoterische Lehre, sowie drei Grade. Überall galt der Verrat der Geheimnisse für schändlich und wurde mit den schwersten Strafen belegt. Darum mussten die Aufnahmebewerber die Geheimhaltung mit den furchtbarsten Eiden beschwören.

[6] BLAVATSKY, H. P.: Isis Entschleiert, Band II. (Den Haag, 1974)
(S. 99-100) Die Beweise dieser Identität grundlegender Lehren in den alten Religionen werden gefunden in der Vorherrschaft eines Systems der Initiation in den geheimen Priesterkasten, die die mystischen Machtworte zu hüten hatten, und in einer öffentlichen Darlegung einer phänomenalen Kontrolle über Naturkräfte, die die innige Verbindung mit übermenschlichen Wesen andeuten. Jede Annäherung an die Mysterien all dieser Nationen wurde mit derselben eifersüchtigen Sorge bewacht, und in allen wurde die Todesstrafe über jene Initiierten jeden Grades verhängt, die die Geheimnisse veröffentlichten, die ihnen überantwortet worden waren. Wir haben gesehen, dass dies der Fall war in den eleusinischen und bacchischen Mysterien, unter den chaldäischen Magiern und den egyptischen Hierophanten, während bei den Hindus, von denen sie alle abstammten, dieselben Regeln schon vor undenklichen Zeiten geherrscht haben. Wir sind darüber ausser Zweifel; denn das Agrushada Parikshai sagt ausdrücklich: "Jeder Initiierte, irgend welchen Grades, der die grosse heilige Formel preisgibt, muss getötet werden."
Wir finden dieselbe äusserste Strafe bei den früheren Essenern, Gnostikern, theurgischen Neuplatonikern und mittelalterlichen Philosophen; und in unseren Tagen wiederholen die Maurer das Andenken an die Strafen des Halsabschneidens, der Zerstückelung und Ausweidung, womit der Kandidat bedroth wird.

Der Maurer schwört bei den furchtbarsten Strafen, dass er das Geheimnis irgend eines Grades nie mitteilen werde "einem Bruder eines geringeren Grades"; und die Agrushada Parikshai sagt: "Irgendein Initiierter des 3. Grades, der dem Initiierten des 2. Grades vor der vorgeschriebenen Zeit die erhabene "Wahrheit aufdeckt, muss den Tod erleiden.""

[7] http://stjosef.at/morallexikon/astrolog.htm
Lexikon der christlichen Moral
Astrologie
HÖRMANN, Karl
LChM 1969, Sp. 52 f
Unannehmbar und unerlaubt ist jedoch die aus den Sternen geschöpfte gewisse Voraussage von Dingen, ... ... ... od. diesselbe Grenzüberschreitung enthält wie sonstiges sittl. unerlaubtes Forschen nach Geheimwissen (divinatio). Augustinus (De contin. 14, PL 40,358), Thomas v. A. (S.Th. 2,2 q.95 a.5), das kirchl. Lehramt (D 1364 [717 d]) wenden sich gegen eine solche Art von A.

http://stjosef.at/morallexikon/geheimwi.htm
Lexikon der christlichen Moral
Geheimwissen
HÖRMANN, Karl
LChM 1969, Sp. 449 f
Immerhin ist es mögl., daß sich der Mensch an dämonische Mächte wendet und mit ihrer Hilfe ein sittl. unzulässiges Forschen nach G. (lat. divinatio) treiben will (vgl. Okkultismus). Solches Tun wird im AT als ein Greuel vor dem Herrn bezeichnet (Dtn 18,10-12).

[8] https://zsido.com/fejezetek/maimonidesz ... torvenyei/
http://www.zsido.com/konyv/179/2275/Zsi ... torvenyei_ (már nem lehet elérni)
http://regi.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm (már nem lehet elérni)
http://www.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm (már nem lehet elérni)

[9] GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud (Neunter Band)
(Frankfurt am Main, Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, 1996) ISBN 3633541063
Synhedrin XI,i,ii
Fol. 97b
(S. 67) R. Šemuél b. Nahmani erwiderte im Namen R. Jonathans: Es schwinde [366] der Geist derjenigen, die das Ende [Der Zersteuung Jisraéls; oft in derselben Bedeutung wie Erlösung] berechnen wollen;

[10] http://www.parokia.hu/bible/ (már nem lehet elérni)
Protestáns új fordítású (revideált) Biblia

[11] MERESCHKOWSKIJ, D. S.: Das Geheimnis des Westens - Atlantis-Europa, Betrachtung über die letzten Dinge (Leipzig, 1929)
(S. 448)

[12] https://zsido.com/fejezetek/k-2/
http://judaizmus.blogspot.de/2010/12/zs ... bi-11.html
http://www.bzsh.hu/web/index.php/vallas ... omtar.html (már nem lehet elérni)
Budapesti Zsidó Hitközség Hegedüs Gyula Utcai Templomkörzet S.Q.A.
Zsidó Fogalomtár
KÁBBÁLÁ

[13] LÉVI, Eliphas: Transcendental magic, its doctrine and ritual (London, 1896)
(page 33) We must not set out rashly along the path of transcendent sciences, but, once started, we must reach the end or perish.
(page 73) The inquisitive who, without being adepts, busy themselves with evocations or occult magnetism, are like children playing with fire in the neighbourhood of a cask of gunpowder; sooner or later they will fall victims to some terrible explosion.
Benutzeravatar
Klaus Matefi
Forum Admin
 
Beiträge: 209
Registriert: 05.2013
Wohnort: Deutschland
Geschlecht:

Klaus Matefi: A betlehemi csillag és a Schemhamphoras titkai

Beitragvon Klaus Matefi » 20. Feb 2020 21:20

1, Isten 72 szelleme - Schemhamphoras I.



A VIII. században héber nyelven megjelent kiadvány, a "Toledoth Jeshu" azt hangoztatja, hogy Názáreti Jézus a csodatevő képességét kizárólagosan annak köszönhette, mi szerint a jeruzsálemi Templom féltve őrzött titkához, a Schemhamphoras ( שם המפורש ) titkához jogtalanul jutott hozzá, ami által lett felvértezve az említett tálentummal. A könyvet a heidelbergi egyetem héber nyelven tudó és azt kutató professzora, Johann Andreas Eisenmenger (1654 - 1704) fordította le németre, amit részletekben meg is jelentetett az "Entdecktes Judenthum..." című kétrészes terjedelmes munkájának első részében (105 - 108. old., 155 - 158. old., 170 - 180. old.). Úgymond a régi idők folyamán a jeruzsálemi Templomban található "Szentek Szentjében" még Dávid által talált kövön helyezkedett el a frigyláda. Ezt a magyarázatok értelmében a Templom pusztulását követően Babilonba szállították át, ahol nyoma veszett. Az említett kőre Istennek 72 neve, a Schemhamphoras volt bevésve, amit a zsidó bölcsek úgy igyekeztek megóvni az illetéktelen személyektől, hogy a Schemhamphoras csodatevő erejét hasznosítva a kijáratnál található két oszlopra egy-egy ércből készült oroszlánt (mások szerint kutyát) állítottak. Ha esetleg egy beavatatlan megtanulta ott a helyszínen ezeket, és ennek a féltve őrzött tudásnak a birtokában szándékozott a helyszínről távozni, akkor a két oroszlán félelmetesen erős üvöltésének hatására azonnal elfelejtette azokat. Jézus annak érdekében, hogy rendelkezhessen az isteni csodatevő adottsággal, a "Szentek Szentjében" lévő kőre felvésett Isten 72 nevét feljegyezte egy pergamenre, majd azt a lábán egy késsel ejtett sebbe rejtette, ami az isteni tudás hatására be is gyógyult azonnal. Így amikor távozásakor az oroszlánok ráüvöltöttek, ugyan azonnal el is felejtette az isteni misztériumot, de hazaérve, miután kivágta a lábába rejtett cédulát, ismét birtokában volt annak. Ezt követően Betlehemben 310 hallgatójának kijelentette, hogy ő az Ézsaiás által megjósolt Messiás, sőt maga a Teremtő Isten is, aki az eget és a földet alkotta. Mivel a hallgatósága bizonyosságot akart erről szerezni, ezért szemük láttára feltámasztott egy sírjából kihantolt csontvázat és egy leprás beteget pedig meggyógyított. Ennek láttán a tömeg áhítattal elismerte, hogy valóban ő kell az Isten Fia legyen. Ennek az epizódnak van persze előzménye, Jézus születésének körülményei és a történet egészen haláláig folytatódik, de ezekről majd a Jézus életét tárgyaló fejezetben lesz szó. Annyi még itt feltétlenül megemlítésre méltó, hogy a "Toledoth Jeshu" írója Jézust egy törvénytelen gyermeknek (Mamser) illetve egy csalónak tartja és egy rosszéletű nő gyermekének (Huren-Kind) [1].

Martin Luther (1483 - 1546) a wittenbergi egyetem teológus professzora és a katolikus vallás reformátora és bibliafordító is behatóbban foglalkozott már a "Toledoth Jeshu"-val. Az 1552-ben, Wittenbergben kiadott "Der fünffte Teil der Bücher des Ehrnwirdigen Herrn Doctoris Martini Lutheri/ darinnen begriffen sind die Auslegung uber das erste Buch/ und folgend uber etliche Capitel der andern Bücher Mose/ Auch uber etliche Propheten/ nach anzeigung des Registers/ so nach der Vorrede verzeichnet." című könyv [2] 509. lapjától az 520-ig tanulmányozható a "Vom Schem Hamphoras: Und vom Geschlecht Christi." fejezet Martin Luthertől, melyben a "Toledoth Jeshu" szarkasztikus keresztényellenességét és a középkori exotérikus zsidó elképzeléseket a Schemhamphoras ("72 Engel Kraft", "72 Engel Namen") eredetével és jelentésével kapcsolatosan részletezi. Az 516. lap másik oldalán említést tesz a Wittenbergben található templom oldalán ma is látható "Rabini - Schem HaMphoras" felirattal ellátott dicstelen tartalommal bíró domborműről.

Isten 72 nevével kapcsolatosan többféle exotérikus magyarázat ismeretes:

1, Az elsőre Heinrich Cornelius Agrippa von Nettesheim (1486 - 1535) okkult német alkimista az 1533-ban kiadott "De occulta philosophia Libri tres" [3] könyvének 127. oldalán megtekinthető ábrával utal:

Bild

A JHVH (יהוה) szó betűértékeit a fenti módon összeadják és az 72-t eredményez...

HVHJ = He-Vau-He-Jod
Jod = 10
He-Jod = 5+10 = 15
Vau-He-Jod = 6+5+10 = 21
He-Vau-He-Jod = 5+6+5+10 = 26
Összeg=72

Jakob Böhme (1575 - 1624) német filozófus, misztikus és teozófus egyik könyvének [4] 1919. oldalán ugyanez a rendszer látható egy csúcsával felfelé fordított szívalakba ágyazva, Immanuel, Jesus és Christus felíratok társaságában és az alábbi szövegrészlet kíséretében:

"/das ist der teure Name GOTTES; seine Buchstaben sind die Flammen der Liebe/ die Er aus seinem Herzen in dem teuren Namen Jesu hat in uns geoffenbaret;"

Jakob Böhme tehát a Schemhamphorast a Názáreti Jézus személyével hozta itt kapcsolatba.

2, A következő ötlet értelmében JHVH nevét felhasználva (balról jobbra olvasva!) alakítják ki az alábbi rendszert, mely 72 betűt tartalmaz:

Bild

3, A harmadik magyarázat értelmében Isten 72 neve Mózes II. 14,19-21 verseire vezethető vissza, melyek úgymond a Schemhamphoras 3x72 betűjéről szólnak:

Bild

Az említett tórai részlet a Vörös-tengerrel kapcsolatba hozott mesés átkelésről szól, amit úgymond JHVH tett lehetővé népének, akik az őslakosok kincseivel felpakolva (Mózes III. 3,21-22) menekültek Egyiptomból Mózes vezetésével. A korábbi három versszakasz 3x72, azaz 216 héber betűből áll. Az első angyal (JHVH, Tetragrammaton, Kozmikus Krisztus első szelleme) nevét úgy alkották meg, hogy az első szakasz első betűjéhez rendelték a második szakasz utolsó és a harmadik szakasz első betűjét. A második angyal nevének kezdőbetűje az első szakasz második betűje, a második a második szakasz utolsó előtti betűje, a harmadik pedig a harmadik szakasz második betűje. Ez az eljárás folytatódik a hátralévő további 70 angyalnév esetében is. A héber szavakat értelemszerűen jobbról balra kell olvasni. A fenti táblázat jobbfelső sarkában látható három héber betű azonos az Agrippa von Nettesheim által megadott első angyal (Vehuiah) nevével, az alatta lévő pedig a 9. angyalnévvel (Haziel).

Agrippa von Nettesheim a könyvének [3] 257. oldalán tesz említést a 72 angyalról, melyeknek összefoglaló neve a Schemhamphoras. Itt részletezi az előbbi bekezdésben említetteket:

"Est certus textus in Exodo, tribus uersiculis contentus, quorum quilibet septuaginta duobus scribitur literis, incipientes: Primus Vaiisa ויסע: Secundus, Vaiauo ויבא: Tertius, Vaiot ויט: qui unam in lineam extensi, uidelicet primus & tertius à sinistra in dextram, medius uero coumerso ordine à dextra incipiens terminetur in sinistram, tunc singule tres literæ sibi subalternate constituunt unum nomem, quæ sunt septuaginta duo nomina, quæ Hebræi Schemhamphoras uocant: quibus si in sine addatur nomen diuinum El אל, ueliah, יה producunt septuaginta duo angelorum nomina trisyllaba, quorum quilibet fert magnum nomem dei, sicut scriptum est: Angelus meus præcedet te: obserues eum, est enim nomen meum in illo. Et hi sunt qui præsident septuaginta du bus quinariis cœlestibus, totidemquo; nationibus & linguis, & humani corporis artubus, cooperantur; septuaginta duobus synagogæ senioribus, totidemque; Christi discipulis: & nomina eorum secundum extractionem quam faci unt Cabaliste, patent in hac sequenti tabella, secundum unum modum quem diximus. Sunt aut & alii plures modi ex eisdem uersiculis fabricandi schemhamaphorash, ut cum omnes tres recto ordine sibi subalternatim à dextra in sinistram scribuntur, preter illos qui per tabulas ziruph, & tabulas commutationum extrahuntur, de quibus in superioribus mentionem fecimus. Et quoniam hæ tabulæ omnibus tum diuinis tum angelicis nominibus inserui unt, ideo illas etiam huic capiti subiungemus.
Hii sunt septuaginta duo Angeli, deferentes nomen Dei Schemhamphoras."


Az ezt követő oldalon fel is sorolja a 72 angyalnevet:

Vehuiah (1.); Ieliel (2.); Sitaël (3.); Elemiah (4.); Mahasiah (5.); Lelahel (6.); Achaiah (7.); Cahethel (8.); Haziel (9.); Aladiah (10.); Lauiah (11.); Hahaiah (12.); Iezalel (13.); Mebahel (14.); Hariel (15.); Hakamiah (16.); Leuiah (17.); Caliel (18.); Leuviah (19.); Pahaliah (20.); Nelchaël (21.); Ieiaiel (22.); Melahel (23.); Hahiuiah(24.); Nithhaiah (25.); Haaiah (26.); Ierathel (27.); Seehiah (28.); Reiiel (29.); Omaël (30.); Lecabel (31.); Vasariah (32.); Iehuiah (33.); Lehahiah (34.); Chauakiah (35.); Manadel (36.); Aniel (37.); Haamiah (38.); Rehael (39.); Ieiazel (40.); Hahahel (41.); Michaël (42.); Veualiah (43.); Ielahiah (44.); Sealiah (45.); Ariel (46.); Asaliah (47.); Mihaël (48.); Vehuel (49.); Daniel (50.); Hahasiah (51.); Imamiah (52.); Nanaël (53.); Nithaël (54.); Mebahiah (55.); Poiel (56.); Nemamiah (57.); Ieialel (58.); Harahel (59.); Mizrael (60.); Umabel (61.); Iahhël (62.); Anauel (63.); Mehiel (64.); Damabiah (65.); Manakel (66.); Eiaël (67.); Habuiah (68.); Rochel (69.); Iabamiah (70.); Haiaiel (71.); Mumiah (72.)

Athanasius Kircher (1602 - 1680) héberül tudó német jezsuita szerzetes "Oedipus Aegyptiacus" [5] címet viselő művének 186. oldalán látható a Schemhamphoras-ra utaló ismert illusztrációja, mely szintén a 72 angyal nevét is tartalmazza, ami megtekinthető még például a francia okkultista ezotérikus és rózsakeresztes teozófus, Papus (Gérard Anaclet Vincent Encausse, 1865 - 1916) Kabbalájának [6] 140. oldalán is.

Az itt felsorolt háromféle koncepció gyakorlatilag egyáltalán nincsen kapcsolatban a Schemhamphoras-sal illetve a héber kabbalával, amire már az előző fejezetben (Bevezetésben) is történt utalás a "Zsidó Fogalomtárra" hivatkozva, ami szerint a kabbalával kapcsolatosan manapság elérhető irodalmaknak semmi közük a valódi kabbalához, ergo tulajdonképpen értéktelenek...

Papus a már említett művének 52. ill. 53. oldalán arról számol be, hogy csak kevés zsidó beavatott és kiválasztott rendelkezik a kabbalával kapcsolatos helyes ismeretekkel:

"Einige wenige Gelehrte unter den Juden, einige auserwählte Geister besitzen diese Wissenschaft, deren Studium so lange Zeit beansprucht und schwieriger ist als das Wronskis, die weitläufiger ist als die spanische Mystik und komplizierter als die Theorien der Gnostiker.

Bei dem dazu erforderlichen Studium würde der Jünger neunzig Jahre alt, da ein Leben gerade noch genügen würde, um eine solche Vollendung zu erlangen."


Franz Buchmann a "Schlüssel zu den 72 Gottesnamen der Kabbala" ("Kulcs a kabbala 72 istennevéhez") [7] című kiadványának 2. ill. 3. oldalán ugyanezek a mondatok szerepelnek, a 4/5. oldalon viszont arra hívja fel az olvasói figyelmét, hogy a kabbala és a 72 istennév elválaszthatatlan az ősi asztrológiától:

"Diese Umstände bewogen mich auch, eine Erklärung des Zusammenhanges dieser 72 Symbole mit der Astrologie und der Naturkräften zu geben, damit auch andere ernste Schüler des Okkultismus Gelegenheit haben, sich näher mit diesem Problem zu beschäftigen. Es spielt in der Kabbala Zahlen, Buchstaben, Mantrams oder Zaubersprüche und Astrologie eine große Rolle, und werde ich auch so kurz wie möglich die für das Verständnis der 72 Gottesnamen nötigen Erklärungen geben."

Az Országos Rabbiképző Intézet (Budapest) néhai igazgatója, Blau Lajos (1861 - 1936) professzor "Az ózsidó bűvészet" ("Das altjüdische Zauberwesen") [8] című könyvében arról ír német nyelven, hogy a 72 istennév a Talmudban nincsen megemlítve, ellenben a Midrásban igen, ahol Abin rabbi hangoztatja, hogy JHVH a zsidókat Egyiptomból a "nevével" mentette meg, ugyanis Isten neve 72 betűből áll. JHVH az eljövendő új eget és földet (*Ézsaiás 65,17; Jelenések könyve 21,1) szintén a Schemhamphoras által fogja megvalósítani:

"Der 72 buchstabige Name wird in den Talmuden überhaupt nicht erwähnt, dagegen mehrmals im Midrasch, aber nur in einem und demselben Ausspruch: "R. Albin sagte, Gott habe Israel mit seinem Namen erlöst (aus Aegypten), denn der Name Gottes bestehe aus 72 Lettern" (Vgl. noch Jellinek, Beth Hamidrasch III 32 Z. 10: Gott werde in der zukünftigen Welt den Schem Hameforasch, mit dem der neue Himmel und die neue Erde geschaffen werden, den Frommen offenbaren.)." (139. old.)

A német származású Erich Bischoff (1865 - 1936) orientalista és valláskutató a ""Kabbala alkotórészei" [9] könyvét azzal kezdi, hogy a kabbala ősrégi időkben, i.e. 3 - 2. évezredben Babilonban keletkezett, amit az ószövetségi beavatottak a szellemi műhelyeikben átformáltak a monoteista vallásuk számára:

""Kabbalah" bedeutet "Überlieferung", Tradition. Diese Überlieferung geht nachweislich zurück auf uralt-orientalische Gedanken, die uns zuerst vor vier bis fünf Jahrtausenden "an Wasserflüssen Babylons" in astraler Einkleidung entgegentreten, in der jüdischen Geisteswerkstatt aber - und das gilt auch von der älteren Kabbalah - durchweg monoteistisch umgestaltet, ausgebaut und auf feste religionsphilosophische Grundlage mit theologischer Beweisstützung gestellt sind." (1. old.)

A Magyar Zsidó Lexikon [10] 440. oldalán a kabbalával kapcsolatosan a következőket olvashatjuk:

"A Tetragrammaton és más isten-elnevezések betűinek mágikus hatalmában való hit is még ókori miszticizmus, mely minden bizonnyal Chaldeából ered.

A zsidó misztikusoktól adaptált gnoszticizmus még a zoroasztriánizmus eredetiségét hordta magán. Chaldeai hatás következtében került a K.-ba (*Kabbalába) a jó és rossz hatalom dualisztikus rendszere, a <<Kabbalisztikus fa>> koncepciója, mely szerint egyik oldalon van a világosság és tisztaság, másikon a sötétség és tisztátalanság forrása (sziszrój eminó ve-sziszró acháró); a júdaizmusban ismeretlen rossz szellem és exorcizáció, továbbá a mágikus Dávid pajzsa (eredetileg Salamon király pecsétje mágikus erővel). A zsidó hittel tökéletesen ellentétben álló antropomorfizálás (Siur Kómó) továbbá a misztikus alfabéta, a duplaarc, az Én-Szof (végtelen) stb. mása a gnosztikus irodalomban is megtalálható. Egészben véve a K. (*Kabbala) forrásait nem csupán Babilonia-Chaldeába kell helyezni, hanem még nagyobb mértékben az alexandriai gnosztikusok teljesen tudománytalanná és már az első sz.-ban badarsággá fajult irodalmában, mely démonológiát, angelológiát, emanációt, csodákat, misztériumokat tanított, s ez K. Kohler szerint a teurgikus-praktikus K. (*Kabbala) bölcsője."


Úgyszintén a Magyar Zsidó Lexikon tudósít minket arról, hogy a kabbala titkos ismereteit az ókori chásszideusok (chaszidim, akik a Makkabeus-korszakban komoly befolyással rendelkeztek a politikai életben) birtokolták, majd az ezekből lett esszénusok is:

"Mégis a titkos tanokkal való foglalkozás, melynek jegyében a Kabbala megszületett s amely az egész Tórának csak keveseknek érthető misztikus jelleget adott, már az ókori zsidóságnál, főképpen a chásszideusoknál meglehetett. Ezért az igen régi, de apokrif Jézus Szirach már óv a titkos tanokkal való foglalkozástól (3.22., v. ö. Chaggiga 13 a és Gen. Rabb. 8.). Josephus szerint az esszénusok őrizték a titkos tant (De bell. Jud. 2.8), de Philo (De Vita Contemplavita 3.), úgyszintén a modern K.-kutatók közül A. Jellinek, Plessner, Hilgenfeld, Eichhorn, Gaster és Kohler és még sok más tudós is, szintén őket tartják a K. megalapozóinak. Hogy a titkos tanokat azok őrzői titkolják, azt már Ezra is állítja (14.45-46, v. ö. Szóta 15.3)." (439-440. old.) [10]

A leghíresebb esszénus Keresztelő János volt, aki az újszövetségi magyarázatok szerint Jézust is megkeresztelte a Jordán folyónál.

A kabbalát az időszámításunk szerinti nyolcszázas évek közepe táján juttatta el Aharon Ben Shmuel HaNassi Bagdadból Európába, de persze ez nem azt jelenti, hogy az ószövetségi beavatottak ne lettek volna birtokában ennek a hermetikus ismeretnek, amivel a babiloni tartózkodásuk folyamán kellett megismerkedjenek.

Nem csupán a Schemhamphoras titkos ismerete, a kabbala származik Mezopotámiából, a mai Irak területéről, hanem az i.e. V. században az Ószövetség megalkotói által átvett és átalakított teremtés története (a babiloni Enūma eliš); a "teremtő Isten" fogalma; a Noé-féle legenda (a sumér Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét Noé veszi át); a héber naptári hónapok nevei; a szombat szó (sabbath/sábát - šabattu); a héber órának percbeosztása (60x18=1080); a héber betűkhöz történt számértékek utalása; a frigyláda őrei, a Kerubok és Szeráfok; Lilit (Lilitu); etc. [11]

Engesztelő nap (jom kippur) alkalmából, tisri hónap 10-én a zsinagógákban először az engesztelő imát, a kol nidré-t énekli el a kántor káldeus nyelven. [12]

A "szemet szemért" ószövetségi valláserkölcsi utasítás (Mózes II. 21,24-25; Mózes III. 24,20; Mózes V. 19,21), ami a babiloni törvénykönyvből ered a Magyar Zsidó Lexikon állítása értelmében:

"Szemet szemért - A tórai szövegről egyébként tudjuk, hogy az szóról-szóra egyezik a babiloni Hammurrábi-kódex idevágó szavaival és így közkeletű jogi frázissal állunk szemben (kb. olyan, mint a <<szeget szeggel>>) melyet a babiloni törvénykönyv még eredeti értelmében alkalmazott, de a tórai joggyakorlatban már ellentmondások merülnek fel ellene." (836. old.) [10]

Az i.e. 445 után létrehozott Szanhedrin (görögül Synhedrion) tagjai kötelesek voltak mágiát, jövendőmondást, fizikát, matematikát, nyelveket és asztrológiát tanulni [13]. A Babiloni Talmud a varázslás ismeretének előírt elsajátítását említi:

"R. Johanan sagte: Man wähle in das Synedrium nur solche Leute, die eine stattliche Figur haben, weise sind, ein schönes Aussehen haben, gesetzten Alters sind, Zauberei verstehen und in den siebzig Sprachen kundig sind, damit das Synedrium nicht auf einen Dolmetsch angewiesen zu sein braucht. Wie es scheint, sind besonders alleinstehende Frauen, Jungfauen und Wittwen, der Zauberei verdächtigt worden (Sota 22a); eine solche Wittwe war Johanna, die Tochter des Retibi, welche die Geburt der Frauen mittelt Zauber zu verhindern trachtete." [14]

A Szanhedrin létszáma feltételezhetően a Schemhamphoras mintájára 72 fő volt:

"Eredetileg mégis nem reguláris, hanem alkalmi szinódus volt, mely intézményesen Ezra, illetve a második Templom kezdete óta működött. Ebben a vallási Sz.-ben a farizeusoknak időnként nagyobb szerepük volt, mint az előbbiben, aszerint, hogy a szadduceus papságot ki tudták onnan szorítani. Ez a vallási Sz. túlélte Jeruzsálem elpusztítását s Jabnóbe tette át székhelyét, ahol két elnöke is volt, Raban II. Gamaliel és R. Eleazár ben Azárja, mindkettő hírneves talmudszerző. A tagok száma itt 72 volt s mindtől megkívánták, hogy tudós, mérsékletes és népszerű férfiú legyen, de emellett erényt és bátorságot is kívántak tőlük. Csak oly férfiú lehetett tag, akinek előzőleg bírói és közigazgatási működése volt." [15]

Ezt a szervezetet Ezsdrás hozta létre, miután i.e. 445 őszén megismertette népét az általa megalkotott Tórával és bevezette számukra a monoteista egyistenhitet:

"Ezsdrás alatt újult meg a szövetség Istennel. A Babilonból elküldött pap volt az, aki a legöregebbek első >>Nagy Gyűlését<< összehívta, amiből aztán a Synhedrion - Sanhedrin, vagy a Felső Tanács - jött létre, és Ezsdrás volt az is, aki a Tórát, a Mózes törvényét alkotmányként kihirdette." (saját fordítás) [16]

Az eddigiek alapján már evidenssé válnak Hilarion (Alfeyev; 1966 -) moszkvai metropolita sorai is, ugyanis amit még nem ismerhettek korábbiakban a zsidók, azt nemis ejthették ki az i.e. 445 őszén történt eseményeket megelőzően, azt követően pedig Ezsdrás megtiltotta a számukra (Mózes II. 20,7; Mózes V. 5,11) az általa megalkotott Tórában:

"Az ősi hagyomány az mondja, hogy a babiloni fogságot követő időktől a zsidók a hozzá fűződő áhítatos félelem miatt nem ejtették ki a Jahve (Aki Van) nevet. Csak a főpap, amikor évente egyszer bement a szentek szentjébe, hogy megtömjénezze azt, ejtette ki ezt a nevet." [17]

Az említett törvények, tiltások kizárólagosan csak az i.e. 445 őszén felolvasott és nyilvánosságra hozott Tórát követően léptek életbe és váltak gyakorlattá, amiből logikusan az következik, hogy ezt megelőzően a zsidó nép papjai sem ismerhették azokat, akik korábbiakban joggal feltételezhetően Moloch-ot imádták és szolgálták, amit aztán megtiltott számukra az újdonsült isteni szövetség (Móze III. 18,21; 20,2-5). Ezt a teóriát látszik alátámasztani a tel-avivi egyetem régészeti intézetenek volt igazgatója, Israel Finkelstein (1949 -) professzor, a Neil Asher Silberman (1950 -) USA-ban élő törtenésszel és régésszel közösen írt és kiadott "Keine Posaunen vor Jerico - Die archäologische Wahrheit über die Bibel" cimű korrektnek, tárgyilagosnak és tudományosnak tűnő könyvükkel, melyben azt hangoztatják, hogy semmilyen hiteles írásos illetve tárgyi nyoma nincsen a korábbi zsidó monoteista vallástörténetnek [18]. Bővebben lesz majd erről szó a Tóra megalkotását és a purim eredetét tárgyaló fejezetben.

Az Oroszországban született okkultista Helena Petrovna Blavatsky (1831 - 1891) „A titkos tanítás” („Die Geheimlehre”) című művében arról ad hírt, hogy akik a kabbala rabbinikus titkaiba beavatást nyertek és azt esetleg nyilvánosságra akarták hozni, azt halállal büntették:

"Und die Hebräer lehrten, daß die Veröffentlichung der Geheimnisse der Kabbala, nachdem man in die rabbinischen Geheimnisse eingeweiht war, dem Essen der Frucht von Baume der Erkenntnis gleichkam; sie war mit dem Tode zu bestrafen." [19]

Annak érdekében, hogy megérthessük a Schemhamphoras lényegét, nyugodtan fogadjuk meg a rabbinak tanult Saulusból, az írások szerint (Az apostolok cselekedetei 9,1-9) Pállá átlényegült személynek a kolosséiakhoz címzett levelében lefektetett tanácsát (még akkor is, ha tudománytalannak tartjuk az asztrológiát!), ami az égi események, dolgok behatóbb vizsgálatára serkenti a keresőt (3,2).

Alan Leo (1860 - 1917) angol teozófus és asztrológus arra hívja fel a figyelmet, hogy a "Szentek Szentjének" titkához az asztrológia a helyes kulcs, de nem a hagyományos asztrológia, hanem a valódi kabbalisztikus asztrológia:

"Az asztrológia egy kulcs a templomban a „Szentek Szentjének” ajtajához; azonban nem az általánosan használt asztrológia,…" (saját fordítás) [20]

Eliphas Lévi is azt hangsúlyozza, hogy a kabbalisztikus asztrológia nem azonos a közismert asztrológiával:

"But kabbalistic astrology must not be confuended with judicial astrology." (page 76)
"We can realise already how far Dupuis was mistaken in regarding astronomy as the source of every cultus. It is astronomy, on the contrary, which has sprung from astrology, and primitive astrology is one of the branches of the holy Kabbalah, the science of sciences, and the religion of religions." (page 143)
"Onomantic astrology was practised by the old Hebrew kabbalists, as is proved from their observations preserved by Rabbi Chomer, Rabbi Kapol, Rabbi Abjudan, and other masters in Kabbalah." (page 324) [21]

Régi hagyományok értelmében 72 nép létezett a Földön, 72 nyelvet beszélve és mindegyik saját védőangyallal rendelkezett. Lukács evangéliuma (10,1) a 12 tanítványon kívül megemlít még 72 egyéb tanítványt is.

A 72 istennévhez tartozó 72 angyal valójában 72 égi konstelláció szellemi hatása. Ezeket az asztrológiai (geocentrikus) konstellációkat minden esetben a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek alkotják a Nap-Hold konjunkciójának (együttállásának) illetve oppozíciójának (szembenállásának) figyelembevétele mellett. Ez az öt égitest az említett feltételek mellett 72-féle konstellációt képesek alkotni együttesen.

A Schemhamphoras 72-féle kozmikus forrása a következő:

1, Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció

2, Nap-Hold-Szaturnusz-Uránusz konjunkció; -Mars oppozíció

3, Nap-Hold-Mars-Uránusz konjunkció; -Szaturnusz oppozíció

4, Nap-Hold-Mars-Szaturnusz konjunkció; -Uránusz oppozíció

5, Nap-Hold-Uránusz konjunkció; -Mars-Szaturnusz oppozíció

6, Nap-Hold-Szaturnusz konjunkció; -Mars-Uránusz oppozíció

7, Nap-Hold-Mars konjunkció; -Szaturnusz-Uránusz oppozíció

8, Nap-Hold konjunkció; -Mars-Szaturnusz-Uránusz oppozíció

9, Nap-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció; -Hold oppozíció

10, Nap-Szaturnusz-Uránusz konjunkció; -Hold-Mars oppozíció

11, Nap-Mars-Uránusz konjunkció; -Hold-Szaturnusz oppozíció

12, Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció; -Hold-Uránusz oppozíció

13, Nap-Uránusz konjunkció; -Hold-Mars-Szaturnusz oppozíció

14, Nap-Szaturnusz konjunkció; -Hold-Mars-Uránusz oppozíció

15, Nap-Mars konjunkció; -Hold-Szaturnusz-Uránusz oppozíció

16, Nap; -Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz oppozíció

17, Nap-Hold-Szaturnusz-Uránusz konjunkció; -Mars quadrat

18, Nap-Hold-Mars-Uránusz konjunkció; -Szaturnusz quadrat

19, Nap-Hold-Mars-Szaturnusz konjunkció; -Uránusz quadrat

20, Nap-Hold-Uránusz konjunkció; -Mars-Szaturnusz quadrat

21, Nap-Hold-Szaturnusz konjunkció; -Mars-Uránusz quadrat

22, Nap-Hold-Mars konjunkció; -Szaturnusz-Uránusz quadrat

23, Nap-Hold konjunkció; -Mars-Szaturnusz-Uránusz quadrat

24, Nap-Hold konjunkció; -Mars oppozíció; -Szaturnusz-Uránusz quadrat

25, Nap-Hold konjunkció; -Szaturnusz oppozíció; -Mars-Uránusz quadrat

26, Nap-Hold konjunkció; -Uránusz oppozíció; -Mars-Szaturnusz quadrat

27, Nap-Hold konjunkció; -Mars-Szaturnusz oppozíció; -Uránusz quadrat

28, Nap-Hold konjunkció; -Mars-Uránusz oppozíció; -Szaturnusz quadrat

29, Nap-Hold konjunkció; -Szaturnusz-Uránusz oppozíció; -Mars quadrat

30, Nap-Hold-Mars konjunkció; -Szaturnusz oppozíció; -Uránusz quadrat

31, Nap-Hold-Mars konjunkció; -Uránusz oppozíció; -Szaturnusz quadrat

32, Nap-Hold-Szaturnusz konjunkció; -Mars oppozíció; -Uránusz quadrat

33, Nap-Hold-Szaturnusz konjunkció; -Uránusz oppozíció; -Mars quadrat

34, Nap-Hold-Uránusz konjunkció; -Mars oppozíció; -Szaturnusz quadrat

35, Nap-Hold-Uránusz konjunkció; -Szaturnusz oppozíció; -Mars quadrat

36, Nap-Hold konjunkció; -Mars quadrat; -Szaturnusz-Uránusz oppozíció

37, Nap-Hold konjunkció; -Szaturnusz quadrat; -Mars-Uránusz oppozíció

38, Nap-Hold konjunkció; -Uránusz quadrat; -Mars-Szaturnusz oppozíció

39, Nap-Hold-Mars konjunkció; -Szaturnusz quadrat; -Uránusz oppozíció

40, Nap-Hold-Szaturnusz konjunkció; -Mars quadrat; -Uránusz oppozíció

41, Nap-Hold-Uránusz konjunkció; -Mars quadrat; -Szaturnusz oppozíció

42, Nap-Mars konjunkció; -Hold oppozíció; -Szaturnusz-Uránusz quadrat

43, Nap-Szaturnusz konjunkció; -Hold oppozíció; -Mars-Uránusz quadrat

44, Nap-Uránusz konjunkció; -Hold oppozíció; -Mars-Szaturnusz quadrat

45, Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció; -Hold oppozíció; -Uránusz quadrat

46, Nap-Mars-Uránusz konjunkció; -Hold oppozíció; -Szaturnusz quadrat

47, Nap-Szaturnusz-Uránusz konjunkció; -Hold oppozíció; -Mars quadrat

48, Nap-Hold oppozíció; -Mars-Szaturnusz-Uránusz quadrat

49, Nap; -Hold-Mars oppozíció; -Szaturnusz-Uránusz quadrat

50, Nap; -Hold-Szaturnusz oppozíció; -Mars-Uránusz quadrat

51, Nap; -Hold-Uránusz oppozíció; -Mars-Szaturnusz quadrat

52, Nap; -Hold-Mars-Szaturnusz oppozíció; -Uránusz quadrat

53, Nap; -Hold-Mars-Uránusz oppozíció; -Szaturnusz quadrat

54, Nap; -Hold-Szaturnusz-Uránusz oppozíció; -Mars quadrat

55, Nap-Mars konjunkció; -Hold-Szaturnusz oppozíció; -Uránusz quadrat

56, Nap-Mars konjunkció; -Hold-Uránusz oppozíció; -Szaturnusz quadrat

57, Nap-Szaturnusz konjunkció; -Hold-Mars oppozíció; -Uránusz quadrat

58, Nap-Szaturnusz konjunkció; -Hold-Uránusz oppozíció; -Mars quadrat

59, Nap-Uránusz konjunkció; -Hold-Mars oppozíció; -Szaturnusz quadrat

60, Nap-Uránusz konjunkció; -Hold-Szaturnusz oppozíció; -Mars quadrat

61, Nap-Hold oppozíció; -Mars quadrat; -Szaturnusz-Uránusz oppozíció

62, Nap-Hold oppozíció; -Szaturnusz quadrat; -Mars-Uránusz oppozíció

63, Nap-Hold oppozíció; -Mars-Szaturnusz quadrat; -Uránusz oppozíció

64, Nap; -Hold-Mars oppozíció; -Szaturnusz quadrat; -Uránusz oppozíció

65, Nap; -Hold-Szaturnusz oppozíció; -Mars quadrat; -Uránusz oppozíció

66, Nap; -Hold-Uránusz oppozíció; -Mars quadrat; -Szaturnusz oppozíció

67, Nap-Mars konjunkció; -Hold oppozíció; -Szaturnusz quadrat; -Uránusz oppozíció

68, Nap-Szaturnusz konjunkció; -Hold oppozíció; -Mars quadrat; -Uránusz oppozíció

69, Nap-Uránusz konjunkció; -Hold oppozíció; -Mars quadrat; -Szaturnusz oppozíció

70, Nap-Hold konjunkció; -Mars oppozíció; -Szaturnusz quadrat; -Uránusz oppozíció

71, Nap-Hold konjunkció; -Szaturnusz oppozíció; -Mars quadrat; -Uránusz oppozíció

72, Nap-Hold konjunkció; -Uránusz oppozíció; -Mars quadrat; -Szaturnusz oppozíció

Az ne tévesszen meg senkit, hogy a hivatalos álláspont értelmében a szabadszemmel is látható Uránuszt úgymond William Herschel (1738 - 1822) asztronómus fedezte fel 1781.03.13-án, ugyanis 91 évvel korábban, 1690.12.13-án az angol király első udvari asztronómusa, John Flamsteed (1646 – 1719) már "34 Tauri" néven csillagként katalogizálta [22], és a kozmikus misztériumokba beavatottak már évezredek óta tisztában voltak az Uránusz bolygó létezésével és fontosságával [23]. Már hogyne ismerték volna a csillagos eget folyamatosan kémlelő és tapasztalataikat szorgalmasan feljegyző ókori csillagász papok a szabadszemmel megfigyelhető Uránuszt, aminek a sziderikus keringési ideje (az állócsillagokhoz viszonyított keringési ideje) 84,07 év, ergo majdnem háromszorosa a Szaturnuszénak (29,46 év), amiből az következik, hogy az említett 91 év alatt is egyszer körbejárta a zodiákust... Ezért meglepő kissé az a tény, hogy John Flamsteed "felfedezéset" követően Tobias Mayer (1723 – 1762) asztronómus, matematikus és fizikus 1756.09.25-én szintén regisztrálta az Uránuszt 964-es számú csillagként...

A Schemhamphoras 72-féle kozmikus forrásainak listáját a Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz együttállás nyitja meg, melyben a negatív hatásúnak számító planéták a Nap mögött sorakoznak fel a Földről nézve. Ez a konjunkció a kozmikus misztériumok kígyója. Eliphas Lévi a Kabbala legfontosabb könyvére, a Zóhár-ra hivatkozva a Nap gyermekének nevezi a mítikus, mágikus kígyót, ami fel akarta és akarja manapság is "falni" a világot (*Földet):

"We read in the Zohar, one of the great sacred books of the Kabbalah, that "the magical serpent, the son of the Sun, was about to devour the world, when the Sea, daughter of the Moon, set her foot upon his head and subdued him."" (page 141) [21]

A Föld "felfalása" arra az esetre vonatkozik, mikor a köré "tekeredik" a misztériumok kígyója.

A Tóra negyedik kötetének 21. fejezetében JHVH úgymond Mózest arra utasítja, hogy csináljon egy rézkígyót (egyes források tüzes kígyót említenek) és azt tűzze fel egy póznára. Amennyiben a kígyó által megmart egyén feltekint a kígyóra, abban az esetben életben fog maradni. A Királyok II. 18,4 elmondása szerint Izrael fiai ennek a rézkígyónak tömjéneztek és azt Nehustának nevezték. A János evangéliumában (3,14-15) is szerepel ez a rézkígyó, de ebben az esetben a keresztre feszített Jézussal van párhuzamba állítva. Egyes festmények az említett kígyót keresztre feltekeredve, vagy felszögezve ábrázolják, melyek szabályos kozmikus keresztekre (+) illetve T-keresztekre utalnak. A szabályos kozmikus keresztet a mítikus sárkány, vagy pedig a farkába harapó kígyó jelképezi:

Bild

A farkába harapó sárkány, az uroborosz szemléletesebben szimbolizálja a Schemhamphoras kozmikus forrásainak egymásba történő átalakulását, átlényegülését de még tökéletesebben ábrázolja ezt a ~102 éves folyamatot a "kígyó fogta sárkány és a sárkány fogta kígyó" kompozíció:

Bild



Források:

[1] EISENMENGER, Johann Andreas (*Professor): Entdecktes Judenthum/...., Erster Theil (Königsberg in Preussen, 1711)
(S. 156-158) Nachdem nun JEsus gehöret hatte/ daß er (von dem hohen Rath) vor untüchtig erkläret worden/ in die Gemeine (GOttes) zu kommen/ war er sehr betrübt/ und begab sich in die flucht/ und gieng in das obere Galiläa/ und hielte sich daselbsten viel jahr lang auff. Zur selbigen Zeit aber war der Schem hammphorasch in dem Tempel auff dem Even Schatja oder Schetia, das ist/ dem Grund-Stein eingehauen. Dann als der König David das fundament (des Tempels) auffgegraben hatte/ fand er daselbsten einen Stein auff dem Abgrund/ auff welchen derselbe Nahme eingehauen war/ und nahm ihn von dannen weg/ und legte denselben in das Allerheiligste (des Tempels). Dieweil aber die Weisen fürchteten/ die Studenten (oder Jünglinge) möchten etwan diese Nahmen lernen/ und die Welt/ da GOtt vor seye/ damit verstören/ so machten sie durch Nahmen (durch welche Wunder gethan werden/) zween eherne Löwen/ und henckten dieselbe über die Thür des Allerheiligsten/ den einen zur rechten/ und den andern zur lincken Seiten. So bald nun jemand hinein gegangen war/ und solchen Nahmen gelernet hatte/ haben die Löwen denselben/ wann er wieder heraus gegangen war/ angebellet/ darauff alsdann der Nahme/ wegen Furcht und Bestürtzung/ die ihm angekommen/ aus seinem Sinn (und Gedächtniß) geflogen so daß er ihn vergessen hatt. Nachdem es nun von JESU offenbahr und kund worden/ daß er ein Mamser oder Huren-Kind sey/ machte er sich aus dem oberen Galilæa weg/ und kam heimlich in Jerusalem/ gieng in den Tempel/ lernete die heilige Buchstaben/ schrieb den Nahmen auff Pergament/ und nachdem er den Nahmen gesprochen/ damit er keinen Schmertzen haben solte/ schnitte er sein Fleisch auff/ und versteckte das Pergament mit dem Nahmen darein: und als er zum zweyten mahl den Nahmen gesprochen/ kam das Fleisch wieder an seinen Ort (und wuchs wieder zusammen). Er ist aber durch Zauberey/ und durch einen unreinen Nahmen (das ist/ durch einen Nahmen eines unreinen Geistes) in den Tempel gegangen/ dann wann dem nicht also wäre/ wie solten die Priester/ welche des Aarons heiliges Geschlecht waren/ zugelassen haben/ daß er hinein gegangen wäre: Deswegen ist es gewiß/ daß er alles durch einen unreinen Nahmen/ und durch Zauberey gethan habe. Als aber zur Thür hinaus gieng/ belleten ihn die Löwen an/ und vergaß er den Nahmen. Darnach begab er sich zur Stadt hinaus/ schnitt sein Fleisch auff/ und nachdem er die Schrifft heraus genommen/ die Buchstaben zusammen gesetzet/ und den Nahmen gelernet/ gieng er gen Bethlehem Juda/ in den Ort/ da er gebohren war/ und schrye mit grosser Stimme: was seynd das vor leichfertige Gesellen/ die von mir ausssagen/ daß ich ein Huren-Sohn/ und unrein sey? Sie seynd Huren-Kinder und unrein. Hat mich nicht meine Mutter als eine Jungfrau gebohren? Ich bin durch den Wirbel ihres Haupts in sie gekommen/ und bin der Sohn GOttes. Von mir auch hat der Prophet Esaias geweissaget (Esaiæ 7. V. 14.) Siehe eine Jungfrau ist schwanger/ Habe ich mich nicht selbsten erschaffen? Habe ich nicht den Himmel und die Erde/ und alles was darinnen ist/ erschaffen? Sie antworteten ihm aber/ und sprachen/ giebe uns ein Zeichen und Wunderwerck/ daß du GOTT seyst; Da gab er zur Antwort/ und sagte/ bringet mir einen Todten her/ so will ich ihn lebendig machen. Sie liessen also hin/ gruben ein grab auff/ fanden aber nichts darinnen/ als dürre Beine/ und zeigten es ihm an/ und sagten: Wir haben nichts als Gebeine gefunden: Er aber sprach/ bringet sie herbey. Und als sie dieselbe herbey gebracht hatten/ legte er sie zusammen/ und that ein Bein an das andere/ und überzog sie mit Haut/ Fleisch und Nerven. Hierauff richtete sich der Todt-gewesene auff/ stund auff seine Füsse/ und war wieder lebendig. Als nun die Leute solches gesehen hatten/verwunderten sie sich: Er aber sprach zu ihnen/ verwundert ihr euch hierüber? Bringet mir einen aussätzigen her/ so will ich ihn heilen: Da brachten sie ihm einen Aussätzigen/ und er heilete ihn auch durch den Schem hammphorasch. Nachdem sie nun dieses gesehen hatten/ fielen sie nieder/ und beteten ihn an/ und sprachen zu ihm/ du bist gewißlich GOttes Sohn.

[2] LUTHER, Martin (*Professor): Der fünffte Teil der Bücher des Ehrnwirdigen Herrn Doctoris Martini Lutheri (Wittemberg, 1552)

[3] AGRIPAP VON NETTESHEIM, Heinrich Cornelius: De occulta philosophia libri tres (1533)

[4] BÖHME, Jakob; GICHTEL, Johann Georg: Theosophia Revelata. Das ist: Alle Göttliche Schriften des gottseligten und hocherleuchteten deutschen Theosophi Jacob Böhmens, darinnen die allertieffesten Geheimnisse Gottes und seines Wesens; ... (Hamburg, 1715)

[5] KIRCHER, Athanasius: Oedipi Aegyptiaci Tomus Secundus. Gymnasium sive Phrontisterion Hieroglyphicum in Duodecim Classes distributum,... (Romæ, MDCLIII. - 1653)

[6] PAPUS: Die Kabbala (Leipzig, 1910)

[7] BUCHMANN, Franz: Schlüssel zu den 72 Gottesnamen der Kabbala (Leipzig, 1925)

[8] BLAU, Ludwig (*Professor): Das altjüdische Zauberwesen (Budapest, 1898)

[9] BISCHOFF, Erich: Die Elemente der Kabbalah, Erster Teil: Theoretische Kabbalah (Berlin, 1913)

[10] UJVÁRI Péter: Magyar Zsidó Lexikon (Budapest, 1929)

[11] BISCHOFF, Erich: Im Reiche der Gnosis . Die mystische Lehren des jüdischen und christlichen Gnostizismus, des Mandäismus und Manichäismus und ihr babylonisch-astraler Ursprung (Leipzig, 1906)
(S. 1) Jüdischer Gnostizismus. 1. Vorchristliche Zeit.
"Die gnostische Weisheit", sagt schon im frühen 18. Jahrhundert der berühmte Kirchenhistoriker J. L. v. Mosheim in seiner "Geschichte der Schlangenbrüder" (S. 21) - die gnostische Weisheit hat schon lange Jahre, bevor Jesus in die Welt kam, in den Morgenländern geherrscht, und die Juden hatten dieselbe, wie viele andere Gedichte, aus der [babylonischen] Gefangenschaft in ihr Vaterland zurückgebracht.
(S. 2-3) Aus Babylonien - Thalmud und Midrasch sagen es ausdrücklich - brachten die Juden die Kunde mit von den Engeln, die den Zusammenhang zwischen diesem über die Welt erhabenen Gott und der Welt vermitteln, ebenso von den Dämonen, den Abgesandten des Höllenfürsten – denn jetzt war die dumpfe Grube des "Scheôl", des nach der früheren Anschauung Böse wie Gute verschlingenden Totenreichs, zum Strafort der Hölle geworden, die alsbald auch einen Fürsten bekam, während die Guten sich einer Aufnahme ins himmlische Paradies getrösten durften. Auch der ganze Unsterblichkeitsglaube ist, wenigstens deutlich ausgeprägt, erst exilisch, ebenso der Glaube an den sehnlichst erhofften Meschîach (Messias), den Erlöser aus dem Elend Leibes und der Seele

BLAVATSKY, H. P.: Isis Entschleiert, Band II. (Den Haag, 1974)
(S. 361) „Alles, was die Juden lernten, hatten sie von älteren Nationen, als sie selbst waren. Die chaldäischen Magier waren ihre Meister in der Geheimlehre und es war während der babylonischen Gefangenschaft, dass sie ihre metaphysischen als auch praktischen Regeln lernten.“

DELITZSCH, Friedrich (*Professor): Babel und Bibel (Leipzig, 1903)
(S. 28-29) Da aber auch die Babylonier einen Sabbathtag (šabattu) hatten, an welchem zwecksVersöhnung der Götter "gefeiert" d. h. kein Werk gethan werden sollte, und da in einem drüben ausgegrabenen Opfer- und Festkalender der 7., 14., 21., 28. Tag eines Monats als Tage bezeichnet sind, an welchem "der Hirt der grossen Völker" kein gebratenes Fleisch essen, seinen Leibrock nicht wechseln, nicht opfern, der König den Wagen nicht besteigen, Priesterin und Magier nicht prophezeien, ja selbst der Arzt seine Hand an den Kranken nicht bringen solle, kurzum als Tage, die "für irgend ein Anliegen (Geschäft?) nicht geeignet" sind, so dürfte kein Zweifel möglich sein, dass wir die in der Sabbath- bezw. Sonntagsruhe beschlossene Segensfülle im letzten Grunde jenem alten Kulturvolk am Euphrat und Tigris verdanken.

GATTERER, Johann Christoph (*Professor): Abriss der Chronologie (Göttingen, 1777)
(S. 5) §. 8.
Die Chaldäer theilten jede Stunde in 1080 Helakim (חלקים - *Teile). Dieß sind Chaldäische Minuten (scrupula Chaldaica) = 60 x 18. Die Juden haben diese Stundenabtheilung von den Chaldäern gelernt, und sie gebrauchen sie noch heut zu Tage. Daher heist man die Chaldäischen Minuten auch Jüdische.

GESSMANN, Gustav Wilhelm: Katechismus der Wahrsagekünste (Berlin, 1919)
(S. 197) Die Kabbala ist eine reine Religionsphilosophie, in welcher – jedenfalls als Rückwirkung der baylonischen Gefangenschaft der Juden – vielfach chaldäisch-magische Grundsätze erkennbar werden.

GUNKEL, Hermann (*Professor): Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit (Göttingen, 1895)
(S. 114) So ist also unser Resultat: der babylonische Tiâmat-Marduk-Mythus ist von Israel übernommen und hier zu einem Jahve-Mythus geworden.
(S. 117) Hiernach darf die Behauptung als gesichert gelten, dass auch Gen 1. letztlich babylonischer Herkunft ist.
(S. 131) Auch in Palästina sehen wir also in nachexilischer Zeit den babylonischen Einfluss wirken.
Sicher sind die "Drachen"-Capitel des Ezechiels letztlich babylonischer Herkunft, wahrscheinlich auch die Schilderung der Keruben im "Wagengesicht" und der Mythus von der Austreibung aus dem Paradiese cap 28; schliesslich liegt cap 31 vielleicht das Bild vom Weltenbaum im Hintergrunde.
(S. 132) Lilith Jes 34,14 ist eine ursprünglich babylonische Gestalt; ebenso auch die Šedim Dt 32,17; 106,37; beide erscheinen nur in Schriften des "Judentums" und können in Babylonien übernommen sein.
(S. 146) Auch in der Paradiesesgeschichte weist Einzelnes auf babylonischen Ursprung hin:
Die Keruben sind wahrscheinlich babylonische Gestalten.
(S. 154) Schliesslich sind auch die Keruben des Tempels wahrscheinlich babylonische Figuren.
(S. 155) Auch von einer hebräischen Cultusinstitution lässt sich babylonischer Ursprung behaupten, von der siebentägigen Woche und dem Sabbath (cf Lotz Quaestiones de historia sabbati und neuerdings Jensen Sunday School Times – Philadelphia – January 16, 1892). Die siebentägige Woche hat ihren Sitz in Babylonien. Und der Name "Sabbath" als Bezeichnung eines heiligen Tages ist bei den Babyloniern nachgewiesen (Šabattu wird erklärt als ûm nuh libbi dh Tag der Beruhigung des Herzens – der Götter.).
(S. 168) Aber auch von Leuchter-Ungetümen abgesehen, haben wir eine ganze Reihe von indirekten und direkten Beweisführungen, die sämmtlich in dem Punkte zusammentreffen, dass der babylonische Schöpfungsmythus in ältester Zeit von Israel übernommen ist.

RITTER VON RAUSCHER, Joseph Othmar (*Professor): Geschichte der Christlichen Kirche, Erster Band (Sulzbach, 1829)
(S. 53) Es konnte nicht anders geschehen, als daß sich zugleich mit den geheimen Künsten der Magier und Chaldäer auf ihre Meinungen von Gott, den Dämonen, der menschlichen Seele, dem Weltall weiter verbreiteten. Die Schriften des Flavius Josephus und Philo, und noch mehr die Kabbala geben Zeugniß, wie Vieles die jüdischen Gelehrten von den Irrthümern des Morgenlandes angenommen hatten.

VOLTAIR`S sämtliche Schriften, Vierter Band (Berlin, 1786)
(S. 328) Von den Engeln, Genien, Teufel bei den alten Nationen und bei den Juden
Die Chaldäer und Perser scheinen die ersten zu sein, die von Engeln sprachen. Die feueranbetenden Parsis, die noch vorhanden sind, haben dem Verfasser der Religion der alten Parsis die Namen der Engel mitgetheilt, welche die ersten Perser kannten. Man findet ihrer hundertundneunzehn, worunter aber weder Raphael noch Gabriel ist, diese wurden erst lange nachher von Persern angenommen. Jene Worte sind chaldäisch; die Juden lernten sie nur erst in ihrer Gefangenschaft kennen:

[12] LÖWE, Heinr. Georg F. sen: Der Schulchan aruch, oder die vier jüdischen Gesetz-bücher, ins Deutsche übertragen (Hamburg, 1837)
Drittes, vorletztes Buch, der vier jüdischen Gesetzbücher (im Original das Erste) die kirchliche Verfassung enthaltend.
Orach Chajim. Der Weg des Lebens (zu jenem Leben.)
(S. 155) Die Gemeinde entbindet sie davon, denn sonst würden sie nicht mitbeten können. Und sogleich fängt der Vorsänger das Gebet Kol Nidre an. Die Uebersetzung dieses merkwürdigen Gebets, in Chaläischen Sprache, ist wie folgt:
„Alle Gelübde und Verbindungen, und Verbannungen, und Verschwörungen, und Strafen, und Beinamen (der Gelübde), und Schwüre, welche wir von diesem Versöhnungstage an, bis auf den künftigen Versöhnungstag, der uns glücklich überkommen möge - geloben, schwören, zusagen und uns damit verbinden werden, die reuen uns alle (schon jetzt) und sie sollen aufgelöset, erlassen, aufgehoben und vernichtet, und kassirt, und unkräftig, und ungültig seyn. Unsere Gelübde sollen keine Gelübde, und unsere Schwüre keine Schwüre seyn.“
Drei Mal wird dies Kolniedre vom Vorsänger gesungen, und jedes Mal die Stimme etwas erhöhet; das erste Mal nur eben hörbar. Alsdann wird der Vers, 4. B.M. 15,26.: ...

[13] BROWN, Newton: Encyclopedia of Religious Knowledge (Brattleboro, 1844)
(Page 1048)

DEUTSCH, Emanuel: Der Talmud (Berlin, 1869)
(S. 27) Das Mitglied des Sanhedrin um zunächst darauf zurückzukommen mußte demnach auch ein guter Sprachkenner sein. Er durfte nicht von der möglicherweise gefärbten Uebertragung eines Dollmetschers abhängen. Allein nicht nur Wissenschaft im weitesten Sinne ward von ihm gefordert, sondern eine gewisse Kenntniß selbst ihrer phantastischen Schatten, Astrologie, Magie und dgl., auf daß er, als Gesetzgeber wie als Richter, im Stande sei, auch in die Volksanschauungen über diese weit verbreiteten „freien Künste“ einzugehen.

Encyclopaedia Britannica - Vol. XVIII. (Edinburgh, 1823)
(Page 493) Sanhedrim, or Sanhedrin
They were obliged to study magic, divination, fortune-telling, physic, astrology, arithmetic, and languages.

GLEIG, George Robert: The History of the Bible – Vol. II. (New York, 1831)
(Page 171) They were to be skilful in the law, traditional as well as written. They were obliged to study magic, divination, fortune-telling, physic, astrology, arithmetic, and languaes.

LIGHTFOOT, John: The Whole Works of the Rev. John Lightfoot, D. D. - Volume IX.: The Temple-Service: and the Prospect of the Temple (London, 1823)
(Page 338) Chap. XXII. The Chamber or Room Gazith, the Seat of the Great Sanhedrim
Their qualifications must be, that they must be religious and learned both in arts and languages; must have some skill in physic, arithmetic, astronomy, astrology, yea, to know what belonged to magic, sorcery, and idolatry, that so they might know to judge of them.

REES, Abraham: The Cyclopædia; Or, Universal Dictionary of Arts, Sciences, and Literature - Vol. XXXI. (London, 1819)
Sanhedrim, Sanhedrin, or Synedrium
They were to be skilful in the written and traditional law; and they were obliged to study magic, divination, fortune-telling, physic, astrology, arithmetic, and languages.

TAYLOR, Charles: Calmet´s Great Dictionary of the Holy Bible, Historical, Critical, Geographical, and Etymological – Vol. II. (Charlestown, 1813)
Sanhedrim, or Sanhedrin
They were to be skilful in the law, as well traditional as written. They were obliged to study
magie, divination, fortune-telling, physic, astrology, arithmetic, and languaes.

WATSON, Richard: A Biblical and Theological Dictionary: Explanatory of the History, Manners, and Customs of the Jews, and Neighbouring Nations (New York, 1832)
(Page 843)

WILKES, John: Encyclopaedia Londinensis; or Universal Dictionary of Arts, Sciences, and Literature XXII. (London, 1827)
(Page 649)

[14] GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, (Band VIII.)
(Jüdische Verlag, Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
(S. 522) Synhedrin I.i,vi Fol. 17a

[15] UJVÁRI Péter: Magyar Zsidó Lexikon (Budapest, 1929)
(824. old.) Szanhédrin

BAUMGARTNER, Siegmund Jacob (*Professor): Auszug der Kirchengeschichte, von der Geburt Jesu an, Band 1 (Halle, 1743)
(S. 38) Das gesamte Volk aber zu Jerusalem ein grosses Sanhedrin von 72 Beisitzern gehabt, deren Vorsteher, so auch Nasi oder Fürst des Sanhedrin geheissen, nicht immer der Hohepriester gewesen, sondern sowol als dessen Stathalter, oder der Vater des Gerichts, wie alle Beisitzer aus den geschicktesten Gelerten im Volk erwälet worden.

BURDER, Samuel: The Genuine Works of Flavius Josephus, the Jewish Historian: Containing Twenty Books of the Jewish Antiquities, Seven Books of the Jewish War, and the Life of Josephus, Band 2 (New York, 1824)
(Page 455) Before this, the government had been managed, under the prince, by two sorts of councils, or courts of justice; one consisting of twenty-three persons, called the Lesser Sanhedrim; and the other, of seventy-two, called the Greater Sanhedrim. Of the first sort there was one in every city; only in Jerusalem, (because of the greatness of the place,) there were two, which sal apart from each other in two distinct rooms.

CUMMINGS, Jacob Abbot: The New Testament of Lord and Saviour Jesus Christ (Boston, 1814)
(Page 24) This was the supreme court of the Jews; it consisted of 72 judges, by whom the highest crimes were tried, which this court, and this alone, punished with stoning; this, in their opinion, was a more terrible death than the former.

ELSLEY, Heneage: Annotations on the four Gospels, and the Acts of the Apostles... (London, 1818)
(Page 102-103) Yet not in the common application of three Jewish courts; one of three judges, the next of twenty-three, and the third, the great sanhedrim of seventy-two; for the court of three judged had no power to take life.

Who calls his brother vain or worthless, shall incur a punishment analogous to that of stoning, inflicted by the great sanhedrim or council of 72.

ENCYCLOPAEDIA Britannica - Vol. XVIII. (Edinburgh, 1823)
(Page 492) The sanhedrim was composed of 70 counsellors, or rather 72, six out of each tribe; and Moses, as president, made up the number 73.

HEZEL, Wilhelm Friedrich (*Professor): Biblisches Real-Lexikon über biblische und die Bibel erläuternde alte Geschichten, ... Dritter Band (Leipzig, 1785)
(S. 140) Zu den Zeiten Christi bestund dieses Gerichtscollegium der Juden aus 72 Mitgliedern; welche wieder in drey Classen; Hohenpriester, Schriftgelehrten und Aeltesten des Volks getheilet wurden, Matth. 16,21. 26,3. Marc 15,1.

HOLBERG, Ludwig (*Professor): Jüdische Geschichte von Erschaffung der Welt bis auf gegenwärtige Zeiten (Altona und Flensburg, 1747)
(S. 617) Aus ihnen wurden alle Glieder des Raths oder des Gerichts genommen, und man pflegte mit ihnen nicht nur das höchste Gericht, oder das große Sanhedrin, welches aus 72 Beysitzern bestund, sondern auch das kleinere, worin 23 Mitglieder waren, zu besetzen.

HOLE, Matthew: Practical discourses upon all the Collects, Epistles, and Gospels, to be used throout the Year (London, 1716)
(Page 493) Second Thing to be here observed, viz. the Person that here add rest himself to our Saviour, and that was a certain Ruler; by whom we are to understand, one of the Sanhedrim or great Council among the Jews, of which there were two Ranks or Degrees, called the greater and the lesser Sanhedrim: the former consisted of 72 Judges, made up of the chief Priests, Scribes and Elders, who resided mostly in Jerusalem; the latter consisted of 23, who resided abroad in the several Cities, to decide the Differences that arose in them and the adjacent Countries.

JAHN, Johann (*Professor): Biblische Archäologie II. Theil (Wien, 1825)
(S. 303) Syedrium
Diese höchste Gerichtsstelle, welche eigentlich συνεδϱιον hieß, von den Thalmudisten aber Sanhedrin genannt wird, bestand aus 72 Personen. Der Präsident war fast immer der hohe Priester, der ohnehin nach dem Mosaischen Gesetze der höchste Richter seyn sollte.

LUTHER, Martin (*Professor): Handbuch zur biblischen Geschichte nebst dessen Vorreden zu den Büchern der heiligen Schrift, Erster Theil (Dresden, 1832)
(S. 273) Welches Wort aus dem Mose genommen ist, der 72 Männer aus den Aeltesten in Israel verordnet, daß sie ihm das Volk sollten regieren helfen, und die sind darnach für und für im Königreich Israel geblieben, auch unter den Königen, und die Juden haben sie genennet Sanhedrin, den großen Rath.

MARSHAM, John: An epitome of general ecclesiastical history (New York, 1833)
(Page 79) At a subsequent period, we find associated with the High Priest, in the government of the nation, a grand council called the Sanhedrim, consisting of 72 judges, which possessed the power of life and death. The Jews called it "a hedge to the laws;" and maintained that it was instituted by God in the days of Moses, when He appointed 72 elders to aid him in the government. But as we find no account of in the Old Testament, it is evident that it was an institution of modern date.

PARTINGTON, Charles F. (*Professor).: The British Cyclopaedia of literature, history, geography, law, and politics III. (London, 1836)
(Page 547) Sanhedrin, or Synedium.
A world literally signifying a council. The highest ecclesiastical and secular court of the Jews, which was established for the decision of their internal differences, and the settlement of their affairs, was called sanhedrin. It consisted of seventy-one members, of the rank of priests, elders, and interpreters of the law (those skilled in biblical knowledge, or scribes), under the direction of the high-priest.

PRIDEAUX, Humphrey: The Old and New Testament connected in the history of the Jews and neighbouring nations, from the declension of the kingdoms of Israel and Judah to the time of Christ (London, 1749)
(Page 641) After this Gabinius going up to Jerusalem (i) restored Hyrcanus to the High-Priesthood, but made a very considerable alteration in the Cicil Government, changing in a manner the whole form of it, and reducing it from a Monarchy to an Aristocracy. Hitherto (k) the Government had been maneged under the Prince by two sorts of Councils or Courts of Justice, one consisting of twenty-three persons called the Lesser Sanhedrim, and the other of seventy-two persons called the Great Sanhedrim.

ROLLIN, Charles (*Professor): The Ancient History of the Egyptians, Carthaginians, Assyrians, Babylonians, Medes and Persians, Macedonians, and Grecians III. (New York, 1825)
(Page 326) It is called the Septuagint, for the sake of the round number seventy, but the sacred books were translated by seventy-two persons.

[16] KELLER, Werner: Und wurden zerstreut unter alle Völker (München/Zürich, 1966) ISBN 3426045702
(S. 25) Unter Esra kommt es zur Erneuerung des Bundes mit Gott. Der aus Babylon entsandte Priester war es, der die erste >>Große Versammlung<< der Ältesten einberief, aus der dann das Synhedrion - das Sanhedrin oder der Hohe Rat - entstand, und Esra war es auch, der die Thora, das Gesetz des Mose, als Verfassung proklamierte. Das sakrale, auch alle Bereiche des täglichen Lebens umschließende Gesetz wurde verpflichtend für das gesamte Volk.

[17] http://magyarorthodoxia.org/page/5/12/1.aspx (már nem lehet elérni)
http://hungary.orthodoxia.org/konyvtar/ ... todoxia-6/
Hilarion (Alfejev) püspök:
Az Isten szó etimológiája

[18] FINKELSTEIN, Israel (*Professor); SILBERMAN, Neil Asher: Keine Posaunen vor Jerico - Die archäologische Wahrheit über die Bibel (München, 2013) ISBN 9783423341516

[19] BLAVATSKY, Helena P.: Die Geheimlehre (Berlin, 1932)
(S. 283)

[20] LEO, Alan: Die Deutung des Horoskops (Leipzig, 1929)
(S. 1-2) Die Astrologie ist einer der Schlüssel zum Tor des Allerheiligsten im Tempel; aber nicht die allgemein gebräuchliche Astrologie, die zwar ein wunderbares und nützliches Studium darstellt, aber nur ein Schlüssel zum Tempelvorhof ist, durch den man hindurchgehen und dessen Lektionen man lernen muß, bevor man in das Innere des Tempels eintreten kann, zu dem viele berufen, aber nur wenige auserwählt sind. Es hat der Erde nie an Weisen gefehlt, die diejenigen lehren wollten, die die Voraussetzungen zur Annahme dieses Wissens erfüllen, das sorgfältig gehütet wird, bis die ganze Menschheit so erstarkt ist, daß sie es entgegennehmen kann. Die göttlichen Geheimnisse sind nur für Menschen bestimmt, die bereit sind, der materiellen Welt zu entsagen und ihr göttliches Recht als Erben dieses Wissens erkennen.

[21] LÉVI, Eliphas: Transcendental magic, its doctrine and ritual (London, 1896)

[22] BAILY, Francis: An account of John the rev. John Flamsteed, the first astronomer-royal; compiled from his own manuscripts, and other authentic documents, never before published (London, 1835)
(Page 393.) I have already alluded above to certain stars, which have hitherto formed part of the British Catalogue, but which, from Flamsteed`s own computation, are now found not to exist. The total number of such stars, whose non-existence may be determined in a similar manner, is 61; and are given in Table B, at the end of the notes. These stars have consequently been totally excluded from the present catalogue: and the numbers annexed to the same respectively, in the above list, refer to the notes at the end of the catalogue, where the reason for their exclusion is fully detailed. The non-existence of those few stars, to which an asterisk is annexed, is in some measure founded on conjecture: but, as to the rest, there can be little or no doubt about them. The star, to which no number in annexed (viz. 34 Tauri) is supposed to be the planet Uranus (See Astronomisches Jahrbuch, for 1789, page 202.). It was observed by Flamsteed on Decem. 13, 1690, at 9h 41m 49s.

FELLÖCKER, Sigmund (*Professor): Geschichte der Sternwarte der Benediktiner-Abtei Kremsmünster (Linz, 1864)
(S. 81) Fixlmillner hielt nun, mit seinen zweiten Elementen, die Sache für abgethan; da erhielt er von Bernoulli (6. April 1784) die Nachricht von einem andern Sterne, den Bode gefunden hatte und der es wahrscheinlich machte, dass der neue Planet schon im vorausgehenden Jahrhunderte von dem englischen Astronomen Flamsteed beobachtet und als 34. Stern des Stieres verzeichnet worden war.

Bode selbst, der die Vermuthung ausgesprochen, schreibt am 17. April 1785 an Fixlmillner: "Sie haben im vorigen Jahre über meine damalige durch meine Abhandlung vom neuen Planeten bekannt gewordene Vermuthung, dass ausser dem Mayer`schen 964ten Stern, auch 34 Tauri beim Flamsteed unser Uranus gewesen sei, Berechnungen angestellt und zu meinem Vergnügen Elemente gefunden, die diesen beiden alten und allen neuen Beobachtungen ein Genüge thun. Ich statte für diese angestellte Untersuchung (Fixlmillner hatte sie am 19. August 1784 mit der Aufschrift: Essai sur élémens de l`orbite de la Planète de Herschel - an Bernoulli und durch diesen an Bode geschickt) Euer Hochwürden den verbindlichsten Dank ab und habe den Aufsatz im Auszuge mit Vergnügen in mein Jahrbuch für 1787 aufgenommen. Diese anscheinende Bestätigung meiner Vorhersagung von 34 Tauri hat auch in Frankreich und England viel Aufsehens gemacht und man war dort begierig, die von Euer Hochwürden berechneten Elemente zu haben, die ich darum nach Paris und London übersandt habe."

HUTTON, Charles; SHAW, George; PEARSON, Richard: The Philosophical Transactions of the Royal Society of London, from their commencement, in 1665, to the year 1800, Vol. XVIII. (London, 1809)
(Page, 178) If it be required to know Flamsteed`s observations on the 34th Tauri, which star is supposed to have been the Georgian planet, mistaken by Flamsteed for a small fixed star; we find in our index, that on page 86, December 13, 1690, a star of the 6th magnitude was observed, which answers to the place of the 34th Tauri in the British catalogue; and that no other observation of the same star oceurs in the 2d volume. In my catalogue of comparative brightness, the 34th Tauri is set down among the lost stars, it being no longer to be seen in the place where it was observed by Flamsteed.

MORGAN, Augustus De (*Professor): The Globes, Celestial and Terrestrial (London, 1845)
(Page 51) There is one remarkable exception, 34 Tauri, which was certainly seen by Flamsteed, and rightly noted, but which nevertheless does not exist as a fixed star: it was probably the planet Uranus, then undiscovered, and being for the time in the constellation Taurus.

THE ATSTRONOMICAL Society of London: Memoirs, Vol. IV. (London, 1830)
(Page 162) This is stated by M. Burckhardt (Connaissance des Tems, 1820, p. 408,) to be one of the five observations of Uranus made by Flamsteed, which, although discovered prior to the publication of Miss Herschel`s work, was not suspected to have been observed by Flamsteed. The observation bears date March 22, 1712, old style, and the star is called Leonis by Flamsteed. For three other observations of this planet, see No. 286; and for the fifth, see No. 283 of this catalogue. There is another observation (supposed to be of this planet, which, however, is doubted,) bearing date December 13, 1690, and which, having been reduced by Flamsteed as one of the fixed stars, is called 34 Tauri in the British Cataogue.

[23] LEO, Alan: Alan Leo´s Astrologische Werke I. (Leipzig, 1928)
(S. 1-3) Die Astrologie ist die älteste der Wissenschaften. Von Babylon und Chaldäa aus verbreitet sich der Glaube an die Astrologie über die ganze Erde.
Mit der Kultur von Chaldäa, dessen weise Priester sich in innerer Erleuchtung bis zu den Gestirnen erhoben, scheint der Stern der Astrologie untergangen zu sein, ja die Meisten halten ihn für gänzlich verschwunden. Sie taucht erst wieder auf, als Pythagoras und seine ernsten Anhänger die Religion der Weisheit von neuem beleben. Den Römern aber blieb es schließlich überlassen, auch die letzten Spuren einer esoterischen Auffassung der Astrologie zu verwischen.
Zu dieser Zeit war die Kenntnis von Uranus, dem Planeten der Astrologie, gänzlich in Vergessenheit geraten, und in der Stundenastrologie verwandte man dafür Hilfspunkte. Die alten Überlieferungen waren entweder vergessen oder so verderbt und falsch verstanden, daß man die Astrologie nicht mehr als Wissenschaft,sondern nur noch als eine Wahrsagekunst bezeichnen konnte.
--(1-3. old.) Az asztrológia a legrégibb tudomány. Babilonból és Káldeából terjedt el az asztológiába vetett hit az egész Földünkre nézve.
A káldeai kultúrával és ennek tudós belső megvilágosodásukban a csillagokig emelkedett papokkal az asztológiának a csillaga úgy tűnik, leáldozott, igen némelyek teljesen eltűntnek tartják. Először ismét akkor bukkant fel, amikor Püthagorasz és az ő a tudás vallásának komoly követői, újra életrekeltették.
A rómaiaknak azonban ez végül is megerőltetést jelentett, és az ezotérikus asztrológiának az utolsó nyomait eltörölték. Ezekben az időkben az Uránusz Ismerete, az asztrológusok planétája teljesen feledésbe merült, és a "Stundenastrologie"-ban az ember helyette segédpontot használt. A régi tudósítások vagy elfelejtődtek vagy tönkrementek és félre lettek értve olyannyira, hogy az ember az asztológiát többet nem tudta tudománynak, hanem csak jövendőmondásnak nevezni. (saját fordítás)--

LEO, Alan: Alan Leo´s Astrologische Werke IV. (Leipzig, 1930)
(S.148) Der Planet Uranus wurde von dem Astronomen Wilhelm Herschel in der Nacht des 13.März 1781 wiederentdeckt!
(S.153-154) Uranus und Neptun bilden in vieler Hinsicht ein Planetenpaar, die erst in der Neuzeit entdeckt wurden, denen man aber Namen aus der antiken Mythologie gab. Es ist uns kein Bericht überliefert, der zu dem Beweis genügen würde, daß die Astrologen des Altertums um ihre Existenz wußten. Trotzdem berichten die Okkultisten, ihre Forschung zeige ihnen, daß die beiden Planeten schon in sehr alter Zeit bekannt gewesen sind.
--(148. old.) Az Uránusz planéta 1781.március.13.-án éjjel Wilhelm Herschel astronómus által újra fel lett fedezve!
(153/154. old.) Az Uránusz és Neptunusz sok tekintetben egy planétapárt képeznek, amik először az újkorban lettek felfedezve, ezeknek az ember azonban az antik mitológiából adta a nevüket. Nem maradt ránk tudósítás, ami elég bizonyíték volna, hogy a régi idők asztrológusai ezek létéről tudtak volna. Mégis az okkultisták tudósítanak, az ő kutatásaik mutatják nekik, hogy mind a két planéta már a nagyon régi időkben ismert volt. (saját fordítás)--

TIEDE, Ernst: Das entschleierte Christusgeheimnis (Leipzig, 1921)
(S. 40.) Die ältesten indischen Schrifturkunden des "Purana" (das schon den Altindern als eine Überlieferung aus ältester Vorzeit galt) wissen von 9 Planeten zu berichten. Dies stimmt mit der Anzahl der heute bekannten größeren Planeten insofern überein, wenn man auch die wiederentdeckten Planeten Uranus und Neptun mitzählt. Die beiden letzten entsprechen, wie in neueren Zeit ermittelt wurde, bezüglich ihrer Dichtigkeit nicht ganz dem Eise. Ihre astralen Einflüsse auf die körperlichen Lebewesen der Erde sind nach althergebrachter Erfahrung gleich Null, sie wurden daher, wenn es sich um Hervorhebung der astralen Einflüsse handelte, außer Acht gelassen. Bis auf die Neuzeit war deshalb stets nur von 7 Planeten im Bereiche unseres Sonnensystems einschließlich Sonne und Mond die Rede.
--Tiede Ernst: A leleplezett Krisztus-titok (1921, Lipcse)
(40. old.) A "Purana" (ami már az ó-indiaiaknak a legkorábbi őskorból való hagyománynak számított) legöregebb indiai írott okmányai 9 planéta ismeretéről számolnak be. Ez a ma ismert nagyobb planéták számával van összhangban, amennyiben az ember az újra felfedezett Uránusz és Neptunusz planétákat is hozzászámolja. Az utóbbiak nem teljesen felelnek meg, mint ahogy az újabb időkben ki lett derítve a sűrűségüket illetően a jégnek. A szellemi hatásuk a Földön a testtel rendelkező élőlényekre a hagyományos tapasztalatok szerint nulla, emiatt hogyha a szellemi hatásuk kihangsúlyozásáról volt szó, figyelmen kívül hagyták. A újkorig ezért mindig csak a naprendszerünk 7 bolygójáról volt szó a Napot és a Holdat beleértve. (saját fordítás)--

NELL, Franz Maria: Baphomet, Actenstücke zu dem durch des Herrn Joseph v. Hammer Mysterium baphometis revelatum wieder angeregten Prozesse gegen die Tempelherren; zur Ehrenrettung eines christlichen Ordens (Wien, 1820)
(S. 63) Herr v. Hammer führt ferner, aus Moore`s Hindoos Pantheon (plate 63) die Vorstellung eines von acht Paaren gebildeten Rundtanzes um den indischen Krischna (Sonnengott) an, welches Gemählde einen Beleg abgeben soll, daß die Inder das wahre (sic) Sonnensystem (welches aber weiter unten wieder ein Unding genannt wird) in den frühesten Zeiten gekannt haben; (was formerly adduced in support of the idea that the Hindoos had a knowlegde of the true solar system), und daß die heilige Acht nicht von den acht Stern-Kabiren, sondern von den acht indischen Planeten (nach einem uralten verloren gegangenen astronomischen Systeme) herzuleiten sey.
Benutzeravatar
Klaus Matefi
Forum Admin
 
Beiträge: 209
Registriert: 05.2013
Wohnort: Deutschland
Geschlecht:

Klaus Matefi: A betlehemi csillag és a Schemhamphoras titkai

Beitragvon Klaus Matefi » 5. Mär 2020 23:58

1, Isten 72 szelleme - Schemhamphoras II.



Az utolsó saját készítésű ábrában szereplő ötágú csillag (pentagramma, aminek csúcsai 5x72°-ra osztják fel a köré rajzolt körívet) sarkaiban a Schemhamphoras kozmikus forrásait alkotó égitestek jelei láthatóak. Agrippa von Nettesheim a "De occulta philosophia Libri tres" 163. (CLXIII.) oldalán [3] prezentált ugyan egy pentagrammát, de véleményem szerint tévesen a Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és Szaturnusz bolygókat utalta ennek csúcsaihoz. Eliphas Lévi a korábban említett "Transzcendentális mágia tanítása és rituáléja" (Transcendental magic - Its doctrine and ritual) című kétrészes könyvének [21] 60. és 228. oldalán szintén bemutat egy pentagrammát, ami ugyancsak nem megfelelő jelentéssel bír.

Az általam helyesnek ítélt pentagramma két változatban:

Bild

Bild

Bild
Worms (Rheinland-Pfalz) St. Peter Dom

A misztériumok pentagrammáját hiba lenne összetéveszteni a Nap és Vénusz zodiákusban alkotott konjunkciói által képzett és meghatározott ötágú csillaggal!
Számos ókori pénzérmén ábrázolják a görög illetve a római teremtő Istent, Zeuszt és Jupitert a pentagramma társaságában, akik azonosak az egyiptomi Ámunnal, a babiloni Mardukkal, a germán Odin/Wodan-nal, az ószövetségi JHVH-val, és így tovább...

Eliphas Lévi néhány rendkívül fontos és találó megállapítása a pentagrammáról:

"Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a pentagramma használata azok számára a legveszélyesebb, akik nem rendelkeznek annak teljes és tökéletes megértésével." (page 66)
"Az ősi mágusok papok és királyok voltak, és számukra a Megváltó eljövetelét csillag hirdette. Ez a csillag volt a mágikus pentagramma, amelynek minden csúcsában szent betű állt." (page 188)
"A pentagramma, amelyet a gnosztikus iskolákban lángoló csillagnak neveznek, az intellektuális mindenhatóság és az autokrácia jele. Ez a mágusok csillaga; ez a testté vált ige jele; és csúcsainak iránya szerint ez az abszolút mágikus szimbólum a rendet vagy a zűrzavart reprezentálja, Ormuz és Szt. János isteni földjét vagy Mendes elátkozott kecskéjét. Ez beavatás vagy meggyalázás; Vesper (*Hesperus) vagy Lucifer (*Phosphoros), az esthajnal- vagy a hajnalcsillag. Mária vagy Lilith, győzelem vagy a halál, nappal vagy éjjel. A két csúcsával fölfelé álló pentagramma a Sátánt, mint a szombat kecskét reprezentálja; amikor egy csúcsa áll fölfelé, az a Megváltó jele." (page 224-225)
"A mágia szimbolikus csillaga nem más, mint a rejtélyes pentagramma; és ez a lángoló csillag vezetette a három királyt, Zoroaster fiait a mikrokozmikus Isten bölcsőjéhez, ami önmagában elég ahhoz, hogy demonstrálja a keresztény tanítás teljesen kabbalisztikus és valóban varázslatos kezdetét.
Szent János az Apokalipszisben azt látja, hogy ugyanez a csillag hullik a mennyből a földre."
(page 227)
"Amint látni fogjuk, a mágia minden rejtélye, a gnózis minden szimbóluma, az okkultizmus minden figurája, minden jövendölés kabbalisztikus kulcsa összegződik a pentagramma jelében, amit Paracelsus a legnagyobb és leghatalmasabb jelnek nyilvánít." (page 228) (saját fordítás) [21]

A pentagrammát a szabadkőművesség "lángoló csillagként" (németül: "Flammende Stern"; franciául: "Étoile flamboyante", angolul: "Blazing Star") tartja nyilván és gyakran egy G betűvel a közepén ábrázolják. A G betűre vonatkozóan eltérő magyarázatok láttak már napvilágot, így példának okáért a német nyelvű források Gnosis, Generatio, Große Architekt, Gott, Geometrie, Gold, Gerechtigkeit szavakat emlegetnek. A G egyértelműen a "Große Architekt"-re, pontosabban a "Großer Baumeister aller Welten"-re, a "Világegyetem Nagy Építőmesterére" (angolul: Great Architect of the Universe"), tehát "Gott"-ra (angolul: God), azaz az ószövetségi Istenre, JHVH-ra utal. Nem ritka, hogy a pentagramma közepén a héber jod (י) díszeleg, ami a JHVH (יהוה) név első betűje és egyben annak rövidített változata [24].

Feltétlenül érdemes itt kitérni arra, hogy a Schemhamphoras kozmikus forrásai felépítésüknél fogva öt csoportba oszthatók:

1, Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz együttállása, ami megfelel ezen fejezet első részében megtekinthető lista legelső tagjának.

2, A Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitesteknek olyan jellegű elhelyezkedése a zodiákusban, mely által a Földet is beleértve egy vonalba kerülnek egymással (2. - 16.).

3, A Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitesteknek olyan jellegű elhelyezkedése a zodiákusban, melynek következtében a Földről nézve megközelítőleges derékszöget (kvadrát) zárnak be egymással (17. - 23.).

4, A Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitesteknek olyan jellegű elhelyezkedése a zodiákusban, aminek eredményeképp a Földről nézve megközelítőleges T-keresztet alkotnak egymással (24. - 60.).

5, A Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitesteknek olyan jellegű elhelyezkedése a zodiákusban, aminek révén a Földről nézve megközelítőleges szabályos keresztet (+) hoznak létre egymással (61. -72.).

A Schemhamphoras kozmikus forrásait alkotó 72-féle konstelláció közül az utolsó 12 szabályos kozmikus kereszt. Ezékiel 37,9-ben így szól úgymond JHVH:

"A négy égtáj felől jöjj elő, lélek, és lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy életre keljenek!" [25]

Az itt említett négy égtáj felől jövő lélek nem más, mint a 12 szabályos kozmikus kereszt szellemi hatása. Ezek a keresztek hatásukat tekintve három csoportba oszthatók még a zodiákusban történő elhelyezkedésük alapján:

Bika - Oroszlán - Skorpió - Vízöntő
Kos - Rák - Mérleg - Bak
Iker - Szűz - Nyilas - Halak

A leghatásosabb kozmikus kereszt akkor jön létre, amikor Nap az Oroszlánban (Leo), a Mars a Skorpióban (Scorpius), az Uránusz a Vízöntőben (Aquarius) tartózkodik, mivel akkor a saját jegyeikben vannak, a Szaturnusz pedig a természetének megfelelő jegyben, a Bikában (Taurus). A Hold itt együttállhat a Nappal illetve az Uránusszal.

Nem meglepő, hogy maga a Tetragrammaton, azaz JHVH is négy betűből áll: יהוה

Ezt a négy betűt 12 féleképpen lehet kombinálni egymással:

JHVH - JHHV - JVHH
HVHJ - HVJH - HHJV
VHJH - VHHJ - VJHH
HJHV - HJVH - HHVJ

A zsidó családból származó francia Adolphe Franck (1809 - 1893) professzor a "La kabbale ou La philosophie religieuse des Hébreux" ("A kabbala vagy a héberek vallási filozófiája") című könyve második részének 53. oldalán egy keresztet láthatunk, melynek csúcsainál a JHVH héber szó egy-egy betűje foglal helyet. A felső csúcsánál helyezkedik el jod (י), alul a vau (ו), jobra és balra pedig a hé (ה) betűk. A 67. oldalon egy pentagramma figyelhető meg a belsejében egy kereszttel. A pentagramma csúcsai mellett öt héber betű olvasható, éspedig a felső csúcsánál a sin (שׂ), jobbra lefelé haladva a vau (ו), a jod (י), a hé (ה) és még egyszer ugyanez a betű [26], melyek együttesen valószínűsíthetően Jesua-ra (יהשוה) utalnak.

Martin Luther címere az úgynevezett Luther-rózsa, ami egyben az Evangélikus Egyház jelképe is. Ez tulajdonképpen közvetve a csúcsával fölfelé és lefelé fordított pentagrammára kell célozzon, közepében egy fekete kereszttel. Luther 1530.07.08-án allegorikus magyarázattal szolgált a címerével kapcsolatosan a barátjának, Lazarus Spengler-nek írt levelében:

"...,a rózsa ezért kell fehér legyen és nem piros, mivel a szellemek és az összes angyal színe fehér." (saját fordítás) [27]

Mint ismeretes, a fehér szín egy összetett szín és az összes létező színt tartalmazza, amit legjobban a prízmával felbontott fehér fény szemléltet. Ennek ismeretében érthetővé válik Luther magyarázata is, ugyanis a fehér színnel jellemzett és egy kalap alá vett szellemek és angyalok közé tartoznak a jó és gonosz szellemek illetve a jó és gonosz angyalok egyaránt. Ez JHVH lényének is a misztériuma [28].

D. S. Mereskovszkij (1865 - 1941) orosz író a "Das Geheimnis des Westens - Atlantis-Europa, Betrachtung über die letzten Dinge" ("A nyugat titka - Atlantisz-Európa, elmélkedés az utolsó dolgok felett") című művében azt fejtegeti, hogy a sárkány és a kígyó egyaránt JHVH megjelenési formája [29]. A babiloni teremtő Istennek, Marduknak (aki a Tórában JHVH-ként szerepel) a sárkánykígyója, illetve attribútuma Mušhuššu, egy mennyei keveréklény volt. A berlini Pergamon Múzeumban megtekinthető Babilonból származó Istár-kapun több, Mušhuššu-t ábrázoló kerámia-dombormű is látható.

Az Ezsdrás által megalkotott Tóra II. könyvében, az Exodusban (28,16-29) fel van sorolva a kohanita főpapi melldíszen (chósen hámispát) elhelyezkedő 12 drágakő és azok sorrendje:

Martin Luther (1545) - Sarder, Topaser, Smaragd, Rubin, Saphir, Demand, Lyncurer, Achat, Amethist, Türkis, Onich, Japis. [30]
Komáromi Csipkés György (1685) - Rubint, Topázius, Kárbunkulus, Smaragdus, Safirus, Gyémánt, Lynkúrius, Ákátes, Ámethistus, Berillius, Onix, Jáspis. [31]
Káldi György (1732) - sárdius, toppázius, smaragd, karbunkulus, sáfir, jáspis, ligurius, akátes, ametistus, krasolitus, onikinus, beryllus. [32]
Károli Gáspár (1840) - Sárdonix, topáz, kárbunkulus, Smaragd, zafir, jáspis, Linkúr, akhát, amethist, Krizolit, onikhinus, berill. [33]
Protestáns új fordítású Biblia - rubin, topáz, smaragd, karbunkulus, zafír, jáspis, opál, agát, ametiszt, krizolit, ónix, nefrit. [25]

Mint láthatjuk, hogy ahány fordítás, annyiféle variáció...

A drágakövek aranyfoglalatban lettek felerősítve a melldíszre és ezeken az izraeli törzsek nevei voltak láthatóak, melyek értelemszerűen szintén tizenketten kellett legyenek. A főpap homlokán egy aranylemezen a "JHVH-nak szentelt" felirat díszelgett.

Johann Joachim Bellermann (1754 - 1842) német teológus és filozófus professzornak, és egyben szabadkőműves nagymesternek („Großen National-Mutterloge zu den drei Weltkugeln“) az "Urim und Thummim, die ältesten Gemmen" című könyvében behatóbban foglalkozik az Urim-mal és Tumim-mal. Ezen pontosan meg nem határozott dolgok segítségével a kohanita főpap jóslatokat hajtott végre [34] annak ellenére, hogy azt JHVH úgymond szigorúan megtiltotta (Mózes III. 19,31; 20,6; 20,27; Mózes V. 18,11).

A Zedler-féle lexikonban arról olvashatunk, hogy Salomo rabbi, a káldeus Jonathan és más zsidó magyarázók a 12 drágakő rejtélyét magában a Tetragrammaton-ban (יהוה) vélték felfedezni [35].

Az Urim és Tumim a babiloni száműzetést követően már nem volt használatban, mivel JHVH úgymond nem adott választ a feltett kérdésekre... Miután i.e. 445 őszén Ezsdrás megismertette a néppel a Tórát, nem történt többé értelemszerűen semmilyen jellegű isteni mirákulum... A lényeg az, hogy ezek a díszes külsőségek kizárólagosan csak a Schemhamphoras kozmikus forrásainak titkait voltak hivatottak elrejteni a beavatatlanok elől, semmi egyéb...

János a Jelenések könyvében négyszögletűnek (21,2-27) festi le a "mennyei Jeruzsálemet" , ami "a mennyből száll alá" (21,2/10) az új földre. Ezen égi eseményen már átesett az emberiség, ugyanis ez az 1999.08.11-én létrejött napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus keresztre kellett utaljon János, aminek a zodiákusban bejelölt csúcsait ha összekötjük, egy négyzetet kapunk, amit „Isten sátraként“ kell értelmezni:

Bild

"Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: "Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük;"" (Jelenések könyve 21,3) [32]

A "mennyei Jeruzsálem" leírásában (Jelenések könyve 21,10-21) drágakövek szerepelnek ugyanúgy, mint ahogy azt a főpapi melldísz esetében láttuk:

Martin Luther (1545) - Jaspis, Saphir, Calcedonier, Smaragd, Sardonich, Sardis, Chrysolit, Beril, Topasier, Chrysopras, Hyacinth, Ametist. [30]
Szilveszter János (1574) - iaspis, saffirus, calcedomus, smaragdus, sardonix, sardius, chrysolitus, berillus, topazius, chrysoprasus, hyacinthus, amethystus. [36]
Komáromi Csipkés György (1685) - Jáspis, Sáfir, Chálcédonius, Smaragd, Sárdonix, Sárdius, Chrysólytus, Béryllus, Topázius, Chrysoprásus, Hyacinthus, Áméthystus. [27]
Káldi György (1732) - jaspis, sáfir, kalczedonius, smaragd, sardonix, sárdius, krisólitus, berillus, topázius, krisoprasus, hiaczintus, ametistus. [32]
Károli Gáspár (1840) - jáspis, zafir, kálczédon, smaragd, sárdónix, sárdius, krizolitus, berillus, topáz, krisopráz, hiáczinth, amethist. [33]
Protestáns új fordítású Biblia - jáspis, zafír, kalcedon, smaragd, szárdonix, karneol, krizolit, berill, topáz, krizopráz, jácint, ametiszt. [25]

A "mennyei Jeruzsálemmel" kapcsolatban emlegetett 12 drágakő nemcsak a "város falának" alapköveit kellett díszítse, hanem a Szilveszter János és Károli Gáspár fordítása értelmében a "12 kapu" (melyekre az Ószövetség 12 törzsének nevei voltak felírva: 21,12) is ezekből épült fel, tehát nem az egyéb bibliafordításokban szereplő, meg nem nevezett gyöngyökből... A jáspis kő kiemelt fontossággal bír, ugyanis a Jelenések könyve szerint Isten fényességének/dicsőségének világossága/ragyogása úgymond hasonlatos ahhoz (21,11); a város fala jáspisból készült (21,18); a város falának 12 alapköve közül az első jáspis volt, és a városnak 12 bejárata (kapuja) közül az egyik (feltehetőleg az első) szintén jáspisból épült. Ezzel szemben a tórai idézetek a zafírt részesítik előnyben:

"Majd fölment Mózes és Áron, Nádáb és Abíhú, meg Izráel vénei közül hetvenen. Látták Izráel Istenét: Lába alatt zafírkőféle volt, olyan tiszta, mint maga az ég." (Mózes II. 24,9-10) [24]

"A fejük fölött levő boltozaton fölül egy zafírfényű trónus alakja látszott, a trónus alakja fölött pedig emberhez hasonló alak látszott." (Ezékiel 1,26) [25]

"Isten tüzet küld Jeruzsálemre
Azután láttam, hogy a boltozaton a kerúbok feje fölött egy zafírfényű trónushoz hasonló látvány tűnt fel."
(Ezékiel 10,1) [25]

A Jelenések könyve jáspishoz és karneolhoz hasonlítja JHVH-t:

"Azonnal elragadtattam lélekben, és íme, egy trónus állt a mennyben, és a trónuson ült valaki. Aki ott ült, hasonlónak látszott a jáspishoz és a karneolhoz; és a trónus körül szivárvány volt, amely pedig a smaragdhoz látszott hasonlónak." (Jelenések könyve 4,2-3) [25]

Az eddigiek és a Mózes I. 49,9-10 figyelembevétele mellett feltételezhető, hogy az Ószövetségben taglalt főpapi melldíszen ékeskedő zafír, vagy pedig jáspis kő az 1999.08.11-én is realizálódott kozmikus keresztfajtának (Nap-Hold konjunkció; -Uránusz oppozíció; -Mars quadrat; -Szaturnusz oppozíció) a szimbóluma. A további drágakövek és kozmikus keresztfajták egymáshoz való kapcsolatának azonosítása kellő adatok hiányában képtelenlenség, de talán szükségtelen is, mivelhogy az Ószövetség misztériuma bizonyítottan az említett keresztfajtára épül fel, és mint tudjuk, az Újszövetségben hangoztatott "Krisztus második eljövetele" ("parúzia", "második advent") szintén arra. A Tórában és a Jelenések könyvében felsorolt 12 drágakő között némi eltérés mutatkozik, de ez nem ad okot arra, hogy azonos jelentésükben és értelmükben kételkedjünk.

A Jelenések könyvében (12,1) szereplő Napbaöltözött Asszonyt (Apokaliptikus Asszony, Holdsarlós Madonna, Magyarok Nagyasszonya, a Mennyek Királynője, Fekete Madonna - akinek semmi köze a Názáreti Jézus édesanyjához, Máriához) a Földanyát, akit az antik vallások (görög, római) "Magna Mater"-ként, azaz Nagy Istenanyaként részesítettek vallásos tiszteletben, János 12 csillagból alkotott koronával a fején ábrázol. A szabadkőműves Richard Nikolaus Graf von Coudenhove-Kalergi (1894 - 1972) által 1922-ben életre hívott Páneuropai Unió zászlaján kezdetben kék alapon, sárga kör alakú mezőben a végítélet vörös keresztje helyezkedett el, majd ezt Habsburg Károly (1961 -) javaslatára kiegészítették 12 sárga pentagrammával. 1955.12.08-án, a "szeplőtelen fogantatás" ünnepén vált az Európa Tanács szimbólumává a Jelenések könyve 12,1-ben részletezett 12 pentagramma, Paul Michel Gabriel Lévinek (1910 - 2002) az ötlete nyomán, amely apokaliptikus jelkép ma az Európai Unió zászlaján díszeleg. Az itt részletezett 12 pentagramma szinte biztosra vehető, hogy a korábban említett 12-féle kozmikus keresztre kell, hogy utaljon.

A 12-féle kozmikus kereszt egyikének kialakulása után három nappal "fedezte fel" William Herschel a beavatottak által már ősidők óta ismert Uránuszt, ami az első részben felsorolt listának a 63. konstellációja:

1781.03.10. 06:42 UT (5541. adar 13. - szombat)
Nap-hold oppozíció:20,1°Halak/Szűz; -Mars-Szaturnusz quadrat:21,4°/19,6°Nyilas; -Uránusz oppozíció:24,4°Iker (4,8°)

Bild

A Schemhamphoras 72 kozmikus forrása közül 49 olyan konstelláció (lista: 24 - 72), melyeket szabályos keresztek (+), vagy T-keresztek alkotnak. Helena Petrovna Blavatsky (1831 - 1891) híres orosz származású okkultista és a Teozófiai Társulat megalapítója (akinek a címerében a farkába harapó kígyó, a svasztika és a hatágú csillag szerepel), a három kötetes "Titkos tanítás: A szintézis vagy a tudományos vallás és a filozófia" ("The Secret Doctrine: The synthesis or science religion, and philosophy") munkájában több helyen (I./310., 311., 442., 567., II./60., 548., 595, III./500., 544.) utal a "Negyvenkilen Szent Tűzre" ("Forty-nine Fires", "Sacred Fire") [37], azaz az indiai mitológia "Agni"-jára, aki tűzistenség és egyben átható szellem, férfias kozmikus erő, különböző megjelenési formákkal.

Az Ószövetségben JHVH megjelenése több alkalommal tűzzel van kapcsolatba hozva:

"Ott megjelent neki az Úr angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor." (Mózes II. 3,2) [25]

"Az Úr pedig előttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton, éjjel meg tűzoszlopban, hogy világítson nekik, és éjjel-nappal mehessenek." (Mózes II. 13,21) [25]

"A Sínai-hegy egészen füstbe borult, mert leszállt rá tűzben az Úr. Füstje úgy szállt föl, mint a kemence füstje, és az egész hegy nagyon rengett." (Mózes II. 19,18) [25]

"Az Úr dicsőségének látványa olyannak tűnt Izráel fiai szemében, mintha emésztő tűz lett volna a hegy csúcsán." (Mózes II. 24,17) [25]

"Mózes és Áron bement a kijelentés sátrába, azután kijöttek, és megáldották a népet. Ekkor megjelent az Úr dicsősége az egész nép előtt. Tűz jött ki az Úr színe elől, és megemésztette az oltáron levő égőáldozatot és kövér részeket. Amikor látta ezt az egész nép, felujjongott, és arcra borult." (Mózes III. 9,23-24) [25]

"Akkor ti közelebb jöttetek, és megálltatok a hegy lábánál. A hegy pedig égig érő lánggal égett, sötétség, felhő és homály borította. A tűz közepéből az Úr beszélt hozzátok. Szavának hangját hallottátok, de alakot nem láttatok, csak hangot hallottatok." (Mózes V. 4,11-12) [25]

"Nagyon vigyázzatok azért magatokra! Mivel nem láttatok semmiféle alakot, amikor az Úr beszélt hozzátok a Hóreben a tűz közepéből, azért ne fajuljatok el, ne készítsetek magatoknak istenszobrot, és semmiféle bálványszobrot férfi vagy nő formájára, sem a földi állatok formájára, sem az égen repkedő madarak formájára, sem a földön csúszó-mászók formájára, sem a föld alatt a vizekben levő halak formájára!" (Mózes V. 4,15-18) [25]

"Mert az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten!" (Mózes V. 4,24) [25]

"Volt-e olyan nép, amely hallotta a tűz közepéből szólani Isten szavát, és mégis életben maradt, mint ahogyan te hallottad?" (Mózes V. 4,33) [25]

"Az égből hallatta szavát, hogy figyelmeztessen téged, a földön pedig nagy tüzet láttatott veled, és a tűzből hallottad beszédét." (Mózes V. 4,36) [25]

"Szemtől szemben beszélt hozzátok az Úr azon a hegyen a tűzből." (Mózes V. 5,4) [25]

A tűzzel kapcsolatos egyéb ószövetségi részletek: Mózes II. 14,24; Mózes III. 10,1-2; Mózes IV. 11,1-3; 14,13-14; 16,35; Mózes V. 5,22-26; 9,3/9-10/15; 10,4; Királyok I. 18,24/38; Királyok II. 1,10-14; Krónikák I. 21,26; Krónikák II. 7,1-3; Ézsaiás 4,4-5; 10,16-17; 29,6; 30,27/30-33; 31,9; 66,15-16; Nehémiás 9,12-13; Zsoltárok 29,7; 50,3; 97,1-3; etc..

Pál emésztő tűzként említi az "Úr Jézust", aki természetesen nem a kínhalált halt Názáreti Jézus ebben az esetben, hanem maga JHVH, a Kozmikus Krisztus:

"Mert hiszen igazságos dolog az Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen, nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon mivelünk együtt. Mert amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival, tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának. Ezek majd örök pusztulással bűnhődnek az Úrtól és az ő dicső hatalmától, amikor eljön az a nap, hogy megdicsőüljön szentjei között, és csodálják mindazok, akik benne hittek, aminthogy ti is hittel fogadtátok bizonyságtételünket." (Pál második levele a thesszalonikaiakhoz 1,6-10) [25]

"Mert a mi Istenünk emésztő tűz." (Pál levele a zsidókhoz 12,29) [25]

A XX. század egyik legjelentősebb misztikusa, Karl Weinfurter (1867 - 1942) a "Mystische Fibel" című munkájában azt fejtegeti, hogy az isteni szeretet maga Krisztus, és maga a tűz [38]. Jacob Böhme (1575 - 1624) és Emanuel Swedenborg (1688 - 1772) misztikusok és filozófusok írásaiban is találunk ráutalásokat az isteni szeretet és a "szellemi tűz" azonosságára [39].

JHVH-Kozmikus Krisztus (Abraxas, IAω, etc.) jelenlétére hivatottak felhívni a figyelmet a zsinagógákban, illetve a római és görög katolikus templomokban elhelyezett örökmécsesek. A katolikus egyházak a Jeruzsálemi Szent János Lovagrend befolyására vették át ezt a zsinagógai szokást, ahol a "frigyszekrény" előtt folyamatosan örökmécses ég. A Delphoi Apollón-templomban szintén örökmécses égett, aminek lángját a legendák szerint Prométheusz hozta az Olümposzról, a 12 főisten (Dodekatheoi) lakhelyéről. Az evangélikus templomokban nem találkozunk ezzel a hagyománnyal.

A Schemhamphoras kozmikus forrásai magukban foglalják a jónak és a rossznak tartott szellemi hatások kozmikus forrásait is. Ebből viszont logikusan az következik, hogy JHVH és a bibliai Sátán nem lehetnek egymástól független entitások, ami legszemléletesebben a következő két ószövetségi idézet is egyértelműen alátámaszt:

"Dávid megszámláltatja a népet (Vö. 2Sám 24)
A Sátán Izráel ellen támadt, és rávette Dávidot, hogy megszámlálja Izráelt."
(Krónikák I. 21,1) [25]

Bild

"Dávid népszámlálása (Vö. 1Krón 21)
Újból haragra gerjedt az Úr Izráel ellen. Felingerelte ellenük Dávidot, és ezt mondta: Menj, vedd számba Izráelt és Júdát!"
(Sámuel II. 24,1) [25]

Bild

A két bemutatott idézet a Sátán és az Úr (JHVH) közé félremagyarázhatatlanul és félreérthetetlenül egyenlőségjelet tesz, ami az egyistenhit (monoteizmus) esetében valójában magától értetődő kellene legyen. Más a helyzet példának okáért a dualista zoroasztrizmus esetében, ahol a Jóisten (Ormuzd, Ahura Mazda) és a gonosz Ahrimán között éles megkülönböztetés történik, mint a fény és a sötétség esetében is. Templomaikban kizárólagosan csak a Jóisten dicsőségét hirdeti az örökmécses!

A bibliai Istennek, azaz JHVH-nak a rossz szelleméről szól az alábbi citátum is, ami szintén érthetőbbé teszi azt, hogy ez az Isten nem csak a jónak, de a gonosznak egyaránt a szellemi forrása kell legyen, amit a neki tulajdonított negatív ószövetségi etikai utasítások (Mózes V. 6,10-11; 6,18; 7,16; 7,22-23; 8,18; 9,3; 13,1; 14,21; 15,4-6; 19,1; 20,10-16; 33,27; Ezékiel 9,6; etc.) is szemléletesen nyugtáznak:

"Másnap megszállta Sault Istennek az a rossz szelleme, és révületbe esett a házában." (Sámuel I. 18,10) [25]

Az ezután következő fejezetekben sor kerül majd JHVH "bűntelen" szellemi hatásai alatt (Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz együttállás; a Nap mögött felsorakozó negatív hatásúnak tartott bolygók erős hatáscsökkenést szenvednek a Földre nézve) inkarnálódott személyek (Hom, Zoroaster, Mithrász, Jézus, Szt. György, Attila, Álmos, David Reubeni, Sabbatai Cví, Jiddu Krishnamuri és feltételezhetően Menáchem Mendel Schneerson) részletesebb tárgyalására, de természetesen olyanok is be lesznek mutatva, mint Aleister Crowley, aki magát a Sátán inkarnációjának tartotta nem alaptalanul... A sort célszerű az ószövetségi messianisztikus elképzelések Messiásával, Immánuellel megnyitni, akit a keresztény egyházak "Jézus visszajöveteleként" váratnak hívő tömegeikkel. A két utóbbi személy születésekor szabályos kozmikus keresztek (ebben az esetben a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek egymással 90°-ot illetve 180°-ot zárnak be a Földről nézve, melynek következtében ez negatív szellemi hatásúnak számít az ősi asztrológia szerint) voltak láthatóak a zodiákusban.

Az egyedi kozmikus események behatóbb részletezésének és tárgyalásának megkezdése előtt egy összegző listát célszerű itt prezentálni, mely a jobb áttekinthetőséget hivatott szolgálni. A fejezet első részében történt felsorolásban szereplő 72 konstellációhoz utalt sorszámoknak megfelelően az említett lajstrom a következő:

1., Hom születése (-1096.02.21.); Zoroaster születése (-688.01.11.); Mithrász születése (-279.12.09.); Jézus születése (-7.02.10.); Szt. György születése (264.05.13.); Attila születése (400.12.31.); Álmos születése (808.11.21.); David Reubeni születése (1489.12.22.); Sabbatai Cví születése (1624.08.14.); Jiddu Krishnamuri illetve feltételezhetően Menáchem Mendel Schneerson rabbi születése (1897.11.24.); az ószövetségi Messiás, Immánuel fellépésének valószínűsíthető időpontja (2032.06.08.).

9., Gautama Sziddhártha megvilágosulásának sejthető dátuma (-417.03.30.); Maimonidész messiásjövendölésének vélhető dátuma (1216.09.27.).

17., Szép Fülöp leszámol a templomosokkal (1307.10.27.).

18., Eisenhower amerikai elnök és a CIA igazgatója, Allen W. Dulles aláírásukkal jóváhagyták Mosszadek, iráni elnök ellen tervezett puccsot (1953.07.11.).

19., Zoroaster-nek megjelent Ormuzd (-654.02.24.); Boldog Özséb felépíttette Pilisszántó közelében a "Szent Kereszt templomot és monostort" (1250.11.25.); Loyolai Ignácnak misztikus "víziója" illetve Hernán Cortéz mexikói földre lépése, akiről az aztékok azt hitték, hogy az egyik teremtő Istenük, Quetzalcóatl, a Tollaskígyó - a maja Kukulcán - tért vissza hozzájuk (1522.01.27.); Rákóczi Ferenc és a Turul (1703.07.14.).

20., Jiddu Krishnamurti beavatása (1910.01.11.).

22., Luther Márton világvége-jóslata (1532.09.28.); Hans-Dietrich Genscher prágai közlése (1989.09. 29.).

23., Kim Jong IL születése, akit hazájában Istenként tiszteltek (1942.02.15.).

27., Mithrász legyőzi a bikát (-226.04.01.).

36., Jézus testi fogantatása (-8.05.20.).

41., Mohamed születése (569.01.03.).

44., Dávid Molcho feltételezhető születési dátuma; Meir Lemlein Aschkenasi Reutlingen messiásnak jelenti ki magát (1502.02.22.).

45., Jézus kereszthalála (25.04.01.).

46., Abraham ben Samuel Abulafia rabbi rájön a Tetragrammaton lényegére (1272.05.14.).

47., Rudolf Hess az asztrológusok tanácsára Skóciába repült (1941.05.11.).

48., Mani születése (218.01.29.).

54., A prágai Judah Löw ben Bezalel rabbi gólemet készít (1580.07.26.).

60., Sabbatai Cví messiásnak jelentette ki magát (1648.11.30.).

63., William Herschel "felfedezi" az Uránuszt (1781.03.10.); Edward Alexander Crowley születése (1875.11.13.).

64., I. Károly angol király kivégzése; Jacob Querido születése (1649.02.27.).

65., Dávid Alroy messiásnak jelenti ki magát (1138.07.23.).

66., Ahriman megkísérti Zoroaster-t (-654.12.01.); Loyolai Ignác megérti a Szentháromság teóriáját (1544.02.08.).

67., Thébai Remete Pál "hollója" (289.12.14.); Talmud elleni per; a Pálos Rend megalapításának a feltételezhető motivációja; Abraham ben Samuel Abulafia születése (1240.04.08.); a Pálos Rend végérvényes pápai jóváhagyása (1376.11.26.); Mahmoud Ahmadinejad iráni elnök Imam Mahdi visszatérésére számít (2008.12.12.).

68., Zoroaster halála (-611.09.07.); Thébai Remete Pál halálának feltételezhető időpontja (344.01.16.).

69., A hét vezér vérszerződése (842.03.30.); Jiddu Krishnamurti lemond messiási címéről; Faisrachman Satarow feltételezhető születése, aki Mohamed prófétájának tartja magát (1929.03.25.); Hanuman hindu Isten inkarnációjának, Balaji or Bajrangbali-nak születése; Szaddám Huszein felállítja a "Jeruzsálem-hadsereget" (2001.02.08.).

71., A Sárkányrend életre hívásának potenciális indítéka (1409.10.09.).

72., Izsák feláldozásának kísérlete (-1810.02.23.); Mózes a Sínai-hegyen átveszi a Tízparancsolatot (-1335.10.16.); a Purimnak illetve az Ezsdrás által megalkotott Tórának égi inspirációja (-450.05.18.); az utolsó nagy őskeresztényüldözés kezdete; Szt. György sárkánya (299.04.17.); Juliánus császár javasolta a zsidóknak, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe és építsék fel a Templomot; a laodiceai zsinat egyik határozata megszüntette a szombat ünneplésének gyakorlatát és a vasárnap-ünneplésre változtatta (364.01.20.); a zsidók Siratófallal kapcsolatos hagyománya (639.05.08.); a Cluny kolostor alapítása (910.08.07.); a Templomosok megalakulása; Dávid Alroy születésének feltételezhető időpontja (1114.12.29.); Christian Rosencreutz születése (1388.04.07.); a Rosslyn Kápolna építése; Machu Picchu építése, Viracocha teremtő Isten tiszteletére (1453.01.10.); Jacub Lejbowicz Frank születése (1726.05.02.); "Jézus második eljövetele" - "holtak feltámadása" - Immánuel születése (1999.08.11.); a bibliai "ezeréves béke" vége (3088.08.09. - Jelenések könyve 20,7-14).



Források:

[24] BORCHARDT, Isaak Salomon: Das Studium der Freimaurerei und die ursprüngliche Geschichte derselben von der Schöpfung an bis an das tausendjährige Reich (Berlin, 1869)
(S. 15) Das "Fünfeck" oder der "flammende Stern" erfordert, dass man sich darin den hebräischen Buchstaben „Jod“ denken muss, der auf das alte Meisterwort Jod, Heh, Vau, Heh, als Anfangsbuchstabe desselben hinzieht.

LACHMANN, Heinrich: Geschichte und Gebräuche der maurerischen Hochgrade und Hochgrad-Systeme (Braunschweig, 1866)
(S. 115) Französische Hochgrad-Systeme der Jetztzeit - Rite français ou moderne
Den Buchstaben G. im flammenden Stern erklärt man, als für den hebräischen Buchstaben J., Anfangsbuchstabe von Jehovah, gesetzt; in der kabalistischen Erklärung bedeute das Jod Anfang, als Monogramm werde es die natürliche Hieroglyphe für die Einheit Gottes; die Erklärung des G. durch Geometrie sei nur als Allegorie zu betrachten.

VUILLAUME, Claude A.: Maurerisches Handbuch oder Angabe aller Gebräuche in der französischen Maurerei, nebst Anzeige und Erklärung aller geheimen Worte und Grade der verschiedenen Systeme (Leipzig, 1821)
(S. 99) Achtzehnter Grad. Souverän Prinz Rosenkreuzer. Verzierung der Loge.
Unter dem Thronhimmel ist eine hellglänzende Glorie (Strahlensonne) in deren Mitte der flammende Stern, mit dem Buchstaben Jod, dem Anfangsbuchstaben des Namens Gottes, im Mittelpunkte.

[25] http://www.parokia.hu/bible/
Protestáns új fordítású (revideált) Biblia

[26] FRANK, Adolphe (*Professor): La kabbale ou La philosophie religieuse des Hébreux (Paris, 1892)

[27] WETTE, Wilhelm Martin Leberecht de (*Professor): Dr. Martin Luthers Briefe, Sendschreiben und Bedenken, vollständig aus den verschiedenen Ausgaben seiner Werke und Briefe, aus andern Büchern und noch unbenutzten Handschriften gesammelt, kritisch und historisch bearbeitet, Vierter Theil (Berlin, 1827)
Band 4
(S. 79-80) 8. Julius 1530
An Lazarus Spengler - Luther erklärt seinem Freunde die Bedeutung seines Petschaftes
Gnad und Friede in Christo. Ehrbar, günstiger, lieber Herr und Freund!
Weil ihr begehrt zu wissen, ob mein Petschaft recht troffen sey, wil ich euch mein erste Gedanken anzeigen zu guter Gesellschaft, die ich auf mein Petschaft wollt fassen, als in ein Werkzeichen meiner Theologie. Das erst sollt ein Kreuz seyn, schwarz im Herzen, das seine natürliche Farbe hätte, damit ich mir selbst Erinnerung gäbe, daß der Glaube an den Gekreuzigten uns selig machet. Denn so man von Herzen gläubt, wird man gerecht. Obs nu wohl ein schwarz Kreuz ist, mortisiciret, und soll auch wehe thun, noch läßt es das Herz in seiner Farbe, verderbt die Natur nicht, das ist, es tödtet nicht, sondern behält lebendig. Justus enim fide vivet, sid fide crucifixi. Solch Herz aber soll mitten in einer weißen Rosen stehen, anzuzeigen, daß der Glaube Freude, Trost und Friede gibt, und kurz in eine weiße fröhliche Rosen setzt, nicht wie die Welt Fried und Freude gibt, darumb soll die Rose weiß, und nicht roth seyn: denn weiße Farbe ist der Geister und aller Engel Farbe. Solche Rose stehet im himelfarben Felde, daß solche Freude im Geist und Glauben ein Anfang ist der himlischen Freude zukunftig; itzt wohl schon drinnen begriffen, und durch Hofnung gefasset, aber noch nicht offenbar. Und in solch Feld einen gulden Ring, daß solch Seligkeit im Himel ewig währet und kein Ende hat, und auch köstlich uber alle Freude und Güter, wie das Gold das höhest, köstlichst Erz ist.
Christus unser lieber Herr sey mit eurem Geist bis in jenes Leben, Amen.
Ex Eremo Grubok, 8. Julii, MDXXX.

[28] VOLZ, Paul (*Professor): Das Dämonische in Jahwe (Tübingen, 1924)
(S. 3-4) Bei der vorliegenden Untersuchung ist zunächst das Wort "dämonisch", wie es im folgenden verwendet wird, näher zu bestimmen und einzuschränken. Ich gebrauche das Wort nicht in dem allgemeinen Sinn des Erhabenen, Machtvollen und schlechthin Unbegreiflichen, sondern in dem beschränkteren Sinn des Unheimlichen, Grauenvollen, Verderblichen, Grausamen, Feindlichen und fast Satanischen. Daß sich derartige Züge in Jahwe finden und solche Empfindungen mit ihm verbunden wurden, wissen wir alle; ich brauche nur an den nächtlichen Ueberfall über Mose (Ex 4,24), an den Tod Ussas durch die Gotteslade (2 Sam 6,7) oder an die Ursache zu Davids Volkszählung (2 Sam 24,1) zu erinnern.
(S. 11-12) Der dämonische Herr verlangt auch von seinen irdischen Truppen dämonische Kriegführung; sie müssen seinen Bann an den Feinden vollstrecken (1 Sam 15,3), und wehe dem, der Jahwes grimmigen Zorn an seinem Feind nicht ausrichtet (1 Sam 28,18)!
(S. 13) Einen solchen Gott muß man nicht bloß fürchten. Angst und Grauen geht von ihm aus.
(S. 27) Das grundlegende Ereignis am Sinai hat in der Tat die Frömmigkeit Israels für immer bestimmt: der Gott, der hier in der Wüste erschien mit Donner und Blitz, Feuer und Rauch, Erdbeben und furchtbarem Gewölk, der unnahbar Nahe, bleibt der Gott des Alten Testaments;
(S. 31) So also ist Jahwe dämonisch geworden, und umgekehrt, weil Jahwe alles Dämonische aufsaugte und selbst der gewaltigste Dämon war, brauchte man in Israel keine Dämonen mehr. Einem solchen ungeheuren Gott gegenüber, der alle Gottes- und Dämonengewalt vereinigte, verschwand aber auch die Magie; vor einem solchen Gott, der nicht bloß Dämon war, sondern auch Gott, half der Zauber nicht.

[29] MERESCHKOWSKIJ, D. S.: Das Geheimnis des Westens - Atlantis-Europa, Betrachtung über die letzten Dinge (Leipzig, 1929)
(S. 477) Der Gott als geflügelter Drache. Was das bedeutet, hat der Mythos ebenfalls vergessen, das Mysterium aber hat eine dunkle Erinnerung behalten. Der Drache, die Schlange sind für uns Teufel, für das Volk Gottes, Israel, konnte die Schlange aber auch ein göttliches Wesen sein, ein Abbild Jahves, des allmächtigen Gottes. "Da machte Moses eine eherne Schlange und richtete sie auf zum Zeichen", um das Volk von den vielen Schlangen zu retten, die es in der Wüste überfielen, und "wenn jemanden eine Schlange biß, so sah er die eherne Schlange an und blieb leben". Dieses Zeichen ist nach der christlichen Auslegung der einstige Baum des Leben, das künftige Kreuz: "Und wie Moses in der Wüste eine Schlange erhöhet hat, also muß des Menschen Sohn erhöhet werden."
Denken wir an das Bild des Quetzalcoatl, des altmexikanischen Dionysos, "die gefiederte Schlange mit dem Menschengesicht", die Vogelschlange Kukulcan, die zwei Naturen in sich vereinigt: die himmlische, gefiederte, und die unterirdische, schlangenhafte: "Ohne Falsch wie die Taube, weise wie die Schlange."

[30] LUTHER-Bibel (Wittemberg, 1545)

[31] COMÁROMI, C. György: Magyar Biblia avagy az Ó és Uj Testamentom könyveiből álló tellyes Szent Írás a` Magyar nyelven (Leiden, MDCLXXXV. - 1685)

[32] NAGY-SZOMBATI KÁLDI, György: Szent Biblia (Nagy-Szombat, 1732)

[33] KÁROLI, Gáspár: Szent Biblia, azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás (Kőszeg, 1840)

[34] BELLERMANN, Johann Joachim (*Professor): Die Urim und Thummim, die ältesten Gemmen. (Berlin, 1824)
(S. 3) Die vielbesprochenen Wunderwesen, die Urim und Thummim, die man bald mit Talismanen und Zaubergemmen, bald mit himmlischen Loosen, bald mit dem hocherhabenen Schemhamphorasch, bald mit der unmittelbaren und artikulirten Zusprache der Gottheit in Verbindung gesetzt hat, scheinen mir einer neuen Erörterung werth.
(S. 18-19) Wären die Urim etwas Neues, Unbekanntes und so äußerst Wichtiges in der theokratischen Verfassung, so würde Gott (um in der Bibelsprache fortzufahren) nicht gesagt haben: "Lege die Ha-Urim auf das Brustblatt", sondern "Ich will noch etwas Neues, Loose, Theraphim, Schemhamphorasch hinzufügen". Daß die Urim nichts Neues und von den Edelsteinen verschiedenes ausmachten, muß man auch daraus schließen, daß in der zweiten Hauptstelle 2 Mos. 39,1-33 und besonders v. 14, wo alle in das kleinste Einzelne gehende Verordnungen, wie in der ersten Hauptstelle (2 Mos. 28) wiederholt werden, von den Urim gar nicht die Rede ist.
(S. 26) Beide reden von den Urim und Thummim wie von einem unbekannten Talisman. Andere meinen, es sey das gedachte Schemhamphorasch, der unaussprechliche Name J´hovah, den man geheimnißvoll und auf eine eigene vom gewöhnlichen verschiedene Weise auf den Brustschild geschrieben, eingegraben und gestickt habe.
(S. 81-82)Seit alten Zeiten schreiben die Menschen den Edelsteinen gewisse Eigenschaften und Kräfte zu, welche man ihre Tugenden und Laster (virtutes et vitia) nannte. Orpheus, Theophrast, Plinius, Solinus, Marbodus u. a. reden viel davon. Noch mehr Theophrastus Paracelsus, Cornelius Agrippa, Gaffarelli, Reichaltus. Nach diesen Vorstellungen äußern die Steine ihre Kräfte auf Gesundheit und Schönheit, auf Reichthum, Ehre und Glück jeder Art. Damit sind verwandt des Morgenländers Talisman und Totapha, des Griechen Eparthema, Apotropäon und Periamma, des Alexandriners Phylakterion, des Römers Amuletum. Diese dunkelen Vorstellungen verband man mit dem Einfluß der Sonne und des Mondes, der Planeten, Sterne und der Konstellation überhaupt. Damit wurden die Wirkungen der Jahreszeiten, der zwölf Sternbilder im Thierkreise, und der Monate in Einklang gebracht. Und so findet man besonders zwölf Edelsteine als Gesundheits-, Monats- und Zodiakal-Steine gerühmt.

[35] ZEDLER, Johann Heinrich: Grosses vollständiges Universal Lexicon, Ein und Funfzigster Band (Halle und Leipzig, 1747)
(S. 21) Urim und Thummim
Wir wolten die vornehmsten vor denenjenigen Meynungen, welche uns unrichtig vorkommen, und von denen die meisten theils, weder Grund noch Schein der Wahrheit, theils wenig Anhänger haben, kürzlich allhier anführen. Erstlich, meynet Rabbi Salomo, wie auch der Pseudo-Jonathan, oder der Chaldäische Ausleger nebst andern Jüden, es würde durch das Urim un Thummim nichts anders verstanden, als das Tetragrammaton, oder der wesentliche Nahme GOttes von vier Buchstaben, nehmlich der Nahme יהוה . Denn dadurch würde eben das Gemüth erleuchtet und vollkommen. Und setzen etliche noch hinzu, es wären zwo Platten gewesen, eine von Gold, die andere von Silber, worauf GOttes wesentlicher Nahme gegraben gewesen sey, und zwar von Gott selbst, wie die zehen Gebote in den beyden steinernen Taffeln. Krafft dieses Nahmens, in welchem die Jüden viel Geheimnisse und Kräffte der Wunderwercke enthalten zu seyn vermeynen, soll nun der Hohe-Priester zukünfftige Dinge haben vorhersehen und sagen können. Vor das andere finden sich einige, welche vorgeben, weil der Nahme GOttes יהוה zwölfmal mahl verändert, oder dessen Buchstaben so vielmahl versetzet werden könten, als: ...
So wären diese zwölff veränderte Nahmen inwendig in dem Brust-Schildlein auf den zwölff Edelsteinen gegraben gewesen, also, daß von aussen die Nahmen der 12 Stämme Israel, inwendig aber und von hinten die 12 Nahmen GOttes, auf den Steinen gestanden hätten.

[36] SZILVESTER, János: Új Testamentum (Bécs, 1574)
VI Testamentvm Magiar nieluen: meli, az Görög, es Diak nieluből reghen Siluester Ianos altal fordittatot.

[37] H. P. Blavatsky: The secret doctrine: The synthesis or science religion, and philosophy, Volume I.: Cosmogenesis (London, 1893)
H. P. Blavatsky: The secret doctrine: The synthesis or science religion, and philosophy, Volume II.: Anthropogenesis (London, 1893)

[38] WEINFURTE, Karl: Mystische Fibel (Sersheim, 1954)
(S. 61) Die Welt wurde von Gott erschaffen, damit sie eine bestimmte, ihr zugemessene Zeit bestehe und mit ihr war auch der Adam-Mensch erschaffen, um in der vergänglichen Welt zu leben. Doch diese mystische Wiedergeburt ist der zweite Akt der Schöpfung, bei dem sie durch die Liebe, d. h. durch Christus geschaffen wird und diese zweite Schöpfung ist unvergänglich. Aber die Liebe ist ein Feuer und darum kann diese neue Schöpfung oder Wiedergeburt nur durch das Feuer errichtet werden, das wir durch die magische Konzentration anfachen.

[39] SWEDENBORG, Emanuel: Die ganze Theologie der Neuen Kirche, Zweyter Theil (Basel, 1795)
(S. 558) Und weil das Feuer die göttliche Liebe bedeutet, "so erschien" daher "Jehovah dem Moses auf dem Berge Horeb in einem feuerigen Busche," 2. B. Mos. Kap. III. v. I. 2. 3., "und stieg in Feuer auf den Berg Sinai herab," 5 B. Mos. Kap. IV. v. 36.
(S. 560) Daß unter dem Feuer des Brandopferaltars die göttlich-himmlische Liebe angedeutet wird, kommt daher, weil durch jenen Altar der Gottesdienst aus jener Liebe angezeigt wurde, und durch das Feuer im höchsten Sinne die göttliche Liebe bezeichnet wird.

WOLFF, Oskar. Ludwig. Bernhard. (*Professor): Encyclopädie der deutschen Nationalliteratur oder biographisch-kritisches Lexicon der deutschen Dichter und Prosaisten seit den frühesten Zeiten; nebst Proben aus ihren Werken, Erster Band (Leipzig, 1835)
(S. 299-300) Jacob Böhme
21, Und das Centrum der Liebe ist das Jah, als das Feuerflammende Hauchen, welche Gottes Wort genannt wird, als das Hauchen der Einheit Gottes, das Fundament der Krafft, darinnen wird der wahre heilige Geist verstanden, in dem Ausflusse des Liebehauchens, als die Bewegniß oder das Leben der Liebe.
Also verstehet uns in dieser Frage, von Gottes Liebe und Zorn, daß zweyerley Feuer verstanden werden, als 1. ein Liebefeuer, da ist lauter Liecht, das wird Gottes Liebe genannt, als die empfindliche Einheit. 2. Und ein Zornfeuer von der Annehmlichkeit des ausgeflossenen eigenen Willens, dadurch das Liebefeuer offenbahr wird, welches Zornfeuer ein Grund der ewigen Natur ist, und im Centro seiner Inwendigkeit eine ewige Finsterniß und Pein genannt wird. Und sind doch beyde Feuer nur ein einiger Grund, und von Ewigkeit in Ewigkeit je gewesen, und bleibende, scheiden sich aber in zweene ewige Anfänge, wie an Feuer und Liecht nachzusinnen ist.
Benutzeravatar
Klaus Matefi
Forum Admin
 
Beiträge: 209
Registriert: 05.2013
Wohnort: Deutschland
Geschlecht:

Klaus Matefi: A betlehemi csillag és a Schemhamphoras titkai

Beitragvon Klaus Matefi » 16. Mär 2020 18:40

2, Immánuel a zsidók Messiása



A Schemhamphoras kozmikus forrásainak és a hozzájuk utalható eseményeknek a tárgyalását nem időrendi sorrendben, hanem szándékosan a "végén" kezdem (72. a listán), azaz a "végidőkkel", tehát a napjainkkal kapcsolatos dolgokkal. Ez abból a szempontból is így célszerű, mivelhogy ennek a hatásairól és hitelességéről a ma élő generációk maguk is meg tudnak győződni. A keresztény egyházak állásfoglalásai értelmében az Ószövetségben megjósolt Messiás, a kereszthalát halt Názáreti Jézus kellene legyen:

"Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el." (Ézsaiás 7,14) [1]

Csakhogy a Jelenések könyvében is van utalás erre a fiúgyermekre, aki már közöttünk él:

"Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához," (Jelenések könyve 12,5) [1]

Erre a gyermekre vártak közel 2500 éven át az Ószövetségben hívők, aki nem a szeretetet, megbocsátást szándékozik majd hírdetni, mint ahogy azt az Újszövetség megalkotói szerint Jézus tette 2000 évvel ezelőtt, hanem vaspálcával fogja majd irányítani a világ népeit a tervek szerint:

"Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját." (Jelenések könyve 19,15) [1]
"hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;" (Jelenések könyve 2,27) [1]

Aki ismeri a Jézusnak tulajdonított újszövetségi tanításokat, annak ezek a sorok joggal tűnnek idegenszerűnek és az említett tanításokkal összeegyeztethetetlennek. Az ószövetségi Zsoltárokban is találunk utalást az említettekkel kapcsolatosan:

"Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek? Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen: Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket! A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket. Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket: Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon! Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged! Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget. Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!"
(Zsoltárok 2,1-9) [1]

Az itt felmerült keresztény elképzeléssel szemben a vallásos zsidó források is joggal tiltakoznak [2], hiszen számukra az Ószövetség megalkotói a messianisztikus időkre nem túlvilági jutalmakat ígértek, hanem evilági gazdagságot és hatalmat (Ézsiás 2,1-4; 11,1-12; 49,23; 49,26; 60,1-16; 61,5-6; 63,1-4; 66,10-13; Zsoltárok 2,1-9; Mikeás 4,1-4; 5,1-14; etc.). A Saul nevezetű rabbiból "apostollá" átlényegült Pál fel is hívja az Ószövetségben hívők figyelmét, hogy számukra még nem jött el akkoriban a várva várt megváltás:

"szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére." (Pál levele a zsidókhoz 4,9) [1]
"Isten ígéretei változhatatlanok" (Pál levele a zsidókhoz 6,13) [1]

Ezek alapján felmerülhet annak a nem éppen alaptalan gyanúja, hogy Pál, aki korábban a Szanhedrin felkérésére legádázabb üldözője volt Jézus követőinek, esetleg ugyanennek megbízásából vált a Pál-féle kereszténység öntudatos megalapozójává... Az Isten (JHVH) felkentje, Immánuel értelemszerűen a Schemhamphoras kozmikus forrásai közül a leghatásosabbnak az égisze alatt kellett hogy inkarnálódjon, azaz megszülessen, tehát egy bizonyos kozmikus kereszt (kozmikus sárkány) kialakulásakor, amire a Jelenések könyve szintén tesz utalást:

"Amikor látta a sárkány, hogy levettetett a földre, üldözőbe vette az asszonyt, aki a fiúgyermeket szülte;" (Jelenések könyve 12,13) [1]

Rendkívül hálásak lehetünk az asztrológiában, kabbalah-ban, hermetikus ismeretekben és a héber nyelvben is jártas, zsidó származású Nostradamusnak (1503 – 1566), aki már a XVI. században felhívta az utókor figyelmét a keresendő kozmikus keresztre :

"L` an mil neuf cens nonante neuf sept mois, Du ciel viendra un grand Roy d`effrayeur," (Centurie X., LXXII.) (Les Propheties de M. Michel Nostradamus, Dont il y en a trois cens qui n'ont encore jamais été imprimées; A Lyon, 1566; S. 164)
"Ezerkilencszázkilencvenkilenc hetedik havában az égből megérkezik a rettegés nagy királya." (Centuriák X. 72.)

Ezen égi és egyben földi esemény idejét akkoriban még a Julianus naptár szerint adhatta csak meg, mivelhogy a napjainkban is érvényben lévő Gergely-naptár 1582-től van alkalmazásban:

1999.08.11. 12:09 UT (5759 elul újholdja - Rosh Chodesh)
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán;-Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő;-Mars quadrat:16,9°Skorpió;-Szaturnusz oppozíció:16,9°Bika
(teljes napfogyatkozás!)

Bild

Bild

Erről a kozmikus sárkányról (a Föld köré tekeredett kozmikus kígyóról) és ennek szellemi hatásáról állítja a Jelenések könyve, hogy ez maga az Ördög, a Sátán, aki tévútra vezeti az egész világot (12,9). Mégis ennek égisze alatt kellett megszülessen Immánuel, a Napbaöltözött Asszonyt (Apokaliptikus Asszony, Holdsarlós Madonna, Magyarok Nagyasszonya, a Mennyek Királynője, Fekete Madonna) gyermeke, aki JHVH legnegatívabb szellemi hatásának, Lucifernek az inkarnációja (Jelenések könyve 12,13). A Napbaöltözött Asszonyt és a karjában ülő Immánuelt számtalan képzőművészeti alkotás próbálta már formába önteni, melyek közül néhány itt bemutatásra is kerül:

Bild
Heidelberg (Baden-Württemberg)

Bild
Heidelberg (Baden-Württemberg)

Bild
Heidelberg (Baden-Württemberg)

Bild
Kaysersberg (Elzász)

Bild
Schwäbisch Gmünd (Baden-Württemberg)

A bemutatott képek közül háromban Immánuel kezében egy kereszt látható, amivel úgymond igyekszik legyőzi szellemi atyját, őrangyalát Lucifert, JHVH legnegatívabb szellemi aspektusát. Ez a megállapítás így elléggé nonszensznek tűnhet, de a keresztény műalkotások ezt hivatottak sugallni. Az utolsó képen, ami Schwäbisch Gmünd-ben a Marktptatz-on készült, a Napbaöltözött Asszony a fején koronát visel egy kereszttel a csúcsán, ami magától értetődően az 1999.08.11-én létrejött keresztet jelképezi.

Nostradamus a Lucifert találóan a "rettegés nagy királyának" nevezi. A kozmikus kígyónak kozmikus sárkánnyá (Föld köré tekeredett kozmikus kígyó) történő átváltozásáról, metamorfózisáról ír Ézsaiás:

"Ne örüljetek annyira, filiszteusok, hogy összetört a titeket verő bot! Mert a kígyó gyökeréről vipera sarjad, és gyümölcse repülő sárkány lesz." (Ézsaiás 14,29) [1]

Káldi György (1573 - 1634) jezsuita szerzetes bibliafordításában a sárkány helyett baziliszkusz szerepel, ami az ördög megtestesítője egy mesebeli kakasfejű sárkánygyík formájában:

"Ne örvendezz te egész Filistæa, hogy meg-törettetett a téged verőnek veszszeje mert a` kígyónak gyökeréből basiliskus származik, és a` magva a madárnak el-nyelője." [3]

A kozmikus sárkánynak és a keresztnek a szoros kapcsolatára tér ki könyvében az angol szabadkőműves és rózsakeresztes Hargrave Jenninigs (1817 – 1890):

"Az egész tematika tele van misztériumokkal ugyanúgy, mint a "kereszt" és a "sárkány" közötti kapcsolatok, amelyek minden hitvallás jelképe alatt és minden vallási épületben megtalálhatóak." [4]

Ámos erről a negatív értelemben vehető kiemelkedő kozmikus eseményről eféleképpen vélekedik:

"Jaj azoknak, akik az Úr napját kívánják! Minek nektek az Úr napja? Sötét lesz az, nem világos! Olyan lesz, mint mikor valaki oroszlán elől fut, és medve támad rá, vagy bemegy a házba, kezével a falhoz támaszkodik, és kígyó marja meg. Bizony, sötét lesz az Úr napja, nem világos, vaksötét lesz, fénysugár nélkül!" (Ámos 5,18-20)
"És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal." (Ámos 8,9) [1]

A Magyarországon megjelenő ezotérikus Metamorfózis magazin ilyenformán számolt be erről a rendkívül ritka égi eseményről:

"Megszámlálhatatlan napfogyatkozás volt már a világon. De aligha egy ilyen bolygókonstellációkkal mint a Mars, Vénusz, Jupiter, Uránusz, Szaturnusz, s az egész közvetlenül az ezredforduló előtt. Ez a napfogyatkozás egyedi! Ez fénylő nyomot fog hátrahagyni a lelkiség tudatában. Ez a napfogyatkozás a legnagyobb esélye az emberiségnek amit csak az utóbbi évezredekben kaphatott!" (4. old.)
""Jól figyeljetek! Amikor az ég elsötétül, a Nap pedig eltűnik, s rátok feketeség ereszkedik le -a végnapoknak lesz a kezdete. Ám ez a vég kezdete egyben az újjászületés jele. Az említett asztrológiai eseményig még van két erős évetek." Ebből a néhány mondatból mi megértettük azt, hogy 1999 augusztus 11-i napfogyatkozás, s az a sziszifuszi kereszt, ami ekkor az égbolton megjelenik, kezdőpontját jelenti annak az egész világot felforgató "valaminek", amit Végítéletnek nevezünk." (18. old.) [5]

JHVH-Kozmikus Krisztus hatalma, ereje, királysága az itt tárgyalt teljes napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt által érte el a csúcspontját a Jelenések könyvének állítása értelmében:

"És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: "Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket."" (Jelenések könyve 12,9-10) [1]

"A sárkány leesése által kapott Krisztus uralmat, Isten pedig erőt és birodalmat." (201. old.) [6]

A Ó- és Újszövetségben találunk számos információt JHVH trónjáról, melyről a népeken uralkodik:

"Az Úr ott van szent templomában, az Úr akinek a trónja a mennyben van, lát a szemével, pillantása megvizsgálja az embereket." (Zsoltárok 11,4)
"Az Úr a mennyben állította fel trónját, királyi hatalmával mindenen uralkodik." (Zsoltárok 103,19)
"Figyelj ránk, Izrael pásztora, aki úgy terelgeted Józsefet, mint egy nyájat! Te aki a kerúbokon trónolsz," (Zsoltárok 80,2)
"Uralkodik az Úr, reszkessenek a népek! A kerúbokon trónol ő, remegjen a föld!" (Zsoltárok 99,1)
"Seregek Ura, Izrael Istene, aki a kerúbokon trónolsz!" (Ézsaiás 37,16)
"A kerúbok: Isten dicsőségének hordozói
Láttam, hogy négy kerék volt a kerúbok mellett: egy-egy kerék egy-egy kerúb mellett, és a kerekek ragyogó drágaköveknek látszottak. Mind a négy egyformának látszott: olyannak, mintha mindegyik kerék közepében egy másik kerék lett volna. Négy irányban tudtak menni, amikor jártak, és nem kellett megfordulniuk, amikor jártak, hanem amerre az első akart menni, arra ment a többi is; nem kellett megfordulniuk, amikor jártak. Egész testük és hátuk, kezeik és szárnyaik meg a kerekek körös-körül tele voltak szemekkel, mind a négynek a kereke. A kerekeket pedig valaki a fülem hallatára forgóknak nevezte. Négy arca volt mindegyiknek: az első kerúbarc volt, a második emberarc, a harmadik oroszlánarc, a negyedik pedig sasarc."
(Ezékiel 10,9-14)
"A trón előtt mintha üvegtenger lett volna, kristályhoz hasonló. A trónnál középen és a trón körül négy élőlény, elöl és hátul szemekkel tele. Az első élőlény oroszlánhoz, a második bikához volt hasonló, a harmadik élőlény arca olyan volt, mint egy emberé, a negyedik élőlény pedig repülő sashoz hasonlított. A négy élőlény mindegyikének hat szárnya volt, körös-körül és belül tele voltak szemekkel, és szünet nélkül, éjjel és nappal ezt mondták: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő!" (Jelenések könyve 4,6-8) [1]

JHVH trónjával kapcsolatosan négy élőlény jött szóba, éspedig az oroszlán, bika, ember és a sas, amik azokra a zodiákus jegyekre céloznak, melyekben az 1999.08.11-i kozmikus kereszt is létrejött: Oroszlán, Bika, Vízöntő és a Skorpió. Az említett négy élőlény gyakran díszíti a keresztény szószékeket a négy evangélista attribútumaként és sok esetben azok szobrainak társaságában:

Bild

A katolikus templomokban JHVH-t gyakran Krisztus királyként, Pantokrátorként ábrázolják, nem ritkán szivárványon ülve, illetve az előbb tárgyalt élőlényekkel körbevéve:

Bild
Colmar (Elzász) Collégiale St.-Martin

Bild
A speyeri dóm (Rheinland-Pfalz)

Bild
Sélestat (Elzász) Eglise Saint-Georges

Bild
Koblenz (Rheinland-Pfalz) St. Kastor-Basilika

Ez a fajta kereszt alakult ki akkor is, amikor úgymond Ábrahám megkísérelte feláldozni fiát, Izsákot JHVH-nak (Mózes I. 22,1-18), a következő alkalommal pedig amikor Izrael Istene szövetséget kötött a Tóra magyarázata értelmében Mózessel és Izraellel a Sínai-hegyen (Mózes II. 19,19). Az utóbbi esetben egy sófár hangja hallatszott, ami a zsidó legendák szerint annak a kosnak a bal szarvából készült, amelyet Ábrahám végülis Izsák helyett áldozott fel. Az említett kos jobb szarvából készült sófár viszont az ószövetségi Messiásnak, Immánuelnek az eljövetelét (születését) és egyben a "holtak feltámadását" is jelezte:

"Felvonul Isten ujjongás közben, kürtzengéssel jön az Úr. Zengjetek Istennek, zengjetek! Zengjetek királyunknak, zengjetek! Mert az egész föld királya Isten, zengjetek neki éneket! Isten uralkodik a népeken, szent trónusán ül az Isten." (Zsoltárok 47,6-9)
"Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj a léleknek, prófétálj, emberfia, és mondd a léleknek: Így szól az én Uram, az Úr: A négy égtáj felől jöjj elő, lélek, és lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy életre keljenek!" (Ezékiel 37,9)
"„Azon a napon megharsan a nagy kürt, és visszajönnek, akik elvesztek az asszírok földjén, és akik szétszóródtak Egyiptom földjén. Leborulnak az Úr előtt a szent hegyen, Jeruzsálemben." (Ézsaiás 27,13)
"„És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden nemzetsége, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel. És ő elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig." (Máté evangéliuma 24,30-31)
"Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk." (Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 4,16-17)
"Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk." (Pál első levele a korinthusiakhoz 15,52) [1]

Az itt tárgyalt keresztet és természetesen a Schemhamphoras összes kozmikus forrását felépítő öt égitest utoljára 1897.11.24-én, szerdán állt együtt a zodiákusban:

1897.11.24. 11:19 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:2,4°/2,4°/1,6°/3,2°Nyilas/29,5°Skorpió (3,7°)

Bild

Felmerülhet a kérdés, hogy milyen kihatással lehetett ez az együttállás a zsidó messiásvárásra? A fejezet következő részében az 1897-től napjainkig tartó időszak fontosabb eseményeit igyekszem csokorba gyűjteni, melyek azt sejtetik, hogy kapcsolatban kellett legyenek közvetve vagy közvetlenül a zsidók messiásvárásával és a Messiásuk fellépésének előkészítésével:

1, Izrael megalapításának tervét 1897.08.29-31-én, a héber naptár szerint 5657 elul 1-3-án (1261 holdhónappal 1999.08.11-t megelőzően) a bázeli I. Cionista Világkongresszuson fogalmazták meg, "ha akarjátok, az álom valósággá válik" mottó jegyében, melyek a Pesten született Herzl Tivadar (1860 - 1904) szavai voltak. Ezen a kongresszuson hagyták jóvá Izrael himnuszát, a Ha-Tikva-t is. Herzl ott az alábbit jegyezte be naplójába: "Bázelben megalapítottam a zsidók országát" [7]. Ez a világ zsidóságának szempontjából magasan kiemelkedő esemény szűk három hónappal előzte meg az előbb bemutatott együttállást, viszont elul hónap újholdjakor tartották, ami esetleg szándékosan volt így, hiszen a 102 évvel későbbi 1999.08.11-e szintén elul hónap újholdjára esett és szerdai napra.

Erre az 1897.11.24-én Jeruzsálemben helyi idő szerint délben megvalósult együttállásra kellett célozzon az Ézsaiás nevével fémjelzett alábbi idézet:

"Jelt ad a nemzeteknek, és összegyűjti Izráel szétszórt fiait, egybegyűjti Júda elszéledt leányait a föld négy széléről." (Ézsaiás 11,12) [1]

Halevy Donin (1928 - 1983) néhai amerikai ortodox rabbi az 1991-ben megjelent "To Be a Jew" ("Zsidónak lenni") című munkájában arra mutatott rá, hogy az I. Cionista Világkongresszusig, azaz a XIX. század végéig a zsidók nem törekedtek megalapítani független zsidó államot. Annak ellenére, hogy gyakran előfordultak hamis messianisztikus mozgalmak, melyek keretében kimutathatóak ugyan a független zsidó állam létrehozására irányuló egyéni törekvések, de ezek nem találtak komolyabb visszhangra a beavatott rabbik körében, ezért aztán meghiúsultak.

2, Herzl Tivadar három alkalommal (1898.10.18-án Konstantinápolyban, 28-án Jaffában és november 2-án Jeruzsálemben) kísérelte meg a Közel-Keletre és Palesztinába látogató II. Vilmos (1859 – 1941) német császárt (1888 – 1918) arra rábeszélni, hogy tegye lehetővé számukra a törökök által ellenőrzött Palesztina területén létrehozni a zsidó államot. Ezt a kérését nem támogatta Vilmos császár, de II. Abdulhamid (1842 – 1918) török szultán (1876 – 1909) és XIII. Leó (1810 – 1903) pápa (1878 – 1903) sem.

3, Izrael létrehozásának kivitelezésében oroszlánrésze volt Mayer Amschel Rothschild (1744 - 1812) unokájának, Lionel Walter Rothschild (1868 - 1937) bárónak, az angol zsidóság akkori vezetőjének. Arthur James Balfour (1848 - 1939) angol külügyminiszter (1916 - 1919) az 1917.11.02-én keltezett levelében Lionel Walter Rothschild-ot arról tájékoztatta, hogy az angol kormány maximálisan támogatja a cionista törekvéseket Izrael életrehívását illetően.

4, Az előző fejezetben már megemlített szabadkőműves Richard Nikolaus Graf von Coudenhove-Kalergi 1922-ben létrehozta a Páneurópai Uniót, ami egy jövendőbeli Europai Egyesült Államok létrejöttét vizionálta, amelyet Kalergi elképzelése szerint majd a fehér őslakosság és más kontinensekről bevándorolt sötétbőrű emberek keveredéséből létrejött új lakosság kellene alkossa, akik az óegyiptomiakhoz lennének hasonlatosak [8]. Kalergi halálát követően 1972-től Habsburg Otto volt a szervezet vezetője, aminek 2011-ben történt halála vetett véget.

5, A szabadkőműves Winston Churchill (1847 - 1965) angol miniszterelnök 1946.09.19-én javasolta Zürichben az Európai Egyesült Államok életrehívását. 1950-ben jelent meg Müchenben Walter Widler-nek a "Buch der Weissagungen" című könyve, melynek a 135. oldalán a következő figyelemfelkeltő két mondatot olvashatjuk:

"Die Europäer werden sich dagegen erheben, die "Vereinigten Staaten von Europa" gründen, dann wird der Antichrist geboren. Er wird Präsident der Vereinigten Staaten Europas und dann Weltkaiser."
--"Az európaiak ellenezni fogják az "Egyesült Európai Államok" alapítását, akkor fog az Antikrisztus születni. Ő lesz az Egyesült Európai Államok elnöke, majd világcsászár."--

6, 1897.11.24-e és 1999.08.11-e közötti "félidőben", 1948.05.14-én (5708 ijjár 5-én) életre hívták Izraelt, aminek a mai napig a Tóra az alkotmánya [9]. Izrael teokratikus államformájára az is utal, hogy csak zsidók közti vallásos házasságkötés lehetséges ott, az egyház és az állam nincsen szétválasztva, az anyakönyvvezetés és a származás eldöntése is vallási kézben van David Ben Gurion (1886 - 1973) döntése nyomán. Izrael megalkotásához több millió palesztinnak kellett elhagynia szülőföldjét és otthonát abban reménykedve, hogy talán egyszer visszatérhetnek, amiről az izraeli hivatalos szervek hallani sem akarnak.

7, 50 évvel 1999.08.11-t megelőzően, 1949.08.10-én (5709 áv 15-én) tartotta meg az Európa-Parlament az első üllését a straßburgi egyetem halljában Winston Churchill részvételével [10].

8, Az Európa Tanács kulturális osztályának vezetője, a II. világháború után katolikus hitre áttért Paul Michel Gabriel Lévi (1910 - 2002) ötlete alapján 1955.12.08-án, "szeplőtelen fogantatás" ünnepén vált a Londonban 1949.05.05-én alapított Európa Tanács szimbólumává a Jelenések könyve 12,1-ben taglalt jelkép, nevezetesen a kék alapon elhelyezkedő 12 sárga színű pentagramma, ami a leírás szerint úgymond a "Napbaöltözött Asszony" koronája:

Bild
10 euró

9, Miután a II. Vatikáni Zsinat (1962.10.11. - 1965.12.08.) folyamán, 1964.11.13-án VI. Pál (1897 - 1978) pápa lemondott a földi hatalomnak, a tiarának a viseléséről, amit 1968.06.30-a óta Washington D.C.-ben, a Szeplőtelen fogantatás Bazilika kriptájában őriznek (a pápák azóta nem viselnek tiarát), a pápaság történetében első alkalommal látogatást tett Izraelben 1965.01.05-én, ahol Zalman Shazar (1889 - 1974) köztársasági elnökkel folytatott tanácskozást. A II. Vatikáni Zsinat 1965.10.28-án felmentette az Ószövetség népét a Názáreti Jézus kereszthalálának kollektív felelőssége alól a "Nostra Aetate" nyilatkozattal, amit Bécs érsekének, Dr. Franz König (1905 - 2004) bíborosnak a barátja, a katolikus hitre áttért és pappá lett Johannes Oesterreicher (1904 - 1993) készített és hozott nyilvánosságra.

10, A Közel-Keleten 1967.06.05-től - 10-ig tartó hatnapos háború izraeli győzelemmel végződött, aminek eredményeként az addig jordán fennhatóság alatt állt Siratófal (Kotel) izraeli ellenőrzés alá került, ahol azóta újra imádkozhatnak a zsidók messiásvárás céljából. Immánuel születése óta kifejezetten közkedvelt zarándokhellyé vált a pápák és politikusok számára ez a kultikus hely. II. János Pál (1920 - 2005) pápa 2000.03.26-án; XVI. Benedek (1927 -) pápa 2009.05.12-én; Ferenc (1936 -) pápa 2014.05.26-án látogatott oda, ahol mindegyikük a héber szokás szerint egy cédulára felírt vágyaikat a fal repedésébe rejtették, majd ezt követően áhítatosan imádkoztak. Az ismertebb személyek közül a sort a Dalai Láma (1935 -) nyitotta 1999.06.14-én, majd őt az országok vezető politikusainak egy része követte. 2015.07.17-e óta minden diplomáciai látogató programmjába be van iktatva a Siratófal meglátogatása és ott az előbb említett messiásvárási rituál elvégzése [11].
Gershon Salomon 1967-ben hozta létre a "Temple Mount and Eretz Yisrael Faithful Movement" ortodox zsidó szervezetet, a Templomnak a Templom-hegyen történő felépítése érdekében.

11, Tudtommal a pápaság történetében első alkalommal, 1986.04.13-án lépte át pápa egy zsinagóga küszöbét, nevezetesen II. János Pál Rómában, ahol Olaszország főrabbijával, Elio Toaff (1915 - 2015) főrabbival találkozott.
(A Toaff név leginkább a főrabbi fia, Ariel Toaff (1942 -) izraeli-olasz történész professzor és rabbi által vált közismertté, ugyanis nyolc évi kutatómunkájának eredményeként 2007.02.08-án olasz nyelven megjelentette a "Pasque di sangue" ("Véres Húsvét") című tanulmányát, amiben azt állította, hogy a korábbi időkben egyes askenázi zsidók Peszáchkor használtak emberi vért rituális célokra. Hatalmas nemzetközi felháborodás és nyomás hatására visszovonta könyvét a rabbi, majd egy javított kiadást jelent meg ezt követően. Édesapja, Elio Toaff főrabbi fia könyvének megjelenését követően úgy nyilatkozott, hogy a Tóra az állatok vérének élvezetét tiltja, és kiszárított, porrá őrölt vért gyógyászati célokra alkalmaztak [12.)

12, 1987-ben Jiszraél Ariel (1939 -) főrabbi vezetésével megalakult Jeruzsálemben a "Szentély Intézet" (Máchon Hámikdás, The Temple Institute), ami a Templom felépítését tűzte ki céljául. A templomi szertartásokhoz szükséges papi öltözékek, eszközök, berendezések, áldozati oltár, etc. elkészítése folyamatban van, illetve már el is készült. 2014-ben nemzetközi szinten pénzgyűjtés kezdődött a Templom felépítése érdekében [13].

13, A bécsi "HOSI" ("Homosexuelle Initiative Wien") szövetség az emberiség történetében tudtommal első alkalommal vetette fel nyilvánosan a homo-házasság ötletét [14]. Ezen a napon a Mars, Szaturnusz, Uránusz és Neptunusz planéták együttálltak a zodiákusban:

1988.02.22.
Mars-Szaturnusz-Uránusz-Neptunusz konjunkció:0,3°/0,7°/0,3°/9,6°Bak (0,4°/9,3°)

Az első három negatív hatásúnak tartott bolygó, melyek a Schemhamphoras kozmikus forrásainak is alkotórészei, a prágai Löw rabbi Gólemjének megalkotásában is szerepet játszott, de erről részletesebben az ezzel kapcsolatos fejezetben olvashatunk majd.

14, Az 1989-ben megkezdődött látványos átalakulás feltételezhetően az 1999.08.11-t megelőző utolsó Schemhamphoras kozmikus forrásához volt időzítve. Alois Mock (1934 - 2017) osztrák, és Horn Gyula (1932 - 2013) magyar külügyminiszter ünnepélyes keretek közt 1989.06.27-én jelképesen átvágták a vasfüggöny szögesdrót kerítését, majd augusztus 19-én Habsburg Ottó és Pozsgai Imre (1933 - 2016) államminiszter a "Páneurópai Picknik" szervezésében rövid időre megnyitották Sopronpusztán az osztrák-magyar határt, ahol keletnémet polgárok százainak sikerült átjutnia Ausztriába. Aznap a Hold, Vénusz, Jupiter, Szatrurnusz, Uránusz és Neptunusz planáták egy kozmikus keresztet alkottak a zodiákusban, aminek nem volt köze a Schemhamphoras-hoz:

1989.08.19. 17:20 UT (szombat)
Hold-Vénusz oppozíció:2°Kos/Mérleg;-Jupiter quadrat:3,8°Rák;-Szaturnusz-Uránusz-Neptunusz oppozíció:7,7°/1,5°/9,9°Bak (8,4°)

Dietrich Genscher (1927 - 2016) nyugatnémet külügyminiszter 1989.09.30-án, a héber naptár szerinti 5750. zsidó újév (Ros Hásáná) napján engedélyezte a prágai nagykövetségen tartózkodó közel 4000 keletnémet menekültnek, hogy kiutazzanak az NSZK-ba:

"Wir sind zu ihnen gekommen um ihnen mitzuteilen, dass heute ihre Ausreise möglich geworden ist"

1989.09.29. 23:47 +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold-Mars konjunkció:6,7°Mérleg;-Szaturnusz-Uránusz-Neptunusz quadrat:7,6°/1,5°/9,6°Bak,-Jupiter oppozíció:9,5°Rák (6,1°/8,1°)

Ekkor kezdődött a 115. jovél (minden 50.), aminek a lényege az Ezsdrás által megalkotott Tórában (Mózes III. 25,8-11) rejlik. Az előző jovélt a II. világháború kezdete után két héttel ünnepelték az érdekeltek.

15, George H. W. Bush (1924 - 2018) amerikai elnök, a "Koponya és csontok" ("Skull and Bones") illuminátus titkos társaság tagja 1990.09.11-én bejelentette az "Új Világrend" ("New World Order" - "Novus ordo seclorum") megvalósításának elhatározását. Menáchem Mendel Schneerson (1897* - 1994) rabbi, a Brooklyn-ban székelő Chábád Lubavics haszid mozgalom rebbéje 1986-tól vasárnaponként rengeteg látogatót fogadott, akiket minden esetben egy-egy ropogós 1 dollárossal jutalmazott meg ("Sunday Dollars"), amivel feltételezhetően a Messiásuk eljövetelének közelségére szándékozta felhívni a figyelmüket:

Bild

Benjamin Netanjahu (1949 -) izraeli miniszterelnök több alkalommal is ellátogatott a Chábád Lubavics főhadiszállására (Brooklyn, Eastern Parkway 770), ahol minden esetben az említett 1 dollárossal jutalmazta meg a lubavicsi rebbe [15]. Több rabbi véleménye értelmében Benjamin Netanjahu fogja majd a Messiásuknak, Immánuelnek a kormánypálcát átnyújtani. Erre az eseményre legkorábban valószínűleg 2022.08.12. (5782 áv 15) környékén kerülhetne sor, de nincs kizárva, hogy tíz évre rá, 2032.06.08-i dátum környékén. Az előbbi dátum mellett szól az, hogy egyes zsidó források, például a Babiloni Talmud is [16] áv 15-t (Tu B’Av) gondolják a "majdani megváltás ünnepének".
A Menáchem Mendel Schneerson-t követői és rajongói a várva várt Messiásnak tartották, ennek következtében biztosra lehet azt venni, hogy a Schemhamphoras korábban megadott együttállása (1897.11.24.) alkalmával láthatta meg a napvilágot, ezért személyével a későbbiekben részletesebben foglalkozik majd egy fejezet.

16, 1991.12.26-án felbomlott az a Szovjetúnió, amit Vlagyimir Iljics Uljanov (Lenin; 1870 - 1924), Lev Davidovics Trockij (1879 - 1940), Lew Borissowitsch Kamenew (1883 - 1936), Joszif Visszarionovics Sztálin (1878 -1953), etc. hívtak életre, az orosz uralkodónak, II. Miklós (1868 - 1918.07.17.) orosz cárnak és családjának kivégzése árán. Az 1979 márciusában, Tel-Aviv-ban német nyelven havonta megjelent "Die Stimme" a 7-8. oldalon Nostradamus jövendöléseivel foglalkozik, nevezetesen azt állítja 1979 márciusában(!), hogy a szovjet kommunista rendszer 1990-ben vagy 1991-ben meg fog szünni:

"Im Vers 6,74 schrieb Nostradamus: "Die Verbannte wird wieder zur Herrschaft gelangen. Ihre Feinde werden als Verschworene angesehen. Mehr als je wird ihre Zeit triumphieren. 73 (Jahre) werden nur allzusehen im Zeichen des Todes stehen." Da der Kommunismus in Russland im November 1917 zur Herrschaft gelangte und der Seher ihm 73 Jahre eines blutigen Regimes prophezeite., würde seine Zeit um 1990/1991 abgelaufen sein." [17]

17, II. János Pál pápa 1993.09.21-én a vatikáni Castel Gandolfo-ban tanácskozást folytatott Izrael askenázi főrabbijával, Israel Meir Lau-val (1937 -).

18, II. János Pál pápa 1996 nyarán Berlinben azt hangsúlyozta, hogy Európa a JHVH-val való találkozás felé halad [17].

19, Gershon Salomon 1998.10.18-án (5759 tisri 28-án) a "Temple Mount and Eretz Yisrael Faithful Movement" ortodox zsidó szervezet tagjainak kíséretében, izraeli zászlókat lengetve és sófárt fújva megpróbált behatolni a Templom-hegyre, mivelhogy szerintük elérkezett a Templom felépítésének ideje.

20, A Szlovákiában született Natália de Lemeny Makedonová (1950 - 1998) az általa 1998-ban kiadott "Večné zákony" ("Örök törvények") című háromkötetes könyvében azt állította, hogy az ószövetségi messianisztikus elképzelések Messiása, Immánuel egy szlovák asszony gyermekeként 1998 novemberében jön a világra. Az írónő a könyvben közöltekkel kapcsolatosan 1998.07.30-án Pozsonyban tartott egy sajtóértekezletet, majd még ennek az évnek december 4-i napján autóbaleset áldozatává vált... Az általa közölt információk nem helyesek, hiszen Immánuel születése 1999.08.11-én valósult meg, testi fogantatása viszont valóban 1998 novemberében (~1998.11.10/11-én).

21, 1998.12.13-án (5759 kislev 24-én) első alkalommal gyújtottak hanuka-gyertyát a nyolc napig tartó Chanuka ünnep kezdetén Budapesten a Nyugati téren a Chabad Lubavics haszid zsidó közösség szervezésében [18]. Az arra járókat nyolc napon keresztül zenével és tánccal fogadták a szervezők. Ennek az újkeletű akciónak és határtalan örömnek csak egyetlen logikus magyarázata lehet, éspedig, hogy ekkor már Immánuel egy hónapos magzatként megkezdte földi életét.

22, Az 1998.06.01-én megalakult Európai Központi Bank (EKB - ami a FED mintájára magánbankárok tulajdona) 1999 január elsejére időzítette az Európai Unió fizetőeszközének megszületését, az eurót:

Bild

Bild
10 euró

23, Németországban, Hamburgban 1999.05.06-án házasodtak össze első alkalommal azonos nemű egyének, de ekkor még jogi kötelezettségektől mentesen [19].

24, 1999 augusztus elején a színaranynak az árfolyama a korábbi időszakhoz képest egy mélypontot ért el (253,5 - 258 dollár), majd ezt követően több mint hatszorosára emelkedett az értéke. Az arany árát 1919.09.12. óta Londonban egy Rothschild-Bankban állapítják meg.

25, Az évszázadokkal korábban már Nostradamus által előre jelzett kozmikus esemény 1999 augusztus 11-én megvalósult. Erre a napra időzítették Potsdamban a II. világháború óta Németországban első alkalommal építésre kerülő Rabbiképző Intézet (Abraham Geiger Kolleg) alapkövének lerakását, Dr. Walter Jacob (1930 -) főrabbi vezetésével [20]. Rómában II. János Pál pápa egy helikopterben ülve követte figyelemmel a napfogyatkozás árnyékának elhaladását. Én a családommal a Bakonyban éltem át ezt a hétköznapinak egyáltalán nem nevezhető és tekinthető égi eseményt. A mai napig megőrztem az általunk akkor viselt napszemüvegeket:

Bild

A teljes napfogyatkozás árnyékának centruma az európai szárazföldet a normandiai tengerparton fekvő Dozulé (é.sz.: 49°13´57´´, ny.h.: 0°02´31´´) nevű helyiségnél érte el. Egy 1984-ben német nyelven is megjelent francia kiadvány ("Dozulé-Botschaft Christi, Einzig und endgültig - Das Glorreiche Kreuz - Zeichen des Menschensohnes" - "Dozulé-Krisztus üzenete, egyedüli és végérvényes - A dicsőséges kereszt - Az Emberfiának a jele") Dozulé-t tekintette ennek a kozmikus misztériumnak központjául:

"Ez a kereszt uralkodik a világon, és a világ ezt nem sejti, vagy nem ismeri, vagy elfelejtette. És mégis ez az egyetlen reményük." (10. old.)
"Mondd a papnak, hogy ez a dicsőséges kereszt, ami ezen a helyen kell felállítódjon, Jeruzsálemmel azonos kell legyen." (12. old.) [21]

A napfogyatkozás követően több kisebb és nagyobb keresztet állítottak fel Dozulé-ben, ennek ellenére nem ez a helyiség játszott kiemelkedő szerepet ebben a kozmikus misztériumban, sokkal inkább a Bakonyban található Kab-hegy (é.sz.: 47°2´51´´, ny.h.: 17°38´58´´) és annak környezete. A teljes napfogyatkozás árnyékának középvonala helyi idő szerint 6 másodperccel 12 óra után, délben érte el a hegyet:
10:49:30 UT = 11:49:30 CET/MEZ = 12:49:30 CEST/MESZ = 12:00:06 Helyi idő
Az árnyék haladási sebessége északnyugattól délkeleti irányba hozzávetőlegesen 710 m/s volt, ebből adódóan helyi idő szerint pont délben még körülbelül 4 kilométerre északnyugatabbra volt megfigyelhető, mégpedig a közel 2000 lélekszámú Úrkútnál. Itt ért földet "Úr kútjánál" az úgynevezett "mennyei Jeruzsálem":

"És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak." (Jelenések könyve 21,2-4) [1]

"Azon a napon - így szól az én Uram, az Úr - naplementét idézek elő délben, és sötétségbe borítom a földet fényes nappal." (Ámósz 8,9) [1]

Korábban (lásd: 16,) idéztem már az 1979 márciusában, Tel-Aviv-ban német nyelven havonta megjelent "Die Stimme" 7-8. oldaláról, Nostradamus jövendöléseivel kapcsolatosan. Az 1999.08.11-i kozmikus eseményekre is kitér természetesen, de a véleménye szerint ekkor egy francia uralkodó, Európa királya, a Világ vezetője kellett megszülessen Normandiában, aki a "Jupiter jegyében" jött a világra:

"Entscheidend für die weitere Entwicklung wird ein französischer Herrscher sein, der laut dem Vorvort (Présages) zum 2. Teil der Centurien (8-12, 10,72) am 11.8.1999 in Armorika (eine alte Bezeichung für die Bretagne und die Normandie) geboren wird. Diesen Herrscher Frankreichs charakterisiert Nostradamus mit vielen schmückenden Beinamen, wie Der grosse König, Der König von Blois, Der grosse Heinrich, der Halbmondbesieger, König und Heerführer zu gleich, der Sieger, Der Führer der Welt, Der König von Europa, Feuriger Schutzschild, Der grosse Jovialist (unter dem Zeichen des Jupiter geboren), der grosse Herkules. Unter ihm erhebt sich Frankreich nach einer schweren Niederlage zu einem Glanz."

26, 1999 augusztusában Izraelben, a Negev-sivatagban felépítették a "frigysátor" másolatát.

27, 1999 decemberében Izrael két főrabbija, Israel Meir Lau (1937 -) askenázi és Elijahu Bakshi-Doron (1941 - 2020) szefárd főrabbi nyílt levélben szólaltak fel a keresztény zsidómisszió megszüntetése érdekében [22].

28, A pápaság történetében első alkalommal tett látogatást római pápa a Siratófalnál, II. János Pál személyében, ahol a zsidó hagyományok szerint a Messiásuk eljöveteléért fohászkodnak. A pápa egy papírlapra írt vágyait a fal repedéseibe rejtette, majd ezt követően átszellemülve imádkozott. Ennek alkalmából jelent meg egy izraeli vallásos weblapon kicsit ünneprontó jelleggel Rav Dov Begon rabbinak tolmácsolásában a középkor legnagyobb talmudtudósának, Maimonidesnek (1135/1138 - 1204) néhány gondolata:

"5760 II. Adar 18. 2000 március 25.
Gondolat a pápa látogatásához
Moscheh ben Maimon (Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva.

"És akkor amikor a Messiás Király valóban életre fog kelni, sikeresen felemelkedik és kiemelkedik, mindannyian azonnal vissza fognak fordulni és tudni fogják, hogy ők csak az apáik hazugságait örökölték, és a prófétáik és elődeik félrevezették őket""
(saját fordítás) [23]

29, 2000 április 19-én Peszách ünnep alkalmából bárányt áldoztak Jeruzsálemben a "The Temple Mount and Land of Israel Faithful Movement" szervezésében Mózes II. 12,1-14 jegyében [24].

30, Ariel Sharon (1928 - 2014) és kísérete 2000 szeptember 28-án (5760 elul 28-án) demonstratív módon látogatást tett a Templom-hegyen, ami a zsidók számára vallási meggondolásból tiltott volt. Ennek hatására kirobbant a palesztin felkelés (II. intifádá - Al-Aqsa-intifádá), ami 2005.02.08-ig tartott.

31, Simón Peresz (1923 - 2016) néhai izraeli miniszterelnök és államelnök azzal az ötzlettel állt elö, hogy Jeruzsálem legyen a világ fővárosa [25].

32, Jichák Kaduri (1898 - 2006) kabbalista rabbi 2003.11.04-én azzal állt elő, hogy személyesen volt szerencséje találkozni a Messiással. Azt is hozzátette, hogy a Messiás közeli fellépéséig a keresztények és a muszlimok egymás ellen fognak harcolni. Két évvel később azt hangsúlyozta, hogy a Messiás csak Ariel Sharon halálát követő időkben fog nyilvánosan megjelenni [26].

33, 2004 októberében, közel 1600 év elteltével ismét megalakult a Szanhedrin [27], ami alapfeltétele a Messiás fellépése előkészítésének [28].

34, 2008-ban peszáchi bárányt áldozott Istenüknek a Templom-hegyi csoport a Siratófal közelében [29].

35, XVI. Benedek (1927 -) pápa elődje mintájára 2009.05.12-én a Siratófalnál percekig imádkozott, majd egy papírlapra felírt vágyait a fal repedésébe rejtette az ottani szokásokhoz híven.

36, 2009.05.12-én a jeruzsálemi Nagyzsinagógában felelevenítette XVI. Benedek pápa a zsidósággal szemben korábban érvényben lévő "istengyilkosság" vádjának II. vatikáni zsinaton történt megszüntetését és ígéretett tett Amar Shlomo Moshe (1948 -) szefárd és Jona Metzger (1953 -) askenázi főrabbiknak, hogy végérvényesen felhagy a katolikus egyház a zsidóság hittérítésével.

37, A katolikus egyház 111. pápája, XVI. Benedek 2013.02.28-án lemondott egyházi hivataláról. Armaghi Malakiás püspök (1094 - 1148) jóslata (akcióterve?) értelmében II. Celesztin (1085 - 1144) pápa trónra lépését (1143.09.26.) követően még 112 pápája lesz Vatikánnak. A 2013.03.13-án megválasztott jezsuita Ferenc pápa (1936 -) a 112., és amennyiben Malakiás "előrelátása" hitelesnek bizonyul, akkor Ferenc pápa kellene legyen az utolsó katolikus pápa. Ez tulajdonképpen szinkronban van teljes egészében Maimonides-nek a véleményével, miszerint a kereszténység és az iszlám az ószövetségi Messiásnak, Immánuelnek az eljövetelét volt hivatott előkészíteni [30].
II. János Pálnak az "Átlépni a remény küszöbén" című könyve egy ószövetségi idézettel (Zsoltárok 111,10) és a Sion titkos szervezet oszlopos tagjának, André Malraux-nak egy mondatával fejeződik be:

"André Malraux-nak bizonnyára igaza volt, amikor azt állította, hogy a XXI. század vagy a vallás százada lesz, vagy egyáltalán nem létezik." (256. old.) [31]

Malraux eredeti mondata így hanzott: "Le XXI-ème siècle sera religieux ou ne sera pas.", azaz "A XXI. század vallásos lesz, vagy nem lesz.".
Felmerülhet az olvasóban a jogos kérdés, hogy milyen vallásosság jöhet majd szóba, amikor a pápaság fennállása reálisan legfeljebb 2022-ig képzelhető el, ugyanis ekkor Ferenc pápa már 83 éves lesz, Immánuel fellépése pedig ennek az évnek augusztusában várható...

38, 2020 január 31-vel kilépett Nagy-Britannia az Európai Unióból (Brexit) annak ellenére, hogy vezetőik a legerélyesebb szószólói volt ennek létrehozásában. Nagy-Britannia az európai közös fizetőeszköz (euró) bevezetésében és alkalmazásában sem vállalt szerepet, így jelenleg is az angol font van náluk forgalomban. Különleges szerepükre már Richard Nikolaus Coudenhove-Kalergi is felhívta a figyelmet a "Praktischer Idealismus" című könyvében.

39, 2020 januárjában amerikai atomkutatók a "Végítélet óráját" ("Doomsday Clock"-ot) 100 másodperccel 12 óra elé állították be. 1991-ben még 17 perccel 12 előtt, 2018 és 2019-ben viszont már két perccel 12 előtt állt a mutatója. A két adatból kalkulálva a 12 órát 2022-re, vagy 2023-ra érné el a mutató...

40, Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) 2020.03.11-én (5780. adar 15. Susán-purim) bejelentette a koronavírus világjárványt, a COVID–19-pandémiát [32]. A kínai Wuhan-ban a mai napig tisztázatlan okokból 2019 decemberében kitört járványt Bill Gates (1955 -) már két hónappal korábban, 2019.10.18-án előre jelezte és New York-ban egy pandémia-gyakorlatot (Event 201) tartottak.

Ézsaiástól az alábbiakat olvashatjuk az "Isten ítélettel" kapcsolatosan:

"Eredj, népem, menj be a szobádba, és zárd magadra az ajtót! Rejtőzz el egy rövid pillanatra, míg elmúlik az Úr haragja! Mert jön már lakóhelyéről az Úr, hogy megfizessen bűneiért a föld lakóinak." (Ézsaiás 26,20-21) [1]

41, 2022-re jósolta Hassan Rahimpour Azghadi iráni politikus és Ahmed Yassin palesztin sejk Izrael megsemmisítését [33].

42, Egyre több izraeli rabbi hangoztatja a Messiás közeli fellépését [34].

A Messiás eljövetele idejének kiszámítását szigorúan tiltja az átlagemberek számára a Talmud:

"R. Šemuél b. Nahmani erwiderte im Namen R. Jonathans: Es schwinde (*366) der Geist derjenigen, die das Ende (*Der Zersteuung Jisraéls; oft in derselben Bedeutung wie Erlösung) berechnen wollen;" [35]

--"Šemuél b. Nahmani rabbi megismételte Jonathan rabbi nevében: Tünjön el (*366) azoknak a lelke. akik a végét (szétszóratás, megváltás) ki akarják számolni;"-- (saját fordítás)

Maimonides "A bírák könyvében" fulladásos halált kíván a bölcsek nevében mindazoknak, akik a megváltás időpontját igyekeznek megfejteni, feltárni, és azt javasolja az embereknek, hogy jobban teszik, ha azokban a magyarázatokban hisznek, amiket számukra hozzáférhetővé tesznek a beavatottak. [36]

Tételezzük fel, hogy az ószövetségi messianisztikus elképzelések Messiásának, a jelenleg 21 éves Immánuelnek a fellépését a beavatottak valóban 2022-re tervezik. A közvetlenül előttünk álló négy évben négy alkalommal (!) jön majd létre a Schemhamphoras egy-egy kozmikus forrása:

2021.01.28. 19:16 UT (csütörtök)
Nap-Jupiter-Szaturnusz konjunkció:9,1°/9,3°/4,9°Vízöntő;-Hold oppozíció:9,1°Oroszlán;-Mars-Uránusz quadrat:10,9°/6,8°Bika (6°)

2021.11.04. 21:15 UT (csütörtök)
Nap-Hold-Mars konjunkció:12,7°/12,7°/3,6°Skorpió;-Uránusz oppozíció:12,8°Bika;-Szaturnusz quadrat:7,4°Vízöntő (9,2°)

2022.08.12. 01:36 UT (péntek)
Nap-Hold opozíció:19,4°Oroszlán/Vízöntő;-Szaturnusz konjunkció:22,1°Vízöntő;-Mars-Uránusz quadrat:25°/18,9°Bika (6,1°)

2023.11.13. 09:27 UT (hétfő)
Nap-Hold-Mars konjunkció:20,7°/20,7°/22,2°Skorpió;-Uránusz oppozíció:21,1°Bika;-Szaturnusz quadrat:0,6°Halak (9,9°)

Ezek közül a 2022.08.12-én kialakult T-kereszt jöhet leginkább számításba már csak azért is, mivelhogy már korábban (lásd: 15,) is említés történ arra nézve, hogy a zsidók egy része, és nem éppen utolsósorban a Babiloni Talmud is áv 15-re tette az Ószövetségben hívők megváltásának jövendőbeli ünnepét. Mivel a XXI. század folyamán még létrejövő Schemhamphoras kozmikus forrásainak egyike se lesz kapcsolatban áv hónap 15-vel, ennek következtében ez az égi konstelláció jöhet kizárólagosan szóba:

2022.08.12. 01:36 UT (péntek, 5782 áv 15.)
Nap-Hold opozíció:19,4°Oroszlán/Vízöntő;-Szaturnusz konjunkció:22,1°Vízöntő;-Mars-Uránusz quadrat:25°/18,9°Bika (6,1°)

Bild

Bild

A Babiloni Talmudban olvashatjuk áv 15-vel kapcsolatosan:

"Izraelnek nincsen vidámabb ünnepe, mint áv 15-e és jom kippur." (Baba Bathra 121a) (saját fordítás) [16]
"Biráa Úla mondta Eleázars rabbi nevében: A Szent, legyen dicsőített, egyszer az Édenkertben egy körtáncot szervez a jámboroknak (*istenfélőknek), ő fog azonban középen ülni, és mindegyik ujjal fog rámutatni, ez azt jelenti (Jes. 25,9): azon a napon az ember mondani fogja: Ott van a mi Istenünk, akitől reméltük, hogy segíteni fog nekünk; ez az Úr, akit reméltünk! Örüljünk és legyünk vidámak a segítsége miatt." (Taánith 31a) (saját fordítás) [16]

A fenti idézetben leírtak jövőidőben lettek megfogalmazva áv 15-vel kapcsolatosan, amikor JHVH a benne hívőknek a remélt segítséget, a megváltásukat véghezvitte. Ennek köszönhető tehát az ezzel az ünneppel kapcsolatos öröm és vidámság. Az ószövetségi megváltás (geula) az elképzelések szerint hasonlóan fog véghezmenni, mint az Ezsdrás által megalkotott Tórában olvasható egyiptomi kivonulás [37] azzal a különbséggel, hogy ebben az esetben az egész emberiséget érinteni fogja értelemszerűen ennek következménye. A zsidó felfogás szerint a Messiás a számára előkészített világra születik és a számára előkészített helyzetben fog majd fellépni, aminek alapfeltétele a benne hívők ezirányú aktív igyekezete, ami logikus és magától értetődő, hiszen "egy fecske nem csinál nyarat":

"A fogadására előkészített világra születik azután a Messiás." [38]

"Messiáshitünk aktív cselekvésre késztet: nem csupán várnunk kell őt, de eljöveteléért erőnkhöz képest mindent meg is kell tennünk." [39]

A bűn elhatalmasodását a "végidőkre", azaz napjainkra egy messianisztikus programmnak is fel lehet fogni, amit bizonyos polgári és hivatalos szervezetek, egyes kormányok és médiumok igazolhatóan a legjobb tudásuk szerint elő is segítettek világszerte, mintha utasításba kapták volna... A ma élő generációk közül ezt csak az nem látja, aki nem akarja... A Babiloni Talmud így ír ezekről az időkről:

"Ezt tanítják: Jehuda rabbi mondta: Abban a korban, amikor Dávid fia eljön, a gyülekezetek [a tudósok] kurvák házává lesznek, Galilea meg lesz semmisítve és Gabla (*Egyébként ismeretlen helységnév; néhány szövegben ez a mondat hiányzik) el fog (*bűnös nincs jó jelentése; egy párhuzamos hely (**Sot. Fol. 49b) pusztulni; a határon lakók városról városra fognak vándorolni anélkül, hogy megszánnák őket; a tudósok bölcsessége el fog korcsosulni; a gonosztól irtózókat, meg fogják vetni, a kor arculata egy kutyáéhoz (*ez azt jelenti, hogy a szemtelenség és a pimaszság fog uralkodni.) lesz hasonlóvá és az igazság el fog tünni, ez azt jelenti (*Ézsaiás 59,15) és ez így történt, hogy az igazság hiányozott, és aki elkerüli a gonoszt az őrült. - Mit jelent az, hogy ez így történt, hogy az igazság hiányzott? Rabh iskolájában azt mondták: Csordákra (*344) oszlanak és kivándorolnak. Mit jelent az: aki a gonosztól irtózik, az őrült? Šilas rabbi iskolájában magyarázzák: Aki a gonosztól irtózni fog, az az emberek számára őrültnek fog számítani." (saját fordítás)
(**Sot. Fol. 49b) [40]

Hogy mit fog eredményezni az emberiség számára ez a messianisztikus megváltás, arra több utalás is található az Ószövetségben és a Talmudban is: Ézsaiás 60,1-5/11-12/15-16; 61,5-6/11-13; Mikeás 5,6-8; Zsoltárok2,1-9; Synhedrin 98a; Érubin 43b; Jabmuth 24b; etc..

Felmerülhet az emberben a kérdés, hogy köze lehet-e a messianisztikus elképzeléseknek az USA-ban, a Georgia állambeli Elbertonban felépített, gránitból készült 117 tonna súlyú és körülbelül 6 méter magas emlékműnek ("Georgia Guidestones")? Ez a jövendő világgal kapcsolatosan tartalmaz néhány instrukciót, nyolc nyelven (angol, arab, héber, hindu, kínai, orosz, spanyol, szuahéli) hirdetve azt: az emberiség létszámát 500 millió alatt kell tartani, az emberiséget pedig egy közös nyelv alatt egyesíteni kell.

Amennyiben mégse a 2022.08.12-i konstellációhoz kötődne a várt messianisztikus megváltás, abban az esetben egy 10 évvel későbbi dátum jöhet még szóba, amikor Immánuel már a 33. életévében fog járni:

2032.06.08. 03:32 UT +2.00 Jeruzsálem (kedd)
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:17,8°/17,8°/27,5°/25,4°/26,8°Iker (9,7°)

Bild

2032 június 8-án a 135 évvel ezelőtt együttállt Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek ismét egybegyűlnek a zodiákusban, de most az Ikrek jegyében. Szinte biztosra vehető, hogy Pál gondolatai a zsidókhoz írt levelében ezzel kapcsolatosak:

"És mint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghalnak, azután pedig ítélet következik, úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye. Másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre." (A zsidókhoz írt levél) [1]

A következő fejezetben kerül sor a Názáreti Jézus személyéhez kötődő misztérium feltárására. Annak ismeretében már érthetőbbé fog mindenki számára válni Pálnak ez a magyarázata, ugyanis Jézus egy ilyen együttállás égisze alatt látta meg a napvilágot, ami számára a bűntelenséget kölcsönözte, ellenben kereszthalálakor a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek egy T-keresztet alkottak a zodiákusban, amit a Neptunusz és Plútó planéták egy szabályos keresztre egészítettek ki. A bűntelen Jézus a kereszthalálakor "magára vette a világ bűneit", ezzel szemben az 1999.08.11-én, a legnegatívabb szellemi hatású kozmikus kereszt hatása alatt világra jött Immánuel a misztériumok szerint "leveti" magáról 2032.06.08-án a korábbi bűnt, így a bűn hordozása nélkül fog tudni megjelenni, amennyiben ez erre a napra lesz időzítve.

Az áv hónap 15-i dátumon kívül a Babiloni Talmudban felmerül még megváltás időpontjaként a Peszáh ünnep környéke, azaz niszán hónap (aminel első napja a "királyok újéve"), illetve a Szukott (Sátrak) ünnep, azaz tisri hónap, aminek első napja a "zsinagógai újév", Ros hásáná [41]. Peszáh és Szukott is egyaránt teliholdhoz vannak utalva. 2033-ban niszán 1-én (március 30-án) teljes napfogyatkozás, Peszáh-kor (niszán 15-én - április 14-én) teljes holdfogyatkozás, Szukott-kor(tisri 15-én - október 8-án) ismét teljes holdfogyatkozás lesz.

Egy ma megjelent hír értelmében az izraeli egészségügyi miniszter, az ultraortodox Yaakov Litzman (1948 -) 2020. év április 8-ra, Peszáh ünnepére várja a Messiásuk, Immánuel fellépését [42]. Utólag biztosan okosabbak leszünk...

Azt sem lehet természetesen kizárni, hogy az ószövetségi beavatottak nem a Peszáh-hoz, Szukott-hoz, illetve az áv 15-hez fognak ragaszkodni, hanem az elkövetkező időszak egy kiemelkedő kozmikus eseményéhez kapcsolják majd az ószövetségi megváltást, ami nem közvetlenül a Schemhamphoras-sal kapcsolatos. Ebből a szempontból a 2020.10.16-i, 2021.02.11-i illetve a 2022.11.08-i napok érdemelnek fokozott figyelmet.


Az elkövetkező évezredek alatt még egyszer megismétlődik egy ugyanolyan teljes napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt kialakulása, mint ami 1999.08.11-én történt. A Jelenések könyve (amit nyugodtan nevezhetünk az ószövetségi messianisztikus elképzelések koronájának) szerint (20,7-14) ezer esztendő (helyesebben 1089 év!) múlva újra szabadjára lesz engedve egy rövid időre a gonosz, ami azonos lesz az "utolsó ítélettel", illetve a "holtak második feltámadásával", és ezzel véget ér a bibliai "ezeréves béke":

3088.08.09. 02:28 UT
Nap-Hold konjunkció:18°Oroszlán;-Uránusz oppozíció:18,4°Vízöntő;-Mars quadrat:25,3°Skorpió;-Szaturnusz oppozíció:20,6°Bika
(teljes napfogyatkozás!)

Bild



Források:

[1] http://www.parokia.hu/bible/
Protestáns új fordítású (revideált) Biblia

[2] https://www.youtube.com/watch?v=EhRfu-nk2bA
Németh Sándor: Az igazi kereszténység tele van Isten erejével (2019.11.02. - szombati istentisztelet)
(2:33 - 2:49) "És nem egy erőtlen Jézust várunk vissza, hanem olyan Jézus Krisztust várunk vissza, amely föl van kenve Isten erejével, Istennek hatalmával, Istennek dicsőségével, ami a zsidók számára is elfogadható."

http://hamantaschen.blogspot.com/2007_0 ... chive.html
https://zsido.com/fejezetek/judaizmus-k ... sztenyseg/
https://zsido.com/fejezetek/maimonidesz ... szabalyai/
https://www.szombat.org/archivum/kipa-a ... az-ajkukon

http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás forabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.
- A zsidók töbsége miért nem fogadj el Jézust Messiásnak? Pedig a próféciák is ráillenek Pl:Zsolt.22.15-19.,és még sok más. Köszönettel:István
Kedves István! A próféciák többnyire azért "illenek" Jézus történetére, mert utólag úgy írták le azt, például semmi nem szól arról, hogy Jézus lesz a megváltó neve, Immánuelrol szól a próféta, de az nem a megváltóról szóló szöveg, s csak utókor nevezte el Jézust Immánuelnek. Számos úgynevezett prófétai hely a zsidó hagyomány szerint nem prófécia, így a Zsoltárok könyve szent, de nem prófétai szöveg. A 22. zsoltár említett része nem is a messiásról, hanem Istenrol szól. A valódi, a messiási korról szóló bibliai (prófétai) szövegek viszont nem valósultak meg, pl. "Összetörik kardjaikat kapákká, dárdáikat vincellér késekké, nem emel egyik nemzet a másik ellen kardot, és nem tanulnak többé háborút" (Jesája könyve, 2. fejezet 4. vers). Ettol még persze a messiási korra vetített vágyaink és reményeink azonosak lehetnek. Üdvözlettel: R.T.

Tisztelt Olvasóm! Sajnálom, hogy levelét nem írta alá, így nem tudom megszólítani. A bibliai (ószövetségi) próféták nem szólnak a Messiás elso vagy második eljövetelérol, hanem a messiási kor eljövetelérol, amelyet Isten felkentje, a Messiás fémjelez majd. Mivel sajnálatos módon a világ és az ember mindmáig nem lett megváltva, jó értelemben nem változott meg, nem mondhatjuk, hogy eljött a próféták által ígért kor. Ez nem "merev elutasítás", hanem sajnálatos tény. Így aztán voltaképpen Önökkel együtt várjuk a Messiás (Ön szerint második?) eljövetelét. Ahogyan nálunk szokás mondani, "mielobb, napjainkban, ámen".

HOLBERG, Ludwig (*Professor): Jüdische Geschichte von der unumschränkten Regierung der Makkabäer bis auf gegenwärtige Zeiten, Zweyter Theil (Altona und Flensburg, 1747)
(S. 669-673) Das X. Kapitel. Von dem großen jüdischen Concilio, welches im Jahr 1650 in Ungarn gehalten worden
(S. 670) Nachdem man lange darüber gerathschlaget hatte, so ward endlich der Schluß gemacht, daß der Meßias noch nicht gekommen sey, und daß die Sünden der Nation lediglich diese Verzögerung veranlasset. Hierauf untersuchte man, auf welche Art sich der Meßias offenbaren würde, und endlich setzte man diese drey Kennzeichen feste. 1, Er wird als ein König, und als ein großer Siegesfürst erscheinen, und die Nation von dem Joche der fremden Völker befreyen. 2, Er wird keine Veränderung in der Religion vornehmen, die von Mose gestiftet worden. 3, Er wird von einer Jungfrau gebohren werden, und diese Geburt von einer Jungfrau wird ein Merkmaahl seiner Person bey Fremden seyn.

[3] NAGY-SZOMBATI KÁLDI, György: Szent Biblia (Nagy-Szombat, 1732)

[4] JENNINGS, H.: Die Rosenkreuzer, ihre Gebräuche und Mysterien I. (Berlin, 1912)
(S. 142) Der ganze Gegenstand ist voll von Mysterien, ebenso wie die Wechselbeziehungen zwischen "Kreuz" und "Drache", die man unter den Insignien aller Glaubensbekenntnisse und in allen religiösen Bauten versteckt findet.

[5] Metamorfózis - Ezotérikus Magazin (1999.IV. évf. 3. szám (15.))

[6] GUNKEL, Hermann (*Professor): Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit (Göttingen, 1895)
(S. 201) Durch den Drachensturz hat Christus die Herrschaft, Gott die Macht und das Reich bekommen.

[7] THEODOR Herzls Tagebücher 1895 - 1904, Zweiter Band (Berlin, 1923)
(S. 24) 3. September, Wien
Fasse ich den Baseler Kongreß in ein Wort zusammen
- das ich mich hüten werde, öffentlich auszusprechen
- so ist es dieses: in Basel habe ich den Judenstaat gegründet.
Wenn ich das heute laut sagte, würde mir ein universelles Gelächter antworten. Vielleicht in fünf Jahren, jedenfalls in fünfzig wird es jeder einsehen

[8] COUDENHOVE-KALERGI, Richard Nikolaus: Praktischer Idealismus (Wien, Leipzig, 1925)
(S. 22-23) Inzucht - Kreuzung
Inzucht stärkt den Charakter, schwächt den Geist - Kreuzung schwächt den Charakter, stärkt den Geist. Wo Inzucht und Kreuzung unter glüchlichen Auspizien zusammentreffen, zeugen sie den höchsten Menschentypus, der stärksten Charakter mit mit schärfstem Geist verbindet. Wo unter unglücklichen Auspizien Inzucht und Mischung sich begegnen, schaffen sie Degenerationstypen mit schwachem Charakter, stumpfem Geist. Der Mensch der ferner Zukunft wird Mischling sein. Die heutigen Rassen und Kasten werden der zunehmenden Überwindung von Raum, Zeit und Vorurteil zum Opfer fallen. Die eurasisch-negroide Zukunftrasse, äußerlich der altägyptischen ähnlich, wird die Vielfalt der Völker durch eine Vielfalt der Persönlichkeiten ersetzen.

COUDENHOVE-KALERGI, Richard Nikolaus: Pan-Europa (Wien 1923/1982)
(S. 119) Das größte Hindernis für ein Zustandekommen der Vereinigte Staaten von Europa bildet seit einem Jahrtausend die Rivalität zwischen den beiden volkreichsten Nationen Pan-Europas: Deutschland und Frankreich.
(S. 125) Frankreich muß sich entscheiden: entweder für eine großzügige Vernichtungspolitik gegen Deutschland - oder für eine großzügige Versöhnungspolitik. Alles andere wäre Dilettantismus.
(S. 166-167) Es muß eine klare Scheidung eintreten zwischen Pan-Europäern und Anti-Europäern, zwischen Freunden und Gegner der Föderation. Sobald die Pan-Europäer in allen Parlamenten des Erdteiles die Mehrheit erlangen, ist die Durchführung des Zusammenschlusses gesichert.
(S. 168) Das Zeichen, in dem sich die Pan-Europäer alle Staaten vereinigen werden, ist das Sonnenkreuz: das Rote Kreuz auf goldener Sonne, das Symbol der Humanität und der Vernunft. Diese Flage der Liebe und des Geistes soll einst von Portugal bis Polen wehen über einem einigen Weltreich des Friedens und der Freiheit!-

[9] http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás forabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.
Tisztelt Á! Örülök, hogy egyetért véleményemmel. Ami az izraeli állapotokat illeti, alapvetoen ott is ugyanez lenne a véleményem, de tudni kell, hogy Izraelben az állam és az egyház nincs szétválasztva, az országnak nincs is alkotmánya, mert úgy gondolják, – értheto okok alapján -, hogy a mózesi törvény (a Tóra) tölti be ezt a szerepet. Ezt a döntést ugyanis a hírers jeruzsálemi gyulés idoszámításunk elott 445 oszén határozta el, s ezen igen nehéz lenne, s nem is biztos, hogy szabad-e egyáltalán változtatni. (Véleményem szerint nem szabad és nem is lehet.) (Valószínuleg hasonló helyzet adódna a Vatikán vagy jó néhány iszlám ország tekintetében.) Persze, meroben más a helyzet egy európai ország esetében. Szívélyes üdvözlettel: R.T.

GÜNZEL, Angelika (*Professor): Religionsgemeinschaften in Israel - Rechtliche Grundstrukturen des Verhältnisses von Staat und Religion (Tübingen, 2006) ISBN 3161487079
(S. 29) Argumentation gegen eine geschriebene, formelle Verfassung
Orthodox-jüdische Mitglieder der Knesset vertraten die Ansicht, dass eine Verfassung Israels auf der Tora und dem Talmud sowie insgesamt auf der Halacha basieren müsse (Die orthodox-jüdische Patei Agudat Jisrael hielt eine Verfassung für nicht erforderlich; die Verfassung Israels sei die Tora - vgl. Rackman, Israel`s Emergin Constitution 1948-1951; 1955, S. 46, 112, 126). Einer säkularen, von Menschen gemachten Verfassung, die eventuell nicht nur das Recht auf positive, sondern auch auf negative Religionsfreiheit festschrieb, wollten sie sich nicht unterwerfen.

[10] Sonderdruck aus dem Jahrbuch der Forschungsloge Quatuor Coronati Nr. 32 -Bayreuth 1995: Das historische Schlüsseldokument - Richard Graf Coudenhove-Kalergi (1894 -1972) als Freimaurer
(S. 8) Am 10. August 1949 trat in der Straßburger Universität das erste Europa-Parlament zusammen. Im Mittelpunkt stand Churchill.

[11] http://www.timesofisrael.com/deputy-fm- ... tern-wall/
July 16, 2015, 8:27 pm
Deputy FM to require foreign dignitaries to visit Western Wall

http://www.israelnetz.com/aussenpolitik ... ein-92781/
17.07.2015
Hotovely: Klagemauer soll Teil von Staatsbesuchen sein

http://www.israelnationalnews.com/News/News.aspx/198257
First Publish: 7/17/2015, 2:15 AM
Leftist Journalist Blasts Hotovely Over Diplomats' Kotel Visits

http://www.ynetnews.com/articles/0,7340 ... 32,00.html
Published: 07.17.15, 00:00
Deputy FM: Western Wall to become part of every official visit

[12] http://www.haaretz.com/anger-after-bar- ... t-1.212510
11.02.2007 00:00 Updated: 1:51 AM
Anger After Bar-Ilan Historian Suggests Blood Libels Based in Fact

http://www.haaretz.com/news/bar-ilan-to ... k-1.212579
Feb 11, 2007 12:00 AM
Bar-Ilan to Order Professor to Explain Research Behind Blood Libel Book

http://www.haaretz.com/bar-ilan-profess ... d-1.212739
Feb 12, 2007 12:00 AM
Bar-Ilan Professor Who Claimed Jews Used Christian Blood in Passover Ceremonies Defends His Book: 'I Will Fight for My Truth, Even if I Am Crucified'

http://www.haaretz.com/news/bar-ilan-tu ... k-1.212871
Feb 13, 2007 12:00 AM
Bar-Ilan Turning Aside Pressure to Fire Author of Blood Libel Book

[13] http://www.templeinstitute.org/magyar/rolunk.htm
The Temple Institute

http://www.nai-israel.com/default.aspx? ... 1&nid=2019 (már nem lehet elérni)
http://www.israelheute.com/Nachrichten/ ... fault.aspx
Montag, 3. Dezember 2007 08:17:32
Tempelinstitut: Stirnblatt für Hohepriester fertig

http://www.templeinstitute.org/archive/30-07-09a.htm
Av 9, 5769, 30 July 09
Temple Altar Construction Begins on Day of Destruction

http://www.israelheute.com/Nachrichten/ ... fault.aspx
Dienstag, 30. September 2014
Spenden aus aller Welt für den Bau des Dritten Tempels

[14] https://www.hosiwien.at/archiv/chronik/
Chronik
Die Forderung nach der „Homo-Ehe“ wird in Österreich erstmals am 22. Februar 1988 erhoben, nämlich auf der 9. ordentlichen Generalversammlung der HOSI Wien.

[15] https://www.youtube.com/watch?v=rHBiT6eJaQQ
https://www.youtube.com/watch?v=pi8HzpBIDaY
https://www.youtube.com/watch?v=aSc4PeGpVl0
https://www.youtube.com/watch?v=U4GVtNIuw4k
https://www.youtube.com/watch?v=0NW0bye-pwQ
https://www.youtube.com/watch?v=9gwyvMd8CjY

[16] http://hagyomanyaink.blogspot.com/2009/07/av-15.html
Av 15
Ne is lehet más ez a nap, mint rejtély, hiszen ez a nap Av tragikus hónapjának "teliholdja", s mégis ez a Majdani Megváltás ünnepe. Megváltatlan lelkünk nem tudhatja, mikor lesz a Megváltás.

GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud (Dritter Band)
(Frankfurt am Main, Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, 1996) ISBN 3633541063
Taánith IV,i-viii
Fol. 26b
(S. 730) R. Simón B. Gamliél sagte: Jisraél hatte keine fröhlicheren Festtage als den fünfzehnten Ab und den Versöhnungstag. A diesen pflegten die Töchter Jerusalems in geborgten weissen Gewändern auszugehen, um nicht die zu beschämen, die keine hatten, weshalb auch alle Gewänder eines Reinigungsbades benötigen. Die Mädchen Jisraéls zogen aus und tanzten in den Weingärten, indem sie dabei sangen: Jüngling, erhebe deine Augen und schaue, wen du dir wählest: richte deine Augen nicht auf Schönheit, richte deine Augen auf Familie (*10 - Pr. 31,39.). Trügerisch ist die Anmut, eitel die Schönheit; nur eine gottesfürchtige Frau, die ist zu loben. Ferner heisst es (*11 - Ib. V. 31.): gebet ihr von der Frucht ihrer Hände, in den Toren künden ihre Werke ihr Lob. Ebenso heisst es (*12 - Cant. 3,11) kommt heraus und schaut, Töchter Cijons, den König Selomo im Kranze, mit dem ihn seine Mutter bekränzt hat am Tage seiner Vermählung, am Tage seiner Herzensfreude. Am Tage seiner Vermählung[/i], das ist die Gesetzgebung: am Tage seiner Herzensfreude, das ist die Erbauung des Tempels, den Bald, in unseren Tagen, erbaut werden möge.

Taánith IV,i-viii
Fol. 30b-31a
(S. 745-746) R. Simón B. Gamliél sagte: Jisraél hatte keine fröhlicheren Festtage als den fünfzehnten Ab und den Versöhnungstag.
Rabba b. Bar Hana erklärte im Namen R. Johanans: An diesem Tage hörte das Sterben der Wüsten[generation] (*94 - Der der Einzug in das Land vorenthalten war.) auf. Der Meister sagte nämlich: Solange die Wüsten[generation] noch nicht ausgestorben war, hatte Mose keine [göttliche] Unterredung, denn es heisst (*95 - Dt. 2,16,17.): [i]und als alle kriegstüchtigen Männer ausgestorben waren, da redete der Herr mit mir:
die Unterredung galt mir. Úla erklärte: An diesem Tage schaffte Hoseá, der Sohn Elas, die Wachen ab, die Jerobeám, der Sohn Nebats, auf die Wege gesetzt hatte, um die Jisraéliten von der Wallfahrt zurückzuhalten; er sagte, jeder mag gehen, wohin er wolle. R. Mathna erklärte: An diesem Tage wurden die Erschlagenen von Bitther (*96 - Cf. Git. Fol. 57a) zur Beerdigung freigegeben. R. Mathna sagte nämlich: An dem Tage, an dem die Erschlagenen von Bitther zur Beerdigung freigegeben wurden, ordnete man in Jabne [den Segen] ´Der Gute und Gütige´ an; der Gute: daß sie nicht verwesten, der Gütige: daß sie zur Beerdigung freigegeben wurden. Rabba und R. Joseph erklärten beide: An diesem Tage hörte das Holzfällen für den Altar auf. Es wird nämlich gelehrt: R. Eliézer der Große sagte: Vom fünfzehnten Ab an ist die Kraft der Sonne gebrochen; von da ab hörte man auf, Holz für das Altarfeuer zu fällen, weil es nicht mehr trocknet. R. Menasja sagte: Diesen nannte man ´Tag des Axtzerbrechens´. Wer von da ab hinzufügt (*97 - Sc. von der Nacht zum Tage u. sich mit der Tora befaßt.), dem wird [Leben] hinzugefügt, wer nicht hinzugefügt, der vergeht. - Was heißt´vergeht´? R. Joseph erklärte: Den begräbt seine Mutter (*98 - Er stirbt vorzeitig.).
(S. 747) Die Mädchen Jisraéls zogen aus und tanzten in den Weingärten. Es wird gelehrt: Wer keine Frau hatte, ging da hin.
Úla Biráa sagte im namen R. Eleázars: Dereinst wird der Heilige, gepriesen sei er, im Édengarten einen Reigentanz für die Frommen veranstalten; er aber wird in ihrer Mitte sitzen, und ein jeder auf ihn mit dem Finger zeigen, denn es heißt (100 - Jes. 25,9): [i]an jenem Tage wird man sprechen: Da ist unser Gott, von dem wir hofften, daß er uns helfen solle; das ist der Herr, auf den wir hofften! Laßt uns jubeln und fröhlich sein über seine Hilfe.

GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud (Achter Band)
(Frankfurt am Main, Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, 1996) ISBN 3633541063
Baba Bathra VIII, iii
Fol. 121a
(S. 317) Dort haben wir gelernt: R. Simón b. Gamliél sagte: Jisraél hatte keine fröhlicheren Feiertage als den fünfzehnten Ab und den Versöhnungstag. An diesen pflegten die Töchter Jerusalems in geborgten weißen Gewändern auszugehen, um nicht die zu beschämen, die keine hatten (*347 - Die jungen Leute gingen an diesen Tagen auf die Brautschau; vgl. ausführl. Tan. Fol. 26b.).

https://www.chabad.org/library/article_ ... -of-Av.htm
The 15th of Av: Love and Rebirth
The 15th of Av is undoubtedly a most mysterious day.
And the Talmud tells us that many years ago the "daughters of Jerusalem would go dance in the vineyards" on the 15th of Av, and "whoever did not have a wife would go there" to find himself a bride. And the Talmud considers this the greatest festival of the year, with Yom Kippur (!) a close second! Indeed, the 15th of Av cannot but be a mystery. As the "full moon" of the tragic month of Av, it is the festival of the future redemption, and thus a day whose essence, by definition, is unknowable to our unredeemed selves.

[17] Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata (1998/4)
A II. Európai Szinódus
A munkadokumentum-tervezet ismertetése
(628-629. old.) Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben, 1996 június 23-án, vasárnap délben az úrangyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását.
Csak az új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt.
Lehetővé kell tenni, hogy a földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak, és megteremtsék a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse.
Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad. Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!

[18] https://zsido.com/fejezetek/chanuka-az- ... es-contra/
https://zsido.com/fejezetek/az-unnep-a- ... dl-ferenc/

[19] http://www.schwulencity.de/indextime.html
1999
06. Mai “Hamburger Ehe”: Hamburg öffnet die Standesämter für schwule und lesbische Paare. Auf Drängen der Hamburger Grünen (GAL) hatte die Bürgerschaft beschlossen, die “Hamburger Ehe” einzuführen. Rechte und Pflichten entstehen aus der Eintragung vorerst nicht, weil das in der Gesetzgebungskompetenz des Bundes liegt. Der Hamburger Vorstoß will daher auch ein Signal in Richtung Bundespolitik setzen. Am 6. Mai 1999 geben es sich die ersten Paare das Jawort. Im April 2000 kann Hamburgs Gleichstellungssenatorin Krista Sager (GAL/Grüne) bereits die hundertste Hamburger Ehe bekannt geben.

[20] http://www.rz.uni-potsdam.de/pressmitt/ ... 162_00.htm
162/00 vom 06.11.2000
Eröffnung des Abraham Geiger Kollegs Potsdam
Ausbildung von Rabbinerinnen und Rabbinern
1942 schlossen die Nationalsozialisten die Hochschule für die Wissenschaften des Judentums in Berlin: das Ende einer Ära, die mit Abraham Geiger ihren Anfang genommen hatte. 1836 hatte dieser die Gründung einer jüdischen-theologischen Fakultät gefordert, um sich im Geist akademischer Freiheit der jüdischen Tradition zu widmen. 1854 wurde - mit Zacharias Frankel als Rektor - das Jüdisch-Theologische Seminar in Breslau geschaffen, 1872 entstand unter Geiger die Lehranstalt für die Wissenschaft des Judentums, die spätere "Hochschule", in Berlin. 57 Jahre, nachdem die Lichter ausgegangen waren, wurde am 11. August 1999 durch die Gründung des Abraham Geiger Kollegs ein neuer Anfang gemacht: denn ohne Rabbinerinnen und Rabbiner gibt es keine Zukunft jüdischen Lebens auf dem europäischen Kontinent. In der Synthese akademischer Lehre und praktischer Vorbereitung auf das geistliche Amt hat am 12. November 2000 das erste Rabbinerseminar Deutschlands nach dem Zweiten Weltkrieg seine Heimat in Potsdam: 200 Jahre nach Entstehen des liberalen Judentums in Deutschland.

[21] Dozulé-Botschaft Christi, Einzig und endgültig - Das Glorreiche Kreuz - Zeichen des Menschensohnes (1984) ISBN 2-7233-0263-6
(S. 10) Dieses Kreuz beherrscht die Welt, und die Welt ahnt nichts, oder sie kennt es nicht, oder sie vergißt es. Und doch ist es ihre einzige Hoffnung.
(S. 12)Sage dem Priester, daß das Glorreiche Kreuz, das an diesem Ort errichtet werden soll, Jerusalem gleichen soll.

[22] https://www.kimizion.org/rab1.html

[23] http://www.kimizion.org/st5760.html
http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren Propheten belogen wurden:

"Und wenn dann wirklich König Maschiach erstehen wird, erfolgreich, erhöht und erhaben, werden sie alle sofort umkehren und wissen, daß sie nur Lügen von ihren Vätern ererbten, und ihre Propheten und Vorväter sie in die Irre leiteten,"

[24] http://templemountfaithful.org/s5760.htm
Pesach 5760 (2000 C.E.) Sacrifice and Pilgrimage to the Temple Mount
Pesach Sacrifice
We did not perform the Pesach sacrifice this year on the Temple Mount due to opposition from the Israeli authorities. They were afraid the Arabs would riot; they preferred to close the gates of the Temple Mount. This was done despite the fact that so many Israelis have a deep desire to see the sacrifice done on the Mount.
Because of the government's opposition, we decided, as in the past, to offer the sacrifice on the Hill of Hananiah.
On 19 April at 9:30 AM, we brought a young goat from Judea and sacrificed it according to the Word of G-d in the Torah. The only difference was that we did not perform it on an altar; this can only be done on the Temple Mount. (Please read Exodus 12).

[25] https://www.origo.hu/nagyvilag/20030722peresz.html
2003. 07. 22., 19:07
Peresz: Jeruzsálem legyen világfővárosa

http://www.epa.oszk.hu/00800/00804/00282/40273.html
VII. évfolyam, 30. szám, 2003. július 25
Jeruzsálem legyen világfőváros
Simon Peresz, volt izraeli miniszterelnök a héten ismét felvetette korábbi elképzelését, miszerint Jeruzsálemet nyilvánítsák "a világ fővárosává". Az erről szóló jelentést a Maariv című izraeli napilap írta meg, de Peresz egyik tanácsadója is megerősítette.
Peresz orosz politikusokkal folytatott találkozóján fejtette ki javaslatát. Elképzelése szerint a "világfőváros" koncepció mindenekelőtt jelképes értelmű: az ENSZ főtitkára lenne Jeruzsálem főpolgármestere, és ő nevezné ki a város két részét igazgató zsidó, illetve arab alpolgármestert.

[26] http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200705/messias_vita
2007. 05. 25. (XI/21)

http://www.israelnationalnews.com/News/News.aspx/97471
Published: 01/29/06, 1:46 PM
Over 300,000 at Funeral of World´s Senior Kabbalist Rabbi
The rabbi's closest followers say that Rabbi Kaduri told them he met the Messiah on Cheshvan 9, 5764 (Nov. 4, 2003). He reportedly said that the Messiah is not promoting himself, and that a study of his [Rabbi Kaduri's] words in recent months would provide hints of his identity.
"He is not saying, 'I am the Mashiach, give me the leadership.' Rather the nation is pushing him to lead them, after they find [in my words] signs showing that he has the status of Mashiach." So said Rabbi Kaduri to one of his close relatives.
Rabbi Kaduri was also quoted of late as saying that the imminent arrival of the Mashiach will "save Jerusalem from Islam and Christianity that wish to take Jerusalem from the Jewish Nation - but they will not succeed, and they will fight each other."

[27] http://www.israelnationalnews.com/News/News.aspx/70349
Published: 01/20/05, 9:19 AM / Last Update: 10/13/04, 5:23 PM
Sanhedrin Launched In Tiberias
A unique ceremony - probably only the second of its kind in the past 1,600 years - is taking place in Tiberias today: The launching of a Sanhedrin, the highest Jewish-legal tribunal in the Land of Israel.

The Sanhedrin, a religious assembly that convened in one of the Holy Temple chambers in Jerusalem, comprised 71 sages and existed during the Tannaitic period, from several decades before the Common Era until roughly 425 C.E. Details of today's ceremony are still sketchy, but the organizers' announced their intention to convene 71 rabbis who have received special rabbinic ordination as specified by Maimonides.

An attempt to reconvene the Sanhedrin was made several centuries ago in Tzfat. The body in fact ordained such greats as Rabbi Yosef Karo, the author of the classic Jewish Law code Shulhan Arukh. However, the opposition of other leading rabbis soon forced the end of the endeavor.

[28] https://zsido.com/fejezetek/milyen-lesz ... o-messias/
https://zsido.com/fejezetek/milyen-lesz ... messias-2/

[29] http://www.zsido.com/cikkek/a_szentelyr ... ben/10/478 (már nem lehet elérni)
2008-04-20
A Szentélyre készülve vágják az áldozati bárányt Jeruzsálemben
A II. Szentély pusztulását követően a megszűnt állatáldozatok helyét az ima vette át. Bár az állatáldozat ma is tiltott, az elmúlt napokban 200 férfi előtt rekonstruálták a Siratófal közelében, a Porat Joszéf Jesiva udvarában a peszach-i áldozati bárány nyilvános rituális vágását.
A Templom-hegyi csoport a Messiás közeli eljövetelében és a III. Templom felépülésében bízva már készül arra az időre, amikor a Mórija-hegyen felépülő Templom oltárán a Peszach ünnepén ismét bárányokat áldoznak majd.

[30] [29] ALBERTINI, Francesca Yardenit (*Professor): Die Konzeption des Messias bei Maimonides und die frühmittelalterliche islamische Philosophie (Berlin, 2009) ISBN 9783110206364
(S. 18) Die Darstellung von Christentum und Islam, die im Iggeret Teman erhalten sind, können meines Erachtens nicht von der Interpretation der monotheistischen Religionen getrennt werden, die man in der zwischen 1170 und 1180 geschriebenen Mishneh Torah findet:
"Wenn der wahre König Messias erscheinen und erfolgreich gewesen, verherrlicht und erhoben sein wird, werden sie [Muslime und Christen] unverzüglich widerrufen und erkennen, dass sie von ihren Vätern nichts als Lügen geerbt, dass ihre Propheten und Vorfahren sie irregeführt haben." (Moses Maimonides, The Book of Judges, übersetzt aus dem Hebräischen von Abraham M. Herschmann, New Haven 1949, S. xxiii_xxiv)
(S. 20) "All diese Angelegenheiten, die Jesus von Nazaret und den Ismailiten Muhammad betreffen, der nach ihm kam, dienten nur dazu, den Weg für den König Messias zu ebnen, die ganze Welt darauf vorzubereiten, Gott im Einklang zu verehren" ("All these matters relating to Jesus of Nazareth and the Ishmaelite Muhammad who came after him, only served to clear the way for King Messiah, to prepare the whole world to worship God with one accord." - Übersetzung von F. Y. A.)

FISHER, Eugene J. (*Professor): Visions of the Other - Jewish and Christian Theologians Assess the Dialogue (Mahwah, New Jersey, 1994) ISBN 0809134772
(Page 68) Judaism Encounters Christianity Anew - Rabbi David Hartman

FRYMER-KENSKY, Tikva (*Professor); NOVAK, David (*Professor); SIGNER, Michael; SANDMEL, David (*Professor – Rabbi): Christianity in Jewish Terms (Boulder, Colorado, 2000) ISBN 0813337801
(Page 273)

JOSPE, Raphael; MADSEN, Truman G. (*Professor); WARD, Seth: Covenant and Chosenness in Judaism and Mormonism (Denver, 2001) ISBN 0838639275
(Page 153-154)

KELLNER, Menachem: Maimonides on Judaism and the Jewish People (Albany, New York, 1991) ISBN 0791406911
(Page 38) All these matters relating to Jesus of Nazareth and the Ishmaelite (Mohammed) who came after him, only served to clear the way for King Messiah, to prepare the whole world to worship God with one accord, as it written For then will I turn to the peoples a pure language, that they all call upon the name of the Lord to serve Him with one consent (Zeph. 3:9).
But when the true King Messiah will appear and succeed, be exalted and lifted up, they will forthwith recant and realize that they have inherited nothing but lies from their fathers, that their prophets and forbears led them astray.

SAPERSTEIN, Marc (*Rabbi Professor): Essential Papers on Messianic Movements and Personalities in Jewish History (New York, 1992) ISBN 0814779425
(Page 508) All these matters relating to Jesus of Nazareth and the Ishmaelites who came after him, only served to clear the way for King Messiah, to prepare the whole world to worship God with one accord, as it is written For then will I turn to the peoples a pure language, that they may all call upon the name of the Lord to serve Him with one consent (Zeph. 3:9).
But when the true King Messiah will appear and succeed, be exalted and lifted up, they will forthwith recant and realize that they have inherited naught but lies from their fathers, that their prophets and forbears led them astray.

[31] II. JÁNOS PÁL: Átlépni a remény küszöbén (Kaposvár, 1994) ISBN 963782295X

[32] https://www.who.int/dg/speeches/detail/ ... march-2020
11 March 2020
WHO Director-General's opening remarks at the media briefing on COVID-19 - 11 March 2020
We have therefore made the assessment that COVID-19 can be characterized as a pandemic.

[33] http://www.israelnationalnews.com/Artic ... aspx/17700
15/10/2015 09:45
Islam Plans to Destroy Israel by 2022

https://www.nzz.ch/international/besuch ... -ld.151040
14.03.2017, 11.00 Uhr
Stillhalten für die Vernichtung Israels

[34] http://www.news.de/panorama/855657227/w ... plosion/1/
17.01.2017, 12.24 Uhr
Weltuntergang 2022: Rabbi sicher: 2022 beginnt das Ende der Menschheit

https://www.israelheute.com/erfahren/ra ... rd-kommen/
14. Februar 2020
Rabbiner: Seht die Zeichen, der Messias wird kommen!

https://www.breakingisraelnews.com/1453 ... h-himself/
February 18, 2020
Israel’s Top Rabbi: "I’m Currently in Discussions With the Messiah Himself"

https://www.israelheute.com/erfahren/is ... m-messias/
20. Februar 2020
Israelischer Rabbiner erzählt von treffen mit dem Messias

[35] GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud (Neunter Band)
(Frankfurt am Main, Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, 1996) ISBN 3633541063
Synhedrin XI,i,ii
Fol. 97b
(S. 67)

[36] https://zsido.com/fejezetek/maimonidesz ... torvenyei/
Maimonidész: A Bírák könyve, A királyok törvényei, A Messiás törvényei
12. fejezet/2. §

[37] https://zsido.com/fejezetek/megvaltas/
Megváltás – A tartalmas élet titka

[38] https://zsido.com/fejezetek/milyen-lesz ... messias-2/
Aryeh Kaplan rabbi: Milyen lesz a zsidó Messiás?

[39] http://www.zsido.hu/vallas/messias.htm
Raj Tamás: Messiás-hitünkről

[40] GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud (Neunter Band)
(Frankfurt am Main, Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, 1996) ISBN 3633541063
Synhedrin XI,i,ii
Fol. 97a
(S. 64) Es wird gelehrt: R. Jehuda sagte: Im Zeitalter, in dem der Sohn Davids kommen wird, wird das Versammlungshaus [der Gelehrten] zum Hurenhause werden, Galiläa wird zerstört und Gabla (*Sonst unbekannter Ortsname; in manchen Texten fehlt dieser Satz überhaupt) verwüstet (*יאשם gibt keinen guten Sinn; eine Paralellstelle (Sot. Fol. 49b) hat ישום ) werden; die Grenzbewohner werden von Stadt zu Stadt wandern, ohne daß man sich ihrer erbarmen wird; die Weisheit der Gelehrten wird entarten, die Sündenscheuen werden verachtet sein, das Gesicht des Zeitalters wird den Gesichte eines Hundes (*Dh. die Frechheit und Unverschämheit werden vorherrschen.) gleichen und die Wahrheit wird vermißt werden, denn es heißt (*Jes. 59,15.) und so kam es, daß die Wahrheit wird vermißt ward, und wer Böses meidet, ist wahnsinnig. - Was heißt: und so kam es , daß die Wahrheit vermißt ward? In der Schule Rabhs erklärten sie: Sie wird sich in Herden (*Das W. נעדרת wird als Derivatum von עדר , Herde erklärt.) teilen und auswandern. Was heißt: wer Böses meindet, ist wahnsinnig? In der Schule R. Šilas erklärten sie: Wer Böses meiden wird, wird bei den Menschen als wahnsinnig gelten.

GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud (Sechster Band)
(Frankfurt am Main, Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, 1996) ISBN 3633541063
Sota IX,xiv,xv
Fol. 49b
(S. 183) An den Fusspuren der Messias (*Dh. zur Zeit seiner Ankunft.) wird Frechheit wachsen und Achtung schwinden (*יאמיר wohl v. aram. אמר abspenstig werden; eine Paralellstelle hat יעות verkümmern, verderben.). Der Weinstock wird sseine Früchte geben, doch wird der Wein teuer sein. Die Regierung wird sich in Häresie verwandeln, eine Zurechtweisung wird es nicht geben, und das Versammlungshaus wird zum Hurenhause werden. Galiläa wird zerstört werden, Gablan verwüstet, und die Grenzbewohner werden von Stadt zu Stadt wandern, ohne Mitleid zu finden. Die Weisheit der Gelehrten wird entarten, die Sündenscheuen verachtet, und die Wahrheit wird vermisst werden. Knaben werden Greise beschämen und Greise werden von Knaben aufstehen; der Sohn wird den Vater besudeln, die Tochter gegen ihre Mutter sich auflehnen, und gegen ihre Schwiegermutter die Schwiegertochter; die Feinde eines Menschen werden seine Hausgenossen sein. Das Gesicht des Zeitalters wird dem Gesichte eines Hundes gleichen, und der Sohn wird sich vor seinem Vater nicht schämen. Auf wen anders sollten wir uns verlassen, als auf unseren Vater im Himmel!?

[41] GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud (Dritter Band)
(Frankfurt am Main, Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, 1996) ISBN 3633541063
Roš Hašana I,i
Fol. 10b - 11a
(S. 553) Es wird gelehrt: R. Eliézer sagte: Im Tišri ist die Welt erschaffen worden, im Tišri wurden die Erzväter geboren und im Tišri starben sie. Am Pesah wurde Jiçhaq geboren, am Neujahrfeste wurde Sara , Rahel und Hanna bedacht, am Neujahrfest verließ Joseph das Gefängnis, am Neujahrfeste hörte der Frondienst unserer Väter in Miçrajim auf, im Nisan wurden sie erlöst und im Tišri wurden sie dereinst erlöst werden. R. Jehošuá sagte: Im Nisan ist die Welt erschaffen worden, im Nisan wurden die Erzväter geboren und im Nisan starben sie. Am Pesah wurde Jiçhaq geboren, am Neujahrfeste wurde Sara , Rahel und Hanna bedacht, am Neujahrfest verließ Joseph das Gefängnis, am Neujahrfeste hörte der Frondienst unserer Väter in Miçrajim auf, im Nisan wurden sie erlöst und im Nisan werden sie dereinst erlöst werden.

[42] https://www.israelheute.com/erfahren/ge ... rscheinen/
31. März 2020
"Der Messias wird zu Passah erscheinen"

https://www.israelheute.com/erfahren/ra ... kzutreten/
3. Mai 2020
Rabbi befahl dem israelischen Gesundheitsminister, zurückzutreten
Benutzeravatar
Klaus Matefi
Forum Admin
 
Beiträge: 209
Registriert: 05.2013
Wohnort: Deutschland
Geschlecht:

Klaus Matefi: A betlehemi csillag és a Schemhamphoras titkai

Beitragvon Klaus Matefi » 1. Apr 2020 16:45

3, Jézus születése és kereszthalála I.



A Schemhamphorash lényegének jobb megismerése és szemléltetése érdekében célszerű a Názáreti Jézus születésével és kereszthalálával folytatni a feltárást és persze nem utolsó sorban azért is, mivelhogy a Pál-féle kereszténység Immánuelt, a "végidők" ószövetségi Messiását, Jézus második eljöveteleként váratta hívő tömegeivel. Mint látni fogjuk, ez a nonszensz ötlet semmiképpen nem állhatja ki a megmérettetés próbáját. Az előző fejezetben Immánuel születési konstellációjával, a napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszttel (1999.08.11.) ismerkedhettünk meg, ami az ősi asztrológia szabályzói szerint a Schemhamphoras kozmikus forrásai közül a legnegatívabb szellemi hatásúnak tekinthető. Nostradamus ezt az égi eseményt a "rettegés nagy királyának" megérkezésével jellemezte, aki nem volt valójában más, mint Lucifernek, a "fényhozónak" (a Phosphoros-nak, a reggeli hajnalcsillagnak [Ézsaiás 14,12; Jelenések könyve 22,16], a Sátánnak, Ahriman-nak, Mihály arkangyalnak [Dániel 10,21; 12,1; Jelenések könyve 12,7]) az eljövetele.

Jézus születésének a hírét nem Mihály arkangyal (a kozmikus kereszt szelleme) hozta tudomására Jézus édesanyjának, Máriának, hanem Gábriel arkangyal (Lukács 1,26), aki a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek együttállásának a szellemi hatása.

Az újszövetségi Jézus története megkérdőjelezhetetlenül a legmegragadóbb és etikailag a legemelkedettebb misztériumvallásnak a fundamentuma, a benne fellelhető néhány ellentmondás ellenére is. Már a testi fogantatásának magyarázata is mesés elemekkel tarkított, ugyanis az ezzel kapcsolatos tanítások szerint nem egy biológiai apától származott, hanem kizárólagosan csak a "Szentlélektől", helyesebben kifejezve, a "Szent Szellemtől", azaz Isten által történt meg a testi fogantatása (Máté 1,20; Lukács 1,26-35; János 1,13), biológiai apa beavatkozása nélkül. Ennek értelmében a keresztény hitvilágban Jézus édesanyja, Szűz Mária néven vált ismertté, és úgymond férfi érintése nélkül került áldott állapotba. Mivel az ember Jézust Istenként tisztelik és imádják a keresztények, ezért Máriát értelemszerűen Isten anyjának tekintik.

A Mithrász-kultusz misztériumvallásának főszereplője Jézushoz hasonlóan Isten fiaként ("quod Filius Dei") "bűntelenül" született egy szűztől, akit Isten anyjának neveztek.

Az illetékesek állásfoglalása szerint Jézus születésének nem csupán az évét, de a hónapját és napját sem ismerték, ami számomra elképzelhetetlen, ezért ezt az álláspontot inkább a Jézus személyét körülövező misztériumok védelmének tudja be az ember. Aki tisztában van a Schemhamphoras mibenlétével és lényegével, abban fel sem merülhet a kétség azzal kapcsolatosan, hogy a "bűntelenül" világra jött Hom, Zoroaster (Zarathustra), Mithrász és természetesen Jézus egyaránt a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek együttállásakor kellett megszülessen, ugyanis kizárólagosan csak ez a konstelláció biztosíthatta számukra a "bűntelen" születési adottságot. Ekkor a Nap mögött felsorakozott negatív hatásúnak tartott Mars, Szaturnusz és Uránusz bolygók nagyfokú hatáscsökkenést szenvedtek el a Földről nézve.

Az ilyen együttállás minden alkalommal ~2 év eltéréssel két alkalommal realizálódik a zodiákusban. Az egyik magától értetődően szorosabb, a másik pedig kevésbé egzakt konjunkció. Ugyanez volt a helyzet Jézus születése tájékán is, amit az igazol számunkra megkérdőjelezhetetlenül vissza, hogy amikor a zsidók királyának, Nagy Heródesnek tudomására jutott feltételezhetően az asztrológus tanácsadói (akik jártasak kellett legyenek a Mezopotámiából származó héber kabbalában is) révén, hogy egy olyan gyermek született, aki veszélyeztetheti a saját, illetve a leszármazottjainak uralmát, nemcsak az újszülöttek megölését rendelte el:

"Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idején, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe és azt kérdezték: Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt. Amikor ezt Heródes király meghallotta, nyugtalanság fogta el, és vele együtt az egész Jeruzsálemet. Összehívatott minden főpapot és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hol kellett megszületnie a Krisztusnak. Azok ezt mondták neki: A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta: "Te pedig, Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legkisebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt. Ekkor Heródes titokban hívatta a bölcseket, és gondosan kikérdezte őket, hogy mikor jelent meg a csillag, majd elküldte őket Betlehembe, és azt mondta: Menjetek el, és kérdezősködjetek a gyermek felől; mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam őt! Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak napkeleten, előttük mennt mindaddig, amíg odaérve meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor ezt látták, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy nem menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba." (Máté 2,1-12) [1]

A napkeleti bölcsek számát illetően evidens módon az általuk adományozott ajándékok (arany, tömjén és mirha) szolgálnak kellő felvilágosítással. Annak ellenére, hogy ezt Máté nem hangsúlyozta így ki, már az ókeresztény teológus, író és egyháztanító Órigenész (i. sz. 184 – 254) is azt nyilatkozta, hogy hárman voltak:

"Hi ergo omnes in hujuscemodi eruditionibus instituti, veniunt ad legem Dei, & dicunt: Videntes vidimus, quia est Dominus tecum, et diximus: Fiat conjuratio inter nos et inter te, et constituamus tecum pactum, ne facias nobiscum mala, sed quemadmodum nos te non somus execrati, ita et tu benedictus Domino. Possunt quidem isti tres, qui pacem requirunt a Verbo Dei, & prævenire cupiunt pacto societatem ejus, figuram tenere Magorum, qui ex Orientis partibus veniunt eruditi paternis libris, & institutionibus majorum, & dicunt: Quia videntes vidimus natum regem, & vidimus, quia Deus est cum ipso, & venimus adorare eum. Sed & si quis ille est, qui hujuscemodi eruditionibus institutus, videns quia Deus erat in Christo, munderum reconcilians sibi, & admiratus operum ejus majestatem, dicat: Videntes vidimus, quia est Dominus tecum, et diximus: Fiat conjuratio inter nos." [2]

"Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagy haragra lobbant, elküldte embereit, és megöletett Betlehemben és annak környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket ahhoz az időhöz mérten, melyet a bölcsektől megtudott." (Máté 2,16-18) [1]

Bild
Straßburgi dóm egyik bejárata

Bild
Schwäbisch Gmünd, Münster - bejárat

Máté evangéliumának utóbbi mondata perdöntő Jézus születése misztériumának feltárása szempontjából! A napkeleti bölcsekkel kapcsolatos leírása egy exotérikus köntösbe bújtatott kozmikus történés. A három bölcs (Gáspár, Menyhért és Boldizsár) a Mars, Szaturnusz és Uránusz planétákat kell, hogy megszemélyesítsék. Az újszülött Jézusnak aranyat, tömjént és mirhát vittek ajándékba. Emanuel Swedenborg (1688 - 1772) svéd keresztény misztikus és teológus megpróbálkozott az említett ajándékok valódi jelentését megfogalmazni, nevezetesen, hogy az arany a mennyei jót, a tömjén a szellemi jót, a mirha pedig a természetes jót szimbolizálja [3], de ez esetleg egy képletes, exotérikus magyarázatnak felelhet csak meg, pontosabban használhatatlan... A Magyar Katolikus Lexikon ad hírt arról, hogy

"A Háromkirályokat a legrégebbi keresztény ábrázolások Mithrász tisztelőiként állítják elénk" [4]

Mithrász ~272 évvel korábban jött a világra, mint Jézus. Hagyományok szerint Mithrász egy barlangban született egy szűztől, akit Isten anyjának neveztek; a jászola mellett pásztorok és Ormuzd szent állatai (egy szamár és egy ökör) tartózkodtak; három perzsa öltözékű mágus is jelent volt ott, akik az újszülöttnek aranyat, tömjént és mirhát vittek ajándékba; a gyermek feje körül fénysugár (glória) ragyogott [5]. Ezekből az következik, hogy ezek a napkeleti bölcsek (mágusok, királyok, etc.), akik Mithrászt és Jézust egyaránt meglátogatták születésükkor és ugyanazon ajándékokkal kedveskedtek nekik, nem lehettek hús-vér emberek...

Az arany (ami a Napot szimbolizálja), a tömjén és a mirha nemcsak Mithrász és Jézus születésével kapcsolatos, ugyanis az egyiptomi mitológia rejtélyes tűz és napmadárának, a főnixnek (Egyiptomban: benu; a zsidóknál: chol ; a görögöknél: Φοίνιξ; a perzsáknál: szimurg; a törököknél : kerkes) halálával is. Az I. század végén vértanúhalált halt I. Kelemen pápa a korintusiakhoz írt levelében arról ír, hogy amikor ez a mitikus madár a halála közeledtét érzi, fészket (máglyát) készít tömjénből, mirhából és egyéb fűszerekből, ezt követően pedig elégeti magát a Napban [6]. A hamvaiból egy hernyó születik, amiből idővel ismét főnixmadár válik. Ez valójában egy örökké tartó és periódikusan ismétlődő asztronómiai történéssorozat. A főnixmadár "élethosszára" vonatkozóan igen eltérő adatok láttak eddig napvilágot (100, 216, 461, 532, 540, 600, 651, 654, 660, 1000, 1461 év…). Egyesek úgy képzelik, hogy a főnix nem más, mint a Napnak és a Merkúrnak a pontszerű együttállása, ami 651 évenként ismétődik meg. A véleményem szerint a főnix a Schemhamphoras kozmikus forrásait jelképezi, az "önégetés" pedig akkor történik, amikor az ezeket felépítő égitestek együttállnak a Nappal, ami ~136 évenként történhet meg, de ha szorosabb együttállás a kitétel, abban az esetben ~272 évenként. Ezek az alkalmak a főnix halálát jelentik, de ezt követően mindig "feltámad hamvaiból". Az eddigiekből az következik, hogy a főnix élete folyamán negatív szellemi hatású, de halálakor megtisztul a Napban:

Bild
Saját római pénzérmék (előlapon II. Konstantin császár, hátlapon a főnix)

Heródes nem csak az újszülötteket ölette le Betlehemben és annak környékén, hanem a három "bölcstől" megtudott születési időpont előtt 2 évvel korábban megszületett gyermekekkel együtt az addig világra jött apróságokat egyaránt. Erre kizárólagosan azért volt szüksége, mert ekkortájt, mint ahogy már említettem, kétszer jött létre a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz konjunkció, mégpedig a Mars periódusából adódóan:

i.e. 10.02.03.
-9.02.03. 15:32 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz konjunkció:12,6°/12,6°/7,6°/5°Vízöntő;-Uránusz:19,5°Vízöntő (14,5°)

Bild

Jézus születése:
i.e. 8.02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:20,1°/20,1°/29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő (8,2°)
Vénusz-Jupiter sextil!

Bild

Feltétlenül érdemes itt arra felhívni a figyelmet, hogy a napjainkig napvilágot látott teóriák közül egyetlenegy se ad ezen legfontosabb bibliai információra kielégítő és elfogadható magyarázatot, de nemcsak erre, ugyanis Jézus "bűntelségének" indoklása és igazolása se történt meg eddig.

A Magyar Katolikus Lexikonban az alábbit olvashatjuk a betlehemi gyermekgyilkosságokkal kapcsolatosan:

"A 2 éves kor meghatározásában nyilvánvalóan a →betlehemi csillag feltűnésének ideje segített (2,7)." [7]

Az idézet annyiban a helyesnek mondható, hogy ténylegesen Jézus születésének időpontjához képest kell a ~2 évet kikalkulálni, de a Máté 2,9-ben említett betlehemi csillag nem egy valóságos csillag, ugyanis ~136 évenként létrejövő együttállásoknak a helyeit ha sorrendben összekötjük a zodiákusban, akkor kapunk egy aránylag szabálytalan nyolcágú csillagot, ami a Máté által említett tényleges betlehemi csillag:

Bild

A csillagot meghatározó pontokhoz tartozó konstellációk:

1,
-1096.02.21 2:22 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:22°/22°/26,7°/24,7°/25,3°Vízöntő (4,7°)

2,
-960.10.10. 15:02 UT
Nap-Hold-Mars konjunkció:8,7°/8,7°/7,3°Mérleg; -Szaturnusz-Uránusz konjunkció:25,3°/20°Mérleg (18°)

3,
-852.05.23. 10:41 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:22,2°/22,2°/22,5°/23°/18°Bika (5°)

4,
-688.01.11. 9:06 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:14,3°/14,3°/10,2°/8,1°/13,6°Bak (6,2°)

5,
-554.08.24. 3:51 UT
Nap-Hold-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:23,8°/23,8°/19,1°/19,8°Oroszlán; -Mars:11,4°Oroszlán (12,4°)

6,
-417.03.15. 12:05 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz konjunkció:19,1°/19,1°/22,7°/25,8°Halak; -Uránusz:2,8°Kos (13,7°)

7,
-279.12.09. 17:49 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:14,5°/14,5°/15,9°/14,9°/8,1°Nyilas (7,8°)

8,
-146.06.15. 6:32 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz konjunkció:19,5°/19,5°/17°/22,1°Iker; -Uránusz:27,5°Iker (10,5°)

9,
-7.02.10. 10:11 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:20,1°/20,1°/29,3°/27,8°/27,4°Vízöntõ (9,2°)

A csillag megszerkesztésénél minden esetben a legszorosabb együttállásokat vettem figyelembe. Ha a fenti dátumokhoz plusz ill. mínusz írányban 1089 évet, vagy ennek a többszörösét adjuk, akkor ráakadunk a későbbi, ill. korábbi "kozmikus kígyók" helyeire és időpontjaira is a plusz ill. mínusz ~2 év figyelembevétele mellett.

Néhány példa erre:

4,
-688.01.11. 9:06 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:14,3°/14,3°/10,2°/8,1°/13,6°Bak (6,2°)

400.12.31. 18:49 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:12°/12°/12,4°/12,6°/14,5°Bak (2,5°)

1489.12.22. 7:12 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:10°/10°/14,8°/17°/15,2°Bak (7°)

5,
-554.08.24. 3:51 UT
Nap-Hold-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:23,8°/23,8°/19,1°/19,8°Oroszlán; -Mars:11,4°Oroszlán (12,4°)

535.08.14. 18:07 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:22,6°/22,6°/17,1°/21,2°/18,7°Oroszlán (5,5°)

1624. 08.14. 4:12 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:21,6°/21,6°/22,8°/22,2°/17,5°Oroszlán (5,3°)

7,
-279.12.09. 17:49 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:14,5°/14,5°/15,9°/14,9°/8,1°Nyilas (7,8°)

808.11.21. 4:42 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:4,1°/4,1°Nyilas/27,7°/28,5°/29,2°Skorpió (6,4°)

1897.11.24. 9:20 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:2,4°/2,4°/1,6°/3,2°Nyilas/29,5°Skorpió (3,7°)

Ez a folyamat minden ágon véges (azaz volt kezdete és vége!), tehát a konjunkciók "szorossága" csökkenő tendenciát mutat az idő múlásával, ha egy "szoros" konjunkciót veszünk kiindulási alapnak. Idővel átveszi ennek az "ágnak" a szerepét egy ~45,375 évvel eltolódott újra kiépülő "ág".

Ez alapján jönnek létre a Jézus születését is fémjelző konjunkciók. Két egymást követő pont között ~136,125 év az időeltérés, és miután ~1089 év elteltével létrejött ez a szemmel nem látható csillag, egy-két fok eltéréssel ismétlődik a folyamat a zodiákusban. Ennek a csillagnak a kiszerkesztéséhez minden esetben vagy a korábbi, vagy a ~2 évvel később megvalósult együttállást kell figyelembe venni. A Názareti Jézus születési konstellációja, a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek egzakt együttállása (<10°) nem gyakori jelenség, ugyanis mint ahogy említettem, legfeljebb 134 - 136 évenként jöhet létre a zodiákusban. Az elmúlt 4000 év alatt összesen 15 alkalommal realizálódott, mégpedig Jézus születése előtt ~272 évvel, amikor Mithrász testet öltött és Jézus születését követően szintén ~272 évvel.

Számos képzőművészeti alkotáson megjelenik a nyolcágú betlehemi csillag ábrázolása, de ezek közül is a leghíresebb az olaszországi Ravenna városában található S. Apollinare Nuovo bazilikában látható mozaik:

Bild

A pécsi székesegyház altemplomában egy freskón, a szegedi Fogadalmi templom egyik festett ablaküvegén, és hosszasan sorolhatná tovább az ember, hogy hány helyen látható még a betlehemi csillag nyolcágú csillagnak ábrázolva.

Jézus születésének napját a nyugati keresztények az i.sz. 4. század második felétől december 25-én ünnepelték, ugyanis ellensúlyozni akarták a Római Birodalomban közkedvelt és praktizált Mithrász-kultuszt, ami ezen a napon emlékezett meg Mithrász világra jöveteléről. Mithrász a legendák szerint szintén egy szűz gyermekeként jött a világra, tehát az effajta születés nem a Pál-féle kereszténység találmánya volt, mivel Mithrászon kívül Hórusz, Krisna, Dionüszosz, Attis, etc. is szűz gyermekeként volt számontartva. Mithrász édesanyját ugyanúgy Isten anyjának tartották és nevezték, mint Jézus édesanyját, Máriát. A december 25-i születési dátum magától értetődően Jézus és Mithrász esetében egyaránt nem helytálló.

Josephus Flavius (37 - 100) római zsidó történetíró nem tett említést írásaiban a Heródes nevéhez fűződő gyermekmészárlásról, ellenben caesareai Eusebius (~265 - 339) keresztény történetírónál találunk utalást erre nézve [8].

Jézus életbenmaradása annak volt köszönhető Máté elmondása szerint, mert nevelőapját, Józsefet álmában isteni sugallat figyelmeztette az újszülöttet fenyegető veszélyről, és még időben sikerült Egyiptomba menekülniük, ahol Heródes haláláig maradtak (Máté 2,13-15). A testet öltött Mitrász a perzsa hitvilág Jóistenének (eredetileg nem Istenként tisztelték, hanem jó szellemként, "Ized"-ként és közvetítőként, akit a görög mitológia "Agathodémon"-ként tartott nyilván), Ormuzd-nak volt az inkarnációja, Jézus úgyszintén. Immánuel és Jézus születési adottságai közt az eltérő különbség az, hogy Immánuel Lucifernek, azaz "Kakodémon"-
nak (κακοδαίμων), a gonosz szellemnek, az inkarnációja, Hom, Zoroaster, Mithrász és Jézus viszont az "Agathodémon"-nak (ἀγαθοδαίμων), a jó szellemnek. Immánuel a legnegatívabb szellemi hatású kozmikus kereszt égisze alatt jött a világra, ezzel szemben Hom, Zoroaster, Mithrász és Jézus az említett keresztet felépítő égitestek (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz) együttállásakor. Már ez is egyértelműen bizonyítja, hogy Immánuel nem lehet "Jézus második eljövetele"...

Lukács evangéliuma arról számol be, hogy Mária és József Betlehemben tartózkodott Jézus születésekor, mivel Publius Sulpicius Quirinius (Czirénius; i.e. 45? - i.sz. 21?) népszámlálást tartott a nem római polgárok (no cives Romani) részére is (Lukács 2,1-6), és ezért mindenkinek a saját városában kellett összeírásra megjelennie. Ankarában, a róma templom előcsarnokában egy kőbevésett ténybeszámoló (Monumentum Ancyranum; Res gestae divi Augusti - Az isteni Augustus tettei) hirdeti az utókornak, hogy Augustus császár (i.e. 63? - i.sz. 14?) az egész Római Birodalom területén három alkalommal tartott népszámlálást (lustrum-ot) a római polgárok (cives Romani) számára, éspedig i.e. 28-ban (ab urbe condita: a. u. c. 726-ban), i.e. 8-ban (a. u. c. 746-ban) és i.sz. 14-ben (a. u. c. 767-ben) [9]. I.e. 8-ban tartották meg a Publius Sulpicius Quirinius (Lukács szerint akkor Szíria helytartója volt) által végrehajtott népszámlálást (census-t) is azok számára, akik nem voltak római állampolgárok, mint Mária és József:

"Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó." (Lukács 2,1-2) [1]

Lukács ezen információja csak részben felelhet meg a valóságnak. A probléma abból adódik, hogy Quirinius a. u. c. 759-től 764-ig volt csak Szíria helytartója, i.e. 8-ban (a. u. c. 746-ban, azaz Róma alapítása után 746-ban) viszont Sentium Saturninum (a. u. c. 744 – 748). Ezt látszik igazolni Tertullianus ókori egyházi író és gondolkodó következő mondata is, azt állítva, hogy információja megbízható forrásból származott:

"Sed & census constat actos sub Augusto nunc in Judaeam per Sentium Saturninum, apud quos genus ejus inquirere potuissent." [10]

Lukács megadása történhetett tévedésből, de sokkal inkább a misztérium védelme érdekében dezinformáció gyanánt, illetve az se zárható ki, hogy Quirinius nem volt ugyan akkoriban Szíria helytartója, ámde mivel Augustus császár őt bízta meg a census lebonyolításával, ezért mint tejhatalmú császári megbízott azonos, vagy akár nagyobb hatalommal is rendelkezhetett arra az időre, mint az akkori szíriai helytartó, Sentium Saturninum. Erre a felmerült problémára igyekezett megoldás gyanánt reagálni a Boroszlóban (Breslau; ma: Wrocław) professzorként tevékenykedő Georg Philipp Eduard Huschke (1801 – 1886), az 1840-ben kiadott "Ueber den zur Zeit der Geburt Jesu Christi gehaltenen Census", azaz "Jézus Krisztus születése idején megtartott népszámlálásról" című alapos tanulmányában:

"Egyesek szerint azt mondja Lukács: "Ez a népszámlálás volt az első és akkor történt, amikor Quirinus tisztviselő volt Szíriában", és az lesz elfogadott, hogy Quirinus kétszer szolgált császári hivatalnokként Szíriában, először Krisztus születésekor, amikor Sentius Saturninus Szíria hivatalos kormányzója volt. Akkoriban Augustus rendkívüli hatalommal küldte Szíriába - ahogy a legtöbben ezt elfogadják, hogy ő a birodalmi népszámlálás lebonyolítására kinevezett húsz rendkívüli biztos közül az egyik volt -, hogy amellett a palesztin királyság népszámlálását is elvégezze; másodszorra tizenkét évvel később, Szíria hivatalos kormányzójaként, és egyúttal ellenőri hatalommal felruházva tartotta meg az ismert népszámlálást.
A másik szemlélet, hogy az első (πϱώτη) az első programm (πϱώτη πϱό) értelemben áll Lukácsnál, vagy ahogy mások megfogalmazzák, az előzőtől (πϱoτέϱα) és a rész így szól: "ez a népszámlálás Quirinus kormányzósága előtt történt Szíriában".""
(saját fordítás) [11]

Friedrich Christian Carl Heinrich Münter (1761 - 1830) német luteránus püspök, a koppenhágai egyetem néhai teológus professzora (aki a koppenhágai "Friedrich zur gekrönten Hoffnung" szabadkőműves páholy mestere volt 33 éves korától 13 éven keresztül) a "Der Stern der Weisen - Untersuchungen über das Geburtsjahr Christi", azaz „A bölcsek csillaga - Krisztus születési évének vizsgálata“ címet viselő könyvében korábbi és későbbi történelmi példákkal igyekszik alátámasztani az említett teória helyességét Quirinius-sal kapcsolatosan [12]. Mindent összevetve, Jézus az i.e. 8-ban (a. u. c. 746-ban) megtartott lustrum és census idején látta meg a napvilágot (ellentétben más egyéb elképzelésekkel szemben!), amikor Sentium Saturninum volt Szíria hivatalos helytartója a. u. c. 744 – 748-ig, de Augustus római császár joggal feltételezhetően a census lebonyolítását Publius Sulpicius Quirinius-ra bízta, aki Szíria helytartói tisztségét csak a. u. c. 759-től töltötte be, azaz Jézus születését követő 13. évtől.

Itt célravezető most az időben visszafelé haladni egészen Mária születéséig annak érdekében, hogy tisztábban láthassunk Jézus valódi származását illetően. Máté az alábbi módon számol be Jézus testi fogantatásával kapcsolatosan:

"Jézus Krisztus születése pedig így történt: Mikor anyja, Mária már jegyese volt Józsefnek, de még nem keltek egybe, kitűn, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. Férje, József, aki igaz ember volt, és nem akarta őt szégyenbe hozni, elhatározta, hogy titokban elbocsájtja. Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme az Úr angyala megjelent neki álmában, és azt mondta: József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fíút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből." (Máté 1,18-21) [1]

Két hibás megfogalmazást is felfedezhetünk a fenti ídézetben, ugyanis miképpen tűnhetett az ki, hogy Mária éppen a "Szentlélektől" került volna áldott állapotban; a másik ellentmondás pedig, hogy az első mondatban József vőlegényeként van feltüntetve, a második mondatban pedig férjeként annak ellenére, hogy még nem voltak összeházasodva. Ezek tulajdonképpen szóra sem érdemes apróságok, sokkal problémásabb viszont már az az állítás, hogy Mária férfi érintése nélkül esett volna teherbe. Minden anya szülte hús-vér embernek van egy hús-vér biológia apja is, a lelki adottságaival ellenben születése pillanatában lesz csak felvértezve. Jézus esetében se lehetett ez másképp.

Lukács ugyancsak beszámol Jézus fogamzásáról, sőt még részleteibe is belemegy annak ellenére, hogy Pállal egyetemben nem ismerték személyesen Jézust és feltételezhetően Máriát sem. Lukácsot a rabbinak tanul Pál (Saul) téritette meg a Pál-féle kereszténység javára évekkel Jézus kereszthalálát követően. Pál több helyen a "pogányok apostolának" titulálja magát (A rómaiakhoz írt levél 1,4-5; 11,13; 15,15-16; 16,26; A galatákhoz írt levél 2,2; 2,8; Az efezusiakhoz írt levél 3,1; 3,6; 3,8; A thesszalonikaiakhoz írt levél 2,15-16; A Timoteushoz írt második levél 1,11; 4,17), hangsúlyozva azt, hogy ő igazat mond és nem hazudik (A Timoteushoz írt első levél 2,7). Amikor valaki meggyanúsítás nélkül igyekszik bizonygatni tisztességét, az mindig gyanús... Pál egyszerűen megátkozza azokat, akik mást hirdetnek, mint ő (A galatákhoz írt levél 1,6-9). Érthetetlen, hogy a keresztény hagyomány apostolnak tartja őt. Az Újszövetség 27 könyve közül 16 Lukács és Pál nevéhez fűződik. Miképpen lehetséges az, hogy Péter, akire úgymond az egyházát építette Jézus (Máté 16,18), minimális tanítással van jelen az Újszövetségben? Péternek a két levele 8 fejezetet tartalmaz, ezzel szemben Pálnak a 14 levele 100 fejezetet. Hogy erről mi lett volna a véleménye a kereszthalált halt Jézusnak, azt csak találgatni lehet...

Lukács volt az "Apostolok cselekedete" megalkotója is. Ezt az alábbi mondattal kezdi:

"Az első könyvet arról írtam, Teofiloszom, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva egészen addig a napig, amelyen felvitetett, miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott." (Az apostolok cselekedetei 1,1-2) [1]

Mivelhogy soha nem találkozott Jézussal, honnan tudhatta, hogy Jézus "kezdettől fogva egészen addig a napig" mit tett és tanított? Esetleg Páltól informálódott, aki szintén soha nem került személyesen kapcsolatba Jézussal, ámde Jézus követőinek legádázabb üldözője volt a Szanhedrin megbízásából?
Lukács sorai Jézus fogamzásáról:

"E napok után fogant felesége, Erzsébet, és öt hónapon át nem mutatkozott. Ezt mondta: Így tett velem az Úr azokban a napokban, amikor gondja volt arra, hogy elvegye gyalázatomat az emberek elől. A hatodik hónapban pedig Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó József jegyese volt. A szűznek pedig Mária volt a neve. És hozzálépve így szólt az angyal: Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van! Mária megdöbbent e szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés. Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának nevezik majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége. Mária megkérdezte az angyalt: Hogyan lehetséges ez, mivel én férfit nem ismerek? Az angyal így válaszolt neki: A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiút fogant öregségére, és már a hatodik hónapban van az, akit meddőnek mondanak, mert Istennek semmi sem lehetetlen. Mária ezt mondta: Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint! És eltávozott tőle az angyal. Azokban a napokban útra kelt Mária, és sietve elment a hegyvidékre, Júda egyik városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében. Betelt Erzsébet Szentlélekkel, és hangos szóval kiáltotta: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!" Hogyan lehetséges, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám? (Lukács 1,24-43) [1]
"Mária Erzsébettel maradt mintegy mintegy három hónapig, azután visszatért otthonába." (Lukács 1,56) [1]

Jézusnak a "Szent Szellem" általi testi fogantatására a nem kanonizált (apokrif), azaz az egyházatyák által az Újszövetségből kihagyott Fülöp evangéliuma is kitér:

"Egyesek azt mondták: "Mária a Szent Szellem által fogant." Ezek tévedésben vannak. Nem tudják, hogy mit beszélnek. Mikor fogant valaha is asszonytól egy asszony?" (saját fordítás) [13]

Fülöp ellentétben Pállal, valóban Jézus apostola volt, első követői közé tartozott (János evangélium 1,43). Fülöp tehát határozottan elveti azt a nonszensz gondolatot, mi szerint Mária a "Szent Szellem" által került volna áldott állapotba Jézussal. Mária valószínűleg aznap vált állapotos Jézussal, amikor meglátogatta rokonát, Erzsébetet (Lukács 1,39-40) Jeruzsálemben, aki Zakariás papnak feleségeként hatodik hónapja volt másállapotos. Az előrehaladott korú Zakariásnak úgymond isteni közreműködés segítségével sikerült teherbe ejtenie a szintén idős feleségét, akit addig meddőnek hittek.
Mária a látogatása idején már betöltötte a 13. életévét a német nyelvű "Ökumenische Heiligenlexikon" megadása szerint is, ugyanis Mária születését i.e. 22-re [14] teszi. Egy 13 éves gyereklány akkoriban már nagykorúnak számított az ószövetségi vallási szokások értelmében:

"Az ókori zsidó törvénytudók a következő korosztályokba sorolta a leányokat: 11 év alatt kiskorú, 12-12 év között középkorú, 12 évtől nagykorú. A nagykorúság elérése jelentette a házasságra való érettséget is." (441. old.) [15]

A fenti idézet Diós István által megalkotott "A szentek élete" című munkájából származik, ezzel szemben az ószövetségi ókori szokásjogokat tartalmazó Babiloni Talmud több helyen azt hangoztatja, hogy egy 3 éves és 1 napos kislány nemi aktus által megházasítható [16]. Ez a kis korrekió persze nem változtat azon a tényen, hogy Mária 13 évesen vált állapotossá, mégpedig evidens módon ~266 nappal Jézus születését megelőzően.

Hogy jobban megértsük az elkövetkezendő, Jézus megfogamzásával kapcsolatos konklúziót, vizsgáljuk tovább Mária életét egészen születéséig, amiről a II. században készült Jakab-féle ősevangéliumból értesülhetünk. Mária édesanyja Anna, és édesapja Joákim idős emberek voltak ugyanúgy, mit Keresztelő János szülei, Erzsébet és Zakariás. Annának angyali jelenésben volt része, aki tudtul adta számára, hogy leánygyermekük fog születni, akit az egész világ ünnepelni fog majdan:

"És íme, az Úr egyik angyala hozzálépett és így szólt: "Anna, Anna, Isten az Úr meghallgatta könyörgéseidet, te megfogansz és szülni fogsz majd, és áldott kell legyen ivadékod az egész földkerekségen." (saját fordítás) [17]

Ez a mondat már szinte garancia kell arra legyen, hogy Mária is a Schemhamphoras egyik kozmikus forrásának égisze alatt kellett a világra jöjjön. Egyes elképzelések szerint Máriára születésekor rászállt a Szentlélek [18], amely eseménnyel kapcsolatosan az alábbi két konstelláció jöhet csak szóba:

-22.12.18. 15:47 UT +2.00 Jeruzsálem (szombat)
Nap-Hold-Uránusz konjunkció:24,9°/24,9°Nyilas/1,2°Bak;-Mars-Szaturnusz-Neptunusz quadrat:24,4°/24,6°Szűz/2,4°Mérleg (6,8°/8°)

Bild

-18.07.09. 12:23 UT +2.00 Jeruzsálem (szerda)
Nap-Hold-Mars konjunkció:13,4°/13,4°/14,4°Rák;-Uránusz oppozíció:16,1°Bak;-Szaturnusz quadrat:23,4°Mérleg (10°)
(részleges napfogyatkozás)

Bild

Diós István a korábban említett könyvében arról ír, hogy a hagyományok szerint Mária "eredendő bűntől" ("peccatum originale") mentesen, azaz negatív szellemi hatásoktól mentesen jött a világra:

"A hitünk hagyománya tanítja, hogy Mária eredeti bűn nélkül lépett be az életbe, s ennek következtében szabad volt minden rossz ösztönösségtől." (442. old.) [15]

Mivel Jézus születését megelőzően ilyen jellegű születés utoljára ~272 évvel korábban volt csak lehetséges, ezért Máriára ez semmiképpen nem vonatkozhat. Amikor Mária egy éves lett, édesapja Joákim ünnepi lakomára hívta meg a papokat, írástudókat, véneket és a népből sokakat. Ennek alkalmából a főpap és a pap áldást mondott a gyermekre, amiben Máriának az örökre szóló isteni elhivatottságára hívták fel a figyelmet:

"Joákim odavitte a leánykát a papokhoz, és a papok megáldották őt mondván: ,"Atyáinknak Istene áldja meg ezt a leánykát és adjon neki egy nevet, amit örökké emleget minden nemzedék." – És az egész nép mondta: "Úgy legyen, úgy legyen, Amen!'" - Joákim odavitte a leánykát a főpapokhoz, megáldották őt mondván: "Dicsőséges Isten áldja meg ezt a leánykát, és adjon neki vég nélküli (örökké tartó) áldást."" (saját fordítás) [19]

Anna fogadalmat tett, hogy születendő gyermekét JHVH szolgálatába fogja állítani, ezért amikor Mária 3 éves lett, elvitték a jeruzsálemi Templomba, ahol Zakariás pap az alábbi szavakkal fogadta a leánykát:

"Az Úristen naggyá tette nevedet a Föld minden nemzedéke között: az utolsó napokban nyilvánvalóvá teszi benned az Úristen, Izrael fiainak megváltását." (saját fordítás) [20]

Zakariás pap (Erzsébet férje) már ekkor jelezte, hogy Mária lesz Izrael megváltójának az édesanyja. A kislány három éves korától a jeruzsálemi templomban nevelkedett, Zakariás védőszárnyai alatt:

"Későbbi hagyomány, hogy Zakariás nevelése alatt, a jeruzsálemi templomban nőtt fel, mert Istennek volt szentelve." [21]

Mária kilenc évet töltött a Templomban a papok és Isten szolgálatában. 12 éves korában a papok szerint eljött az ideje annak, hogy eljegyezzék egy kiválasztott férfivel annak érdekében, hogy a Megváltó jövendőbeli anyja ne válhasson időközben érdemtelenné erre az elhivatottságára. A vőlegény kijelölését a főpap Zakariásra bízta, akinek a választása a galileai Názáretben élő idős és özvegy Józsefre esett. A főpap arra kérte meg Máriát és másik hat szüzet, hogy az "istenháza" számára készítsenek függönyt, amit több mint valószínű, hogy egy megadott időpontra kellett Máriának eljuttatnia Názáretből Jeruzsálembe. József ács volt, és mivel foglalkozása következtében hosszab időre távol tartózkodott otthonától, ezért a fiatal menyasszonyát fiaira bízta. Ez idő alatt Mária elkészült a főpaptól kapott feladattal, és Jeruzsálembe utazott, hogy átadja ott a kész anyagot. Miután a Templomból távozott, azonnal rokonához, Erzsébethez ment látogatóba. És itt újra visszakanyarodunk a már korábban általam említettekhez:

"Ez a kis korrekió persze nem változtat azon a tényen, hogy Mária 13 évesen vált állapotossá, mégpedig evidens módon ~266 nappal Jézus születését megelőzően."

A Jakab-féle ősevangélium az alábbi módon írja le Mária találkozását Erzsébettel:

"A köszöntést követően elment innen a rokonához, Erzsébethez, és kopogott az ajtaján. És amikor Erzsébet meghallotta, eldobta azt ami a kezében volt, és futva kinyitotta neki az ajtót; megáldotta és mondta: "Áldott vagy te a nők között, és áldott a te testednek gyömölcse. És hogy jutok én ahhoz, hogy az én Uramnak anyja látogat meg engemet? Lásd hát, megmozdult bennem a gyermek, és üdvözölt tégedet." – Azonban Mária nem értette a titkokat, melyekről neki Gábriel (*arkangyal) beszélt; és felpillantva az égre mondta: "De ki vagyok én, hogy a Föld minden nemzedéke engemet kell áldjon?" – Három hónapot töltött el Erzsébetnél, aztán visszament a házukba. Azonban napról napra teltebb lett a teste, és elrejtőzött Izrael fiai elől. Tizenöt (*a latin szöveg szerint tizenhat) éves volt, amikor ezek a titok történtek." (saját fordítás) [22]

Erzsébet úgy köszöntötte Máriát, mint aki már a méhében viselte Izrael jövendő Megváltóját. Szilvester János (1504 - 1551 után) bibliafordítása nyújtja szerintem az alábbi mondatával a leglogikusabb magyarázatot:

"Aldot vagi te asszonioknak közötte mert aldott az te mihednek giümölcze." (Lvkacz evangelium I. rész 42) [23]

Lukács szerint azért mozdult meg Erzsébet méhében ekkor a magzat, mert betelt "Szentlélekkel". Máriát feltétlenül áldottnak lehetett tekinteni, hiszen a majdan "bűntelenül" születő Jézus fogantatott meg a méhében. A várandós nőkre eleve használatos az "áldott állapotban vannak" kifejezés. Jézus megfogamzása azon a napon kellett megvalósuljon, amikor Mária Jeruzsálembe érkezett. Mária leadta a Templomban a papoknak elkészített függönyt. Ekkor jött el az ideje annak, hogy Mária állapotossá váljon, amire Zakariás pap Máriát már 3 éves kora óta folyamatosan előkészített, hiszen nem véletlenül fogadta 3 évesen a leánykát a Templomban a már idézett mondattal: "Az Úristen naggyá tette nevedet a Föld minden nemzedéke között: az utolsó napokban nyilvánvalóvá teszi benned az Úristen, Izrael fiainak megváltását.". Amennyiben elfogadjuk azt, hogy Mária Erzsébethez már megtermékenyülve érkezett, abban az esetben erről az aktusról már korábban informálta Zakariás a feleségét, ami a Templomban kellett, hogy bekövetkezzen. Szóba jöhet biológiai apaként akár maga Zakariás is, hiszen öreg létére fél évvel korábban sikeresen megtermékenyítette feleségét, Erzsébetet, aki Keresztelő Jánost hozta a világra. Mária másállapotba jutását egyértelműen időzítenie kellett Zakariásnak annak érdekében, hogy a ~266 nap letelte után születendő gyermek "bűntelenül" jöhessen a világra i.e. 8.02.10-én. Máriának már Jézus születése előtt ~266 nappal meg kellett érkeznie a Templomba, azaz i.e. 9.05.20-án annak érdekében, hogy megtörténhessen időben a sikeres megtermékenyülés. Miután megtörtént Mária megtermékenyülése, azt követően ment csak Erzsébeték házába, ahol Lukács elmondása szerint "Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében. Betelt Erzsébet Szentlélekkel,". Ez a "Szentlélekkel betelés" is május 20-án valósulhatott csak meg:

-8.05.20. 22.00 UT +2.00 Jeruzsálem (hétfő)
Nap-Hold-Merkúr-Vénusz konjunkció:26,7°/26,7°/22,2°/20,3°Bika;-Mars quadrat:21,2°Oroszlán;-Szaturnusz-Uránusz oppozíciói:25,8°/27,8°Vízöntő (7,5°)

Bild

" Az angyal így válaszolt neki: A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának." (Lukács 1,35) [1]

Bild
Kővágószöllős, középkori rk. templom - Mária találkozása Erzsébettel
(Visitatio Beatae Mariae Virginis)

A bemutatott festmény a főoltár mögött helyezkedik el és rendkívül sokatmondó, ugyanis Mária, Erzsébet és Zakariás fölött az égen a "Szentlelket" jelképező galamb mellett jelen vagy egy másik, sárkánynak tűnő mennyei lény is, ami az éppen bemutatott T-keresztre utal.

Az előző fejezetben tárgyalt ószövetségi Messiásnak, Immánuelnek a testi fogantatása (~1998.11.18-án) szintén tervszerűen időzítve kellett legyen annak érdekében, hogy 1999.08.11-én, a napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt égisze alatt láthassa meg a napvilágot.

Eltérő megadások léteznek arra vonatkozóan, hogy Mária hány éves lehetett akkor, amikor áldott állapotba került. Mint láthattuk, a Jakab-féle ősevangélium fordításai 15 illetve 16 évesnek taksálják Mária életkorát, de valójában tizenhárom és fél éves volt ekkor, ugyanis 3 évesen került a jeruzsálemi Templomba, ahol 9 évet töltött. 12 éves korában a papok tanácsára eljegyeztették az idős áccsal, Józseffel, tehát Mária megtermékenyülése minden további nélkül megvalósulhatott tizenhárom és fél éves korában. Mária és Erzsébet találkozásáról Magyarországon "Sarlós Boldogasszony" ünnepén emlékeznek meg, de a II. Vatikáni Zsinat határozata alapján május 31-én kellene. Az utóbbi dátum már közelít a bemutatott konstelláció időpontjához, és ha figyelembe vesszük azt, hogy 1582-ben a naptárreform alkalmából a csütörtöki 1582.10.04-ét követő napot pénteket már 1582.10.15-re korrigálták, akkor ez az eltérés kiküszöbölődik. Amennyiben Zakariás volt Jézus édesapja, abban az esetben Jézus és Keresztelő János féltestvérek voltak, Máriát pedig nem Gábriel arkangyal készítette fel a Jézussal történő másállapotosságra, hanem Zakariás pap. Mária "szeplőtelen fogantatásának" ötletét IX. Piusz pápa (1792 - 1878) öntötte végleges formájába az 1854.12.08-án kelt "Ineffabilis Deus" bullájában, amiben dogmaként jelentette ki Márának és Jézusnak a "szeplőtelen fogantatását" egyaránt:

"IX. Piusz pápa 1854-ben a szeplőtelen fogantatás dogmáját nemcsak Márián keresztül Isten fiára, hanem Annán keresztül Máriára is kihirdette." (saját fordítás) [24]

Ez a magyarázat nem bibliai eredetű. IX. Piusz pápa ellentmondást és kritikát nem tűrő, sőt fenyegető hangnemben igyekezett ezt a reális alapokkal nem rendelkező dogmát ráerőltetni a hívő tömegekre és velük elfogadtatni, "Isten haragjával" is megfenyegetve őket [25]. Ennek a pápai bullának még a befejezése se nevezhető helytállónak, ugyanis az i.sz. 1854-ben elhangzott pápai állítás szerint Jézus 1854 évvel korábban inkarnálódott, amit ma már teljes biztonsággal tudunk, hogy az nem a keresztény időszámítás kezdetén történt. Ha a pápa Jézus pontos születési dátumával nem volt tisztában, akkor vajon milyen alapon lehetett biztos Máriának a „szeplőtelen fogantatásában“, amit annyira ellentmondást nem tűrően bizonygatott? Másfél évtizeddel később az I. Vatikáni Zsinat kimondta a pápai tévedhetetlenség dogmáját… Érdekes lenne mindenesetre tudni, hogy IX. Piusz katolikus létére miért kellett levédjen egy alaptalan ötletet Isten haragjára hivatkozva…

A "szeplőtelen fogantatás" gondolatát voltak akik támogatták, voltak viszont olyanok is, akik kifejezetten ellenezték azt, mivel szerintük ez nem volt összeegyeztethető a valósággal. Eduard Preuss (1834 – 1904) professzor a "Die römische Lehre von der unbefleckten Empfängnis" című könyvében többek között a szentté avatott Alexandriai Kelemen (150 - 215) görög teológus és egyházi írót, a szentté avatott Ambrus (339 - 397) római püspököt és egyháztanítót, a szentté avatott Hippói Ágoston (354 - 430) latin egyháztanítót és filozófust, Fulgentius Ferrandus (i.sz. VI. évsz.) kánonjogászt és teológust, és a mártírhalált halt, szentként tisztelt Dorottyát (i.sz. III. század vége - 305) említette meg a "szeplőtelen fogantatás" elutasítóiként. Ezen személyek álláspontja az volt, hogy Mária ugyanúgy, mint más halandó, bűnben fogantatott („in peccato est concepta“) [26].

A Schemhamphoras akkori kozmikus forrásainak ismeretében egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy se Mária, se pedig Jézus nem foganhatott "szeplőtelenül", mivel értelemszerűen mind a ketten testi (szexuális) kapcsolatnak köszönhették az életüket és fogamzásuk idején az "isteni szellemi hatás" egyáltalán nem volt negatív aspektusoktól mentes. Ugyanez vonatkozik Mária születésére is, ellentétben Jézuséval, aki úgymond "bűntelenül" látta meg a napvilágot, az akkori születési konstelláció jóvoltából, amennyiben nem vesszük figyelembe a negatív hatásúnak tartott Neptunuszt és Plútót, amiket a hivatalos álláspont szerint akkor még nem ismertek.

Mindenképpen figyelemre méltó, hogy Mária megtermékenyülésének (-8.05.20.) illetve Jézus születésének (-7.02.10.) előképeként a keresztény hagyományok az ószövetségi Áron vesszejét (Mózes II. 7,8-12 ; IV. 17,16-25), illetve az égő csipkebokrot (Mózes II. 3,2-6) említik [27]. Jézus megfogamzása és születése értelemszerűen kozmikus eseményekhez kötődött, melyek egyaránt a Schemhamphoras kozmikus forrásai voltak. Áron botjával (vesszejével) kapcsolatosan szintén semmi kétség nem merülhet fel arra nézve, hogy az egy kozmikus "instrumentum" kellett legyen, amit ha a földre hajított, tekergő kígyóvá változott (Mózes II. 7,8-12). A Tóra szerint Áron botja magasabb rendűnek bizonyult, mint az egyiptomi mágusoké, ennek következtében elnyelte azok botjait, melyekből szintén tekergő kígyók jöttek akkor létre, amikor ledobták azokat a földre (Mózes II. 7,12). A középkori úgynevezett "Szegények Bibliájában" ("Biblia pauperum") olvasható az alábbi mondat:

"Vipera vim perdit sine vi pariente puella." [28], azaz "A kígyó elveszti erejét, amikor a szűz (*Mária) szül." (saját fordítás)

Ézsaiásnál is találunk utalást a kígyó különböző megjelenési formájára vonatkozóan:

"Ne örüljetek annyira, filiszteusok, hogy összetört a titeket verő bot! Mert a kígyó gyökeréből vipera sarjad, és gyümölcse repülő sárkány lesz." (Ézsaiás 14,29) [1]

"Ne örvendezz te Filiszteusoknak egész országa, hogy annak veszszeje megromlott a` ki téged ver vala: mert a` kígyónak magvából basiliskus származik, és annak magva lészen tüzes szárnyas sárkány!"(Ésaiás XIV. rész 29) [29]

A "Szegények Bibliájában" a Jézus születésekor megvalósult kozmikus kígyóról van szó, pontosabban a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek együttállásáról. Ezzel szemben az Ézsaiás könyvében szereplő idézet a kozmikus kígyó által létrehozott T, vagy szabályos keresztről (+) szól.

Az Újszövetség alapján Jézus biológiai apja ismeretlen, ugyanis Máté állítása szerint JHVH ejtette Máriát teherbe, de mivel a származást akkoriban apai ágon tartották nyilván a zsidók [30], ennek következtében Jézus származása a mai napig tisztázatlan. Máté (1,1-16) és Lukács (3,23-38) készített ugyan egy-egy egymástól eltérő családfát, amiben Józsefet állítják be Jézus apjának. Ezt maga Máté (1,18-19) meg is cáfolja később, a Jakab-féle ősevangélium úgyszintén:

"Ez volt a hatodik hónap: József hazajött a házépítkezésből, és belépett a házába, és rátalált Mária áldott testére: és a saját arcába vágott, levetette magát a földre, és sírt, és mondta: "Milyen arccal tekinthetek fel az Úrhoz, Istenem? Mit kell erről a lányról mondjak? Szűzként kaptam meg az Úr Templomából, és nem óvtam meg! Ki az aki becsapott engem? Ki az aki ezt a gaztettet elkövette a házamban? Ki csábította el tőlem a szüzet és gyalázta meg őt?"" (saját fordítás) [31]

Az első fejezetben már forrásként felhasználásra került a VIII. században héber nyelven megjelent "Toledoth Jeshu" című kiadvány. Ez Jézus apjaként a szomszédságukban lakó nőcsábászt, Joseph Pandira-t jelöli meg, aki teherbe ejtette Johanan (*József) jegyesét, Máriát [32]. Jézust egy törvénytelen gyermeknek (Mamser) nevezi, aki egy rosszéletű nő gyermeke (Huren-Kind) volt az állítása szerint.

Jézus világrajövetele idején a zsidó vallású Nagy Heródes volt Júdea királya, aki származását tekintve nem volt ugyan zsidó, ennek ellenére például a jeruzsálemi Templom átalakítása kifejezetten neki volt köszönhető, aminek következtében nagyobbá és díszesebbé vált. Személyével kapcsolatosan részletes beszámolókat találunk a híres zsidó történetírónak, Josephus Flavius-nak (37 - 100) a könyveiben. Több, általa pontosnak vélt évszámra is hivatkozik némely történéssel összefüggésben. A "Zsidó régiségek"-ben ("Die jüdische Alterthümer") írja, hogy Augustus (Octavian) császár Heródest a görög időszámítás szerint a 184. olympias (olimpiai játékok) évében nevezte ki Rómában Júdea királyává [33], ami i.e. 44-ben (776 - 183x4 = 44), azaz -43-ban kellett megvalósuljon. A hibás keresztény időszámítást alkalmazó kutatók szintén említést tesznek erről, de némelyek valamilyen indíttatásból tévesen kalkulálják ki az esemény évét:

"Heródes a 184. olimpiai játékok évében, Domitius Calvinus konzul és Asinius Pollio idejében, Kr. e. 37-ben, Antonius és Octavianus kíséretében a Capitoliumba lett vezetve és ott egy bálványimádó áldozatbemutatásnál királlyá lett beiktatva." (saját fordítás) [34]

Mások Heródesnek Judea királyává történt kinevezését i.e. 40-re taksálják és ezt követően három évre pedig Jeruzsálem elfoglalását, illetve Heródes tényleges uralkodásának kezdetét [35]. Josephus Flavius megadása alapján Heródes a királlyá koronázását követő 37. évben halt meg, 34 évvel Antigonus (a Hasmoneus dinasztia utolsó uralkodója) meggyilkolása, és öt nappal fia (Antipater) kivégzése után. Ugyanerre hivatkoznak kalkulációikban a Heródessel foglalkozó írók és kutatók is [36].

Josephus Flavius rendkívül lényeges információval szolgált a kutatók számára azzal, hogy említést tett a Heródes halála előtt valamennyivel (néhány hónappal) bekövetkezett holdfogyatkozásról és arról is, hogy a zsidó Peszách ünnep előtt röviddel távozott el az élők sorából. A ma még használatos "történelmi kronológiát" hosszú évszázadokra visszamenőleg építették fel, aminek megalkotásánál kizárólagosan csak az olyan információk számíthattak megbízható és biztos támpontnak, melyek égi eseményekre (például nap- és holdfogyatkozás) hivatkoztak. Ilyenek hiányában akár több év eltérés is lehetséges a tényleges időpontoktól. A hetvenedik életévében járó Heródes már súlyos beteg volt [37], ezért a zsidó törvényismerő Júdás és Mátyás a tanítványaikat arra bíztatták fel, hogy a király utasítására a Templom főbejárata fölé felhelyezett aranyból készült sast verjék le onnan és rongálják meg, merthogy a mózesi törvények tiltják az ilyen díszek ottani alkalmazását. Miután a tanítványok végrehajtották ezt, Heródes elfogatta és megégettette őket Júdással és Mátyással egyetemben, mégpedig egy holdfogyatkozás alkalmával [38]. Ennek ismeretében az utókor kutatói szándékosan, vagy kellő ismeretek hiányában téves holdfogyatkozásra hivatkozva igyekeztek és igyekeznek még napjainkban is korrigálni a Dionysius Exiguus által megalkotott amúgy is hibás keresztény időszámításra felépített történelmi kronológiát:

"Mi azonban nem csupán az évet ismerjük, hanem az évszakot is, amibe mi Heródes halálát helyeztük. Mint Josephus tudósít (Antiqq. XII. 6,4), az utolsó betegsége folyamán egy lázadás támadt, aminek az élén az írástudó Mátyás állt. A bűnösöket megégettette, és amelyik éjszakán ez történt, egy holdfogyatkozás volt. Közvetlenül a (*Heródes) halála után, mint ahogy az a zsidó történetíró elbeszéléséből fennmaradt, a Peszáhot ünnepelték (VII, 9,3.). A római időszámítás szerint 750-ben, vagy i.e. 4-ben március 12-ről 13-ra virradó éjjel egy részleges holdfogyatkozás következett be, amit én pontos számításoknak vetettem alá." (saját fordítás) [39]

"Ezeket 40 társukkal hagyta Heródes egy éjjel megégetni, amikor egy teljes holdfogyatkozás volt, amit nemsokára a húsvét követett. Ez a fogyatkozás a római időszámítás szerint 750-ben, március 12-ről 13-ra virradó éjjel történt, és se az elkövetkező illetve megelőző években nem történt Palesztinában látható holdfogyatkozás, ezért Krisztusnak a római időszámítás szerint 750-ben kellett megszületnie." (saját fordítás) [40]

"Heródes már halálos beteg, néhány vezetőt megégettetett ϰαι ή σεληνη τη αυτη νυϰτι εξελιπεν (* és a Hold ezen az éjjelen elsötétült) Archaeol. 17,6. 4. ezt követően Heródes a Jordánon túli Kallirhoë fürdőhelyre utazott, visszatért még Jerikóba, 5 nappal fiának, Antipater-nek a kivégzése után meghalt, 7 napig (17,8.4.) gyászolták, a Peszách közel volt. Az esemény, amelyik még a rendkívüli esemény és Heródes halála között történt, megkívánja, hogy ez a holdfogyatkozás január végére essen." (saját fordítás) [41]

"Az időszámításunk ellen ezen a ponton irányul a főcsapás, mivel az ember bizonyítani akarja, hogy Heródes már 2, 4 vagy 7 évvel az időszámításunk előtt meghalt. Heródes halála évének kezdeményezéseihez a támpontokat az ember Flavius Josephus művéből kölcsönzi." (252-253. old.)
"Heródes király halála évének eddigi vizsgálataiban Josephus által felhozott holdfogyatkozás központi szerepet játszott." (255. old.)
"Tehát az összes ellenvetés kimutathatóan megalapozatlan, melyeket az ember Josephus közlései alapján az időszámításunk helyessége ellen emelt, úgyhogy mi Lukács evangélista tanúvallomásához kell ragaszkodjunk, miszerint Jézus időszámításunk előtti év december 25-én született." (258. old.) (saját fordítás) [42]

"Heródes nem sokkal egy holdfogyatkozás után halt meg Krisztus születése előtt 3-ban, amikor 37 éve volt király, 34 éve pedig a teljes uralmat birtokolta." (saját fordítás) [43]

"Heródes röviddel a Peszách ünnepet megelőzően halt meg, halála előtt született Krisztus, és ahogy Josephus részletesen elbeszéli, néhány hónappal egy holdfogyatkozás után. Csak két ilyen holdfogyatkozás volt azokban az időkben húsvét előtt: az egyik a Dion éra előtt 1-ben január 9-én; a másik egy jelentéktelen, 4 évvel korábban, március 12-én. Az utóbbi nem jöhet számítása, mert húsvéttól nem néhány hónap, hanem csak néhány nap választotta el; és következésképpen szükségszerűen Heródesnek, mint már Scalinger észrevette, a Dion éra előtt 1-ben kellett meghalnia, ami sok más híren keresztül szintén kimutatható." (saját fordítás) [44]

Még néhány idézet található ezzel kapcsolatosan a "Források" [44] alatt, mint például Johannes Kepler (1571 - 1630) alaptalan véleménye a Josephus Flavius által megadott holdfogyatkozás időpontjáról. A kutatók túlnyomó többsége valamilyen oknál fogva nem merészelte az i.e. 7. év előtti holdfogyatkozásokat számításba venni, mintha titokban az ösztönözte volna őket, hogy nehogy véletlenül is rávezzesék a misztérium megoldására éhes olvasókat a helyes megfejtésre, pedig csak egy-két hónapnyi távolság választotta el őket ettől… Magától értetődően ebben az esetben is létezik szerencsére kivétel, habár az a másik végletet képviselte, de legalább követendő példával szolgált arra nézve, hogy i.e. 7 előtt is létezett holdfogyatkozás, ami esetleg szóba jöhetne Josephus által említett égi esemény azonosításával kapcsolatosan. Nevezetesen W. D. Block-nak a "Das wahre Geburtsjahr Christi oder wir sollten 1862 anstatt 1843 schreiben" ("Krisztus valódi születési éve, avagy 1843 helyett 1862-t kell írnunk") könyvéről van szó, amiben teljes mértékben joggal állítja pellengérre azokat a kronológusokat és filozófusokat, akik megméretés nélkül magukévá tették azt a dezinformációt, ami szerint a Josephus-féle holdfogyatkozás a római időszámítás szerint 750-ben, március 12-ről 13-ra virradó éjjel történt volna. De mivel a könyv írója maga is egy hibás megoldással hozakodott elő, mégpedig azt állítva, hogy az említett holdfogyatkozás a római időszámítás szerinti 739. év október 16-án valósult meg [45], ezért értelemszerűen őt is megilleti a jogos kritika...

Akkortájt az alábbi teljes holdfogyatkozások jöhettek csak számításba:

1, -8.06.04. 00:51 UT +2.00 Jeruzsálem
2, -8.11.28. 20:46 UT +2.00 Jeruzsálem
3, -4.03.23. 20:16 UT +2.00 Jeruzsálem
4, -4.09.15. 22:05 UT +2.00 Jeruzsálem
5, 0.00.10. 01:04 UT +2.00 Jeruzsálem

Jézus születése előtt két és fél hónappal, i.e. 9.11.28-án (-8.11.28-án) egy Júdeából is jól megfigyelhető teljes holdfogyatkozás alkalmából égettette meg Heródes az említett lázadókat és felbujtó vezetőiket, Júdást és Mátyást. Az öreg király betegsége egyre súlyosabbá vált, ezért orvosai tanácsára a Holt-tengernél egy kúrán vett részt, de merthogy ez egy bizonyos idő eltelte után se hozott jobbulást számára [46], ennek köszönhetően végérvényesen feladva, visszatért Jeruzsálembe. Az említett holdfogyatkozás és a halálának beállta (ami az i.e. 8.03.25-i Peszáh ünnepet megelőzően történt) [47] közti körülbelül három és fél hónap folyamán az alábbi események zajlottak le:

1, i.e. 8.02.10-én megszületett a Názáreti Jézus;
2, ez alatt az idő alatt vett részt a Holt-tenger mellett az említett kúrán;
3, halála előtt öt nappal még kivégeztette saját fiát, Antipater-t, mert az a gyanú merült fel ellene, hogy meg akarta mérgezni apját.

Amennyiben Josephus Flavius zsidó történetíró megadásai korrektek (amivel kapcsolatban e könyv írójának nincsennek kételyei) és hitelt adunk azoknak, abban az esetben mint írta, Heródest a halálát megelőző 37. évben koronázták királlyá Rómában, nevezetesen i.e. 44-ben (amit a zsidó történetíró a 184. olympias idejére tett), ezt követően három év elteltével, i.e. 41-ben vette gyakorlatilag is birtokba királyságának központját, Jeruzsálemet. Amennyiben i.e. 44-ben volt a 184. olympias, akkor ebből adódóan az első olympiasnak 183x4 évvel korábban, tehát i.e. 776-ban kellett lezajlania. A hivatalos görög kronológia értelmében is ez i.e. 776-ban történt [48], amiből azt a konzekvenciát vonhatjuk le, hogy azt etalon időszámításnak tekinthetjük, ellentétben a keresztény időszámítással.

Josephus Flavius elmondása értelmében Heródes a jeruzsálemi Templom átalakításához, uralkodásának 18. évében, tehát i.e. 27-ben fogott hozzá [49]. Ezzel szemben a zsidó történetíró egy másik könyvében a Templom átépítésének kezdetét Heródes királyságának 15. évében jelölte meg [50]. A Josephus-tól származó két egymástól 3 évre eltérő információ valószínűleg annak a három évnek tudható be, ami Heródes Rómában történt megkoronázása és Jeruzsálem elfoglalása (királyságának tényleges kezdete) között telt el, ezért joggal feltételezhető, hogy ugyanarra az évre célozhatott az író, mégpedig az i.e. 27. évre, ami 19 évvel előzte meg Júdea királyának halálát. A jeruzsálemi Templom felavatására ~i.e. 17-ben kerülhetett sor, Jézus születése és Heródes halála előtt 9 évvel. A Templom átépítésének tényleges kezdete feltételezhetően 2-3 évet eltolódott, mivel a zsidók attól tartottak, hogy a nem zsidó származású király esetleg megszegi a nekik tett ígéretét, és átépítés helyett lebontja azt. Heródes a megnyugtatásuk érdekében csak akkor adott engedélyt a bontási munkálatok megkezdésére, miután már a teljes átalakításhoz szükséges összes anyagot a helyszínre szállították, a kőfaragáshoz és egyéb építési tevékenységhez szükséges ismeretekre kellőképpen felkészítették a mestereket, és 1000 zsidó pap számára pedig beszerezték a papi ruhákat [51].

János evangéliumában is találunk utalást a Templom építésére:

"Jézus így felelt nekik: Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem. Ezt mondták rá a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt felépíted?" [1]

A fenti kérdést a zsidók Jézusnak a megkeresztelése utáni Peszách ünnep környékén (János evangélium 2,13) tették fel, amikor már megközelítőleg 46 éve építés alatt állt a Templom János állítása szerint, mivelhogy ~i.e. 17-ben a felavatásakor még nem volt befejezve. A Templom átalakításának tényleges kezdete ~i.e 24-re (-23-ra) tehető a korábban elmondottak miatt, és ezt után 46 esztendővel tették fel Jézusnak a fenti kérdést, nevezetesen i.sz. 23-ban, amikor Jézus már betöltötte a 30. életévét. A félreértések elkerülése végett feltétlenül fontos itt nyomatékosan kihangsúlyozni, hogy a megbízható és korrekt kronológia nem Jézus születését és Heródes halálát igyekszik a hibás időrendi adatokhoz igazítani, hanem éppen fordítva, tehát az egyedüli lehetséges Jézus születési és Heródes elhalálozási évhez a korábbi történések alaptalanul megállapított időpontjait korrigálni.

Az eddigi adatokból következően a Heródes uralkodásának 7. évében lezajlott actiumi csata a jelenlegi hivatalos állásponttal (i.e. 31.09.02.) ellentétben ~i.e. 35-ben kellett történjen [52].

Elkerülhetetlenül szükséges a Heródessel kapcsolatos időpontok szeriőz tisztázása annak érdekében, hogy Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus misztériumához kötődő kozmikus események dátumai ez által szintén igazolást és megerősítést nyerhessenek, mivelhogy nem mondhatnak és nem is mondanak semmiképpen ezek egymásnak ellent. Jézus születésének és keresztre feszítésének időpontjai nem tartoznak a "kívánságműsor" kategóriájába, hanem kronológiailag és asztronómiailag is egyértelműen igazolható események kell legyenek, amit ennek a könyvnek a szerzője a legjobb tudása szerint igyekszik az olvasó elé tárni.

Caesareai Eusebius (263 – 338?) keresztény püspök és történetíró az "Egyháztörténet" című művében azt írja, hogy Jézus, Augustus császár uralkodásának 42. évében született, 28 évvel Egyiptom legyőzése (Antonius és Kleopátra halála) után [53]. Feltételezve Eusebius megadásának helyességét, i.e. 49-re (-48-ra, a. u. c. 705-re) kellett essen Augustus császár uralkodásának első éve; Egyiptom veresége, illetve Antonius és Kleopátra halála (a jelenlegi hivatalos kronológia szerint Kleopátra i.e. 30.08.12-én halt meg) pedig i.e. 35-ben (-34-ben, a. u. c. 719-ben), történhetett.

Dr. Szántó Konrád ferences rendi főiskolai tanár és egyháztörténész az alábbiakat írja Jézus születésével kapcsolatosan "A katolikus egyház története" első kötetében:

"Az időszámítástan szempontjából fontos volt Dionysius Exiguus munkássága. Krisztus születésének, születési évének kiszámításával ugyanis ő határozta meg és vezette be a keresztény időszámítás kezdetét. Dionysius Exiguus ab urbe condita, Róma alapítása után 754-re tette Krisztus születését. Ez a számítás azonban biztosan téves. Valószínű, hogy Krisztus a Dionysius Exiguus által bevezetett időszámítás kezdete előtt négy, öt vagy hét évvel előbb született: 747, 749 vagy 750-ben ab u. c., Róma alapítása után." (I. kötet, 24. old.)
"Így (csak a legfőbb eseményekre utalva) történetileg biztos tény, hogy Jézus Krisztus a júdeai Betlehemben Szűz Máriától született a Dionysius Exiguus által bevezetett időszámítás kezdete előtt 4 vagy 5, esetleg 7 évvel." (I. kötet, 42. old.) [54]

Az idézettek azt tükrözik, hogy "A katolikus egyház története" írója se lehetett tisztában Jézus valódi születési időpontjával, ami kizárólagosan csak egyetlen napra eshetett, nevezetesen i.e. 8.02.10-re (-7.02.10-re). Ez nem az időszámítás kezdete előtti 7. évben (-6-ban) volt, hanem a hibásan feltételezett Jézus születése előtti 8. évben, azaz i.e. 8-ban (-7-ben).

Az eddigiekből értelemszerűen az is következik, hogy Caius Julius Caesar nem távozhatott el i.e. 44.03.15-én az élők sorából, mint ahogy azt a még érvényben lévő kronológia hirdeti számunkra, hanem öt évvel korábban, tehát i.e. 49.03.15-én, akit Augustus császár követett a trónon. Azon vélemények, melyek szerint akkor napfogyatkozás lett volna [55], megalapozatlanok kell legyenek, ugyanis az i.e. első évszázadban egyáltalán nem történt március 15-én semmiféle napfogyatkozás. I.e. 44.03.20-án, i.e. 45. 03.01-én és 30-án, i.e. 46.03.12-én, ; i.e. 47.03.23-án, i.e. 48. 03.04-én és i.e. 49. 03.14-én volt újhold, de nem párosult egyik se napfogyatkozással. Itáliából megfigyelhető napfogyatkozás akkoriban csak i.e. 48.01.04-én (részleges napfogyatkozás); i.e. 49.08.09-én (gyűrűs napfogyatkozás); i.e. 50.08.21-én (gyűrűs napfogyatkozás) valósult meg. Ezek az adatok tehát kizárják azt a lehetőséget, hogy amennyiben Julius Caesar-t március idusán (15-én) ölték meg 23 szúrt sebet ejtve rajta [56], ez egy napfogyatkozással esett volna egybe, vagy annak tájékán napfogyatkozás lett volna megfigyelhető. A Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek i.e. 43. márciusában alkottak egy szabályos kozmikus keresztet, de ekkor már közel hét éve Augustus volt a császár Rómában:

-42.03.23. 19:14 UT (péntek)
Nap-Hold oppozíció:0,2°Kos/Mérleg;-Uránusz konjunkció:1,3°Mérleg;-Mars quadrat: 2,3°Rák;-Szaturnusz oppozíció: 0,5°Bak (2,1°)
(penumbral holdfogyatkozás)

Ezután a szükségszerű kitérő után ismét térjünk vissza a Názáreti Jézus személyéhez. A születésével foglalkozó legismertebb teória Fiedrich Johannes Kepler német matematikus, asztronómus és asztrológus nevéhez fűződik. Az alapötletet ("Coniunctio Aurea") Isaac ben Judah Abarbanel (Abravanel; 1437 - 1508) rabbitól vette át, nevezetesen a rabbi a messiási korszak kezdetét 5263-ra, azaz i.sz. 1503-ra kalkulálta ki a Szaturnusz és Jupiter bolygók konjunkcióira hivatkozva [57], ami istenigazából alaptalan ötlet volt... Ennek ellenére Kepler jónak tartotta és Jézus születési konstellációját is ez alapján akarta meghatározni, de végül az i.e. 7. február végén kialakult Mars-Jupiter-Szaturnusz együttállás mellett döntött, de hozzáfűzte, hogy ezen hármas együttállás eredményeként egy új csillag jött létre, amit a Máté evangéliumában szereplő napkeleti bölcsek követtek [58]. Ezt az utóbbi koncepciót az általa 1604.10.10-én észlelt új csillag (stella nova - Szupernova 1604) felbukkanása adta a számára, amit a "De Stella nova in pede Serpentarii" című, 1606-ban Prágában kiadott könyvében említ meg. Kepler nonszensz elképzelése óta még számtalan hasonló teóriával rukkoltak elő a feltalálni vágyó keresők, kutatók, de próbálkozásaik egyértelműen sikertelennek könyvelhetők el.

Teres Ágoston (1931 - 2007) jezsuita szerzetes és a Vatikáni Csillagvizsgáló néhai tudományos munkatársa egyértelműen állásfoglalt azzal a gondolattal szemben, hogy a Messiás "csillagához" bármi köze is lehetne a Jupiter-Szaturnusz konjunkciónak:

"Ilyen hagyományok alapján alakult ki az elképzelés, hogy a nagy Jupiter-Szaturnusz-konjunkció a Messiás csillaga. Ezt azonban egy jóhiszemű tévedésnek kell tartanunk, még akkor is, ha Krisztus tényleg egy ilyen konjunkció alatt jött a világra. A két vándorcsillag együttállása ugyanabban a jegyben időnként megismétlődik. Krisztus születése ellenben egyszeri esemény volt, tehát független minden ismétlődő csillagászati jelenségtől." [59]

Mint ahogy már az "Előszóban" említettem, Teres Ágoston itt idézett könyvének elolvasása sarkallt a közel 25 éve tartó intenzív kutatómunkámra, tehát sokat köszönhetek neki. Számtalan jó meglátása volt, de példának okáért az itt idézett négy mondatában annyi azért feltétlenül korrekcióra szorul, hogy Jézus semmiképpen nem az itt tárgyalt Jupiter-Szaturnusz együttállás égisze alatt jött a világra, és Jézus születése valódóban egyedi volt a maga nemében, mint minden emberé, de nem volt független a csillagászati jelenségtől. A 2003.08.11-re német nyelven elkészült 95 oldalas "Der wahre Stern von Bethlehem, oder die Lösung der Geheimnisse aller Mysterien" ("A valódi betlehemi csillag, avagy minden misztérium megoldása") című tanulmányomról 2004.02.01-én kelt levelemben értesítettem többek között a jezsuiták generálisát, a Rómában székelő Dr. Peter-Hans Kolvenbach professzort, aki a válaszlevél megírásával Teres Ágostont (Gustav Teres) bízta meg. Elismerően nyilatkozott a Kolvenbach-nak küldött levelem adatait illetően és ajánlotta számomra az 1991-ben, Stuttgart-ban megjelent Konradin Ferrari d` Occhieppo asztronómus professzor által megírt "Der Stern von Bethlehem aus Sicht der Astronomie beschreiben und erklärt" című könyvét tanulmányozásra. Rá kellett döbbenjek, hogy mind a ketten asztronómusok, akik feltételezhetően kellő beavatás hiányában gyakorlatilag nem tudnak kielégítő válasszal, vagy tanáccsal szolgálni. Ezt követően még történ néhány levélváltásunk, az utolsót 2004.06.14-én, éppen a születésnapomon írta számomra. 2004.05.31-én azt a tanácsot kaptam Kolvenbach másik megbízottjától, hogy forduljak tanulmányommal az arizonai Tucson-ban található Vatikáni Csillagvizsgálóhoz (Specola Vaticana - Vatican Observatory Research Group). Elküldtem 2004.09.11-én a kész tanulmányt Rómába, abban bízva, hogy majd továbbítani fogják az általuk ajánlott helyre, de 13 nap elteltével vissza is kaptam... Itt azért még megjegyezném, hogy a komplett tanulmányomat még három helyre adtam fel: Joseph Ratzinger bíborosnak, a katolikus hitért felelős vatikáni Kongregáció vezetőjének, a későbbi XVI. Benedek pápának, Helmut Reinalter professzornak ("Tudományos Bizottság a Szabadkőművesség Vizsgálatára" - Insbruck/Österreich - elnöke) és Walter Jacob főrabbi professzornak (Az Abraham Geiger Rabbiképző Kollégium-Potsdam- elnöke). Ezektől se választ nem kaptam, se pedig a tanulmányomat nem küldték vissza...




Források:

[1] http://www.parokia.hu/bible/
Protestáns új fordítású (revideált) Biblia

[2] ORIGÈNE: Origenous Ta heuriskomena panta (Parisiis - Paris, MDCCXXXIII. - 1733)
(98.) Homilia XIV.

ORIGENESIS, Adamantii - Opera Omnia (Wirceburgi, MDCCLXXXIII. - 1783)
(262.) Homilia XIV.

[3] SWEDENBORG, Emanuel: Göttliche Offenbarungen, bekanntgemacht durch Immanuel von Swedenborg (Tübingen, 1823)
(S. 33-34) Daß die Wissenschaft der Correspondenzen bei mehreren Morgenländern bis zur Ankunft des Herrn fortgedauert hat, kann man an den Weisen aus dem Morgenlande sehen, welche zum Herrn kamen, als er geboren wurde; daher ihnen ein Stern voranging, und sie Geschenke mit sich brachten, Gold, Weihrauch und Myrrhen. Matth. 2,1. 2,9. 10. 11. Der Stern nämlich, welcher voranging, bezeichnete die Kenntniß aus Himmel, das Gold bezeichnete das himmlische Gute, der Weihrauch das geistige Gute, und die Myrrhe das natürliche Gute, aus welchen dreien die ganze Gottesverehrung besteht.

[4] http://lexikon.katolikus.hu/H/Háromkirályok.html
Magyar Katolikus Lexikon
Háromkirályok

[5] VON DER ALM, Richard: Theologische Briefe an die Gebildeten der deutschen Nation, Zweiter Band (Leipzig, 1863)
(S. 493-494) Mythra wurde in einer Höhle geboren und auch seine Mysterien wurden in Höhlen gefeiert.
Besonders bezeichnend sind die in den römischen Katakomben gefundenen Bilder, welche die Geburt des Gottes darstellen. Seine Mutter sitzt in einer Höhle und hat das Kind, um dessen Haupt ein Strahlenkranz leuchtet, auf dem Schooße. Vor ihr stehen drei Magier, welche dem Kinde Geschenke bringen, in der Nähe erblickt man die heiligen Thiere des Mithra und seitwärts ist der Stern; die Figuren haben persische Kleidung (Vrgl. Bohlen, altes Indien, Band I. S. 258, nach Seel, Mithra-Mysterien, Aarau 1823, S. 436. 475.). Hyde berichtet (Hyde de relig. veter. Persar. c. 31.) nach Abulfaradsch, daß Zoroaster die Magier auf einen Stern aufmerksam gemacht habe, welcher ihnen die Geburt des Messias anzeigen werde, und daß er ihnen den Befehl gegeben, demselben ihre Huldigung darzubringen.

BOHLEN, P. von (*Professor): Das alte Indien, mit besonderer Rücksicht auf Aegypten, Erster Theil (Königsberg, 1830)
(S. 258) Mithras, im Pers. Meher, Sanskrit Mihira, Sonne, den Zoroaster als den größten Ized aufführt, zwar verschieden von Ormuzd und der Sonne, aber doch der Genius derselben, der mit ihr erscheint, bey Sonnenauf- und Untergang angerufen wird, der Mittler zum Paradiese ist, daher auch bey Plutarch μεσἰτης, und dessen Gegenkämpfer geradezu Ariman, der Schöpfer des Winters, ist, dieser Sonnengenius kommt auf Bildwerken nach seinen beyden Hauptfesten in doppelter Gestalt vor. Einmal wird seine Geburt dramatisch vorgestellt am Wintersolstitium: das Sonnenkind ruht mit einem Strahlennimbus und mit den heiligen Thieren des Ormuzd umgeben, in einer Höhle (Justinus Martyr p. 296. (Edit. Paris. 1636)), um die Huldigungen der Magier und deren Opfergaben zu empfangen, und diese Aufzüge kommen nicht sowohl in den Katakomben Roms vor (Bey Seel G. 436. 475.), sondern die Römer vereinten auch sein Fest mit ihrem Bruma, am 24sten December, und setzten den Tag des Mithras als natalis Dei Solis invicti im Kalender fest.

DIETRICH, Eckhart: Vom Pietisten zum Freidenker - Unausweichliche Folge konsequenten Nachdenkens (Norderstedt, 2013) ISBN 9783844853759
(S. 54-55) Zeus, Hermes und Dionysos werden als in einem heiligen Korb oder auch einer Krippe in Windeln gewickelt geschildert, Kybele fand den im Schilf am Flussufer ausgesetzten Attis, bereits Mithras beteten bei der Geburt Hirten an, und drei Magier (Klaus [Erbe], Seite 98) überbrachten Geschenke (wie in der vorstehenden Darstellung von Balthasar, Melchior und Caspar in der Kleidung von Mithraspriestern zu sehen), ...

MALTEN, H. Mr.: Neueste Weltkunde, Dritter Band (Frankfurt a. M., 1844)
(S. 146-147) Besonders auffallend sind in dieser Beziehung mehre in den Katakomben Roms aufgefundene Denkmäler, welche die Geburt des Gottes Mithras darstellen. Derselbe wird von einer reinen Jungfrau geboren. Sie sitzt in einer Höhle, das Kind, um dessen Haupt ein Strahlenkranz leuchtet, auf ihrem Schooße. In der Nähe stehen die heiligen Thiere des Mithras, vor ihm drei Magier, welche ihm Geschenke darbringen (Vergl. Bohlen, altes Indien, I. 258, nach Seel, Mithra-Mysterien. Aarau, 1823, S. 436. 475); auch den Stern erblickt man seitwärts. Die Aehnlichkeit dieser Darstellungen mit christlichen Bildern ist so groß, daß man trotz der persischen Kleidung der Figuren sich versucht fühlen möchte, einen nicht christlichen Ursprung derselben in Zweifel zu ziehen. Allein einmal passen alle gegebenen Embleme ganz zu dem Gotte Mithras und werden ihm auch anderwärts zugetheilt; namentlich ist das Venusgestirn und der Stier seine gewöhnliche Umgebung, und der Strahlenkranz, als Sonnengott, gehört ihm ohnehin. Auch berichtet Hyde (De relig. veter. Pers. c. 31.), indem er sich auf Abulfaradsch beruft, daß Zoroaster die Magier auf einen Stern aufmerksam gemacht habe, welcher ihnen die Geburt des Messias anzeigen werde, und daß er ihnen den Befehl gegeben, demselben ihre Huldigung darzubringen.

NORK, Friedrich: Mythen der alten Perser als Quellen christlicher Glaubenslehren und Ritualien. Nach den einzelnen Andeutungen der Kirchenväter und einiger neuern Gelehrten zum Erstenmale systematisch aneinandergereiht (Leipzig, 1835)
(S. 81) 2, Die Satisfactions-Theorie, oder Lehre von der Genugthuung Christi ist in den Mythra-Mysterien enthalten
Es ist oben unter Andern auch der Aehnlichkeit gedacht worden, die sich zufolge jener Abbildung von der Geburt Mithra´s in den Katakomben Roms mit der Geburt Christi darbietet. Der Ochs und der Esel aus dem Stalle zu Bethlehem finden sich auch in der Höhle des Mithra wieder.

NORK, Friedrich: Die Weihnachts- und Osterfeier erklärt aus dem Sonnencultus der Orientalen (Leipzig, 1838)
(S. 30-32) Die drei Weisen, welche kommen, um den neugebornen Messias anzubeten, wer sind sie anders als Priester des Zoroasterschen Sonnencultus? Darum bringen sie auch Gold, Weihrauch und Myrrhen (Auf einem Mithra-Monumente in der Katakomben Roms erblickt man noch die drei Magier, dem neugebornen Mithra ihre Geschenke bringend, in ihrer Kleidung durchaus dem Mithra anderer Denkmäler ganz ähnlich. Sie haben die spitze Mütze, das ganze persische Costüm, den weiten Rock mit einem Gürtel zusammengehalten [Roma subterranea, T. I. p. 295, 326. 587. 617. T. II. p. 117.].).

NORK, Friedrich: Etymologisch-symbolisch-mythologisches Real-Wörterbuch zum Handgebrauche für Bibelforscher, Archäologen und bildende Künstler, Erster Band (Stuttgart, 1843)
(S. 34) Und weil man der Sonne Gold, Weihrauch und Myrrhen zu opfern pflegte, so sind dies die Geschenke, welche wie auf einem Monumente in der Katakomben Roms nach zu sehen, die drei Magier dem neugebornen Mithras als dominator orbis und rex coelorum darbringen (Roma Subterranea etc. Tom. I.).

NORK, Friedrich: Etymologisch-symbolisch-mythologisches Real-Wörterbuch zum Handgebrauche für Bibelforscher, Archäologen und bildende Künstler, Dritter Band (Stuttgart, 1845)
(S. 174) Mithras ist aus dem Felsen geboren (vgl. d. Art. Diorphus), in demselben mystischen Sinne, in welchem Christus das Fleisch gewordene Wort heißt: (nämlich die in die Materie eingegangene Welseele). Beide sind am 25. Dezember in der Winterwende in einer Grotte (Christus, den apokryphischen Evangelien zufolge, s. d. Art. Höhle) geboren, beide Neugebornen von einem Ochsen und einem Esel umstanden. Beiden bringen drei Magier Gold, Myrrhen und Weihrauch zum Geschenke (Seel „Mithrageh.” S. 463. Anm.).

[6] CLEMENTIS Romani: Ad corinthios epistula (Lipsiae - Leipzig, 1870)
(S. 61) Cap. XXV.
Contemplemur signum mirum, quod in partibus orientis, videlicet in Arabia et viciniis, fit. Avis est, quae Phoenix vocatur. Haec unigena exsistens annos quingentos vivit, cumque iam in eo est ut morte dissolvatur, e thure myrrha et reliquis aromatis loculum sibi struit, quem completo annorum spatio ingreditur, et vitam deponit. Ex carne vero eius putrefacta vermis quidam nascitur qui animalis defuncti humore nutritus plumescit. Auctis postea viribus loculum tollit, in quo ossa parentis recondita sunt, eaque portans iter ex Arabica regione in Aegyptum et urbem quae Heliopolis dicitur perficit. Ac spectantibus omnibus diurno tempore advolans super altare Solis illa collocat, atque ita unde venerat regreditur. Sacerdotes commentarios temporum diligenter inspiciunt, et impleto anno quingentesimo rediisse illam comperiunt.

MÜNTER, Friedrich (*Bischof von Seeland, Professor der Theologie in Kopenhagen): Sinnbilder und Kunstvorstellungen der alten Christen (Altona, 1825)
I. Sinnbilder der alten Christen
(S. 96) Der Phönix
Der alte Phönix, sagt er (*Clemens, Bischof von Rom), bereitet sich sein Grab aus Weihrauch, Myrrhen und anderen Gewürzen, in welchem er stirbt.

http://www.balassikiado.hu/BB/netre/Net ... otar.htm#főnix
főnix: Mitikus madár
Az 1. Kelemen-levél (25) közli a főnix mítoszának legkorábbi keresztény változatát, amelyben a feltámadás és Krisztus jelképe.
Megérezve halála közeledtét, tömjénből, mirhából és más illatszerekből készít fészket, amelyben elégeti magát. Bomló testéből féreg kel ki, amely felnőve, megtollasodva, elődje csontjait a fészekkel együtt az egyiptomi Héliupoliszba viszi, ahol a Nap oltárára teszi. A féregből kikelő madár értelmezése kettős; egyrészt ez a filogenezis szimbolikus ábrázolása, amikor a törzsfejlődés során a hüllőből a szárnyas hüllőn keresztül madár fejlődik, másrészt ez a precessziós ciklusban (a világkorszakok közül) a Skorpió jegyének születése, amelyben a madár–kígyó-jegy a Nap halálának és feltámadásának a képe, a korszakos újjászületésé, az örök életé és feltámadásé.

[7] lexikon.katolikus.hu/B/betlehemi gyermekgyilkosság.html
Magyar Katolikus Lexikon
betlehemi gyermekgyilkosság: az →aprószentek legyilkolása.

[8] EUSEBIUS, Bischofs von Cäsarea: Kirchengeschichte (Stuttgart, 1839)
(S. 20-21) Achtes Hauptstück
Nachdem nun Christus den Weissagungen zufolge zu der angegebenen Zeit zu Bethlehem in Judäa geboren war, so wurde Herodes durch die Anfrage und Erkundigung der Magier aus dem Morgenland, wo der neugeborene König der Juden sey, und durch ihre Aussage, daß sie seinen Stern gesehen hätten, und daß sie dieß zu einer so weiten Reise veranlaßt habe, indem sie ein großes Verlangen trügen, dem Neugeborenen als einem Gott ihre Verehrung zu erweisen, nicht wenig beunruhigt, da er dadurch seine Herrschaft gefährdet glaubte. Er erkundigte sich bei den Gesetzlehrern im Volke, wo sie die Geburt Christi erwarteten, und ertheilte, als er erfuhr, daß eine Stelle bei dem Propheten Micha Bethlehem als seinen Geburtsort nenne (Micha 5,1), den Befehl, daß alle Säuglinge männlichen Geschlechts von zwei Jahren und darunter (nach der von den Magiern sorgfältig erforschten Zeit) zu Bethlehem und in der Umgegend getödtet werden sollten.

[9] BLOCK, W. D.: Das wahre Geburtsjahr Christi oder wir sollten 1862 anstatt 1843 schreiben (Berlin, 1843)
(S. 48-49) Tertullian, einer der ältesten Kirchenväter, bemerkt über diese Schatzung in seiner Schrift gegen Marcion noch: Census constut actos sub Augusto in Judaea per Saturninum. Das römische Reich ward dreimal unter dem Kaiser Augusto abgeschätzt. Das Monumentum Ancyrantum zeigt die Jahre der Stadt an, in welcher Augustus die Befehle dazu erliess. Der Befehl zur ersten Schatzung ward im Jahre 726, zur zweiten im Jahre 746, und zur dritten im Jahre 767 der Stadt gegeben.

HUSCHKE, E. (*Professor): Ueber den zur Zeit der Geburt Jesu Christi gehaltenen Census (Breslan, 1840)
(S. 12-13) So wissen wir von Augustus selbst, dass er dreymal einen Römischen Census mit Lustrum gehalten hat (Sueton. Aug. 27. Monum. Ancyr. Tab. II. a laev. - nach Chishull, in Wolfs Ausgabe des Sueton Bd. 2. - und die Fast. Capitol. zu diesen Jahren. Bey den folgenden Jahresbestimmungen Römischer Census nennen wir übrigens stets nach dem Muster der Alten das Jahr, wo der Census mit dem Lustrum beschlossen wurde.), wobey jedesmal, wie bey den frühern Census, nur von censierten Römischen Bürgern die Rede ist. Das erste Mal mit Agrippa als Untercensor zusammen im J. d. St. 726. (Monum. Ancyr. l. c. Fast. Capit. ad. h. a. Murat. Thes. nov. Inscr. 294, 1. Dio 52, 42. 53, 1. Euseb. Chron. ad num. MDCCCCLXXXIX. - bey Mai Collect. nov. script. vet. Tom. VIII. p. 369. zum Jahr 1991. - ), das zweyte Mal als Proconsul allein im J. d. St. 746. (Monum. Ancyr. l. c. Fast. Capit. ad. h. a. - Irrig behauptet Münster Stern der Weisen S. 90., im J. 746 habe dieser Censur angefangen. Die Quelle nennen es ausdrücklich als das Jahr des Lustrum, welches ihn beschloss, und Dio 54,35. erwähnt den drey Jahre früher fallenden Anfang dieses Census.), das dritte Mal wieder als Proconsul, aber mit einem Collegen, dem Tiberius, im J. d. St. 767. (Monum. Ancyr. l. c. Fast. Capit. ad. h. a. Sueton. Aug. 97. Tib. 21. Euseb. Chron. ad. num. MMXXVIII. - Dio 56, 28. erwähnt auch hier wieder den Anfang dieses Census unter dem vorhergehenden Jahre.). Dazwischen fällt noch ein unvollständiger Census im J. d. St. 757., den Augustus auch als Proconsul hielt und worin blos die Bewohner von Italien und nur diejenigen, welche nicht unter 200,000 Sestertien im Vermögen hatten, censiert wurden (Dio 55,13. Er erwähnt zwar auch eines nach diesem Census gehaltenen Lustrum, aber wohl irrig, da Sueton, das Ancyranische Denkmal und die Fasten blos drey von Augustus gefeyerte Lustra kennen: oder man müsste annehmen, dass dieses vierte Lustrum deshalb nicht mit gezählt worden sey, weil es nicht lege conditum war, indem es blos einen Theil der Römischen Bürger umfasste.)
(S. 59-61) Die zweyte Hauptschwierigkeit, welche die Stelle des Lukas gemacht hat, besteht in Folgendem: Lukas sagt: αὔτη άπογϱαφή πϱωτη έγένετο ήγεμονϵύοντος τἦς Συϱἰας Κυϱἰνου, was im Allgemeinen so, wie die Vulgata und Luther übersetzt haben, scheint verstanden werden zu müssen: Haec descriptio prima facta est a Praeside Syriae Cyrino, oder: „diese Schatzung war die allererste, und geschah, da Cyrenius Landpfleger in Syrien war.“ Dieser Sinn steht aber mit der Geschichte im Widerspruch, wie sich aus folgender Zusammenstellung der wichtigsten einschlagenden Thatsachen ergeben wird. Jesus wurde nach Lukas jedenfalls noch unter Herodes dem Grossen geboren, welcher im J. d. St. 714. von den Römern zum Könige Palästina´s erhoben und 717. zum Besitze seines Königreichs gelangt, bis zu seinem Tode 750. regierte (Die gründlichsten Untersuchungen über Todes-Jahr und Monat Herodes des Gr. hat H. Sanclement. de vulg. aer. emendat. lib. III. p. 307 ... 394. angestellt und bewiesen, dass er vor Ostern des J. 750. im Monate Nisan starb. Vgl. besonders c. IX. und X. p. 378 ... 388. Zugänglichere Quellen sind Ideler Handb. der Chronol. Bd. 2. S. 389. flg. Winer Bibl. Realwörterbuch u. d. W. Herodes.), und genauer fiel die Geburt Jesu, wie oben bemerkt worden ist, schon gegen Ende des Jahrs d. St. 747. Um jene Zeit war aber nicht Quirinus, sondern Sentius Saturninus Statthalter von Syrien (Für die Zeit, welche uns interessiert, ist die Reihe folgende: M. Titius bis 744.; Sentius Saturninus von 744. bis 748.; Quintilius Varus von 748. bis 750. Für die Zeit von 751. bis 757. sind uns die Statthalter unbekannt; 758. erscheint als solcher Volusius Saturninus. Auf ihn folgt von 759. bis 764. Quirinus; dann von 764. bis 769. Q. Cäcilius Silanus Creticus.); der erstere - mit seinem vollen Namen P. Sulpicius Quirinus oder Quirinius - wurde es erst im J. 759., mithin zwölf Jahr nach der Geburt Jesu, als Judäa schon Römische Provinz geworden war. Nach dem Tode des Herodes war nämlich das Palästinische Königreich unter dessen drey Söhne vertheilt worden und Archelaus hatte Judäa, Idumäa und Samaria, d. h. die Theile, welche der Schauplatz der Geschichte Jesu sind, mit dem Titel eines Ethnarchen erhalten. Zur Strafe für verübte Willkürlichkeiten wurde er aber schon im zehnten Jahre seiner Regierung, im J. d. St. 759., von Augustus nach Gallien verbannt, sein Vermögen eingezogen und sein Land zur Römischen Provinz gemacht, die als Zugabe zu Syrien behandelt, von einem eigenen procurator Caesaris vice praesidis unter Oberaufsicht des Syrischen Legaten verwaltet wurde. In diesem Jahre wurde nun, wahrscheinlich mit Rücksicht auf das schwierige Werk der Einführung des Römischen Census bey einem Volke, welches so hartnäckig aller auswärtigen Herrschaft widerstrebte, ein Mann von höchstem Ansehen und erprobter Tüchtigkeit, der vorgedachte Quirinus, als kaiserlicher Statthalter nach Syrien gesandt, zugleich mit dem Auftrage, diese Provinz nebst Judäa zu censieren und das Vermögen des Archelaus zum Besten des Römischen Schatzes zu verkaufen, die Verwaltung Judäa´s aber dem ihn begleitenden Römischen Ritter Coponius als kaiserlichem Procurator anvertraut (Joseph. Ant. Jud. 17, 13. §. 5.). Der erstere begann auch den Census sofort und beendigte ihn, wenigstens in Judäa, schon im folgenden Jahre (Joseph. Ant. Jud. 18, 1. § 1. und 18,2. §. 1.), was aber nicht ohne Unruhen abging.
(S. 63) Wenn man nun ohne lebendige Anschauung der damaligen Staatsverhältnisse und Geschichte die Stelle des Lukas vom Census zur Zeit der Geburt Christi liest, so liegt allerdings eine Verwechselung dieses Censur mit dem zwölf Jahr später von Quirinus abgehaltenen nahe und es ist daher nicht zu verwundern, wenn schon viele Kirchenväter und nach ihnen alle, welche, wie sie, die heilige Schrift in dogmatischem Interesse lasen und um die geschichtlichen Aeusserlichkeiten, die sie selbst nur aus der heiligen Schrift schöpften, sich wenig bekümmerten, in diesen Irrthum verfallen sind (Vgl. unten Anm. 196. 197.). Sehr Unrecht thut man aber, wenn man eine solche Verwechselung Lukas selbst Schuld gibt, ihm, der Geschichte schreiben wollte, der zu diesem Zwecke die sorgfältigsten Nachforschungen anstellte, der der behandelten Zeit unmittelbar nahe stand, der sonst überall die genaueste Kenntniss jener Zeit und ihrer Verhältnisse zeigt und insbesondere auch den Census des Quirinus in seiner Apostelgeschichte auf eine Weise erwähnt, wie nur ein mit der Geschichte des Jüdischen Volks genau bekannter Schriftsteller von ihm sprechen konnte und mit der er deutlich anzeigt, dass er ihn als den nach Verlust der Freyheit des Volks gehaltenen ersten Census dachte.
(S. 64-65) Nur zwey Ansichten sind aufgestellt worden, die auf wahren wissenschaftlichen Werth Anspruch machen können und mit denen wir uns daher auch allein zu beschäfftigen haben werden.
Nach der einen sagt Lukas: „dieser Census war der erste und fand Statt, da Quirinus Beamter über Syrien war,“ und es wird angenommen, Quirinus habe zweymal in Syrien als kaiserlicher Beamter fungiert, das erste Mal zur Zeit der Geburt Christi, als Sentius Saturninus ordentlicher Statthalter von Syrien war. Damals sey er von Augustus mit ausserordentlichen Vollmachten - wie die Meisten annehmen, als einer von den zwanzig zur Abhaltung des Reichscensus ernannten ausserordentlichen Commissären - nach Syrien gesandt worden und habe nebenbey auch den Census des Palästinischen Königreichs besorgen lassen; das zweyte Mal zwölf Jahr später, wo er als ordentlicher Statthalter Syriens und zugleich mit censorischer Gewalt ausgerüstet, den bekannten Census hielt.
Die andere Ansicht ist, πϱώτη stehe bey Lukas in dem Sinne von πϱώτη πϱό oder, wie Andere sich ausdrücken, von πϱoτέϱα und die Stelle sage daher: „dieser Census geschah vor der Statthalterschaft des Quirinus in Syrien.“
Die erste Meinung ist theils von Aeltern (Die gewichtigsten Namen unter diesen sind Beza, Scaliger, Casaubonus, Petavius, Grotius, F. Spanhemius, Norisius und Pagius.), theils von Neuern, namentlich Reinold (Cens. habit. nasc. Christo c. VIII. p. 46 ... 51.), Sanclemente (L. c. lib. IV. c. 3 ... 6. p. 413 ... 448.) und Münter (Der Stern der Weisen S. 96 ...102. - Unter den neuesten Biographen Jesu trägt diese Meinung auch wieder vor Neander Leben Jesu S. 20., aber ohne alle wissenschaftliche Begründung.), deren jeder unabhängig von dem andern schrieb, am ausführlichsten, scharfsinnigsten und gelehrtesten aber von dem mittlern entwickelt worden.
(S. 76-77) Endlich haben wir von Tertullian, einem Abendländer und Römischen Advocaten, dessen Schriften überall eine sehr genaue Kenntniss des Römischen Staatswesens verrathen und der, wenig jünger als Justinus Martyr, durchaus nicht mit diesem und den übrigen Griechischen oder spätern Lateinischen Kirchenvätern auf Eine Linie gestellt werden darf, von ihm haben wir ein ausdrückliches Zeugniss, dass der Census von Judäa zur Zeit der Geburt Christi durch Saturninus und folglich nicht durch Quirinus besorgt sey. Er sagt adv. Marcion. 4, 19. Sed et census constat actos sub Augusto nunc in Judaea per Sentium Saturninum, apud quos genus eius inquirere potuissent (nämlich Christi Zeitgenossen, wenn sie wissen wollten, ob er menschlich geboren sey.). Diese Stelle hat ein um so grösseres Gewicht, als Tertullian hinsichtlich des Geburtsjahrs Christi der gewöhnlichen Annahme des J. d. St. 751., wo Saturnius nicht mehr Statthalter von Syrien war, folgte (Adv. Judae. 8. Vgl. Reinold. l. c. cap. VIII. p. 99.) und man also nicht sagen kann, dass er jene Notiz über diesen Census blos aus der Geburtszeit Christi geschlossen habe.
(S. 80) Doch kommen beyde Auslegungen insofern auf eins hinaus, als wir wissen, dass unter Augustus seit 743. der Census der einzelnen Reichsländer nur vermöge des Reichscensus gehalten wurde.

HUSCHKE, Ph. Eduard (*Professor): Ueber den Census und die Steuerverfassung der frühern Römischen Kaiserzeit (Berlin, 1847)
(S. 43-44) Aus dem neuen Verfassungsprincip, welches sich besonders in der dem Kaiser über alle Theile des Reichs ertheilten oberproconsularischen Gewalt aussprach, ergab sich nun von selbst ein allgemeiner Reichscensus, der auch schon von Augustus eingeführt (Ev. Luc. 2,1 seqq Dio 54,35 - nach dem richtigen Verständniß des Griechischen Textes -. Cassiodor. Var. 3,52 Isidor. Orig. 5,36. ...) und kraft seines Proconsulats (consulari cum imperio) dreimal, zum ersten Male in den Jahren 743 bis wenigstens 747 (Monum. Ancyr. tab. II. a laev. Fast. Capitol. ad h. a. Sueton. Aug. 27. Die angeführte Schrift S. 25 flg. 32 flg.), das zweite Mal 757 (Dio 55,13. Doch wurde dieser Census in der Ausführung auf Italien beschränkt. A. a. D. S. 43 flg.) und zum dritten Male 766 (Monum. Ancyr. I. c. Fast Capitol. ad. h. a. Sueton. Aug. 97. Tib 27. Euseb. Chron. ad a. m. MMXXVIII.) abgehalten wurde (Wie der ungenaue Bericht des Sueton. Aug. 27., wonach Augustus alle drei Census - 726. 746. 767. - vermöge eines morum legumque regimen perpetuum vorgenommen haben soll, und woraus Guther. de ofic. dom. Aug. 1,40. sogar ein angebliches Bruchstück der consularischen Fasten macht, wahrscheinlich entstanden sei, habe ich in meiner Schrift über den Census zur Zeit der Geburt J. Chr. S. 27 ... 29 gezeigt.).
(S. 57) Während der Bürgerkriege nehmlich gar nicht, so daß Augustus im J. 726 nach 41 Jahren zum ersten Male wieder censirte. Monum. Ancyr. Tab. II. a laev. Die Übrigen lustra fallen in die Jahre 746. (757.) 767. 800. 826.

IDELER, Ludwig (*Professor): Handbuch der mathematischen und technischen Chronologie, Zweiter Band (Berlin, 1826)
(S. 398-399) Der Pater Dionysius Magnan, der ein Buch des Titels: Problema de anno nativitatis Christi geschrieben (Rom 1772, 8.), geht noch ein Jahr weiter als Sanclemente zurück. Sueton sagt vom August (Aug. c. 27.): Censum populi ter egit, primum ac tertium cum collega, medium solus. Von diesen drei Schatzungen führt das Monumentum Ancyranum (Gruteri Thesaurus Inscript. p. CCXXX.) in seiner zweiten Tafel unter andern Umständen auch die Zeiten an, wo sie veranstaltet worden sind. Die erste gehört ins Jahr 726 d. St., die zweite in 746 - Censorino et Asinio Coss., wie Casaubonus und Gruter ergränzend lesen -, die dritte in 767. Die zweite nun hält Magnan für eben die, deren der Evangelist gedenkt, und dies ist ihm das Hauptmoment für seinen Satz, dass Christus im Jahr 746 d. St., sieben Jahre vor der Aera vulgaris, geboren sei. Allein Sanclemente zeigt (I. IV, c.2.), dass das Monument bloss von einem zu Rom vollzogenen Census und damit verbundenen Lustrum, keineswegs von einer allgemeinen Schatzung des römischen Reichs spreche, wenn er auch gleich nicht in Abrede steht, dass August nach eingetretenem allgemeinen Frieden diesen Census zum Behuf seines Breviarii veranstaltet habe und dadurch zu einer Schatzung des gesammten Reichs veranlasst worden sei, die jedoch erst im folgenden Jahr zu Stande gekommen.

MEYER, J. A. G.: Versuch einer Vertheidigung und Erlauterung der Geschichte Jesu und der Apostel allein aus griechischen und römischen Profanscribenten für Freude der heiligen Geschichte und profanen Literatur (Hannover, 1805)
(S. 169-171) Dieser Quirinius, welcher nach mehreren anderen obrigkeitlichen Aemtern bis zum Proconsul stieg, ist aus Tacit. Annal. III. 48. bekannt. Um der Schwierigkeit auszuweichen, daß zur Zeit der Geburt Jesu nicht er, sondern Saturnius (s. Antiq. XVII. 7.), und dann Quintilius Varus Statthalter von Syrien waren, haben die Ausleger mehrere Vermuthungen gewagt, wovon folgende die erheblichsten sind. 1, Man räth auf eine Verwechselung der Namen, so daß für Quirinius eigentlich Quintilius zu lesen sey. Kritischen Grund hat diese Muthmaßung gar nicht, auch wissen wir sonst nichts von einer Schatzung unter Quintilius. 2, Man versteht die Worte des Evangelisten so, daß er auf eine frühere Volkszählung vor der bekannten unter Quirinius hindeute.
3, Andere halten die streitigen Worte für eine Glosse, die sich schon früh in den Text eingeschlichen habe. Griesbach hat diesen Vers in Klammern eingeschlossen, und der Zusammenhang wird auch durch Auslassung desselben nicht unterbrochen. Daß Lucas selbst sich geirret habe, läßt sich wegen der so eben aus der Apostelgeschichte citirten Stelle nicht wohl annehmen. 4, Noch andere begünstigen die Erklärung, daß Quirinius entweder als Viceproconsul und Gefährter des Saturnius, oder als besonderer Bevollmächtigter zu dieser Schatzung von August beauftragt worden sey.

MÜNTER, Friedrich (*Professor): Der Stern der Weisen. Untersuchungen über das Geburtsjahr Christi (Kopenhagen, 1827)
(S. 88) Es ist aus der Geschichte bekannt, dass unter Augustus drei Census gehaltenen wurden. Der erste fällt ins Jahr 726,…
(S. 89-90) Der dritte ist vom J. 746...
Das Datum des zweiten Censur (MARIO CENSORINO ET ASINIO GALLO COSS) findet sich auf den berühmten Ancyranischen Tafeln, die eine von Augustus selbst verfasste summarische Nachricht von seiner Regierung enthalten. Der Inhalt dieser Tafeln gab ihm zum Theil die Materialien zu dem Breviarium totius Imperii dessen Svetonius erwähnt (Sveton, in Augusto c. 101. Schon früher hatte er eine ähnliche Schrift verfertigt, die Sveton. C. 28 Rationarium Imperii nennt.), und welches ohne Zweifel dieselbe Schrift war, die Tiberius nach seinem Tode im Senate verlesen liess, in der „opes publicæ continebantur, quantum civium sociorumque (also auch der Juden) in armis, quot classes, regna, provinciæ, tributa aut vectigalia et necessitates ac largitiones (L. LVI. C. 33. P. 837. Reimar.).“ Auf diesen Tafeln heisst es nun:
CONSULARI CUM IMPERIO LUSTRUM (censumque…) FECI CENSORINO ET ASINIO COS. QUO LUSTRO CÉNSA SUNT CIVIUM ROMANORUM ….. (capita) QUADRAGIENS CENTUM MILLIA ET DUCENTA TRIGINTA MILLIA.
Der in diesen Worten erwähnte Census fällt in das Jahr 746…

SEYFFARTH, Gustav (*Professor): Chronologia sacra. Untersuchungen über das Geburtsjahr des Herrn und die Zeitrechnung des Alten und Neuen Testamentes (Leipzig, 1846)
(S. V) Die Census der Kaiser wurden, wie Inschriften lehren, alle sieben Jahre und in Palästina namentlich während der Sabbatsjahre 8 v. Chr., 7 und 14 n. Chr. gehalten. Daraus ergiebt sich, dass auch im Jahre 2/1 vor Beginn der Dion. Aera ein Census in Palästina stattgefunden haben muss.
(S. 9) So hielt August Census in den Jahren 726. 746. 767. u. c. (nach Varro); und diesen Zeitintervallen liegen nicht blos die Septennien zu Grunde, sondern es sind auch die beiden letzten Jahre selbst die Saturns- oder Sabbatsjahre 15 nach N. und 7 vor N. Der Census vom Jahre 726 u. c. = 27 v. N. fällt ein Jahr nach dem Sabbatsjahre, weil in diesem die Schlacht bei Actium stattfand und der Census erst nach beendigtem Kriege gehalten werden konnte.

http://www.hetek.hu/fokusz/199803/jezus ... letesnapja
Hetek -1998. 03. 14. (II/11)
Idők és számítások az ezredforduló küszöbén
Jézus lekésett születésnapja
Dr. Grüll Tibor ókortörténész

http://www.origo.hu/tudomany/tarsadalom ... mikor.html
2002. 12. 23. 11:00
A betlehemi csillag - 1. rész: Mikor született Krisztus valójában?

[10] TERTULLIAN: Q. Septimii Florentis Tertulliani, Presbyteri Carthaginiensis, Opera Omnia, Iuxta Correctionem Pamelii, de la Cerda, Ambianensis, Rigaltii, Priorii, Albaspinaei, aliorumque Doctissimorum Catholicorum Virorum fideliter castigata (Venetiis - Venedig, MDCCI - 1701)
(S. 289) Aduersus Marcionem Liber IV.
Dic mihi, omnibus natis mater advivit? omnibus natis ad generatur & fratres? non licet patres magis & sorores habere, vel & neminem? Sed & census constat actos sub Augusto nunc in Judæam per Sentium Saturninum, apud quos genus ejus inquirere potuissent. Adeo nullo modo constitit ratio tentationis istius. Et vere mater & fratres ejus foris stabant. Superest & inspicere sensum non simpliciter pronuntiantis, Qua mihi mater aut fratres; quasi ad generis & nativitatis negationem: sed & ex causæ necessitate & conditione rationali.

MÜNTER, Friedrich (*Bischof von Seeland, Professor der Theologie in Kopenhagen): Der Stern der Weisen. Untersuchungen über das Geburtsjahr Christi (Kopenhagen, 1827)
(S. 92) Man hat sich in grosser Verlegenheit befunden, die Erzählung des Evangelisten mit den übrigen historischen Datis zu vereinigen. Unter den früheren Kirchenväter hatte bereits Tertullian in der Schrift gegen Marcion IV. 19. jenen Census dem Saturninus zugeschrieben. Sed et Census, sagt er, constat actos sub Augusto nunc in Judæam per Sentium Saturninum, apud quos genus ejus (Christi) inquirere potuissent.

HUSCHKE, E. (*Professor): Ueber den zur Zeit der Geburt Jesu Christi gehaltenen Census (Breslau, 1840)
(S. 76-77) Endlich haben wir von Tertullian, einem Abendländer und Römischen Advocaten, dessen Schriften überall eine sehr genaue Kenntniss des Römischen Staatswesens verrathen und der, wenig jünger als Justinus Martyr, durchaus nicht mit diesem und den übrigen Griechischen oder spätern Lateinischen Kirchenvätern auf Eine Linie gestellt werden darf, von ihm haben wir ein ausdrückliches Zeugniss, dass der Census von Judäa zur Zeit der Geburt Christi durch Saturninus und folglich nicht durch Quirinus besorgt sey. Er sagt adv. Marcion. 4, 19. Sed et census constat actos sub Augusto nunc in Judaea per Sentium Saturninum, apud quos genus eius inquirere potuissent (nämlich Christi Zeitgenossen, wenn sie wissen wollten, ob er menschlich geboren sey.). Diese Stelle hat ein um so grösseres Gewicht, als Tertullian hinsichtlich des Geburtsjahrs Christi der gewöhnlichen Annahme des J. d. St. 751., wo Saturnius nicht mehr Statthalter von Syrien war, folgte (Adv. Judae. 8. Vgl. Reinold. l. c. cap. VIII. p. 99.) und man also nicht sagen kann, dass er jene Notiz über diesen Census blos aus der Geburtszeit Christi geschlossen habe.

ZUMPT, August Wilhelm (*Professor): Das Geburtsjahr Christi. Geschichtlich-chronologische Untersuchungen (Leipzig, 1869)
(S. 218) Tert. advers. Marc. IV. 19 Sed et census constat actos sub Augusto tunc in Iudaea per Sentium Saturninum, apud quos genus eius inquirere potuissent.
(S. 219) C. Sentius Saturninus kam im Jahre 9 v. Chr. als Statthalter nach Syrien.

[11] HUSCHKE, E. (*Professor): Ueber den zur Zeit der Geburt Jesu Christi gehaltenen Census (Breslau, 1840)
(S. 64) Nach der einen sagt Lukas: „dieser Census war der erste und fand Statt, da Quirinus Beamter über Syrien war,“ und es wird angenommen, Quirinus habe zweymal in Syrien als kaiserlicher Beamter fungiert, das erste Mal zur Zeit der Geburt Christi, als Sentius Saturninus ordentlicher Statthalter von Syrien war. Damals sey er von Augustus mit ausserordentlichen Vollmachten - wie die Meisten annehmen, als einer von den zwanzig zur Abhaltung des Reichscensus ernannten ausserordentlichen Commissären - nach Syrien gesandt worden und habe nebenbey auch den Census des Palästinischen Königreichs besorgen lassen; das zweyte Mal zwölf Jahr später, wo er als ordentlicher Statthalter Syriens und zugleich mit censorischer Gewalt ausgerüstet, den bekannten Census hielt.
Die andere Ansicht ist, πϱώτη stehe bey Lukas in dem Sinne von πϱώτη πϱό oder, wie Andere sich ausdrücken, von πϱoτέϱα und die Stelle sage daher: "dieser Census geschah vor der Statthalterschaft des Quirinus in Syrien".

[12] MÜNTER, Friedrich (*Professor): Der Stern der Weisen. Untersuchungen über das Geburtsjahr Christi (Kopenhagen, 1827)
(S. 99-100) Es war daher sehr natürlich, dass, wenn gleich Syrien zur Zeit der Geburt Christi seinen eignen Proconsul hatte, Quirinius doch die höchste Gewalt mit ihm theilte; und dieses konnte in dieser Provinz um so eher geschehen, da sie nicht unter der unmittelbaren Aufsicht des Senats stand, sondern August bei der Theilung der Provinzen dieses Land unter seine Verwaltung genommen, und reichlich mit Legionen besetzt hatte.
Es war ohnehin nicht ungewöhnlich, dass neben den Proconsuln andre Magistrate in den Provinzen Theil an der Ausübung der höchsten Gewalt nahmen (Meyer Verth. d. Gesch. Jesu 171.). Davon finden wir bereits in der Geschichte der Republik Beispiele. Pompejus erhielt auf dieser Weise gleiche Gewalt mit dem Proconsul Q. Metellus Pius in Spanien als er zum Feldherrn gegen den Sertorius ernannt ward; Cicero verlangte vom Senate, dass Q. Cäpio Brutus dem Legaten in Macedonien, Q. Hortensius zur Seite gesetzt würde (Orat. Philipp. XI. cap. 12.), und dass C. Cassius in einer jeden Provinz in die er käme, die höchste Gewalt erhielte (Ebendas. c. 12.). Dasselbe fand auch in späteren Zeiten statt. Als der Feldherr Corbulo von Nero nach Syrien geschickt ward, führte er, so sehr auch der Præses Umidius Quadratus darüber klagte, sein Heer mit sich (Tac. Annal. XIII. 8.).
(S. 101) Auf diese Weise konnte also Quirinius, unter Saturninus mit grosser Gewalt ausgerüstet, nach Syrien kommen; und besonders scheint der Census ein Geschäft gewesen zu seyn, das man ausserordentlichen Legaten und Männern von hohem Rang übertrug (Heinecc. de. genuina nativ. Christi aera p. 34.).

[13] https://web.archive.org/web/20071105191 ... ode88.html
Das Philippusevangelium (NHC II,3)
Spruch 17: Einige sagten: ,"Maria ist vom heiligen Geist schwanger geworden." Sie sind im Irrtum. (25) Sie wissen nicht, was sie sagen. Wann ist je eine Frau von einer Frau schwanger geworden?

LELOUP, Jean-Yves: The Gospel of Philip - Jesus, Mary Magdalene, and the gnosis of sacred union (2004)
(page 51) The Text of the Gospel of Philip
17, Some say that Mary was impregnated by the grace of the Holy Spirit, but they do not know what they say. How could the Feminine impregnate the feminine?

[14] http://www.heiligenlexikon.de/BiographienM/Maria.htm
Ökumenisches Heiligenlexikon
Maria
* um 22 v. Chr. in Jerusalem oder in Nazaret in Israel

[15] DIÓS, István: A szentek élete (Budapest, 1990) ISBN 9603605423

[16] GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Band IV. (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
Jabmuth (*Jebamot = „Schwagerehe“) VI,iii Fol. 57b
(S.512-513) Šemuél sagte: Abba (172) pflichtet mir hinsichtlich eines Mädchens unter drei Jahren und einem Tage (173) bei; da bei dieser die Beiwohnung unwirksam ist, so ist bei ihr auch der Baldachin (174) unwirksam. Raba sagte: Auch wir haben demgemäß (175) gelernt: Mit drei Jahren und einem Tage wird sie durch Beiwohnung angetraut; wohnt der Schwager ihr bei, so eignet er sie sich an; man ist ihretwegen wegen Ehebruches schuldig; sie macht den ihr Beiwohnenden unrein (176), sodaß er das unterste Polster gleich dem oberen (177) verunreinigt; ist sie mit einem Priester verheiratet, so darf sie Hebe essen; wohnt jemand der Bemakelten ihr bei, so macht er sie untauglich (178). Nur mit drei Jahren und einem Tage, wo sie durch die Beiwohnung untauglich wird, wird sie durch den Baldachin untauglich, unter drei Jahren und einem Tage, wo sie durch die Beiwohnung nicht untauglich wird, wird sie auch durch den Baldachin nicht untauglich.

(172) Eigentlicher Name R.s., der par excellence Rabh (Großer, Meister) genant wurde.
(173) Da bis zu diesem Alter nicht begattungsfähig ist.
(174) Der nur deshalb wirksam ist, weil dann die Beiwohnung erfolgen kann.
(175) Daß die Beiwohnung eines Mädchens unter diesem Alter eherechtlich unwirksam ist.
(176) Während der Menstruation.
(177) Wenn er auf mehreren Decken übereinander liegt und nur die obere berührt, so sind auch alle unteren unrein.
(178) Vgl. Anm. 171.

Jabmuth (*Jebamot = „Schwagerehe“) VI,iv Fol. 60b
(S.521) Es wird gelehrt: R. Šimón b. Johaj sagte: Eine Proselytin unter drei Jahren und einem Tage ist für Priester tauglich, denn es heißt: (266) und alle Kinder unter den Weiber, die die Beiwohnung eines Mannes nicht erkannt haben, laßt für euch leben, und unter ihnen war auch Pinhas (267).
- Und die Rabbanan!? - Als Sklawen und Mägde. - Demnach (268) sollte dies auch von einer drei Jahre und einen Tage alten gelten!? – Dies nach R. Hona, dennR. Hona wies auf einen Widerspruch hin. Es heißt: (269) und jedes Weib, das einen Mann durch männliche Beiwohnung erkannt hat, tötet, die aber nicht erkannt hat, laßt leben; demnach wären Kinder leben zu lassen, einerlei ob sie erkannt haben oder nicht erkannt haben, und dem widersprechend heißt es: und alle Kinder unter den Weibern, die die Beiwohnung eines Mannes nicht erkannt haben, laßt für euch leben, die aber erkannt haben, tötet!?

(266) Num. 31.18.
(267) Der Priester war.
(268) Wenn es nur darauf ankommt, daß ein Mann ihr noch nicht beigewohnt hat.
(269) Num. 31.17.

GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Band VI. (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
Qiddušin (Kiddusin) I,i Fol. 10a
(S. 532) - Der Passus von der Verheiratung bezieht sich auf die anderen (285). Raba sagte: Auch wir haben es gelernt: Mit drei Jahren und einem Tage kann eine [weibliche Person] durch Beischlaf angetraut werden; wenn der Eheschwager sie beschlafen hat, so hat er sie geeignet; man ist ihretwegen wegen Ehebruches schuldig; sie macht (286) den sie Beschlafenden unrein, sodaß er das unterste Polster gleich dem oberen (287) verunreinigt; ist sie mit einem Priester verheiratet, so darf sie Hebe essen; hat jemand an ihr eines der in der Tora genannten Inzestgesetze übertreten, so wird er ihretwegen hingerichtet, während sie (288) straffrei ist; hat einer der Bemakelten (289) sie beschlafen, so hat er sie für die Priesterschaft untauglich (290) gemacht. Hier wird also vom Beischlafe besonders und von der Verheiratung besonders gelehrt. – Er meint es wie folgt: wenn ihre Heirat (291) mit einem Priester erfolgt ist, darf sie Hebe essen. -

(285) Arten der Antrauung: Geld u. Urkunde.
(286) Während ihrer Menstruation.
(287) Wenn er auf mehreren Decken übereinander liegt, so ist auch das allerunterste unrein, odgleich er diese nicht berührt hat.
(288) Wegen ihrer Minderjährigkeit.
(289) In legitimer Hinsicht, ein Hurenkind, ein Sklave udgl.
(290) Ein Priester darf sie nicht heiraten.
(291) Die aber durch den Beischlaf erfolgen kann.

GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Band VIII. (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
Synhedrin VII, iv Fol. 55b
(S. 684) R. Joseph erwiderte: Komm und höre: Mit drei Jahren und einem Tage kann eine [weibliche Person] durch den Beischlaf angetraut (142) werden; wenn der Eheschwager (143) sie beschlafen hat, so hat er sie geeignet; ist sie Ehefrau, so ist man ihretwegen (144) strafbar; sie macht [als Menstruirende] den sie Begattenden unrein, sodaß er das unterste Polster (145) gleich dem oberen verunreinigt; ist sie mit einem Priester verheiratet, so darf sie Hebe essen; hat einer der Bemakelten (146) sie beschlafen, so hat er sie für die Priesterschaft untauglich (147) gemacht; hat jemand an ihr eine der in der Tora genannten verbotenen Begattungen vollzogen, so wird er ihretwegen mit dem Tode bestraft, während sie straffrei (148) ist.

(142) Die Antrauung kann auch durch den Beischlaf erfolgen, wenn er in dieser Absicht vollzogen wird.
(143) Wenn jemand kinderlos stirbt, so muß sein Bruder die Witwe heiraten, od. an ihr die Haliça vollziehen.
(144) Wenn man mit ihr einen Ehebruch begeht.
(145) Wenn er auf mehreren Decken liegt, so ist auch die allerunterste unrein, obgleich er diese nicht berührt hat.
(146) In legitimer Hinsicht: ein Hurenkind, ein Sklave udgl.
(147) Ein Priester darf sie nicht mehr heiraten; ist sie Priestertochter, so darf sie priesterl. Abgaben mehr essen.
(148) Wegen ihrer Minderjährigkeit.

Synhedrin VIII, i Fol. 69a
(S. 737-738) R. Jirmeja aus Diphte sagte: Auch wir haben demgemäß gelernt: Mit drei Jahren und einem Tage kann eine [weibliche Person] durch den Beischlaf (18) angetraut werden; wenn der Eheschwager sie beschlafen hat, so hat er sie geeignet; ist sie Ehefrau, so ist man ihretwegen strafbar; sie macht [als Menstruirende] den sie Begattenden unrein, sodaß er das unterste Polster gleich dem oberen verunreinigt; ist sie mit einem Priester verheiratet, so darf sie Hebe essen; hat einer der Bemakelten sie beschlafen, so hat er sie für die Priesterschaft untauglich gemacht; hat jemand an ihr eine aller der in der Tora genannten verbotenen Begattungen vollzogen, so wird er ihretwegen mit dem Tode bestraft, während sie straffrei ist.

(18) Erklärende Anmerkungen zu dieser Lehre befindet sich oben S 684 Anmm. 143-148.

GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Band IX. (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
Áboda zara II, vi Fol. 37a
(S. 546) Rabina sagte: Daher ist ein nichtjüdisches Mädchen mit drei Jahren und einem Tage, da sie dann zum Beischlaf geeignet ist, wie eine Flußbehaftete verunreinigend. – Selbstverständlich!? – Man könnte glauben, weil jener zu verleiten (280) verstehen, dieses aber nicht, so lehrt er uns.

(280) Bei einem 9jährigen Knaben ist der Geschlechtstrieb schon reif, nicht aber bei einem 3jährigen Mädchen, obgleich es begattungsfähig ist.

http://www.come-and-hear.com/yebamoth/yebamoth_57.html
http://www.halakhah.com/yebamoth/yebamoth_57.html
Soncino Babylonian Talmud
Babylonian Talmud: Tractate Yebamoth
Folio 57b
Raba said, We also learned a similar Baraitha:8 A girl who is three years of age and one day may be betrothed by cohabitation; if a levir cohabited with her, he has thereby acquired her;9 one incurs through her the guilt of intercourse with a married woman; she10 defiles her cohabitor in respect of his imparting defilement to the lower, as well as to the upper couch;11 if she was married to a priest she may eat terumah, and anyone ineligible12 who cohabited with her causes her ineligibility.13

8. From which the ruling on which Rab and Samuel are in agreement may he inferred.
9. She is deemed to be his legal wife.
10. During her period of menstruation.
11. If he lies on a number of couches (coverlets, bed-spreads, and the like) resting one upon the other, he imparts levitical defilement to all, though he comes in direct contact with the uppermost one only.
12. A bastard, for instance,
13. V, supra p. 385, n, 12. Cf. Kid. 10af, v. Sanh. Sonc. ed. p. 376, n. 2.

http://www.come-and-hear.com/yebamoth/yebamoth_60.html
http://www.halakhah.com/yebamoth/yebamoth_60.html
Soncino Babylonian Talmud
Babylonian Talmud: Tractate Yebamoth
Folio 60a
It was taught: R. Simeon b. Yohai stated: A proselyte who is under the age of three years and one day is permitted to marry a priest,13 for it is said, But all the women children that have not known man by lying with him, keep alive for yourselves,14 fand Phinehas15 fsurely was with them.

13. She is not regarded as a harlot.
14. Num. XXXI, 18.
15. Who was a priest.

http://www.halakhah.com/pdf/nashim/Kiddushin.pdf
Soncino Babylonian Talmud
Talmud - Mas. Kiddushin 10a
Raba said: Come and hear: A maiden aged three years and a day may be betrothed by intercourse, and if the yabam has intercourse with her, he acquires her.

http://www.come-and-hear.com/sanhedrin/ ... in_55.html
http://www.halakhah.com/pdf/nezikin/Sanhedrin.pdf
Soncino Babylonian Talmud
Babylonian Talmud: Tractate Sanhedrin
Sanhedrin 55b
Joseph said: Come and hear! A maiden aged three years and a day may be acquired in marriage by coition, and if her deceased husband's brother cohabits with her, she becomes his.

http://www.come-and-hear.com/sanhedrin/ ... in_69.html
http://www.halakhah.com/pdf/nezikin/Sanhedrin.pdf
Soncino Babylonian Talmud
Babylonian Talmud: Tractate Sanhedrin
Folio 69a
R. Jeremiah of Difti said: We also learnt the following: A maiden aged three years and a day may be acquired in marriage by coition, and if her deceased husband's brother cohabited with her, she becomes his.

http://www.come-and-hear.com/zarah/zarah_37.html
Contents of the Soncino Babylonian Talmud
Babylonian Talmud: Tractate ‘Abodah Zarah
Folio 37a
Rabina said: It is therefore to be concluded that a heathen girl [communicates defilement] from the age of three years and one day, for inasmuch as she is then capable of the sexual act she likewise defiles by a flux. This is obvious!

[17] [10] BORBERG, Karl Friedrich (*Professor): Die apokryphischen Evangelien und Apostolgeschichten, Erste Hälfte (Stuttgart, 1840)
(S. 21-56) Vorevangelium des Jakobus
(S. 26) Und siehe! da trat ein Engel des Herrn zu ihr und sprach: "Anna, Anna, erhört hat Gott der Herr Deine Flehen; Du wirst empfangen und gebären, und gebenedeit soll Dein Samen werden auf dem ganzen Erdreiche."

DANIEL, Hermann Adalbert: Wahrheit und Dichtung von unserem Herrn Jesu Christo (Halle, 1847)
(S. 191) Maria wird mit Joseph vermählt
Als aber Maria zwölf Jahre alt war, hielten die Priester einen Rath und sprachen: Siehe, Maria ist zwölf Jahre alt geworden; was sollen wir thun, daß nicht etwa des Herrn Heiligthum beflecket werde?
(S. 194) Maria bei Elisabeth
Von Tage zu Tage aber ward ihre Schwangerschaft merklicher und von Furcht ergriffen ging sie in ihr Haus und verbarg sich vor den Töchtern Israel. Sie war aber sechszehn Jahre alt, als Solches geschah.
(S. 198) Des Herrn Jesu Geburt
Es war aber um die sechste Stunde, da erleuchtete die Höhle ein großes Licht. Und sie gebar einen Sohn.

FABRICIO, Johanne Alberto: Codex apocryphus Novi Testamenti (Hamburgi - Hamburg, 1703)
(66-125.) Protevangelium Jacobo
(74-75.) Et ecce Angelus Domini ad volavit, dicens ei: Anna, Deus exaudivit orationem tuam: concipies & paries & celebrabitur semen tuum in toto mundo.

GOTTI, Vincentius Ludovicus: Veritas Religionis Christianæ ex Genere, conceptu, ortu, vita, gestis, mysteriis ac prodigiis Jesu Christi (Romæ - Róma, MDCCXXXXVI - 1736)
(167.) Dicit enim primò, quòd dum moraretur in domo Elisabeth, de die in diem venter ejus intumescebat, & timore perculsa Maria abiit in domum suam, & occultavit se à filiis Israel. Erat autem annorum sexdecim, quando haec fiebant Mysteria.

THILO, Johannis Caroli: Codex apocryphus Novi Testamenti (Lipsiae - London, MDCCCXXXII. - 1832)
(163-273) Protevangelium Jacobi
(203.) Caput VIII.
Duodecim autem annorum facta, in templo Domini concilium sacerdotum factum est, dicentium: Ecce Mariam facta est annorum decem in templo Domini: quid faciemus illi, ne forsan maculetur sanctificatio Domini Dei nostri?
(221.) Caput XII.
De die autem in diem venter ejus intumescebat, et timore perculsa Maria abiit in domum suam, et occultavit se a filiis Israel. Erat autem annorum sedecim, quando haec fiebant.
(247.) Caput XIX.
Repente autem fuit nubes in spelunca, et lux magna, ita ut oculi nostri non ferrent: paulatim vero lux sese subduxit, quousque visus est infans, & accipiebat ubera ab ipsius matre Mariam.

WALLIN, Georgio: Historia Josephi Fabri Lignarii. Liber apocryphus ex codice manuscripto Regiae Bibliothecae Parisiensis nunc primum Arabice editus (Lipsiae - Leipzig, 1722)
(S. 13-15) Caput III.
Cum vero viduus factus suit Josephus justus, jam impleve rat Maria mater mea benedicta, sancta, pura duodecim annos. Quippe parentes ipsius obtulerunt eam in templo tres annos natam, mansitque illa in templo Domini novem annos. Tunc, ut viderunt sacerdotes virginem sanctam, timentem Dominum adolescere, se invicem allocuti sunt, dicentes: Quæramus virum justum, pium, cui committatur Maria usque ad tempus nuptiarum; Ne manenti in templo accidat, quod accidere solet mulieribus, eoque nomine peccemus, & succenseat nobis Deus.

[18] SCHERMER, Franz Joseph: Sämmtliche Werke des Antonio Bieira (aus der Gesellschaft Jesu), Siebenter Band (Regensburg, 1858)
(S. 88-123) IV. Predigt auf das Fest Mariä Geburt
(S. 100) Ihrer Geburt (versichert der heilige Anselmus, indem er namentlich von dem Geheimniß dieses Tages redet) ihrer Geburt sind große und wunderbare göttliche Zeichen vorausgegangen (Nativitatem ejus magna quaedam atque miranda divinorum signorum indicia praecurrisse.). Dasselbe haben der heilige Cyrillus, der heilige Hieronymus, der heilige Ambrosius, der heilige Petrus Damiani, der heilige Johannes Damascenus, der heilige Bernardus und andere Väter schriftlich hinterlassen.
Doch er, der uns über diesen Gegenstand das verborgenste, das altehrwürdige und tiefste Geheimniß entschleierte, - war der heilige Methodius.

[19] BORBERG, Karl Friedrich (*Professor): Die apokryphischen Evangelien und Apostolgeschichten, Erste Hälfte (Stuttgart, 1840)
(S. 21-56) Vorevangelium des Jakobus
(S. 30) Da brachte Joachim das Mägdlein den Priestern, und es segneten dasselbe die Priester, und sprachen: „Gott unserer Väter, segne dieses Mägdlein, und gieb ihm einen Namen, der ewig genannt sei von allen Geschlechtern.“ - Und alles Volk sprach: „Es geschehe, geschehe, Amen!“ - Da brachte Joachim das Mägdlein den Hohenpriestern, und sie segneten dasselbe und sprachen: „Gott der Herrlichkeiten, segne dieses Mägdlein, und verleihe ihm den Segen, der kein Ende hat.

FABRICIO, Johanne Alberto: Codex apocryphus Novi Testamenti (Hamburgi - Hamburg, 1703)
(66-125.) Protevangelium Jacobo
(80-81., VI.) Fecitque magnum convivium Joachim, & vocavit sacerdotum principes & scribas & totum senatum & omnem populum Israël. Et obtuli munera ipsis sacerdotum principibus, & benedixerunt illi, dicentes: Deus Patrum nostrorum benedic huic puellae, & da illi nomen celebratum aeternum in omnibus generationibus. Et dixit totus populus: Fiat, fiat, Amen. Et obtulerunt illam sacerdotibus, & benedixerunt eam dicentes DEUS altitudinum respice super hanc puellam, & benedic illi benedictione, quae intermissionem non habeat.

[20] BORBERG, Karl Friedrich (*Professor): Die apokryphischen Evangelien und Apostolgeschichten, Erste Hälfte (Stuttgart, 1840)
(S. 21-56) Vorevangelium des Jakobus
(S. 32-33) "Groß gemacht hat Gott der Herr Deinen Namen unter allen Geschlechtern der Erde: in Dir wird am Ende der Tage offenbar machen Gott der Herr die Erlösung der Söhne Israel`s."

FABRICIO, Johanne Alberto: Codex apocryphus Novi Testamenti (Hamburgi - Hamburg, 1703)
(66-125.) Protevangelium Jacobo
84., VII.) Et recepit eam Princeps Sacerdotum, & osculatus est eam, & dixit: Maria, magnificavit Dominus nomen tuum in cunctis generationibus: & in ultimis diebus manifestabit in te Dominus pretium redemtionis suæ filiis Israël.

[21] https://archiv.katolikus.hu/szentek2/SZ ... 000160.HTM
KISBOLDOGASSZONY - MÁRIA SZÜLETÉSE

[22] BORBERG, Karl Friedrich (*Professor): Die apokryphischen Evangelien und Apostolgeschichten, Erste Hälfte (Stuttgart, 1840)
(S. 21-56) Vorevangelium des Jakobus
(S. 39) Als Maria den Gruß empfangen hatte, ging sie fort zu ihrer Verwandtin Elisabeth, und klopfte an deren Thüre. Und Elisabeth, da sie es gehört, warf sie von sich, was sie in Händen hatte, und lief und öffnete ihr; und gab ihr den Segen und sprach: "Gebenedeit bist Du unter den Weibern, und gebenedeit ist die Frucht Deines Leibes. Und woher kommt mir das, daß die Mutter meines Herrn mich besuchet? Denn siehe, das Kindlein in mir hüpfte auf, und grüßete Dich." - Maria aber verstand Nichts von den Geheimnissen, davon zu ihr gesprochen Gabriel; und aufblickend zum Himmel, sprach sie: "Wer bin ich doch, daß alle Geschlechter der Erde mich selig preisen sollen?" - Sie verbrachte aber drei Monate bei Elisabeth, und ging dann zurück in ihr Haus. Tag für Tag aber ward ihr Leib voller, und sie verbarg sich vor den Söhnen Israel`s. Sie war aber fünfzehn Jahre alt, als diese Geheimnisse geschahen.

FABRICIO, Johanne Alberto: Codex apocryphus Novi Testamenti (Hamburgi - Hamburg, 1703)
(66-125.) Protevangelium Jacobo
(94-95., XII.) Concepta autem exsultatione Maria abiit ad Elisabet cognatam suam, & pulsavit ad portam ejus. Et audiens Elisabet accurrit ad portam, & aperuit illi & ait: Et unde hoc mihi, ut veniat Mater Domini mei ad me? Quod enim in me est, exsiliit, & benedixit tibi. Latebant autem ipsam Mariam illa mysteria quæ locutus fuerat illi Archangelus Gabriel. Et intuens in cœlum dixit: quænam sum ego? ut omnes generationes me ita beatam dicant? De die autem in die venter ejus intumescebat, & timore perculsa Maria abiit in domum suam, & occultavit se à filiis Israël. Erat autem annorum sedecim, quando hæc fiebant mysteria.

[23] SZILVESZTER, János: Új Testamentum (Bécs, 1574)
VI Testamenvm Magiar nieluen: meli, az Görög, es Diak nieluből reghen Siluester Ianos altal fordittatot (1574, Bécs)

[24] https://www.heiligenlexikon.de/Biograph ... pcion.html
Ökumenisches Heiligenlexikon
Maria - Immaculata Conceptio - unbefleckte Empfängnis
1854 verkündete Papst Pius IX. das Dogma von der Unbefleckten Empfängnis nicht nur des Gottessohnes Jesus durch Maria, sondern auch der Maria durch Anna.

[25] SCHÖPF, J. A.: Gemeinfaßliches über die unbefleckte Empfängniß der allerseligsten Jungfrau Maria (Salzburg, 1855)
(S. 26-39) Unseres Heiligsten Vater, durch Gottes Vorschung
Papst Pius IX.,
apostolisches Schreiben über die dogmatische Entscheidung der unbefleckten Empfängniß der jungfräulichen Gottesgebärerin.
Pius, Bischof,
Knecht der Knechte Gottes, zum ewigen Angedenken.
(S. 30-31) Alle diese, wollen Wir, sollen (nebst den Strafen und Censuren, die in den Constitutionen Sixtus IV. enthalten sind, welchen sie unterworfen sein sollen, und denen Wir sie hiermit unterwerfen) aller Erlaubniß zu predigen, öffentliche Vorlesungen oder Unterricht und Schriftauslegungen zu halten; in allen Wahlen sowohl des aktiven als des passiven Stimmrechtes in Kraft des Gegenwärtigen ohne fernere Erklärung beraubt sein, und sie sollen ohne andere Erklärung durch die That selbst auf immer der Strafe der Unfähigkeit verfallen zum Predigen, zu öffentlichen Vorlesungen, zum Unterrichte und zur Schriftauslegung; von welchen Strafen sie nur von Uns selbst oder von Unseren Nachfolgern den römischen Päpsten, losgesprochen und enthoben werden können; auch wollen Wir, daß dieselben anderen Strafen, die nach Unserem und derselben römischen Päpste, Unserer Nachfolger, Ermessen über sie zu verhängen sind, auf gleiche Weise unterworfen sein sollen, und unterwerfen sie hiermit eben denselben, indem Wir die oben angeführten Constitutionen oder Decrete Paul`s V. oder Georg`s XV. erneuern.
„Und Bücher, in welchen besagte Meinung, und das Fest, oder die nach derselben begangene Feier in Zweifel gezogen wird, oder in denen auf was immer für eine wie oben bezeichnete Weise dagegen geschrieben, oder gelesen wird, oder welche Gespräche, Predigten, Abhandlungen und Erörterungen gegen dieselben enthalten: in so fern sie nach dem oben besagten Decrete Paul`s V. herausgegeben wurden, oder in Zukunft wie immer herausgegeben werden: verbieten Wir unter den Censuren und Strafen, die in dem Verzeichnisse der verbotenen Bücher enthalten sind; und wollen und befehlen, daß dieselben eben dadurch ohne weitere Erklärung als ausdrücklich verboten angesehen werden.“
(S. 37-38) Sollten also Einige, was Gott verhüte, sich unterstehen, anders gesinnt zu sein, so mögen sie erkennen und fortan wissen, daß sie durch ihr eigenes Urtheil sich verdammt, im Glauben Schiffbruch gelitten haben und von der Einheit der Kirche abtrünnig geworden sind, außerdem durch ihre That selbst den vom Rechte bestimmten Strafen verfallen sind, wenn sie das, was sie im Herzen sinnen, mündlich oder schriftlich oder auf was immer für eine äußerliche Weise zu erkennen zu geben wagen.
(S. 39) Niemanden sei es also erlaubt, die Urkunde dieser Unserer Erklärung Unseres Ausspruches und Unserer Entscheidung zu verletzen, noch sich ihr mit vermessenem Ansinnen zu widersetzen oder ihr zu widerstreben. Wenn aber Jemand sich erkühnen sollte, etwa solches zu versuchen, der wisse, daß er den Zorn Gottes des Allmächtigen und Seiner heiligen Apostel Petrus und Paulus auf sich laden werde.
Gegeben zu Rom bei St. Peter im Jahre der Menschenwerdung des Herrn Eintausend achthundert vier und fünfzig (1854) den achten Dezember, im neunten Jahre unseres Pontificats.
Pius P. P. IX.

[26] PREUSS, Eduard (*Professor): Die römische Lehre von der unbefleckten Empfängnis (Berlin, 1865)
(S. 164) Hier kommen nun zunächst diejenigen Texte in Betracht, welche alle Menschen mit der einzigen Ausnahme Jesu Christi unter die Sünde beschliessen. Denn lehrt man, dass der Gottmensch allein von der Sünde, insonderheit der Erbsünde, frei war, so lehrt man damit, dass Maria nicht von ihr frei war. "Christus ist allein ohne Sünde, bekennt Clemens von Alexandria, allen (andern) ist die Sünde angeboren." (μόνος γάϱ άναμάϱτητος αύτός ό λόγός τό μέν γάϱ έξαμαϱτάνειν πἄσιν ἔμφυτον. Clemens Alexandrinus Paedagogus III. 12.) Und Ambrosius: "Wir alle werden unter der Sünde geboren, unser Ursprung selbst liegt im argen, wie David sagt: Siehe ich bin in Ungerechtigkeit empfangen und meine Mutter hat mich in Sünden geboren." (Omnes homines sub peccato nascimur, quorum ipse ortus in vitio est, sicut habes lectum, dicente David: ecce in iniquitatibus conceptus sum, et in delictis peperit me mater mea. Ambrosius bei Augustin, De gratia Christi et de peccato originali lib. II. n° 47.) "Gott allein ist ohne Sünde, sonst niemand." (Et nemo sine peccato, nisi unus deus. A. bei Augustin ebenda.)
(S. 168-169) So nennt der h. Augustin das Fleisch Maria`s mehr als einmal sündlich (Caro peccati. Die hierher gehörigen Texte stehen in meiner Ausgabe des Examen von Chemnitz S. 1003.), nicht allein vor ihrer Geburt, sondern noch in dem Augenblick, da sie den Sohn Gottes empfing (De peccatorum meretis et remissione II. 24. Der Einwurf Perrones Pareri VI. 416: "Das Fleisch Marias könne ganz gut sündlich genannt werden, unbeschadet der Sündlosigkeit ihrer Seele", ist lächerlich. Denn in welchem Menschen sind Fleisch und Seele so reinlich von einander gesondert, dass das eine nicht die andere verpestet.). Und an einer andern Stelle sagt er gar: "Maria die Mutter Christi ist aus der fleischlichen Begier ihrer (beiden) Eltern geboren, daraus die Erbsünde herfliesst" (Maria quidem mater ejus, de qua carnem sumsit, de carnali concupiscentia parentum nata est, et ex illa trahitur originale peccatum. Augustin contra Julianum Pelagianum VI. 22.). In einer Predigt über den 34. Psalm endlich: "Maria stammt von Adam und ist um der Sünde willen gestorben." (Maria ex Adam mortua propter peccatum. Augustin serm. 2. in psalm 34. n° 3.). Und Hilarius von Arles (oder Eucherius von Lyon): "Der der Anfänger aller Dinge ist, nimmt, Maria, in dir seinen Anfang; das Blut, welches er für das Leben der Welt vergiessen sollte, empfängt er aus deinem Liebe; von dir nimmt er, was er als Lösegeld zahlt, auch für dich. Denn von Bann der Erbsünde ist auch die Mutter des Erlösers nicht frei." (Initiator omnium rerum in te (Maria) initiatur, et profundendum pro mundi vita sanguinem de corpore tuo accepit, ac de te sumsit, quod etiam pro te solvat. A peccati enim veteris nexu non est immunis nec ipsa genitrix redemtoris. Hilarius Arelatensis Oratio 2 de nativitate.). Und noch nicht hundert Jahr später vierzehn afrikanische Bischöfe mit Fulgentius von Ruspe: "Kraft solcher Gnade geschah es, dass Gott ..., in dem keine Sünde ist, Mensch ward und ward aus sündlichem Fleische in der Aehnlichkeit des sündlichen Fleisches geboren. Denn das Fleisch Marias, welche nach menschlicher Weise in Sünden empfangen ist, war schlechthin sündliches Fleisch." (Haec est gratia, qua factum est, ut Deus, qui venit peccata tollere, quia peccatum in eo non est, homo conciperetur atque nasceretur in similitudine carnis peccati de carne peccati. Caro quippe Mariae, quae in iniquitatibus humana fuerat solemnitate concepta, caro fuit utique peccati. Fulgentius Ruspensis De incarnatione et gratia c. 6.).
Die afrikanische Kirche war wirklich ums Jahr 500 genau ebenso immakulistisch wie die griechische zur Zeit des h. Johannes Chrysostomus. Dass aber das Bekenntniss zur Wahrheit mit dem h. Fulgentius, diesem Bannerträger der reinen Lehre nicht ausstarb, zeigt Fulgentius Ferrandus. "Das Fleisch Christi, sagt er, war dem Fleische Marias beides ähnlich und unähnlich. Aenlich; denn es kam von ihm her; unähnlich, denn es ward nicht von seiner Sünde verpestet. Aehnlich, weil es, zwar freiwillig, doch wahrhafte Schwachheit getragen. Unähnlich, weil es keinerlei Sünde weder freiwillige noch unfreiwillige gehabt hat." (Caro Christi carni Mariae et similis et dissimilis. similis, quia inde traxit originem, dissimilis quia non inde contraxit vitiatae originis contagionem. similis, quoniam licet voluntarias tamen veras sensit infirmitates, dissimilis, quoniam nullas penitus neque per voluntatem neque per ignorantiam commisit iniquitates. Fulgentius Ferrandus diaconus bei Petavius De theologicis dogmatibus De incarnatione XIV 2.)
(S. 219) Die Domherrn von Lyon wenigstens feierten nicht die unbefleckte Empfängniss sondern die Empfängniss schlechtweg. Und noch um 1250 stand es mit der Feier nicht anders. Einige nämlich, berichtet Guillaume Durand, feiern noch ein fünftes Marienfest, das der Empfängniss, - nicht weil sie (so oder anders) empfangen ist: denn sie ist in Sünde empfangen; sondern weil es die Mutter des Herrn ist, die (an diesem Tage) empfangen ward (Quidam etiam faciunt quintum festum scilicet de conceptione b. Mariae, dicentes, quod, sicut celebratur de morte sanctorum, non propter mortem, sed quia tunc recepti sunt nuptiis aeternis, similiter potest celebrari festum de conceptione, non quia sit concepta, quia in peccato est concepta, sed quia mater Domini est concepta. Durandus Rationale divinorum officiorum VII. 7. n° 4.). Ja hundert Jahr später hat h. Dorothea von Marienwerden das Fest vom achten December auf das wärmste empfohlen, daneben aber die Empfängniss selbst in den allerstärksten Ausdrücken für befleckt erklärt (Scriptores rerum Prussicarum ed. Hirsch, Töppen, Strehlke, Leipzig 1863. II. 369. 370.)

[27] http://lexikon.katolikus.hu/A/Áron vesszeje.html
Magyar Katolikus Lexikon
égő csipkebokor:
Az angyali üdvözletnek és Mária szűzi anyaságának előképe (befogadta a Szentlélek tüzét és nem égett el). Ha Jézus születése-képen ábrázolják, Mózes helyén Szt József van (pl. Aix-en-Provence, szegyh., Nicolas Froment oltárképe, 1476).

http://lexikon.katolikus.hu/E/égő csipkebokor.html
Magyar Katolikus Lexikon
Áron vesszeje:
Az ~ ósz-i előképe (Iz 11,1 alapján) Mária szűzi anyaságának, az egyhatyák szerint Krisztus föltámadásának.

http://www.balassikiado.hu/BB/netre/Net ... zotar.htm#Áronvesszeje
Áron vesszeje:
Szűz Mária szimbólumaként a kiválasztottságot, a csodás, szűzi termékenységet jelentette: "Mit jelzett Áron kivirágzott vesszeje mást, mint a Boldog Szüzet, aki méhében fogant, bár férfit nem ismert" (Clairvaux-i Szt. Bernát).

LAIB, Franz J: Biblia pauperum (Zürich, 1867)
(S. 16) Vorbilder der Geburt Jesu aus der Jungfrau sind die Ruthe Aarons und der brennende Dornbusch (Nro. 2): Quid deinde rubus ille quondam Mosaicus portendebat, flammas quidem emittens, sed non ardens nisi Mariam parientem et dolorem non sentientem? Quid, rogo, virga Aaron florida, nec humectata, nisi ipsam concipientem, quamvis virum non cognoscentem? Hujus magni miraculi majus mysterium Isaias disserit dicens: Egredietur virga de radice Jesse et flos de radice ejus ascendet; virgam virginem, florem virginis partum intelligens. Zu der prophetischen Stelle: In medio duorum animalium sagt der hl. Augustinus: Quod duorum testamentorum typum habnerint, hinc ed evidenter cognoscimus: quia quomodo in medio duorum illorum uva exhibita legitur, ita Christus Dominus in medio duorum testamentorum evidenter agnoscitur, juxta illud: (Abac. 3) in medio duorum animalium cognosceris.

WINKELHOFER, Sebastian, RIEDERER, Franz Seraph: Zusammenhängende Predigten über das ganze apostolische Glaubensbekenntniss auf alle Sonn- und Festtage des katholischen Kirchenjahrs, Erster Band (Regensburg, 1839)
(S. 183) XXI. Predigt
Die Geburt Jesu Christi ist ein Geheimniß der Reinigkeit
Diese jungfräuliche Geburt wurde vorgebildet durch den brennenden Dornbusch, den Moses unverbrennlich gesehen hatte (II. Mos. III, 2.); darin, o Maria, erkennen wir deine bewahrte lobenswerthe Jungfrauschaft. Sie war vorgebildet durch den Stab Aarons, welcher allein aus den übrigen zwölfen bei der Bundeslade aufgestellten blühte (IV. Mos. XVII, 8.); durch die östliche Pforte des Heiligthums, die verschlossen war (Ezech. XLIV, 2.); durch jenen Stein, der sich ohne Zuthun menschlicher Hände vom Berge ablöste (Dan. II, 34. 44 u. 45.); durch den verschlossenen Garten, durch die versiegelte Quelle (Hohel. IV, 12).
Im vierten Jahrhunderte läugnete Jovinianus, daß Maria bei der Geburt, und Helvidius, daß sie nach der Geburt eine Jungfrau geblieben sey.
(S. 184-185) Was sollen wir daraus anders lernen, als die Liebe zur Reinigkeit. Ohne Bewahrung dieser Tugend, ohne Schätzung der standesmäßigen Reinigkeit hoffest du vergebens einen Nutzen von dem Geheimnisse der Geburt Jesu.

[28] LAIB, Franz J: Biblia pauperum (Zürich, 1867)
(Tab. 1.)
I. Verkündigung Maria
virgo salutatur et innupta manens gratulatur.
Die Jungfrau wird gegrüsst und die, welche keinen Mann erkennt, empfängt Huldigung.
Vipera vim perdit sine vi pariente puella.
Die Schlange verliert ihre Gewalt, als ohne Gewalt die Jungfrau gebiert.

[29] KÁROLI, Gáspár: Szent Biblia (Kőszeg, 1840)

[30] http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Kérdése van? - kattintson ide
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás főrabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.

Kedves Jani! A mai hagyományos zsidóság szerint a zsidó valláshoz való tartozás (az ókor vége óta) anyai ágon öröklődik automatikusan, a Biblia korában apai ágon öröklődött (lásd például a bibliai József vagy Mózes gyermekeit). A reform zsidó gyülekezetek és a modern Izrael Állam elismeri az atyai leszármazást is. Üdvözlettel: R.T.

Kedves Peti! Ma már nincsenek zsidó törzsek, a Biblia korában voltak, s a leszármazás valóban apai ágon történt. Viszont megkülönböztetjük még mindig a Áron fopap családjából és törzséből származókat (ok a kohanuták és a leviták), noha szerepük a mai zsinagógában minimális jelentőséggel bír. Itt említem meg, hogy sok levélre nem tudtam még válaszolni, mert sokat tartózkodom vidéken, ahol nincs Intenet. A késésért mindenkitől elnézést kérek. Üdvözlettel: R.T.

Tisztelt Olvasó! A bibliai korban az apai ágon történő leszármazás is elegendő volt a teljes zsidó identitásra. Az ókor végétől — római hatásra — az a ma is szokásos hagyomány jött létre, hogy a leszármazást anyai ágon számolják. Tehát, ha zsidó szeretne lenni, Önnek be kell térnie. Persze, a betérésnél az illetékes rabbi figyelembe fogja venni az Ön zsidó származását. Üdvözlettel: R.T.

Kedves p! A zsidó vallás az ókor vége óta – római hatásra – ugyan anyai ágon számolja a zsidó hovatartozást, de Izrael Állama elfogadja az apai ágú leszármazást is. Javaslom, hogy tanulmányozza a zsidó vallást és kultúrát, s ha 18 évesen úgy dönt, hogy vallásilag is zsidó kíván lenni, jelentkezzék a lakóhelye szerinti rabbinál. Erre azért kell várni, mert csak felnőttként dönthet felelősséggel későbbi sorsáról. Szívesen állok én is a rendelkezésére, most indítunk egy zsidóságismereti tanfolyamot (a Hírek rovatban megtalálja), ha gondolja, jelentkezzék. Üdvözlettel: R.T.

Kedves Miklós! Köszönöm szíves tájékoztatását a kutatási eredményekről, noha az azokból levont következtetés szerintem nem olyan egyértelmű. A bibliai korban a zsidósághoz való tartozás még apai ágon történt, hiszen elég, ha József vagy Mózes gyermekeire gondolunk. A Talmud azonban (a rómaiak köréből ismert "mater certa" alapszabály hatására) az anyai ágon történő leszármazást tette gyakorlattá az időszámításunk kezdete körül. Ezért ma ez a hagyományos zsidóság körében az elfogadott. Üdvözlettel: R.T.

[31] BORBERG, Karl Friedrich (*Professor): Die apokryphischen Evangelien und Apostolgeschichten, Erste Hälfte (Stuttgart, 1840)
(S. 21-56) Vorevangelium des Jakobus
(S. 40., XIII.) Es war nun der sechste Monat: da kam Joseph zurück von seinen Häuserbauten, und trat in sein Haus, und fand Maria gesegneten Leibes: und er schlug sich in`s Angesicht und er warf sich zur Erde, und weinte, und sprach: "Mit welcher Stirn soll ich aufschauen zu dem Herrn, meinem Gotte? Was soll ich sagen über dieses Mädchen? Habe ich sie ja als Jungfrau empfangen aus dem Tempel des Herrn, und habe sie nicht gehütet! Wer ist es, der mich betrogen? Wer ist es, der diese Schandthat verübt in meinem Hause? Wer hat mir die Jungfrau verführt und sie geschändet?"

FABRICIO, Johanne Alberto: Codex apocryphus Novi Testamenti (Hamburgi - Hamburg, 1703)
(66-125.) Protevangelium Jacobo
(S. 95-96., XIV.) Facto autem illi sexto mense, ecce venit Joseph à suis oicodomiis, & intrans in domum suam vidit eam gravidam, & demissa facie sua [projecit se ipsum in terram & planxit vehementer] dicens: quanam facie intuebor Dominum DEUM? quid autem orabo pro hac puella? quam virginem accepi ex templo Domini Dei, & non custodivi? quis mihi imposuit? quis hoc mali fecit in domo mea, captivamque duxit à me & vitiavit virginem?

[32] EISENMENGER, Johann Andreas (*Professor für herbräische Sprache an der Universität Heidelberg): Entdecktes Judenthum/ Oder Gründlicher und Wahrhaffter Bericht/ Welchergestalt Die verstockte Juden die Hochheilige Drey-Einigkeit/ Gott Vater/ Sohn und Heil. Geist/ erschrecklicher Weise lästern und verunehren/ die Heil. Mutter Christi verschmähen/ das Neue Testament/ die Evangelisten und Aposteln/ die Christliche Religion spöttisch durchziehen/ und die gantze Christenheit auff das äusserste verachten und versuchen; ... (Königsberg, 1711)
(S. 106-108) Im Jahr 671. der vierten tausenden Jahr-Zahl (nemlich/ im Jahr 4671. nach Erschaffung der Welt) zu Zeiten des Königs Jannai war ein grosses Elend über Israel gekommen/ dann es stund ein Huren-Hengst/ ein böser und nichts werther Gesell/ aus dem abgehauenen Stamm des Geschlechts vom Stamm Juda/ Nahmens Joseph Pandira auff/ welcher von grosser Leibes-Länge/ und ein tapfferer Kriegsmann/ auch von schöner Gestalt war/ und seine meiste Tage mit Ehebrechen/ Schand-Thaten/ Rauben und Unrecht thun zugebracht hatte. Derselbe wohnete in Bethlehem Juda/ und nahe an seinem Hause wohnte eine Wittwe/ die eine Tochter hatte/ welche Maria hieß/ und dieses ist diejenige Maria/ welche den Weibern die Haare geflochten/ deren in dem Talmud (in dem Tractat Sanhédrin, fol. 67. col. 1. und Schabbáth oder Schábbas fol. 104. col. 2. wie auch Chagíga fol. 4. col. 2. wie in den Tosephóth daselbsten klärlich zu sehen ist) Meldung geschiehet. Als nun dieselbe groß und erwachsen war/ versprach sie ihre Mutter einem Jüngling/ Nahmens Jochanan zur Ehe/ und war dieser Jüngling demüthig/ und von sanfftmüthigem Geist/ und Gottsfürchtig. Es begab sich aber/ als der Joseph einmahl vor der Maria Thür vorüber gieng/ und sie anschauete/ daß in ihm die böse Lust und Begierde entbrannte/ deswegen er (an dem Leibe) allgemach abnahm. Seine Mutter aber sagte zu ihm/ warum bist du so mager: Da antwortete er/ ich habe mich in die Maria/ die Braut/ verliebet, Hierauff sprach seine Mutter/ laß dem Gemüthe deswegen nicht geqvalet werden/ sondern siehe/ daß du sie ergreiffest/ und handele mit ihr nach deinem Wohlgefallen. Darauff machte es der Joseph Pandira also/ und gieng stets zu der Maria Thür; Er fand aber keine bequeme Zeit/ als einmahl auff einen Sabbath-Abend/ da fand er sie vor der Thür ihres Hauses sitzen/ und gieng mit ihr in ein Gemach des Hauses/ nahe an der Thür/ und legte sich zu ihr; Sie aber vermeynte/ es wäre der Jochanan, mit dem sie verlobet war/ und sprach zu ihm/ rühre mich nicht an/ dann ich bin unrein; Er wolte sie aber nicht anhören/ und gieng mit ihr um nach seinem Willen/ und begab sich darauff wieder in sein Haus. Mitten in der Nacht aber entzündete sich die böse Lust wieder in ihm/ und er stund deshalb auff von seinem Schlaff/ und gieng den Weg nach der Maria Haus; Und als er in ihr Gemach kam/ ergriff er sie zum zweyten mahl. Das Mägdlein aber entsatzte sich darüber sehr/ und sprach zu ihm/ was ist das/ mein Herr/ daß du zweymahl in einer Nacht zu mir kommen bist; ich habe dieses nicht erfahren von der Zeit an/ da du mit mir verlobet bist. Er schwieg aber still/ that es noch einmal/ und antwortete kein Wort. Da sagte die Maria zu ihm/ wie lange willt du eine Sünde über die andere begehen? Hab ich dir nicht schon gesagt/ daß ich unrein sey? Er aber hörte sie nicht an/ that seinen Willen/ und gieng seinen Weg. Es begab sich aber nach dreyen Monaten/ daß dem Jochanan angezeiget wurde/ deine Braut ist schwanger: Hierüber war derselbe sehr bestürtzt/ gieng zu dem Schimon ben Schetach, seinem Lehrmeister/ erzehlete ihm die Sache/ und fragte ihn/ was er thun sollte? Sein Lehrmeister aber antwortete ihm (und fragte) wen hast du im Verdacht? Er sprach/ es ist mir niemand verdächtig/ als der Joseph Pandira, welcher ein Huren-Hengst ist/ und nahe an ihrem Hause/ und in ihrer Nachbarschafft wohnet. Hierauff sprach sein Lehrmeister zu ihm/ mein Sohn/ gehorche meinem Rath/ und schweige still/ wann er einmahl zu ihr gekommen ist/ und sie beschlaffen hat/ so kan es nicht seyn/ daß er nicht zum andern mahl wieder zu ihr komme: Thue nach deiner Klugheit/ und stelle Zeugen wider sie/ (nemlich die Maria/) und dringe ihn/ den Joseph Pandira, vor das hohe Gericht (welches das grosse Synedrium genennet wird). Nach diesem gieng der Jüngling hinaus/ sich in sein Haus zu begeben/ und war sehr traurig. Als aber die Sache offenbahr wurde/ daß sie schwanger war/ sprach der Jochanan, nun wird man sagen/ daß sie von mir schwanger sey/ zog also wegen grosser Scham und Schande aus dem Lande Israels/ und begab sich gen Babel/ und blieb daselbst. Nach diesem gebahr die Maria einen Sohn/ und nennete seinen Nahmen Jehoscha, nach ihrem Vetter/ ihrer Mutter Bruder. Da nun der Knabe gewachsen war/ dingete und bestellte ihm seine Mutter einen Lehrmeister/ Nahmens Elchánan, welcher den Knaben lehrete/ und hatte derselbe einen guten Verstand/ etwas zu begreiffen. Es trug sich aber zu/ daß der Knabe einmahl vor dem Synedrio oder grossen Rath zu Jerusalem vorbey gieng/ und war es zur selbigen Zeit gebräuchlich/ daß ein jeder/ der vor ihnen vorüber gieng/ sein Haupt bedeckte/ und sich vor ihm bückte und neigete; Dieser Knabe aber gieng vor ihnen vorbey/ entblössete sein Haupt/ und neigete sich mit einer unverschämten Stirne nur vor seinem Lehrmeister. Da sagten sie alle/ weil er so unverschämt ist/ so ist er vielleicht ein Mamser oder Huren-Kind. Einer aber unter ihnen antwortete und sprach/ er ist gewißlich ein Mamser ubén nidda, das ist/ ein Huren-Kind/ und ein Sohn einer Unreinen. Hierauff antwortete der Schimon ben Schétaeh, und sprach/ ich erinnere mich Heute/ daß vor vielen Jahren mein Lehrjünger Jochanan zu mir gekommen/ und zu mir gesagt hat/ wehe mir wegen des Schimpffs und der Schande! dann Maria meine Braut/ (welche die Mutter dieses Knaben war/) ist von einem andern Mann/ und nicht von mir schwanger/ und dieser ist derselbige Knabe. Da ich ihn aber gefragt hatte/ wen er deswegen im Verdacht hätte: sprach er/ den Joseph Pandira, welcher ihr nächster Nachbar ist. Nachdem es aber kund worden/ daß sie schwanger war/ gieng der Jochanan alsobald aus Schamhafftigkeit gen Babel/ allwo er noch ist. Hierauff sagten sie alle/ wann dem also ist/ so ist er gewißlich ein Mámser und ben nidda, das ist/ ein Huren-Kind/ und Sohn einer Unreinen/ und bliesen mit 300. Posaunen/ und rufften wider ihn aus/ daß er ein Mamser oder Huren-Kind/ und untüchtig sey/ in die Gemeinde (in Tempel) zu gehen/ hiessen auch seinen Nahmen Jeschu, welches die erste Buchstaben seynd der Wörter jimmach schemó vesichronó, das ist/ Sein Nahme und Gedächtniß werde ausgetilget.

[33] FLAVIUS, Josephus (Übersetzer: Martin, K. *Professor): Die jüdische Alterthümer des Flavius Josephus, Zweiter Band (Köln, 1853)
Vierzehntes Buch, Vierzehntes Hauptstück
(S. 256) Die Ernennung zum Könige hatte Herodes ursprünglich gar nicht für sich auswirken wollen, weil er darauf bei den Römern, die dieselbe nur an Glieder fürstlicher Familien zu vertheilen pflegten, nicht rechnen zu dürfen glaubte, sondern dachte sie nur für seinen Schwager Aristobul, der vom Vater her Aristobul´s, von der Mutter her Hyrkan´s Enkel war, zu erlangen.
Als nun die Senatssitzung aufgehoben war, nahmen Antonius und der Cäsar Herodes in die Mitte und führten ihn, von den Consuln und sämmtlichen Würdenträgern begleitet, zum Capitol, um Opfer darzubringen und die über seine Ernennung abgefaßte Urkunde daselbst niederzulegen. Am ersten Tage seiner Regierung war Herodes Antonius` Gast und trat so die neue Würde an, die er in der hundertvierundachtzigsten Olympiade, unter C. Domitius Calvinus` zweitem und C. Asinius Polliu`s erstem Consulat erlangt hatte.

[34] JAHN, Johann (*Professor): Biblische Archäologie, Band 2, Teil 2 (Wien, 1825)
(S. 4) Herodes wurde also in der 184. Olympiade, unter den Consul Domitius Calvinus und Asinius Pollio, 37 vor Chr., in Begleitung des Antonius und des Octavianus, auf das Capitolium geführt, und dort bey abgöttischen Opfer als König eingeweiht.

[35] SCHRADER, Karl: Der Apostel Paulus, Erster Theil (Leipzig, 1830)
Zeitfolge der Jüdischen Regenten
(S. 13) 1. Herodes I.
Desselben Ernennung zum König geschah schon im Jahre 40 v. C. G., zwischen dem 1sten Januar un 8ten August, nach der Aussöhnung des Augustus und Antonius. Joseph. Antiqq. 1. XIV. c. 26. p. 499. e. f.
Das Consulat des C, Domitius II. und C. Asinius Pollio fällt in das Jahr 714 Jahr n. R. E., das 40ste v. C. G., und beginnt mit dem 1sten Januar.
(S. 14) Richtig aber wird darin bemerkt, daß die 184ste Olympiade spätestens mit dem 8ten August des Jahres 40 v. C. G. endige. Der eigentliche Anfang der Regierung des Herodes ist aber erst nach der, im Jahre 37 v. C. G., bald nach der Eroberung Jerusalems geschehenen Ermordung des Antigonus, mit welchem die Herrschaft der Hasmonäer endigte, zu setzen.

BABITS, Antal: Bibliai nevek és fogalmak (Budapest, 1988)
(269. old.) 40 - 4 Nagy Heródes Júdea királya, 37 Heródes elfoglalja Jeruzsálemet

DIE BIBEL, Einheitsübersetzung (Stuttgart, 1998) ISBN 3460330074
(S. 1441) (40)37 - 4 v. Chr. Herodes I., der Große (bzw. der Ältere), Sohn des Antipater, König über Judäa, Galiläa, Samarien, Idumäa und Peräa

SZÁNTÓ, Konrád: A Katolikus Egyház története, I. kötet (Budapest, 1983) ISBN 9633634156
(37. old.) Bár a Syria-provinciához csatolt ország a római birodalom része volt, a rómaiak egyelőre meghagyták a zsidó fejedelemséget, és a római vazallus-állam fejévé az idumeai Nagy Heródest tették, aki Kr.e. 37-től 4-ig uralkodott.

[36] FLAVIUS, Josephus (Übersetzer: Martin, K. *Professor): Die jüdische Alterthümer des Flavius Josephus, Zweiter Band (Köln, 1853)
Siebenzehntes Buch, Achtes Hauptstück
(S. 447) Hierauf starb er fünf Tage nach Antipater`s Hinrichtung, vierunddreißig Jahre nach Antigonus` Ermordung und siebenunddreißig Jahre nach seiner Ernennung zum König durch die Römer.

SCHRADER, Karl: Der Apostel Paulus, Erster Theil (Leipzig, 1830)
(S. 15) Herodes Starb im Jahre 3 v. C. G. kurz vor Ostern, bald nach einer Mondfinsterniß, als er 37 Jahr König gewesen, und 34 Jahr die völlige Herrschaft besessen hatte. Joseph. Antiqq. 1. XVII. c. 10. p. 599. g.

WINTER, Georg Benedikt (*Professor): Biblisches Realwörterbuch zum Handgebrauch für Studirende, Kandidaten, Gymnasiallehrer und Prediger, Erster Band (Leipzig, 1833)
(S. 568) Er starb, nachdem er manchen meuchelmörderischen Versuchen auf sein Leben entgangen war (Joseph. Antt. 15, 8. 3. u. 4. 17, 4. 1.) unbetrauert (wie er selbst vorausgesagt hatte Joseph. bell. jud. 1, 33.6.) im 37. J. s. Reg. als Kön., im 70. J. s. Alt. (Joseph. Antt. 17, 8. 1.), d. h. 750 R. (4 Jahre vor Anfang d. aer. dionys.), kurz vor dem Pascha Joseph. Antt. 17, 9. 3. (S. bes. Wurm in Bengels Archiv. I. 26 ff. Obige Zeitbestimmung wird auch durch die kurz vor Herodes Tode einfallende Mondfinsterniss (Joseph. Antt. 17, 6. 4.) bestätigt.).

WIESELER, Karl (*Professor): Chronologische Synopte der vier Evangelien (Hamburg, 1843)
(S. 50) Wie lange hat aber Herodes regiert und wann ist er gestorben?
Der Geschichtschreiber Josephus, welchem als gebornen Juden hier eine besondere Auctorität zukommt, berichtet uns Antiq. 17,8.1. de bell. Jud 1,33,8., daß Herodes gestorben sei im 37sten Jahre nach der Zeit, da er durch römischen Einfluß (von Antonius und Octavius unter Auswirkung eines Senatsbeschlusses) zum König ernannt war, und im 34sten Jahre nach dem Tode des Antigonus oder seiner wirklichen königlichen Herrschaft.

BAUMGARTNER, Siegmund Jacob (*Professor): Auszug der Kirchengeschichte, von der Geburt Jesu an, Erster Theil (Halle, 1743)
(S. 81) Herodes ist im 70sten Jahre seines Alters, 37sten der Rom ihm ertheilten königlichen Würde, und 34sten der nach Antigoni Tode völlig angetretenen Regierung verstorben (§. 7.16.).

IDELER, Ludwig (*Professor): Handbuch der mathematischen und technischen Chronologie, Zweiter Band (Berlin, 1826)
(S. 390) Der letztere hat ohne Zweifel Recht; denn aus der ganzen Reihenfolge der Begebenheiten geht, wie Sanclemente zeigt (De vulgaris aerae emendatione I. III, c. 6.), klar hervor, dass Jerusalem nicht vor dem Sommer 717 d. St. erobert sein könne. Hiermit stimmt auch die wiederholte Versicherung des Iosephus (Antiqq. XVII, 8,1. De bello Iud. I, 33,8.), dass Herodes 37 Jahre nach seiner Ernennung zum Könige, und 34 nach der Hinrichtung des Antigonus gestorben sei.

[37] FLAVIUS, Josephus: Geschichte des jüdischen Krieges oder vom Untergang des jüdischen Volkes und seiner Hauptstadt Jerusalem, Erster Theil (Stuttgart und Leipzig, 1836)
(S. 149) Dreiunddreißigstes Kapitel
Die Krankheit des Herodes wurde, verstärkt durch Altersschwäche und Kummer, immer gefährlicher. Er war jetzt fast siebenzig Jahre alt, und durch das Unglück seiner Kinder so niedergedrückt, daß er auch in gesunden Tagen nicht mehr froh werden konnte.

[38] FLAVIUS, Josephus (Übersetzer: Martin, K. *Professor): Die jüdische Alterthümer des Flavius Josephus, Zweiter Band (Köln, 1853)
Siebenzehntes Buch, Sechstes Hauptstück
(S. 443) Diesen Matthias also entsetzte Herodes der Hohenpriesterlichen Würde, den andern Matthias aber, der den Auflauf verursacht hatte, ließ er nebst einigen von dessen Genossen lebendig verbrennen. In derselben Nacht verfinsterte sich der Mond.

[39] IDELER, Ludwig (*Professor): Handbuch der mathematischen und technischen Chronologie, Zweiter Band (Berlin, 1826)
(S. 391) Wir kennen aber nicht bloss das Jahr, sondern auch die Jahrszeit, in die wir den Tod des Herodes zu setzen haben. Wie Iosephus berichtet (Antiqq. XII. 6,4.), entstand während seiner letzten Krankheit eine Empörung, an deren Spitze sich der Schriftgelehrte Matthias befand. Er liess die Schuldigen verbrennen, und in der Nacht, wo dies geschah, war eine Mondfinsterniss - ϰαἰ ή σελήνη τἦ αύἦτ νυϰτἰ έξέλιπεν. Unmittelbar nach seinem Tode, wie aus der Erzählung des jüdischen Geschichtschreibers erhellet, wurde das Passahfest gefeiert (VII, 9,3.). Nun trat in der Nacht vom 12 zum 13ten März des Jahrs 750 d. St. oder 4 vor unserer Zeitrechnung eine partiale Monfinsternis ein, die ich einer genauer Berechnung unterworfen habe.

[40] OLSHAUSEN, Hermann: Biblischer Commentar über sämmtliche Schriften des Neuen Testaments zunächst für Prediger und Studirende, Erster Band (Königsberg, 1833)
(S. 129) Diesen ließ Herodes mit 40 Gefährten in einer Nacht verbrennen, in der eine totale Mondfinsterniß statt fand, auf welche bald Ostern folgte. Diese Finsterniß ereignete sich in der Nacht vom 12ten auf 13ten März 750 d. St. und da weder in den nächsten Jahren vorher noch nachher Mondfinsternisse für Palästina sichtbar statt fanden, so muß Christus vor 750 d. St. geboren seyn.

[41] PAULUS, Heinrich Eberhard Gottlob (*Professor): Philologisch-kritischer und historischer Commentar über das neue Testament, in welchem der griecheische Text, nach einer Recognition der Varianten, Interpunktionen und Abschnitte, durch Einleitungen, Inhaltsanzeigen und ununterbrochene Scholien als Grundlage der Geschichte des Urchristenthums bearbeitet ist, Erster Theil (Leipzig, 1812)
(S. 225) Herodes, schon todtkrank, liess einige Anführer verbrennen ϰαι ή σεληνη τη αυτη νυϰτι εξελιπεν Archaeol. 17,6. 4. hierauf reiste H. über den Jordan ins Bad von Kallirhoë, kehrte noch nach Jericho zürück, starb 5 Tage nach Hinrichtung seines Sohns, Antipaters, wurde (17,8. 4.) sieben Tage betrauert, da (17, 9. 3. S. 602) das Pascha nahe war. Die Begebenheiten, welche noch zwischen jenem Phänomen und Herodes Tod erfolgten, fordern, dass diese Mondfinsterniss in das Ende des Januars fiele.

[42] RÖCKERATH, Peter Joseph: Biblische Chronologie bis auf das Jahr der Geburt Jesu (Münster, 1865)
(S. 252-253) Auf diesen Punkt richten sich auch die Hauptangriffe gegen unsere Zeitrechnung, indem man hat nachweisen wollen, daß Herodes schon in den Jahren 2, 4 oder 7 vor unserer Zeitrechnung gestorben sei. Die Anhaltspunkte für diese Ansätze des Todesjahres des Herodes entlehnt man den Werken des Flavius Josephus.
(S. 255) In den bisherigen Untersuchungen über das Todesjahr des Königs Herodes spielt eine von Josephus angeführte Mondfinsterniß eine Hauptrolle.
(S. 258) Es lassen sich also alle Einwendungen, welche man auf Grund der Angaben des Josephus gegen die Richtigkeit unserer Zeitrechnung erhoben hat, als unbegründet erwiesen, so daß wir an dem Zeugnisse des Evangelisten Lukas festhalten müssen, wonach Jesus am 25. Dezember des Jahres 1 vor unserer Zeitrechnung geboren wurde.

[43] SCHRADER, Karl: Der Apostel Paulus, Erster Theil (Leipzig, 1830)
(S. 15) Herodes starb im Jahre 3. v. C. G. kurz vor Ostern, bald nach einer Mondfinsterniß, als er 37 Jahr König gewesen, und 34 Jahr die völlige Herrschaft besessen hatte.

[44] JACQUIER, Francisco: Institutiones philosophicæ ad studia theologica potissimum accomodatæ, Tomus III. Pars II. (Venetiis, MDCCLXXVIII. - 1778)
(292.) In hunc usum adhiberi poterit eclipsis lunæ quam contigisse refert Josephus eadem nocte qua Herodis ægrotantis jussu Matthias populi seductor occisus est, & post quam Herodes brevem ægramque vitam traxisse legitur. Contigit autem eclipsis illa, ex tabulis astronomicis, anno Juliano 42, die 13 Martii, tribus horis ante ortum solis. Si eclipsim hanc aliquo olympiadum anno notasset Josephus, de anno quo mortuus est Herodes nullum jam foret dubium ac proinde & certo figi posset æra Christiana; cum ex Chronologorum omnium consensu certissimum fit Herodem paulo pest Christum natum obiisse.

KEPLER, Johannis: Astronomi - Opera omnia, Volumen IV. (Frankofurti A. M. et Erlangae, MDCCCLXIII. - 1863)
(S. 189-190) Sed audiamus etiam ex astronomia argumentum.
IV. Josephus disertis verbis testatur, Herodem esse mortuum inter plenilunium eclipticum et paschale. Scaliger indicat Eclipsin anno 45. Juliano, quae contigit inter 8. et 9. Januarii, si Julianus tunc cucurrisset, ut nunc currit. Hac eclipsi mirum quantum confirmetur vir ille de excessu Herodis, ut hac fiducia Josephi textui diserto, qui non ultra 37 numerat, vim quodammodo facere cogatur, sane quam invitus; ut qui ex se ipso non injuria quaerat, potueritne ignorare Josephus, quae legerit in actis Herodis?
Ego primum nego, hanc eclipsin posse esse: abfuit enim tribus integris mensibus a paschate. Morbus vero Herodis tantas moras non fert, ut qui pride Lunaris deliquii jam pro mortuo proclamatus in ipsa regia fuerat. Legatur historia totius reliqui morbi: tota enim una cum profectione trans-Jordana ad Callirhoen, et cum reditu Hierichuntem, ubi offendit primores Judaeorum, edicto forsan antea convocatos, iisque in hippodromum conclusis,
mortuus est; totum hoc, inquam, intra viginti dies includi, res ipsa clamat. Adde quod Judaeorum seditiosi socios suos aquilae demolitores, qui ea nocte, qua defecit Luna, vivi cremati fuerant, octava die a morte Herodis, adhuc ut recens interemtos deflebant, a tempo non digressi, adeo ut mendicatu viverent; at si tres jam menses lapsi, quomodo recens interemti? Haec omnia cum simul affirmet Josephus, certum est, deliquium Lunae tale fuisse, quod proximo ante paschale plenilunio contigit. Gratias tamen debeo Scaligero, qui me exemplo commonefactum ad astronomiam adduxit. Anno itaque 43. prima Martii contigit plenilunium promixe nudum, sed non eclipticum; medium tamen plenilunium cadit intra terminos eclipticos, sic ut suspicionem prima computatione facere possit eclipseos. Quodsi prima Martii plenilunium, igitur et 31. Martii. Et qua 24. Martii aequinoctium, igitur 31. Martii pascha Judaeorum. Non fuit igitur hic annus mortis Herodis, quem Suslyga dixerat. Sed verissime fuit annus 42. cujus anni 27. Martii in novilunio, quod erat aequinoctio proximum, iniit annus Judaicus, et secutum pascha 11. Aprilis. Die vero 13. Martii praecedentis Luna defecit ad 3 digitos in 20° Virginis horis antelucanis, meridionale latus umbrae Terrae transgressa. Quodsi Josepho mentiri collibuit, oportet et valde oculatum et bonum astronomum fuisse. Quodnam vero pretium fuisse dices mendacii tam laboriosi? Ergo Herodes omnio mortuus anno 42. 8 vel 9 diebus ante pascha. Hac eclipsi considerata spero, Suslygam in meam omnio sententiam iturum. Consideret ipse, si vult, annum alterum 43. a se dictum.

KLAIBER, Christoph Benjamin: Studien der evangelischen Geistlichkeit Wirtembergs, Ersten Bandes erstes Heft (Stuttgart, 1827)
(S. 50-72) III. Beweis, dass Jesus wenigstens nicht später als zu Anfang des Merz 4710 Per. Jul. geboren seyn könne
(S. 53-54) §. 9.
Dass aus astronomisch-chronologischen Gründen der Verfasser des Aufsatzes §. 2. sich mehr für das Jahr 4710 zu entscheiden gedrungen fühlt, erhellet aus seiner Aeusserung im §. 16, seines Aufsatzes (I. c. pag. 32. et 33.), wo es heisst: „Wer unbefangen diese Nachrichten bei Josephus im Zusammenhange liest, kann wohl nichts anders urtheilen, als dass die Mondfinsterniss der Nacht, in welcher Herodes die Zeloten hinrichten liess, nur etwa einige Monate dem Tode des Herodes vorangegangen seyn mag. So hat auch J. A. Bengel geurtheilt, der gleichfalls Herodis Tod, der einige Wochen vor dem Osterfeste erfolgte, auf das Jahr 4711 setzt, wenn er Ordo temp. sagt: Ergo eclipsis lunae apud Josephum quaeratur licet in exitu mensis Januarii. Indess am Ende Jänners des Jahres 4711 wird man die Finsterniss vergeblich suchen. An der historische Richtigkeit dieser, von Josephus in die Krankheits- (und Todes-) Geschichte des Herodes verflochtenen, himmlischen Erscheinung zu zweifeln, ist gar kein Grund vorhanden.
Das Resultat des Verfassers dieses Aufsatzes §. 2. ist, was gleichförmig der Verfasser des Aufsatzes §. 3. ist, was gleichförmig der Verfasser des Aufstatzes §. 3. fand, dass die von Josephus angegebene Mondfinsterniss keine andere seyn könne, als die partiale, nahe auf 6 Zoll steigende Mondfinsterniss am 13, März im Jahre 4710 der Julianischen Periode.

SEYFFARTH, Gustav (*Professor): Chronologia sacra. Untersuchungen über das Geburtsjahr des Herrn und die Zeitrechnung des Alten und Neuen Testamentes (Leipzig, 1846)
(S. IV.) Herodes, vor dessen Tode Christus geboren wurde, starb kurz vor dem Passah, und zwar, wie Josephus ausführlich erzählt, einige Monate nach einer Mondfinsterniss. Nur zwei solche Mondfinsternisse vor Ostern hat es in jener ganzen Zeit gegeben: die eine am 9. Januar 1 vor der Dion. Aera; die andere, eine unbedeutende, am 12. März 4 Jahre früher. Letztere kann nicht die gemeinte sein, weil zwischen ihr und Ostern nicht einige Monate, sondern nur wenige Tage innelagen; und folglich muss nothwendig Herodes, wie schon Scaliger bemerkt, im Jahre 1 vor der Dion. Aera gestorben sein, was auch durch viele andere Nachrichten erweislich gemacht wird.

ULLMANN, Carl: Theologische Studien und Kritiken, Eine Zeitschrift für das gesamte Gebiet der Theologie, Erster Band (Gotha, 1870)
(S. 365) In Antiqq. XVII, 6, 4 bietet uns Josephus jedoch auch noch das astronomische Bestimmungsmittel einer Mondfinsternis kurz vor dem Tode des Herodes. Nach dem Verfasser hat man die Wahl zwischen drei Finsternissen: nämlich zwischen der am 23. März 5, der am 13. März 4 und der am 10. Januar 1 v. Chr., nach der wirklichen Sachlage hat man aber nur zwischen den beiden letzteren zu wählen, denn für das Todesjahr 5 v. Chr. findet sich gar nirgends ein Moment.

WAGNER, Heinrich Adolph Eduard: Versuch eines ausführlichen Lehrbuchs der Chronologie, Erster Theil (Leipzig, 1826)
(S. 735) Eine Mondfinsterniss nemlich, die nach dem Berichte des Joseph. Antiqu. Jud. I. XVII. c. VI. §. 4. sich kurz vor dem Tode des jüdischen Königs Herodes des Grossen ereignete, soll nach Waser S. 133. seines Jahrzeitbuches diejenige seyn, die, dem astronomischen Calcul zufolge, in der Nacht vom 13ten zum 14ten Julianischen März des Jahres 4178 der Frankischen Jobelära, d. i. A. Per. Jul. 4710 oder 5 Jahr vor der christl. Zeitrechnung vorgefallen sey.

WIESELER, Karl (*Professor): Chronologische Synopse der vier Evangelien (Hamburg, 1843)
(S. 55-57) Alle diese Data führen daher auf das Resultat, daß Herodes der Große frühestens am 1sten Nisan 750, und spätestens vor dem 1sten Nisan 751 gestorben sein muß.
Eine merkwürdige Bestätigung empfängt diese Zeitbestimmung durch die Angabe des Josephus, daß kurz vor seinem Tode sich eine Mondfinsterniß ereignet habe Ant. 17, 6. 4. Eine solche für Jerusalem sichtbare Mondfinsterniß hat sich nämlich wirklich um jene Zeit in der Nacht vom 12ten auf den 13ten März zugetragen, wie Ideler und Wurm darthun, und zwar nach Idelers Bestimmung a. a. D. II. S. 392. (vgl. Wurm in Bengels Archiv Bd. 2. S. 54.) in der Nacht vom 12ten auf den 13ten März, Anfang 1 U. 48`, Ende 4 U. 12`. Der sichtbare Vollmond im Nisan oder der 15te Nisan fiel im Jahre 750 u. c. auf den 12ten April. Wenn also nach dem Vorhergehenden Herodes etwa 7 Tage vorher, also in ersten Tagen des April gestorben sein Muß, so harmonirt auch dieses Zeitmerkmal aufs beste mit dem Datum der Mondfinsterniß.

[45] BLOCK, W. D.: Das wahre Geburtsjahr Christi oder wir sollten 1862 anstatt 1843 schreiben (Berlin, 1843)
(S. 9-11) Flavius Josephus erzählt uns in seinen jüdischen Alterthümern (Buch 17, Kap. 6.) Begebenheiten aus dem letzten Lebensjahre Herodes des Grossen, die ich hier im Auszuge dem Leser vorführe:
„Der König Herodes, welcher den Tempel mit erneuerten Pracht herstellen liess, hatte, jenem mosaischen Gesetze zuwider, einen goldenen Adler über das Portal des Tempels anbringen lassen, welcher Gegenstand natürlich zu einem Aergerniss aller Gläubigen und Schriftgelehrten ward.
Zwei Schriftgelehrte dieser Nation, Judas Scariphai und Matthias Margalotti, welche als berühmte Redner und vortreffliche Ausleger des Gesetzes bei dem Volke allgemein beliebt und bekannt waren, deren Geschäft es überhaupt war, täglich die Jugend in göttlichen Dingen zu unterrichten, hatten indess bei der Kunde, dass die Krankheit des Königs unheilbar sey, demnoch beim Leben des Königs den Muth, ihre Schüler und Anhänger durch Reden und Vorträge aufzumuntern und anzuregen, jenen goldenen Adler von dem Portale des Tempels herunter zu reissen und zu vernichten, für welche That sie denselben unsterblichen Ruhm in diesem und im zukünftigen Leben zusicherten. Als sie eines Tages wieder solche Vorträge über diesen Gegenstand hielten, verbreitete sich auf einmal die Nachricht, der König sei gestorben. Sofort machten sich mehrere Jünglinge, Schüler dieser beiden Schriftgelehrten, am hellen Tage auf und rissen in Gegenwart vieler Leute, die des Gottesdienstes wegen in dem Tempel waren, den Adler herunter und zerschlugen ihn in Stücke.
Die beiden Schriftgelehrten mit mehreren ihrer Anhänger, welche den Aufstand im Tempel erregt hatten, liess er (*Herodes) einige Zeit darauf lebendig verbrennen. Hier macht nun Josephus die Bemerkung: Es habe in der nacht des Tages, an welchem die Hinrichtung jener Männer geschah, eine Mondfinsterniss stattgefunden.“
(S. 12) Jene berühmten Chronologen, deren Werke ich oben angegeben habe, machten einen Missgriff, wenn sie bei der Auswahl unter den vielen Mondfinsternissen in jener alten Zeit irrthümlich auf die Mondfinsterniss verfielen, welche sich in der nacht vom 12. zum 13. Maerz des Jahres 750 der Stadt Rom oder im Jahre 5 vor unserer gemeinen christlichen Zeitrechnung ereignete, und sie für diejenige annahmen, deren Josephus in seiner Geschichtserzählung gedenkt, ein Irrthum, in welchem sie insgesammt, wenn ich mich des Ausdruckes bedienen darf, so fest beharrten, dass er in der Folge die Quelle aller der vielen Hypothesen ward, die ihrer so unwürdig sind. Ich habe hierbei keineswegs die Absicht, den Ruf dieser berühmten Chronologen herabwürdigen zu wollen; ich sehe nur die Erfahrung bestätigt, dass die Menschen in allen Jahrhunderten nur Sklaven des Irrthums sind, und das selbst die grössten Philosophen die Ketten desselben getragen haben.
(S. 13) Man muss sich hierbei nur wundern, dass diese grossen Geister es nicht sogleich inne wurden, dass sie in Betreff der Mondfinsterniss eine falsche Wahl getroffen hatten.
(S. 18) Jeder Unbefangene wird mir demnach beipflichten, dass man wohl eher dieser Mondfinsterniss des Jahres 739 der Stadt Rom (*16 v. Chr.) das Recht einräumen müsse, sie sei diejenige, die sich kurz vor Herodes Tod ereignete, als jene des 12. März im Jahre 750 der Stadt. Aber noch ein anderer, und Zwar chronologischer Umstand bestimmte mich, die Mondfinsterniss des 16. Octobers im Jahre 739 der Stadt für diejenige zu halten, von der Josephus bemerkte, sie habe kurz vor Herodes Ableben stattgefunden.

[46] FLAVIUS, Josephus (Übersetzer: Martin, K. *Professor): Die jüdische Alterthümer des Flavius Josephus, Zweiter Band (Köln, 1853)
Siebenzehntes Buch, Sechstes Hauptstück
(S. 443-444) Herodes´ Krankheit nahm indessen immer zu, und Gott forderte augenscheinlich Rechenschaft für seine Verbrechen. Ein langsames Feuer war es, das äußerlich nicht die Glut verrieth, womit es innerlich seine Eingeweiden verzehrte. Zu diesem Uebel gesellte sich ein unersättliches Verlangen, etwas zu nehmen, dem zu widerstehen unmöglich war; dann verbanden sich damit Geschwüre in den Eingeweiden, und besonders folterten ihn grausame Schmerzen in den Gedärmen; die Füße waren ebenso, wie der Unterleib, mit einer wässerigen, durchsichtigen Flüssigkeit angefüllt; an den faulenden Geschlechtstheilen wuchsen Würmer, und wenn er sich aufrichtete, machte ihm das Athemholen sowohl des stinkenden Athems, als der Beklemmung wegen die größte Schwierigkeit; endlich mühlten Krämpfe in all seinen Gliedern, die ihm eine unwiderstehliche Kraft gaben. Alle gottseligen Männer nun, die sich auf dergleichen Deutungen verlegten, sagten einstimmig, für seine vielfältige Bosheit habe der Herr ihm diese Strafe zuertheilt. Er selbst aber hoffte, obgleich er mehr litt, als einem Menschen zu tragen möglich schien, dennoch beständig auf Besserung, ließ Aerzte kommen und brauchte alle Heilmittel, die sie nur angaben; er ließ sich sogar über den Jordan bringen und gebrauchte die Bäder zu Kallirrhoe. Diese haben neben andern vortrefflichen Eigenschaften auch die, daß sie trinkbar sind; die Quellen fließen dann in den sogenannten Asphaltsee. Als ihn hier die Aerzte in etwa erholt glaubten, ward er in eine Wanne voll Oel gelassen, wo er dem Verscheiden nahe kam. Da aber die Diener anfingen zu schreien, kam er wieder zu sich, gab nun selbst jede Hoffnung, besser zu werden, auf, ...

[47] FLAVIUS, Josephus (Übersetzer: Martin, K. *Professor): Die jüdische Alterthümer des Flavius Josephus, Zweiter Band (Köln, 1853)
Siebenzehntes Buch, Achtes Hauptstück
(S. 447) Hierauf starb er fünf Tage nach Antipater´s Hinrichtung, vierunddreißig Jahre nach Antigonus´ Ermordung und siebenunddreißig Jahre nach seiner Ernennung zum König durch die Römer.
Siebenzehntes Buch, Neuntes Hauptstück
(S. 451) Da um diese Zeit das Fest herannahte, wo die Juden väterlicher Sitte gemäß nichts Gesäuertes essen (dieses Fest, Pascha) genannt, eine Erinnerung an ihre Befreiung aus der Knechtschaft Egyptens, begehen sie mit großer Freude und schlachten an demselben eine größere Anzahl Opfer, als an irgend einem andern Feste, ...

FLAVIUS, Josephus: Geschichte des jüdischen Krieges oder vom Untergang des jüdischen Volkes und seiner Hauptstadt Jerusalem, Erster Theil (Stuttgart und Leipzig, 1836)
Dreiunddreißigstes Kapitel
(S. 151) Seit diesem Auftritt verbreitete sich die Krankheit des Königs über seinen ganzen Leib und peinigte ihn mit vielfachen Schmerzen. Das Fieber zwar war nicht allzuheftig, aber er litt an unerträglichem Jucken auf der ganzen Haut, an beständigen Schmerzen im Mastdarme, die Füße schwollen ihm, wie einem Wassersüchtigen, der Unterleib wurde entzündet und an den eiternden Schamtheilen brachen Würmer hervor. Er konnte nur noch in aufrechter Stellung und auch da nur mit Mühe athmen, und Zuckungen drangen durch alle seine Glieder. Die Wahrsager erklärten die Krankheit für eine Strafe wegen Hinrichtung der Schriftgelehrten. Trotz aller Schmerzen, hing Herodes noch immer fest am Leben und hoffte zu genesen; er dachte auf Heilmittel und ging über den Jordan, um die warmen Bäder von Kallirhoë zu gebrauchen, deren Wasser in den Asphaltsee fließt und süß genug zum Trinken ist. Er ließ sich nach Hause zurückbringen.
(S. 152) Fünf Tage nach der Hinrichtung seines Sohnes starb Herodes, nachdem er seit des Antigonus gewaltsamen Tode 34, seitdem ihn die Römer auf den Thron erhoben, 37 Jahre geherrscht hatte.
Zweites Buch - Erstes Kapitel
(S. 156-157) Zum Unglück stand eben das Passahfest bevor, zu welchem eine ungeheure Menge Juden nach Jerusalem strömt, um dort dem väterlichen Glauben gemäß zu opfern.

[48] GATTERER, Johann Christoph (*Professor): Abriss der Chronologie (Göttingen, 1777)
(S. 114) §. 153.
I. Aere von Erbauung der Stadt Rom (Aera siue Annus Vrbis Conditae: A. V. C.). Nach Varro (Epocha Varroniana), dessen Rechnung hier überall zum Grunde gelegt wird, ist A. U. 1=A. 3961 der Jul. Per.=Sonnenzirk. 13, Mondz. 9, Indikt. 1=A. 753 vor. Chr. Geb.=Olymp. VI, 4; hingegen nach den Kapitolinischen Jahrbüchern oder nach Kato (Epocha Capitolina s. Catoniana) um 1 Jahr später: also A. U. 1=A. 3962 der Jul. Per.=Sonnenz. 14, Mondz. 10, Ind. 2=A. 752 vor Chr. Geb.=Olymp. VII, 1.
(S. 134) §. 177.
Olympiaden-Aere
Die Epoche der Olympischen Spiele oder die erste Olympias fällt auf den 19ten bis 23 Julii A. 3938 der Jul. Per.=Sonnenz. 18. Mondz. 5, Ind. 8=A. 776 vor Christi Geburt.

[49] FLAVIUS, Josephus (Übersetzer: Martin, K. *Professor): Die jüdische Alterthümer des Flavius Josephus, Zweiter Band (Köln, 1853)
Fünfzehntes Buch, Elftes Hauptstück
(S. 340) Nachdem Herodes nun schon so viele herrliche Bauwerke aufgeführt, nahm er im achtzehnten Jahre seiner Regierung noch ein sehr schwieriges Werk in Angriff; er schickte sich nämlich an, den Tempel Gottes in einem weit größeren Umfange und in einer ungeheuren Höhe aufzurichten; denn er glaubte, wenn er dieß Werk zu Stande brächte, so würde es, wie es denn auch wirklich der Fall war, herrlicher sein, als Alles, was er bis dahin vollbracht, und er würde sich dadurch ein bleibendes Andenken gründen.
(S. 347-348) Endlich war noch ein dritter innerer Raum, worein nur die Priester treten durften; dieses war der eigentliche Tempel, und vor demselben stand der Altar, auf dem wir Gott die Brandopfer darbringen. In keinen dieser drei inneren Räume trat Herodes ein; denn da er kein Priester war, war ihm der Eintritt in dieselben nicht gestattet; vielmehr besorgte er nur den Aufbau der Hallen und der äußeren Räume, welcher in acht Jahren ganz vollendet wurde.
Nachdem nun auch der innere Tempel in einem Jahre und sechs Monaten von den Priestern aufgerichtet worden war, ward das Volk mit Freude erfüllt und sagte Gott Dank dafür, daß das Werk so schnell an´s Ziel gefördert worden, und daß sich der König die Vollendung desselben so eifrig hatte angelegen sein lassen. Und mit besonderer Freunde und unter den besten Segenswünschen beging es die Feier der Einweihung des Tempels (Diese Kirchenweihfeier, die wegen der Erneuerung des Tempels stattfand, ist wohl zu unterscheiden von der Kirchweihfeier, die jährlich wegen der Reinigung des Tempels durch Judas Makkabäus begangen wurde, und die sich Joh. 10,22. erwähnt findet.).
Der König opferte Gott dreihundert Ochsen; und die Uebrigen ein jeder nach seinem Vermögen; die Zahl der dargebrachten Opfer wage ich nicht zu bestimmen, weil ich nicht weiß, wie hoch ich sie anzusetzen hätte. Denn da die Feier der Vollendung des Tempels gerade auf den Tag fiel, wo der König die Regierung angetreten hatte, welchen Tag er jährlich zu feiern pflegte, so wurde das Fest um dieser zweifachen Ursache willen um so glänzender gefeiert.

[50] FLAVIUS, Josephus: Geschichte des jüdischen Krieges oder vom Untergang des jüdischen Volkes und seiner Hauptstadt Jerusalem, Erster Theil (Stuttgart und Leipzig, 1836)
Einundzwanzigstes Kapitel
(S. 94-95) Im fünfzehnten Jahre seines Königthums stellte er den Tempel neu her und schloss um ihn einen doppelt so großen Raum, als der frühere gewesen, mit Mauern ein, Alles mit ungeheurem Aufwande und ausgezeichneter Pracht. Davon zeugten besonders die großen Hallen um das Heiligthum und die nördlich neben denselben errichtete Burg.

[51] FLAVIUS, Josephus (Übersetzer: Martin, K. *Professor): Die jüdische Alterthümer des Flavius Josephus, Zweiter Band (Köln, 1853)
Fünfzehntes Buch, Elftes Hauptstück
(S. 342) Solches waren die Worte, die Herodes bei dieser Gelegenheit an`s Volk richtete; es wurden jedoch Viele durch diese unerwartete Rede in Bestürzung gesetzt; und ihr Gemüth wurde durch diesen Plan, zu dessen Verwirklichung keine Hoffnung vorhanden zu sein schien, nicht etwa erhoben, sondern vielmehr beängstigt, denn man besorgte, der König möchte den Tempel niederreißen und dann nicht die hinlänglichen Mittel besitzen, um das Werk, das er sich vorgesetzt, vollenden zu können; es erschien ihnen diese Gefahr um so größer, als ihnen das Werk selbst schwieriger erschien.
Da sie sich nun in solcher Stimmung befanden, flößte ihnen der König dadurch wieder Muth ein, daß er ihnen die Versicherung gab, er werde den Tempel nicht eher niederreißen, bis er alles, was zu seiner Vollendung erforderlich, in Bereitschaft habe. Und hierin hielt er auch Wort; denn erst nachdem er sich 1000 Wagen angeschafft, um darauf die Steine herbeizufahren, nachdem er zehntausend der erfahrensten Werkmeister ausgewählt, tausend Priestern priesterliche Kleidungen gekauft, und sie theils in der Steinhauerkunst, theils in dem Zimmerhandwerke hatte unterrichten lassen, und somit Alles gehörig vorbereitet hatte; nahm er das Werk in Angriff.

[52] FLAVIUS, Josephus (Übersetzer: Martin, K. *Professor): Die jüdische Alterthümer des Flavius Josephus, Zweiter Band (Köln, 1853)
Fünfzehntes Buch, Fünftes Hauptstück
(S. 296) Mittelweile wurde während der Schlacht bei Aktium die im siebten Regierungsjahre des Königs Herodes stattfand, Judäa von einem so großen Erdbeben erschüttert, dergleichen man noch nie erlebt hatte, so daß im ganzen Lande eine große Anzahl Viehes zu Grunde ging, auch fast 10,000 Menschen unter den Trümmern der zusammengestürzten Gebäude ihren Tod fanden. Doch war das Kriegsvolk, das sich unter freiem Himmel befand, von dem Unfalle nicht berührt worden.

[53] EUSEBIUS, Bischofs von Cäsarea: Kirchengeschichte (Stuttgart, 1839)
Fünftes Hauptstück
(S. 13-14) Es war das 42ste Jahr der Regierung des Kaisers Augustus, das 28ste nach der Unterwerfung Aegyptens und dem Tode des Antonius und der Kleopatra, mit welch letzterer die Herrschaft der Ptolemäer in Aegypten sich endigte, als unser Erlöser und Herr Jesus Christus während der damaligen ersten Schatzung (Die Schatzung oder der Census begriff nach den römischen Rechtsbegriffen außer der Zählung und Einregistrirung der Namen eine Schätzung des Vermögens in sich.), unter dem Statthalter Quirinius von Syrien, den Weissagungen von ihm zufolge, zu Bethlehem in Judäa geboren ward.

[54] SZÁNTÓ, Konrád: A Katolikus Egyház története, I. kötet (Budapest, 1987) ISBN 9633634156

[55] JANN, Franz Xaver: Kurze Anleitung die Universalhistorie nach der Geographie auf der Landkarte zu erlernen, für die studierende Jugend herausgegeben (Augsburg, 1781)
(S. 130) Der Himmel selbst, welcher beschlossen hatte, die römische Monarchie zu gründen, schien ab diesem Morde Abscheuen zu zeigen; denn von selber Stunde an solle den ganzen Tag eine Finsterniß gewesen, und sieben Tage ein Komet gesehen worden seyn. Der römische Rath ließ das Haus, in dem der Mord geschah, zumauren, und machte das Gesatz, daß in Zukunft an diesem Tage, es war der 15te des Merzes, nie kein Rath mehr sollte gehalten werden.

ABHANDLUNGEN der Churfürstlich-baierischen Akademie der Wissenschaften, Sechster Band, welcher die philosophischen enthält (München, 1769)
Zweiter Theil: DOMINICUS VON LINBRUNN: Versuch eines neuen chronologischen Systems über das Sterbjahre Jesu Christi
(S. 39-41) Unter andern Wahrzeichen, die den Tod des Cäsars begleitet haben, wird sowohl von verschiedenen Geschichtschreibern als den vornehmsten Poeten selbiger Zeit auch einer Sonn- und Mondfsverfinsterung gedacht, die in diesem Jahr vorgefallen seyn sollen. Virgilius in seinem ersten Buch Georgic., und Ovidius in dem 15ten Metamorph. machen hiervon ebenfalls eine Meldung. Die Vers des Virgilius lautet:
Ille etiam extincto miseratus Cæsare Romana
Cùm caput obscura nitidum ferrugine texit
Impiaque æternam timuerunt sæcula noctem.
Ovid. Lib. 15 Metam,
-- -- -- Solis quoque tristis imago
Lurida solicitis præbebat lumina terris.
-- -- -- Sparsi lunares sanguine currus.
Werden nun die Syzigien in dem vier und vierzigsten Jahr vor Christi Geburt berechnet, in welches Censorinus und Petavius das 5te Consulat, und den Tod des Cäsars setzen, so wird man finden, daß in diesem ganzen Jahr weder Sonnen- noch Mondsfinsterniß in Italien zu sehen gewesen.

MARO, Publius Vergilius; BURMANNI, Petri: Publii Virgilii Maronis Bucolica, Georgica, et Aenesis (Glasguae - Glasgow, MDCCLXXXIV. - 1784)
(S. 43) Publii Virgilii Maronis Georgicon: Liber primus
v. 466-468
Ille etiam extincto miseratus Caesare Romam,
Quum caput obscura nitidum ferrugine texit,
Inpiaque aeternam timuerunt secula noctem.

[56] BECKER, Karl Friedrich: Weltgeschichte, Dritter Theil (Berlin, 1828)
(S. 243) Im Idus (funfzehnten Monatstag) des März 44 war in einer Halle im Theater des Pompejus eine feierliche Senatsversammlung angesagt, in welcher man den Antrag erwartete, Cäsar bei seinem Aufbruche gegen die Parther die königliche Würde zu ertheilen; doch sollte er nur für die unterworfenen Völker König heißen, für die Römischen Bürger Dictator bleiben.
(S. 244-245) Aber indem drangen von allen Seiten Dolche auf ihn ein. Die Mörder stachen so hitzig und so unsicher, daß sie sich unter einander selbst verwundeten. Einige Augenblicke suchte der Überfallene sich den Streichen zu entziehen, als er aber auch seinen geliebten Brutus auf sich eindringen sah, hüllte er sich, von der Gewalt übermannt, in seine Toga, und sank, von drei und zwanzig Wunden bedeckt, zu den Füßen der Bildsäule des Pompejus todt nieder.

MAXIMUS, Gaius Valerius: Valerii Maximi Factorum dictorumque moemorabilium libri novem cum varietate lectionis notisque (Lipsiae - Leipzig, MDCCLXXXII. - 1782)
(S. 540-541) Spurinae quoque in consectandis deorum monitis efficacior scientia apparuit, quam urbs Romana voluit. praedixerat enim C. Caesari, ut proximos dies xxx quasi fatales caveret, quorum ultimus erat Idus Martiae. Eo cum forte mane uterque in domum Calvini Domitii ad officium convenisset, Caesar Spurinae, Ecquid scis, inquit, Idus Martias iam venisse? et is; Ecquid scis illas nondum praeteriisse? Abiecerat alter timorem, tanquam exacto tempore suspecto: alter ne extremam quidem eius partem periculo vacuam esse arbitratus est. Utinam haruspicem potius augurium, quam patriae parentem securitas fefellisset.

TRANQUILLUS, Caius Suetonius; SCHILD, Johannes: C. Suetonius Tranquillus, et in eum commentarius, exhibentz Joanne Schildio (Lugduni Batavorum - Leiden, MDCLI. - 1651)
Conspectus Librorum VIII.
C. Svetonii Tranqvilli
De XII. Caesaribus
Liber primus
C. Julius Caesar
(91-92) Et immolantem haruspex Spurinna monuit, caveret periculum quod non ultra Martias Idus proferretur. Pridie autem easdem Idus, avem regaliolum, cum laureo ramulo Pompeianæ curiæ se inferentem, volucres varii generis ex proximo nemore persecutæ, ibidem discerpserunt.

[57] GRAETZ, Heinrich (*Professor): Geschichte der Juden von den ältesten Zeiten bis auf die Gegenwart, Neunter Band (Leipzig, 1866)
(S. 242) Nach seiner (*Abrabanel) Berechnung müßte die messianische Zeit nothwendiger Weise im Jahre 5263=1503 seit der Weltschöpfung anbrechen und die Vollendung derselben mit dem Falle Roms, etwa vier Jahreswohen später eintreten (Im Jahre 1531 und 1532. Vergl. I. p. 78, 86, 102, 122; II p. 6b, 12c, III p. 16b, 22d.). Seine Berechnung war aber ebenso willkürlich und erwies sich ebenso trügerisch, wie die seiner Vorgänger, Saadia´s, Abraham b. Chija´s, Nachman´s und Gersonides´ (welche drei übereinstimmend 1358 als das messianische Jahr bezeichnet hatten) und auch die Vorausverkündigungen des Abraham Abulafia, des Mose de Leon (im Sohar) und enderer Kabbalisten.
(S. 243) Isaak Abrabanel, der das, von ihm ausgerechnete messianische Jahr und die Lämmleinische Bewegung erlebt hatte, mag nicht wenig davon beschämt gewesen sein. Er hütete sich daher, in seinen Commentarien zur einigen Büchern der heiligen Schrift, die er nach diesem Jahre vollendet hat, eine messianische Berechnung aufzustellen.

[58] KROLL, Gerhard: Jézus nyomában (Budapest, Szent István Társulat, 1982) ISBN 9633601940
(Fordította Dr. Diós István)
(88. old.) Amit Heródes ezektől az emberektől (*napkeleti bölcsektől) hallott, az nem képzelet szüleménye volt. Nem kisebb valaki, mint a hires csillagász, Kepler János végzett matematika számításokat erről a csillagról, amikor Prágában egy feltűnő jelenséget figyelt meg a csillagos égen: 1604 október 10-én a Kígyó csillagképének lábánál egy új csillag tűnt fel. Kepler azt hitte, hogy ez a nova a Jupiter és a Szaturnusz konjunkciója. A Szaturnuszt nem sokkal előbb észlelte. Mivel az ilyen találkozás számára a Kr. e. 7. évben is ismerős volt, feltételezte, hogy akkor is nova jelent meg, és ezt tartotta ő a betlehemi csillagnak. Az akkor még nem tökéletes, E. Reinhald-féle csillagtáblázat (1551) segítségével a Kr. e. 7. évre a következő három konstellációt állapította meg a Halak csillagképben: az elsőt június 22-e körül a 23. fokon, a másodikat augusztusban a 11. fokon, a harmadikat pedig decemberben a 17. fokon. Kepler a legfontosabbnak azt látta, hogy ez a nova bolygókonjunkció révén jelent meg, de véleménye később nem talált elfogadásra.

TERES, Ágoston: Biblia és Asztronomia (Gyoma, 1994) ISBN 9637775412
(S. 40) Erre a kérdésre Kepler János adta az első tudományosan megalapozott választ. Az ő érdeme maradt, hogy kimutatta az időszámításunk történelmi és asztronomiai alapjait, és felhívta a figyelmünket a Kr. e. 7-ben látható nagy konjunkcióra. Ő azonban nem ezt tartotta Krisztus születési jelének és évének. Föltevése az volt, hogy Kr.e. 6-ban a Mars, Jupiter és Szaturnusz együttállása után és annak eredményeként létrejött egy új csillag, és ezt láthatták Máté mágusai.

http://lexikon.katolikus.hu/B/betlehemi csillag.html
Magyar Katolikus Lexikon
betlehemi csillag, bölcsek csillaga:
A racionalista magyarázók szerint Jézus egész gyermekségtörténete Midrás, v. e részlet mítikus elem benne, jóllehet J. Kepler már a 17. sz. elején fölvetette, hogy a ~ nem üstökös, hanem a Jupiter-Szaturnusz bolygók konjunkciója lehetett. E két bolygó ui. a földről nézve 20 évenként találkozik, konjunkcióban áll, 258 évenként háromszor egymás után ismétlődik a konjunkció más és más csillagképben, s 794 évenként ugyanabban a csillagképben van hármas konjunkció. Kepler számításai szerint Kr. e. 7: ilyen hármas konjunkció volt a Halak csillagképben. Mivel a Jupitert a kir-ok, a Szaturnuszt a zsidók csillagának tartották, a Halak csillagkép pedig a Jupiter saját csillagháza, a bölcsek egyértelműen következtethettek arra, hogy Zsidóországban egy nagyon jelentős király született.

[59] TERES, Ágoston: Biblia és Asztronomia (Gyoma, 1994) ISBN 9637775412
(109. old.)
Benutzeravatar
Klaus Matefi
Forum Admin
 
Beiträge: 209
Registriert: 05.2013
Wohnort: Deutschland
Geschlecht:

Klaus Matefi: A betlehemi csillag és a Schemhamphoras titkai

Beitragvon Klaus Matefi » 11. Apr 2020 11:15

3, Jézus születése és kereszthalála II.



Visszakanyarodva a fejezet témájához, Jézusról az Újszövetség szinte semmit nem tudósít (kivétel Lukács 2,41-51) közel 30 éves koráig. Lukács ekkorra teszi Jézus nyilvános fellépésének kezdetét:

"Jézus mintegy harminc esztendős volt, amikor elkezdte működését." (Lukács 3,23) [1]

"Jézus pedig kezd vala lenni mintegy harmintz esztendős, ki (a` mint állítják vala) József fija vala, ki Héli fija volt." (Lukáts Evangyélioma III. rész 23) [29]

Lukács közlése szerint Jézus a 30. életévében járt, tehát már betöltötte a 29. évét, de az idézetből még nem következik, hogy a 30-at is betöltötte volna. Jézus ekkortájt kezdte meg közel (nem teljesen) 3 évig tartó nyilvános tevékenységét [60] mégpedig azzal, hogy a nem régóta a Jordán folyó partjánál tevékenykedő Keresztelő Jánossal (aki nagy valószínűség szerint Jézus féltestvére lehetett Zakariás által) megkereszteltette magát. Lukács közlése alapján Keresztelő János a működését Tibérius császár uralkodásának 15. évében kezdte. A mai hivatalos megadások szerint i.sz. 14-től uralkodott Tibérius, de ezt a téves adatot i.sz.7-re kell itt helyesbítsük, amennyiben Lukács információja megfelel a valóságnak.

"Keresztelő János - Tibérius császár uralkodásának tizenötödik évében, amikor Judea helytartója Poncius Pilátus volt, Galilea negyedes fejedelme, Heródes, Iturea és Trakhónitisz tartományának negyedes fejedelme Heródes testvére, Fülöp, Abiléné negyedes fejedelme pedig Lüszániász volt, Annás és Kajafás főpapok idején szólt az Úr Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában. Ő pedig bejárta a Jordán egész környékét, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára, ahogyan meg van írva Ézsaiás próféta beszédeinek könyvében: "Kiáltó szava hangzik a pusztában: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!"" (Lukács 3,1-4) [1]

Máté (3,1-12), Márk (1,1-8) és János (1,19-27) apostol is beszámol Keresztelő János ténykedéséről, de nem közölnek időrendi adatot ezzel kapcsolatosan. Amikor Jézust a Jordán folyó partján megkeresztelte, leszállt rá az Isten lelke egy "galamb" formájában:

"Akkor eljött Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy keresztelje meg őt. János azonban megpróbálta visszatartani őt: Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz hozzám? Jézus ezt válaszolta: Engedj most, mert így illik minden igazságot betöltenünk. Akkor engedett neki. Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt az ég, és látta, hogy Isten Lelke mint egy galamb aláereszkedik, és őreá száll. És íme, hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm." (Máté 3,13-17) [1]

"Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban. És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm." (Márk 1,9-11) [1]

"Történt, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedett, és Jézus is megkeresztelkedett és imádkozott, megnyílt az ég, leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm." (Lukács 3,21-22) [1]

"Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. Én nem ismerem őt, de azért jöttem, é azért keresztelek vízzel, hogy ismertté legyen Izráel előtt. Így tett erről bizonyságot János: Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mert egy galamb, és megyugodott rajta. Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod, hogy leszáll a Lélek, és megnyugszik rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia." (János 1,29-34) [1]

Isten Lelkének kozmikus forrása gyanánt kizárólagosan az alábbi konstelláció jöhet ekkorra számításba annak ellenére, hogy ez nem tartozik a Schemhamphoras kozmikus forrásai közé:

22.07.02. 11:57 UT +2.00 (Jordán folyó mellett, Jerikó környékén)
Nap-Uránusz konjunkció:7°/0,6°Rák;-Hold-Neptunusz-Plútó oppozíció:7°/4,9°/1,3°Bak;-Mars trigon:3°Szűz;-Szaturnusz oppozíció:3,2°Halak;-Vénusz quadrat:7,8°Iker (7,2°)

Bild

Az első fejezet eleje tájékán ([10]) utalás történt arra, hogy a kabbala titkos ismereteit az ókori chásszideusok, majd az ezekből lett esszénusok is birtokolták. Az utóbbiak közül a leghíresebb Keresztelő János volt, ennek következtében joggal feltételezhető, hogy Keresztelő János azzal is tisztában volt, hogy Jézus megkeresztelésére a Jordán folyónál melyik nap lenne a legalkalmasabb. Az esszénusok két Messiás eljövetelében bíztak. Az első egy tanító Messiás (Mashiach ben Josef - Messiás, József fia) kellett legyen, a második viszont majd az "idők végén" fellépő Messiás-király (Mashiach ben David - Messiás, Dávid fia). Ahhoz, hogy a nép elfogadja Jézus Messiásnak, ahhoz a hagyományok értelmében egy égi jelre volt szükség, amit Keresztelő János prezentálni tudott Jézus megkeresztelése alkalmából.

A Magyar Katolikus Lexikon és más források [61] is arra hívják fel a figyelmet, hogy a Keresztelő János-féle keresztelés nem azonos az egyház által elfogadottal, és értékében illetve jelentőségében is lényegesen elmarad a Jézus keresztjére hivatkozva praktizált keresztelés mögött:

"keresztség (lat. baptismus): az első és legfontosabb szentség, mely megnyitja az utat a többi szentségek felé, általa az ember megszabadul a bűnöktől, Isten gyermekévé születik újjá, és eltörölhetetlen jeggyel Krisztushoz hasonlóvá válva az Egyház tagja lesz.
A keresztség kezdettől fogva az Egyházba való beiktatás szentsége volt, még ha nem is nevezték mai értelemben vett szentségnek. Úgy szolgáltatták ki, mint ami bekapcsolja a hívőt a megváltás misztériumába (Róm 6,4), Krisztus testének tagjává teszi (Gal 3,27), és megjelöli a Szentlélek pecsétjével.
Jézus keresztsége Jánosnál a Jordánban nem tekinthető úgy, mint ami összefügg az egyházi keresztséggel."
[62]

"János keresztsége nem elegendő az Isten országának elnyerésére és a Szentlélekben való részesedésre (ApCsel 19,1-6). Az evang-ok és az ApCsel a különbséget a vízzel, ill. a Szentlélekkel való keresztelés ellentéte révén emelik ki (Mt 3,11; Mk 1,8; Lk 3,16; Jn 1,33; ApCsel 1,5; 11,16). Ebből következően ~ értékben mögötte áll a későbbi ker. keresztségnek, ahogy az előfutár János is kisebb, mint a Messiás, akire leszállt és rajta is maradt a Szentlélek (Jn 1,33)." [63]

Ezek az idézetek tehát megnyugtató válasszal szolgálnak arra nézve, hogy az itt bemutatott X-kereszt mégiscsak szóba jöhet (egyéb híján!) Jézus megkeresztelkedésekor leszálló "Lélek" kozmikus forrása gyanánt. A legtalálóbb és tömör véleményt a német evangélikus teológus, Matthias Schneckenburger (1804 - 1848) fogalmazta meg ezzel kapcsolatban:

"János megkeresztelt és megtartott Jézus fellépése után is maga körül tanítványok egy csoportját; igen, ő kétséget kizáróan a Messiás tulajdonképpeni ragyogó fellépését várta, mint a tanítványai Act. 19,23 csak később, ő az utat akarta csak előkészíteni. A János-tanítványok ismét meg lettek keresztelve, és megjegyezve mellette határozottan, hogy a János-keresztelés csak egy utalás volt a jövendő Messiásra." [64]

A János-féle keresztelés a csúcspontját Jézus megkeresztelésekor érte el, aminek hatására Jézusra leszállt Isten Lelke. A későbbiekben látni fogjuk, hogy a Jézus megkeresztelésekor leszálló isteni Léleknek a kozmikus forrását ugyanazon égitestek alkották, mint a Jézus messiási mivoltát megpecsételő kozmikus keresztet, aminek égisze alatt halt kínhalált, de az X-kereszt szellemi hatása magasan elmaradt az utóbbihoz viszonyítva. Röviden összegezve: a Keresztelő János-féle keresztelés és az azzal párosuló X-kereszt előjele, előhírnöke volt Jézus keresztre feszítésének és az akkor létrejövő messiási keresztnek. Ezekről a mennyei dolgokról szinte biztosra vehetően János az édesapjától Zakariás paptól értesülhetett a korábbiakban, aki már a 3 éves Máriát erre utalva fogadta a jeruzsálemi Templomban. Az egész csak egy vallási legenda lenne, vagy pedig egy tudatosan előre kitervelt eseménysorozat az égi (mennyei) történések tükrében? A Pál-féle kereszténység hitvilágának megváltását szolgáló keresztre feszítés már egy évtizedekkel korábban konkrétan elhatározott terv volt, amit esetleg az ősi asztrológiában is jártas Szanhedrin pártfogolt azzal a céllal, hogy a világ népei számára egy térítő vallást hozzanak létre abból a célból, hogy a "végidőkre", azaz napjainkra előirányzott ószövetségi Messiás fellépését előkészítse? Esetleg maga az iszlám is ebből a célból lett életre hívva? Kérdés kérdés hátán... Erre a hihetetlennek tűnő kérdéssorozatra a középkor leghíresebb és legnagyobb talmudtudósa, Moses Maimonides igyekszik megadni a választ (Előző fejezet [30]).

Máté, Márk és Lukács arról írnak, hogy Jézust a Jordán folyó partján történt megkeresztelése után a "Lélek" kivitte a pusztába, ahol 40 napi böjtölést követően megkísértette az Ördög, amiről a korai egyház legbefolyásosabb alakja, Tertullianus (~150 - 220) is említést tesz [65]:

"Jézus megkísértése
Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: "Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré." Ő így válaszolt: "Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, és így szólt hozzá: "Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: Angyalainak parancsot ad, és azok tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe." Jézus ezt mondta neki: "Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!" Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: "Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem." Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!" Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki."
(Máté 4,1-11) [1]

"Jézus megkísértése
A Lélek pedig azonnal kivitte a pusztába. Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki."
(Márk 1,12-13) [1]

"Jézus megkísértése
Jézus Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélek indítására a pusztában tartózkodott negyven napon át, miközben kísértette az ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de amikor azok elmúltak, megéhezett. Ekkor az ördög így szólt hozzá: "Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré." Jézus így válaszolt neki: "Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember." Ezután felvitte az ördög, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát, és ezt mondta neki: "Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez." Jézus így válaszolt neki: "Meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj." Ezután elvitte őt Jeruzsálembe, a templom párkányára állította, és ezt mondta neki: "Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat innen, mert meg van írva: Angyalainak megparancsolta, hogy őrizzenek téged és tenyerükön hordoznak, hogy meg ne üsd lábadat a kőben." Jézus így válaszolt neki: "Megmondatott: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet." Amikor az ördög elvégzett minden kísértést, eltávozott tőle egy időre."
(Lukács 4,1-13) [1]

Jézus megkísértésének napja szinte biztosra vehetően 22. augusztus 11-re esett. 1977 évvel később ezen napon látta meg a napvilágot Immánuel, az Ószövetség Messiása. Az "ördögi megkísértés" kozmikus háttereként az alábbi konstelláció jöhet számításba:

22.08.11. 14:25 UT +2.00
"MC"-Mars:28,8°Szűz;-Uránusz quadrat:2,8°Rák;-Neptunusz-Plútó oppozíció:3,9°/0,4°Bak;-Szaturnusz sextil:1,1°Halak (5,1°)

Bild

János az evangéliumában három Peszách ünnepről tesz említést, nevezetesen: 1, Jézus megkeresztelését követően (2,13), amikor kiűzte a kufárokat és pénzváltókat a jeruzsálemi Templomból; 2, a "csodálatos kenyér- és halszaporitással" (6,4) kapcsolatosan; 3, Jézus elfogatásával (11,55-57) és megölésével (19,14-16) összefüggésben. János az 5. fejezet 1-ben nem Peszách ünnepre utalt, mivelhogy ha arra akart volna, értelemszerűen meg is nevezte volna azt, mint az említett három esetben tette. A János általi megkeresztelése és a kereszthalála között nem telt el három év, hanem két év és 9 hónap.

A Pál kezdeményezésére megalkotott újszövetségi könyvek azt állítják Jézusról, hogy ő Istennek tartotta magát (Máté 28,18-19; János 1,18; 1030; 10,37-38; 14,10-11; etc.). Mivel Jézus egyetlen sort se írt le személyesen tanításaiból, és az általunk ismertek is csak kínhalálát követően évtizedekkel lettek megírva, amelyek az idők folyamán még változtatásokon is átmentek, ennek következtében ezek hitelessége akár meg is megkérdőjelezhető...

Az ószövetségi írástudók azt állították Jézusról, hogy benne nem a "Szentlélek" lakozott:

"Belzebub van benne, és hogy az ördögök fejedelmének a segítségével űzi ki az ördögöket" (Máté 9,32-34; 12,22-28; Márk 3,22-30; Lukács 11,14-20) [1]

Ezzel szemben Jézus viszont határozottan az írástudók és farizeusok Istenét, azaz JHVH-t nevezte ördögnek:

"Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem. Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet. Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja. Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem. Közületek ki tud rám bűnt bizonyítani? Ha az igazságot mondom, miért nem hisztek nekem? Aki az Istentől van, hallja az Isten beszédeit; ti azért nem halljátok, mert nem az Istentől valók vagytok." (János 8,42-47). [1]

A Szanhedrin úgy döntött, hogy megöletik Jézust (Máté 26,3-4; 27,1; Márk 14,1; 15,1; Lukács 22,2; 23,1; János 11,45-53; 18,14), ami feltételezhetően nem egy friss döntés volt, hanem Mária 3 éves korában is már tervbe lehetett véve. Ennek érdekében elfogattatták Jézust, de mivel a Szanhedrinnek nem volt joga halálos ítéletek meghozatalára [66], ezért átadták ebből a célból Júda római helytartójának, Poncius Pilatusnak. Pilátus bűntelennek találta Jézust (Máté 27,24; Lukács 23,4; János 19,4) és jelképesen mosta kezeit, de végül kénytelen volt a Szanhedrin által felbíztatott tömegek követelésének (Máté 27,15-25; Márk 15,6-15; Lukács 23,18-25; János 18,38-40; 19,4-16) eleget tenni és keresztre feszíttette Jézust a Peszách ünnep előkészületi napján. Jézus ekkor már betöltötte a 32. életévét és a 33-ban járt. A koráról és erről a szomorú eseményről a Babiloni Talmud is beszámol [67]:

"Babiloni Talmud Szanhedrin 106. b. .. „Balaám, a Sánta (=Jézus) 33 esztendős volt, amikor Pintiasz (=Pontius Pilatus), a Rabló megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett."
"Szanhedrin 43,a - Peszach előestélyén felakasztották Jézust, 40 napig kiáltott előtte a kiáltó: Jézust, a Názáretit megkövezésre ítélték, mert varázslást művelt, Izraelt elcsábította és hűtlenné tette Istenhez. Aki azonban mentő körülményt tud számára, jöjjön mondja el. De nem találtak mentő körülményt, és 40 napi várakozás után Peszach előestélyén kivégezték." [68]

Kajafás főpap, a Szanhedrin elnöke szándékosan időzítette Jézus keresztre feszítését a 3785. év Peszách ünnepére:

"Egyikük pedig, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben azt mondta nekik: Ti nem értetek semmit. Azt sem feszitek fontolóra: jobb nektek hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen. Mindezt pedig nem magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az esztendőben, megjövendölte hogy Jézus meg fog halni a népért; és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse." (János 11,49-52) [1]

Jézus utolsó szavai az alábbiak voltak mielőtt kilehelte volna lelkét Máté és Márk olvasatában:

"Éli, éli, lamá sabaktáni! azaz: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" (Máté 27,46) [1]

"Elói, Elói, lámá sabaktáni! - ami azt jelenti: "Én Istenem, én Istenem miért hagytál el engem?" (Márk 15,34) [1]

Jézus a "bűntelen" születési adottságából adódóan a halála pillanatában átérezhette azt, hogy az akkor uralkodó erős negatív szellemi impulzus nem azonosítható a lélekadó Atyjának születéskori szellemi hatásával, ezért arra döbbenhetett rá, hogy a Jóisten magára hagyta és kiszolgáltatta a gonosznak:

Jézus keresztre feszítése
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15. - Peszách ünnepe!)
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció:9,8°/10,8°/4°Kos;-Hold oppozíció:9,8°Mérleg;-Uránusz quadrat:9,7°Rák;-Neptunusz-Plútó oppozíció:12,9°/9°Bak (6,8°/8,9°)

Bild

Bild

Jézus keresztre feszítését az alkímiai háttérrel rendelkező alkotások egy szabályos, vagy T-keresztre feltekeredett, illetve felszögezett kígyóvál ábrázolják, ami abból ered, hogy a születését szignáló kozmikus kígyó (Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció) kínhalálakor egy T-keresztet alkotott a zodiákusban.

Bild
Ammerschwihr (Elzász) Eglise St. Martin

Máté (27,45-52), Márk (15,33-35) és Lukács (23,44-46) elmondása szerint déltől három óráig "sötétség lett az egész földön". Mivel Peszách ünnep előkészületi napja volt, ami minden esetben teliholdkor van, ezért teljes napfogyatkozás esete szóba se jöhet. Többek között Johann Joseph Ignaz von Döllinger (1799 - 1890) teológus professzor, a müncheni egyetem egykori rektora inkompetens módon mégis összepárosította a zsidók Peszách ünnepét (Nisan 15.) teljes napfogyatkozással [69]... Phlegon által prezentált alaptalan kommentárt Sextus Julius Africanus (+240) keresztény krónikás is határozottan elutasította. Ez említett sötétség kizárólagosan "szellemi sötétség" lehetett csak, ami Jeruzsálemben délben érhette el a csúcspontját, amikor a kozmikus kereszt egyik ága, a Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció az "ég csúcsához", a Zenithez (M.C.) ért. Jelen esetben ezt az együttállást máshogy kell elbírálni, mivel egy kozmikus kereszt egyik ágát képezte.

Amennyiben kizárólagosan csak a Schemhamphoras kozmikus forrását vennénk itt figyelembe, abban az esetben egy T-kereszttel lenne dolgunk, de ebben az esetben ezt a T-keresztet a Neptunusz és Plútó planéták egy szabályos keresztre egészítették ki. Hogy ismerhették-e akkoriban ezeket, azt igazolni nem lehet, de ennek ellenére mégis részt vettek akkor a konstelláció kialakításában. Szinte biztosra vehető Pál alábbi sorai alapján, hogy legalább a Neptunusz jelenlétével tisztában voltak:

"Krisztus főpapi áldozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál
Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett."
(A zsidókhoz írt levél 9,11-12)
"Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét." (A zsidókhoz írt levél 9,15)
"A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat. Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal." (A zsidókhoz írt levél 9,22-23) [1]

Jézus keresztre feszítése nem pénteki napon történt (Máté 27,62; Márk 15,42; Lukács 23,54; János 19,31). A bibliafordításokban Máté, Márk és Lukács úgy szólnak arról a napról, hogy az szombat előtti nap volt. János evangéliumában már a pénteki nap szerepel, pedig azokban az időkben a zsidók számokkal jelölték a hét napjait, a 7. nap volt a pihenőnap, amit a korábbiakban még nem neveztek Sabbath-nak, ellenben az újhold (Ros Chodes) napjára, telihold (járéách málé) napjára és ünnepnapokra alkalmazták a Sabbath kifejezést. A következő idézet jól szemlélteti, hogy a Sabbath (szombat) szót a zsidók az Ószövetségben se a mi általunk megszokott szombati napra használták:

"Mózes III. könyve, 16. fejezet
29. És legyen nektek örök törvényül: a hetedik hónapban, a hónap tizedikén sanyargassátok magatokat, semmi semmi munkát ne végezzetek, a benszülött és az idegen, aki tartózkodik köztetek.
30. Mert ezen a napon szerez engesztelést érettetek, hogy megtisztítson benneteket; minden vétkeitektől megtisztultok az Örökkévaló színe előtt.
31. Szombatok szombatja legyen az nektek, sanyargassátok magatokat; örök törvény ez."
[71]

Bild

A héber naptár hetedik hónapjának tizedik napja minden évben más napra esik (2009.09.28-án, hétfőn volt; 2010.09.18-án, szombaton volt; 2011.09.29-én, csütörtökön volt; 2012.09.26-án, szerdán volt, etc.), tehát egyáltalán nem számít kritériumnak, hogy a mi fogalmaink szerinti szombat legyen. Amennyiben a mai értelemben vett pénteki napon feszíttették volna keresztre Jézust, abban az esetben egyértelműen meg tudták volna már az idők folyamán pontosan határozni annak időpontját, hiszen aznap volt Peszách ünnep előkészületi napja is. Ez logikus módon nem lehetett érdeke se az Újszövetség megalkotóinak, se a bibliafordítóknak és legkevésbé a keresztény egyházaknak... Jézust egy mai naptári rendszer szerinti vasárnapon ölették meg, és nem azért szedették le még aznap a keresztről, mert másnap Peszách volt (János 19,31), hanem eleve tiltotta az Ószövetség az akasztott embert éjjelre fennhagyni a kivégzőeszközön:

"Ha valakit halálra ítélnek a vétkéért, és kivégzik, ha fára akasztod, ne maradjon hotteste éjjelre a fán. Temesd el még aznap, mert átkozott Isten előtt az akasztott ember. Ne tedd tisztátalanná földedet, amelyet Isten, az Úr ad neked örökségül!" (Mózes V. 21,22-23) [1]

A véleményem szerint a keresztények a vasárnap megünneplésével Jézus kereszthalálát ünneplik, amiről a hívő tömegeknek a legcsekélyebb fogalmuk sincsen. Jézus egy hús-vér halandó volt, ennél fogva fel se támadhatott halottaiból, legfeljebb Pál ötlete nyomán abból a célból, hogy az "idők végére", azaz napjainkra beharangozott ószövetségi Messiást, Immánuelt a keresztények "Jézus második eljövetele" gyanánt várják hosszú évszázadokon keresztül és akceptálják majd:

"És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik, úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye. Másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre." (A zsidókhoz írt levél 9,27-28) [1]

A már korábban is említett "Toledoth Jeshu" című, VIII. században héber nyelven megjelent kiadvány azt állítja, hogy Péter (Simon Kepha) a Szanhedrin megbízásából kiadta magát Jézus apostolának abból a célból, hogy félrevezesse Jézus követőit [72]. Szinte biztosra vehetően Pálról akarta elterelni a joggal feltételezhető gyanút a "Toledoth Jeshu" megalkotója.

A néphagyományok szerint is Júdás április elsején, azaz Jézus keresztre feszítésének napján lett öngyilkos (Mt 27,3-5; Csel 1,17-18) [73].

Az ószövetségi misztérium kozmikus "sátra" az a fajta kozmikus kereszt, aminek égisze alatt Immánuel világra jött 1999.08.11-én. Ezen kereszt típushoz kötődik Ábrahám emberáldozat kísérlete, Mózes Sínai szövetségkötése, etc. Pál ezt a kereszt fajtát a levelében alárendelte az i.sz. 25.04.01-én realizálódott keresznek, ami csak úgy lenne megmagyarázható, hogy legalább a Neptunusz pozíciójával is tisztában kellett legyen. Ez egyáltalán nem lehetetlen, hiszen az első fejezetben már volt arról szó, hogy ezt a bolygót is ismerték a beavatottak (1, fejezet: [23]).

Aki némi ismeretekkel rendelkezik az ősi asztrológia terén, az tisztában van azzal is, hogy az itt bemutatott szabályos kozmikus kereszt (+) lényegesen negatívabb hatásfokú, mint a Jézus megkeresztelésekor létrejött X-kereszt. Ennek az az oka, hogy a 90° és a 180-os fényszögek, aspektusok komoly feszültséget okoznak, ellenben a 60° és 120°-os fényszögek harmónikus aspektusoknak számítanak.

Most már érthetőbbé válik az a keresztény hagyomány, ami a Keresztelő János-féle keresztelést alárendeli Jézus kereszthalálában történő keresztelésnek:

"nem tudjátok, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk?" (A rómaiakhoz írt levél 6,3) [1].

A keresztény keresztelkedési szertartás lényege voltaképpen a Jézus halálakor megvalósult kozmikus kereszt jelének felvétele, a homlok kereszttel történő megjelölése által. Ez nem Pálék találmánya volt, hanem az Ószövetségből vették át ezt a hagyományt:

"Izrael Istenének dicsősége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán, és így szólt hozzá: "Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyűségek miatt, amelyeket művelnek benne." A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: "Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta! Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!" Megkezdték tehát a véneken, akik a templom előtt voltak.
És így szólt hozzájuk: "Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg halottakkal az udvarokat, induljatok!" Azok elindultak, bejárták a várost és pusztítottak."
(Ezékiel 9,3-7) [74]

"A kereszt igéje Isten hatalma. Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje" (A korinthusiakhoz írt levél 1,18). [1]

A keresztény beavatás szentségei (keresztség, bérmálás, bűnbánat és utolsó kenet) egyaránt Jézus kereszthalálakor jelenlévő kozmikus kereszt szellemi hatásával ("Szentlélek") kapcsolatosak.

Az ószövetségi írástudók azt állították Jézusról, hogy benne Belzebub lakozott (Máté 9,32-34; 12,22-28; Márk 3,22-30; Lukács 11,14-20), mivelhogy számukra Isten jele egyértelműen a kereszt volt, ezzel szemben Jézus a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek együttállásakor "bűntelenül" jött a világra. A keresztény felfogás szerint Jézus a kereszthalálakor magára vette a "rossz egész terhét" (1505), a világ bűneit:

"Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!" (János 1,29)

A Pál-féle kereszténység az emberiség megváltását nem a Jézusnak tulajdonítható helyes etikai tanításokban és azok általános elfogadásában jelöli meg, hanem "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (A zsidókhoz írt levél 9,15 [1]) megvalósult kereszthalálában (A rómaiakhoz írt levél 3,23-26; A galatákhoz írt levél 3,13-14; Az efezusiakhoz írt levél 1,7; A kolosséiakhoz írt levél 1,13-14; Péter I. 1,17-19). Pál magyarázatának értelmében erre azért volt feltétlenül szükség, mert "az első szövetség sem léphetett életbe vér nélkül" (A zsidókhoz írt levél 9,18 [1]), és a "törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, a vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat" (A zsidókhoz írt levél 9,22 [1]). Jézus tehát egy páskabárány szerepét kellett betöltse (A korinthusiakhoz írt I. levél 5,7; Péter I. 1,19) a tulajdonképpen véres áldozatnak szánt keresztre feszítése alkalmából, amit a Peszách ünnep előkészületi napjára időzítettek (Máté 26,2; Márk 14,1; Lukács 22,1/7; János 18,39; 19,14). Ezen a napon a zsidó vallási szokások szerint évről évre egy hibátlan páskabárányt (Mózes II. 12,1-14; Mózes III. 23,4-5; Mózes V. 16,1-7) kellett feláldozzanak Istenüknek, JHVH-nak, az Ezsdrás által történelmi tényként feltüntetett Exodusra emlékezve.

Jézus születési konstellációjának utalnia kellett a kereszthalálára is, amire egy XIX. század közepe táján megjelentetett könyv is felhívja a figyelmet:

"A születése utal a halálára. A világba jövetele utal a világból való kimenetelére." (saját fordítás) [75]

Ezzel összhangban van Magyar Katolikus Lexikonban olvasható alábbi idézet:

"A Legenda Aurea állítja, hogy a Háromkirályokat vezérlő csillagban a Kis Jézus kereszttel, fején töviskoronával tűnt föl, mintegy utalva az Ecce Homo eljövendő nagypénteki királyságára (Rogier van der Weyden képén: Berli, Áll. Múz. 15. sz.)." [76]

Bild
József Jézussal (kezében kereszt), szentkép

A keresztény megváltás alapfeltétele Jézusnak a kereszten kiontott vére:

"Megváltásunkat vére árán nyertük el." [77]

Több templomban, vagy képtárban is találkozhat az ember olyan képzőművészeti alkotással, melyen a keresztre felszögezett Jézus sebeiből kihulló vért angyalok fogják fel kelyhekben (Maria Laach-Kolostortemplom; Straßdorf-Alte Kirche; etc.); más alkotásokon a kereszt egy kis "medence" közepén áll és a kifolyó vére a kereszt alatt gyűlik össze, amiből a körül állók isznak (Szeged, Alsóvárosi templom, mellékoltár), vagy vérében megmártóznak. A Jézus kiömlő vérének tisztelete valójában a kereszt szellemi hatásának, "Isten ereje" kiáradásának, a kozmikus sárkány "vérének" a tisztelete, ami ószövetségi eredetű. A mítikus sárkányok Kínában pozitív jelentéssel bírnak, ezzel szemben a keresztény mitológiában negatív szerepet képviselnek, a bűn és a halál kozmikus forrásainak tekintik őket, de a kozmikus Krisztus (JHVH) tőlük nyeri az erejét...

Pál a Krisztus keresztjének ellenségeire hívja fel a figyelmet, mintha azok gonosz emberek lennének:

"Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtamnektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők a Krisztus keresztjének ellenségei; az ő végük kárhozat, hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek." (A filippiekhez írt levél 3,18-19) [1]

Jézus kereszthalála valódi dátumának (25.04.01) látszólagosan ellentmond a napjainkban még érvényben lévő és elfogadott kronológia által meghatározott Poncius Pilátus júdeai helytartóságának időtartama, ugyanis ezt tévesen i.sz 26 - 36-ig datálja. Mint Nagy Heródes és Tibérius császár esetében, úgy Poncius Pilátussal kapcsolatosan is korrekcióra szorulnak a nevéhez fűződő időpontok, azért legalább 4 évvel korábban kellett elfoglalnia a Júdea római provinciában a helytartói hivatalát, amiből az következik, hogy azt i.sz. 19/22 - 29/32-ig kellett betöltse.



Források:

[60] FRIEDLIEB, Josef Heinrich (*Professor): Geschichte des Lebens Jesu Christi (Schaffhausen, 1858)
(S. 116) Ueber die Dauer des öffentlichen Lebens Jesu
Dagegen entschieden sich der heil. Hieronymus und Epiphanius, gestützt auf die bei Johannes genannten Passah-feste, für zwei Jahre und mehrere Monate des öffentlichen Lebens Jesu. Einen noch längern Zeitraum nahmen Eusebius, Theodoret und ein Anonymus bei Origenes an, welche das öffentliche Wirken Jesu nach einer andern Rechnung auf drei Jahre und mehrere Monate festsetzten. Das Chronicon Paschale Vol. I. p. 416 citirt eine Stelle aus dem Briefe des heil. Ignatius ad Trall. (c. 10 der längern Recension), worin mitgetheilt wird, daß Christus drei Jahre gelehrt habe. Der Chronist selbst bestimmt p. 408 und 415 die Zeit des öffentlichen Leben Jesu auf drei Jahre und sechs und siebzig Tage. Auch Nicetas Seidus (Patr. Nov. Bibl. T. VI. p. 492) rechnet für das öffentliche Leben Jesu drei Jahre.

SZÁNTÓ, Konrád: A Katolikus Egyház története, I. kötet (Budapest, 1983) ISBN 9633634156
(44. old.) Kb. hároméves nyilvános működése után kereszten fejezte be a földi életét.

[61] HAUPT, Erich (*Professor): Der erste Brief des Johannes. Ein Beitrag zur biblischen Theologie (Colberg, 1869)
(S. 254) Bei der christlichen Taufe freilich sind das Wasser und die Geistesmitteilung in der Taufe allerdings so untrennbar verbunden, dass sehr wohl durch das Wort Wasser das Ganze, auch das himmlische Gut, bezeichnet werden kann: irdisches Zeichen und himmlisches Gut liegen im Sacrament eben untrennbar ineinander. Ganz anders stand es aber bei der Taufe Johannis. Die war durchaus kein sacramentaler Act und gab an sich gar nicht den heiligen Geist, so wenigm dass gerade im Gegensatz zu seiner eigenen Taufe Johannes sagen konnte, Christus werde mit dem heiligen Geiste taufen: vergl. Ev. 1,33.

[62] http://lexikon.katolikus.hu/K/keresztség.html
Magyar Katolikus Lexikon
keresztség

[63] http://lexikon.katolikus.hu/J/János keresztsége.html
Magyar Katolikus Lexikon
János keresztsége

[64] SCHNECKENBURGER, Matthias: Ueber das Alter der jüdischen Proselyten-Taufe und deren Zusammenhang mit dem johannischen und christlichen Ritus (Berlin, 1828)
(S. 54) Johannes taufte und hielt einen Jüngerkreis um sich auch nach Jesu Auftreten; ja er erwartete ohne Zweifel den eigentlichen glanzvollen Auftritt des Messias, wie seine Jünger, Act. 19,23, erst später, er wollte bloß den Weg bereiten. Die Johannes-Jünger wurden wieder getauft, und dabei ausrücklich bemerkt, daß die Johannes-Taufe nur eine Hinweisung auf den kommenden Messias gewesen sey.

[65] TERTULLIAN (Übersetzt: Franz Anton von Bernard): Q. Sept. Flor. Tertullian's sämmtliche Schriften, Zweiter Band (Augsburg, 1838)
(S. 19) XV. Von der Taufe
Worauf der Herr, nach der Taufe in die Wüste zurückgezogen und vierzig Tage fastend, darthat, daß der Mensch Gottes nicht vom Brode lebe, sondern vom Worte Gottes; und daß die Versuchungen der Böllerey und Unmäßigkeit des Bauches durch die Enthaltsamkeit vernichtet werden.

[66] http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás forabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.
Nem tudom, honnan vette sajátos információit? A zsidó és az izraelita szó ugyanazt jelenti, csak etimológiája (nyelvi magyarázata) különbözik. És nem csupán Jézus volt zsidó, hanem minden egyes tanítványa, tehát az apostolok is. Jézust a rómaiak feszítették keresztre (ezt a kivégzési módszert is csak a rómaiak gyakorolták), a zsidóknak akkor már rég nem volt pallosjoguk. Sot, a korabeli beszámolók szerint a babilóniai fogság után (az idoszámításunk elotti 6. századtól fogva) az önálló zsidó (izraeli) államban egyáltalán nem hajtottak végre halálos ítéletet. A magam részérol egyébként minden vallást és minden vallás hívét tisztelem, sot a saját meggyozodésemet sem szeretném rájuk eroltetni. Üdvözlettel: R.T.

[67] GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babilonische Talmud, Band VIII.
Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main 1996 ISBN 3633541063
Synhedrin VI, i Fol. 43a
(S. 631-632) Am Vorabend des Pesahfestes henkte man Jesu. Vierzig Tage vorher hatte der Herold ausgerufen: Er wird zur Steinigung hinausgeführt, weil er Zauberei getrieben und Jisraél verführt und abtrünnig gemacht hat; wer etwas zu seiner Verteidigung zu sagen hat, der komme und bringe es vor. Da aber nichts zu seiner Verteidigung vorgebracht wurde, so henkte man ihn am Vorabend des Pesahfestes!?“

GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Band IX.
Jüdische Verlag, Frankfurt am Main (1996) ISBN 3633541063
Synhedrin IX.i,ii Fol. 106b
(S. 111-112) Auch den Zauberer Bileám, den Sohn Beórs; wieso Zauberer, er war ja Prophet!? R. Johanan erwiderte: Anfang war er Prophet, nachher wurde er Zauberer. R. Papa sagte: Das ist es, was die Leute sagen: Sie stammt von Fürsten und Herrschern, hurt aber mit einem Tischler. Töteten die Jisraéliten zu den übrigen von ihnen Erschlagenen hinzu durch das Schwert. Rabh sagte: Sie vollzogen an ihm die vier [gerichtlichen] Todesarten: Steinigung, Verbrennung, Enthauptung und Erdrosselung.
Ein Minäer fragte R. Hanina: Hast du vielleicht gehört, wie alt Bileám geworden ist? Dieser erwiderte: Dies befindet sich nicht ausdrücklich in der Schrift; da es aber heißt: die Blutgierigen und Falschen werden ihr Leben nicht auf die Hälfte bringen, so wird er wohl dreiunddreißig oder vierunddreißig Jahre [alt geworden sein]. Jener sprach: Du hast recht; ich habe das Kollektaneum Bileáms gesehen, und in diesem stand geschrieben: Dreiunddreißig Jahre war der lahme Bileám alt, als ihm der Mörder Pinhas tötete.

[68] SZÁNTÓ, Konrád: A Katolikus Egyház története, III. kötet (Budapest, 1987) ISBN 9633634822
(42. old.) A Talmud Jézusról

[69] DÖLLINGER, Johann Joseph Ignaz von (*Professor, Rektor der Universität München): Christenthum und Kirche in der Zeit der Grundlegung (Regensburg, 1868)
(S. 41) Darauf aber bezeugte er sein Erlösungswerk als vollbracht, und indem er seinen Geist in die Hände seines Vaters befahl, starb er, am Freitag den 15ten Nisan oder 7ten April 783, J. 30 der christlichen Aera. Die außenordentlichen Naturerscheinungen bei seinem Tode, die Sonnenfinsterniß und das Erdbeben deuteten an, wie die ganze Natur in die Mitleidenschaft bei dem Tode ihres Gebieters gezogen war, und der Riß in dem das Allerheiligste verdeckenden Tempelvorhang zeigte, wie durch den Tod des Erlösers die Scheidewand gefallen, und der ganzen Menschheit der Zutritt zum Allerheiligsten, zum Reiche Gottes auf Erden geöffnet sei.

SZÁNTÓ, Konrád: A Katolikus Egyház története, III. kötet (Budapest, 1987) ISBN 9633634822
(43. old.) Phlegon, aki Hadrianus császár (117-138) felszabadított rabszolgája volt, írja a kisázsiai Trallészből (*saját megjegyzés: [70]): A 202. olympias negyedik évében teljes napfogyatkozás állott be, amilyent azelőtt sohasem észleltek, és a nap hatodik órájában beállt az éjszaka, úgy hogy az égen a csillagok is láthatóvá lettek. Egész Bithiniát hatalmas földrengés látogatta meg, és Nicea legnagyobb részét elpusztította. („Scriptores rerum mirabilium Graeci“, edidit Antonius Wetermann, Brunsvigiae 1839. 205-212. o.)
A jelzett teljes napfogyatkozás és földrengés Krisztus életének 32/33-ik évében volt. Számos történész szerint a földrengés Palesztinat is megrázta s a napfogyatkozás ott is fellépett, mégpedig akkor, amikor Jézus Krisztus meghalt a keresztfán.

[70] LANGE, Johann Peter (*Professor): Das Leben Jesu nach den Evangelien dargestellt, Zweites Buch, Dritter Theil (Heidelberg, 1846)
(S. 1603-1604) Ueber die Erwähnung der von den Evangelisten berichteten Verfinsterung der Erde bei alten Schriftstellern vergl. Neander S. 756. „Häufig berufen die Kirchenväter der ersten Jahrhunderte auf das, was Phlegon, der Verfasser einer Chronik unter dem Kaiser Hadrian über dieß Ereigniß sagt. Eusebius führt in seiner Chronik dessen eigne Worte an unter dem vierten Jahre der 202 Olympiade: ἔϰλειψις ήλἰου μέγἰστη τὦν έγνωσμένων πϱότεϱον, ϰαἰ νύς ὦϱα ἔϰτη τἦςήμέϱας έγένετο ὦστε ϰαἰ άστέϱας έν ούϱανὦ φανἦναι.” Ein großes Erdbeben in Bithynien habe einen großen Theil Nizäa zerstört. L. c. p. 614. - Somit war also die von Phlegon erwähnte Sonnenfinsterniß auch keine gewöhnliche, sondern ein Phänomen, welches mit einem großen Erdbeben zusammenhing. Wenn also Hug bemerkt, die Stelle Phlegons passe nicht hieher, weil er von einer Sonnenfinsterniß rede, die zur Zeit der israelitischen Ostern undenkbar sei - so hat er die nähere Beziehung jener Sonnenfinsterniß auf das Erdbeben übersehen.

MÖSL, Vital: Geistliche Reden auf die Festtage des Jahres, Zweene Theile, Erster Theil (Salzburg, 1774)
(S. 134-135) Phlegon ein Heid, ein Freygelassener des Kaisers Adrians erzehlet die wunderbare Finsterniß, und das Erdbeben, welche sich bey dem Tode Jesu Christi ereignet haben. Er sagt (De Olymp. L. 13.): In dem vierten Jahre der 202. Olympiade ereignete sich eine so grosse und erstaunenswürdige Sonnenfinsterniß, dergleich man noch niemal gesehen hat. Der Tag verwandelte sich um die sechste Stunde in eine so schwarze Nacht, daß man die Sterne an dem Himmel sehen konnte. Zu gleicher Zeit spürte man in Bythinien eine starkes Erdbeben, wodurch in der Stadt Nicäa viele Häuser über den Haufen geworfen wurden.

ABHANDLUNGEN der Churfürstlich-baierischen Akademie der Wissenschaften, Sechster Band, welcher die philosophischen enthält (München, 1769)
DOMINICUS VON LINBRUNN: Versuch eines neuen chronologischen Systems über das Sterbjahre Jesu Christi
(S. 81) Das sicherste Kennzeichen des Sterbjahres Christi ist wohl jene wunderbare Sonnenverfinsterung, die sich der evangelischen Geschichte gemäß bey dem Tod Christi ereignet, und ganze 3 Stunden lang gedauert hat, zu einer Zeit, da der Mond der Sonne gerade entgegen stand, und wo folglich nach dem ordentlichen Lauf der Natur keine Sonnenfinsterniß seyn konnte. Diese außerordentliche Finsterniß mit zugleich erfolgtem Erdbeben haben sogar auch einige heydnische Geschichtschreiber aufgezeichnet, wovon hauptsächlich Phlegon Trallianus gerühmt wird, der dieselbe, wie aus dem Chronicon des Eusebius zu ersehen, auf das 4te Jahr der 202ten Olympiade angegeben hat. (Eusebius in Chronico ad annum Christi 33. Phlegon in 13 Volumine ita seribit CCII. Olympiad. anno 4. Ecclypsis solis magna fuit, quanta numquam antea contigisse legitur, nox enim hora sexta diei tanta fuit, ut etiam Astra in Cælo apparerent, ingentique tremore terra mota est circa Bythiniam.)
(S. 82-83) Es ist aber dennoch dabey noch zu erinnern, daß Phlegon die Jahr der olympischen Spiele nur von den Sommermonathen gezählet, wie es auch Censorinus, Dionysius von Halicarnaß und mehr andere Geschichtschreiber von dem 2. und 3ten Jahrhundert gethan haben, oder wie oben der Anfang der Stadt Rom in das erste Jahr der 7ten Olympiade gesetzt worden, das ist, gleichwie Dionysius hiermit nichts anders sagen wollen, als daß die Stadt Rom in dem julianischen Jahr zu erbauen angefangen worden, in welchem das 7te olympische Spiel eingefallen ist, also hat auch Phlegon in Beschreibung dieser Finsterniß kein anders, als jenes Jahr anzeigen wollen, in welchem das vierte der 202ten Olympiade zu laufen angefangen hat, wiewohl in dem Monath März, wo dieses geschehen, noch das dritte Jahr dieser Olympiade im Gang gewesen ist.

[71] A Tóra.
Mózes harmadik könyve
Iskolai használatra (1922)
Fordította: Dr. Bernstein Béla
(47. old.)

[72] EISENMENGER, Johann Andreas (*Professor für herbräische Sprache an der Universität Heidelberg): Entdecktes Judenthum/ Oder Gründlicher und Wahrhaffter Bericht/ Welchergestalt Die verstockte Juden die Hochheilige Drey-Einigkeit/ Gott Vater/ Sohn und Heil. Geist/ erschrecklicher Weise lästern und verunehren/ die Heil. Mutter Christi verschmähen/ das Neue Testament/ die Evangelisten und Aposteln/ die Christliche Religion spöttisch durchziehen/ und die gantze Christenheit auff das äusserste verachten und versuchen; ... (Königsberg, 1711)
(S. 285-288) Es begab sich aber nach solchen Dingen/ daß der Streit unter den Christen und Juden/ (unter welchen ein Unterscheid zu machen ist/) sehr zunahm; dann wann ein Christ einen Juden ins Gesicht bekam/ brachte er denselben um das Leben/ und nahm das Elend biß in das dreyßigste Jahr je länger je mehr überhand: die Christen versammleten sich auch mit tausenden/ und zehen tausenden/ und verhinderten die Israeliten auff das Fest (nach Jerusalem) zu gehen/ so daß ein grosser Jammer in Israel war/ gleichwie an demjenigen Tage gewesen war/ als das Kalb/ (dessen Exodi cap. 32. gedacht wird/) ist gemacht worden/ und wußten sie nicht/ was sie thun solten. Ihr (der Christen) Religion auch nahm immerdar zu/ und giengen zwölff gottlose Abtrünnige/ (verstehe die zwölff Apostel/) hinaus/ und begaben sich in zwölff Königreiche/ und weissageten mitten unter der Menge des Volcks falsche Weissagungen/ verführten auch die Israeliten/ daß sie ihnen nachfolgeten/ dann sie wahren Leute von grossem Ansehen/ und bekräfftigten den Glauben an JEsum/ dieweil sie sagten/ daß sie von dem Gehenckten wären gesendet worden/ und folgte ihnen ein grosses Volck von den Kindern Israel nach. Als nun die Weisen die böse Sache sahen/ mißfiel es ihnen gar sehr/ daß eine solche Thorheit in Israel begangen wurde/ und sprach einer zu dem andern/ weh uns! dann wir haben gesündiget/ daß in unsern Tagen solches Übel in Israel sich zuträgt/ dergleichen wir und unsere Väter nicht gehöret haben. Es schmertzte sie also sehr/ so daß sie lassen und weineten/ und ihre Augen gen Himmel auffhuben/ und sprachen: Ach du Herr/ himmlischer GOTT! gib uns einen Rath/ was zuthun sey/ dann wir wissen nicht/ was wir thun sollen: Unsere Augen wenden wir zu dir/ dann das unschuldige Blut wird mitten unter deinem Volck Israel/ wegen des Huren-Sohns/ und Sohns des Unreinen vergossen. Wie lang soll uns dieser zu einem fallstrick seyn/ daß die Hand der Christen über uns Gewalt habe/ und sie unserer viel tödten; daß nur wenig von uns übrig bleiben? dieses geschicht wegen der Sünden deines Volcks/ des Hauses Israels/ in welchen es verstricket ist. Gib du uns aber/ um deines Nahmens willen/ einen Rath/ was zu thun sey/ daß wir von der Versammlung der gottlosen Christen mögen abgesondert werden. Da sie nun ausgeredet hatten/ stund ein alter Mann von den Eltesten auff/ welcher Simon Kepha hieß/ und sich der Bath oder Bas kol, das ist/ der Tochter der Stimme (welches eine Gattung der Propheceyung seyn soll/ wie oben in dem sechsten Capitel/ pagina 265. angezeiget worden/) bedienete/ und sprach zu ihnen: meine Brüder/ und mein Volck/ wann es euch gefällig ist/ so will ich die Gottlosen von der Gemeine Israels absondern/ und sollen dieselbe keinen Theil/ noch Erbschafft unter Israel haben/ doch mit dem Beding/ daß ihr die Sünde/ (welche ich dadurch begehe/) auff euch nehmet. Hierauff antworteten sie alle/ und sagten/ wir wollen die Sünde über uns nehmen/ thue nur/ wie du gesagt hast. Nach diesem gieng der Simon, des Kepha Sohn/ in den Tempel/ und schrieb den grossen Nahmen/ (das ist/ den Schem hammphorásch) auff/ riß sein Fleisch auff/ und legte die Schrifft darein/ und gieng aus dem Tempel/ thate die Schrifft heraus/ und lernete den Nahmen/ und begab sich darauff in die Haupt-Stadt der Christen (nach Rom/) schrie mit lauter Stimme/ und sprach/ ein jeglicher/ der an JEsum glaubet/ komme zu mir/ dann ich bin sein Apostel oder Gesandter. Da kamen sie in grosser Menge/ wie der Sand/ der am Ufer des Meers ist/ zu ihm/ und sagten zu ihm/ gib uns ein Zeichen/ daß du sein Gesandter seyst. Da fragte er sie/ was vor ein Zeichen begehret ihr von mir: sie aber antworteten/ dieselbige Zeichen/ welche JEsus bey seinem Leben gethan hat/ thue du uns auch. Hierauff sprach er zu ihnen/ bringet mir einen Aussätzigen her: und sie brachten ihm einen/ und er legte seine Hand auff ihn/ und siehe er war geheilet. Weiter sprach er zu ihnen/ bringet mir einen Todten her: und als sie einen vor ihn gebracht hatten/ legte er seine Hand auff ihn/ und er wurde wieder lebendig/ und stund auf seine Füsse. Nachdem nun dieselbige Gottlosen solches gesehen hatten/ fielen sie vor ihm nieder auff die Erde/ und sagten zu ihm: du bist gewißlich von JEsu gesandt/ dann er hat uns solches bey seinen Lebzeiten gethan. Der Simon Kepha aber sprach darauff zu ihnen/ ich bin von JEsu gesandt/ und hat derselbe mir befohlen/ zu euch zu gehen; so schweret mir/ daß ihr nach allem/ was ich euch befehle/ thun wollet: da antworteten sie insgesamt/ und sagten/ wir wollen alles thun/ was du uns befehlen wirst. Darüber sprach der Simon Kepha zu ihnen/ wisset/ daß der Gehenckte/ (das ist/ JEsus) die Israeliten/ und ihr Gesetz gehasset habe/ wie Esaias (cap. I. V. 14.) geweissaget hat: Eure Neumonden und jährliche Feste hasset meine Seele. So wisset auch/ daß er keinen Gefallen an Israel habe/ wie Hoseas (cap. I. V. 9.) gepropheceyet hat: Dann ihr seyd nicht mein Volck. Und wiewohl er die Gewalt hat/ dieselbige in einem Augenblick von der Welt auszurotten; so will er sie doch nicht vertilgen/ sondern sie gehen lassen/ damit man von Geschlecht zu Geschlecht sich erinnere/ daß er sey gehencket und gesteiniget worden/ und an die grosse Pein und Plagen/ die er/ euch von der Höllen zu erlösen/ ausgestanden hat/ gedencke: deswegen lässet er euch jetzunder warnen/ und befiehlet euch/ daß ihr keinem Juden mehr etwas böses thut. Und wann ein Jude zu einem Christen sagt/ gehe mit mir eine Meile/ so soll er zwo Meilen mit ihm gehen: wann ihm auch ein Jude einen Streich auff den lincken Backen giebt/ so reiche er ihm auch den rechten Backen dar/ damit sie (die Juden) ihren Lohn in dieser Welt empfangen/ in der zukünfftigen Welt aber in der Höllen gestraffet werden mögen. Wann ihr dieses thun/ so werdet ihr würdig seyn/ mit ihm in seiner Wohnung zu sitzen. Siehe er gebietet euch auch/ daß ihr das Fest der ungesäuerten Brod nicht feyren/ sondern den Tag seines Todes feyerlich begehen sollet. Und an statt des Pfingst-Fest sollet ihr den viertzigsten Tag/ von der Zeit an zu rechnen/ da er ist gesteiniget worden/ biß daß er gen Himmel gefahren ist/ feyren. An statt des Lauberhütten-Festes aber sollet ihr den Tag seiner Geburt feyern; an dem achten Tag aber nach seiner Geburt/ sollet ihr das Fest seiner Beschneidung halten. Da antworteten sie alle/ und sprachen/ alles/ was du geredet hast wollen wir thun/ wann du nur bey uns bleibest. Darüber sagte er zu ihnen/ ich will unter euch bleiben/ wann ihr mir dasjenige thut/ was er (nemlich Jesus) mir befohlen hat/ daß ich keine andere Speise als Brod der Trübsal essen/ und Wasser des Elends trinken soll: so sollet ihr mir einen Thurn mitten in der Stadt bauen/ in welchem ich bis zu meinem Tod verbleiben will. Da sagten sie/ wie du geredet hast/ so wollen wir thun: und sie bauten ihm einen Thurn/ und gaben ihm denselben zur Wohnung ein/ und reichten ihm täglich seinen behörigen Theil an Brod und Wasser/ und wohnete derselbe darinnen/ biß daß er starb. Er aber hatte (in währender Zeit/ da er sich allda auffgehalten/) dem Gott unserer Väter/ Abrahams/ Isaacs und Jacobs gedienet/ und sehr viel Poetische Sachen gemacht/ welche er in alle Gräntzen Israels geschickt/ damit ihm solches in allen Geschlechtern oder Zeiten zur Gedächtniß dienen solte. Alle Poetische Sachen/ auch die von ihm gemacht waren/ hat er seinen Rabbinen zugeschicket. Und der Simon wohnete sechs Jahr in demselbigen Thurn/ und als er sterben wolte/ befahl er/ daß man ihn in den Thurn begraben solte/ welches sie auch thaten. Nach diesem wurde ein Binjan mecúar, das ist/ schändliches Gebäu (verstehe eine Kirche/) über denselben gebauet/ und stehet selbiger Thurn noch in Rom/ und wird Peter genennet/ welches der Nahme des Steins ist/ auff welchem er bis auff den Tag seines Todes gesessen war/ (dann Petra in der Lateinischen/ und Kepha in der Chaldäischen und Syrischen Sprache einen Stein heisset.) Nachdem aber der Rabbi Simon Kepha gestorben war/ stunde ein Mann auff/ welcher Elias hieß/ und klug war/ derselbe gieng nach seines Hertzens Gutdüncken hin/ und kam nach Rom/ und sprach zu ihnen/ (den Römern:) wisset/ daß der Simon Kephas euch betrogen hat/ dann JEsus hat mir befohlen/ und gesagt: Gehe hin/ und sprich zu ihnen/ es lasse sich niemand in den Sinn kommen/ daß ich das Gesetz verachte/ wer beschnitten seyn will/ der lasse sich beschneiden/ wer aber nicht beschnitten seyn will/ der lasse sich mit dem stinckenden Wasser/ (so wird das Tauff-Wasser hier spöttlich genennet/) tauffen: wird er aber nicht getauffet/ so hat er deswegen keine Gefahr in der Welt zu besorgen. Er hat auch befohlen/ daß ihr nicht den siebenden/ sondern den ersten Tag/ an welchem der Himmel und Erde ist erschaffen worden/ feyern sollet. So hat er auch ihnen viel böse Gesetze gegeben: und sie sprachen zu ihm/ gib uns ein wahrhafftes Zeichen/ daß JEsus dich gesandt habe; er aber fragte sie/ was vor ein Zeichen begehret ihr: Indem er aber noch nicht ausgeredet hatte/ fiel ein grosser Stein von einem Greuel (das ist/ Tempel oder Kirchen) herunter/ und zerschmetterte ihm die Hirnschale. Also müssen/ o HErr! alle deine Feinde umkommen: die dich aber lieben/ sollen seyn wie die Sonne/ wann sie auffgehet in ihrer Macht.

[73] DER SAMMLER - Ein Blatt zur Unterhaltung und Belehrung Beilage zur Augsburger Abendzeitung (30. Dezember 1873; Nr. 144)
(S. 573) Die Unglückstage
Die Masuren wiederum stimmen den Tyrolern in Bezug auf den 1. Dezember bei, behaupten jedoch, daß am 1. April Judas der Verräther sich erhängt und am 1. August Kain seinen Bruder Abel erschlagen habe.

DEUTSCHES VOLKSBLATT FÜR MÄHREN (Olmütz, Samstag 29. November 1873; Nummer 48.)
(S. 3) Die Unglückstage
Die Masuren wiederum stimmen den Tirolern in Bezug auf den 1. Dezember bei, behaupten jedoch, daß am 1. April Judas der Verräther sich erhängt und am 1. August Kain seinen Bruder Abel erschlagen habe.

GÖTTERT, Karl-Heinz: Daumendrücken - Der ganz normale Aberglaube im Alltag (Stuttgart, 2004) ISBN 9783159503059
(S. 207) Aprilscherz
Ist es >christlicher< gemeint, nämlich mit der Tatsache verbunden, dass sich am 1. April Judas erhängt hat?

TOEPPEN, Max: Geschichte Masurens. Ein Beitrag zur preußischen Landes- und Kulturgeschichte (Danzig, 1870)
(S. 506-507) Die schlimmsten der bösen Tage sind der 1, April, an welchem sich Judas der Verräther erhängt hat, der 1. August, an welchem Kain seinen Bruder Abel erschlug, und der 1. December, an welchem Sodom vom Erdboden vertilgt wurde.

UJVÁRY, Zoltán: Népszokások és népköltészet - Válogatott tanulmányok (Debrecen, 1980)
(474. old.) Ehhez meglepően hasonlít a következő példa Arad megyéből: "Kíválóan szerencsételen napok április 1, mert e napon akasztotta fel magát Júdás;

http://miepit.gportal.hu/gindex.php?pg= ... id=5119688
Dr. Tóth Judit : Szent Korona, a mágikus pecsét c. könyvének ismertetése
A könyvből megtudhatjuk, hogy Húsvét és Pünkösd miért akkor van, amikor van, és az is kiderül, hogy a hagyományok szerint Júdás halálának napja április 1-je, ekkor vetett véget életének önkezével az áruló apostol. Jézus Krisztus ekkor éppen Pilátus előtt állt. Egy napon haltak meg!

http://www.fszek.hu/konyvtaraink/kozpon ... e_hid=3698
Fövárosi Szabó Ervin Könyvtár
2011-09-15 09:10:11
Bolondok napja
Április 1-je az indás növények vetőnapja is volt, minden más munka végzésére szerencsétlennek tartották ezt a napot, mert a nép úgy hitte, Júdás ezen a napon akasztotta fel magát.

https://www.alon.hu/aktualis/2020/03/ap ... ok-unnepek
Április havi népi megfigyelések, babonák és ünnepek
Április 1. Hugó valamint Júdás felakasztásának a napja: nem jó kezdő nap, semmit sem kell (szabad) ezen a napon elkezdeni. Hugó előtt nem szabad elkezdeni a szőlő metszését!

https://www.heiligenlexikon.de/Kalender ... April.html
Ökumenisches Heiligenlexikon
April
Nach christlicher Legende soll Judas Ischariot, der Verräter Jesu, an einem 1. April geboren worden sein oder aber sich per Strick das Leben genommen haben. Auch soll Luzifer an einem 1. April in die Hölle hinabgefahren sein. So gesehen ist dieser Tag ein Unglückstag.

https://www.brauchtum.de/de/sommer/aprilscherz.html
Bonifatiuswerk der deutschen Katholiken e.V. - Paderborn
Vielfach gilt aber der erste Tag eines Monats als Unglückstag, drei davon sogar als die unglückintensivsten. An erster Stelle gilt dies wiederum für den 1. April. Als Begründungen werden angeführt: An diesem Tag wurde Judas Iskariot geboren, an diesem Tag erhängte sich Judas Iskariot, an diesem Tag fand der Himmels- oder Engelsturz statt, bei dem Satan aus dem Himmel gestoßen wurde.

[74] https://szentiras.hu/SZIT/Ez9
Szent István Társulati Biblia

http://maranatha.uw.hu/Biblia/ez.htm
A Katolikus Biblia - Szent István Társulat

https://www.bibliacatolica.com.br/die-b ... zechiel/9/
Bíblia Católica Online
(Das Buch Ezechiel 9,3-6)
Die Herrlichkeit des Gottes Israels schwebte von den Kerubim, über denen sie war, hinüber zur Schwelle des Tempels. Er rief den Mann, der das leinene Gewand anhatte und an dessen Gürtel das Schreibzeug hing. Der Herr sagte zu ihm: Geh mitten durch die Stadt Jerusalem und schreib ein T auf die Stirn aller Männer, die über die in der Stadt begangenen Gräueltaten seufzen und stöhnen. Und ich hörte, wie er zu den anderen sagte: Geht hinter ihm her durch die Stadt und schlagt zu! Euer Auge soll kein Mitleid zeigen, gewährt keine Schonung! Alt und jung, Mädchen, Kinder und Frauen sollt ihr erschlagen und umbringen. Doch von denen, die das T auf der Stirn haben, dürft ihr keinen anrühren. Beginnt in meinem Heiligtum! Da begannen sie bei den Ältesten, die vor dem Tempel standen.

[75] CASPER, A.: Christi Fusstapfen in vier Büchern (Leipzig, 1861)
(S. 3) Seine Geburt weist auf Seinen Tod. Sein kommen in die Welt weist auf Sein Gehen aus der Welt.

[76] http://lexikon.katolikus.hu/H/Háromkirályok.html
Magyar Katolikus Lexikon

[77] http://lexikon.katolikus.hu/K/krisztológia.html
Magyar Katolikus Lexikon
Benutzeravatar
Klaus Matefi
Forum Admin
 
Beiträge: 209
Registriert: 05.2013
Wohnort: Deutschland
Geschlecht:

Klaus Matefi: A betlehemi csillag és a Schemhamphoras titkai

Beitragvon Klaus Matefi » 14. Apr 2020 16:44

4, Ószövetségi misztérium kozmikus keresztje és szerepe a zsidó vallástörténetben I.



Miután rájöttem arra, hogy az Ószövetség beavatottja 1999.08.11-re várják Messiásuknak, Immánuelnek a világra jövetelét, amikorra az asztrológiában, kabbalah-ban, hermetikus ismeretekben és a héber nyelvben is jártas, zsidó származású Nostradamus a rettegés nagy királyának az égből történő eljövetelét vetítette előre, a következő feladatnak azt tűztem ki magam elé, hogy visszamenőlegesen felderítsem az elmúlt évezredekben kialakuló ugyanolyan felépítésű kozmikus keresztek kialakulásának időpontjait, melyek összevetve a zsidó és keresztény vallástörténettel, esetleges további feltárási lehetőséget biztosíthatnak majd a számomra. Az ötlet szerencsére kifizetődött, ugyanis a kitartó és fáratságot nem kímélő munkámat egy idő után siker koronázta. 1999.08.11-től időben visszafelé haladva az elmúlt ~4000 év alatt összesen 14 azonos struktúrájú keresztet találtam az 1999.08.11-i keresztet is beleértve. Ezt követően fel kellett tárnom, hogy ezek a konstellációk milyen vallástörténeti eseményhez kőtődhettek, hiszen ha egy ilyen kereszttől várták Messiásuk születését, akkor a korábbiak is feltételezhetően fontos történésekkel párosultak. A végkövetkeztetéseim az alábbi módon alakultak:

Bild
A korábbi időkben realizálódott Nap-Hold konjunkciók esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól, ami abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióin.

Aki türelmesen végignézte, az ismét találkozik az "illuminátus piramissal", ami az US egydolláros bankjegy hátoldalán díszeleg. A piramis 13 szintű, a tetején pedig a "mindent látó szem", "JHVH-Lucifer szeme", ami azonos az 1999.08.11-én létrejött, teljes napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt szellemi hatásával. Az USA-ban 1782-ben lett szimbólumként bevezetve. Az egydolláros papírpénzre 1933-ban került fel, a 32. fokon beavatott szabadkőműves, Franklin Delano Roosevelt (1882 - 1945) elnök rendelete következtében. Az "illuminátus piramis" alján látható évszám (MDCCLXXVI - 1776) több mint valószínű, hogy Johann Adam Weishaupt (1748 - 1830) álltal 1776.05.01-én létrehozott illuminátus rendre utal. A lubavicsi rebbe, Menachem Mendel Schneerson (? - 1994) rabbi, a Chábad Lubavics chászid messianisztikus mozgalom néhai vezetője, akit követői Messiásnak tartottak, 1986-tól kezdve vasárnaponként tömegesen fogadta látogatóit a new yorki "főhadiszállásán" (Easter Parkway 770-ben), akiket egytől egyig ropogós egydollárosokkal ajándékozott meg, feltételezhetően abból az indíttatásból, hogy felhívja figyelmüket a betervezett közelgő messianisztikus globális világkorszakra. (Lásd még 2. fejezet 15, [15]).
Az "illuminátus piramis" 14. szintjét, a "mindent látó szemet" az amerikai okkultista, prédikátor és "összeesküvés-elmélet gyártó" John Wayne Todd (1950 - 2007.11.10.) tartotta "Lucifer szemének" [1]. A keresztény hitre áttért Todd 1974-ben az Ohio állambeli Dayton-ban egy okkult könyvkereskedést nyitott, és az illuminátusok illetve Rothschildok tevékenysége ellen igyekezett fellépni. [[A Rothschild dinasztia becsült vagyona az 1990-es években ~100 billió (100 000 000 000 000) dollárra rugott [2], ami a színarany jelenlegi árfolyamán (52311 dollár/kg) 1 911 643 tonna aranynak felel meg, ami körülbelül 11-szerese a Földünk összes aranykészletének. Egy 46,2 méter élhosszúságú színarany (999,9) kockával egyenértékű... AZ USA jelenlegi államadóssága ~25 044 800 000 000, azaz ~25 billió dollár.]] Todd tevékenységének az vetett végett, hogy megvádolták nemi erőszakkal és ezért 30 év börtönbüntetésre ítélték. 17 év letelte után pszichiátriai intézetbe (The South Carolina Department of Mental Health) zárták, ahol 2007.11.10-én (egyesek szerint 11-én) tisztázatlan okokból távozott az elők sorából. Todd azt hangoztatta többek között, hogy az "illuminátus piramist" mint jelképet a Rothschild család készítette 1776.05.01-én az USA címeréül, és világszerte ezt ünneplik a laikus tömegek május elsején. Az illuminátusok egy globális pénzügyi összeomlást követően, egy általános káoszt kihasználva ("Abdo ab chao" - azaz "Rend a káoszból") szándékozzák a világ országai feletti vezetést átvenni. Ez a mottója a szabadkőműves Skót Ritus 33°-ának is [3]. Némi rálátása lehetett erre John Wayne Todd-nak, ugyanis 1972-ig a Rothschildok által vezetett illuminátusok úgynevezett "13-ak Tanácsának" ("Große Druidenrat") volt az egyik főpapja. Eliphas Lévi (1810-1875; eredeti neve Alphonse Louis Constant) keresztény kabbalista és okkultista eképpen nyilatkozik a szabadkőművesség féltve őrzött titkáról:

"A szabadkőművesség csak egy rettenetes titok következtében olyan befolyásos, ami annyira jól őrzött, hogy maguk a legfelső fokon beavatottak se ismerik." (saját fordítás) [4]

Bild
Isztriai félsziget, egy régi siremlék (farkába harapó kígyó, középen a "mindent látó szem")

Amint láthatjuk, a "mindent látó szem" nem kizárólag az "illuminátus piramis" tetején díszeleg, hanem példának okáért a fenti sirkövön a "végidők" keresztjének, az úgynevezett "ítélet" keresztjének szellemi hatását, vagyis JHVH-t helyettesíti, de a szexualmágiát (rituális önkielégítést, közösülés különböző fajtáit, etc.) praktizáló "Keleti Templomos Rend" ("Ordo Templi Orientis" - O.T.O.) logóján, sőt a keresztény egyházak szimbólumrendszerében is gyakran megtalálható. Templomok mennyezetein, oltárokon illetve azok tetején láthatóak gyakran.

Bild
Kenzingen, St. Laurentius Kirche

Az illuminátusok körében "mágikus" számként számontartott 23, lehetséges hogy az 1999.08.11-e és a 2022.08.12-e közti kapcsolatra és időtávolságra hivatott célozni. (Lásd még 2. fejezet 15.)

A rövid bevezető után térjünk rá a 13 ekvivalens felépítésű kozmikus kereszttel kapcsolatos vallástörténeti események kifejtésére:


Ábrahám emberáldozat kísérlete

Az alcím esetleg egyesekben azt sejtethetné, hogy itt egy valóságos történelmi esemény tárgyalása fog következni, amiről jelen esetben szó sincsen. Az elkötelezettlen és elfogulatlan kutatók egy része joggal tartja Ábrahámot és a Tóra szereplőit csupán kitalált személyeknek, akik a Tóra megalkotója fantáziájának a szüleményei. A Tel-Aviv-i Egyetem Régészeti Intézete volt igazgatójának, Izrael Finkelstein(1949 -) régészprofesszornak az a meggyőződése, hogy Ábrahám és az ősatyák egytől egyig kitalált szereplői az Ószövetségnek, és a manapság vallásos tiszteletben tartott sírjaikat Nagy Heródes (i.e. 78 - i.e. 8) uralmának idején készítették [5]. Finkelstein (1949 -) professzor és Neil Asher Silberman (1950 -) törtenész által írt "Keine Posaunen vor Jerico - Die archäologische Wahrheit über die Bibel" cimű könyvben felvetődik a sokakat érdeklő és érintő kérdés:

"Létezik valamilyen támpont ahhoz, hogy Ábrahám, Izsák és Jákob ősatyák - és Sára, Rebeka és Ráhel ősanyák - ténylegesen éltek-e?" (saját fordítás) [6]

Ennek megnyugtató megválaszolására nem kerül sor a könyvben, mivelhogy ezt régészeti ismeretek alapján képtelenség lenne igazolni, vagy záfolni, ellenben a későbbi ószövetségi események hitelességét régészeti feltárásokra hivatkozva kizártnak ítélik meg. Nevezetesen a zsidók egyiptomi fogságát (az ott-tartózkodásukat és kivonulásukat - az exodust - Jeciát Mickrajim), a 40 évi pusztai vándorlásukat, Dávid és Salamon királyok nevével fémjelzett birodalmat. Mivel a következő két alfejezet éppen Mózessel és Salamonnal fog foglalkozni, ezért irreleváns lenne itt ezeket tovább boncolgatni. Ellenben, amennyiben a megállapításaik helytállóak, abban az esetben Ábrahámot és Izsákot valóságos történelmi személynek tekinteni, kimerítené a kutatói együgyűség fogalmát... Ennek az alfejezetnek tehát egyáltalán nem az a feladata, hogy vallásmitológiai személyeket autentikussá varázsoljon, hanem a vallási legendák esetleges kozmikus kapcsolatait sikerrel feltárja.

A zsidó vallás ősi fúvóshangszere a sófár. A hagyományok szerint az első sófár annak a kosnak a szarvából készült, amit Ábrahám feláldozott, fia, Izsák helyett. Ugyanez a sófár szólalt meg a Sínai-hegyen, amikor JHVH szövetséget kötött Mózessel, és ez a sófár jelezte a Messiás, Immánuel eljövetelét is [7]. Az itt említett vallásos zsidó források ugyan a sófár megszólalását Jerikó falainak összeomlásával is kapcsolatba hozzák, de Finkelstein és Silberman professzorok könyvének éppen az a címe, hogy: "Keine Posaunen vor Jerico - Die archäologische Wahrheit über die Bibel", azaz "Nincs harsona (*sófár) Jerikó előtt - A régészeti valóság a Biblia fölött"...

Mivelhogy Ábrahám emberáldozat kísérlete, a Sínai-hegyhez utalt isteni reveláció és a "végidők" Messiásának, Immánuelnek a születése, ami úgymond a "holtak első feltámadásával" esett egybe (Jelenések könyve 20,5), egy és ugyanazon sófárral van kapcsolatban, amiből az a logikus következtetés adódik, hogy a sófár és annak megszólalásai ezekben az esetekben az Immáuel születését szignáló kozmikus keresztre hivatott aposztrofálni, és ezen keresztül a másik két esemény kozmikus hátterére is. Az alapteória tehát az, hogy mind a három eset az alábbi kozmikus kereszt megjelenéséhez köthető: Nap-Hold konjunkció;-Uránusz oppozíció;-Mars quadrat;-Szaturnusz oppozíció.

Az általam meglelt legkorábban létrejött ilyen felépítésű kozmikus kereszt az i.e. XIX. század vége felé alakult ki a zodiákusban:

-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntő;-Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán;-Mars quadrat:24,3°Bika;-Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió (8,8°)

Bild

A Tóra első kötetének 22. fejezete arról számol be, hogy egy napon JHVH megszólította Ábrahámot és arra vette rá, hogy vigye el szeretett fiát, Izsákot a Morija földjére, és ott a hegyen áldozza fel égőáldozat gyanánt:

"Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked!" (Mózes I. 22,2) [8]

Nem férhet kétség ahhoz, hogy itt a Moloch kultuszra jellemző gyermekáldozatról van szó, ami az Ószövetségben hívők körében bizonyos időkben gyakorlat volt (Mózes V. 12,31; Királyok II. 16,3;17,17; 21,6; 23,10; Krónikák II. 28,3; 33,6; Zsoltárok 106,37-38; Jeremiás 7,31; 19,5; 32,35; Ezékiel 16,21; 20,26/31), ellenben az Ezsdrás által i.e. 445-re megalkotott Tóra már szigorúan megtiltotta számukra a saját gyermekeik feláldozását a kánaáni szemita Tűzistennek, Moloch-nak (Milkom-nak):

"Gyermekeidet ne add oda, hogy elégessék Moloknak; ne gyalázd meg ezzel Istened nevét! Én vagyok az Úr!" (Mózes III. 18,21) [8]
"Mondd meg Izráel fiainak: Aki Izráel fiai közül vagy Izráelben tartózkodó jövevények közül odaadja gyermekét Moloknak, halállal lakoljon: kövezze meg az ország népe. Én is ellene fordulok az ilyen embernek, és kiirtom népe közül, mivel Moloknak adta gyermekét, és ezzel tisztátalanná tette szentélyemet, és meggyalázta szent nevemet. Ha pedig az ország népe szemet huny fölötte, és nem öli meg azt az embert, aki Moloknak adja gyermekét, akkor én fordulok az ellen az ember ellen és a nemzetsége ellen, és kiirtom a nép közül őt és mindazokat, akik követik a paráznaságban, paráználkodva Molokkal." (Mózes III. 20,2-5) [8]

Az evangélikus Friedrich Wilhelm Ghillany (1807 - 1876) nürnbergi professzor a "Die Menschenopfer der alten Hebräer" ("A régi héberek emberáldozatai") című, 1842-ben megjelent tanulmányában azt állítja, hogy a héberek Moloch imádók voltak, majd a későbbiekben lett vallásukba beiktatva a JHVH imádata [9]. A véleménye szerint JHVH és Moloch egy és ugyanazon Tűzisten, amit az alábbi bibliai idézetek szintén alátámasztani látszanak:

"Ott megjelent neki az Úr angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor. Akkor Mózes ezt mondta magában: Odamegyek, és megnézem ezt a nagy csodát: miért nem ég el a csipkebokor? Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, megszólította őt Isten a csipkebokor közepéből, és ezt mondta: Mózes! Mózes!" (Mózes II. 3,2-4) [8]
"Az Úr dicsőségének látványát olyannak látták Irael fiai, mintha emésztő tűz égett volna a hegy csúcsán." (Mózes II. 24,17) [8]
"mert az Úr, a te Istened emésztő tűz, félőn szerető Isten!" (Mózes V. 4,24) [8]
"Tudd meg azért ma, hogy Istened, az Úr vonul előtted mint emésztő tűz: ő pusztítja el, ő alázza meg őket előtted, te pedig kiűzöd és hamarosan kipusztítod őket, ahogyan megígérte neked az Úr." (Mózes V. 9,3) [8]
"Az Úr hangjára lángok törnek elő" (Zsoltárok 29,7) [8]
"Jön a mi Istenünk, nem hallgat. Előtte emésztő tűz, körülötte hatalmas szélvihar." (Zsoltárok 50, 5) [8]
" Nyomrúságomban az Úrhoz kiáltottam az én Istenemhez. Meghallotta hangomat a templomában, kiáltásom fülébe jutott. Megrendült és rengett a föld, az egek alapjai megremegtek, megrendültek, mert haragra gyúlt. Füst jött ki orrából, szájából emésztő tűz, parázs izzott benne." (Sámuel II. 22, 7-9; illetve Zsoltárok 18,7-9) [8]
"Mert a Seregek Ura meglátogat téged mennydörgés, földrengés, nagy zúgás, viharos forgószél és emésztő tűz lángjai között." (Észaiás 29,6) [8]
"Maga az Úr jön a távolból, haragja lángol, egyre emelkedik, méltóságteljesen. Ajkán bősz harag, nyelve, mint a perzselő tűz," (Ézsaiás 30,27) [8]
"Mert eljön az Úr tűzben, harci kocsijai gyorsak, mint a forgószél. Rájuk zúdotja lángoló haragját, és fenyítését lángoló tűzben" (Ézsaiás 66,15) [8]
"Mert a mi Istenünk emésztő tűz." (A zsidókhoz írt levél 12,29) [8]

Úgy az Ószövetség, mint a Saulból lett Pál "emésztő tűz"-nek nevezi JHVH-t. Moloch-ot bikafejjel ábrázolták, Áron pedig a Sinai pusztaságban JHVH-t egy aranyból kiöntött bikaként személyesítette meg (Mózes II. 32,1-6). A bika az előázsiai vallásokban az isteni erő szimbóluma volt. Zeusz, aki azonos JHVH-val, bika alakjában csábította el Europát, ami a 2. fejezetben bemutatott görög 2 euró hátoldalán is látható.

A júdai királyságban gyakorlat volt Ghillany professzor elmondása alapján a peszách ünnep alkalmából a gyermekáldozat, és ez a babiloni száműzetés alatt sem szűnt meg [9]. A hímnemű elsőszülött (legyen az ember, vagy állat) feláldozása JHVH szemében törvény és előírás volt, de miután Egyiptomban, az Exodus alkalmából kiirtotta a lakosság és az állatállomány elsőszülöttjeit, a zsidóktól többet nem követelte meg fiaik feládozását, ellenben meg kellett gyermekeiket váltsák ennek fejében:

"Aztán így beszélt Mózeshez az Úr: Nekem szentelj Izrael fiai közül minden elsőszülöttet, amely megnyitja anyja méhét; akár ember, akár állat, enyém az." (Mózes II. 13,1-2) [8]
"Ha majd bevisz téged az Úr a kánaániak földjére, ahogyan megesküdött neked és őseidnek, hogy neked adja, akkor add át az Úrnak mindazt, ami megnyitja anyja méhét. Minden állatod elsőszülöttje, ha hím, az Úr tulajdona. A szamár elsőszülöttjét juhon váltsd meg. Ha nem váltod meg, szegd a nyakát. Minden ember elsőszülött fiát váltsd meg. És ha majd megkérdezi egykor a fiad, hogy mit jelent ez, akkor mondd el neki: Erős kézzel hozott ki bennünket az Úr Egyiptomból, a szolgaság házából. Mert amikor a fáraó makacsul nem akart bennünket elbocsátani, megölt az Úr minden elsőszülöttet Egyiptomban, az ember elsőszülöttjét csakúgy, mint az állat elsőszülöttjét. Ezért áldozok véresáldozatul az Úrnak minden hímet, amely megnyitja anyja méhét, és ezért váltok meg minden elsőszülött fiút. Legyen ez jelként a kezeden és emlékeztetőként a homlokodon, mert erős kézzel hozott ki bennünket az Úr Egyiptomból." (Mózes II. 13, 11-16) [8]
"Ne késlekedj adni abból, amiből bőséged és felesleged van! Elsőszülött fiadat add nekem! Így cselekedj marháddal és juhoddal is: Hét napig legyen az anyjával, a nyolcadik napon pedig add nekem! (Mózes II. 22,28-29) [8]
"Az állatok elsőszülöttjét ne szentelje oda senki, hiszen az mint elsőszülött úgyis az Urat illeti: akár marha, akár juh, az Úré az. Ha azonban áldozatra alkalmatlan az az állat, akkor meg kell váltani becsült értéke szerint, hozzádva még annak ötödrészét." (Mózes III. 27,26-27) [8]
"Azután így beszélt Mózeshez az Úr: Íme, én magam vettem ki a lévitákat Izráel fiai közül minden elsőszülött helyett, aki anyja méhét megnyitja Izráel fiai között: legyenek azért a léviták az enyém. Mert minden elsőszülött az enyém. Amikor megöltem Egyiptomban minden elsőszülöttet, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izráelben. Mind az emberé, mind az állaté az enyém legyen. Én vagyok az Úr." (Mózes IV. 3,11-13) [8]
"A léviták tegyék kezüket a bika fejére, te pedig készítsd el az egyik bikát vétekáldozatul, a másikat pedig égőáldozatul az Úrnak, engesztelésül a lévitákért. Állítsd a lévitákat Áron és fiai elé, és ajánld fel őket felmutatott áldozatul az Úrnak! Így válaszd külön a lévitákat Izráel fiaitól, hogy a léviták az enyémek legyenek. Csak azután kezdhetik el a léviták a szolgálatot a kijelentés sátránál, miután megtisztítottad és felmutatott áldozatul felajánlottad őket. Mert nekem szóló adományok ők Izráel fiai között. Őket választottam ki magamnak Izráel fiai közül minden elsőszülött helyett, aki anyja méhét megnyitja. Mert enyém Izráel fiai közül minden elsőszülött, akár embertől, akár állattól való. Akkor szenteltem őket magamnak, amikor lesújtottam Egyiptom földjén minden elsőszülöttre." (Mózes IV. 8,12-17) [8]
"Tied legyen az élőlények közül mindaz, ami megnyitja anyja méhét, és ezért bemutatják az Úrnak, akár ember, akár állat az. De az ember elsőszülöttjét meg kell váltanod, és az állat elsőszülöttjét is váltsd meg, ha az áldozatra alkalmatlan. Akiket meg kell váltani, egy hónapos korukban váltsd meg öt sekel ezüst becsült értékben, a szent sekel szerint, amelyben húsz géra egy sekel. De a marha elsőszülöttjét, a juh elsőszülöttjét és a kecske elsőszülöttjét ne váltsd meg: ezek szentek. Vérüket hintsd az oltárra, és kövérjüket füstölögtesd el. Kedves illatú tűzáldozata ez az Úrnak." (Mózes IV. 18,13-17) [8]
"Szenteld oda Istenednek, az Úrnak marháid és juhaid minden hím elsőszülöttjét." (Mózes V. 15,19) [8]

Ezékiel könyvéből arról értesülünk, hogy mivel a zsidók nem tartották be a nekik adott törvényeket, ezért arra kárhoztatta őket JHVH, hogy égessék el áldozat gyanánt elsőszülöttjeiket:

"De fölemelt kézzel tettem esküt a pusztában, hogy szétszélesztem őket a népek között, és szétszórom őket az országokba, mivel törvényeimet nem telesítették, rendelkezéseimet megvetették, szombatjaimat meggyalázták, és atyáik bálványait kereste tekintetük. Ezért én is hagytam, hogy legyenek olyan rendelkezéseik, amelyek nem jók, és olyan törvényeik, amelyek által nem élnek. Hagytam, hogy tisztátalanokká váljanak ajándékaikkal, amikor áldozatul elégettek mindent, ami az anya méhét megnyitotta; hagytam hogy maguk is megrémüljenek, és megtudják, hogy én vagyok az Úr!" (Ezékiel 20,24-26) [8]

Semmi nem bizonyítja és igazolja, hogy a Tóra i.e. 445-re történt megalkotása előtt a zsidók ismerhették az Ezsdrás által megfogalmazott és létrehozott isteni törvényeket, előírásokat, ezért érthetővé válhat Ghillany professzor végkövetkeztetése, miszerint a héberek Moloch imádók voltak, és csak a későbbiekben ismerkedtek meg a Tórából JHVH-val és a neki tulajdonított törvényekkel.

De kanyarodjunk vissza: a Tóra első kötetének 22. fejezetében JHVH felszólította Ábrahámot, hogy áldozza fel számára egyetlen fiát, Izsákot. Az Ószövetség Istenének, JHVH-nak volt a rögesszméje az, hogy minden elsőszülött fiúgyermeket, aki anyja méhét megnyitja, az fel kell számára áldozni, legyen ember, vagy állat. Ábrahám Istenben hívő és szófogadó ember lévén, a Sárával (Szárával) kötött házasságukból született elsőszülött gyermeküket, a gyanútlan Izsákot, félrevezetve rávette, hogy jöjjön vele imádkozni egy hegyere, ahol majd égőáldozatot fognak bemutatni JHVH-nak:

"Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg izsákot, a fiát. Fát is hasogatott az áldozathoz. Azután elindult arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki. A harmadik napon fölemelte tekintetét Ábrahám, és meglátta azt a helyet messziről. Ekkor így szólt Ábrahám a szolgáihoz: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok. Fogta tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fát, rátette a fiára, Izsákra, ő maga pedig a tüzet meg a kést vitte; így mentek ketten együtt." (Mózes I. 22,3-6) [8]

A naív Izsáknak közben eszébe jutott, hogy az égőáldozathoz hiányzik a bárány, ezért kérdéssel fordult az apjához:

"Egyszer csak Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő ezt felelte: Itt vagyok fiam. Izsák megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van a bárány az áldozat? Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik bárányról az áldozathoz, fiam. Így mentek tovább ketten együtt." (Mózes I. 22,7-8) [8]

A 137 éves Ábráhám hideg fejjel vezette félre elsőszülött fiát, Izsákot, becsapva annak érdekében, hogy feljussanak együtt az égőáldozat helyszínére. Ebben a horrorisztikus epizódban egy vallási fanatikus aggastyán az álma hatására képes lett volna saját fiának elvágni a nyakát és tűzön elégetni őt égőáldozat gyanánt:

"Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, elrendezte rajta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére. De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és megfogta a kést, hogy levágja a fiát, kiáltott neki az Úr angyala az égből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok. Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bantsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet. Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett." (Mózes I. 22,9-13) [8]

És elértünk a végére, ennek a hátborzongató legendának, és mint olvashattuk, "happy end"-del végződött... Izsák is életben maradt, és mind a ketten jóllakhattak a bozóton fennakadt kosból. És hogy feloldódjanak a "történet" végére a joggal felhalmozódott indulatok és feszültségek, Woodpecker 61 oldalas karikatúra képregényéből idéznék két éppen ideillő rajzot:

Bild

A Tóra megalkotását követően ~1089 évvel később kialakult kozmikus kereszt motivációjának hatására létrehozott Korán szerint Ábrahám nem Izsákot, hanem Izmaelt akarta feláldozni JHVH-nak (Allah-nak):

"37,102. Mikor (a fiú) elérte (kora) kiteljesedését, így szólt: „Ó fiam! Azt láttam álmomban, hogy feláldozlak téged. Nézd, te hogy látod?” (A fiú így válaszolt): „Ó atyám! Tedd azt, mi néked elrendeltetett és engem, ha Allah is úgy akarja, az állhatatosak közt találsz (45).
37,103. Mikor mindketten alávetették magukat (Allah akaratának), homlokát a (Földnek) fordította (46).
(45) Hol álmodta meg ezt Ábrahám? A Muszlimok álláspontja szerim Mekkában, vagy ahhoz közel. Néhányan úgy gondolják, hogy Mina völgyében, 10 km-re, északra Mekkától, ahol minden évben a Hadzs zarándoklaton, a Dhu al-Hidzsa tízedik napján Izmael feláldozására emlékezve áldoznak. (lásd 2:197). Mások szerint Marwa hegyén történt az áldozat, ami Safa hegyével együtt, ma már a Sérthetetlen Szentély részét képezi (2:158). Ez a helyszín Izmael kisgyermek korára emlékeztet.
(46) Az áldozat mindkettőjük, tehát Ábrahám és Izmael közös áldozata volt. Apa és fiú akaratának próbatétele együtt értelmezendő. Az apa látomásban, álomban kapta a parancsot, amit megbeszélt fiával. Fia beleegyezett és vállalta saját feláldozását. Az egész történet szimbolikus. Allah nem kéri állat vérének ontását, annak húsát (22:37), még kevésbé emberét. Ő csak látni szeretné, hogy képesek vagyunk-e feláldozni Érte valamit, ami nekünk a legdrágább, ha a sors úgy hozza?"
[10]

Ezt azzal igyekszik a Korán igazolni, hogy szerintük Ábrahám második feleségétől, Hágártól született meg Ábrahám elsőszülött fia, Izmael. A véleményem szerint felesleges lenne egy olyan eseményen tovább bölcselkedni, ami a valóságban soha meg nem történhetett, ellenben az ezzel kapcsolatos vallási legenda kozmikus háttere egy tényleges égi esemény volt. Mivel a Tórát Ezsdrás egy ugyanilyen felépítésű kozmikus kereszt megjelenésének motivációjaként alkotta meg, így nem férhet kétség ahhoz, hogy az általa is ismert, korábban kialakult ilyen struktúrájú kozmikus keresztekhez hozta létre utólagosan a hozzájuk illő bibliai elbeszéléseket, ezzel megalapozva az általa életre hívott Ószövetség kozmikus háttérrel bíró misztériumát. Ezek a következtetések természetesen nem zárjak ki azt, hogy bárki hihessen bennük!

A kossal és a szamárral (aki a hátán cipelte eleinte az égőáldozathoz szükséges fát) mégis érdemes egy kicsit foglalkozni, ugyanis Dr. Ignaz Schuster (1813 - 1869) pap és teológia doktora meglátása értelmében a bororban fennakadt kos az ázsiában gyakori négyszervú kos lehetett. Ugyanezt az elképzelést megtaláljuk egy korábban kiadott képes és magyarázatokkal ellátott Bibliában is [11]. Ez a négyszarvú kos akár indirekt módon utalhat a korábban bemutatott kozmikus keresztre, ami i.e. 1811.02.23-án jött létre a zodiákusban. Az interneten elérhető Haraldikai lexikonban a négyszarvú kos (musimon) kifejezetten negatív jellemzést kap:

"A musimon (vagy tityrus, tytron; musimon: apró lónak, vagy kosnak neme [Pápai/Bod 404.]) az angol heraldikában egy négyszarvú kos. Guillim és más angol heraldikusok említik. A kecskére hasonlít, de a kosszarvakon kívül kecskeszarvai is vannak. Guillim szerint kétszeresen is rosszlelkű, rossz eredetű bestia, melyet kecske és kos nemzett, akárcsak a tityrust, mely Upton szerint a juh és a kecske utóda.
A musimon alakja egy genetikai rendellenesség ősi megfigyelése nyomán jöhetett létre, amikor egy kecskének, juhnak vagy antilopnak kettő helyett négy szarva van."
[12]

A négyszarvú kost "Jacob juhnak" ("Jacobschaf") nevezik a Mózes I. 30,32 alapján. Érdemes itt az érdekesség kedvéért kitérni arra, hogy pont 17 évvel az 1999.08.11-i kozmikus kereszt létrejötte után, 2016.08.11-én egy vallásos, német nyelven publikált zsidó hírportál lehozott egy cikket, ami arról számolt be, hogy Izraelben már nincsennek négyszarvú kosok, ezért egy hét múlva elkezdik ezeket tömegesen betelepíteni az országba és a Golán magaslaton fogják őket tenyészteni [13].

A vallási hagyományok azt a kost, amelyiket Ábrahám végül feláldozott Izsák helyett, Krisztus előképének tekintik [14], tehát egy különleges kosról van itt szó. A középkor legkiemelkedőbb T`nákh és Talmud szaktekintélye, Rási (Slomo ben Jichak rabbi; 1040 - 1105) a Tórával kapcsolatos kommentárjában azt írja, hogy ezt a kost a Sátán akasztotta fel a bozótba:

"Mert [éppen] Ábrahám felé futott, de a Sátán megragadta és megakasztotta a fák között, hogy feltartóztassa." [15]

Izsák semmiképpen nem lenne összehasonlítható a "bűntelenül" született Názáreti Jézussal, ugyanis a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek előzőleg i.e. 1915-ben álltak együtt a zodiákusban, Izsák viszont ~i.e. 1848-ban kellett szülessen a rendelkezésre álló megadások alapján.

-1914.06.01. 16:56 UT (szerda)
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:22,5°/22,5°/16,9°/21,4°/16,2°Bika (6,3°)
(részleges napfogyatkozás)

Amennyiben Izsák a Schemhamphoras égisze alatt jött a világra a vallási elképzelések értelmében, abban az esetben csak az alábbi konstelláció (kozmikus kereszt) jöhetne számításba:

-1847.12.20. 11:46 UT (kedd)
Nap-Jupiter konjunkció:14°/14,6°Nyilas;-Hold oppozíció:14°Iker;-Mars-Uránusz quadrat:8°/4,8°Halak;-Szaturnusz oppozíció:14,7°Szűz (9,9°)

Bild

A Tórában kiemelt szereppel bír a szamár, ugyanis egyedül csak az elsőszülött hím szamarat kell a zsidóknak megváltaniuk és a saját elsőszülött fiúgyermeküket:

"Ha majd bevisz téged az Úr a kánaániak földjére, ahogyan megesküdött neked és őseidnek, hogy neked adja, akkor add át az Úrnak mindazt, ami megnyitja anyja méhét. Minden állatod elsőszülöttje, ha hím, az Úr tulajdona. A szamár elsőszülöttjét juhon váltsd meg. Ha nem váltod meg, szegd a nyakát. Minden ember elsőszülött fiát váltsd meg." (Mózes II. 13,11-13) [8]
"Enyém legyen mindaz, ami megnyitja anyja méhét: minden hím hím jószágod, ha marhád vagy juhod elsőszülöttje! De a szamár elsőszülöttjét juhon váltsd meg! Ha nem váltod meg, szegd a nyakát! Minden elsőszülött fiút válts meg!" (Mózes II. 34,19-20) [8]

Vajon azért lenne a szamár kivételezett helyzetben, mert Ábrahám vele vitette el az égőáldozathoz szükséges tüzifát? A vallásos magyarázatok értelmében Ábrahám szamara azonos azzal a szamárral, amin a "végidőkben" a Messiás, Immánuel érkezett [16]:

"Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján. Szétzúzza Efraimban a harci szekereket, Jeruzsálemben a méneket. Széttöri a harci íjakat, és békét hirdet a népeknek, uralkodik tengertől tengerig, a Folyótól egészen a föld határáig." (Zakariás 9,9-10) [8]
"Az Úr hirdeti ezt a föld határáig: "Mondjátok meg Sion leányának: Nézd, eljön Szabadítód, vele jutalma, előtte meg szerzeménye. Szent népnek hívják majd őket, az Úr megváltottjainak. Téged meg keresett városnak neveznek, nem elhagyottnak."" (Ézsaiás 62,11-12) [8]

Miképpen lenne ez lehetséges? Hiszen egy szamár legfeljebb 40-50 évig élhet? Itt végeredményben nem egy hús-vér állatról lehet szó, sőt nem egy teherhordó élőlényen van itt a hangsúly, hanem sokkal inkább azon, hogy az eredetileg afrikai vadszamár (Equus asinus africanus) a hátán és a vállán egy specifikus jelképet visel, nevezetesen egy fekete keresztalakzatot [17]:

Bild

Bild

Egy mesés kommentár szerint egy szamár minden ellenkezés nélkül vállalta, hogy Jézust elvigye Jeruzsálembe (Máté 21,5; János 12,14-15), és azóta viseli a keresztet a hátán és a vállán [18]. Jézus Jeruzsálembe történt szamárháton való bevonulását a keresztény források úgy igyekeznek beállítani, mintha azt az Ószövetségben megjósolták volna.

Egyiptom egyes területein tiltott volt a trombita (az a zsidóknál a sófár) használata, mivelhogy az a szamárbőgésre emlékeztetett [19], a vöröses színű szamár pedig Széth-Typhon-ra, a gonosz megtestesítőjére [20]. Karl Prümm (1890 - 1981) teológusprofesszor véleménye szerint a római Palatinus dombon lévő Paedagogium-ban található, szamárfejű és embertestű keresztre feszített alakot ábrázoló falkarcolat (11. ábra) az eddigi elképzelésekkel ellentétben nem Jézust, hanem Széth-Typhon-t ábrázolja [21]. Széth-Typhon-ról és a vele kapcsolatos szamárról Plutarkhosz (45 – 125) görög krónikás az "Izisz és Ozirisz" című művében számolt be, és arról a rendkívül lényeges információról, hogy az egyiptomiak a kizárólagosan vörös teheneket, amelyeken nem volt más színű szőrszál, szintén feláldozták, mert Typhon-t vöröses színűnek tartották:

"Weil nun die Aegypter den Typhon für rothfarbig halten, so opfern sie auch die röthlichen Rinder. Die Untersuchung dabei ist so scharf, dass das Thier für untauglich gilt, wenn es nur ein schwarzes oder weisses Haar hat." [22]

A vörös szín a bűn jelképe [23], ezért nemcsak a szamár, a vörös tehén és a vörös bika estek áldozatul vallásos indíttatású rituáloknak, hanem a vörös hajú emberek is ki voltak alkalmanként téve atrocitásoknak. Itt kapcsolódik a témához a zsidó hagyomány szerinti vörös tehén, de feltétlenül érdemes még azt is megemlíteni, hogy a héber szakrális fúvós hangszer, a sófár tulajdonképpen egy trombita [24], amit az alábbi bibliafordítás is híven tükröz:

"Az egész Sínai-hegyet beborította a füst, mivel az Úr tűzben szállt le rá. A füst úgy szállt fel, mint az olvasztókemence füstje, s az egész hegy hevesen megrendült. A trombitaharsogás egyre erősödött. Mózes beszélt, és az Úr felelt neki a mennydörgésben." (Kivonulás könyve 19,18-19) [25]

Mózes IV. könyvében olvahatunk arról, hogy JHVH utasítást adott Mózesnek és Áronnak egy hibátlan, egyszínű vörös tehén (para aduma - pārāh ’ǎdummāh) táboron kívül történő elégetésére (19,1-9) abból a célból, hogy a hamuja szolgáljon "tisztítóvíz" készítésére Izrael fiai számára, a kultikus és rituális tisztátalanságok kiküszöbölése érdekében. Az Újszövetségben Jézusnak a kereszten kifolyt vére (A zsidókhoz írt level 9,12) voltaképpen a kereszthalálakor létrejött kozmikus kereszt (kozmikus sárkány) negatív szellemi hatására ("sárkány vérére") utal, és az abba vetett hit a megtisztulás záloga. Mindmáig rejtély övezi annak titkát, hogy a vörös tehén hamujától a tisztátalanok megtisztulnak, viszont ugyanakkor a tehén elégetésében résztvevő tiszta személyek tisztátalanná válnak aznap estig (Mózes IV. 19,1-10), sőt a "tisztítóvizzel" való kontaktus úgyszintén tisztátalanná tesz addig (Mózes IV. 19,21-23).

A vallásos legendák szerint Mózes égette el az első ilyen tehenet, és a Templom pusztulásáig még nyolc (?) alkalommal történt ez meg, a tizediket (?) pedig a Messiás, Immánuel fogja majd megtenni [26]. A Morvaországi Magyarbródban született és a kabbalában jártas Adolf Jellinek (1820/21 – 1893) rabbi ezzel szemben azt állítja, hogy Mózes óta hétszer hajtották végre ezt a rituált [27]… Magától értetődően itt szintén nem a hús-vér vörös tehénen van a hangsúly, hanem ez az állat szimbóluma kell legyen valamilyen kozmikus jelenségnek, hatásnak. A titok megfejtéséhez segítséget nyújthat számunkra az, hogy a keresztény exorcizmus is tulajdonképpen a "kutyaharapást szőrével" igyekszik gyógyítani, nevezetesen, az ördögűzést a bűnnek és halálnak a jelével, azaz a kereszttel képzeli sikeresen végrehajtani. Erről olvashatunk egy német nyelvű vallásos zsidó weblapon megjelent cikkben is [28]. A Plutarkhosz-tól származó idézet korábbi idézet egyértelműen igazolja, hogy már Egyiptomban is áldoztak fel hibátlan, egyszínű vörös teheneket és bikákat, mivelhogy Thypon-t, a gonosz megtestesítőjét szintén vörös színűnek tartották. Hunyadi Ferentz prédikator könyvéből megtudhatjuk, hogy az áldozatot bemutató zsidó pap az elégetésre váró áldozati állatra (vörös tehénre) kézrátétellel (amit valaminek az átadása céljából praktizáltak) remélte a bűneik átruházását [22]. A Tóra szerint Áronnak és fiainak pappá avatvásakor elsőként egy fiatal bikát, majd ezt követően két kost áldoztak fel Istenüknek, és az állatok lemészárlása előtt mindannyian rátették kezüket az áldozatokra (Mózes II. 29,9-20). A Tóra következő fejezetében Izraelnek Áron általi rituális bűntelenítésével találkozunk, aminek az volt a lényege, hogy egy kecskebakot áldozott JHVH-nak a bűneikért való áldozat gyanánt, egy másik kecskebakot (bűnbakot) pedig Azazel-nek (Számáél-nek), azaz a Sátánnak [28] oly módon, hogy a kecske fejére rátette mind a két kezét, ezáltal úgymond átruházva a zsidók ószövetségi értelemben vett bűneit a mit sem sejtő ártatlan állatra, aminek aztán nem vette a vérét, hanem elüldözte a pusztába (Mózes III. 16,20-22), amit Azazel tartózkodási helyének (az egyiptomi Széth-Typhon szintén a pusztában tartózkodott; Jézust is a pusztában kísértette meg a Sátán –Máté evangélium 4,1) tulajdonítanak a vallási mítoszok. Ez részévé vált aztán a jeruzsálemi Templom pusztulásáig a Jóm kippur (engesztelés napja – tisri 10.) ünnepeknek, aminek alkalmából Izrael főpapja Áron mintájára cselekedett minden évben. Mivel a zsidó vallás szigorúan ragaszkodik a monoteista jelzőhöz, ennek következtében magától értetődő, hogy mind a két kecskebak JHVH-nak volt szánva áldozat gyanánt (az egyiket lemészárolták, a másik túlélte azért, hogy eltávolítsa Izrael bűneit), mivelhogy Azazel (Számaél – Sátán) JHVH egyik szellemi aspektusa.

A Sátánt kecskeszarvval, patával, farokkal és emberi testtel illusztrálják, ami a görög mitológia fallikus istenségének, Pánnak ábrázolásmódjából, illetve egyiptomi hagyományokból kell eredjen, ugyanis Egyiptomban a kecske a gonosz istenségnek, Széth-Typhon-nak volt az egyik attribútuma. A keresztény mitológiában a kecske az elkárhozás szimbóluma, ennek következtében a középkorban a Sátánt jelölte. Egyes babonák értelmében a Sátán fekete színű kecskében, macskában, kutyában, etc. inkarnálódik…

Az ószövetségi gyakorlatban a hátán keresztet viselő elsőszülött szamarat ("Peter Chamor"), Széth-Typhon jelképét, amin a Messiás is úgymond megérkezett 1999.08.11-én, a Mózes II. 13,11-13; 34,19-20 értelmében feltételezhetően az itt tárgyalt hibátlan, egyszínű vörös tehén feláldozásával válthatták ki illetve meg. Az ebben a fejezetben tárgyalt kozmikus keresztfajtára utalhat ez a szamár, mégpedig a Nap-Hold konjunkció;-Uránusz oppozíció;-Mars quadrat;-Szaturnusz oppozíció által meghatározott kereszttípusra.

Az i.sz. VI. századra elkészült Babiloni Talmudban (Talmud Bávli-ban) több helyen is olvashatunk arról, hogy a zsidó misztika Ábrahámja jártas volt az asztrológiában [29]. Josephus Flavius (37 – 100) zsidó történetíró még azt is megkockáztatja tényként állítani, hogy Ábrahám tanította meg az egyiptomiakat a Babilonból származó asztológiával összefonódó asztronómiára és a számtanra [30] egyaránt. Számos későbbi forrás is azt hangoztatja, hogy Ábrahám a kora legnagyobb misztikusának és (esetleg legelső) asztrológusának számított, akinek birtokában voltak a babiloni és egyiptomi okkult titkok is [31]. Mivelhogy Ábrahámot valós történelmi személyként kezelni enyhén szólva túlzás lenne, ezért nyilvánvalóan személyének asztrológiában való jártassága, illetve hogy ő lett volna annak feltalálója, és az egyiptomiakat is ő ismertette volna meg az algebrával, pusztán csak fikcióként kezelhető. Viszont arra feltétlenül és megkérdőjelezhetetlenül alkalmas volt, hogy Ezsdrás általa (az első ószövetségi ősatya) és a hipotétikus leszármazottjai révén egy visszamenőleges és dicső vallástörténelmet konstruáljon népe számára, amin keresztül a fiktív és illuzórikus isteni kiválasztottság koncepcióját alapozta meg és fogadtatta el velük, ami a történelem folyamán sok nehézséget és megpróbáltatást is okozott számukra.

Ábrahám emberáldozat kísérletét követően nem sokkal halt meg bánatában felesége, a 127 éves (Mózes I. 23,1) Sára [32]; Izsák harminchét éves volt ekkor, jövendőbeli felesége, Rebeka (Rivka) pedig éppen akkor látta meg a napvilágot, amikor Ábrahám meg akarta ölni fiát a Morija hegyen [33], tehát a kozmikus kereszt szellemi szülöttjének számított. Izsák negyven évesen vette feleségül és tette magáévá Rebekát (Mózes I. 25,20), aki Rási szerint egy házasságra alkalmas hároméves kislány volt [33]. A "Teremtés könyve" (Mózes I.) az alábbi módon jellemzi a hároméves lánykát:

"A lány külsőre nagyon szép volt, hajadon, aki még nem volt együtt férfival" (Mózes I. 24,16) [25]

Rási is Rebeka makulátlanságát bizonygatja [34]. Normális esetben felháborodást és megrökönyödést kellene kiváltson az emberben Rásinak azon állítása, miszerint Izsák, a középkorú, ereje teljében lévő negyven esztendős, második ószövetségi ősapa, a törékeny Rebekát, a második ősanyát nemsokkal csecsemőkora után, három évesen vezette be a nemi élet rejtelmeibe, ami egy ilyen korú kisleánynak egyáltalán nem okozhatott még örömet és gyönyört, hanem sokkal inkább fájdalmat és szenvedést, ami a mai jogi szabályzók értelmében maximálisan kimeríti az elítélendő és joggal büntetendő pedofília fogalmát… Feltételezhetően ennek következtében alakulhatott ki nála egy ideiglenes meddőség (Mózes I. 25,21) is, ami csak 22 éves kora körül szünt meg, ugyanis Izsák 60 évesen vált apává (Mózes I. 25,26), 20 évi házasság után. Rashi-nak ezen véleményét mások is hangoztatták, többek között a legendás prágai rabbinak, Judah Löw ben Bezalel-nek (1512 – 1609) egyik leszármazottja, a Szegeden, 1850-től haláláig főrabbiként tevékenykedő Lőw Lipót (1811 – 1875) is [35]. A Babiloni Talmudban több helyen megtalálható ókori rabbinikus etikai vélemények is igazolják Rási állítását, ugyanis a Talmud értelmében egy 3 éves és 1 napos gyereklány nemi aktus által megházasítható (lásd: 3. fejezet [16]). Természetesen se Rashi, se pedig ennek a könyvnek írója nem azt akarja állítani, hogy az itt felmerült ókori vallásetikai tradíciók örökérvényűek lennének.

Ábrahám korának idejét számos forrás is az i.e. 1900-as évekre taksálja [36], ami összhangban van az ebben az alfejezetben prezentált kozmikus eseményekkel, de ez természetesen nem azt jelenti, hogy Ábrahám, Sára, Izsák, Rebeka, etc. valóságos történelmi személyek lettek volna. A "Spiegel" tudósítója, Christoph Schult egy interjú során feltette a kérdést a jeruzsálemi Jona Metzger (1953 -) askenázi főrabbinak (2003 - 2013), hogy mennyire lényeges a számára Ábrahám személyének történelmi hitelessége, mivelhogy a történészek és régészek semmilyen bizonyítékot nem találtak eddig ennek alátámasztására. A főrabbi rutinosan az Ószövetségbe vetett töretlen hitre apellálva szükségtelennek tartotta ennek bizonyítását, de örömére szolgálna, ha ez egyszer mégis megtörténne [37]...

Izsák torkának átvágásában az Úr angyala akadályozta meg Ábrahámot, azaz a kozmikus kereszt szelleme, aki maga JHVH volt. Ugyanilyen struktúrájú kozmikus kereszt 475 év elteltével alakult ki ismét, amihez Ezsdrás a Sínai szövetségkötés sztoriját párosította.



Források:

[1] http://mek.niif.hu/01500/01560/html/06.htm#26
Dr. Drábik János: A háttérhatalom stratégiája
Az illuminátusok és Németország
(Második rész)
A pénzoligarchia illuminátus struktúrája
Helmut Finkenstädt idézi John Todd-ot, aki szerint a Rothschild család rendelkezésére készítették el ezt a szimbólumot, amely az illuminátusok hatalmi struktúráját tükrözi. Az egydolláros magánbankjegyen található piramis tizenhárom titkos fokozatra van felosztva, ennek tetején őrködik a mindent-látó szem. John Todd szerint a piramis tetején található szem Lucifer szeme.

[2] http://mek.niif.hu/06800/06897/html/1002.htm
Dr. Drábik János: A rejtőzködő világbirodalom
Századunk igazi szuperhatalma a pénzimpérium
Gaylon Ross, a Who's Who of the Global Elite szerzője a Rockefeller család alapítványokban tartott együttes vagyonát 11 trillió dollárra, a Rothschild Family Trust hálózata által kontrollált vagyont, pedig 100 trillió amerikai dollárra becsülte az 1990-es években.
Korjaginát megelőzően, már 1995-ben, Robert Gaylon Ross, gazdasági szaktanácsadó, a Who's Who of the Elite című dokumentumkiadvány szerzője megírta, hogy megbízható forrásból tudja: a Rockefeller-család közös tulajdonában tartott családi vagyona 11 trillió dollár, és a Rothschild-család kollektív vagyona pedig eléri a 100 trillió dollárt.

[3] MACKEY, Albert Gallatin: An Encyclopædia of Freemasonry and Its Kindred Sciences: Comprising the whole range of arts, sciences and literature as connected with the institution (Philadelphia, 1874)
(Page 554) Ordo ab Chao. Order out of Chaos: A motto of the 33d degree, and having the same allusion as lux e tenebris (*fény a sötétségből), which see. The invention of this motto is to be attributed to the Supreme Council of the Ancient and Accepted Scottish Rite at Charleston, and it is first met with in the Patent of Count de Grasse, dated February 1, 1802. When De Grasse afterwards carried the Rite over to France and established a Supreme Council there, he changed the motto, and, according to Lenning, Ordo ab hoc was used by him and his Council in all the documents issued by them. If so, it was simply a blunder.

MACOY, Robert: General History, Cyclopedia and Dictionary of Freemasonry (New York, 1870)
(Page 72) O.: A.: C.: (Ordo ab Chao) Order out of chaos. A motto of the 33d degree.

PIKE, Albert, 33d.: The Statutes and Regulations, Institutes, Laws and Grand Constitutions of the ancient and accepted Scottish Rite (New York, 1859)
(Page 142) Appendix
La grande décoration de l`ORDRE est gravée sur une croix Teutonique; e`est une étoile à neuf pointes, formée par trois triangles d`or superposés et entrelacés. Un glaive se dirige de la partie inférieure du côté gauche à la partie suprériure du côté droit, et, du côté opposé, est une main de Justice. Au milieu est le Bouclier de l`ORDRE, azur; sur le Bouclier est un aigle semblable à celui de l`Étendard; sur le côte droit droit du Bouclier est une balance d`or; sur le côté grauche, un compas d`or posé sur une Equerre d`or. Tout autour du Bouclier est une banderolle bleue portant, en lettres d`or, l`inscription Latine „ORDO AB CHAO“.

[4] LÉVI, Eliphas: Das große Mysterium (Ulm, 1986) ISBN 3803630053
(S. 80) Die Freimaurerei sind nur durch ein fürchterliches Geheimnis so mächtig, das so gut gehütet wird, daß es selbst die Eingeweihten des höchsten Grades nicht kennen.

[5] http://epa.oszk.hu/00700/00775/00022/1127-1131.html
Magyar tudomány 45. évf. 9. sz. (2000. szeptember)
Nyárády Gábor: Szentségtörő régészek a Szentföldön
Amikor szóba került, hogy Izrael a béketeremtés első gesztusaként átadja a palesztinoknak Hebron város nyugati felét, egy izraeli tévéstáb meghívta Israel Finkelstein professzort, a telavivi egyetem régészét a helyszínre, a Mahpéla-barlanghoz, amely a közhit szerint Ábrahám, Izsák, Jákob és más ősatyák sírja.
Általános felzúdulást keltett a professzor nyilatkozata. Kijelentette, hogy a pátriárkák nem valós történelmi alakok, és a nekik tulajdonított sírok Nagy Heródes király uralkodása (i. e. 37-4) idején, több mint másfél ezer évvel Ábrahám és utódai feltételezett kora után készültek.

[6] FINKELSTEIN, Israel (*Professor); SILBERMAN, Neil A. (*Professor): Keine Posaunen vor Jerico - Die archäologische Wahrheit über die Bibel (München, 2013) ISBN 97834233441516
(S. 39) Gibt es irgendwelche Anhaltspunkte dafür, daß die Erzväter Abraham, Issak und Jakob - und die Erzmütter Sara, Rebekka und Rahel - tatsächlich gelebt haben?

[7] http://www.zsido.hu/vallas/ujev3.htm
http://www.zsido.hu/vallas/elul.htm
http://www.zsido.hu/vallas/szimbol.htm
http://www.zsido.hu/vallas/messias.htm
https://ujszo.com/velemeny/bekoszont-a-zsido-ujev
https://web.archive.org/web/20071108175 ... ?id=2&un=2

[8] http://www.parokia.hu/bible/
Protestáns új fordítású (revideált) Biblia

[9] GHILLANY, Friedrich Wilhelm (*Professor): Die Menschenopfer der alten Hebräer. Eine geschichtliche Untersuchung (Nürnberg, 1842)
(S. 279-280) Die Verwandschaft des jüdischen Jehova mit dem Moloch mußte immer klarer werden, je unbefangener man daran ging, das dunkle Gebiet der Religionen des Orients aufzuhellen. Auch gelehrte Männer, die darauf bedacht sind, den orthodoxen Standpunkt festzuhalten, wie Movers, müssen bereits diese Verwandschaft zugestehen. Movers sagt z. B. in seinem Werke über die Phönizier S. 318, "daß schon die Israeliten den El als Moloch verehrten, ergibt sich aus folgenden Rücksichten: 1, aus dem Umstande, daß noch im späteren Götzerdienst der Israeliten Jehova Moloch zugleich war (vgl. Richt. 11,34. ff. 2. Sam. 21,3. ff.; Num. 25,4.; Micha 6,7.) und gerade sowie der Chiun zu Hierapolis neben der weiblichen Naturgöttin verehrt wurde (vgl. Deuter. 16,21.; 2. Kön. 23,15.; 17,16.); dann aber 2, aus der Aneignung der Cultusweisen des Moloch, wohin ich namentlich die Weihung der Erstgeburt und die Beschneidung rechne. Besonders wichtig ist in dieser Hinsicht das Feuer im Culte und in der symbolischen Sprache israelitischer Schriftsteller, das ewige Feuer auf dem Altare, die Unterscheidung zwischen dem heiligen und fremden Feuer, die Theophanien Jehova`s in der Feuerflamme oder in der Feuersäule des israelitischen Heerlagers, die Symbolik Jehova`s als ein fressendes Feuer."

[9] GHILLANY, Friedrich Wilhelm (*Professor): Die Menschenopfer der alten Hebräer. Eine geschichtliche Untersuchung (Nürnberg, 1842)
(S. 493-494) Menschenopfer im Dienste Jehova`s
Dagegen wurde das Paschafest mit Menschenopfern gefeiert bis auf den Untergang des Reiches Juda. Je höher die Geburt des Kindes, desto kräftiger war das Opfer; für einen besonderen Act der Frömmigkeit wird es gegolten haben, ein erstgeborenes Kind zum Paschaopfer zu liefern. Außerdem gelobte, der Hebräer auch in wichtigen Privatangelegenheiten, bei schweren Krankheit das Opfer eines Kindes. In der babylonischen Gefangenschaft hörten die Menschenopfer nicht auf. Seit der Herrschaft der Perser wurden sie im ganzen persischen Reiche und also auch bei den Hebräern nicht mehr als öffentlicher Cultus geduldet: ein Umstand, welcher der reformirenden jüdischen Partei bei der Gründung des neuen Tempels nach der Gefangenschaft sehr zu Statten kam. Aber auch im zweiten Tempel hielt man noch in so weit an der alten Einrichtung der Paschafeier fest, daß man einen Menschen in der Paschawoche opferte. Wie überall waren es zuletzt auch bei den Juden nur noch Verbrecher oder Fremde, die als Fortzetzung der alten Menschenopfer zur Sühne des Gottes bluten mußten. Sie versparten die Hinrichtung eines oder einiger Verbrecher auf die Paschawoche, suchten wohl auch eines Ausländers habhaft zu werden, um diesen im Stillen als Opfer zu tödten: und Dies ist es eben, was ihnen bis auf den heutigen Tag bei allen Nationen Schuld gegeben wird. - In den Kreis unseres vorliegenden Abschnittes fallen nun zunächst das Opfer der menschlichen Erstgeburt, die Menschenopfer am Pascha, die Gelübde von Menschenopfern, als eine Art solcher Gelübde das Cherem und Opfer der Feinde, sodann aber auch die Einrichtungen, welche die Stelle des wirklichen Opfers vertreten sollten, nämlich die Beschneidung und das Rasiräat.

[10] http://www.islamland.com/uploads/books/Al-Kuran_hun.pdf
Korán (Magyar fordítás és magyarázatok: Abdel Rahman Mihalffy)

[11] SCHUSTER, Ignaz: Handbuch zur Biblischen Geschichte des Alten und Neuen Testaments, Erster Band: Das alte Testament (Freiburg im Breisgau, 1862)
(S. 113) Isaaks Geburt und Opferung
Da nun Abraham wußte, daß er seinen Sohn nicht opfern sollte, Gott aber doch gern auf dem zugerichteten Altare ein Opfer gebracht hätte, erhob er seine Augen und sah hinter sich einen Widder, der mit den Hörnern in einer Hecke hing, was um so leichter geschehen konnte, als in Asien sehr häufig Widder mit vier Hörner nach Art des hier abgebildeten vorkommen.

ILLUSTRIRTE Pracht-Bibel oder die ganze Heilige Schrift des Alten und Neuen Testaments, nach der deutschen Uebersetzung D. Martin Luther`s - Mit erklärenden Anmerkungen von Otto Delitsch (Leipzig und Dresden, 1862)
(S. 38) 1. Mose 22,13. Da hob Abraham seine Augen auf, und sahe einen Widder hinter ihm in der Hecke mit seinen Hörnern hangen; und ging hin, und nahm den Widder, und opferte ihn zum Brandopfer an seines Sohnes Statt.
13. Vielleicht der vierhörnige Widder, der, wie die beigegebene Abbildung zeigt, leicht mit seinen Hörnern in der Hecke sich verwickeln und hangen bleiben konnte.

[12] https://hu.wikibooks.org/wiki/Heraldikai_lexikon/Bak
Heraldikai lexikon/Bak

[13] http://www.israelheute.com/Nachrichten/ ... fault.aspx (már nem lehet elérni)
https://www.israelheute.com/erfahren/vi ... nwanderer/
Donnerstag, 11. August 2016
Vierbeinige Einwanderer

[14] OBERLANDER, Báruch (*rabbi): A Rási kommentár a Tórához, Mózes első könyve – Széfer Brésit, Kiadja a Zsidó Tudományok Szabadegyeteme (Budapest, 2009) ISBN 9789639743199
(257. old.) Ábrahám fölemelte a szemét és íme, látott utána egy kost, amely szarvával magakadt a bozótban; odament Ábrahám, megfogta a kost és azt áldozta égőáldozatul fia helyett. (1 Mózes 22:13)
- egy kost. [Kifejezetten] erre a célra lett előkészítve a Teremtés hat napja során (Vagyis – vöhiné ájil - egy különleges kosra történő utalás).

http://lexikon.katolikus.hu/K/kos.html
Magyar Katolikus Lexikon
kos (lat. aries, héb. ajil)
A bozótban a szarvánál fogva fönnakadt kos, melyet Ábrahám fia, Izsák helyett áldozott föl, Szt Ágoston értelmezése szerint a töviskoronával a fején kereszthalált halt Krisztus előképe (Ter 22,13).

http://www.tankönyvtar.hu/hu/tartalom/szimbolumtar/ch02.html#kos
Pál József, Újvári Edit: Szimbólumtár (Balassi kiadó)
kos:
Szt. Ambrus Krisztus jelképét látta a kosban. A középkori alkotásokon a feltámadott, győzedelmes Krisztusnak is lehet a jelképe.

[15] OBERLANDER, Báruch (*rabbi): A Rási kommentár a Tórához, Mózes első könyve – Széfer Brésit, Kiadja a Zsidó Tudományok Szabadegyeteme (Budapest, 2009) ISBN 9789639743199
(258. old.)

RASHI, Salomo (*Rabbiner): Rabbi Salomo Jarchi`s ausführlicher Commentar über das erste Buch Mosis, Erster Band (Bonn, 1833)
(S. 182) Denn der Widder lief gegen Abraham, aber der Satan (Nach der Meinung der Rabbiner hat Samael diesen Widder beeinträchtigt, siehe Jalkut Schimoni S. 29.) verwickelte und verwirrte ihn in den Gesträuchen.

[16] EISENMENGER, Johann Andreä (*Professor): Entdecktes Judenthum, Zweyter Theil (Königsberg in Preussen, 1711)
(S. 697) Die Weise betreffend/ wie der Meßias kommen werde/ so soll er auff demjenigen Esel hergeritten kommen/ auff welchem der Abraham und Moses geritten seynd/ worvon in dem Jalkut Schimóni über die fünff Bücher Mosis/ fol. 28. col. 2. numero 98. über die Worte Genes. 22. v. 3. Da stund der Abraham am Morgen früh auff, und sattelte seinen Esel, also geschrieben stehet: Dieser (Esel) ist ein Füllen derjenigen Eselin/ welche (im Anfange der Welt) in der Tagscheidung (oder Demmerung) ist erschaffen worden. Derselbige ist der Esel/ auff welchem Moses geritten ist/ wie (Exod. 4. v. 20.) gesagt wird: Und Moses nahm sein sein Weib/ und seine Söhne/ und führte sie auff einem Esel. Derselbige ist der Esel/ auff welchem der Sohn Davids reiten wird/ wie (Zachar. 9. v. 9.) gesagt wird: Er ist arm/ und reitet auff einem Esel. Eben solches ist auch in dem Buch Pirke Rabbi Elieser, in dem 31. Cap. wie auch in gedachtem Jalkut Schimóni über den Zachariam fol 86. col. 1. numero 575 zu lesen. So schreibet auch der Rabbi Salomon Jarchi in seiner Auslegung über die schon angezogene Worte Exodi 4. v. 20. von dem darinnen gemeldten Esel/ auff solche Weise: Dieser ist der absonderliche Esel/ welchen der Abraham zur Bindung des Isaacs gesattelt hat/ und derjenige/ auff welchem der Meßias sich inskünfftige offenbahren wird/ wie (Zach. 9. v. 9.) gesagt wird: Er ist arm/ und reitet auff einem Esel.

HUNDT-RADOWSKY, Hartwig: Die Judenschule, oder gründliche Anleitung, in kurzer Zeit ein vollkommener schwarzer oder weißer Jude zu werden, Erstes Buch (Jerusalem, 5582 - 1822)
(S. 243) Rabbi Salomon Jarchi erzählt: >>Der Messias wird kommen auf dem Esel, den unser Vater Abraham ritt, als er unsern Vater Isaak auf Moriah schlachten wollte. Dieser Esel war auch derselbe, auf welchem unser Lehrmeister Moses und sein Weib Phara ritten, als sie aus Aegypten zogen. Der Prophet Elias wird vor dem Messias Bendavid, ein großes Horn blasend, hergehen, und seine Ankunft verkündigen. Dann werden sich die Juden an einem Ort versammeln, und wenn sie alle zusammen sind, wird der Messias und der Esel kommen.<<

KOLSHORN, Daniel (*Professor): Gründliche und Vernunffts-Erklärung über das tiefe Geheimniß der Schrifft des Wortes Gottes, von der Erlösung (Leipzig, 1745)
(S. 129) Warum der König von Israel auf einem Esel einreiten sollen, davon schreibt der Rabbi Elieses in Cap. Pirke fol. 145. daß solcher Esel am ersten Sabbaths Abend erschaffen worden. Der Bileam, dessen im 2 Buch Mos. C. 4. v. 20. gedacht wird, habe solchen gebraucht, zuerst aber der Vater Abraham, zum dritten würde der Meßias, laut des Zachariä Weissagung, ihn gebrauchen: Solche Thorheiten von einem so alten Esel schreiben die Juden in ihrem Thalmud in grosser Zahl, so sehr sind in Blindheit gerathen.

LEBERECHT, Philipp Nicodemus: Der geistlich-todte Jude, oder eine Wege-Leuchte derer armen Juden Blindheit zu erkennen, Erster Theil (Magdeburg, 1725)
(S. 17) Wie und auf was vor Art der Meßias kommen werde, so soll er auf einem Esel, und zwar auf demjenigen Esel, auf welchem Abraham und Moses geritten, kommen, dieses ist beschreiben im Jolkuth Schimoni, über die fünff Bücher Moses, fol. 28. Col. 2. Num. 98. über die Worte Genes. XXII, 3. Da stund der Abraham am Morgen frühe auf und sattelte seinen Esel, wie folget: Dieser Esel ist ein Füllen derjenigen Eselin, welche im Anfang der Welt in der Tages-Schimmerung ist erschaffen worden; Derselbige ist auch der Esel, auf welchem Moses geritten ist, wie geschrieben stehet: Und Moses nahm sein Weib und seine Söhne, und führete sie auf einem Esel; Derselbige ist auch der Esel, auf welchem der Sohn David reiten wird, wie geschrieben stehet: Er ist arm, und reitet auf einem Esel. Es schreibet auch der R. Salomon Jarchi in seiner Auslegung über diese obgedachten Worte Gen. XXII, 3. also: Dieser ist der absonderliche Esel, welchen der Abraham zur Bindung des Issacs gesattelt hatte, auf welchem auch der Meßias ins künfftige sich offenbahren wird, wie geschrieben stehet: Er ist arm, und reitet auf einem Esel.

MAIER, Johann: Geschichte der jüdischen Religion - Von der Zeit Alexander des Grossen bis bis zur Aufklärung mit einem Ausblick auf das 19./20. Jahrhundert (Berlin, 1972) ISBN 3110024489
(S. 120) Der Esel Abrahams ist identisch mit dem Esel des Mose und mit dem Esel des endzeitlichen Davidsohnes.

MATTHÄI, Adam Rudolf Georg Christoph (*Rabbiner): Beschreibung des jüdischen Neu-Jahr-Festes nach ihrer Lehre und gewöhnlichen Gebräuchen aus den talmudischen und rabbinischen Schrifften (Nürnberg, 1755)
(S. 173-174) Wenn des zehnden gedacht wird, welches das Schlacht-Opfer seines Sohns Isaacs in sich hält, so heist es unter andern schicklichen Worten und schönen Reimen also: "Er (Abraham) gürtete selbsten den Esel (...) begilah mit fröhlichen Muth. Dies ist der Esel, auf welchem hernach reitete der (...) dalah, dalaH der Wasserschöpfer, (das ist Moses, welcher diesen Titel erlangt aus 2. B. Mose 2,19.) Unf der ist eben derjenige, auf welchem zur letzten Zeit wird reiten der Arme (der Messias) zur Zeit (...) hagulah der Erlösung". Aus diesen Worten ist zu ersehen, wie kräftig diese Leute eine Sache GOtt im Gebeth vorzutragen wissen. Denn nachdem sie hier die wahre Frömmigkeit Abrahams GOtt anpreisen, so bleiben sie hierbey nicht stehen, sondern denken, es seye wol der Mühe wehrt, auch den Ruhm seines Esels herauszustreichen, daß dieses Thier was vornehmes sey. Es reitet hierauf Abraham, es reitet darauf Moses, ja der Messias selbst wird bey seiner Ankunft darauf reiten. Dieser feste Glaube wird beschrieben im Jalkuth Schimoni über I. B. Mose 22, 3. allwo es heist: „Da stunde Abraham des Morgens früh auf, und gürtete seinen Esel: dies ist der Esel, welcher zwischen der Abend-Zeit (bey der Schöpfung der Welt) erschaffen worden ist; dies ist der Esel auf welchem Moses geritten ist, da es heist 2. B. Mose 4, 20: Also nahm Moses sein Weib und seine Söhne und führete sie auf einen Esel; und dies ist der Esel, auf welchem zur letzten Zeit reiten wird der Sohn David, von welchem es heist Zachar. 9, 9: arm und reitet auf einem Esel".

NORK, F. (J. F. F. Korn): Biblische Mythologie des Alten und Neuen Testamentes, Erster Band (Stuttgart, 1842)
(S. 16) Es braucht hier wohl nicht erst erinnert zu werden, dass Abraham (I. M. 22, 3.), Mose (2. M. 4, 20) und Bileam nicht gewöhnliche Eselreiter sind, sonst würden die Rabbinen nicht den Elias als Verkündiger des Messias am Ende der Tage auf jenem Esel Abrahams erwarten, und Zacharias nicht den Messias als Eselreiter geweissagt haben.

WÜNSCHE, August: Die Leiden des Messias in ihrer Übereinstimmung mit der Lehre des Alten Testaments und den Aussprüchen der Rabbinen in den Talmuden, Midraschim und andern alten rabbinischen Schriften (Leipzig, 1870)
(S. 51) Die Späteren, die an dieser Weissagung Anstoss nahmen und das Kommen des Messias auf einem Esel für unschicklich fanden, wurden von den Juden gewöhnlich damit zurückgewiesen, dass sie behaupteten, dem Esel des Messias komme eine ganz besondere Dignität zu, indem er ein Sohn der Eselin sei, welche innerhalb der sechs Schöpfungstage erschaffen worden, auf dem ferner Abraham geritten, als er seinen Sohn Isaak opfern wollte, desgleichen Mose, als er nach Aegypten zog. Im Jalkut Schimoni fol. 28, col. 2. num 98 heisst es mit Bezug darauf über die Worte Gen. 32, 3: "Da stand Abraham am Morgen früh auf und sattelte seinen Esel. Dieser (Esel) ist ein Füllen derjenigen Eselin, die (im Anfange der Welt) in der Tagscheidung (d. i. die Dämmerung) erschaffen worden; es ist der Esel, auf dem Mose geritten, wie es heisst" (Ex. 4, 20): "Und Mose nahm sein Weib und seine Söhne und liess sie auf einem Esel reiten." Es ist endlich der Esel, auf dem der Sohn Davids reiten wird, wie es heisst: "Arm und auf einem Esel reitend." Vgl. noch ebend. fol. 86, col. 1. Num. 575. Ebenso schreibt Raschi in seinem Commentare zu Ex. 4, 20: "Dies ist der absonderliche Esel, den Abraham zur Opferung Isaaks gesattelt und derjenige, auf welchem der König Messias ins Künftige sich offenbaren wird, wie Sach. 9, 9 gesagt ist." Auch Samuel stellt den Esel des Messias in den Augen Schapurs als einen sehr werthvollen und mit nichts vergleichbaren hin.

https://zsido.com/fejezetek/a-messias-s ... llem-szolgálatában/
Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán
A Messiás szamara – Az anyag a szellem szolgálatában

[17] BUCHOLZ, Christian Friedrich (*Professor), Rudolph Brandes: Katechismus der Apothekerkunst oder Grundzüge des pharmaceutischen Wissens in Fragen und Antworten, für Lehrer und Lernende, Erster Band (Erfurt, 1820)
(S. 31-32) Equus asinus, der Esel, hat einen Schwanz der am Ende blos borstig, und ein schwarzes Rückenkreuz. Der ursprünglich wilde Esel ist schneller und flinker als der zahme, und lebt in grossen Heerden in der Tatarey und in Indien.

KAUP, J. J. (*Professor): Das Thierreich in seinen Hauptformen, Erster Band (Darmstadt, 1835)
(S. 382) Der Esel. Aquus Asinus.
Mit langen Ohren, schwarzem Kreuz über den Rücken und Büschel am Schwanz.

SCHMID, Karl: Naturhistorische Beschreibung der Säugthiere, Zweyter Theil (München, 1815)
(S. 8) Der wilde Esel (Kulan) - Equus asinus ferus.
Den wilden Esel giebt es in den Steppen der grossen Tatarey noch in grosser Menge, und die dasigen Hirtenvölker bezeichnen ihn mit dem Namen Kulan.
(S. 9) Das Männchen ist viel stärker an Hals, Gliedern, Brust und Rumpf, und unterscheidet sich von dem Weibchen durch den mit dem Rückenstreif über die Schultern in das Kreuz gehenden schmalen Querstreif, welcher letzterm fehlt.

WIEGMANN, Arend Friedrich August (*Professor), Johann Friedrich Ruthe: Handbuch der Zoologie (Berlin, 1832)
(S. 67) E. (*Equus) asinus. Der Esel. Der Schwanz hat nur an seinem Ende einen Haarbüschel; eine schwarze Binde über die Schultern, welche mit dem Längstreifen des Rückens ein Kreuz bildet.

[18] SCHAMBACH, Georg: Niedersächsische Sagen und Märchen (Altenmünster, 2012) ISBN 9783849603168
(S. 341-342) 31. Weshalb der Esel ein Kreuz auf dem Rücken hat.
Als der Heiland nach Jerusalem reiten wollte, wandte er sich an das Pferd und fragte dasselbe, ob es ihn auf sich nehmen und nach der Stadt tragen wollte. Das Pferd aber, eben mit Fressen beschäftigt, antwortete ihm, es wolle erst fertig fressen. Zur Strafe dafür muß es seitdem immer fressen, ohne doch jemals satt zu werden, und wird nur müde. Darauf wandte sich der Heiland an den Esel und fragte, ob er ihn tragen wollte. Dieser war auch sogleich dazu bereit und trug ihn nach Jerusalem. Als Zeichen des bereitwilligen Gehorsams hat der Heiland dem Esel das Kreuz auf dem Rücken gegeben, welches immer dunkler gefärbt ist, als der übrige Rücken.

[19] AELIANUS, Claudius (Übersetzt: Friedrich Jacobs): Claudius Aelianus Werke, Erstes Bändchen - Thiergeschichten (Stuttgart, 1839)
(S. 813-814) 28. Von dem Hasse der Aegypter gegen Esel und Gasellen (Oryx).
Die Busiriten und das Aegyptische Abydus und Lykopolis verabschenen den Schall der Trompete, und geben als Grund davon an, daß er dem Schreien des Esels gleicht (*Die Busiriten und Lykopoliten, sagt Plutach - de Is. et Osir. c. 30. p. 362. F. -, machen durchaus keinen Gebrauch von der Salpinx, weil ihr Ton dem Eselsgeschrei gleichkommt.); aber auch alle, die dem Serapis dienen, hassen den Esel.
(S. 814) Von dem Esel sagen die Pythagoreer auch Dieß, er sey das einzige Thier, das nicht für die Harmonie geboren sey; deßhalb sey er ganz unempfindlich für den Ton der Leier. Manche sagen auch sogar, er sey dem Typhon befreundet.

GÖLL, Hermann: Illustrirte Mythologie. Göttersagen und Kultusformen der Hellenen, Römer, Aegypter und Juden (Leipzig, 1867)
(S. 217) Noch weiter in Verachtung der ägyptischen Religion ging der grausame Artaxerxes Ochus, der den Hapi nicht allein schlachtete und sich mit seinen Freunden einen Braten davon wohl schmecken, sondern auch anstatt seiner einem Esel, dem verhaßten Thier des Set, göttliche Ehre erwiesen ließ. Die Aegypter rächten sich für diesen Hohn dadurch, daß sie ihm selbst den Namen „Esel“ beilegten!
(S. 218) Auf einem Esel soll Set aus der Schlacht bei Tkon geflohen sein; aber auch die röthliche Farbe des armen Langohrs harmonirte mit der Leibfarbe des Set, und nach Plutarch ging bei den Aegyptern der Haß gegen das Roth so weit, daß man an gewissen Festen einen Esel von einer Anhöhe herabstürzte und rothhaarige Menschen mißhandelte, sowie man denn auch durchaus keine Trompete duldete, weil ihr Klang mit dem Eselsgeschrei entfernte Aehlichkeit besäße!

GUBERNATIS, Angelo De (*Professor): Die Thiere in der indogermanischen Mythologie (Leipzig, 1874)
(S. 290) Kapitel III. Der Esel.
Im Reigveda auch, wo doch der Esel als ein Kämpfer beschreiben wurde, der für die Götter ficht, finden wir ihn in der dämonischen Gestalt eines unangenehmen Sängers, welcher sie Verehrer des Gottes Indra erschreckt; der letztere wird deshalb von dem Dichter ersucht, den Esel zu tödten, der mit schrecklicher Stimme singt (Sam, indra, gardabham mrina nuvantam pâpayâmuyâ; Rigv. I. 29,5.). Hier erscheint der Esel schon als ein wirkliches Ungeheuer, welches sogar das Schwert des Fürsten der himmlischen Helden selbst, der sich zum Kampfe gegen ihn rüstet, zu kosten würdig ist. Der Esel ist deshalb schon im weissen Yagurveda den Ungeheuern geweiht.
(S. 295-296) In den mongolischen Mährchen, deren indische Ursprung wir bei einer früheren Gelegenheiten angedeutet haben, finden wir zwei andere auf den Esel bezügliche Sagen. Im achtzehnten Mährchen belädt ein närrischer Mann seinen Esel mit Reis und macht sich auf die Reise, um denselben zu verkaufen; er verbirgt seinen Esel in einer Höhle; einige Kaufleute kommen mit ihren Güter vorbei, und der Narr giebt vermittelst einer Trompete einen so lauten Ton von sich, dass die Kauflaute in dem Glauben, es seien Räuber in der Höhle versteckt, davonlaufen und ihre Güter in dem Besitz des Esel zurücklassen. Hier sind der Esel und der Narr schon identificirt. Die Trompete und das Blasen des Narren entsprechen dem Schreien des Esels, von dem wir bald andere Wunder berichtet finden werden. Der Sinn des Mythus ist folgender: Der Sonnenheld in der Nacht oder in der Wolke oder im Winter wird dumm, er wird ein Esel; die Wolke donnert und der Donner der Wolke lässt die Vorstellung bald von dem Schreien und bald von dem flatus des Esels (oder des Narren), bald von einer Trompete (Danteleser sind mit der Trompete des Teufels Malacoda bekannt, von welcher derselbe Gebrauch gemacht wird, den im mongolischen Mährchen der Narr von ihr macht.), und bald von einer Pauke entstehen. Wir dürfen nicht vergessen, dass das Wort dundubhi, welches eigentlich Kesselpauke oder Pauke bedeutet, auch der Name eines Ungeheuers ist und dass Dundubhî der Eigenname des Weibes eines gandharva, oder einer gandharvî ist.
(S. 310) In den italienischen Mährchen wächst, wenn der Esel auf dem Berge schreit, ein Schwanz auf der Stirn der hässlichen Tochter der Stiefmutter; der dritte Hahnenschrei ist das Zeichen zum Tode des Ungeheuers; der dritte Schrei oder flatus des Esels kündigt den Tod des Narren an. Mit Ende der Nacht verschwindet der Esel und der Narr verschwindet resp. stirbt ebenfalls. Das Schreien des Esels kann nicht bis zum Himmel aufsteigen; nachdem der Esel geschrieen, nachdem die Wolke gedonnert hat, kommt der Esel auf die Erde nieder, löst sich in Regen auf, zerstreut sich und stirbt; der dunkle Esel kann nicht in dem glänzenden Himmel bleiben, er kann nur den wolkigen, feuchten oder düsteren Himmel der Hölle bewohnen.

JÄCK, Joachim Heinrich: Taschen-Bibliothek der wichtigsten und interessantesten Reisen duch Aegypten, II. Theil. 3. Bändchen (Nürnberg, 1829)
(S. 635) Bei den alten Aegyptern waren die Esel so verhaßt, daß die Einwohner von Coptos sie von der Höhe eines Felsen hinab stürzten, und die Busiriten und Lycopoliten auf keiner Trompete bließen, weil der Schall dieses Instrumentes nach ihrer Meinung dem Esels-Geschrei gleichen sollte.

WOLF, G.: Fortbildungsschule für deutsches Volk und deutsche Jugend, eine Zeitschrift für`s Leben zur wissenschaftlichen Bildung und Unterhaltung, Zweiter Band (Augsburg, 1865)
(S. 118) Die Musik der Aegypter
Die Trompeten waren entweder einfach kegelförmig, oder bestanden aus einer langen, engen, geraden Röhre, an deren Ende ein weiter Schalltrichter war. Der Ton soll einem Eselsgeschrei ähnlich gewesen sein.

[20] BUNSEN, Christian Carl Josias: Aegyptens Stelle in der Weltgeschichte (Hamburg, 1845)
(S. 496) II. Set - Nubi - Typhon
Seth kennen wir als Name des Typhon durch das ungedruckte Werk eines Astrologen aus der Zeit der Antonine, Bettius Balens, und durch Plutarch (de Is. et Os. 49.), nach dessen Gewährsmännern es Gewaltiges, Gewaltthätiges, vielfach Umschwingendes und Ueberspringendes bezeichnete.
(S. 497) Als Esel kommt er bei Salvolini in seinem Auszuge der Handschrift von Air über die Heeresmacht des Sesostris vor, wobei jener Gelehrte eine griechische Umschrift des Namens ΣΗΘ (Seth) anführt. Den Esel als Seth giebt auch Epiphanius, wo er sagt: die Aegypter begehen die Feiern des Typhon als eines Esels, den sie Seth nennen (Epiph. adv. Haer. III. p. 1093.).

HANNOVERSCHE Anzeigen von allerhand Sachen, deren Bekantmachung dem gemeinen Wesen nöthig und nützlich. Vom Jahre 1758 (Hannover, 1759)
(S. 1617) Nützliche Samlungen. Hundert und zweytes Stück (Freytag, den 22ten December 1758)
Fortsetzung des Ausgangs der Israeliten aus Egypten, und ihr Duchgang durchs rothe Meer
Klein Heraklea lag im sethroitischen Bezirke. Sethros oder Seth (Plutarchus de Iside & Osiride p. 367. 371) war der Typhon selbst, welchen die Egypter als einen rothen Esel (Epiphanius L. III. adversus Hareses p. 1093. fin. P.E. Jablonski in Panchen Ægyptiorum L. V. c. 2. §. 10. p. 65. T. II.) beschrieben, und dem Wirbelwinde zum Urheber gaben, wie auch seinen Sitz im sirbonischen See bestimmeten.

http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/t ... /ch02.html
Pál József, Újvári Edit: Szimbólumtár
szamár: A lófélék családjába tartozó, kisebb termetű, hosszú fülű, málházásra, igavonásra használt háziállat a termékenység, a béke, az alázat és a szegénység jelképe. • A sumer költészetben a szamárcsődör a férfiasság kifejezőjeként szerepel (Sulgi magasztaló éneke önmagáról, 16–18). Negatív erőként a sötétség, az ostobaság, a csökönyösség, a bujaság, az ösztönember megtestesítője. Hátasállatként szerepét sokszor az határozza meg, hogy ki utazik rajta. • Az indiai mitológiában a halálistenségek hordozója, például Káli istennőé (anyaistennő). Dhénuka démon, akit Krisna ölt meg, szamár alakban jelent meg. • Kínában fehér szamár szállítja a taoista halhatatlanokat (tao). • Az ősi egyiptomi hit szerint az alvilág kapuját szamárfejű démonok őrzik. Az Oziriszt meggyilkoló Széth állata; gyakran ábrázolják magát az istent is szamárfejjel. A trombita szamárordításra emlékeztető hangja miatt tiltott hangszer volt Egyiptomban, mivel Széthre, a pusztító, gonosz istenségre utal. Hórusz évenkénti, Széth felett aratott győzelmét szamáráldozattal ünnepelték. Két szamár tartja az ahet hieroglifát, amely a nyári napfordulót jelképezi: Széth csillaga, a Szaturnusz ilyenkor veszi át az uralmat.
• A zsidó és keresztény hagyományban a bírák, a királyok és a próféták szent állata. Bileam (Bálám) szamara (Szám 22,23) okosabb gazdájánál, hamarabb felismeri az Isten által útjukba állított angyalt. A Ter 49,11 ("A szőlőtőhöz köti csikaját, és a szőlővesszőhöz a nőstény szamár fiát") keresztény értelmezése az "Én vagyok a szőlőtő" (Jn 15,1) alapján, a nőstényszamarat a zsidósággal, a nemes venyigét Krisztussal, a szamár csikaját pedig az általa megszabadított pogánysággal azonosítja. A középkori művészetben csökönyössége miatt az Eklézsia és Zsinagóga ábrázolásain az utóbbit megszemélyesítő allegorikus alak állata.
A keresztény szimbolikában emellett a béke és az alázat jelképe. Krisztus életének számos epizódjában fontos szerepet kap. Krisztus születésének hagyományos ábrázolásain – "az ökör megismeri gazdáját, és a szamár urának jászolát" (Iz 1,3) –, ill. Pszeudo-Máté apokrif evangéliuma alapján a szamár az istállóban, az ökör társaságában jelenik meg. Az ökröt mint áldozati állatot Krisztus áldozatának szimbólumaként, a szamarat mint teherhordót pedig a világ bűneit magára vevő Krisztusként is értelmezték. Az Egyiptomba való menekülés ábrázolásain Mária szamárháton ül a gyermekkel, míg József gyalogszerrel kíséri őket. Zakariás jövendölését (amelyben a szamár a harci ménnel szemben a szelídség megtestesítője: Zak 9,9) Jézusra vonatkoztatták, aki egy "szamárnak csikaján" vonult be Jeruzsálembe.
Széth: Egyiptomi isten, a sivatag felől támadó pusztító vihar, a sivatagból áradó forró szél megszemélyesítése. Eredetileg hadisten volt, számos óbirodalmi (Kr. e. 2613–2160) fáraó viselte a nevét. • Az Ozirisz-mítoszban a termékenységisten ellenfele, gyilkosa. A görögök Tüphónnal azonosították. Plutarkhosz szerint Tüphón a világban ható negatív erő, a sötétség, a gonoszság, a gyűlölködés megtestesülése (Plut. Iszisz és Oszirisz, 27); "mindaz, ami a természetben ártalmas és pusztító" (45).

[21] PRÜMM, Karl (*Professor): Religionsgeschichtliches Handbuch für den Raum der altchristlichen Umwelt (Rom, 1954)
(S. 386) In einer Wandzeichnung eines als paedagogium bezeichneten Hauses am Palatin zu Rom, das vielleicht das Lazarett für verunglückte Zirkusfahrer gewesen ist (ganz in der Nähe lag ja der Circus Maximus), hat man neuerdings (statt wie bisher überwiegend eine Verspottung des Glaubens eines Christen an den Gekreuzigten) eine ernsthaft gemeinte Votivzeichnung erblickt, indem man die Unterschrift "Alexamenos sebete theon" als Lösung eines Dankgelöbnisses an den darüber (als Mensch mit Pferdekopf) abgebildeten Seth-Typhon deutet und die Worte: "Alexamenos (als Name des Kämpfers aufgefaßt) verehrt seinen Gott" so versteht: er stattet ihm für die Bewahrung vor dem Tode bei einem Unfall seinen schuldigen Dank ab.

[22] HUNYADI, Ferentz: Keresztény archivarius, vagy ollyan história gyűjtemény, mellyben öszve-szedegettetve feltaláltatnak a` Bibliában elő-fordúló dolgoknak a` régi külső íróknál meg-raradott nyomai; és az ő tulajdon szavaikkal, `s azokra-való szükséges jegyzésekkel elő-adatnak, azon külső írók` életek` idejének rendi szerint (Vátz, 1794)
(43-44. old.) Az Égyiptomiak-is áldoztak barmokat, és valamint a` `Sidók, tisztákat. Írja Herodotus lib. 2. c. 38. melly nagy gonddál visgálták meg a` Papok, a` barmot, hól fel-állatták, hól hanyat fektették, nyelvét ki-nyujtatták, a` farka szőrit is meg-nézték, és ha a` bikában (melly veres vólt) tsak egy szörszál vólt-is fekete, meg-nem áldozták. Ha tiszta vólt az állat, a` Pap kötött a` szarvára Égyiptomi-kákát (byblus) azután agyagot tévén reá, a` petsétlő gyürűjét reá nyomta, `s úgy vitték áldozatra. A` ki úgy meg-nem jegyzett bikát áldozott, halállal ölték-meg. Nevezetes itt az-is, hogy valamint a` Sidóknál különös áldozat vólt a` veres tehén 4. Mós. 19, úgy az Égyiptomiak, mivel a` gonosz Typhont veresnek hitték, soha egyéb ökröt, vagy bikát nem áldoztak, hanem veresset. (Plutarch. in libr. de Isid) És valamint a` bűnért egészen meg-égetendő áldozatra a` `Sidók Papja kezeit reá tette, és arra mintegy a` bűnt reá rakta, `s abból éppen nem vólt szabad meg-enni; úgy az Égyptomiakról ezt írja Herodot l 2. C. 39. hogy az állatnak fejét megátkozván sok átkokkal, el-viszik a` piatzra, ha vagynak ott Görögök, a` kiknek el-adják, ha nintsenek, a` folyó-vízben vetik. Így átkozták pedig meg az áldozatra-való állatnak fejét: Ha valami gonosz következne, vagy az áldozókra, vagy az egész Égyiptomra, az fordúljon erre a` före.

PLUTARCH: Über Isis und Osiris (Berlin, 1850)
(S. 51-54) Cap. 30. Die Einwohner von Busiris und Lykopolis bedienen sich durchaus nicht der Trompeten, weil ihr Ton dem Eselgeschrei ähnelt: überhaupt halten sie den Esel für ein unreines und dämonisches Thier, wegen seiner Aehnlichkeit mit Typhon; auch auf die Opferkuchen, die sie in den Monaten Payni und Phaophi machen, setzen sie das Bild eines gefesselten Esels. Beim Opferfeste des Helios werden die den Gott Verehrenden ermahnt, kein Gold am Leibe zu tragen und keinem Esel Nahrung zu reichen. Auch die Pythagoräer halten offenbar den Typhon für eine geisterhafte Macht: denn sie sagen, dass er in dem geraden Maass Sechs und Funfzig entstanden sei; das Wesen des Dreiecks gehöre dem Hades Dionysos und Ares, das des Vierecks des Rhea Aphrodite Demeter Hestia und Hera, das des Zwölfecks dem Zeus, das des Sechsundfunfzigecks dem Typhon, wie Eudoxos erzählt.
Cap. 31. Weil nun die Aegypter den Typhon für rothfarbig halten, so opfern sie auch die röthlichen Rinder. Die Untersuchung dabei ist so scharf, dass das Thier für untauglich gilt, wenn es nur ein schwarzes oder weisses Haar hat. Zum Opfer, meinen sie, schicke sich nicht gottgefälliges, sondern das entgegengesetzte, nämlich die Körper solcher Thiere, in welche die Seelen von gottlosen und ungerechten Menschen hinübergewandert wären. Daher wurde vor Alters der mit Verwünschungen beladene abgeschnittene Kopf des Opferthieres in den Fluss geworfen, jetzt wird er den Fremden überlassen. Den zum Opfer bestimmten Stier stempelten diejenigen Priester, welche Sphragisten oder Siegelführer heissen. Das Siegel trägt, wie Kastor berichtet, die Gestalt eines knienden Mannes mit hinten zusammengebundenen Händen, dem ein Messer an der Kehle steht. Der Esel, meinen sie, habe, wie schon bemerkt, seine Aehnlichkeit mit dem Typhon nicht weniger wegen der Ungelehrigkeit und Geilheit als wegen der Farbe. Daher gaben sie auch dem Ochos, der ihnen unter allen Perserkönigen wegen seiner Verruchtheit und Frevelhaftigkeit am verhasstesten war, den Beinamen Esel; er aber sagte: nun, dieser Esel wird euren Ochsen verspeisen; und darauf liess er den Apis schlachten, wie Deinon berichtet. Wer aber sagt, dass Typhon aus der Schlacht auf einem Esel sieben Tage geflohen sei, und als er davongekommen, die Söhne Hierosolymos und Judaios gezeugt habe, der zieht offenbar die Jüdischen Geschichten in unsre Sage herüber.
(S. 219) Der Esel war sehr entschieden ein Symbol des Typhon-Seth, der in Karnak eselköpfig und gebunden dargestellt, und vom Horus abgestraft wird. Mit Eselkopf erscheint Typhon auch in einem Papyrus bei Salvolini, Campagne de Ramses pl. I, N. 32. p. 21. Als liegender Esel ist Seth-Typhon abgebildet in Champ. Gr. p. 120. Steinbücher (Beschr. der äg. Alt. Wien 1826. p. 47. Papyrus 3771) spricht von dem Opfer eines Esels.

SCHWENCK, Konrad: Die Mythologie der asiatischen Völker, der Aegypter, Griechen, Römer, Germanen und Slaven, Dritter Band: Die Mythologie der Aegypter (Frankfurt am Main, 1846)
(S. 206) Typhon
Dieser schlimme Gott nun war röthlich, wie uns Plutarch meldet, und diese Farbe mußten, sagt ebenderselbe, die Stiere haben, welche geopfert werden durften, (womit Diodor, 1. 88 übereinstimmt), so daß kein schwarzes und kein weißes Haar an ihm gefunden werden durfte. Der Grund davon war, wie oben in der Mythologie des Apis schon bemerkt worden ist, daß Stiere, welche dem Apis glichen, für heilig galten, und darum nicht geopfert werden durften, wogegen die rothen Stiere als Typhonisch angesehen wurden, und mithin nicht geschont werden mußten. Der röthliche Esel aber gehörte dem Typhon wirklich, was daraus zu ersehen ist, daß derselbe, wie Plutarch (30) erzählt, mißhandelt wurde, weil er roth wie Typhon ist; denn Typhon ward zwar mit Opfern gesühnt, daß er mild werde, aber an gewißen Festen ward er herabgewürdigt und verhöhnt, und an diesen wurden auch die rothhaarigen Menschen als Typhonische mißhandelt, und der Esel ward, wie es zu Koptos zu geschehen pflegte, von einer Anhöhe herabgestürzt. Ja zu Busiris und zu Lykopolis gebrauchte man sogar durchaus keine Trompete, weil ihr Klang mit der Stimme des Esels Aehnlichkeit hat, und zu diesen beiden Städten fügt Aelian (10. 28) noch Abydos, wo ein besonders angesehenes Grab des Osiris war, hinzu.

[23] BAUDRI, Friedrich: Organ für christliche Kunst, Dreiundzwanzigster Jahrgang (Köln, 1873)
(S. 45) W. Wackernagel (*Professor): Die Farben- und Blumensprache des Mittelalters
Die älteste Stelle aber von solcher Sinnbildlichkeit der Schriftfarben gehört bereits dem neunten Jahrhundert an: da, im J. 839, sah ein englischer Presbyter im Traume Bücher mit schwarzen und blutrothen Buchstaben: jene bedeuteten die Gebote Gottes, diese die Sünden der Menschen. Also, obschon die Bücher auch hier keine irdisch wirklichen sind, doch der irdischen Wirklichkeit gemässer keine weisse Schrift, und das Roth und das Schwarz nicht in dem Sinne gemeint, in welchem sonst überall diese beiden Farben verstanden werden: das Roth als Bezeichnung der Sünde mochte durch eine bekannte Stelle des Jesaias veranlasst sein. Roth als Bezeichnung der Sünde: von etwas der Art haben wir jetzt noch eigens und ausführlicher zu sprechen.

Ich meine die rothe Farbe des Haupthaare und des Bartes als ein Zeichen der Falschheit.

SZABÓ, Zoltán; SZABÓ, Ingrid: Tarot der Idioten - Crowley und Gurdjieff im Café de la Paix - Zwei berüchtigte Magier und eine Lady im Gespräch (Konstanz, 2010) ISBN 9783839150085
(S. 148) Für die Bibel ist Rot gar die Farbe der Sünde.

WUNDERLICH, Eva: Die Bedeutung der roten Farbe im Kultus der Griechen und Römer - Erläutert mit Berücksichtigung entsprechender Bräuche bei anderen Völkern (Giessen, 1925)
(S. 70) Man hat auch sonst gelegentlich versucht, die Unbeliebtheit der Rothaarigen zu begründen. So erklärt Wilhelm Wackernagel das Mißtrauen, das man besonders vom Mittelalter ab in Deutschland gegen sie hegte, als eine Folge der um 1000-1200 eindringenden Tiersage, in welcher der Fuchs eine so böse Rolle spielte. Er trennt diese Einstellung, nach der man alles Rote für untreu und falsch halte, von der antiken, die im Rot das Blut, d. h. das zu Unrecht vergossene Blut, also die Sünde symbolisiert sehe. Hierbei beruft er sich auf Jesaia I. 18 f.: "Wenn eure Sünden scharlachrot sind, sollen sie doch schneeweiß werden; wenn sie rot wie Purpur sind, sollen sie doch wie Wolle werden."

[24] BASTIAN, Adolf: Die Voelker des oestlichen Asien, Sechster Band: Reisen in China von Peking zur mongolischen Grenze und Rueckkehr nach Europa (Jena, 1871)
(S. 80) Den Aegyptern galt die verhasste Trompete (die aus der Zeltwolke über dem Tabernaculum der Juden erschallte) als Erfindung des feindlichen Eselgottes Seth. Ecce, rudes asini rerum fastigia scandunt (Cor.).
Dem hyperboräischen Gotte wird der Esel als feindlich geopfert.

SCHNABEL, Wolfgang: Die evangelische Posaunenchorarbeit - Herkunft und Auftrag (Göttingen, 1993) ISBN 3525571887
(S. 122) Die Klangeigenschaften des שׁוֹפָר (*Schofar) sah man wesentlich nüchterner als noch in der Vätergeneration, nämlich daß das Widderhorn nur zwei bis drei laute, weit hörbare Töne erzeugen könne, die an Eselsgeschrei erinnerten und zum Lärmmachen gegen wilde Tiere und feindliche Menschen bestens geeignet wären, - keine Rede mehr von festlichem, majestätischem Klang. Auch mit der Anzahl der auf dem שׁוֹפָר geblasenen Töne beschäftigte man sich: Am Sabbat wurde durch ein dreifaches Blasen das Volk zur rechten Bereitung aufgerufen, ein anderer dreifacher Stoß hatte den richtigen Anfang zu verkündigen, die Zahl der lang und kurz geblasenen Töne am Neujahrstag hätte hundert betragen (Vgl. Albrecht, S. 2; bk 25 - 1982 -, H. 8; Mergenthaler, Handreichung, S. 20: ders. Miteinander, S. 20. 81. 85).

SCHNEIDER, Peter Joseph: Biblisch-geschichtliche Darstellung der hebräischen Musik deren Ursprung, Zunahme, Glanzpunkt, Abnahme und gänzlicher Verfall, mit Bezugnahme auf die den Israeliten sprachlich verwandten Völker (Bonn, 1834)
(S. LXIV. - ) Matthäus (IX. 23) nennt sie schon ausdrücklich "Pfeifer" - Zwar ist das Zeugniß einiger heidnischen Schriftsteller, die die Musik der Juden ein Eselsgeschrei nennen, ganz und gar nicht gültig; aber doch ist gewiß, daß es sich nach dem Tode Jesus, mit den Juden in allen Stücken zu Ende neigte.

[25] https://szentiras.hu/SZIT/Kiv19
Szent István Társulati Biblia

[26] https://www.tudozsido.com/post/90239030603
Jun 29th, 2014
Nyakunkon a Messiás: Vörös tehén született
, ami bölcseink szerint a Messiás eljövetelét jelzi. Ugyanis "mestereink egybehangzó véleménye szerint kilenc vörös tehén lett feláldozva attól kezdve, hogy megkaptuk a parancsolatot a második Szentély lerombolásáig. Az elsőt Mózes, a másodikat Ezra készítette el, és még hét volt Ezrától a Mikdás pusztulásáig. A tizediket pedig a Messiás fogja elkészíteni, mihamarabb, napjainkban!"

http://www.ujpestizsinagoga.hu/hetiszakasz/chukat.html
Chukát
A Talmud szerint a két Jeruzsálemi Szentély fennállása alatt összesen kilenc vörös tehén született.

https://zsido.com/fejezetek/zsido-vilaghirado-49/
5. Gut Sábesz 1997. július 11. I.évf./40. szám
A vörös tehén és a templomhegy
A vörös tehén misztériuma évszázadok során foglalkoztatta a zsidó gondolkodókat, a Talmud bölcseit és a filozófusokat. Arra a meggyőződésre jutottak, hogy mivel még bölcs Salamon, minden idők legokosabb zsidója sem értette ezt a misztériumot, így ez olyan alaptörvény (chuká), ami nem igényel indoklást: Az Örökkévaló így rendelte el, és kész.
A hagyomány szerint maga Mózes csinálta az első vörös tehén hamvából (izsóp és karmazsinfonal hozzáadásával) a fenti célra alkalmas tisztító folyadékot. Összesen kilenc ilyen vörös tehén csinálták a történelem folyamán: az utolsót a Második Szentély utolsó éveiben használta fel az akkor hivatalban lévő főpap, míg a tizediket a Messiás fogja használni.
Naftali Kraus

http://judaizmus.blogspot.com/2011/03/z ... bi-16.html
Naftali Kraus blogja
ZSIDÓ FOGALOMTÁR (VAGY "ZSEBRABBI") 16
ZSIDÓSÁG – ÁTÓL Z.ig
PÁRÁ ÁDUMÁ – (héber) vörös tehén, melynek hamuja a tisztátalanok megtisztulását szolgálta. Alapja Chukát heti szakasza, (4Mózes,19. fejezet) ahol a Tóra részletesen leírja a hamu előkészítésének feltételeit, amit később a Misná egy külön traktátusban tárgyal ("Párá"), a Táhárot fejezetben. Összesen kilenc P. Á.-ról tudunk, ennek gyakorlata a második Szentély pusztulásával megszűnt, és Maimonides szerint a "tizediket a Messiás fogja csinálni, jöjjön el mielőbb". Napjainkban, az említett hamu híján, minden zsidó tisztátalannak számít ("Támé Mét"), és ennélfogva tilos felmennie a jeruzsálemi Templomhegyre, ahol annak idején a Szentély állott.

[27] JELLINEK, Adolph (*Rabbiner): Predigten, Erster Theil (Wien, 1862)
(S. 39) Para Aduma - Sabbat Para 1858
Das Gesetz von Para Aduma, das seit Moses auch blos siebenmal ausgeführt wurde, hat für unsere Zeit seine Geltung, aber nicht seine Bedeutung verloren.

[28] ] https://www.hagalil.com/judentum/torah/ ... hukkat.htm
Sefer Bamidbar - Buch Numeri
Chukkat:
Das Geheimnis der Roten Kuh
[43] BAUER, Georg Lorenz (*Professor): Beschreibung der gottesdienstlichen Verfassung der alten Hebräer, Erster Band (Leipzig, 1805)
(S. 161) Wer ist der Azazel? Viele Rabbinen, und dann Spencer (Jo. Joach Schroederi dissert. de Azazelis hirco ejusque ritibus ac mysterio, Marburg. 1725, 4. Spencer de leg. Lib. III. diss. VIII. de hirco emissario. Bochart. Hierozoic. Lib. II. c. 54. de hirco Azazel. Carpzovii apparat. Antiq. S. Cod. P. 437 s.) verstunden darunter den Teufel…
Die Rabbinen sagen, ein Ziegenbock sey dem Teufel am Versöhnungstage überliefert worden, damit er die Israeliten nicht anklagte, und sie nicht in ihrem Gebete beunruhigte.

BIERMANN, Johann (*Professor): Moses und Christus: oder/ Erklärung der vornehmsten Fürbilder des Alten Testaments/ aus Moses Gesetz und allerley jüdischen Antiquitäten mit sonderbarem Fleiß zusammen getragen/ und Christo und seiner Kirche zugeeignet (Franckfurt am Mayn, MDCCVI. – 1706)
(S. 688) Frag. Wen verstehest du dann durch Azazel?
Antw. Den Teuffel…
Frag. Womit beweisest du diese Meynung?
Antw. Weil dieser Name nach einer hergebrachten und gemeinen Meynung der Hebräer/ ein Name des Teuffels ist.
So wird das Haupt der Teuffeln von den Juden Sammael zugenahmet/ und von ihm gesaget/ daß er des Todes Gewalt habe/ wie er auch also von dem Apostel genennet wird/ Hebr. II, 14. Mercerus Prælect. In Gen. P. 88. beweiset aus den Schrifften der Cabbalisten/ daß Azazel ein Name der bösen Geister sey/ die sich am meisten bey den todten Gräbern auffhalten. Die meiste Lehrer der Juden lehren auch einhellig/ daß Azazel Sammael/ oder der Engel des Todes sey/ und daß ihm am Tage der Versühnung Geschencke gegeben werden/ ihm seine Augen zu verblenden/ daß er Israel nicht verklage.

ENOCH (Übersetzt und erklärt Professor August Dillmann): Das Buch Henoch (Leipzig, 1853)
(S. XXXIV.) Schon hier ist der aus Lev. 16 bekannte Azazel als einer der hauptsächlichsten und schädlichsten dieser gefallenen Engel erwähnt, wird die Verführung der Menschen zur Unzucht, zur Dämonenverehrung und anderen Sünden ihnen zugeschrieben, die Hinwürgung der Menschen durch die von ihnen erzeugten Riesengeschlechter in ihrer dreifachen Abstufung (zum Theil nach Gen. 6, 4), die vorläufige Einkerkerung der gefallenen Engel in der Erde durch die Erzengel und die gegenseitige Aufreibung der Riesen unter einander als etwas bekanntes vorausgesetzt.

KIEßLING, Johann Rudolph: Richtige Verbindung der mosaischen Alterthümer mit der Auslegung des Sendschreibens des heiligen Apostels Pauli an die Hebräer, Zweyter Theil (Erlangen und Leipzig, 1765)
(S. 390) Der Spencer (), welchem auch der nur angeführte Biermann beystimmet, hält dafür, daß unter diesen Namen Azazel, der Teufel zu verstehen sey, zwar nicht, als ob der Azazel der Teufel selbst sey, oder dieser Bock dem Teufel aufgeopfert worden wäre, sondern, weil er dem Teufel zur Marter und Peinigung übergeben worden sey. Seine Gründe sind diese: Einmal, weil nach der Meinung der jüdischen Lehrer, der Name Azazel eben so viel, als Sammael, einen bösen Geist, oder den Teufel bedeute;

ROSKOFF, Gustav (*Professor): Geschichte des Teufels, Erster Band (Leipzig, 1869)
(S. 187) Hebräer
Nach unserm Erklärungsversuche erscheint Azazel am Versöhnungsfeste lediglich als personificirte Unreinheit und steht mit der Sünde Israels in demselben verwandtschaftlichen Verhältniss, in welchem diese zu jener steht. Azazel ist keine Macht, zu deren Sühne ein Opfer dargebracht würde, und der Dualismus, der durch ihn sich herausstellt, ist eben nur ein schattenhafter. Er ist nur die Personification der abstracten Unreinheit gegenüber der absoluten Reinheit Jahve`s, er ist nur ein Schattenbild ohne Realität gegenüber der allein realen Macht Jahve`s.

SCHOLZ, Paul: Handbuch der Theologie des Alten Bundes im Lichte des Neuen, Zweite Abtheilung (Regensburg, 1862)
(S. 54-55) Allerdings ist aus der Uebersetzung der LXX nicht klar zu erkennen, ob sie einen guten oder bösen Abwender der Sünden verstanden haben; doch läßt sich wohl mit Sicherheit behaupten, daß die Ansicht der LXX von der der palästinensischen Juden nicht verschieden gewesen sei. Bei diesen aber galt Azazel als ein böses Wesen, als der Satan oder der Erste der Dämonen. Als solcher erscheint er nämlich im Buche Henoch 8,1. 10,12. 13,1 ff.15,9 und bei vielen älteren Rabbinen (Eisenmenger, entdeckt. Judenth.II, S. 157 f. Reinke, 1. C. II, S. 286 ff.). Die Gnostiker nannten den Azazel ebenfalls Satan, wie aus einem Gedichte auf Markus, einen Schüler des Valentin, welches Epiphanius (haeres. 34.) mittheilt, hervorgeht. Ebenso erklärt Origenes Azazel für den Teufel und für einerlei mit der verführenden Schlange im Paradiese.

[29] GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Band VIII. (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
Baba Bathra, Fol. 16b
(S. 65) R. Eleázar aus Modaím erklärte: Die Sternkunde wohnte im Herzen unseres Vaters Abraham, und alle Könige des Morgenlandes und des Abendlandes wandten sich in aller Frühe an seine Tür.

GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Band III. (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
Joma, Fol. 28b
(S. 75) Oder vielleicht war es bei Abraham anders, weil bedeutende Sternkunde is seinem Herzen (Dh. er war sehr sternkundig – cf. Bd. Fol. 16 – und konnte diese Stunde genau feststellen.) war!?

[30] FLAVIUS, Josephus (*Übersetzer: Karl Martin Professor): Die jüdischen Alterthümer, Erster Band (Köln, 1852)
(S. 32-33) Achtes Hauptstück
Als nun hierauf im Lande Kanaan eine Hungersnoth eintrat, und Abraham hörte, daß in Egypten ein großer Wohlstand sei, entschloß er sich, dahin zu ziehen, theils um vom Ueberflusse dieses Landes zu genießen, theils auch um sich mit den Ansichten der Egyptischen Priester über die Götter bekannt zu machen und dieselben entweder sich selbst anzueignen, wofern sie nämlich vor den seinigen den Vorzug verdienen sollten, oder aber, wofern seine religiösen Vorstellungen sich als die richtigern herausstellen würden, diese auch ihnen beizubringen.
(S. 34) Da sich nämlich die Egyptier in ihren Sitten und Gewohnheiten von einander sehr unterschieden und die eine Partei die Gebräuche der andern verächtlich zu machen suchte und alle sich gegenseitig einander anfeindeten; ließ sich Abraham mit den einzelnen Parteien insbesondere ein und wies ihnen nach, daß die Gründe, worauf sie sich für ihre eigenthümlichen religiösen Gebräuche stützten, durchaus leer und unhaltbar seien. Dadurch aber erregte er ihre Bewunderung und erweckte bei ihnen die Meinung von sich, daß er nicht nur persönlich ein sehr einsichtiger, mit einem scharfen Verstande begabter Mann sei, sondern daß er auch vermögend sei, Andern gegenüber seine Ueberzeugungen zu vertreten, und sie für sich zu gewinnen. Namentlich unterwies er die Egyptier in der Arithmetik und in der Astronomie, worin sie vor seiner Ankunft in Egypten noch ganz unerfahren waren; denn von den Chaldäern kamen diese Wissenschaften nach Egypten und von da erst zu den Griechen.

[31] ARNHEIM, Heymann (*Rabbiner): Jozeroth für alle Sabbathe des Jahres und dees Purim-Festes (Glogau und Leipzig, 1840)
(S. 113) Abraham war ein großer Astrolog (Joma, 28, 9) und wollte durch seine Kunst wissen, er werde kein Kind zeugen. Aber Gott sagte zu ihm: "Gieb deine astrologische Berechnung auf! Abram zeuget nicht, wohl aber Abraham." So wird talmudisch I. M. 15,5. ausgelegt.

BISCHOFF, Erich Bischoff: Die Kabbalah - Einführung in die jüdische Mystik und Geheimwissenschaft (Leipzig, 1917)
(S. 5-6) Im ganzen Sohar und auch in den meisten späteren kabbalistischen Schriften steht kaum etwas, das sich nicht aus biblischen Schriften, aus Philo von Alexandria, aus dem Thalmud und Midrasch schon belegen ließe, und so ist es denn gar nicht so ganz ohne Sinn, wenn thalmudischen Größen, wie den oben (S. 2) genannten und anderen (z. B. dem berühmten Rabbi Akiba), die Verfasserschaft kabbalistischer Bücher zugeschrieben wird, ja, das noch unter (gleich den "Othïjôth" des angeblichen Rabbi Akiba) zu erwähnende Buch "Rasiêl" laut seiner Vorrede von dem gleichnamigen Engel dem Adam übergeben sein soll, oder wenn dem Abraham praktische Kabbalistik, wie Astrologie und der Gebrauch eines Amuletts zu magischen Zwecken usw. zugeschrieben wird. Es liegt darin das Bewußtsein, daß die in der Kabbalah vorkommenden Lehren und Künste nichts Neuartiges (etwa aus dem 13. Jahrhundert) und auch nichts Unjüdisches, sondern uralte Überlieferung, z. T. aus grauer vorhebräischer Zeit und von den Juden übernommen seien; Adam wohnte ja nach der Vertreibung aus dem Bergparke Eden (Paradies) gleich seinen Nachkommen im Zweiströmelande, dem Sitze uralter "babylonischer" Geheimweisheit, und von dort, aus der Mondstadt Ur in Chaldäa, zog Abraham gen Westen, von dort holten sich Isaak und Jakob ihre Frauen (was, selbst wenn es „Legende“ wäre, auf das Bewußtsein uralter Beziehungen zwischen Palästina und dort hinwiese), dort lebten die Kinder Israel im Exil, von dort kehrten sie als "Juden" zurück und brachten nicht nur, wie im palästinischen Thalmud (Rôsch ha-schanâh I, 2; 56 d, Z. 10 v. u.) historisch richtig gesagt ist, die Namen der Engel, sondern auch eine bereicherte Anschauung vom Wesen Gottes, den himmlischen Gewalten, der Entstehung des Alls und den in ihm wirksamen Kräften mit.

FREUDENTHAL, Jacob (*Professor): Hellenistische Studien, Heft 1 und 2.: Alexander Polyhistor und die von ihm erhaltene Reste judäischer und samaritanischer Geschichtswerke (Breslau, 1875)
(S. 88) Das erste Fragment stellt dagegen schon Henoch als den Erfinder der Astrologie hin, lässt Metuselach durch Engel Gottes Alles lernen, was wir heute wissen (419d), und berichtet, dass Abraham Astrologie und alle übrigen Wissenschaften - also doch wahrlich auch die Kunde der Buchstaben - Aegypter und Phöniker gelehrt habe (418d. 419c).
(S. 90) Uebereinstimmend berichten beide Stücke, Abraham habe die Astrologie von den Chaldäern empfangen und sie Phöniker und Aegypter gelehrt.

HENGEL, Martin (*Professor): Jesus und die Evangelien - Kleine Schriften V. (Tübingen, 2007) ISBN 9783161493270
(S. 329) Die jüdisch-alexandrinische Tradition reklamierte in eilfertiger Apologetik die Erfindung der Astrologie gar für Abraham oder Henoch. Schon um ca. 220 v. Chr. sollen astrologische Schriften Abrahams bekannt gewesen seien; andere jüdische Astrologumena wurden auf Seth, Salomo, Esra, Daniel u. a. zurückgeführt (Vgl. Fascher, Abraham; Hengel, Judentum und Hellenismus, 162 ff.; Gundel, Astrologumena, 51 ff.).

LEICHT, Reimund: Astrologumena Judaica - Untersuchungen zur Geschichte der astrologischen Literatur der Juden, 21. (Tübingen, 2006) ISBN 9783161489112
(S. 12-13) In jedem Falle wird hinreichend deutlich, dass alle Zitate einer offenbar seit dem 2. Jahrhundert v. Chr. nachweisbaren Vorstellung entspringen, Abraham habe die Astrologie aus Babylonien nach Ägypten gebracht (Zum gesamten Traditionskomplex vgl. auch E. Fascher, Abraham, und A. Y. Reed, Abraham).

LUCÆ, Fridericum: Europäischer Helicon, auff welchem die Academien, oder hohe Schuhlen von Anfang der Welt biß jetzo aller Nationen, besonders Europæ mit ihren Fundationen, Unglücksfällen/ Restaurationen, Privilegiis, Jubilæis, Nothwendigkeiten und Hindernüssen/ Wachsthum und Abnehmen/ rechten Gebrauch und Mißbrauch (Franckfurt am Mayn, MDCCXI. - 1711)
(S. 198-199) Abrahams Schule
Josephus judiciret weit anders von der Sache. Auß seiner Verfahren Zeugnüß behauptet er klärlich/ daß Abraham der Astrologie erster Erfinder sey. Bey der Gelegenheit/ da er in der Theurung in Egypten reysete/ lehrete er die Egyptier in der Arithmetic und Astronomie, das ist in der Rechen-Kunst/ und deß Himmels Lauff; vorher waren die Egyptier in diesen Dingen Idioten jetzund höreten sie den Abraham davon profitiren/ und lernen die Gelehrten von ihm/ und so setzt er sich bey ihnen in grosse æstime, (Josephi - Flav. - Jüdischer Geschichte lib. I. cap. 9. pag. 16) etliche wollen/ der König hätte ihm selbst Freyheit gegeben zu solcher information seiner Gelehrten. Wie nun Abraham hohes Verstandes/ und beredt war/ auch die Gabe hatte zu unterweisen/ also wiederlegte er derer Egyptier Irrthümber von dem Götzendienst/ und lehrete sie hingegen die Anruffung deß wahren GOttes. Jedoch/ es meynen einige/ Abraham wäre auch nicht der erste Erfinder der Astrologie gewesen/ sondern Enoch/ von dem sie Abraham erlernet hätte. (Pererii - Davidis - Commen tariorum in Genesin fol. 262.)

MÜHLING, Anke: >>Blickt auf Abraham, euren Vater<< Abraham als Identifikationsfigur des Judentums in der Zeit des Exils und des Zweiten Tempels (Göttingen, 2011) ISBN 9783525530986
(S. 251-252) Laut Artapanus war es Abraham, der die Astrologie nach Ägypten gebracht habe.

NOACK, Christian: Gottesbewusstsein - Exegetische Studien zur Soteriologie und Mystik bei Philo von Alexandria (Tübingen, 2000) ISBN 316147239X
(S. 44) Mit der Bezeichnung des Vaters Abrahams als "Astronom, einer von denen, die sich mit der Mathematik befassen", definiert Philo außerdem eindeutig die Tätigkeit eines Astrologen (Vgl. Klauck, Die religiöse Umwelt des Urchristentums, 186.). Die Astrologie war seit dem 2. Jh. v. Chr. zu einer geistigen Weltmacht geworden, die Religion und auch Philosophie durchdrang, und besonders in Ägypten, dem Ursprungsland der "neuen" Astrologie, große Bedeutung erlangt hatte. Die ältere jüdische Missionstheologie in Ägypten feierte Abraham als Entdecker der Astrologie (Vgl. Artapanos, FrGrHist 726, 1 - =Eus. praep. ev. 9.18.1. - und Pseudo-Eupolemos, FrGrHist 724, 1 und 2 - Eus. praep. ev. 9.17.2-9 und 18.2).

PLETZ, Joseph (*Professor): Neue theologische Zeitschrift, Zweyten Jahrganges, zweyter Band (Wien, 1829)
(S. 248) Eupolemus, von dem uns Eusebius aus dem Alexander Polyhistor einiges aufbehalten hat. Er nennt Abrahams Geburtsort Urien (in der Genesis steht Ur-Kasdine), und macht ihn zum Erfinder der Astronomie und Astrologie.
Artapanus, bey Eusebius, erzählt ebenfalls Abrahams Zug nach Egypten, und wie er dort den König in der Astrologie unterrichtet habe.

STUCKRAD, Kocku von (Professor): Das Ringen um die Astrologie - Jüdische und christliche Beiträge zum antiken Zeitverständnis (Berlin, 2000) ISBN 3110818663
(S. 451) Die Tradition, welche Abraham mit der Astrologie verband, dürfen wir aufgrund unserer Untersuchungen getrost als Allgemeinwissen des antiken Judentums bezeichnen.
(S. 453) Nicht nur Abraham oder Gott werden als Astrologen genannt, sondern über ihre Kompetenz wird auch sonst nachgedacht, wie folgende Geschichte beweist:

THARSANDER (*Georg Wilhelm Wegner): Schau-Platz - Vieler ungereimter Meynungen und Erzehlungen: Worauf die unter dem Titul Der Magiæ Naturalis, I. Stück (Berlin und Leipzig, 1735)
(S. 122) Die Astrologie ist sehr alt, und wann man einigen Liebhabern derselben glauben könte, so wären schon die Ertz-Väter Abraham, Jacob und andere, ja noch vor der Sündfluth Seth, und der allgemeine Vater des Menschlichen Geschlechts, Adam selbst, vollkommene Astrolog gewesen. Von Abraham bezeuget Josephus (lib. I. Anquit. Judaic. c. 9.) wie er die Astrologie, welche seine Vorfahren erfunden, zuerst in Egypten gebracht, und daselbst gelehret habe.

TOMMASA, Tiziana Della: Astrologie - Ein Weg zu sich selbst, Band 1 (Norderstedt, 2010) ISBN 9783842300255
(S. 12) Nach einer Jüdisch-samaritanischen Legende aus dem 2. Jahrhundert v. Chr. ist Abraham der erste Astrologe. Alle priesterhaften Führer warer auch Astrologen, sie wussten mehr als andere.

VOIGT, Johann Heinrich: Astrologische Mittel-Strasse/ Zur Unterscheidung des rechten Gebrauchs und Mißbrauchs: Bevorab aber zum rechten Verstande des Nativität-Stellens/ Sampt etlichen Beweißthümen/ Grund-Ursachen und andern Bewandnüssen (Stade, 1680)
(S. 18-19) Die Patriarchen und Väter alten und neuen Testaments selbsten/ haben sich der Himmels Wissenschafft gebraucht/ derowegen die Menschen heutiges tages sichs auch nicht zu schämen haben. Josephus schreibet, daß des Seths Nachkömlinge viel von solcher Kunst in zwo Seulen sollen gezeichnet haben: und setzet hinzu/ daß die eine derselben/ zu seiner Zeit sey fürhanden gewesen.
Wie Tertullianus außm Origeni allegiren soll/ so habe Enoch etliche Bücher geschrieben/ darinnen Er die verborgene Wirckungen des Himmels und Gestirns derer Plagen hat auffgezeichnet. Abraham hat am Ersten die Astrologiam in Egypten gebracht/ weil dieselbe in seines Vaters Hause fleißig getrieben worden.
Marian Scotus schreibet/ daß eben dieser Abraham auch habe zwo Seulen gesetzt/ woran diese Kunst verfasset gewesen/ Nach der Sündfluth hat Noah die Astrologiam gelehret.
Das Salomon auch in solcher Kunst erfahren gewesen/ daran ist kein zweiffel/ weil er auch der Menschen Gedancken hat muhtmassen können.

WARNEKROS, Heinrich Ehrenfried (*Professor): Entwurf der Hebräischen Alterthümer (Weimar, 1794)
(S. 532) Schröder in s. neuen Sammlung der Bibliothek für die höhere Naturwissenschaft und Chemie L. I. legt dem Abraham ausser vielen andern Wissenschaften auch die Kenntniß der Alchemie bei.

http://www.hagalil.com/judentum/kabbala/jezirah3.htm
Aryel Kaplan: Sefer Jezirah - Das Buch der Schöpfung in Theorie und Praxis

[32] RASHI, Salomo (*Rabbiner): Rabbi Salomo Jarchi`s ausführlicher Commentar über das erste Buch Mosis, Erster Band (Bonn, 1833)
(S. 185) Der Tod Sara`s hängt mit der Bindung Isaaks zusammen, denn ehe sie noch vernommen, daß er nicht als Opfer dahin sank, entfloh ihr schon die Seele, und sie fiel tod nieder.

[33] RASHI, Salomo (*Rabbiner): Rabbi Salomo Jarchi`s ausführlicher Commentar über das erste Buch Mosis, Erster Band (Bonn, 1833)
(S. 183-184) Nachdem Abraham von dem Berge Morija zurückgekehrt war, dachte und sagte er bei sich, wenn mein Sohn geopfert worden wäre, wäre ich jetzt kinderlos von hinnen gegangen, und meine Pflicht hätte es erheischt, daß ich eine Gattin von den Töchtern Aners, Eskols oder Mamres heimgeführt hätte; deswegen verkündete ihm der Heiliggebenedeyte die fröhliche Nachricht, daß Rebekka geboren worden sey, welche künftig die Gattin Isaaks werden würde, und dieses sind die Worte, die man hier liest, nämlich der Sinn der Worte, welche nach der Bindung Isaaks geredet worden waren.
(S. 200) Denn als Abraham von dem Berge Morija kam, ward ihm die Bothschaft gebracht, daß Rebekka geboren worden wäre; Isaak aber war damals sieben und dreißig Jahre alt, denn zu jener Zeit starb Sara, und von Isaaks Geburt bis zu Sara`s Tod waren sieben und dreißig Jahre; denn Sara war neunzig Jahre alt, als sie ihn gebar, und hundert sieben und zwanzig Jahre, als sie starb, denn es heißt Gen. 25,1. und Sara lebte. Damals hatte Isaak das sieben und dreißigste Jahr erreicht, und zu derselben Zeit ward Rebekka geboren; er wartete also drei Jahre, bis sie heirathsfähig war, und verehlichte sich dann mit ihr.

[34] RASHI, Salomo (*Rabbiner): Rabbi Salomo Jarchi`s ausführlicher Commentar über das erste Buch Mosis, Erster Band (Bonn, 1833)
(S. 189-190) (und kein Mann hatte sie erkannt). Nämlich durch einen widernatürlichen Beischlaf, weil der Heiden Töchter zwar den Sitz ihrer Jungfrauschaft verwahrten, aber sich von einer andern Seite prostituirten. Es zeigt aber die h. Schrift hierdurch, daß Rebekka in jeder Hinsicht unschuldig und rein war.

[35] LÖW, Leopold (Rabbiner): Beiträge zur jüdischen Alterthumskunde, Zweiter Band: Die Lebensalter in der jüdischen Literatur (Szegedin, 1875)
(S. 175) Chronologische Kombination führte nämlich zu der Annahme, dass Rebekka drei Jahre alt war, als sie Isaak heimführte. Eine andere Kombination gibt ihr das Alter von vierzehn Jahren.

[36] BAUSCHKE, Martin: Der Spiegel des Propheten - Abraham im Koran und im Islam (Frankfurt am Main, 2008) ISBN 9783874765527
(S. 73) In der Hebräischen Bibel wird deutlich, daß das Menschenopfer zu Zeiten Abrahams (ca. 1900-1800 v.Chr.) und auch noch in sehr viel späterer Zeit im Vorderen Orient durchaus verbreitet war, sowohl in der nichtjüdischen Umgebung als auch beim Volk Israel selbst (vgl. Exodus 22,28f), obwohl später das Mosaische Gesetz Menschenopfer verboten hatte.

HEIDELBERGER Jahrbücher der Literatur, Nro. 78. (Heidelberg, 1821)
(S. 1253-1254) Paulina. Von Dr. Sickler. Hildburghausen in der Kesselring. Buchhandlung. 34 S. in 8.
Abraham fällt zwischen 1900 und 1800 vor Chr. Mose und Josua zwischen 1400 und 1300 nach der nämlichen Chronologie, welche Troja`s Zerstörung auf 1184 ante Chr., N. setzt.

RODE, Reinald: Der Menschheitskristall: Die geheimnisvolle Reise zum Ursprung und Sinn des Lebens (Norderstedt, 2010) ISBN 9783839146545
(S. 150) Nach der Bibel wurde Abraham etwa um 1900 v.Chr. in Ur in Chaldäa geboren.

SCHÜLTZKE, August: Fahrten mit dem Norddeutschen Lloyd und Hamburg-Amerika Linie (Bremen, 1937/2013) ISBN 9783954273492
(S. 127) Dann geht es nordwärts auf der Straße, die wahrscheinlich vor 4000 Jahren (1900 v. Chr.) Abraham nach Hebron mit seinen Herden nomadisierend gezogen war.

http://www.eslam.de/begriffe/a/aa/abraham.htm
Enzyklopädie des Islam
Abraham (a.), Ibrahim
ca. 1900 v. Chr
Zur Zeit der Geburt des Propheten Abraham ca. 1900 Jahre v.Chr. regierte in Babylon ein König namens Nimrod.

http://www.zsido.hu/tortenelem/tortenet.htm
A zsidó vallás és a zsidóság rövid története
Az ősapák (Ábrahám, Izsák, Jákob) i.e. 1900–1800 körül élhettek, József az egyik hükszosz fáraó teljhatalmú minisztere lehetett.
Raj Tamás
(Részlet „Nem idegen közöttünk” című könyvéből)

[37] https://www.spiegel.de/kultur/gesellsch ... 97578.html
Sonntag, 21.12.2008 17:11 Uhr
Israelischer Oberrabbiner Metzger „Mein Traum ist eine Uno der Religionen“
Benutzeravatar
Klaus Matefi
Forum Admin
 
Beiträge: 209
Registriert: 05.2013
Wohnort: Deutschland
Geschlecht:

Klaus Matefi: A betlehemi csillag és a Schemhamphoras titkai

Beitragvon Klaus Matefi » 21. Apr 2020 21:23

4, Ószövetségi misztérium kozmikus keresztje és szerepe a zsidó vallástörténetben II.

A sínai szövetségkötés




Ebben az alfejezetben tárgyaltak képezik tulajdonképpen az Ószövetség fundamentumát, hiszen a Tórát is annak a Mózesnek tulajdonítják, aki a magyarázatok szerint isteni utasításra kivezette népét Egyiptomból (exodus - jeciát Micrájim), majd a Sínai-hegyen örök szövetséget kötött vele JHVH, aki kiválasztotta magának a világ összes népe közül a zsidó népet abból a célból, hogy uralkodjanak majd azokon:

"Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor, bár enyém az egész föld, valamennyi nép közül ti lesztek az én tulajdonom. Papok királysága és szent népem lesztek" (Mózes II. 19,5-6) [1]
"Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az Úr valamennyi nép közül, amely a földön él, hogy az ő tulajdon népe légy." (Mózes V. 7,6) [1]
"Mégis csak a te atyáidat kedvelte meg az Úr, őket szerette, és az ő utódaikat, titeket választott ki valamennyi nép közül. Így van ez ma is." (Mózes V. 10, 15) [1]
"Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki az Úr valamennyi nép közül, amely a földön él, hogy az ő tulajdon népe légy." (Mózes V. 14,2) [1]
"Bizony, megáld téged Istened, az Úr, ahogyan megígérte neked. Te kölcsönadsz a többi népnek, de magad nem szorulsz kölcsönre, uralkodsz a többi népen, de azok nem uralkodnak rajtad." (Mózes V. 15,6) [1]

A Tóra szerint JHVH átkokkal és pusztulással fenyegette meg az Ószövetségben hívőket arra az esetre, amennyiben nem tartanák be maradéktalanul utasításait:

"De ha nem hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyet ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged: Átkozott leszel a városban, és átkozott leszel a mezőn." (Mózes V. 28,15-16) [1]
"A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz. Ő fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, ő lesz az úr, te pedig a szolga. Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérni fognak téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked." (Mózes V. 28,43-44) [1]

Az Ószövetség vallása nem térítő vallás, ezzel szemben a másik két ábrahámita vallás (keresztény, iszlám) térítő vallások, melyek vallási utasításai, előírásai máshogy néznek ki:

"Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt. Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas!" (Lukács 6,35-36) [1]

A bibliai vallások szerint a kétféle, egymásnak homlokegyenest ellentétes etikai parancsokat tartalmazó tanítás egy és ugyanazon Istentől ered, aki a Tórában a többi nép eladósítására utasítja követőit, és ha ezt nem tennék, azzal fenyegeti meg őket, hogy szolgává válnak, míg el nem pusztulnak. A Pál-féle kereszténységnek szánt erkölcsi előírások szerint viszont a Biblia Istene jóságos és irgalmas, ezért szeressék a követői ellenségeiket, és adjanak úgy kölcsönt másoknak, hogy ne várják azt vissza. A két esetben a végeredmény feltétlenül eltérő eredményre kell vezessen...

Ezután a rövid vallásfilozófiai bevezető után térjünk rá Mózes lénye hitelességének vizsgálatára. Nemcsak Ábrahám, Sára, Izsák, Rebeka, etc. személyének történelmi realitását vonják kétségbe elfogulatlan, elkötelezettlen kutatók, hanem Mózes létezése mellett az egyiptomi fogságot, a kivonulást és magát a sínai szövetségkötést is. A Tel-Aviv-i Egyetem Régészeti Intézetének volt igazgatója, Israel Finkelstein (1949 -) professzor és az USA-ban elő Neil A. Silbermann (1950 -) régészprofesszor a "Keine Posaunen vor Jerico" című közösen írt könyvükben azt hangoztatják, hogy se a zsidók egyiptomi tartózkodásának, se a kivonulásuknak, se pedig a 40 évig "tartó" pusztai vándorlásuknak nincsen semmilyen nyoma az Ószövetségben írtakon kívül [2].

Mózest, mint a Tóra alkotóját már a protestáns teológus professzor, Julius Wellhausen (1844 – 1918) is joggal vonta kétségbe, aki az ószövetségi kutatások professzora is volt egyben. Ugyanezt tette már közel két évszázaddal előtte a szefárd zsidó család gyermekeként Amszterdamban született filozófus, Baruch Spinoza (1632 – 1677), aki a Spanyolországban született Abraham ben Meir ibn Esra (1092 – 1167) zsidó író és tudós nyomán tamáskodott a Tórának Mózes általi szerzőségét illetően, mert szerinte az a későbbi időkben kellett az keletkezzen.

Friedrich Wilhelm Nietzsche (1844 – 1900) filozófus professzor "Az Antikrisztus" című könyvének 26. fejezetében foglalja össze kutatásai eredményét és élettapasztalatát a Bibliával kapcsolatosan, amit feltétlenül érdemes áttanulmányoznia mindenkinek [3].

Magától értetődően foghíjas lenne ezen fejezet, amennyiben nem történne említés Dr. Visi Tamás filozófusnak, hebraisztika és középkorkutatónak az I. Eötvös Konferencián, 2000. március 25-26-án tartott nagyon találó "Olyan rég volt, hogy sohasem volt" című előadásáról. A tudós elfogulatlanul és korrekt módon tárta hallgatósága elé az Izrael vallástörténetével foglalkozó kutatók végkövetkeztetéseit. Hogy csak a legfontosabbakat említse az ember ezek közül: - Izraelnek az Ószövetségben felvázolt történelme nem több, mint irodalmi fikció; - a babiloni száműzetést megelőzően még nem létezett az izraeli etnikai tudat; - semmilyen régészeti nyoma nem található az "egyiptomi fogságnak" se pedig az exodusnak [4].

A szászországi Bad Schlema-ban, 1962-ben született Michael Klonovsky író és újságíró tollából származik egy feltétlenül figyelemre méltó cikk, "Gab es Moses?" ("Létezett Mózes?") címmel [5]. Azt taglalja benne, miszerint bár mindenki ismeri az ószövetségi törvényhozót, azaz Mózest, de a tudományos kutatások személyét már régen nem kezelik valóságos történelmi alanyként. Arra is kitért Klonovsky, hogy amikor a Budakesziről származó Joschka Fischer (1948 -), Németország volt külügyminisztere 1999.02.08-án a Sínai-félsziget felett repült át a gépével, a vele együtt utazó újságíróknak az égő csipkebokorról illetve a Tízparancsolat kihirdetéséről tartott kiselőadást. Klonovsky miután említést tett Ezer Weizman (1924 - 2005) beszédéről, arról ír, hogy Mózes a Biblián kívüli forrásokban először csak az i.e. 3. században bukkant fel. Az exodus a valóságban csak megközelítőleg ezer esztendővel később kristályosodott ki az emberi fantazia eredményeként. Aztán megemlítette Rolf Krauss (1942 -) egyiptológus professzor véleményét is, aki szerint a Tórát egy jól képzett személy alkothatta az i.e. 480 és 420 közötti időszakban [6].

Ezek a megalapozott állítások persze az izraeli politikusokat és vallási vezetőket nem befolyásolják abban, hogy a zsidók történelmét permanens módon az "egyiptomi szolgaságtól" kezdve eredeztessék. Legszemléletesebb példája ennek Ezer Weizman (1924 - 2005) néhai izraeli államelnöknek (1993 – 2000) 1996.01.16-án, a berlini Bundestag-ban, héber nyelven megtartott beszéde. Weizman történelmi ténynek tüntette fel Ábrahámot, az egyiptomi kivonulást és a sínai szövetségkötést is [7].

Annak ellenére, hogy nagy valószínűséggel nem lehet ezeket valóságos történelmi eseményként kezelni, mégis, mint az előző alfejezetben, feltétlenül érdemes jobban megvizsgálni az utóbbi két elképzeléshez kapcsolódó magyarázatokat. Az exodus a vallásos elképzelések értelmében előképe a napjainkra tervezett megváltásnak (geula-nak), mivelhogy hasonlóan fog végbemenni a tervek szerint azzal a különbséggel, hogy ez az egész emberiséget érinteni fogja:

"A végső megváltás hasonló módon fog bekövetkezni, mint az egyiptomi szolgaságból való megváltás és a kivonulás. Miképpen elküldte az Örökkévaló Mózest, hogy élére álljon az Egyiptomból való szabadulásnak, ugyanúgy fogja a Messiás az egész világot a végső megváltásba vezetni." [8]

Ennek jobb megértése érdekében röviden összefoglalva tekintsük át a Tórában olvasható egyiptomi kivonulást. Mivel a fáraó nem volt hajlandó Mózes kérésére elengedni a zsidókat Egyiptomból, ezért Egyiptomot tíz csapás érte (Nílus vize vérré változott (Mózes II. 7,20), békák lepték el Egyiptomot (Mózes II. 8,2), szúnyog invázió (Mózes II. 8,13), bögöly invázió (Mózes II. 8,20), dögvész (Mózes II. 9,6), hólyagos fekély (Mózes II. 9,10), jégeső (Mózes II. 9,23), sáskajárás (Mózes II. 10,13), háromnapos sötétség (Mózes II. 10,22), Egyiptom elsőszülött fiainak megölése). Az első kilenc csapás közül JHVH hetet Mózesen és Áronon keresztül vitte végbe, a bögöly inváziót, a dögvészt és az Egyiptom elsőszülött fiainak megölését már személyesen. Az utóbbit az alábbi módon részletezi a Tóra:

"Azután ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: Ez a hónap lesz az első hónapotok. Ez lesz számotokra az első az év hónapjai között. Mondjátok meg Izráel egész közösségének: Ennek a hónapnak a tizedikén vegyen magának családonként mindenki egy bárányt, házanként egy-egy bárányt." (Mózes II. 12,1-3) [1]
"Ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig tartsátok magatoknál, azután estefelé vágja le Izráel egész gyülekezeti közössége. Vegyenek a vérből, és kenjék a két ajtófélfára és a szemöldökfára azokban a házakban, ahol megeszik. Még ugyanazon az éjszakán egyétek meg a húst: tűzön megsütve, kovásztalan kenyérrel; keserű füveket egyenek hozzá. Ne egyétek nyersen, se vízben főzve, csak tűzön megsütve, és a feje, a lábszárai és a belső részei együtt legyenek. Ne hagyjatok belőle reggelre. Ha mégis marad belőle reggelre, azt égessétek el. Így egyetek: legyen derekatok felövezve, sarutok a lábatokon, bototok a kezetekben, és sietve egyétek: az Úr páskája ez. Mert átvonulók ezen az éjszakán Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött - én, az Úr. De az a vér jel lesz a házakon, amelyekben vagytok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és nem ér majd pusztító csapás titeket, amikor megverem Egyiptom földjét. Legyen ez emléknap a számotokra, és ünnepeljétek meg az Úrnak nemzedékről nemzedékre. Örök rendelkezés az, hogy megünnepeljétek. Hét napig kovásztalan kenyeret egyetek. Még az első napon távolítsátok el a kovászt a házaitokból. Ki kell irtani Izraelből mindenkit, aki kovászosat eszik az első naptól a hetedikig." (Mózes II. 12,6-16) [1]
"Történt azután éjfélkor, hogy megölt az Úr minden elsőszülöttet Egyiptom földjén: a trónján ülő fáraó elsőszülöttjét csakúgy, mint a tömlőcben lévő foglyok elsőszülöttjét meg a háziállatok valamennyi elsőszülöttjét." (Mózes II. 12,29) [1]

A fáraó hivatta Mózest és Áront, és engedélyt adott a zsidók távozásához Egyiptomból. Persze nem távoztak üres kézzel, mivelhogy JHVH bíztatására elkérték szomszédaik arany és ezüst ékszereit (Mózes II. 12,35), amiket magukkal is vittek.

Pozsony egykori neológ főrabbijának, Mahler Salamonnak (1823 - 1895) a fia, Mahler Ede (1857 - 1945) professzor, orientalista természettudós, egyiptológus és csillagász teóriája szerint a kilencedik csapással kapcsolatos három napos sötétség oka az i.e. 1335.03.13-án megvalósult gyűrűs napfogyatkozás kellett legyen [9]. Ponori Thewrewk Aurél (1921 - 2014) csillagász és kronológus szintén egy gyűrűs napfogyatkozást jelölt meg a három napos sötétség forrásaként, nevezetesen az i.e. 1262.04.14-i napfogyatkozást [10]. Ezeknek az elméleteknek az a szépséghibája, hogy egy gyűrűs napfogyatkozás alkalmával a Hold látszólagos mérete kisebb, mint a Napé, ennek következtében a napfogyatkozás folyamán a Nap széle látható és a Hold nem vet árnyékot a földre, mint ahogy ez a teljes napfogyatkozás alatt történni szokott. A két említett gyűrűs napfogyatkozás alkalmával nem jött létre még rövid időre se komolyabb elsötétedés. Mahler Ede Babiloni Talmudra (Sabbat 87b) hivatkozva állítja, hogy a kivonulás Egyiptomból egy csütörtöki napon történt, csakhogy ugyanitt a Babiloni Talmud (Sabbat 88a) egy pénteki napot is emleget ezzel kapcsolatosan [11]...

A három napos sötétség kizárólagosan csak az író (Ezsdrás) fantáziájának termékeként könyvelhető el, az isteni beavatkozás nyomatékosabb szemléltetése céljából, ami szintén megtalálható az Újszövetségben is, Jézus kínhalálával kapcsolatosan (Máté 27,45; Márk 15,33; Lukács 23,44). Az utóbbi esetben sem kezelhető ez valóságos eseményként.

Az i.e. V. század közepe óta, amióta Ezsdrás megismertette Izrael népét a Tórával, minden évben, niszán hónap 14-én éjjel virrasztanak az Ószövetségben hívők:

"Virrasztott az Úr azon az éjszakán, amikor kihozta őket Egyiptomból. Ez az éjszaka ezért az Úré: Virrasszon azon Izráel minden fia nemzedékről nemzedékre!" (Mózes II. 12,42) [1]

A feltételezett kivonulás Egyiptomból a Tóra elmondása szerint egy "abib" hónaphoz kötődik:

"Ma, ábíb (*abib) hónapban vonultok ki." (Mózes II. 13,4) [1]
"Tartsd meg a kovásztalan kenyerek ünnepét! Hét napig egyél kovásztalan kenyeret, ahogyan megparancsoltam neked, az ábíb hónap megszabott idején, mert akkor jöttél ki Egyiptomból." (Mózes II. 23,15) [1]
"Tartsd meg a kovásztalan kenyér ünnepét! Hét napig egyél kovásztalan kenyeret, ahogyan megparancsoltam neked, az ábíb hónap megszabott idején, mert ábíb hónapban jöttél ki Egyiptomból." (Mózes II. 34,18) [1]
"Ügyelj az ábíb hónapra, és tartsd páskát Istenednek, az Úrnak, mert ábíb hónapban hozott ki téged Egyiptomból - egy éjjel - Istened, az Úr." (Mózes V. 16,1) [1]

Ez az "abib" hónap kellene legyen a héber naptár első hónapja, és ennek első napja pedig az újév. A zsidó hagyományok szerint négy újév van:

"Négy újesztendő van. Niszán (az első tavaszi hónap) elseje a királyok és az ünnepek újéve, elul (az utolsó nyári hónap) elseje a tizedek újéve, tisri (az első őszi hónap) elsején minden világra jött lélek (minden élő) elvonul Előtte, mint a sorozásra váró katonák, s (végül) svát hónap elsején, mások szerint 15-én van a fák újéve." [12]

A hivatalos állásfoglalás értelmében a feltételezett exodus niszán hónapban valósult meg, tehát a Tórában szereplő "abib" hónap azonos kellene legyen a II. Hillel (zsidó pátriárka: i.sz. 350 - 365) által i.sz 359-ben megalkotott zsidó naptár niszán hónapjával. II. Hillel ötlete alapján a héber időszámítás kezdete i.e. 3761.10.07. tisri 1., ami úgymond a a "világ teremtésének" (Anno Mundi) napja volt:

Bild

Az elmúlt időszak hatalmas technikai és tudásbeli fejlődése arra késztette az érdekelteket, hogy a "világ teremtése" helyett az említett dátum inkább legyen az "ember (Ádám) teremtésének" a dátuma, amihez szintén nincsen semmi köze... Mivel a zsidó naptárral korábban csak a Szanhedrin foglalkozhatott, mert titkos tudományként kezelték [13], ezért nehezen képzelhető el, hogy a II. Hillel által összeállított naptár ünnepnapjai korrekt módon lettek volna elhelyezve a kombinált holdnaptárban. Természetesen ugyanez a helyzet a keresztény és más egyéb naptárak esetében is. A "világ teremtésének" évére nézve számos elmélet létezik [14].

A Tórában egy rendszeresen visszatérő motívumként figyelhető meg a JHVH-nak tulajdonított Egyiptomból való szabadulás koncepciójának ismételgetése (Mózes II. 13,14/16; 18,1; 19,3-6; Mózes IV. 23,22; 24,8; Mózes V. 4,20; 6,20-21; 9,26; 16,1; 26,8; etc.), ami a hívő tömegekben nemcsak a nemzeti összetartozást hivatott elmélyíteni, hanem értelemszerűen a kiválasztottságtudatot is. A Szombathelyen született, ma Izraelben élő aggastyán főrabbi, Menáchem Meron (1921 -) azt írja, az 1999-ben, Budapesten kiadott "Az élő biblia" című könyvében, hogy a bibliai magyarázatokban a szellemi-vallási felbuzdulás minden esetben a Peszách ünneppel hozható kapcsolatba [15]. Ezsdrás is ezt az ünnepet aknázta ki Izrael egységének és az újdonsült egyistenhitnek megvalósítása, illetve megismertetése/elismertetése céljából.

Az előző fejezetben (3. fejezet [7]) már említés történt arról, hogy a legősibb zsidó szakrális fúvós hangszernek, a sófárnak megszólalását, JHVH kiemelkedően fontos fellépéseivel hozzák kapcsolatba. Ennek értelmében az Ábrahám által Izsák helyett feláldozott kos bal szarvából készült sófár Immánuel születését és a holtak feltámadását jelezte 1999.08.11-én, a jobb szarvából készült sófár pedig az ószövetségi tradíció szerint Mózes és JHVH általi szövetségkötéskor szólalt meg a Sínai-hegyen:

-1335.10.16. 01:32 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:11,2°Mérleg;-Uránusz oppozíció:17,7°Kos;-Mars quadrat:10,8°Rák;-Szaturnusz oppozíció:13,4°Bak (6,9°)
(részleges-partiell napfogyatkozás)

Bild

"A harmadik napon pedig virradatkor mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen, és igen erős kürtzengés. Ekkor az egész nép a táborban reszketni kezdett félelmében. Mózes ekkor kivezette a népet a táborból az Isten elé, és ők megálltak a hegy lábánál. Az egész Sínai-hegy füstbe borult, mert leszállt rá tűzben az Úr. Füstje úgy szállt föl, mint az olvasztókemence füstje, és az egész hegy erősen remegett. A kürtzengés egyre csak erősödött. Mózes beszélt, és az Isten mennydörgésben felelt neki. Leszállt tehát az Úr a Sínai-hegyre, a hegy csúcsára." (Mózes II. 19,16-20) [1]

Mind a három esetben (Ábrahám emberáldozat kísérlete, sínai szövetségkötés, Immánuel születése - holtak feltámadása (Jelenések könyve 20,5)) azonos felépítésű kozmikus kereszt megjelenéséről volt szó a zodiákusban, melyek értelemszerűen a Schemhamphoras kozmikus forrásai voltak. Mahler Ede elgondolásának (kilencedik csapás - három napos sötétség: -1334.03.13.) időpontja közelíti meg a legjobban az évszázadok alatt napvilágot látott teóriák [16] közül az itt prezentált kozmikus kereszt kialakulásának dátumát, de persze ez nem azt jelenti, hogy az ötlete helyénvaló lett volna.

A Babiloni Talmud szerint a Sínai-hegyen szállt le a világ népeivel szembeni gyűlölet [17], és az az idegen, aki a Tórával foglalkozik az halált érdemel [18].

Woodpecker 61 oldalas karikatúra képregényéből idéznék két éppen ideillő rajzot:

Bild

Az elbeszélések szerint Mózes nemcsak a Tízparancsolatot kapta meg JHVH-tól (Mózes II. 20,1-17), hanem a zsidó jogrend fundamentumát képező 613 micvot-ot, vallási parancsot (248 cselekvésre kötelező törvény /365 tiltást) is, ami tulajdonképpen az összes ószövetségi etikai előírást magában foglalja. A 613, mint mennyiség kifejezője nem található meg a Tórában, mivelhogy ezt a zsidó rabbik állapították így meg a későbbiekben, amivel kapcsolatosan nem nevezhető egyértelműen egységesnek az álláspontjuk. A rabbinikus elképzelések szerint a világ népei számára összesen 7 noachita parancsolat (ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj, etc.) adatott, amit be kellene tartsanak a nem zsidók, ezzel szemben az említett 613 micvot csak az Isten által kiválasztott zsidóság számára van fenntartva:

"A zsidó embert elméletileg a Tóra 613 parancsolata (Tájgár l. o.) kötelezi, míg a nem zsidót csak a hét noachita törvény (l. o.). A zsidók magukat a kiválasztott népnek tartják, mivel az Örökkévaló kiválasztotta őket a monoteizmus vállalására és terjesztésére, és olyan kötelezettségeket rótt rájuk, amelyek a világ egyik nemzetét sem kötelezik. Az Örökkévaló és kiválasztott népe között kétoldalú szerződés van érvényben, (lásd 3Mózes 26. fejezet és 5Mózes 28. fejezet). A szerződés megszegése súlyos következményeket von maga után." [19]

A kötelező jellegű és örökérvényű előírások közül itt néhányat érdemes kiemelni, melyek más népeket érintenek:

"Semmit se tegyetek ahhoz az igéhez, amelyet én parancsolok nektek, se el ne vegyetek abból! Tartsátok meg Isteneteknek, az Úrnak parancsolatait, amelyeket én parancsolok nektek." (Mózes V. 4,2) [1]
"Nálad nagyobb és erősebb népeket űz ki előled, hogy bevigyen téged, és neked adja földjüket örökségül. Így van ez ma is." (Mózes V. 4,38) [1]
"Tartsátok meg, és teljesítsétek azt, amit Istenetek, az Úr, megparancsolt nektek, ne térjetek el attól se jobbra, se balra. Mindenben azon az úton járjatok, amelyet megparancsolt Istenetek, az Úr, hogy élhessetek, és jó dolgotok legyen, és hosszú ideig lakhassatok azon a földön, amelyet birtokba vesztek!" (Mózes V. 5,32-33) [1]
"Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon. Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra! Amikor bevisz téged Istened, az Úr arra a földre, amelyet esküvel ígért atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, és ad neked nagy és szép városokat, amelyeket nem te építettél, minden jóval telt házakat, amelyeket nem te töltöttél meg, és megásott kutakat, amelyeket nem te ástál, szőlőket és olajfákat, amelyeket nem te ültettél, mégis ehetsz róluk jóllakásig, akkor vigyázz: ne feledkezz meg az Úrról, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából!" (Mózes V. 6,6-12) [1]
" Megsemmisíted mindazokat a népeket, amelyeket hatalmadba ad Istened, az Úr. Ne szánd őket, és ne tiszteld isteneiket, mert tőrbe ejtenek!" Mózes V. 7,16) [1]
"Ne rettegj tőlük, mert közötted van Istened, az Úr, a nagy és félelmetes Isten! De csak apránként űzi el előled ezeket a népeket Istened, az Úr. Nem semmisítheted meg mindjárt őket, mert akkor elszaporodna a mezei vad a te károdra. De hatalmadba adja őket Istened, az Úr, és nagy zavart támaszt közöttük, míg ki nem pusztulnak. Királyaikat is kezedbe adja, te pedig még a nevüket is eltörlöd az ég alól. Senki sem állhat meg veled szemben, hanem kipusztítod őket." (Mózes V. 7,21-24) [1]
"Tudd meg azért ma, hogy Istened, az Úr vonul előtted mint emésztő tűz, ő pusztítja el, ő alázza meg őket előtted, te pedig kiűzöd és hamarosan kipusztítod őket, ahogyan megígérte neked az Úr." (Mózes V. 9,3) [1]
"Vegyétek azért a szívetekre és lelketekre ezeket az igéket, kössétek jelül a kezetekre, és legyenek fejdíszként a homlokotokon. Tanítsátok meg ezeket a fiaitoknak is, beszélj róluk, ha otthon vagy, és ha úton jársz, ha lefekszel, és ha felkelsz. Írd fel azokat házad ajtófélfáira és kapuidra, hogy hosszú ideig éljetek, és éljenek fiaitok is azon a földön, amelyről megesküdött az Úr atyáitoknak, hogy nekik adja, amíg csak ég lesz a föld fölött. Ha hűségesen megtartjátok mindezeket a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok nektek, és teljesítitek; ha szeretni fogjátok Isteneteket, az Urat, és mindenben az ő útjain jártok, és hozzá ragaszkodtok, akkor meghódoltatja előttetek az Úr mindezeket a népeket, nálatok nagyobb és erősebb népeket hódítotok meg. Tietek lesz minden hely, amelyre lábatokkal léptek. A pusztától a Libánonig, és a folyamtól, az Eufrátesz folyamtól a nyugati tengerig terjed határotok. Senki sem állhat meg veletek szemben. Rettegést és félelmet kelt Istenetek, az Úr, az egész országban, ahova csak léptek, ahogyan megígérte nektek." (Mózes 11,18-25) [1]
"Tartsd meg engedelmesen mindezeket az igéket, amelyeket én parancsolok neked, hogy jó dolgod legyen neked és utódaidnak mindenkor. Ha így cselekszel, azt jónak és helyesnek tartja majd Istened, az Úr. Ha majd kiirtja Istened, az Úr azokat a népeket onnan, ahova bemégy, hogy elűzd azokat magad elől, és ha elűzöd őket, és a földjükön laksz," (Mózes V. 12,28-29) [1]
"Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az Úr azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd. De csak akkor, ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak a szavára, ha megtartasz és teljesítesz minden parancsot, amelyet én ma parancsolok neked. Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak." (Mózes V. 15,4-6) [1]
"Amikor Istened, az Úr kiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, az Úr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban," (Mózes V. 19,1) [1]
"Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra. Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá. De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül! És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind. De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr. Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók. De az itt lakó népek városaiban, amelyeket Istened, az Úr ad neked örökségül, ne hagyj életben egy lelket sem!" (Mózes 20,10-16) [1]
"Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd." (Mózes 23,21) [1]
"Az Úr a maga szent népévé emel téged, ahogyan megesküdött neked, ha megtartod Istenednek, az Úrnak a parancsolatait, és az ő útjain jársz. A föld valamennyi népe látni fogja, hogy az Úr nevéről neveznek, és félnek tőled. Bővölködővé tesz téged az Úr méhed gyümölcsében, állataid ivadékában és földed termésében azon a földön, amelyről megesküdött az Úr atyáidnak, hogy neked adja. Megnyitja az Úr gazdag kincsesházát, az eget, és idejében ad esőt földedre, és megáldja kezed minden munkáját. Te kölcsönadsz a többi népnek, de te nem szorulsz kölcsönre. Elsővé tesz téged az Úr, nem utolsóvá, mindig fölül leszel, és nem alul, ha hallgatsz az Úrnak, Istenednek a parancsolataira, amelyeket ma megparancsolok neked, hogy megtartsd és teljesítsd azokat," (Mózes 28,9-13) [1]
"Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:"
(Mózes 28,15) [1]
"A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz. Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó. Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked." (Mózes V. 28,43-45) [1]
"A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink és a fiainkéi mindörökké, hogy teljesítsük ennek a törvénynek minden igéjét." (Mózes V. 29,28) [1]
"Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondotta: pusztítsd!" (Mózes V. 33,27) [1]


Amennyiben feltételesen történelmi tényként fogadnánk el a Sínai szövetségkötésnek és az azt megelőző exodusnak mítoszát, abban az esetben a kivonulást Egyiptomból i.e. 1336. év tavaszára kellene datáljuk, a Tóra sorait szem előtt tartva, pontosabban i.e. 1336. niszán 15-re (Mózes II. 12,2- 14). Ennek az évnek az elején mindössze az alábbi említésre érdemes konstellációt fedezheti fel az ember, semmi egyebet:

-1335.01.09. 00:43 UT +2.00 Jeruzsálem (szerda)
Nap-Merkúr-Mars-Szaturnusz konjunkció:7,6°/7,1°/3,5°/9,9°Bak;-Hold oppozíció:7,6°Rák;-Uránusz quadrat:10,7°Kos (7,2°)

Bild

Ez a T kereszt az elmúlt évezredekben három alkalommal jött létre egy éven belül az ebben a kötetben tárgyalt keresztfajtával (Nap-Hold konjunkció;-Uránusz oppozíció;-Mars quadrat;-Szaturnusz oppozíció), nevezetesen Ábrahám emberáldozat kísérletének évében (i.e. 1811.12.01-én), i.e. 1336.01.09-én és i.sz. 1114.03.23-án, a Templomos Rend megalakulásának évében:

Bild

Feltétlenül figyelemre méltó ez a T kereszt, mivelhogy a Názáreti Jézus ugyanilyen konstelláció égisze alatt lett keresztre feszítve 25.04.01-én, de akkoriban ezt a T keresztet a negatív hatásúnak tartott Neptunusz és Plútó égitestek egy szabályos keresztté egészítették ki. Jézus kereszthalála valóban niszán hónap 14-én történt, a Peszách ünnep előkészületi napján, az exodus megtörténtére vonatkozóan viszont semmilyen jellegű bizonyíték nem létezik.

A feltételezett exodus-kor Mózes már úgymond 80 éves volt (Mózes II. 7,7), ámde amikor JHVH megjelent neki az "égő csipkebokorban" (Mózes II. 3,1-15) arra bíztatva őt, hogy az egyiptomi fáraót vegye rá arra, hogy az izraeli kényszermunkásokat szabadon engedje, még feltétlenül fiatalabb kellett legyen, amire nézve nem történik konkrét utalás a "Kivonulás könyvében". A keresztény hagyományok és források az "égő csipkebokrot" Mária szűzi szülése (Jézus születése) jelképeként kezelik [20]. Az eredetileg 1420-ban készült "Szegények Bibliája" ("Biblia pauperum") együtt ábrázolja Mózest az "égő csipkebokorral", Jézus születését és Áront a vesszejével. A kölni dóm egyik festett üvegablakán szintén együtt látható Mózes az "égő csipkebokorral" és Jézus születésének jelenete. Jézus a "bűntelenségét" a születési adottságának köszönhette, amit a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek együttállása eredményezett a számára. Joggal feltételezhető tehát, hogy az "égő csipkebokor" ugyanilyen konstellációnak szimbóluma. A "Szegények Bibliájában" olvasható az alábbi latin mondat:

"A kígyó elveszti erejét, amikor a szűz (*Mária) szül." (saját fordítás) [20]

Ilyen jellegű együttállás a feltételezett sínai szövetségkötés előtt 33 évvel valósult meg a zodiákusban:

-1368.12.19. 00:21 UT +2.00 Jeruzsálem (péntek)
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:16,1°/16,1°/13,2°/10,7°/6,4°Nyilas (9,7°)
(részleges napfogyatkozás)

Bild

Áron vesszeje nem egy közönséges bokorról, vagy fáról származó pálcát jelképez, hanem a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek együttállását, a "kozmikus kígyót", amit amikor Áron a földre hajított az egyiptomi fáraó előtt, az tekergő kígyóvá változott (Mózes II. 7,8-12) [21]. A vallási mítosz továbbá azt is kihangsúlyozza, hogy Áron pálcája magasabb rendű volt, mint az egyiptomi mágusoké annak ellenére, hogy az általuk földre vetett botok is tekergő kígyókká alakultak át (Mózes II. 7,12). Áron kivirágzott pálcája (Mózes IV. 17,16-25) viszont a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek által létrehozott quadrat-konstellációkra, illetve a T és szabályos keresztekre utal, amivel Mária születését, Máriának Jésussal történt testi megtermékenyülését, Jézus keresztre feszítését, etc. hozzák kapcsolatba [22].

Az emberiség történetében elsőként egy egyiptomi fáraó, Ehnaton (IV. Amenhotep, i.e. XIV. század) vezette be a monoteizmust, azaz az egyistenhitet, aminek keretén belül Atont, a napistent imádták, akit természetesen nem a naprendszerünk központi égitesteként kell elképzelni. A svájci katolikus teológus, egyiptológus és bibliakutató Othmar Keel (1937 -) ezzel kapcsolatos néhány gondolata:

"Az első történelmileg egyértelműen alátámasztott egyistenhit az egyiptomi Echnaton (i.e. 1353 - 1336) fáraóé.
Echnaton monoteizmusának összes nyoma a halála után meg lett semmisítve. A bátor kezdeményezését először a 19. században fedezték fel, Egyiptom tudományos kutatásának keretén belül."
(11. old.)
"A történelmi Mózes nem az izraeli-zsidó monoteizmus megalapítója. Ez, mint ahogy mutatkozik, az i.e. 8. – 6. évszázadban keletkezett." (12. old.) (saját forditás) [23]

Mondandójában annyi azért korrigálásra szorul, hogy az ószövetségi monoteizmus nem az i.e. VIII. - VI. században jött létre, hanem az i.e. V. század közepén. Egyiptom múltját kutató történészek és kronológusok eltérő időpontokat (+ és – 10 – 20 év) adnak meg Ehnaton és fia, Tutankhamon uralkodásának éveire nézve. Egy feltételezhetően megbízhatónak tűnő kiindulóponttal azonban rendelkezünk, nevezetesen, hogy Tutankhamon-t már születése után az Ehnaton-féle teremtő Isten (Aton) "élő képmásának" nevezték, majd uralomra jutása után Ámon élő képmására változtatta nevét. Milyen meggondolásnál fogva lehetne bármilyen halandó hús-vér személyt egy teremtő Isten "élő képmásának" titulálni, ha az nem annak inkarnációja lenne? Az "élő képmás" kifejezés ebben az esetben értelemszerűen nem célozhat semmi egyébre, mint annak az istenségnek földi megtestesülésére. Tutankhamon-t 17 – 19 éves korában érte utol a végzete, uralmának 10. évében. Az isteni inkarnáció konstellációjaként az i.e. 1336.10.16-án létrejött itt tárgyalt kozmikus kereszt jöhet számításba leginkább. Ehnaton körülbelül i.e. 1328/1327-ig lehetett Egyiptom fáraója, és őt ugyanebben az évben Tutankhamon követte a trónon i.e. 1318/1317-ig.

Ezsdrás tisztában lehetett az ő korát közel 900 évvel megelőző időszakban létrejött rövid életű, és utólag a történelem süllyesztőjében letűnt monoteista vallás tényével, ami feltételezhetően ötlettel szolgálhatott számára arra nézve, hogy kidolgozza és életre hívja saját népe számára a monoteista JHVH-kultuszt.



Források:

[1] http://www.parokia.hu/bible/
Protestáns új fordítású (revideált) Biblia

[2] FINKELSTEIN, Israel (*Professor); SILBERMAN, Neil A. (*Professor): Keine Posaunen vor Jericho – Die archäologische Wahrheit über die Bibel (München, 2013) ISBN 9783423341516
(S. 71) In einem späteren Kapitel vertreten wir die Ansicht, daß sich die Israeliten erst am Ende des 13. Jahrhunderts v. Chr. als eine allmählich deutlich unterscheidbare Guppe in Kanaan herauskristallisierten. Unmittelbar vor dieser Zeit hat man keine erkennbaren archäologischen Beweise für eine israelitische Präsenz in Ägypten gefunden.
(S. 73) Demnach wurde die Grenze zwischen Kanaan und Ägypten streng überwacht. Hätte eine große Anzahl von Israeliten auf der Flucht die Grenzbefestigungen des Pharaonenreichs überschritten, müßte eigentlich ein Bericht darüber existieren. Dennoch enthalten die reichen ägyptischen Quellen, die die Zeit des Neuen Reichs im allgemeinen und das 13. Jahrhundert insbesondere beschreiben, keinerlei Hinweise auf die Israeliten, nicht einmal einen kleinen Anhaltspunkt. Man weiß von Nomaden aus Edom, die aus der Wüste nach Ägypten kamen. Die Merenptah-Stele erwähnt Israel als eine Gruppe von Menschen, die schon in Kanaan leben. Aber es gibt keine Hinweise, nicht einmal ein einziges Wort über die frühen Israeliten in Ägypten: weder in den monumentalen Inschriften an den Wänden von Tempeln noch in Grabinschriften und auch nicht auf Papyrus. Israel gibt es nicht – weder als möglichen Feind Ägyptens noch als Freund und auch nicht als versklavte Nation. Ebensowenig gibt es Funde in Ägypten, die man direkt mit einer bestimmten fremden ethnischen Gruppe (im Gegensatz zu einer Konzentration von Wanderarbeitern aus vielen Gegenden) in Verbindung bringen könnte, die in einem Gebiet im Ostdelta lebte, wie es im Bericht über die Israeliten, die zusammen im Land Gosen wohnten, erzählt wird (Gen. 47,27).
(S. 74-75) Außer der Möglichkeit eines göttlich ispirierten Wunders ist die Vorstellung von der Flucht einer großen Gruppe von Sklaven aus Ägypten durch die schwer bewachten Grenzbefestigungen in die Wüste und dann nach Kanaan zu einer Zeit, als die Ägypter hier so stark vertreten waren, kaum zu akzeptieren.
Aber auch der Möglichkeit, daß eine große Gruppe von Menschen durch die Sinai-Halbinsel gezogen ist, widerspricht die Archäologie.
Nach dem biblischen Bericht wandern die Israeliten durch die Wüste und Berge der Sinai-Halbinsel, ziehen dort umher und lagern ganze vierzig Jahre lang an verschiedenen Orten. Selbst wenn die Zahl der geflüchteten Israeliten (im Text mit 600 000 angegeben) eine wilde Übertreibung darstellt oder so verstanden werden kann, daß sie kleinere Einheiten von Menschen umfaßt, schildert der text, wie eine große Anzahl von Menschen unter den schwierigsten Bedingungen überlebt. Von ihrer eine ganze Generation währenden Wanderung auf dem Sinai müßten zumindest einige archäologische Spuren zu finden sein. Aber außer den ägyptischen Festungen an der Nordküste hat man keinen einzigen Lagerplatz noch sonst irgendein Zeichen dafür gefunden, daß sich jemand zur Zeit Ramses` II. und seiner direkten Vorfahren oder Nachfolger auf dem Sinai aufgehalten hat.

http://www.geschichteinchronologie.com/ ... apitel.htm
Judentum: Fälschung und Wahrheit im Alten Testament (AT) gemäss Aktenlage und Grabungen
Die neue Identität durch die neue jüdische Geschichte mit Hilfe chronologischer und archäologischer Forschung
aus: Israel Finkelstein / Neil A. Silberman: Keine Posaunen vor Jericho. Die archäologische Wahrheit über die Bibel; Deutscher Taschenbuchverlag DTV GmbH & Co. KG, München 2004, zweite Auflage 2005; englische Originalausgabe: "The Bible Unearthed. Archaeology's New Vision of Ancient Israel and the Origin of Ist Sacred Texts; The Free Press, a division of Simon & Schuster, Inc., 2001; Deutsche Ausgabe: Verlag C.H.Beck oHG, München 2002
Eine Massenflucht aus dem Ägypten unter Ramses erscheint bei der militärischen Sicherung der Ostgrenze mit einer Festungskette absolut unwahrscheinlich, ebenso eine Wanderung durch die Wüste und ein Einzug nach Kanaan über die Ostseite, da auch Kanaan völlig ägyptisch beherrscht war (S.73). Die ägyptischen El-Amarna-Briefe im 12. Jh. besagen, 50 ägyptische Soldaten hätten ausgereicht, um in Kanaan Unruhen zu "befrieden" (S.73).
Trotz guter Quellenlage über das Neue Reich Ägypten im 13. Jh. v.Chr. gibt es keine Hinweise auf irgendeine eine Massenflucht aus Ägypten unter einem Mose. Über Israeliten in Ägypten wird kein Wort gesagt, weder an Tempelwänden, noch in Grabinschriften, noch auf Papyri.
Israel kommt in der Ramses-Dynastie nicht vor, und kanaanäische Funde in Ägypten für die Zeit des 13. Jh. v.Chr. gibt es auch nicht, Funde anderer Fremdarbeiter aber gibt es. Es ist deshalb absolut unwahrscheinlich, dass Juden in einer Sklaverei die Stadt Ramses gebaut haben sollen (S.73).
Schlussfolgerung
Dies sind alles Hinweise, dass ein Auszug von 600.000 Menschen aus Ägypten nicht stattgefunden hat sondern erfunden ist. Gemäss Archäologie hat die Vertreibung von Kanaanäern aus Ägypten um 1570 v.Chr. stattgefunden, aber die israelitische Identität hat sich in Bergdörfern am Ostrand Kanaans zur Wüste hin entwickelt. Die Israeliten haben also mit Ägypten nichts zu tun. Eine Flucht aus Ägypten gehört nicht in die jüdische Geschichte.
Die Archäologie findet Überreste von Hirten aus dem 3. Jahrtausend v.Chr. und Überreste für das griechische Zeitalter sowie byzantinische Zeitalter, aber vom 40-jährigen Aufenthalt der angeblich riesigen jüdischen Gruppe mit 600.000 Juden zur Zeit des 13. Jh. v.Chr. in der Sinai-Wüste ist nichts auffindbar (S.75-76), auch an den angeblichen Lagerorten nichts (S.76), keine Lagerplätze, keine Ruinenhügel, keine einzige Töpferscherbe, kein einziges Haus, kein einziges Skelett etc. (S.75).
Edom hatte keine Armee, weil noch keine staatliche Verwaltung existierte, die für einen Armeeaufbau notwendig wäre. Der erfundene Mose kann von Edom damals nicht behindert worden sein.
Der erfundene Mose kann zu der angeblichen Zeit seiner Wanderung nicht von einem König in Arad an der Wanderung behindert worden sein, da die Stadt Arad zur fraglichen Zeit unbewohnt war.
Der erfundene Mose kann zu der angeblichen Zeit seiner Wanderung nicht von einem Staat Ammon mit einem König in Hesbon an der Wanderung behindert worden sein, da ein Staat Ammon und eine Stadt Hesbon zur fraglichen Zeit nicht existierten.
Das Heldentum des Mose-Exodus ist eine Erfindung kombiniert mit der politischen Situation um 720.
Donald Redford: Der Mose-Exodus ist eine Legende mit geografischen Bedingungen des 7. Jh. v.Chr.
Der Archäologe und Ägyptologe Donald Redford folgert, alle geografischen Bedingungen des Exodus seien aus dem 7. Jh. v.Chr. implantiert. Dann werden alle Geschehnisse im angeblichen Exodus erklärbar (S.79):
-- der Ort Pithom im östlichen Nildelta wurde Ende 7. Jh. v.Chr. als Stadt gebaut und ist vorher kaum bewohnt
-- die Bezeichnung Migdol ist zwar die allgemeine Bezeichnung für Festungen im Neuen Reich, als geografischer Ort im östlichen Nildelta wird Migdol aber im 7. Jh. v.Chr. wichtig, namentlich erwähnt in Jeremia 44,1 und 46,14
-- Gosen als Niederlassungsort für aus Kanaan in Ägypten eingewanderte Juden (Genesis 45,10) ist kein ägyptischer, sondern ein semitischer Name der arabischen Kedariten-Könige, und erst ab dem 6. Jh. v.Chr. dehnt sich die arabische Bevölkerung ins Delta aus und übernimmt im 5. Jh. v.Chr. dort die Macht (S.80).
Kurz zusammengefasst:
Die jüdische Einwanderung nach Ägypten wie auch der Mose-Exodus scheinen ein Sammelsurium von Sagen und Legenden zu sein. Zufällig stimmen alle erwähnten Orte und Staaten für das 7. Jh. v.Chr. (S.82).
Finkelstein / Silberman schliessen sich dieser These insofern an, "dass die Thora und die Deuteronomistische Geschichtsdarstellung unverwechselbare Kennzeichen für ihre ursprüngliche Abfassung im 7. Jh. v.Chr. aufweisen." (S.34)
Die Sklaverei in Ägypten fällt weg, der Bau einer Stadt Ramses unter Sklavereibedingungen fällt weg, das Heldentum des Moses und die Wüstenwanderung mit dem Aufenthalt 40 Jahre lang in der Wüste sowie die Mose-Gesetze fallen weg.

[3] http://filozofialap.atwebpages.com/antikrisztus.htm
Friedrich Wilhelm Nietzsche: Der Antichrist, 1888.
Fordította, a jegyzeteket és az utószót írta: CSEJTEI DEZSŐ

[4] http://ek.eotvos.elte.hu/ek/ek1/abstrac ... Tamas.html
Visi Tamás
Eötvös József Collegium, Budapest
OLYAN RÉG VOLT, HOGY SOHASEM VOLT
A BIBLIA ÉS A TÖRTÉNELEM
Előadásomban egy történeti tézist szeretnék összekapcsolni egy vallásfilozófiával:
1. Izrael története, abban a formában, ahogy a Biblia elbeszéli, irodalmi fikció csupán. Nem bizonyítható, hogy a babilóni fogságot megelőzően létezett volna Izrael népe (izraeli etnikai tudat). A bibliai könyvek egyáltalán nem tekinthetőek történeti forrásoknak.
A kutatások eredményeit a következő állításokban foglalhatjuk össze:
1. Nincs régészeti nyoma annak, hogy Egyiptomot elhagyta volna bármiféle etnikai csoport, amely aztán Kánaán földjére erőszakosan - vagy békésen bevándorolt volna. Nincs régészeti nyoma az ,"izraeli honfoglalásnak'". Izrael sohasem volt ,"egyiptomi fogságban"'. Az exodus története valószínűleg a régi hükszosz hagyományokra vezethető vissza, és csak a Babilóniába hurcolt izraeliták számára vált a zsidó identitás alapmítoszává. (Párhuzam az egyiptomi és a babilóni fogság között.)
2.Dávid és Salamon birodalma, az egységes izraeli monarchia nem létezett. A 10. században Jeruzsálem jelentéktelen település volt (pl. nem volt fallal körülvéve), így nehéz elképzelni, hogy egy jól szervezett királyság központja lett volna. Alátámasztja ezt egy kortárs dokumentum, Sesonk fáraó győzelmi felirata is.
4. A 6. század elején a babilóniak elpusztították Jehudát, Jeruzsálem lakosságát pedig Babilóniába telepítették. Valószínűleg a babilóni foglyok között alakult ki elsőként az ,,izraeli etnikai tudat''. A meglehetősen heterogén eredetű jehudai népesség meglehetősen heterogén hagyományaiból, zavaros történeti emlékeiből ekkor alakították ki ,,Izrael népének'' kanonizált történetét. Ez azonban csak a kezdete volt annak a több évszázados folyamatnak, amely a Biblia általunk ismert szövegéhez vezetett.

[5] http://www.focus.de/kultur/medien/aegyp ... 91625.html
FOCUS Magazin Nr. 38 (2001)
15.09.2001, 00:00 von FOCUS-Redakteur Michael Klonovsky
https://www.michael-klonovsky.de/artike ... b-es-moses
Michael Klonovsky: Gab es Moses?
Anderthalb Jahrhunderte haben Archäologen den ägyptischen Wüstensand durchsiebt und nicht die geringste Spur eines israelischen Stammes gefunden; ebenso erfolglos verlief die Suche nach Indizien für die vermeintliche Landnahme der Israeliten unter Moses-Nachfolger Josua.
Auch in außerbiblischen Texten taucht Moses erst sehr spät auf: erstmals um 300 vor Christus, ein Jahrtausend nach seinem angeblichen Erdenwandel. Ein rundes Dutzend antiker Autoren, Juden, Griechen und Römer, kündet in der Folgezeit von seinen Taten.
Wer aber erfand die "Idee" Moses?
Moses-Detektiv Krauss meint, dass ein einzelner Autor – der so genannte Jahwist – nicht nur der Verfasser der biblischen Moses-Geschichten, sondern schlechthin ihr Erfinder war. Er datiert das Leben dieses „hochtalentierten Schriftstellers“ auf die Jahre zwischen 480 und 420 vor Christus; vorher könne von jüdischem Monotheismus keine Rede sein.

[6] KRAUSS, Rolf (*Professor): Das Moses-Rätsel. Auf den Spuren einer biblischen Erfindung (München, 2001) ISBN 3550071728

[7] https://www.bundesregierung.de/breg-de/ ... ael-805848

[8] https://zsido.com/fejezetek/megvaltas/
Megváltás – A tartalmas élet titka

[9] MAHLER, Eduard (*Professor): Biblische Chronologie und Zeitrechnung der Hebräer (Wien, 1887)
(S. 3-4) Der Auszug der Israeliten aus Aegypten
Dieser so wichtigen Epoche in der Geschichte Israels werden von den verschiedenen Chronisten verschiedene chronologische Daten zu Grunde gelegt. Während die Einen denselben in das Jahr 1492 v. Chr. verlegt wissen möchten, wollen ihn die Anderen erst im Jahre 1312 v. Chr. erfolgen lassen. Wird nun der dem Auszuge vorangegangenen Finsterniss, welche in Exodus Cap. X als die neunte der dem ägyptischen Könige zugefügten Plagen erwähnt wird, eine haltbare Grundlage gegeben und durch eine für Aegypten sehr bedeutende Sonnenfinsterniss ausgelegt – eine Hypothese, deren Richtigkeit wir in der Folge nachweisen werden – so ist es klar, dass wir, indem die betreffende Finsterniss durch die Rechnung reconstruirt wird, die Zeit des Auszuges festzusetzen in der Lage sein werden.
Nun ist es traditionelle Ueberlieferung, dass die in Exodus X erwähnte Finsterniss am 1. Nisan, einem Donnerstage, begonnen habe.
Letzteres wird auch im Talmud angenommen (vgl. Sabbat 87b und Tosephot das Anfang).
In dem Buche >Seder Harodoth< wird erzählt, die Plage der Finsterniss habe am Neumondstage Nisan begonnen und war im selbigen Jahre Neumondstag Nisan ein Donnerstag.
In dem >Pirke di R. Elieser< wird behauptet, dass sowohl die Verwandlung des Wassers in Blut, wie auch der Auszug der Israeliten aus Aegypten (d. i. der 15. Nisan) am Donnerstag stattfand.
Letzteres wird auch im Talmud angenommen (vgl. Sabbat 87b und Tosephot das Anfang).
(S. 9) Für jeden Fall hat man durch die hier geführte Untersuchung einen Anhaltspunkt gewonnen, die Epoche des Auszuges bestimmen zu können. Nachdem die in Betracht gezogene Finsterniss am 13. März des Jahres 1335 v. Chr. statthatte, so war der Auszugstag der Israeliten aus Aegypten der 27. März des Jahres 1335. Inwiefern diese Hypothese sich der Wahrheit nähert, werden die folgenden Blätter lehren.
(S. 23-24) Es kann daher mit grössten Sicherheit angenommen werden, dass die in der Bibel erwähnte ägyptische Finsterniss mit der Sonnenfinsterniss vom 13. März des Jahres -1334 (d. i. 1335 v. Chr.) identisch ist und der Auszug der Israeliten aus Aegypten auf den 27 März des Jahres -1334 fiel.

MAHLER, Eduard (*Professor): Handbuch der jüdischen Chronologie (Leipzig, 1916)
(S. 123-124) In meinen Untersuchungen über die altägyptische Chronologie habe ich nachgewiesen, daß Amosis im Jahre 1575 v. Chr. zur Regierung gelangte. Dies berücksichtigend, erhalten wir für den Exodus die Jahreszahl 1575 – 240 = 1335 v. Chr., eine Jahreszahl, die wir auch anderweitig auf ganz anderem Wege, und zwar unter Auslegung der in der Bibel erwähnten ägyptischen Finsternis als Sonnenfinsternis, erhalten haben. Wird nämlich der dem Auszuge vorangegangenen Finsternis, welche in Exodus Kap. X. als die neunte der dem ägyptischen Könige zugefügten Plagen erwähnt wird, eine haltbare Grundlage gegeben und durch eine für Ägypten sehr bedeutende Sonnenfinsternis ausgelegt, so ist es klar, daß wir, indem die betreffende Finsternis durch die Rechnung rekonstruiert wird, die Zeit des Auszuges festzusetzen in der Lage sind.
Nun ist es traditionelle Überlieferung, daß die in Exodus X erwähnte Finsternis am 1. Nisan, einem Donnerstage, begonnen habe. Über Jahreszeit und Monat des Auszuges gibt die Bibel selbst Aufschluß. In Exod. VIII 3-4 lesen wir: „Denket an diesen Tag, an dem ihr aus Ägypten ausgegangen seid… Heute seid ihr ausgegangen, im Monate Abib“. Exod. XII 2 ist zu lesen: „Dieser Monat soll bei euch der erste Monat sein; der erste sei er unter den Monaten des Jahres“.
Zur Feststellung des Wochentages dienen folgende Quellen: In dem Buche „Seder Hadaroth“ wird erzählt, die Plage der Finsternis habe am Neumondstage Nisan begonnen, und im selbigen Jahre war Neumondstag Nisan ein Donnerstag.
In dem „Pirke di R. Elieser“ wird behauptet, daß sowohl die Verwandlung des Wassers in Blut, wie auch der Auszug der Israeliten aus Ägypten (d. i. der 15. Nisan) am Donnerstag stattfand.
Letzteres wird auch im Talmud angenommen (vgl. Traktat Sabbat 87b und Tosephot das, Anfang …).
Auch der Schulchan-Aruch behauptet, der 15. Nisan des Auszugsjahres war ein Donnerstag.
Das Resultat der bisherigen Betrachtungen ist also: der Auszugstag war der 15. Nisan, ein Donnerstag; am 1. Nisan desselben Jahres, der also auch auf Donnerstag fiel, war in Ägyptenland eine Finsternis.
(S. 125) Es ist dies die Finsternis vom 13. März d. J. 1335 v. Chr.
Dann war aber der Auszug der Israeliten aus Ägypten am: Donnerstag, 27. März d. J. 1335 v. Chr.
Allerdings könnte man die Frage aufwerfen, wie es denn möglich sei, die ägyptische Finsternis durch eine Sonnenfinsternis zu erklären, nachdem die Bibel die Bemerkung macht, daß die Finsternis eine dreitägige und derart war, daß die Israeliten Licht hatten.

[10] http://www.termeszetvilaga.hu/tv99/tv9908/napfogy.html
130. évf. 8. sz. 1999. augusztus, 350–354. o.
PONORI THEWREWK AURÉL
Napfogyatkozások és a történelem
A sötétség tehát tarthatott rövid ideig, az emberek úgy megrémültek, hogy "három napig" – vagyis hosszabb ideig – nem mertek eljönni a házaikból (és azért nem látták egymást). Mahler idejében azonban még sem az ókori történeti, sem a csillagászati kronológiai adatok nem voltak helyesek, így a Mahler által kiszámolt, i. e. 1335. március 13-ai napfogyatkozás több okból sem lehetett az "egyiptomi sötétség" okozója. A legújabb holdmozgás-adatokból és történelmi meggondolásokból a -1261. (i. e. 1262.) április 12-ei – részleges – napfogyatkozás felel meg leginkább a követelményeknek (9, pp. 157–170) (5. ábra).

[11] GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Erster Band (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
Šabbath, Fol. 87b
(S. 692) Komm und höre: Im Nisan, in dem die Jisraéliten aus Miçrajim zogen, [geschah folgendes:] am vierzehnten schlachteten sie ihre Pesahopfer, am fünfzehnten zogen sie aus, und am Abend wurden die Erstgeborenen erschlagen. – Am Abend, wie kommst du darauf!? – Vielmehr: am Abend vorher wurden die Erstgeborenen erschlagen. – Dieser Tag war ein Donnerstag.
Komm und höre, daß er kein Schaltmonat war. Im Nisan, an dem die Jisraéliten aus Miçrajim zogen, [geschah folgendes:] am vierzehnten schlachteten sie ihre Pesahopfer und am fünfzehnten zogen sie aus und am Abend wurden die Erstgeborenen erschlagen. - Am Abendwie kommst du darauf!? - Sage vielmehr: am Abend vorher wurden die Erstgeborenen erschlagen. - Dieser Tag war ein Donnerstag.
Šabbath, Fol. 88a
(S. 693) Komm und höre: Im `Seder Ólam` (103. Dh.: Weltordnung od. Weltchronik; chronologisch-historischen Werkchen) wird gelehrt: Im Nisan, in dem die Jisraéliten aus Miçrajim zogen, [geschah folgendes:] am vierzehnten schlachteten sie ihre Pesahopfer und am fünfzehnten zogen sie aus; dieser Tag war ein Freitag.

[12] http://www.zsido.hu/vallas/ujev2.htm
Raj Tamás: Zsidó újévek
- Naptárunk történetéről -

[13] LEWISOHN, L. M.: Geschichte und System des jüdischen Kalenderwesens (Leipzig, 1856)
(S. 19-20) Die bereits erwähnten Verfolgungen unter Constantinus veranlaßten endlich den Patriarchen Hiller II. (330-365), die Kalenderberechnung, die bisher als geheime Wissenschaft vom Synedrium behandelt wurde, auf feste Regeln zurückzuführen und zu veröffentlichen.

[14] Biblische Chronologie, mit Fortsetzung bis auf unsere Zeit. (Thübingen, 1851)
(S. III.) Es gibt zwar schon viele "biblische Chronologieen", die aber beinahe auch eben so vielerei und zum Theil weit auseinander stehende Resultate zeigen, daß z. B. nach der neuen griechischen Zeitrechnung: 5497 v. Chr.; Eusebius: 5200 v. Chr.; Stilling: 4182 v. Chr.; Luther: 3970 v. Chr.; Calvisius: 3949 v. Chr.; Calvin: 3947 v. Chr; Bengel: 3943 v. Chr.; der neuen jüdischen Zeitrechnung: 3761 v. Chr..

SEYFFARTH, Gustav (*Professor): Chronologia sacra. Untersuchungen über das Geburtsjahr des Herrn und die Zeitrechnung des Alten und Neuen Testamentes (Leipzig, 1846)
(S. XIV.) Die Alten, welche sämmtlich und übereinstimmend nach gewissen Weltaltern und Zeitaltern rechneten, haben uns die Constellationen zu Anfange dieser Weltjahre aufbewahrt, und werden diese als richtig angenommen; so muss die Schöpfung, wovon Perizonius nur ein Jahr abweiht, in das Jahr 5871 v. Chr. gesetzt werden;

[15] MERON, Menáchem: Az élő biblia (Budapest, 1999) ISBN 9630393395
Az egyiptomi kivonulás hatása a zsidó eszmevilágra

http://www.bzsh.hu/azegyiptomi-kivonulas-hatasa/
Budapesti Zsidó Hitközség
Az egyiptomi kivonulás hatása a zsidó eszmevilágra

[16] BABITS, Antal: Bibliai nevek és fogalmak (Budapest, 1988)
(69. old.) Exodus, pontos dátuma ismeretlen, Kr.e. 1440 és 1280 közé teszik.

BECK, Christian Daniel (*Professor): Allgemeines repertorium der neuesten in- - und ausländischen Literatur für 1829, Dritter Band (Leipzig, 1829)
(S. 254) In Meyer`s British Chronicle 1829, S. 284 f. ist ein Schreiben: On the Connexion between the Egyptians and Israelites and the sejourn of the latter during the 18th dynasty and the Pharaons at that time mentioned in the Holy Scripture, mitgetheilt. Darin wird bemerkt, der Auszug der Israeliten aus Aegypten soll fallen in 1490-1491 vor Cher., also in die Regierung des Amenoph Rameses, Sohn des Meiamun (der 66 J. regierte, und unter welchem Moses aus Aegypten floh) und Vaters des Sesostris (Sethos Rameses);

GRAETZ, Heinrich (*Professor): Geschichte der Juden von ältesten Zeiten bis auf die Gegenwart, Erster Band: Geschichte der Israeliten von ihren Uranfängen (um 1500) bus zum Tode des Königs Salomo (um 977 vorchr. Zeit) (Leipzig, 1874)
(S. 28) Aus diese Fabel Manetho`s von der Vertreibung der Aussätzigen d. h. der Israeliten aus Aegypten, beruht die Fixirung des Auszuges um das Jahr 1314 oder zwischen 1314-21m welche Bunsen (Aegypten III. 94, IV. 83 fg.) und Lepsius (das S. 172 fg) zuerst aufgestellt, gegenwärtig allgemein angenommen wird.
(S. 30) Lepsius hat diese Zahl annähernd richtig gefunden, namentlich daß der Exodus 2448 aera Mundi = 1314 vorchristl. Z. stattgefunden habe.

IDELER, Ludwig (*Professor): Lehrbuch der Chronologie (Berlin, 1831)
(S. 209) An der letztern Stelle heißt e, Salomo habe den Tempel im Monat Siv des 480sten Jahrs seit dem Auszuge aus Aegypten, im 4ten seiner Regierung gebaut. Die jüdische Chronologen setzen beide Epochen einstimmig in die Jahre 2448 und 2928 ihrer Weltäre, d. i. in die Jahre 1314 und 834 v. Chr.

MAHLER, Eduard (*Professor): Biblische Chronologie und Zeitrechnung der Hebräer (Wien, 1887)
(S. 3) Der Auszug der Israeliten aus Aegypten
Dieser so wichtigen Epoche in der Geschichte Israels werden von den verschiedenen Chronisten verschiedene chronologische Daten zu Grunde legen. Während die Einen denselben in das Jahr 1492 v. Chr. verlegt wissen möchten, wollen ihn die Anderen erst im Jahre 1312 v. Chr. erfolgen lassen.
(S. 7) Bedenkt man nun, dass von allen hier betrachteten Frühjahrsfinsternissen nur eine einzige für Aegypten von Bedeutung ist, diese aber zugleich alle uns durch Tradition erhaltenen Merkmale (Monat, Tag und Wochentag) der in der Bibel erwähnten ägyptischen Finsterniss besitzt, so ist klar, dass, wenn dieser eine Grundlage gegeben und durch eine Sonnenfinsterniss erklärt werden soll, es zweifellos die centrale Sonnenfinsterniss von -1334, III, 13 war. Dann war aber der Auszug der Israeliten aus Aegypten am 27. März des Jahres -1334 (d. i. 1335 v. Chr.).

RÜHL, Franz: Kleine Schriften von Alfred von Gutschmid (Leipzig, 1890)
(S. 193) Mit Hülfe des Richterbuches mit dem Exodus über das Jahr 1600 hinaufzukommen, ist ohne Willkür rein unmöglich: wenn trotzdem sämmtliche christliche Chronographen, den einzigen Ezsebios ausgenommen, den Exodus um mindestens einige 60 Jahre, meistens noch um viel mehr, höher setzen, so erklärt sich das aus der kanonisch gewordenen Voraussetzung, dass von Adam bis auf Christi Geburt oder Tod 5500 Jahre verflossen seien; bei Josephos, der ebenfalls den Auszug unter Moses in 1678 v. Chr. setzt, liesse sich dies zu Noth als Ausfluss seines chronologischen Systems ansehen, das von Adam bis auf die Tempelzerstörung unter Titus 12 mal 400 Jahre rechnet: wir wissen aber nun, dass schon Eupolemos dem Moses ein viel höheres Alter gab, als das, das sich für ihn aus den biblischen Zahlen ergeben würde.
(S. 194) Julius Africanus setzt den Exodus auffallend hoch, in 1796 v. Chr..

SCHAEFFER, Aloys (*Professor): Die biblische Chronologie vom Auszuge aus Aegyptean bis zum beginne des babylonischen Exil`s mit Berücksichtigung der Resultate der Aegyptologie und Assyriologie (Münster, 1879)
(S. 108) Darum aber haben wir ein Recht, den Auszug nach der biblischen Chronologie auf das Jahr 1492 vor Christus zu fixiren...

SEYFFARTH, Gustav (*Professor): Berichtigungen der roemischen, grieschischen, persishcen, aegyptischen, hebraeischen Geschichte und Zeitrechnung (Leipzig, 1855)
(S. 117) Der Auszug aus Aegypten
Da die Hebräer 40 Jahre vor Joshua`s Richteramt Aegypten verliessen; so müssen sie im Jahre 1867 v. Chr. ausgezogen sein.
(S. 120) Nach arabischen und indischen Ueberlieferungen war der erste Tag nach der Fluth ein Sonntag und wirklich war der 8. September 3447 v. Chr. ein Sonntag.

[17] GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Erster Band. (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
Sabbath IX,iii,iv, Fol. 89a
(S. 699) Einer von der Jüngern sprach zu R. Kahana: Hast du vielleicht gehört, was `Berg Sinaj` bedeute? Dieser erwiderte: Der Berg, auf dem Jisraél Wunder geschenen sind. – Demnach sollte er ja Berg Nisaj (159) heißen!? – Vielmehr, der Berg, der ein gutes Zeichen für Jisraél geworden ist. – Demnach sollte er ja Berg Simnaj (160) heißen!? Alsdann sprach er zu ihm: Weshalb pflegst du nicht vor R. Papa und R. Hona, dem Sohne R. Jehošuás, zu verweilen, die in der Agada kundig sind? R. Hisda und Rabba, Sohn des R. Hona, sagten beide: Was bedeutet `Berg Sinaj`? Der Berg, auf den Haß (161) über die Völker der Welt herabgestiegen ist. Das ist es, was R. Jose b. R. Hanina gesagt hat: Er hat fünf Namen: Wüste Çin, auf dem ihnen Befehle (162) erteilt worden sind; Wüste Qadeš, auf dem Jisraél geheiligt worden ist; Wüste Quedemoth, auf dem ihnen das Uralte verliehen worden ist; Wüste Paran, auf dem sie sich fortgepflanzt haben; Wüste Sinaj, auf dem Haß gegen die Völker der Welt herabgestiegen ist. Was heißt er wirklich? – Horeb. Er streitet somit gegen R. Abahu, denn R. Abahu sagte, sein wirklicher Name sei `Berg Sinaj`, und Horeb werde er nur deshalb genannt, weil durch ihn Verwüstung [horba] über die Völker der Welt kam.
(159) … Wunder
(160) … Zeichen
(161) … gleichl. mit … Haß
(162) Der Gleichklang der aufgezählten Namen mit den folgenden Hauptwörtern läßt sich in der Übersetzung nicht wiedergeben.

[18] GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Achter Band. (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
Synhedrin VII,v Fol. 59a
(S. 697) Ferner sagte R. Johanan: Wenn ein Nichtjude sich mit der Tora befaßt, so verdient er den Tod, denn es heißt: eine Lehre übergab uns Moše, zum Erbbesitze; sie ist ein Erbbesitz für uns, nicht aber für sie.

[19] http://judaizmus.blogspot.com/2011/06/z ... bi-23.html
Naftali Kraus blogja
Zsidó Fogalomtár (vagy "Zsebrabbi") 23
Zsidóság – Ától Z.ig
Zsidó

[20] BACH, Otto: Schule der Bildunf und Tugend. Betrachtungen über die biblische Geschichte für die Jugend, I. Abtheilung (Landstuhl, 1875)
(S. 205) Der brennende Dornbusch ist aber auch ein Sinnbild von der Menschenwerdung Jesu Christi.
Endlich ist der brennende Dornbusch ein Sinnbild der lieben Mutter Gottes, welche allezeit eine reine, unversehrte Jungfrau geblieben ist, sowohl vor, als in und nach der Geburt Jesu. Bete deßhalb mit der Kirche: "Im Dornbusch, den Moses brennen, aber nicht verbrennen sah, erkennen wir, o Maria, deine lobwürdige Jungfräulichkeit. Mutter Gottes, bitte für uns!"

ENGELHARDT, Hans: Der theologische Gehalt der Biblia pauperum (Studien zur deutschen Kunstgeschichte), Heft 243 (Strassburg, 1927)
(S. 30) Der Darstellung von Christi Geburt sind als alttestamentliche Vorbilder beigegeben: Moses vor dem brennenden Dornbusch und Aarons blühender Stab. Hier liegt ein einheitliches tertium comparationis vor, die Uebernatürlichkeit in Gottes Walten. Der Dornbusch brennt und bleibt doch unversehrt, Maria gebiert das Jesuskindlein und behält doch ihre Jungfräuligkeit.

GERWING, Manfred: Wahrheit auf dem Weg – Festschrift für Ludwig Hödl zu seiner fünfundachzigsten Geburtstag ((Münster, 2009) ISBH 9783402102824
(S. 49) In Maria erfüllte sich das, was die Propheten geweissagt haben, verweist der brennende Dornbusch auf die jungfräuliche Geburt Jesu durch Maria, bezeugt sie Aaron im blühenden Stab,

LAIB, Franz J.: Biblia Pauperum (Zürich, 1867)
(S. 16) Vorbilder der Geburt Jesu aus der Jungfrau sind die Ruthe Aarons und der brennende Dornbusch (Nro. 2): Quid deinde rubus ille quondam Mosaicus portendebat, flammas quidem emittens, sed non ardens nisi Mariam parientem et dolorem non sentientem? Quid, rogo, virga Aaron florida, nec humectata, nisi ipsam concipientem, quamvis virum non cognoscentem? Hujus magni miraculi majus mysterium Isaias disserit dicens: Egredietur virga de radice Jesse et flos de radice ejus ascendet; virgam virginem, florem virginis partum intelligens.
Tab.1.
I. Verkündigung Maria
virgo salutatur et innupta manens gratulatur.
Die Jungfrau wird gegrüsst und die, welche keinen Mann erkennt, empfängt Huldigung.
Vipera vim perdit sine vi pariente puella.
Die Schlange verliert ihre Gewalt, als ohne Gewalt die Jungfrau gebiert.

OTTE, Heinrich: Kurzer Abriß einer kirchlichen Kunst-Archäologie des Mittelalters, mit besonderer Beziehung auf die Königl. Preuß. Provinz Sachsen (Nordhausen, 1842)
(S. 33) Symbole:
De feurige Busch: die durch die Geburt Jesu nicht verletzte Jungfräulichkeit der Maria.

TELLER, Romanus: Die Heilige Schrift des Alten und Neuen Testaments, nebst einer vollständigen Erklärung derselben, welche aus den auserlesensten Anmerkungen verschiedener engländischen Schriftsteller zusammengetragen, und zuerst in der französischen Sprache an das Licht gestellet, Der zweyte Theil: der das dritte, vierte und fünfte Buch Mose (Leipzig, 1750)
(S. 491-492) Einige (*Juden) von ihnen behaupten, dieser Stab (*Stab Aarons) wäre von dem Baume des Lebens genommen worden; ein Engel habe ihn dem Seth gegeben; dieser habe ihn in der Wüste gepflanzet, allwo ein Baum daraus geworden wäre, von welchem ihn Moses abgeschnitten, und sich dessen bedienet hätte, alle die Wunder zu thun, die er in Aegypten und bey dem Durchgange durch das rothe Meer that, ferner die Wasser zu Mara zu versüßen, de eherne Schlange aufzurichten, etc.
Wir wollen uns hier nicht weitläuftig bey den Vorbildern aufhalten, welche die Kirchenväter in dem Stabe Aarons gefunden haben. Einige haben ihn als ein Vorbild von der wunderbaren Geburt Jesu Christi angesehen; andere, als ein Vorbild seines Kreuzes; diese, als ein Vorbild der Auferstehung des Heilandes;

WINKELHOFER, Sebastian: Predigten über das ganze apostolische Glaubensbekenntniss auf alle Sonn- und Festtage des katholischen Kirchenjahrs, Erster Band (Regensburg, 1839)
(S. 182) XXI. Predigt
Die Geburt Christi ist ein Geheimniß der Reinigkeit.
(S. 183-184) Diese jungfräuliche Geburt wurde vorgebildet durch den brennenden Dornbusch, den Moses unverbrennlich gesehen hatte (II. Mos. III, 2.); darin, o Maria, erkennen wir deine bewahrte lobenswerthe Jungfrauschaft. Sie war vorgebildet durch den Stab Aarons, welcher allein aus den übrigen zwölfen bei der Bundeslade aufgestellt blühte (IV. Mos. XVII, 8.);

http://lexikon.katolikus.hu/K/Karácsony.html
Magyar Katolikus Lexikon
karácsony, december 25.:
Mária szűzi szülésének előképei az →égő csipkebokor (Kiv 3,2), →Áron vesszeje (Szám 17,8), →Gedeon gyapja (Bír 6,36), a bezárt kapu (Ez 44,2).

[21] LENNHOFF, Eugen; POSNER, Oskar; BINDER, Dieter A.: Internationales Freimaurer Lexikon (München, 1932/2000) ISBN 3776621613
(S. 43) Aaron Stab (engl. Aaron`s rod), wichtiges Symbol einzelner Hochgradsysteme, gründet sich auf 4. Mos. 17. Nach der Erhebung der Rotte Korah wurden von den Stämmen Israels in der Stiftshütte zwölf Stäbe niedergelegt. Aarons Stab, der Stab des Stammes Levi, grünte, blühte auf und trug Manelfrüchte. Er wurde neben den Bundestafeln und dem Gefäß mit Manna in der Bundeslade aufbewahrt. Im Royal-Arch-Grad wird in der Abteilung des zweiten Vorhangs das Symbol der Schlange und des Aarons Stab verwendet nach Exodus Kap. 4. Der Herr befiehlt Moses, seinen Stab zu Erde zu werfen, der sich in einer Schlange verwandelt. Auf neuerlichen Befehl ergrieft Moses die Schlange an ihrem Ende, und sie wird wieder zum Stab. Dieses Wunder vollzieht sich zum Zeichen der Erscheinung des Herrn. Daran schließt sich die ritualistische Erklärung mit einer entspechenden Symbolhandlung durch den Einzuweihenden.

[22] BUCHFELNER, Simon: Nothwendiger Unterricht für jeden Christen über die Wirkungen des gläubigen Gebrauchs des Namens Jesu, des Kreuzzeichens, des geweihten Wasser und anderer gewihter Dinge und über den Exorcismus (Regensburg, 1851)
(S. 47-48) Vom heiligen Kreuzzeichen
Welche Bilder vom Kreuze Jesu finden wir in der heiligen Schrift?
Die feurige Säule, welche die Hebräer anführte und gegen die Feinde beschützte, "ist" schreibt der heilige Gregor von Nazianz, "ein Vorbild, wie das heilige Kreuz uns beschützt".
"Die Wunderruthe des Moses ist gleichfalls ein Vorbild des Kreuzes Jesu", sagt der heilige Johannes Damascenus; "sie hat wie das Kreuz das Meer getheilt und Israel gerettet, aber den Pharao ersäuft."
Auch der blühende Stab Aarons war eine Vorbedeutung des Kreuzes.
Das vorzüglichste und deutlichste Vorbild des Kreuzes Jesu war aber die Schlange, die Moses in der Wüste an einem Kreuze erhöhen mußte, durch dessen Anblick Jeder, der von einer Schlange gebissen war, am Leben erhalten wurde (Joh. 3, 14. 15.). Wie aber Christus mit einer Schlange könne verglichen werden, sagt schön der heilige Ambrosius: "Keine wahre, sondern nur eine eherne Schlange wurde aufgehangen; weil der Herr durch die Wahrheit eines Leibes, aber ohne Wirklichkeit der Sünde die gestalt eines Sünders annahm." Und Nizetas: "Jene eherne Schlange war keine wahre Schlange; denn sie hatte nur die Gestalt, nicht aber das Gift einer Schlange." – Die Erhöhung der Schlange am Kreuze war eine Weissagung vom Tode Jesu am Kreuze.

KATHOLISCHE Glaubenslehre – Systematisch geordnet für höhere Lehranstalten (Wien, 1850)
(S. 73) Das Manna vom Himmel, das die wandernde Volksmenge auf wunderbare Weise in der Wüste ernährte, ist ein Vorbild des lebendigen Brodes, das in Jesu vom Himmel herabkam. Der blühende Stab Aarons ist ein Sinnbild des ewigen Priesterthums Christi, das Kreuzzeichen, mit dem der Prophet Ezechiel im Gesichte auf Befehl Gottes jene Männer in Jerusalem bezeichnet, welche von der Strafe gerettet werden sollen, ist ein Vorbild des Kreuzes unserer Erlösung (Ezech. 9,4.).

STARKE, Christoph: SYNOPSIS Bibliothecæ Exegeticæ in Vetus Testamentum. Kurzgefaster Auszug der gründlichen und nutzbarsten Auslegungen über alle Bücher Altes Testaments, Erster Theil (Berlin und Halle, 1741)
(S. 610) Andere haben die blühende ruthe Aarons, als ein bild der empfängniß Christi, vorgestellet.

WEISSENBACH, Joseph Anton; NICKEL, Marcus; KEHREIN, Joseph: Das Festjahr der katholischen Kirche, erläutert durch kürzere Stellen und ganze Predigten aus den Werken der Kirchenväter. Beredsamkeit der Kirchenväter, Dritter Band (Regensburg, 1845)
(S. 242) Des heiligen Bernhard von Clairvaux – Rede von dem Lobe der jungfräulichen Mutter. Zweite Homilie über Luc. 1,26 f.
Was der Stab Aarons, der blühete, ohne bewässert worden zu sein, als die Jungfrau Maria, die empfieng, aber keinen Mann erkannte? Ein noch größeres Geheimniß dieses großen Wunders verkündet Isaias (11,1.), wenn er sagt: Und ein Reis wird hervorkommen aus der Wurzel Jesses, und eine Blume aufgehen aus seiner Wurzel, unter dem Reis die Jungfrau, unter der Blume die Geburt der Jungfrau verstehend.

[23] KEEL, Othmar: Jerusalem und der eine Gott – Eine Religionsgeschichte (Göttingen, 2014) ISBN 9783525540299
(S. 11) Der erste, geschichtlich eindeutig bezeugte Eingottglaube ist der des ägyptischen Pharao Echnaton (1353 – 1336 v. Chr.)
Alle Spuren von Echnatons Monotheismus wurde nach seinem Tod getilgt. Sein kühner Ansatz wurde erst im Rahmen der wissenschaftlichen Erforschung Ägyptens im 19 Jh. n. Chr. entdeckt.
(S. 12) Der historische Mose ist nicht der Stifter des israelitisch-jüdischen Monotheismus. Dieser ist erst, wie zu zeigen sein, wird, im 8. – 6. Jh. V. Chr. entstanden.
Benutzeravatar
Klaus Matefi
Forum Admin
 
Beiträge: 209
Registriert: 05.2013
Wohnort: Deutschland
Geschlecht:

Klaus Matefi: A betlehemi csillag és a Schemhamphoras titkai

Beitragvon Klaus Matefi » 1. Aug 2020 22:24

4, Ószövetségi misztérium kozmikus keresztje és szerepe a zsidó vallástörténetben III.

Salamon királlyal kapcsolatos legendák




Az Ószövetségben megtalálható Sámuel II., Királyok illetve a Krónikák könyvének megalkotói szerint Izrael harmadik és leghíresebb királya Salamon volt, akit apja, Dávid király maga jelölt ki még életében utódjául és tett meg uralkodóvá (Királyok I. 1,28-30) annak apropójából, hogy felépítse az "Úrnak, Izrael Istenének" (Krónika I. 22,6) házát, a monoteista JHVH-kultusz és a zsidó nemzeti identitás szimbólumát, az úgynevezett első jeruzsálemi Templomot, aminek az ószövetségi magyarázatokon kívül a mai napig semmilyen nyomát nem találják a régészek.

A Tel-Aviv-i Egyetem Régészeti Intézetének igazgatója, Israel Finkelstein (1949 -) professzor és az USA-ban élő Neil A. Silberman (1950 -) régészprofesszor a "Keine Posaunen vor Jericho" című könyvükben felteszik a költői kérdést, hogy létezett-e egyáltalán Dávid és Salamon [1], és a Biblia jóvoltából nevükhöz kötődő nagy birodalom [2], amire szintén megkapjuk tőlük a tudományosan megalapozott válaszaikat. Szerintük Dávid és Salamon királyok ugyanúgy az emberi fantázia termékei, mint a brit legendák Artúr királya. A Dávid és Salamon nevekhez utalt birodalomnak a legcsekélyeb nyoma se található a Biblián kívül.

A két régészprofesszor tisztában van kérdésük felvetésének súlyával, hiszen nemcsak a zsidóság Ószövetségének, hanem a kereszténység Újszövetségének is elválaszthatatlan részei a Dávid és Salamon királyokkal kapcsolatos elbeszélések (Dávid: Máté 1,1; 1,6; 1,17; 1,20; 9,27; 12,3; 12,23; 15,22; 20,30-31; 21,9; 21,15; 22,42-45; Márk 2,25; 10,47-48; 11,10; 12,35-37; Lukács 1,27; 1,32; 1,69; 2,4; 2,11; 3,31; 6,3; 18,38-39; 20,41-44; János 7,42; Apostolok cselekedetei 1,16; 2,25; 2,29; 2,34; 4,25; 7,45; 13,22; 13,34-36; 15,16; A rómaiakhoz írt levél 1,3; 4,6; 11,9; Pál II. levele Timóteusnak 2,8; A zsidókhoz írt levél 4,7; 11,32; Jelenések könyve 3,7; 5,5; 22,16 - - - Salamon: Máté 1,6-7; 6,29; 12,42; Lukács 11,31; 12,27; János 12,23; Apostolok cselekedetei 3,11; 5,13; 7,47). Természetesen a Koránban is több utalást találunk a két királynak vélt egyénre, akiket prófétaként tisztelnek a muszlimok (Korán 2,101-102; 4,163; 17,55; 21,78-82; 27,15-44; 34,10-14; 38,17-39; etc. [3]).

Israel Finkelstein és Neil A. Silberman által írt tanulmány arról tájékoztatja az olvasót, hogy egyetlen egyiptomi, vagy mezopotámia írásos emlék se említi meg a Biblia szerinti gazdag, bölcs és nagyhatalmú uralkodókat (Királyok I. 3,13; 10,6-7; 10,23; Krónikák I. 11,9; 29,28) Dávidot és fiát Salamont, de a birodalmukat sem. Még nagyobb meglepetést az okozhatja egyesek számára, hogy semmilyen jellegű nyoma nem található, az úgymond Salomon által felépített jeruzsálemi templomnak és a palotájának (Királyok I. 3,1; 6,1-38; 7,1; 9,10; Krónikák II. 1,18-7,5) sem. Arra szintén nem találtak a régészek semmilyen fajta bizonyítékot, még egy cseréptöredéket sem, hogy Jeruzsálem az i.e. X. században már létezett volna, mint település. Ezekből azt a konzekvenciát vonták le, hogy Dávid és Salamon esetleg a hegyvidéken lehetett korlátozott kiterjedésű területnek a törzsi vezetője. A straßburgi dóm oldalbejáratát a feltételezett történelmi Salamon király szobra díszíti, balra tőle egy allegorikus női alak, aki az egyházat (eklézsiát) jelképezi, jobbra pedig szintén egy női alak, aki a zsinagógára utal:

Bild

Bild

Bild

Finkelstein professzornak kutatási eredményei feltétlenül hiteltérdemlőnek tekinthetők, mivelhogy egy Izraelben élő magas beosztású kutató nem engedhetné meg magának semmi esetre sem az Ószövetséggel kapcsolatos ilyen jellegű esetleges tévedéseket abban a valójában teokratikus országban, amelyben a beavatottak közel 2450 éve készülnek népüket papi néppé átformálni és elismertetni azt a nagyvilággal, aminek az ötlete magától értetődően "isteni" inspiráció és diktátum hatására született és történik, és amit vallási vezetők minden időben konzekvensen igyekeztek hívő tömegeikkel elfogadtatni és ennek érdekében mindent elkövetni:

"Ha tehát hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor az összes népek között különleges tulajdonommá teszlek benneteket, hiszen az egész föld az enyém. Papi királyságom és szent népem lesztek. Ezeket a szavakat adta tudtára Izrael fiainak." (Mózes II. 19,5-6) [4]

"Benneteket meg az Úr papjainak hívnak, és így neveznek: Istenünk szolgái. A nemzetek gazdagságát élvezitek majd, és kincseikkel ékesíthetitek magatokat. (Ézsaiás 61,6) [4]

"Istenünk országává és papjaivá tetted őket, és uralkodni fognak a földön." (Jelenések könyve 5,10) [4]

"Választott nép.
Hogy Izráel választottsága az isteni parancsok teljesítésétől függ, az a Sínai-kinyilatkoztatás szövegéből is kitünik: <<Ezért, ha hallgatni fogsz szavaimra, és megtartod frigyemet, akkor különös kincs leszesz Nekem a többi nép között; mert az egész föld az Enyém, ti pedig papok birodalma és szent nép lesztek Nekem>>. A választottság tehát nem kitüntetés, amely elbizakodottságra jogosít, hanem misszió, amely súlyos kötelességekkel jár."
[5]

A XVIII. század elején elsőként Angliában nyilvánosan fellépő szabadkőművesség (1717.06.24-én öt londoni páholy egy nagypáhollyá egyesült) alapmítosza a Salamon királynak tulajdonított jeruzsálemi Templom felépítéséről szól. Ez a misztériumokba burkolódzó titkos szervezet JHVH-t a "Világegyetem Nagy Építőmestereként" ("Allmächtige Baumeister aller Welten - Großer Baumeister aller Welten"; "Grand Architecte de l´Univers; Great/Grand Architect of the Universe"; "Universi terrarum orbis summus architectus"; etc.) részesíti vallásos tiszteletben [6]. A szabadkőművesség "humanitárius gondolatok" ("Humanitätsgedanken") jelszó jegyében szándékozik megvalósítani és győzelemre vinni a soha fel nem épült Salamon jeruzsálemi Templomának allegorikus megvalósítását, ami nagy valószínűséggel az ószövetségi messianisztikus elképzelések realizálása lehet gyakorlatilag [7]. A Nemzetközi Szabadkőműves Lexikonból idézett szövegben megadott dátumok egyáltalán nem stimmelnek a meg nem történhetett eseményekkel kapcsolatosan, viszont Mózest és Salamont szabadkőműves nagymesterként prezentálja, a zsidó népet pedig "kőművesekként", "kőfaragókként", azaz szabadkőművesekként.

Rátérve az Ószövetségben található, Salamonnal kapcsolatos legendára, a Királyok könyve szerint már negyedik éve uralkodott Salamon, amikor megkezdték a jeruzsálemi Templomnak az építését az exodus után 480 évvel:

"480 évvel azután, hogy Izrael fiai kivonultak Egyiptomból, Salamonnak Izrael fölötti uralkodása 4. esztendelyében történt, a második hónapban, azaz Ziv hónapjában – akkor épített templomot az Úrnak." (Királyok I. 6,1) [4]

Ezzel szemben Josephus Flavius (37 – 100) zsidó történetíró már az exodus után 592. évre teszi a Templom építésének kezdetét [8]. A Salamonnal foglalkozó források eltérő évszámokkal datálják uralkodásának 40 esztendejét [9]:

"Az az idő, amíg Salamon Jeruzsálemben királya volt egész Izraelnek, negyven esztendőt tett ki." (Királyok I. 11,42) [4]

Az előző fejezetben már kifejtettem, hogy a feltételezett történelmi Mózes nevével fémjelzett exodus és a Sínai-hegyhez utalt szövetségkötés ötletét Ezsdrás az i.e. 1336. évhez utalta utólagosan. Ebből következik, hogy Királyok könyvében megadott 480 év értelmében Salamonnak i.e. 856-ban kellett volna a jeruzsálemi Templom építéséhez hozzáfognia, Josephus Flavius szerint pedig i.e. 744-ben. A "Nemzetközi Szabadkőműves Lexikon" állítása alapján Salamon i.e. 1004-ben avatta fel a Templomot [7]. Az 1723-ban, Londonban, James Anderson (1679 - 1739) által kiadott szabadkőműves alkotmány ("The Constitution of the Free-masons") újabb változatában ("The New Book of Constitution of the Antient and Honourable Fraternity of Free and Accepted Masons") a Templom alapkövét Salamon 480 évvel az exodust követően, i.e. 1011-ben rakta le, majd 7 év elteltével i.e. 1004-ben avatta fel azt [10]. Magától értetődik, hogy ezek a dátumok kivétel nélkül használhatatlanok...

Salamon 40 évig tartó uralkodását (Királyok I. 11,42; Krónikák II. 9,30) a források többsége a napjainkban elfogadott kronológiával egyetemben i.e. 965 – 926 közé taksálja [11], ami megközelítőleg használhatónak tűnik a további kutatások szemszögéből is.
Magától értetődik, hogy azt se lehet készpénznek venni, mi szerint Salamon ijár (ziv – jar) hónapban fogott volna hozzá a valószínűleg soha el nem kezdett és fel sem épült Templom építéséhez, ami megfelelő kozmikus háttér nélkül eleve elképzelhetetlen lenne. Azokban az időkben közel 16 hónapon belül három alkalommal jött létre a Schemhamphoras-nak egy-egy kozmikus forrása:

-961.07.10. 05:25 UT +2.00 Jeruzsálem (hétfő)
Nap-Hold oppozíció:6,5°Rák/Bak; -Neptunusz konjunkció:3,4°Bak; -Mars quadrat:8,6°Kos; -Szaturnusz-Uránusz oppozíció:5,7°/10,9°Mérleg (5,2°/7,5°)

Bild

-960.01.18. 11:59 UT +2.00 Jeruzsálem (csütörtök)
Nap-Hold-Plútó konjunkció:19,1°/19,1°/22,7°Bak; -Mars quadrat:26,8°Kos; -Szaturnusz-Uránusz oppozíció:22,8°/19,4°Mérleg (7,7°)

Bild

-960.10.24. 18:01 UT +2.00 Jeruzsálem (csütörtök)
Nap-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:22,7°/17,2°/25,3°/19,9°Mérleg; -Hold oppozíció:22,7°Kos; -Plútó quadrat:22,6°Bak (8,1°)

Bild

Woodpecker 61 oldalas karikatúra képregényéből idéznék két éppen ideillő rajzot:

Bild

Egy XVIII. század közepén készült könyv az alábbi módon dicsőíti a Salamonnak tulajdonított Templomot:

"A` Salamon` Temploma erös Fundamentumra és drága Oszlopokra építtetett.
Salamon Király a` Templomot az egy élö igaz ISTENnek Tiszteletére épitette, `s rendelte. Az az Ember tehát a` Szent Léleknek Temploma, a` ki magát, Lelkestöl, testestöl és mindenestöl, tsak az Igaz ISTENnek, Atya, Fiú, Sz. Léleknek Ditsöségére `s Tiszteletére szánta.
A` Salamon Király` Temploma ki-mondhatatlan ékességü, és meg-betsülhetetlen drága Kintsü Szent Ház vala; ugyanis, abban vala a` Mennyböl alá-szálott Tüz, az Urim és a` Thummim, a` Kenetnek drága Olaja, Arany Oltár `s Gyertyatartó `s a`t. a` Frigy-láda, mellynek felette a` Kérubimok között lakozik vala a` Jehova, benne vala a` Móses` Törvényének Táblája, a` Manna, `s a` t."
(96. old.) [12]

A Babiloni Talmudban [13] olvashatunk arról, hogy Salamon a Templomot az ördögök fejedelmének, Asmodeus-nak, és egy úgynevezett "samir"-nak segítségével építette fel. Az előbbi főördögnek a szobra tartja a franciaországi Rennes-le-Câteau-ban, Mária Magdolnáról elnevezett templomban a szenteltvíztartót, az utóbbi pedig a legendák értelmében zaj és fémeszközök alkalmazása nélkül volt képes a legkeményebb követ is szétvágni. Egyes elképzelések értelmében a "samir" a mindennél keményebb gyémántra utal, mások viszont egy hernyót [14], etc. emlegetnek. A talmudi magyarázat alapján Salamon a tudósai tanácsára először a hím és nőstény démonokkal vette fel a kapcsolatot annak érdekében, hogy a tudósok által ajánlott "samir"-hoz juthasson annak érdekében, hogy fémeszközök nélkül (Királyok I. 6,7) építhesse fel JHVH akaratából az apja, Dávid király által tervbe vett Templomot. Mivel ezek a démonok nem tudtak megfelő felvilágosítással szolgálni számára, ezért azt ajánlották Salamonnak, hogy Asmodeus-tól (Asmodi-tól), a démonok királyától érdeklődjön, aki naponta hol az égben, hol a föld tartózkodik. Asmodeus egy bizonyos hegyen kutat ásott magának abból a célból, hogy szomját rendszeresen csillapítani tudja, és ennek nyílását egy nagy kővel fedte be és minden alkalommal lepecsételte azt, hogy az esetleges illetéktelen behatolásról tudomást szerezhessen. Salamon ennek ismeretében adott Benajahu-nak, Jehojadás fiának egy pecsétgyűrűt és egy láncot, valamint egy tömlőnyi bort és gyapjúszövetet, hogy ezek segítségével hozza elé Asmodeus-t. A pecsétgyűrűre és a láncra Isten neve volt felvésve, azaz a Schemhamephoras [15]. Miután Benajahu rátalált a sziklával lefedett és lepecsételt kútra, egy alulról ráfúrt lyukon keresztül leeresztette belőle a vizet, majd a gyapjúszövettel betömte a lyukat és egy felülről megközelített furaton át bort öntött a víz helyébe, amit aztán Asmodeus észre is vett és először nem akart belőle inni, de a nagy szomjúsága végül mégiscsak rávitte erre, aminek eredményeképpen leittasodott és ott helyben el is aludt. Ekkor Benajahu a lánccal megkötözte, majd Salomonhoz vezette. A király megtudta az ördögtől, hogy miképpen juthat ehhez a "samir"-hoz, aminek és démonok segítségével végül felépíttette a Templomot JHVH tiszteletére [16]. A legenda szerint Salamon még sokáig fogva tartotta Asmodeus-t, akivel egyszer egyedül maradt, és rávette a királyt, hogy oldozza le róla a láncot és adja oda neki a pecsétgyűrűt. Ez egy kissé ellene mond a király értelmét és tudását magasztaló híreszteléseknek, aminek végül meg is itta a levét, ugyanis az ördög "vierhundert Parasangen" [13], azaz ~2400 km (más források szerint 400 mérföldnyi) távolságra taszította el, aminek következményeként házról házra kellett kolduljon, hogy fenn tudja tartani magát, de végül sikerült a Szanhedrin elé járulnia, ami kérdésfeltevések után újból felruházta őt egy olyan gyűrűvel és lánccal, melyekre Isten neve volt felvésve.

A Babiloni Talmudban az olvasható a "samir"-ral kapcsolatosan, hogy a rabbik szerint a "samir" egy árpaszem nagyságú lény, ami a teremtés hatodik napján lett megalkotva, és nincsen olyan kemény anyag, ami ellen tudna ennek állni [17]. A teremtés hatodik napjával kapcslatos kitétel az "Ábrahám emberáldozat kísérlete" című alfejezetben (forrás [16]) már szerepelt, mégpedig Ábrahámnak, Mózesnek és a Messiásnak a szamarát illetően August Wünsche (1838 – 1912), hebraisztika kutató és evangélikus teológus tolmácsolásában. Ennél nem kevésbé fontos a Heidelberg-i egyetem héber nyelvészeti intézetének néhai professzora, Johann Andreas Eisenmenger (1654 – 1704) által írtak [18], ami szerint nemcsak Asmodeus volt Salamon segítségére a Templom építésekor, hanem egyéb szellemek is, akik úgymond a nagy köveket tették a helyükre. A szövegből egyértelműen kitűnik, hogy egy teliholdat követően, fogyó Holdkor elkezdtek bűnözni ezek a szellemek!

Mint tudjuk, újhold (Nap-Hold konjunkció) után növekvő Holdról, telihold (Nap-Hold oppozíció) után pedig fogyó Holdról beszélünk. Eisenmenger sorai a Schemhamphoras-nak olyan kozmikus forrására kell vonatkozzanak, melynél a negatív hatású Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek a Nap mögött helyezkedtek el, egy telihold alkalmával. Ez volt a helyzet az i.e. 961.10.24-i konstelláció esetében, amit i.e. 962.07.10-én egy szabályos (+), majd i.e. 961.01.18-án egy T kereszt előzött meg, melyek egyaránt a Schemhamphoras-nak voltak a kozmikus forrásai.

Az Ószövetségben nincsen egyáltalán szó a zsidó vallásos legendák "samir"-járól, se pedig arról, hogy hogy Salamon Asmodeus illetve egyéb más démonok támogatásával építette volna fel JHVH számára Jeruzsálemben a Templomot. A Krónikák II. 2,2-15, illetve a Királyok I. 9,10-14 kizárólag Hirámot, Tírusz (föníciai kikötőváros) királyát említik meg, aki úgymond segítséget nyújtott a Templom felépítéséhez. Ő elküldött Salomonhoz egy rézműves építőmestert és polihisztort, akit egyik helyen Hurám-Abi-nak (Krónikák II. 2,12; 4,11/16), máshol pedig Hirám-nak (Királyok I. 7,13/40) neveznek. A 88. oldalon már megemlített szabadkőművesség alapmítoszának egyik főszereplője ez az ember, aki ott Hiram Abiff néven szerepel [19]. A Hiram Abiff személyével kapcsolatos ószövetségi legendát élénk fantáziájú szabadkőművesek továbbfejlesztették, aminek történetéről egyetlen zsidó írás sem tűnik tudomással bírni [20], nevezetesen az építőmester erőszakos haláláról [19]. Ellenben a Hiram Abiff által készített két oszlopról, a Jachin-ról és Boász-ról (Királyok I. 7,21; Krónikák II. 3,17) említést tesz az Ószövetség is, melyeket a Templom előtt állított fel a legendák értelmében. Ez a két oszlop kiemelkedő szereppel bír a szabadkőműves rituálokban és jelképrendszerben. A skóciai Edinburgh mellett, a XV. század közepén felépített Rosslyn-kápolnában (ami szabadkőműves zarándokhelynek számít) látható a Tanonc (Apprentice Pillar) és Mester Oszlop (Mason`s Pillar), melyek a legenda szerinti Hiram Abiff által megalkotott két oszlopot, a Boász-t és a Jachin-t hivatottak szimbolizálni [21]. A Tanonc oszlop alján nyolc sárkány figyelhető meg, melyek szájából négy, spirálisan felfele törekvő levélkoszorú szerű faragott kődíszítés ("szőlőtőke") indul ki mégpedig úgy, hogy 270°-kal eltérve a kiindulási pontjától érik el az oszlopfőt:

Bild

Ezen oszlop felett valamikor egy dombormű volt látható, ami Izsákot ábrázolta egy oltáron fekve megkötözve, mellette pedig az imádkozó Ábrahámot és egy bozótban fennakadt kost. Az idők folyamán ez annyira megrongálódott, hogy Ábrahám figurája már nem vehető ki rajta [22]. A Mester oszlop felett viszont a názáreti Jézus születésének jelenete díszeleg, amiből az a logikus következtetés vonható le, hogy a Tanonc oszlop az ebben a fejezetben tárgyalt kozmikus keresztekre, a Mester Oszlop pedig az azokat felépítő égitestek együttállásaira hivatott utani, tehát a "rossz és jó tudásának fájára" (amit az ószövetségi interpretációk alapján pont fordítva kell értelmezni), illetve a Kozmikus Krisztus-JHVH kettős lényegére, aminek megismerését a Tóra megalkotója Istenre hivatkozva megtiltotta a hívő tömegek számára:

"Az Úristen parancsot adott az embereknek: "A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz."" (Mózes I. 2,16-17) [4]

Az ószövetségi teremtés történetének legendája azt hangoztatja, hogy a fára (glóbuszra - földgömbre) tekeredett kozmikus Kígyó, azaz a kozmikus kereszt és annak szelleme, a Sátán (aki/ami JHVH egyik természete) rávette a bibliai ősanyát, Évát a tudás fájának megismerésére egy alma elfogyasztása következményeként, amiből a bűnnek és halálnak eredetét igyekszik eredeztetni a Tóra megalkotója:

"Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: „Semmi esetre sem fogtok meghalni. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat."" (Mózes I. 3,5-6) [4]

A "tiltott gyümölcs" az alma volt [23], aminek az lehetett az oka, hogy a kettévágott almának a magháza pentagramma formájú, ami a titkos tudásra utal, azaz Schemhamphoras-sal kapcsolatos asztrológiai ismeretekre:

Bild
Balról egy freskórészlet (Székesegyház, Pécs)

Ennek a kozmikus ismerethalmaznak az elsajátítása, birtoklása kizárólagosan csak a beavatottak privilégiuma volt, ezért a profán néptömeg számára bűnként, illetve a halál okaként emlegették (Mózes I. 2,16-17; 3,5-6).

A jó és rossz tudás fájának titkát Georg von Welling (1655 – 1727) német alkímista az "Opus mago-cabbalisticum et theosophicum,…" című könyvében megpróbálta képiesen felvázoni [24], melynek behatóbb tanulmányozása ellenére sem valószínű, hogy sokra menne vele a misztériumok feltárását igyekvő kutató, ugyanis a kabbalisztikus és ószövetségi "isteni fény", aminek a szimbóluma felül látható, Luciferre, a "fényhozóra" vonatkozik, akinek jóvoltából szállt le a Földre az "Új mennyei Jeruzsálem" (lásd 1. és 2. fejezet). A két tárgyalt oszlop égi, "isteni" jelenségek földi jelképei, tehát egyaránt férfias princípiumok kell legyenek, függetlenül az egyes források által közöltektől. A két oszlop lényegének egyértelmű meghatározásával kapcsolatosan napjainkban is még nézetkülönbségek mutatkoznak [25].

Bild
Rosslyn-kápolna, Tanonc és Mester oszlop

A legendák szerint Salamon királynak birtokában volt a Schemhamphoras titkának ismerete, sőt saját szolgálatába állította ezeket [26]. Salamon személyével kapcsolatos leglogikusabbnak és legelfogadhatóbbnak tűnő hipotézis Johann Nepumuk Sepp (1816 – 1909) történész és vallástörténész professzortól származik, nevezetesen, hogy az ószövetségi Salamon király valójában egy mítikus király kellett legyen, akit nem emberi, hanem egy szellemi lényként kell elképzelni, 72 dzsinnek (tűzszellemnek) vezetőjeként, akik segítségével nemcsak a legendabeli jeruzsálemi Templomot építette fel, hanem a teremtés aktív szereplőjeként folyamatosan tevékenykedik és azóta az egész földön uralkodik [27]. Ezzel az elképzeléssel összhangban van az a párhuzam, amelyet a korábbiakban Jézus Krisztus (helyesebben a Kozmikus Krisztus, tehát nem a Názáreti Jézus!) és Salamon között véltek felfedezni [28].

Az Ószövetség arról tudósít, hogy Salamon rendkívüli képességekkel volt Isten jóvoltából felruházva:

"Az Úr igen nagy bölcsességet és észt adott Salamonnak, s olyan tág szívet, mint a tenger partján a fövény. Salamon bölcsessége így felülmúlta Kelet országainak minden bölcsességét, sőt még Egyiptom bölcsességét is." (Királyok I. 5,9-10) [4]

Már születésekor kedvét találta Salamonban az Úr és Jedidjának, azaz az "Úr kedveltjének" nevezte el:

"Dávid Batsebát is vígasztalta. Elment hozzá és együtt hált vele. (Batseba) fogant és fiút szült. A Salamon nevet adta neki. Az Úr kedvét találta benne, s ezt tudtul is adta Nátán próféta által, aki az Úr szavára Jedidjának nevezte el." (Sámuel II. 12,24-25) [4]

JHVH akaratából nem Dávid király építette fel az "Úr házát", a jeruzsálemi Templomot, hanem Salamonnak kellett azt véghezvinnie:

"De Isten szava még azon az éjjelen felszólította Nátánt: "Menj és mondd meg szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni az Úr: Nem te fogsz nekem házat építeni lakásul."" (Krónikák I. 17,3-4) [4]

"Lakóhelyet adok népemnek, Izraelnek, letelepítem, hogy azon a helyen lakjék, s ne hányódjék tovább, s a gonoszok ne pusztítsák, mint azelőtt, abban az időben, amikor bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Leigázom minden ellenségét, téged pedig naggyá teszlek. Az Úr házat épít neked, s ha majd betöltöd napjaidat és atyáidhoz térsz, megőrzöm utánad ivadékodat: egyi fiad lesz az, s én megerősítem királyságát. Ő épít majd nekem házat, s én örökre megszilárdítom trónját. Atyja leszek, ő pedig fiam lesz, s nem vonom meg tőle kegyelmemet, mint ahogy megvontam elődödtől." (Krónikák I. 17,9-13) [4]

"Dávid ezt mondta Salamonnak, „Fiam, nekem magamnak volt szándékomban, hogy házat építsek az Úr, az én Istenem nevének, de az Úr szózatot intézett hozzám: Sok vért ontottál és nagy háborúkat vívtál, ne építs házat a nevemnek, mert sok vért ontottál színem előtt a folder. Nézd, született egy fiad, ő a béke embere lesz. Békét adok neki körös-körül, minden ellenségétől. Salamon lesz a neve. Az ő napjaiban békét és nyugalmat adok Izraelnek, ő építsen házat a nevemnek. A fiam lesz, én meg atyja leszek. Örökre megerősítem Izrael fölötti uralmának trónját." (Krónikák I. 22,7-10) [4]

Az idézetekből is jól kitűnik, hogy Salamon JHVH kiválasztottja kellett legyen születési adottságánál fogva, és ennek következtében hárult rá a Templom felépítésének feladata, illetve ebből adódóan rendelkezett rendkívüli képességekkel, sőt egyesek az "Isten fia" jelzővel is felruházzák [29].

A magyarázatok szerint Salamon 20 éves volt, amikor királlyá választották, majd 40 évi uralkodás után, 60 évesen távozott az élők sorából [30]. Negyven évig tartó királyságát a Királyok I. 11,42 illetve a Krónikák II. 9,30 említi, amit a harmadik század második, illetve a negyedik század első felében élt keresztény egyházatya, teológus, író és apologéta, Lucius Caecilius Firmianus Lactantius (i.sz. 250 – 320) is megerősít egyik munkájában [31]. Ezzel szemben a híres ókori zsidó történetíró, Josephus Flavius a Salamon király uralkodásának időtartamát megkétszerezte, halálát pedig a 94. életévére tette [32]...

Amennyiben megmaradunk annál a teóriánál, hogy Salamon 20 évesen követte apját, Dávidot a trónon, és az eddig felsoroltakat figyelembe véve nagy valószínűséggel a Schemhamphoras egyik kozmikus forrásának égisze alatt látta meg a napvilágot, abban az esetben az alábbi két konstelláció jöhetne szóba számára születési konstelláció gyanánt:

-985.03.10. 10:36 UT +2.00 Jeruzsálem (szerda)
Nap-Mars konjunkció:9,7°/14,5°Halak; -Hold oppozíció:9,7°Szűz; -Szaturnusz quadrat:12,5°Nyilas; -Uránusz oppozíció:17,2°Iker (7,5°)

-984.06.24. 19:47 UT +2.00 Jeruzsálem (szombat)
Nap-Uránusz konjunkció:22,3°/26°Iker; -Hold-Szaturnusz oppozíció:22,3°/21°Nyilas; -Mars quadrat:22,8°Szűz (5°)

Ezek alapján esetlegesen a bűntelen lelki adottságokkal rendelkező Názáreti Jézussal párhuzamba állítani Salamont, minden alapot nélkülözne, ellenben a Kozmikus Krisztussal minden további nélkül lehetséges, főleg abban az esetben, ha eleve nem valóságos történelmi személyként kezeljük az ószövetségi mítoszok Salamonját.

Salamon uralkodásának utolsó éveiben elpártolt az egyistenhitétől, és pogány isteneknek kezdett hódolni az idegen, külföldi asszonyai befolyása következményeként [33]:

"Történt, hogy amikor Salamon megöregedett, szívét asszonyai más istenekhez fordították, szíve nem volt többé mindenestül az Úré, az ő Istenéé, mint atyjának, Dávidnak a szíve. Így Salamon a szidoniak istennőjéhez, Astartéhez szegődött, majd Milkomhoz, az ammoniták szörnyéhez. Salamon tehát olyat tett, ami gonosznak számít az Úr szemében, és nem követte hűségesen az Urat, mint atyja, Dávid. Akkoriban épített Salamon Kamosnak, a moábiták istenének egy szentélyt arra a hegyre, amely Jeruzsálemmel szemközt emelkedik, aztán ugyanígy Milkomnak is, az ammoniták istenének. S ezt minden idegenből való asszonyának megtette, aki tömjént és véres áldozatot mutatott be isteneinek. Az Úr megneheztelt Salamonra, mivel szíve elfordult az Úrtól, Izrael Istenétől, jóllehet kétszer is megjelent neki, és épp azt a parancsot adta neki, hogy ne szegődjön más istenekhez. De ő nem tartotta meg, amit az Úr parancsolt neki. Ezért az Úr így szólt Salamonhoz: „Mivel így áll veled a dolog, hogy nem tartottad meg szövetségemet és a törvényeket, amelyeket szabtam, elveszem tőled a királyságot és szolgádnak adom. De atyádra, Dávidra való tekintettel nem a te életedben teszem ezt meg, hanem fiad kezéből ragadom ki. S nem veszem el az egész királyságot, egyetlen törzset meghagyok fiadnak, atyád, Dávid kedvéért és Jeruzsálem miatt, hisz kiválasztottam." (Királyok I. 11,4-13) [4]

Salamonnak tehát idősebb korában háromszor jelent meg JHVH, kétszer jobb belátásra akarta bírni, harmadszorra viszon már bosszút állt az Úr és ítéletet mondott a bálványimádásra áttért király felett, de végül Dávidra való tekintettel mégsem direkt őt büntette meg, hanem Salamon fiat, Rehábeámot (Roboámot). JHVH három alkalommal történt megjelenése az alábbi három konstellációval hozható kapcsolatba, melyek egyaránt a Schemhamphoras-nak voltak a kozmikus forrásai:

-938.04.28. 04:09 UT +2.00 Jeruzsálem (szombat)
Nap-Mars konjunkció:27,2°/17,6°Kos; -Hold oppozíció:27,2°Mérleg; -Szaturnusz-Jupiter quadrat:18,2°/20,7°Rák; -Uránusz oppozíció:22,3°Bak (9,6°)

-928.02.23. 19:07 UT +2.00 Jeruzsálem (szerda)
Nap-Hold-Uránusz konjunkció:25,5°/25,5°/27,7°Vízöntő; -Mars-Jupiter quadrat:18°/21,4°Bika; -Szaturnusz oppozíció:22,1°Skorpió (9,7°)

-927.09.06. 06:28 UT +2.00 Jeruzsálem (csütörtök)
Nap-Hold konjunkció:3,9°Szűz; -Uránusz oppozíció:3,9°Halak; -Mars quadrat:5,7°Iker; -Szaturnusz oppozíció:27,5°Skorpió (8,2°)

Bild

Woodpecker 61 oldalas karikatúra képregényéből idéznék két éppen ideillő rajzot:

Bild

Számunkra az utóbbi a lényeges, ugyanis ez éppen az ebben a kötetbenfejezetben tárgyalt kozmikus keresztfajta (Nap-Hold konjunkció; -Uránusz oppozíció; -Mars quadrat; -Szaturnusz opozíció), mely korábban Ábrahám emberáldozat kísérletekor illetve a Sínai szövetségkötéskor játszott fontos szerepet. Az isteni ítélethirdetés után két éven belül meghalt a király, és úgymond ezt követően vált valóra JHVH bosszúja. Salamon királysága kettészakadt, északi és déli birodalomra, aminek eredményeként Rehábeám csak Júda és Benjamin törzseinek lett a királya Jeruzsálemben, a Júdai Királyságban (déli birodalom); Salamonnak az ammonita feleségétől származó fia, Jeroboám viszont a többi 10 törzs felett uralkodott, Izrael királyaként tovább.

Az Ezsdrás által készített és i.e. 445-ben a néppel megismertetett Tórát követően, Salamon nevében létrehozott Prédikátor könyve (a XVIII. századig azt hitték, hogy Salamontól származik) azt sugallja, hogy Salamon az utolsó egy-két évében visszatért teljes szívéből az ószövetségi egyistenhithez:

"Vége a beszédnek. Mindent hallottál. Féld az Istent, és tartsd meg a parancsait! Mert ez minden embernek a kötelessége. Mivelhogy Isten minden tettet ítélőszéke elé visz, és lát minden rejtett dolgot, akár jó volt, akár rossz." (Prédikátor könyve 12,13-14) [4]

Neki tulajdonítják még a Zsoltárokat, az Énekek énekét és a Példabeszédeket is…

Az ószövetségi írásokkal ellentétben a Babiloni Talmud azt akarja elfogadtatni az olvasóival, hogy Salamon valójában nem vétkezett Isten ellen [34]. Nagy valószínűséggel igaza lehet ebben, mivelhogy csak egy vallásmitológiai szereplőről van szó ugyanúgy, mint Ábrahám és Mózes esetében is, és i.e. 445-öt megelőzően még egyáltalán nem létezett a monoteista JHVH kultusz.

Az ebben a fejezetben tárgyaltak logikus következménye az, hogy a JHVH tiszteletére Salamon által fel nem épült Templomot nem is romboltathatta le i.e. 587/586-ban (augusztus 25-én) Babilon királya, Nabukodonozor (i.e. 605 – 562), és annak kincseit sem szállíthatta át a babiloni teremtő Istennek, Marduk-nak a templomába, mint ahogy azt az ószövetségi könyvek (Királyok II. 24,10-13; 25,9; 25,13-17) és az azokra építő történészek magyarázatai (Josephus Flavius [35], etc.) elfogadatni igyekeznek. Egyes fanatikus vallási mozgalmak képesek lennének akár az egész emberiséget egy világégésbe taszítani vallási indíttatásból annak érdekében, hogy megkaparintsák, illetve megtarthassák maguk számára a Morija-hegyet (Templom-hegyet). Az ószövetségi magyarázatok értelmében a bibliai Ábrahám ezen a hegyen akarta JHVH-nak feláldozni szeretett fiát, Izsákot, majd Salamon király megközelítőleg 850 évvel később ugyanott építtette fel a Templomot JHVH kívánságára és tiszteletére; a muzulmánok készpénznek véve az ószövetségi magyarázatok egy részét, egyetértenek abban, hogy Ábrahám emberáldozat kísérlete ott kellett történjen, amire aztán Abd al-Malik ibn-Marván (646 – 705) szunnita kalifa i.sz. 685 – 691-ben felépíttette a Sziklamecsetet. A feltételezett rituális gyermekgyilkossági kísérlet helyszíne, egy szikla központi helyet foglal el a mecsetben. Az iszlám mítosz (Hadísz) értelmében ugyanerről a szikláról emelkedett az égbe "éjszakai utazása" alkalmából a Korán analfabéta megalkotója, Mohamed a mesebeli isteni paripájának, Burák-nak hátán.



Források:

[1] FINKELSTEIN, Israel (*Professor); SILBERMAN, Neil A. (*Professor): Keine Posaunen vor Jericho – Die archäologische Wahrheit über die Bibel (München, 2013) ISBN 9783423341516
(S. 144-145) Hat es David und Salomo je gegeben?
Diese so kühn gestellte Frage mag wie eine absichtliche Provokation klingen. David und Salomo sind derart zentrale religiöse Ikonen sowohl für das Judentum als auch für das Christentum, daß jüngste Behauptungen radikaler Exegeten, König David sei <<genausowenig eine historische Gestalt wie König Arthur>>, von vielen religiösen Kreisen wie von Wissenschaftlern empört und verächtlich aufgenommen wurden. Bibelhistoriker wie Thomas Thompson und Niels Peter Lemche von der Universität Kopenhagen und Philip Davies von der Universität Sheffield, von ihren Gegnern als <<biblische Minimalisten>> bezeichnet, vertreten die Ansicht, David und Salomo, die vereinte Monarchie von Israel, ja die gesamte biblische Darstellung der Geschichte Israels seien nicht mehr als aufwendige, geschickte ideologische Konstrukte, produziert von Priesterkreisen in Jerusalem in der Zeit nach dem Exil oder sogar in hellenistischer Zeit.
Hinzu kommt, daß weder David noch Salomo trotz vorgeblichen Reichtums und Macht auch nur in einem einzigen bekannten ägyptischen oder mesopotamischen Text erwähnt werden. Außerdem existieren keinerlei archäologische Belege in Jerusalem für Salomos berühmte Bauvorhaben. Bei Ausgrabungen im 19. und zu Beginn des 20. Jahrhunderts um den Tempelberg in Jerusalem wurde nicht einmal eine Spur von Salomos sagenhaftem Tempel oder Palastkomplex identifiziert.
(S. 150) In Jerusalem wurden immer wieder Ausgrabungen durchgeführt. In den 1970er und 1980er Jahren jedoch wurden unter der Leitung von Yigal Shiloh von der Hebräischen Universität besonders intensiv die Überreste aus der Bronze- und der Eisenzeit in der Davidstadt, dem ursprünglichen Stadtkern Jerusalems, untersucht. Wie der Archäologe David Ussishkin von der Universität Tel Aviv hervorhob, beförderten die Grabungen weder dort noch in anderen Teilen des biblischen Jerusalems nennenswerte Beweise für eine Besiedlung im 10. Jahrhundert v. Chr. zutage. Es fehlte nicht nur jegliches Anzeichen einer monumentalen Architektur, auch einfache Tonscherben fand man nicht.
(S. 159) Wenn es kein großes Reich gab, keine Monumente und keine prachtvolle Hauptstadt, wie war Davids Reich in Wirklichkeit beschaffen?
(S. 209) Die Neudatierung dieser Städte (*Megiddo, Samaria, Jesreel, Hazor) von der salomonischen Zeit in die Zeit der Omriden hat für die Archäologie wie für die Geschichte gewaltige Auswirkungen. Damit werden die einzigen archäologischen Beweise zunichte gemacht, die es je für eine vereinte Monarchie mit einem Zentrum in Jerusalem gegeben hat. Sie erlaubt den Schluß, daß David und Salomo aus politischen Sicht kaum mehr als Stammeoberhäupter mit einer ziemlich kleinen, lokal beschränkten Verwaltung im Bergland waren.

[2] EISENMENGER, Johann Andreä (*Professor): Entdecktes Judenthum/ oder Gründlicher und Wahrhaffter Bericht/... (Königsberg in Preussen, 1711)
(S. 355) Es soll auch der Salomon über die gantze Welt/ von einem Ende derselben bis zum andern geherrschet haben/ und wird solches in Schemóth (oder schemós) rábba, in der fünffzehenden Parascha, fol. 108. col. 2. gelehret.

GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Vierter Band (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
Megilla I,xi, Fol. 11b
(S. 44) Mit Šelomo verhielt es sich ganz anders; er herrschte über die Oberen (338) und die Unteren, denn es heißt (339): und Šelomo saß auf dem Throne des Herrn.
(338) Auch die Geister
(339) iChr, 29,23.

GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Achter Band (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
Synhedrin II,iv, Fol. 20b
(S. 535) Reš Laqiš sagte: Anfangs herrschte Šelomo auch über die Oberen (93), denn es heißt (94): und Šelomo saß auf dem Throne des Herrn; später aber herrschte er nur über die Unteren, denn es heißt (95): denn er hatte Gewalt über das ganze Gebiet jenseits des Stromes, von Tiphsah bis Áza. [Hierüber streiten] Rabh und Šemuél; einer sagt, Tiphsah liege an einem Ende der Welt, und Áza liege am entgegengesetzten Ende der Welt, und einer sagt, Tiphsah und Áza liegen nebeneinander, er aber herrschte über die ganze Welt, wie er über Tiphsah und Áza herrschte.
(93) Die Geister
(94) iChr. 29,23.
(95) iReg. 5,4.

HUNDT-RADOWSKY, Johann Hartwig: Die Judenschule, oder gründliche Anleitung, in kurzer Zeit ein vollkommener schwarzer oder weißer Jude zu werden, Erstes Buch (Jerusalem, 5582 – 1822)
(S. 290) >>Salomo war der mächtigste König, der jemals auf Erden regiert hat. Er herrschte von einem Ende der Welt bis zum andern. Alle Fürsten und Völker waren ihm unterthan (Schemoth Rabba, Parascha 15.).<<

JUNG-STILLING, Johann Heinrich (*Professor): Sämmtliche Werke, Eilfter Band (Stuttgart, 1842)
(S. 7) Fortsetzung der Regierungsgeschichte Salomons
Salomo war der reichste, der weiseste und der mächtigste König der damaligen Zeit, der Tempelbau war ihm das wichtigste Geschäft, und man kann leicht denken, daß ihm daran gelegen war, dem einigen höchsten Gott aller Götter einen Tempel zu bauen, der alle Tempel in der Welt an Größe, Kostbarkeit und Majestät übertreffen mußte.

KLEINSCHMIDT: Des verbesserten Konstitutionenbuchs der alten ehrwürdig Brüderschaft der Freimaurer, Zweiter Theil: Verordnungen, Gesetze, Pflichten, Satzungen und Gebräuche nebst historischer Nachricht von dem Ursprung des Ordens aus den Hellmundischen Urkunden gesammelt (Frankfurt am Main, 1784)
(S. 16-18) Auf diese Weise richtete Salomon durch die Hülfe Gottes das schönste und kostbarste Gebäude von der Welt auf, daß man auch dabey nicht den geringsten Schlag eines Hammers oder Eisengezeugs im Bauen hörte, ohnerachtet nicht weniger als dreitausend sechshundert Prinzen oder Maurermeister gesetzet waren, dieses wichtige Werk, nach ihrem erhaltenen Unterricht, mit achtzigtausend Männern oder Gesellen und Handlanger, welche unausgesetzt Steine auf den Bergen hauen mußten, und siebenzigtausend Arbeitern, so zusammen ausmachen 153600 ohne diejenigen, welche wechselsweise mit den Sidoniern auf dem Berge Libanon unter der Aufsicht Adoniram die Arbeit verrichteten an der Zahl 3000. Also zusammen 183600 Mann zu befördern.

OEFER, Chr.: Weltgeschichte für Töchterschulen und zum Privatunterricht (Leipzig, 1843)
(S. 120) Also ward der König Salomo größer, denn alle Könige auf Erden, mit Reichthum und Weisheit; und alle Könige auf Erden begehrten das Angesicht Salomo`s zu sehen und seine Weisheit zu hören, die ihm Gott in sein Herz gegeben hatte, und brachen ihm ein jeglicher sein Geschenk: silberne und goldene Gefäße, Kleider, Harnische, Gewürze, Rosse und Maulthiere jährlich. Und Salomo hatte 4000 Wagenpferde und 12000 Reisige; und er war ein Herr über alle Könige, vom Wasser an bis an der Philister Land und bis an die Grenze Aegyptens.

ROBLIK, Eliam Liborium: Der anderte Theil der Jüdischen Augen-Gläser. Ausgezogen aus dem ersten Theil des Entdeckten Judenthums Joannis Eisenmenger (König-Gratz ob der Elbe, 1743)
(S. 172) Es soll auch der Salomon über die gantze Welt/ von einem Ende derselben bis zum andern geherschet haben/ und wird solches in Schemóth (oder Schemós) rábba, in der funffzehenden Parascha, fol: 108. colum: 2. gelehret.

[3] http://www.islamland.com/uploads/books/Al-Kuran_hun.pdf
Korán (Magyar fordítás és magyarázatok: Abdel Rahman Mihalffy)

[4] http://mek.oszk.hu/00100/00176/html/
A Katolikus Biblia

[5] UJVÁRI, Péter: Magyar Zsidó Lexikon (Budapest, 1929)
(936. old.)

[6] LENNHOFF, Eugen; POSNER, Oskar; BINDER, Dieter A.: Internationales Freimaurer Lexikon (München, 1932/2000) ISBN 3776621613
(S. 433) Jehovah. Der sogenannte unausprechliche Name Gottes, daher in freimaurerischen Ritual und Gesängen wiederholt für Gott. In einzelnen Hochgraden auch als heiliges Wort.

[7] LENNHOFF, Eugen; POSNER, Oskar; BINDER, Dieter A.: Internationales Freimaurer Lexikon (München, 1932/2000) ISBN 3776621613
(S. 26) Der Freimaurerbund steht in Traditionszusammenhängen mit den Bauhütten der Steinmetzen, Analogien machen geistige Verwandschaften mit den bis in die graueste Vorzeit der Kulturmenschheit verfolgbaren Kulturgenossenschaften und Mysterienbünden deutlich. Der Inhalt seiner Symbolik ist die Erreichung eines Bauzieles, gehüllt in die Allegorie des Salomonischen Tempelbaues als Ausdruck für die Vollendung und den endgültigen Sieg des Humanitätsgedankens.
(S. 36) Unter den ägyptischen Königen wurden die Juden besonders zur Baukunst gezwungen. Das lag im Plan Gottes, der sie vor der Eroberung von Kanaan zu guten Bauleuten machen wollte. Auf dem Marsch durch die Wüste inspizierte Gott die beiden Jünglinge Bezalel und Aholiab beim Bau der Stiftshütte (1490 v.Chr.). Den Grundriß hierzu hatte Gott dem Moses gezeigt, der deshalb der General Master Mason wurde. Unter Großmeister Moses zogen sie durch die Wüste, oft von ihm zur Hauptloge (general lodge) berufen. Die Juden waren ein Volk von Bauleuten. Nachdem sich die Juden in Kanaan festgesetzt hatten, bauten sie die alten Baudenkmäler aus, dabei übertrafen diese sogar den Tempel des Dagon an Kunst. Bis dann Salomo mit Hilfe von 3600 Aufsehern oder Harodim, 80 000 Steinmetzen und 70 000 Hilfsarbeitern den Tempel errichtete. Salomo war seinem Freunde Hiram von Tyrus sehr verpflichtet, denn er sandte ihm Maurer und Zimmerleute und vor allem seinen Baumeister Hiram Abif, den vollendetsten Maurer der Welt. Und Salomo weihte den Tempel (1004 v.Chr.). Die Schicksale Hirams werden in kleiner Weise erwähnt, dagegen wird das Bauwerk sehr genau beschrieben. Um diese Zeit war Salomo Großmeister der Loge von Jerusalem.

[8] FLAVIUS, Josephus (übersetzt und mit Anmerkungen versehen: Professor Karl Marin): Die jüdischen Alterthümer des Flavius Josephus, Erster Band (Köln, 1852)
(S. 500) Den Tempelbau begann Salomon im vierten Jahre seiner Regierung, im zweiten Monat, den die Macedonier Artemisios, die Hebräer Jar nennen, 592 Jahre nach dem Auszug aus Egypten, 1020 Jahre nach der Uebersiedlung Abraham`s aus Mesopotamien nach Kanaan, 1440 Jahre nach der Sündfluth, 3102 Jahre nach der Erschaffung Adam`s.

[9] HOMMEL, Fritz (*Professor): Abriss der Babylonisch-Assyrischen und israelitischen Geschichte von den ältesten Zeiten bis zur Zerstörung Babel's (Leipzig, 1880)
(S. 4) c. 960 - 930 [trad. 1017 - 979] Salomo.

Zeitschrift der Deutschen Morgenländischen Gesellschaft, Fünfzehnter Band (Leipzig, 1861)
(S. 259) Dr. S. Leo Reinisch (*Professor): Zur Chronologie der alten Aegypter
Unserer Untersuchung auf dem Gebiete der jüdischen Chronologie zufolge, worüber an senem Orte weiter Ausführungen erfolgen werden, fällt Salomons Regierung zwischen die Jahre 970-930 v.Chr. Der Anfang des Tempelbaues auf Zion ist darnach und zufolge der biblischen Angabe 1 Kön. 6,1 ins Ende des Jahres 967 v. Chr. zu setzen.

BABITS, Antal: Bibliai nevek és fogalmak (Budapest, 1988)
(263. old.) 972/1-931/30 Salamon

DIE Bibel. Einheitsübersetzung der Heiligen Schrift (Stuttgart, 1998) ISBN 3460330074
(S. 1437) 961-931 Salomo (1. Kön. 2-11)

http://lexikon.katolikus.hu/S/Salamon.html
Magyar Katolikus Lexikon
Salamon: Izrael királya (ur. kb. Kr. e. 965-926).

https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom ... /ch03.html
A jeruzsálemi templom
Salamon király (Kr. e. 970–931) az ószövetségi hagyomány szerint ezekkel a szavakkal kezdett hozzá a jeruzsálemi Jahve-szentély építéséhez. A templomépítés eseménye döntő jelentőségű volt az éppen megalakult izraeli királyság életében: a Jahve-vallás ezzel az aktussal emelkedett az állami vallás rangjára és vált az egységes izraeli királyság ideológiájának legfőbb közvetítőjévé.

https://mfa.gov.il/MFA_Graphics/MFA%20G ... garian.pdf
Izrael Állam Külügyminisztériuma
Tények Izraelről (Jeruzsálem, 2010)
(10. old.) Dávid fia, Salamon (kb. i. e. 965-30) követte a trónon, aki tovább erősítette a királyságot.

http://www.eslam.de/begriffe/s/salomo.htm
Salomo(n) (a.) [sulaiman]
Er herrschte von ca. 965 v. Chr. bis ca. 926 v. Chr. und ist im Heiligen Qur'an an mehreren Stellen erwähnt.

[10] ANDERSON, Jacob: Neues Constitutionen-Buch der Alten Ehrwürdigen Brüderschaft der Frey-Maurer, worin die Geschichte, Pflichten, Reguln derselben auf Befehl der Grossen Loge, aus ihren alten Urkunden, glaubwürdigen Traditionen und Loge-Büchern, zum Gebrauch der Logen verfasset worden (Franckfurt am Mayn. 1762)
(S. 28) Der Grund zu diesem Tempel ward im vierten Jahr Salomons, am andern Tage des andern Monats, A. M. 2993. Im Jahr. 1011. vor der Christlichen Zeit-Rechnung, und 480. nach dem Ausgang aus Egypten, geleget.
(S. 33) Der Bau des Tempels war in der kurtzen Zeit von 7. Jahren und 6. Monaten, zur Verwunderung aller Menschen, A. M. 3000. und im Jahr 1004. vor der Christlichen Zeit-Rechnung, vollgebracht, worauf das Fest, wegen geendigten Baues, von der Brüderschafft mit grosser Freude begangen wurde.

ANDERSON, James: The history and constitutions of the most ancient and honourable Fraternity of Free and Accepted Masons (London, 5746 – 1746)
(page 11.) It was founded in the 4th Year of Solomon, on the second Day of the second Month of the Year after the Exodus – 480 (A. M. 2993. – B. C. 1011.) and Solomon employ`d about it, tho` not all upon it, the following Number of Operators, viz.
(page 14.) It was finish`d in the short Space of 7 Years and 6 Months, to the Amazement of all the World; when the Cape-Stone was celebrated by the Fraternity with great Joy (A. M. 3000. – B. C. 1004.).

[11] BURCKHARDT, Jacob (*Professor): Griechische Culturgeschichte, Band III.: Die Kunst (München, 2002) ISBN 3406441831
(S. 854) Salomo, König von Juda u. Israel (965-926 v.Chr.)

BUSINK, Th. A.: Der Tempel von Jerusalem von Salomon bis Herodes (Leiden, 1970)
(S. 111) War Davids Regierungszeit eine Zeit des Krieges, in der es kaum Gelegenheit zur Errichtung monumentaler Bauschöpfungen gegeben hatte, so lagen die Verhältnisse unter Salomo (965-926 v.Chr.) anders.

DORMEYER, Detlev (*Professor); SIEGERT, Folker (*Professor); VOS, J. Cornelis de (*Professor): Arbeit in der Antike, in Judentum und Christentum (Berlin, 2006) ISBN 3825896420
(S. 27) Zwangsarbeit unter Salomo?
Hat tatsächlich die institutionalisierte Zwangsarbeit unter Salomo (965-926 v.Chr.) zur sog. Reichsteilung nach dem Tode Salomos geführt, wie noch Ernst Würthwein behauptet (Würthwein, 1. Könige 1-16, 113)? – Heute fragt man noch viel radikaler: Hat Salomo überhaupt je gelebt (Negativ beantwortet von Thompson, Early History, und Lemche, „Salomon”.)?

GILSENBACH, Reimar: A Biblia – Az Ótestamentum (Budapest, 1999) ISBN 9639182176
(35. old.) Dávid fia, Salamon, aki körülbelül Kr. e. 965-926-ig uralkodott, valóra váltotta azt, amit Isten az ősatyáknak ígért.

(37. old.) Salamon kb. Kr. e. 926-ban halt meg.

HARTMANN, Jürgen: Religion in der Politik – Judentum, Christentum, Islam (Wiesbaden, 2014) ISBN 9783658047313
(S. 23) Sein Nachfolger Salomo (965-926 v. Chr.) festigte das Reich.

HEINTZE, Florian von: 1000 Fragen und Antworten – Religionen und Glaube (München, 2006) ISBN 3577075619
(S. 113) 965-926 v. Chr.: König Salomon

KELLER, Werner: Und die Bibel hat doch Recht (Klagenfurt, 1955)
(S. 223) Der große König Salomo stirb 926 v. Chr.

(S. 224) Ein eilends aus Ägypten zurückgekehrter Emigrant, Jerobeam, setzt sich 926 v. Chr. die Krone auf und wird König über das Nordreich Israel.

LAUTENBACH, Ernst: Lexikon Bibel-Zitate – Auslese für das 21. Jahrhundert (München, 2006) ISBN 3891297890
(S. 825) König von Juda, Israel und Jerusalem, 965-926 v.Chr., Sohn und Nachfolger Davids (2. Sam 9-20; 1. Kön. 1-2).

RADBRUCH, Gustav (*Professor): Rechtsphilosophie III. (Heidelberg, 1990) ISBN 3811443895
(S. 307) Salomo, König von Juda und Israel etwa 965-926 v. Chr., gilt in der Überlieferung des Orients als Sinnbild des weisen und mächtigen Herrscher, …

ZWICKEL, Wolfgang (*Professor): Das Heilige Land – Geschichte und Archäologie (München, 2009) ISBN 3406591019
(S. 81) Es hängt aber für die biblische Einordnung viel daran, ob man einen bestimmten Fund noch in die Spätzeit Salomos (nach klassischer Chronologie ca. 965-926 v.Chr.) oder aber in die Zeit Omris (882-871 v.Chr.) datiert.

[12] BÁNATRA adatott bánat, mellyet, néhai méltóságos L. Baronissa M. Gyerö Monostori Kemény Kata ur-aszszonynak … (Kolozsvár, 1747)

[13] GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Band VI. (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
(S. 413-416) Gittin, Fol. 68a/b
Der Meister sagte: Wie sie hier erklären, Dämonen und Dämoninnen. Wozu brauchte er Dämonen und Dämoninnen? – Es heißt (16): und das Gebäude, als es gebaut wurde, aus ganzen Steinen vom Bruche etc. Er sprach zu den Gelehrten: Wie mache ich (17) es? Sie erwiderten ihm: Es gibt den Šamir, den Moše zu den Steinen des Schulterkleides verwandte (18). Er fragte: Wo ist er zu finden? Diese erwiderten: Hole Dämonen und Dämoninnen und zwinge sie; vielleicht wissen sie es. Hierauf holte er Dämonen und Dämoninnen und zwang sie; sie aber sprachen zu ihm: Wir wissen es nicht, vielleicht weiß es Ašmodaj, der König der Dämonen. Er fragte: Wo befindet er sich? Diese erwiderten: Er befindet sich auf jenem Berge. Er grub da einen Brunnen, den er mit Wasser gefüllt, mit einem Felsblock zugedeckt und mit seinem Siegelringe versiegelt hat. Jeden Tag steigt er auf den Himmel hinauf und besucht das himmlische Kollegium, sodann steigt er zur Erde herab und besucht das irdische Kollegium. Alsdann untersucht er seinen Siegel und öffnet [den Brunnen], und nachdem er getrunken hat, deckt er ihn wieder zu, versiegelt ihn und entfernt sich. Hierauf entsandte er Benajahu, den Sohn Jehojadás, dem er eine Kette, auf der der Gottesname eingegraben war, einen Ring, auf dem der Gottesname eingegraben war, ein Bündel Wolle und einen Schlauch Wein mitgab. Dieser ging hin und grub eine Grube unter [dem Brunnen], ließ das Wasser ablaufen und verstopfte [die Öffnung] mit Wolle; sodann grub er eine Grube über diesem, goß den Wein hinein (19) und verstopfte sie. Alsdann kletterte er auf einen Baum und setzte sich da nieder. Hierauf kam jener, untersuchte den Siegel, öffnete [den Brunnen] und fand darin Wein; da sprach er: Es heißt (20): ein Spötter is der Wein, ein Lärmer der Rauschtrank, wer sich darin ergeht, wird nicht weise; ferner heißt es (21): Hurerei, Wein und Most benehmen das Herz; ich werde nicht trinken. Als er aber durstig ward, und sich nicht mehr enthalten konnte, trank er, berauschte sich und legte sich schlafen. Da kam [Benajahu] herab, legte ihm die Kette an und verschloß sie. Als er aufwachte und sich gebärdete, sprach dieser zu ihm: Der Name deines Herrn ist auf dir, der Name deiner Herrn ist auf dir! Während er ihn festhielt und führte, rieb er sich an jede Palme, an die er herankam, und riß sie um; an jedes Haus, an das er herankam, und strürzte es ein. Als sie an die Hütte einer Witwe herankamen, kam sie heraus und flehte ihn an: da bog er seinen Körper nieder und brach einen Knochen. Da sprach er: Das ist es, was geschrieben steht (22): eine weiche Zunge zerbricht Knochen. Hierauf sah er einen Blinden, der sich vom Wege verirrte, und er brachte ihn auf den Weg. Hierauf sah er ein Hochzeitsfest, wobei man sich belustigte: da weinte er. Hierauf hörte er jemand zu einem Schuster sagen, daß er ihm Schuhe für sieben Jahre mache; da lachte er. Hierauf sah er einen Zauberer Zauberei treiben; da lachte er. Endlich langten sie an, jedoch wurde er drei Tage Šelomo nicht vorgeführt. Am ersten Tage fragte er, weshalb der König nicht nach ihm verlange, und man erwiderte ihm, er sei vom Trinken müde. Da nahm er einen Ziegelstein und legte ihn auf einen anderen. Als man dies Šelomo berichtete, sprach er zu ihnen: Er sagte euch damit: gebt ihm mehr zu trinken. Am folgenden Tage fragte er wiederum, weshalb der König nicht nach ihm verlange, und man erwiderte ihm, er sei von Essen müde. Da nahm er den Ziegelstein vom anderen herunter und legte ihn auf die Erde. Als man dies Šelomo berichtete, sprach er zu ihnen: Er sagte euch damit: entzieht ihm das Essen. Nach Ablauf von drei Tagen führte man ihn ihm vor; da nahm er ein Rohr, maß vier Ellen ab, warf es ihm zu und sprach: Merke, wenn du gestorben bist, hast du von dieser Welt nichts mehr als vier Ellen; du hast nun die ganze Welt erobert, doch genügte es dir nicht, bist du auch mich bezwungen hast. Dieser erwiderte: Ich verlange von dir sonst nichts; ich will den Tempel bauen und brauche den Šamir. Jener sprach: Mir ist er nicht übergeben worden, sondern dem Meeresfürsten, und dieser vertraut ihn keinem anderen als dem Auerhahn an, dem er auf seinen Schwur (23) traut. – Was macht dieser mit ihm? – Er bringt ihn auf einen unbewachsenen Felsen und legt ihn auf die Spitze, wodurch er den Felsen spaltet; sodann schüttet er da Baumsamen hinein, sodaß er bewachsen wird. Deshalb übersetzen wir [seinen Namen] Bergspalter (24). Hierauf suchten sie [und fanden] das Nest eines Auerhahnes, der Junge hatte, und bedeckten das Nest mit durchsichtigem Glas. Als dieser kam und hineingehen wollte, aber nicht konnte, holte er den Šamir und legte ihn hinauf; da schrie jener ihn an, sodaß er ihn fallen ließ, worauf jener ihn fortnahm. Da ging er fort, und drosselte sich wegen seines Schwures.
Hierauf fragte ihn Benajahu: Weshalb hast du, als du den Blinden vom Wege abirren sahest, ihn auf den Weg gebracht? Dieser erwiderte: Über ihn rief man im Himmel aus, daß er ein vollendet Frommer sei, und wer ihm eine Gefälligkeit erweist, dem sei die zukünftige Welt beschieden. – Weshalb hast du, als du den Betrunkenen vom Wege abirren sahest, ihn [auf den Weg] gebracht? Dieser erwiderte: Über ihn rief man im Himmel aus, daß er ein vollendeter Frevler sei, und ich erwies ihm eine Gefälligkeit, damit er seine Welt verzehre (25). – Weshalb hast du, als du das Hochzeitsfest sahest, geweint? Dieser erwiderte: Der Mann wird innerhalb dreißig Tagen sterben und [die Frau] dreizehn Jahre auf den minderjährigen Eheschwager warten müssen (26). – Weshalb hast du, als du den Mann zum Schuster sagen hörtest, daß er ihm Schuhe für sieben Jahre mache, gelacht? Dieser erwiderte: Ihm sind keine sieben Tage beschieden, und Schuhe für sieben Jahre wollte er. – Weshalb hast du, als du den Zauberer Zauberei treiben sahest, gelacht? Dieser erwiderte: Er saß auf einen königlichen Schatze und sollte lieber das hervorzaubern, was sich unter ihm befand. Er behielt ihn bei sich, bis er den Tempel erbaut hatte. Eines Tages befand er sich mit ihm allein und sprach zu ihm: Es heißt (27): Kraft und Höhe (28) hat er, und wir erklären, unter Kraft seien die Dienstengel und unter Höhe die Dämonen zu verstehen; womit seid ihr uns überlegen? Dieser erwiderte: Nimm mir die Kette ab und gib mir deinen Ring, so will ich dir meine Überlegenheit zeigen. Da nahm er ihm die Kette ab und gab ihm seinen Ring. Hierauf verschlang er ihn (29), setzte einen Flügel auf den Himmel und den anderen Flügel auf die Erde und schleuderte ihn vierhundert Parasangen weit. Über jene Stunde sprach Šelomo (30): Was ist der Gewinn des Menschen für all seine Mühe, womit er sich unter der Sonne abmüht (31). Das ist mein Teil von aller meiner Mühe. Was heißt das? – Rabh und Šemuél [streiten hierüber]; einer sagt, sein Stab, und einer sagt, sein Kaftan. Er ging dann an die Türen [betteln], und wohin er kam, sagte er (32): ich Qoheleth war König über Jisraél in Jerušalem. Als er zum Synedrium kam, sprachen die Gelehrten: Ein Narr bleibt nicht an einer Sache hängen, was hat dies zu bedeuten? Sie fragten dann Benajahu, der Sohn Jehojadás, ob der König nach ihm verlangt habe, und er verneinte dies. Hierauf fragten sie die Königinnen, ob der König ihnen beiwohne, und sie bejahten dies. Da ließen sie ihnen sagen, daß sie seine Füße untersuchen (33) mögen. Diese erwiderten, er komme in Strümpfen und forderte sie auch während ihrer Menstruation auf, auch fordere er sogar seine Mutter Bath Sebá auf. Hierauf ließen sie Šelomo holen und gaben ihm einen Ring und eine Kette, an denen der Gottesname eingegraben war, und als er zu ihm hineinkam und dieser ihn sah, flog er fort. Dennoch fürchtete er sich vor ihm, und hierauf deutet der Schriftvers (34): Siehe, das ist das Bett Šelomos, sechzig Helden, von den Helden Jisraéls, umringen dasselbe; sie alle mit der Hand am Schwerte, im Kampfe erfahren; jeder mit dem Schwerte an der Hüfte, wegen nächtlichen Grauens. Rabh und Šemuél [streiten hierüber]; einer sagt, er war König und Gemeiner (35), und einer sagt, er war König, Gemeiner und König.

(16) iReg. 6,7.
(17) Die Steine ohne Werkzeuge zurichten.
(18) Cf. Sot. Fol. 48b.
(19) Der durch eine Öffnung in den versiegelten Brunnen floß.
(20) Pr. 20,11.
(21) Hos. 4,11.
(22) Pr. 25,15.
(23) Daß er ihn zurückbringen werde.
(24) So übersetzen Onkelos u. Jonathan das bibl. …, wofür der Syrer …, Auerhan, hat.
(25) Damit ihm nichts für die zukünftige Welt zurückbleibe.
(26) Bis zu seiner Großjährigkeit, um an ihr die Haliça vollziehen zu können.
(27) Num. 24,8.
(28) So nach Onkelos u. Jonathan.
(29) Aus dem Texte geht nicht hervor, ob Šelomo od. den Ring.
(30) Ecc. 1,3.
(31) Ib. 2,10.
(32) Ib. 1,12.
(33) Die Dämonen haben Hühnerfüße; cf. Ber. Fol. 6a.
(34) Cant. 3,7,8.
(35) Nachdem Ašmodaj sich seiner bemächtigte, gelangte er nicht mehr zur Regierung.

[14] PLANCY, Jasques Collin de: Dictionnaire infernal répertoire universel des êtres, des personnages, des livres, des faits et des choses, qui tiennent aux esprits, aux démons, … (Paris, 1863)
(55.)

[15] EISENMENGER, Johann Andreä (*Professor): Entdecktes Judenthum/ oder Gründlicher und Wahrhaffter Bericht/... (Königsberg in Preussen, 1711)
(S. 350) So wird auch in dem Talmudischen Tractat Gíttin fol. 68. Col. 1. 2. gelesen/ daß der König Salomon einige Teuffel und ins besondere den König der Teuffel/ habe vor sich kommen lassen/ und gefraget/ wo der Schámir, so ein gewisses Würmlein gewesen seyn soll/ durch dessen Krafft man die allerhärteste Steine hat spalten können/ zufinden/ sey/ auff daß man die Steine zum Tempel damit spalten mögte/ dieweil es/ wie I. Reg. 6. V. 7. zu sehen ist/ verboten war/ einigen Hammer/ oder einige eiserne Geschirr darzu gebrauchen.

SCHUDT, Johann Jacob: Jüdischer Merkwürdigkeiten, II.Theil: So vor Augen leget eine vollständige Franckfurter Juden-Chronick/ worinnen der zu Franckfurt am Mayn wohnenden Juden/ von einigen Jahr-hunderten/ biß auff unsere Zeiten/ merckwürdigste Begebenheiten erhalten (Franckfurt und Leipzig, MDCCXIV. - 1714)
(S. 192) Sie dichten von einem Würmgen Schamir, so gleich in den 6. Tagen der Schöpffung erschaffen worden/ für welchem nichts hartes bestehen kan; der werde verwahret in einem Schwam von Wolle/ in einer Bleyernen Schachtel so mit Gersten-Kleyen gefüllet/ da nun Salomoh den Tempel wollen bauen/ und doch verboten war/ Hammer und eiserne Werckzeuge darzu zu gebrauchen/ habe Salomo den König der Teuffel mit noch einigen andern beruffen und sie gefragt/ wo das Würmlein Schamir zu finden/ durch dessen Krafft man die härteste Steine spalten könne/ dann so stehet im Tal. Tractat Gittin fol. 68. Col. I. 2.

ZEDLER, Johann Heinrich: Grosses vollständiges Universal Lexicon - Aller Wissenschafften und Künste, Welche bißhero durch menschlichen Verstand und Witz erfunden und verbessert worden, Anderer Band (Halle und Leipzig, 1732)
(S. 1859) Eisenmenger im entdeckten Judenthum P. I. 8. P./351. führet aus denen Schrifften der alten Juden noch dieses an, daß sie vieles von einem mächtigen und höchstschlimmen Geiste berichten, welchen sie Aschmodai nennen. Dieser soll dem Salomon einen Wurm angewiesen haben, durch dessen Krafft man die allerhärtesten Steine zum Bau des Tempels zerspalten können, nachdem man ihn listiger Weise truncken gemacht, und an eine mit dem Namen Gottes bezeichnete Kette geläget hätte.

[16] EISENMENGER, Johann Andreä (*Professor): Entdecktes Judenthum/ oder Gründlicher und Wahrhaffter Bericht/... (Königsberg in Preussen, 1711)
(S. 351) Darauff schickte (der König Salomon) den Benajah/ den Sohn Jehodaja/ und gab ihm eine Kette/ auff welcher der Nahme (das ist/ der Schem hammphorásch) geschrieben (oder eingegraben) stund/ wie auch einen Ring/ auff welchem ebenfalls der Nahme eingeschnitten war/ samt einigen Locken (oder Bündlein) Wolle/ und etlichen Schläuchen Weins.

SCHUDT, Johann Jacob: Jüdischer Merkwürdigkeiten, II.Theil: So vor Augen leget eine vollständige Franckfurter Juden-Chronick/ worinnen der zu Franckfurt am Mayn wohnenden Juden/ von einigen Jahr-hunderten/ biß auff unsere Zeiten/ merckwürdigste Begebenheiten erhalten (Franckfurt und Leipzig, MDCCXIV. - 1714)
(S. 192-193) Salamoh hab die Rabbiner wegen des Tempelbaues zu Rath gezogen/ die ihm gerathen den Schamir bringen zu lassen/ welchen Moses zur Schneidung der Steine des Leib-Rocks gebraucht; auf Befragen/ wo dieser Schamir wäre/ riethen sie ihm/ die Teuffel zu fragen/ die sich aber mit der Unwissenheit entschuldigten/ wo es nicht ihr König Aschmedai wüste/ zeigten auch an/ wie er in einer Grube auf einem Berg sich auffhielte/ darauff gab Salomo dem Benajah eine Kette/ darauff der Name Gottes (Schemhammephorasch) stund und etwas Oehl und Wein/ …
THARSANDER (*Georg Wilhelm Wegner): Schau-Platz vieler ungereimten Meynungen und Erzehlungen: Worauf die unter dem Titul der Magiæ Naturalis, I. Stück (Berlin und Leipzig, 1735)
(S. 498) Vom bannen der Geister und Necromantie
Einsmahls soll auch der König Salomo den Teuffel mit einem Bande, worauf Schem Hamphorasch gestante, gebunden und als seinen Gefangenen gehalten haben.

[17] GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Band VI. (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
(S. 178-179) Sota, Fol. 48b
Mit der Zerstörung des [zweyten] Tempels verschwand der Šamir &c. Die Rabbanan lehrten: Mit dem Šamir baute Šelomo den Tempel, denn es heißt (196): und das Gebäude, als es erbaut wurde, aus ganzen Steinen aus dem Bruche; die Worte sind wörtlich (197) zu verstehen – so R. Jehuda. R. Nehemja sprach zu ihm: Ist dies denn möglich, es heißt ja (198): alles dieses aus kostbaren Steinen mit dem Meißel gemeißelt!? Wenn es aber demnoch heißt (196): es wurde bei der Errichtung des Gebäudes nichts gehört, [so ist zu erklären, die Steine] wurden außerhalb hergerichtet und nach innen gebracht. Rabbi sagte: Die Worte R. Jehudas sind einleuchtend bei den Steinen für den Tempel, und die Worte R. Nehemjas bei den Steinen für sein eigenes Haus. – Wofür wurde nach R. Nehemja der Šamir verwendet? – Wie gelehrt wird: Auf diese Steine (199) durfte man nicht mit Tinte schreiben, denn es heißt (200): Siegelgravierung, auch durfte man darauf nicht mit einem Stichel gravieren, denn es heißt (201): in ihrer Vollständigkeit. Vielmehr schrieb man auf diese zuerst mit Tinte und legte den Šamir hinauf, wodurch sie sich von selbst spalteten, wie eine Feige, die im Sommer platzt, ohne daß von ihr etwas fehlt, oder wie die Ebene in der Regenzeit sich spaltet, ohne daß etwas sich verliert (202).
Die Rabbanan lehrten: Der Šamir ist ein gerstengroßes Wesen, das in den sechs Schöpfungstagen erschaffen (203) wurde, und es gibt nichts Hartes, das vor ihm bestehen könnte. – Worin wird er verwahrt? – Man wickelt ihn in Charpie und legt ihn in eine mit Gerstenkleie gefüllte Bleidose.
R. Ami sagte: Seit der Zerstörung der ersten Tempels verschwanden feine Seide und weißes Krystall. Ebenso wird gelehrt: Seit der Zerstörung des ersten Tempels verschwand feine Seide, weißes Krystall und die eisernen (204) Kriegswagen. Manche sagen, auch der aus Šenir herrührende geronnene Wein, der einem Feigenkuchen glich.

(196) iReg. 6.7.
(197) Daß sie nicht behauen wurde.
(198) iReg. 7,9.
(199) Am Schulterkleide u. am Brustschilde des Hochpriesters.
(200) Ex. 28,11.
(201) Ib. V. 20.
(202) Dh. Die Schrift grub sich in die Steine ein, ohne Schabsel zu hinterlassen.
(203) Soll wohl heißen, er pflanzte sich nicht fort; nach einer anderen Ansicht (cf. Ab. V,8) wurde er nach Vollendung des Schöpfungswerkes mit allen übrigen Wunderdingen erschaffen.
(204) Die oft in der Schrift erwähnt werden.

[18] EISENMENGER, Johann Andreä (*Professor): Entdecktes Judenthum/ oder Gründlicher und Wahrhaffter Bericht/... (Königsberg in Preussen, 1711)
(S. 354) Es soll aber derselbe von der Zeit der Verstörung des zweyten Tempels nicht mehr seyn/ daher in vorgedachtem Tractat Sóta, fol. 48. col. 2. also geschrieben stehet: Von der Zeit an/ in welcher der Tempel ist verwüstet worden/ ist der Schámir nicht mehr. Unsere Rabbinen lehren/ daß der Salomon durch diesen Schámir den Tempel gebauet habe.

(S. 355) Ja auch die Teuffel/ und Geister/ wie auch die Nacht-Geister seynd ihm unterthänig gewesen; Dann zu seiner Zeit stund der Mond in seiner Vollkommenheit / und hatte das Gute die Oberhand über das Böde/ und waren (die Teuffel zur selbigen Zeit) lieblich. So hatten auch die Geister die grosse Steine zum Bau des Tempels herbeygebracht/ und zu Erbauung desselben Hülffe geleistet/ wie solches in dem Médrasch schir haschírim rábba zu sehen ist. Nachdem aber derselbige gesündiget hatte/ hat der Mond angefangen durchschnitten zu werden/ (das ist/ abzunehmen/) wie (I. Reg. 11. V. 6.) gesagt wird: Und Salomon thät das dem Herrn übel gefiel: Und hatten sich dieselbige (Geister und Teuffel) seiner Gewalt entzogen/ und ihm nicht mehr gedienet/ wie aus der Geschicht des Aschmedáis, des Königs der Teuffel/ zu sehen ist.

[19] ANDERSON, Jacob: Neues Constitutionen-Buch der Alten Ehrwürdigen Brüderschaft der Frey-Maurer/ worin die Geschichte, Pflichten, Reguln derselben auf Befehl der Grossen Loge, aus ihren alten Urkunden, glaubwürdigen Traditionen und Loge-Büchern, zum Gebrauch der Logen verfasset worden (Franckfurt am Mayn, 1762)
(S. 29-30) Im 2 B. der Chron 2,13. meldet Hiram, König von Tyrus, (allda Huram genannt) in seiner Zuschrifft an den König Salomon: So sende ich nun einen Kunsterfahrnen Mann, Huram Abbi; welches nicht, wie in der Griechischen und Lateinischen Vulgata, Huram, mein Vater, muß übersetzet werden; denn die Beschreibung desselben vs. 14. widerleget solches, und die Worte bedeuten nur: Huram meines Vaters, oder den vornehmsten Mauer-Meister meines Vaters Abibalus. Doch halten einige dafür, daß der König Hiram den Bau-Meister Hiram vielleicht seinen Vater genennet, wie etwa gelehrte und weise Männer in alten Zeiten von ihren Königlichen Patronen mit solchem Namen beleget worden. Also wurde Joseph genannt Abrecht, oder des Königs Vater; und eben dieser Hiram, der Baumeister, heisset Salomons Vater, 2. B der Chron. 4,16. Gnalah Churam Abbif la Melech Schelomoh, d. i. … machte Huram, sein Vater, dem König Salomon. Doch die Schwierigkeit ist auf einmahl gehoben, wenn man einräumet, daß das Wort Abbif der Zuname Hirams, des Baumeisters, gewesen, der oben Hiram Abbi, und hier Huram Abbif, heisset, gleichwie er in der Loge Hiram Abbif, um ihn von dem König Hiram zu unterscheiden, genennet worden. Denn wenn man es also lieset, so ist der Verstand deutlich und vollkommen, nemlich, daß Hiram, der König von Tyrus, dem König Salomon den erfahrnen Werckmeister, Hiram Abbif, zugeschicket habe. Dieser Mann wird an zwey Orten, I. B. der Kön. 7,13. 14. 15. und 2. B. der Chron. 2, 13. 14 beschrieben. In der ersten Stelle heisset es, er sey einer Wittwen Sohn, aus dem Stamm Naphthali, gewesen, und in der andern wird er der Sohn eines Weibes aus den Töchtern Dan genannt; in beyden aber stehet, daß er einen Mann von Tyrus zum Vater gehabt, das ist, seine Mutter war von den Töchtern der Stadt Dan im Stamme Naphthali, und wird eine Wittwe von Naphthali genennet, gleichwie ihr Ehemann ein Naphthaliter war; denn er heisset nicht ein Tyrier von Herkunfft, sondern ein Mann von Tyrus wegen seines Wohnplatzes; gleichwie Obed Edom, der Levite, Gittiter, und der Apostel Paulus ein Mann von Tarsus genennet wird. Gesetzt aber, Hiram Abbif wäre ein Tyrier von Geblüt gewesen, so gehet dadurch seiner ungemeinen Fähigkeit nichts ab, weil die Tyrier damals, durch die Aufmunterung des Königs Hiram, die besten Künstler waren. Und obige Schrifftstellen bezeugen, daß Gott diesen Hiram Abbif mit Weisheit, Verstand und Kunst-Erfahrenheit ausgerüstet, um alles und jedes, nach Salomons Verlangen, sowohl bey Erbauung des Tempels mit dessen gesamten kostbaren Pracht, als auch in Erfindung, Bildung und Einrichtung aller heiligen Gefässe desselben, nach der Geometrie, ins Werck zu setzen, und alle denselben beyzufügende Aufschrifften auszufinden. Und die Schrifft versichert uns, daß er seinem Amt in weit grössern Wercken, als die von dem Ahaliab und Bezaleel vollbrachte gewesen, ein völliges Genügen gethan; wofür er in den Logen bis ans Ende der Welt wird geehret werden.

(S. 33) Der Bau des Tempels war in der Kurtzen Zeit von 7. Jahren und 6. Monaten, zur Verwunderung aller Menschen, A. M. 3000. Und im Jahr 1004. Vor der Christlichen Zeit-Rechnung, vollbracht, worauf das Fest, wegen geendigten Baues, von der Brüderschafft mit grosser Freunde begangen wurde. Diese ihre Freunde unterbrach bald hernach der plötzliche Tod ihres geliebten Meisters, Hiram Abbif, welchen sie in der Loge nicht weit vom Tempel, ihrem alten Gebrauch nach, begruben.

(S. 34-35) Die gemeine Sage ist, daß der König Hiram Groß-Meister aller Frey-Maurer gewesen; da aber der Tempel-Bau seine Endschafft erreichet, sey Hiram nach Jerusalem gekommen, um denselben vor der Einweyhung in Augenschein zu nehmen, und mit Salomon sich für über die Weisheit und Kunst zu besprechen: Da er nun gefunden, daß der grosse Baumeister der gantzen Welt den Salomon über alle sterbliche Menschen erleuchtet, so habe er dem Salomon Jedidjah, dem Geliebten Gottes, gern und willig den Vorzug zugestanden.

LENNING, C.: Allgemeines Handbuch der Freimaurerei, Erster Band (Leipzig, 1863)
(S. 627-628) Hiram Abif. Namen des Künstlers, welchen Hiram an Salomo zum Tempelbau sandte;

Andere erklären diesen Zusatz Abif als Zuname des Künstlers und diese haben gewisserweise Recht. Movers [Die Phönizier, I, 504] erklärt den Namen, wo er über die phönizischen Götter spricht, folgenderweise: <<Dass aber Huram (Hiram), d. i. Ophion, wirklich Gottesname war, lässt sich aus dem Namen des phönizischen Künstlers.. wol schliessen; die 2. Chron. 2,12; 4,16 nennt ihn Huram (Ophion), ist sein Name, ein Name der auf die an ihm gepriesene Weisheit und Einsicht sich bezieht (2. Chron. 2,12. 13.) denn Schlangenlist und Weisheit waren sprüchwörtlich und allen Schlangengöttern Taaut, Ophion, Hermes, Kadmos charakteristisch.>> Auf ihn, den Werkmeister des salomonischen Tempels, hat nun der biblische Bericht in summarischer Weise alles dasjenige übertragen, was andern phönizischen Künstlern beigemessen werden darf, indem sie ihn kundig nennt <<zu arbeiten in Gold und in Silber, in Erz, in Eisen, in Steinen und in Holz, in rothem und blauem Purpur und in Byssus und in Karmoisin, und allerlei Kunstwerke zu ersinnen, die ihm aufgegeben wurden>> (2. Chron. 2,14). Ausser in den Stellen der Bibel wird des Baumeisters Hiram (wie er kürzer genannt wird), nur in Josephi Antiquitt. Judaic. lib. VIII, c. 3, p. 424, ed. Havercamp erwähnt und lautet die Uebersetzung [Krause, Kunsturkunden (erste Auflage), I, 426; (zweite Auflage), Bd. 1, Abth. II, S. 477 in der Note] so: <<Salomon liess aus Tyrus vom Könige Hiram einen Künstler schicken, mit Namen Chiram, dessen Mutter eine Naphthalitin, indem sie zu diesem Stamme gehörte, dessen Vater aber ein Tyrer war, doch von Geburt ein Israelit. Er war in aller Kunstarbeit wohl erfahren, vorzüglich kunstreich in Gold-, Silber- und Erzarbeit. Durch diesen Künstler wurde nun alles, was bei dem Tempelbau vorkam, nach des Königs Willen ausgeführt. Dieser Chiram verfertigte auch die beiden ehernen Pfeiler am Eingange. Diese waren vier Finger dick, in Höhe 18 Ellen, und ihr Umfang 12 Ellen. Ihre Capitäle schmückte er mit gegossenem Lilienwerke, fünf Ellen hoch; um dasselbe war ein Netzwerk aus getriebenem Erze geflochten; und von diesem hingen in zwei Reihen zweihundert Granatäpfel herab. Die eine dieser Säulen stellte er zur rechten Seite der Vorhalle und nannte sie Jachin, die andere aber zur linken und nannte sie Boaz.>>

(S. 630) <<Als der Tempel Jehovahs unter dem begünstigenden Einflusse (auspices) des weisesten und glorreichsten Königs von Israel, des Fürsten der Baukunst und des Grossmeisters seiner Zeit vollendet war, beging die Brüderschaft das Fest der Legung des Schlusssteins mit grosser Freude: allein ihr Frohlocken wurde bald unterbrochen durch das plötzliche Absterben ihres geliebten und würdigen Meisters Hiram Abbif, zum grossen Bedauern des Königs Salomon, der, nachdem er der Zunft einige Zeit gegönnt hatte, um ihrer Betrübniss freien Spielraum zu lassen, den Befehl ertheilte, dass derselbe mit grosser Feierlichkeit zur Erde bestattet werden sollte. Er liess ihn in der Loge, zunächst am Tempel, nach den alten Gebräuchen der Maurer begraben.

Einer alten Sage zufolge ist König Hiram Grossmeister aller Masonen (seiner Zeit) gewesen; und als der Tempelbau beendigt war, kam er, um denselben vor seiner Einweihung in Augenschein zu nehmen, und sich mit Salomon über Weisheit und Kunst zu unterhalten. Da nun Hiram die Entdeckung machte, dass der grosse Baumeister des Weltalls den König Salomon vor allen Sterblichen mit hohem Geiste begabt habe (inspired), so gestand er dem Salomon Jedidjah, d. h. dem Lieblinge Gottes, sehr willig den Vorrang zu.

(S. 631-632) Das Rituelle der Hiramsmythe ist mit der Legende des gewaltsamen Todes, welchen die alten Constitutionen nicht kennen, die nur vom Tode Hiram`s Kunde haben, in den verschiedenen Systemen im ganzen gleich, enthält aber keine Verschiedenheiten, die wir namentlich bei noch bestehenden Systemen zu übergehen für nöthig halten. Wir geben daher nur das Hauptsächlichste aus ältern Schriften, indem daraus das noch Geltende sowohl wie das Geänderte leicht zu ersehen ist. In der Schrift Jachin and Boaz [Kloss, Bibl., Nr. 1887] (London 1773), S. 33-36, (London 1776), S. 30-33; vgl. auch Hiram, London 1767 [Kloss. Bibl., Nr. 1889], S. 40-42) heisst es folgendermassen: <<Es waren anfangs 15 Gesellen, die, da sie sahen, dass der Tempelbau bald beendigt sein würde, sie aber das Meisterwort noch nicht bekommen hatten, aus Ungeduld die Abrede nahmen, dass sie solches ihrem Meister Hiram bei der ersten Gelegenheit, wo sie mit ihm allein würden zusammentreffen können, abdringen wollten, damit sie in andern Ländern für Meister gelten und den Lohn oder das Einkommen der Meister erhalten möchten. Ehe sie aber ihren Anschlag ausführen konnten, gaben zwölf von ihnen denselben auf; die drei übrigen dagegen beharrten darauf und beschlossen gewaltsame Mittel anzuwenden, insofern es auf andere Art nicht gehen wollte. Ihre Namen waren Jubela, Jubelo und Jubelum.>> - <<Da Hiram von jeher gewohnt war, um die Mittagszeit, sobald man die Arbeiter zur Erholung abgerufen hatte, sich in das Sanctum Sanctorium, oder Allerheiligste, zu begeben, um sein Gebet an den wahren und lebendigen Gott zu richten, so stellten sich die vorerwähnten Meuchelmörder an die Thore des Tempels, im Osten, Westen und Süden. Auf der Nordseite befand sich kein Eingang, weil von dieser Himmelsgegend her die Sonne keine Strahlen wirft.>> - <<Als Hiram sein Gebet zu dem Herrn beendigt hatte, und in das östliche Thor kam, fand er es von Jubela besetzt, der ihm mit Ungestüm den Meistergriff abforderte, von Hiram aber die Antwort bekam: "es sei nicht gebräuchlich, denselben in einem solchen Tone so begehren; auch habe er selbst ihn nicht so bekommen." Hiram setzte hinzu: "er müsse warten; Zeit und Geduld würden ihn dazu gelangen lassen." Ferner sagte er zu ihm: "es sei nicht in seiner Macht allein, den Meistergriff zu entdecken, vielmehr müsse dies nur in Gegenwart Salomon`s, Königs von Israel und Hiram`s, König von Tyrus geschehen." Jubela, voll Verdruss über diese Antwort, gab ihm mit einem vierundzwanzigzölligen Maastabe einen Streich quer über den Hals.>> - <<Nach dieser Behandlung floh Hiram nach dem südlichen Thore des Tempels, wo er den Jubelo antraf, der des Meisters Griff und Wort auf gleiche Art, wie zuvor Jubela, von ihm begehrte und, da er von seinem Meister die nämliche Antwort erhielt, ihm mit einem Winkelmasse einen heftigen Schlag auf dessen linke Brust versetzte, dass er ihn zum Taumeln brachte.>> - <<Nachdem Hiram seine Kräfte wieder gesammelt hatte, lief er nach dem westlichen Thore, dem einzigen ihm zur Flucht gebliebenen Auswege. Hier richtete Jubelum, der jenen Ausweg besetzt hielt, eine Frage in gleichem Sinne an ihn, als er aber diesem ebenso, wie den ersten beiden, entgegnet hatte, bekam er einen schrecklichen Schlag auf seinen Kopf mit einem Schlägel oder Spitzhammer (gavel or setting maul), welcher seinen Tod verursachte. Hierauf schleppten sie den Leichnam zum westlichen Thore heraus und verbargen ihn unter einem Schutthaufen bis zum Glockenschlage zwölf der nächsten Nacht, wo sie der Verabredung zufolge, gemeinschaftlich den Leichnam an der Seite eines Hügels in ein Grab, welches sechs Fuss in senkrechter Richtung und genau von Osten nach Westen zu auszugraben war, verscharrten.>> - <<Da nun Hiram nicht, wie gewöhnlich, sich einfand, um nach den Arbeitern zu sehen, so liess König Salomon seinethalben genaue Nachforschung anstellen: als aber diese ohne Erfolg blieb, hielt man ihn für todt. Auf die davon jenen zwölf Gesellen, die den obenerwähnten Anschlag aufgegeben hatten, zugekommene Kunde gingen sie, von Gewissensbissen gequält, zu Salomon in weissen Schürzen und Handschuhen, den Zeichen ihrer Unschuld, und benachrichtigten ihn von allem, was darauf Bezug hatte, insoweit sie davon Kenntniss hatten, erboten sich auch, die drei andern Gestalten, die sich versteckt hatten, ausfindig machen zu helfen. Sie trennten sich und bildeten vier Parteien, von denen je drei nach Osten, Westen, Norden und Süden gingen, um die Mörder aufzuspüren.>> - <<Einer dieser Zwölf, der am Meere, bei Joppa, hin seinen Weg genommen hatte, setzte sich aus Müdigkeit nieder, um sich zu erholen, ward aber bald aufgeschreckt durch folgende grässliche Ausrufungen, die aus einer Felsenkluft sich vernehmen liessen: <<O! dass mir der Hals abgeschnitten, meine Zunge bei der Wurzel herausgerissen und verscharret worden sein möchte im Sande des Meeres bei niedrigem Wasserstande, eine Kabeltaulänge von der Küste, wo die Ebbe und Flut zweimal in vierundzwanzig Stunden wechselt, bevor ich einwilligte in den Tod unsers Grossmeisters Hiram!>> - <<O!>> sagte ein Zweiter, <<möchte doch lieber mein Herz unterhalb meiner nackten linken Brust herausgerissen und eine Beute der Raubthiere in der Luft geworden sein, als dass ich Theil nahm an dem Morde eines so guten Meisters!>> - <<Ich aber>>, sagte ein Dritter, <<schlug ihn weit stärker, als ihr beide; ich war es, der ihm den Todesstreich versetzte. O! wenn doch mein Körper in zwei Theile zertreten und diese nach Süden und Norden verstreuet, meine Eingeweide in Süden zu Asche verbrannt und zwischen den vier Winden der Erde verstreuet worden wären, bevor ich die Ursache wurde von dem Tode unsers guten Meisters Hiram!>> Als der Gesell dies hörte, suchte er seine beiden Mordgesellen auf; und sie drangen in die Felsenkluft, ergriffen die Mörder, banden sie fest und brachten sie zum König Salomon, vor dem sie ihre Schuld freiwillig gestanden und um ihre Hinrichtung baten. Das über sie ausgesprochene Urtheil besagte das nämliche, was sie in ihrer Wehklage in der Kluft ausgedrückt hatten; Jubela`s Hals wurde abgeschnitten, Jubelo`s Herz unterhalb seiner linken Brust herausgerissen und Jubelum`s Körper in zwei Theile getrennt und diese nach Süden und Norden verstreuet.>> - <<Nach der Hinrichtung liess König Salomon die zwölf Gesellen holen und deutete ihnen an, Hiram`s Leiche herbeizuschaffen, damit er auf eine feierliche Art in dem Sanctum Sanctorum beerdiget würde. Auch gab er ihnen zu erkennen, dass, wenn sie nicht ein Schlüsselwort um ihn finden könnten, solches verloren sei; weil nur drei Personen in der Welt wären, denen es bekannt sei, und wenn diese nicht beisammen wären, könnte es nicht abgegeben werden; da nun Hiram todt, so sei dessen Verlust entschieden. Dessenungeachtet gingen sie, wie Salomon befohlen hatte, räumten den Schutthaufen weg und fanden ihren Meister in einem ganz zerstörten Zustande; indem er funfzehn Tage gelegen hatte. Bei diesem Anblicke streckten sie vor Entsetzen ihre Hände über ihre Köpfe empor und sprachen: „O! Herr, mein Gott!“ (Adonaj Elohim.) Da dieses das erste Wort und Zeichen war, so nahm es König Salomon als Grosszeichen eines Meistermasons an; und so wird es bis auf den heutigen Tag in allen Meisterlogen gebraucht.>>

[20] FINDEL, Joseph Gabriel: Die Bauhütte – Zeitung für Freimaurer, No. 45. (Leipzig, 08. November 1862)
(S. 360) Ueber die weiteren Lebensschicksale Chiram`s beobachten sowohl die jüdische Geschichte, als die Agada, Talmud und Midrasch Stillschweigen. Davon, dass Chiram von den ihm untergeordneten Bauleuten seines Lebens beraubt worden, erwähnt die jüdische Literatur nichts.

[21] BERTHEAU, Ernst (*Professor): Kurzgefasstes exegetisches Handbuch zum Alten Testament, Funfzehnte Lieferung: Die Bücher der Chronik (Leipzig, 1854)
(S. 266) Man hat vielfach anderes in ihnen gesucht und sucht noch tiefe Geheimnisse in ihnen; so sollen nach älteren Auslegern die zwei Säulen die zwei Naturen in Christo bezeichnen und auf ihn hinweisen, in dem, wiewohl er im Stande der Erniedrigung so schwach erscheinen, doch Kraft war, in ihm ist Kraft, u. s. w.

DEUTSCHE Encyclopädie oder Allgemeines Real-Wörterbuch aller künste und Wissenschaften, Sechszehender Band (Frankfurt am Mayn, 1791)
(S. 598) Jachin und Boas
Da die Namen der Hebräer bedeutungsvoll sind, und entweder die Absicht und Bestimmung der Sache, oder die Gelegenheit, oder sonst einen merkwürdigen Umstand anzeigen: so haben auch diese beyden Säulen ihre Bedeutung. Jachin … heißt, er nemlich Gott, wird bevestigen und erhalten; Boas … in ihm, in Gott ist Stärke: es waren also die Säulen vermöge ihres Namens Bilder der Stärke, die Gott zur Erhaltung seines Volks und seines Tempels brauchen würde, wenn sich die Israeliten bemühen würden, seinen Willen zu erfüllen.

DRECHSLER, Adolf: Denkschriften der Naturwissenschaftlichen Gesellschaft ISIS zu Dresden (Dresden, 1860)
(S. 6) Ueber die Blume „Schuschan“ an den Säulen des Salomonischen Tempels (Nach einem in der Isis am 19. Januar gehaltenen Vortrage.) Von Medizinalrath Dr. Küchenmeister in Dresden
Am Eingange des salomonischen Tempels standen, wie wir aus dem 2. Buch der Könige, 7. Kapitel, Vers 13-22 wissen, 2 Säulen, von denen die eine den Namen Jachin (…), die andere den Namen Boas (…) trug. Leider wissen wir von diesen Säulen etwas Gewisses durchaus nicht.

(S. 7-8) Sie waren im Ganzen wohl glatt, trugen jedoch (in ihrem oberen Dritttheil) nach Thenius in erhabener Keil- oder Pfeilschrift die Inschrift: an der rechten Säule … Jachin und an der linken … Boas. Man muss sich dabei denken, dass jene Säule die rechte genannt wurde, welche dem Eintretenden zur Rechten blieb, und diejenige die linke, welche dem Eintretenden zur Linken blieb.

Die Bedeutung des Wortes Jakin nach ältester, Jachin nach neuerer Aussprache ist nun folgende. Im Geiste muss man, nach der gewöhnlichen Erklärung, das Wort Jehovah "der Herr" hinzudenken. Das Wort selbst ist die 3. Person des Futurum der sogenannten Hipliform vom ebräischen Stamme … aufrecht stellen. Das Hiphil, die Bezeichnung des "Machen, Lassen" bedeutet also; "er (der Herr) wird aufrecht stehen machen, wird aufrichten." Der Sinn des Wortes ist ein doppelter, theils kann man denken: "der Herr wird oder mag aufrechtstehen machen die Säulen und mit ihnen den Tempel", also ein Wunsch für das Gebäude an sich, theils kann darin im übergetragenen Sinne der Wunsch und die tröstliche Hoffnung liegen: "wie diese Säulen wird oder mag der Herr Dich, o Volk Israel, aufrichten."

Fas noch mehr Schwierigkeiten, als dieses Wort zur Rechten hat das Wort an der linken Säule gemacht, das Wort Boas. Einige haben das Wort so gedeutet, als ob es zusammengesetzt sei aus … und …, d. h. in eo robur, firmitas. Es heissen also diese Worte zusammen gelesen: "der Herr wird aufrichten, die Kraft dazu ist in ihm." Zum Eigennamen geworden, wie z. B. im Buch Ruth, fänden sich bei uns wenige Analoga in der Zusammensetzung, vielleicht nur der Eigenname: "am Ende."

Das Wort Boas nun würde einen Theil, eine Eigenschaft bezeichnen, Muth, Tapferkeit, Festigkeit, Sieg. Fürst bezieht es auf Jehovah und meint nun man müsse verstehen: Jehovah wird aufrichten, Jehovah ist Sieg, Festigkeit, Kraft.

ECKERT, Eduard Emil: Mysterien der Heidenkirche erhalten und fortgebildet im Bunde der alten und der neuen Kinder der Wittwe, oder der alten Manichäer und des heutigen Freimaurer-Ordens Brüder und Schwestern, von der erste Bildung des Bundes für geheime Erhaltung und einstige Wiederherstellung der alten Heidenkirche, bis mit der Organisation des heutigen Freimaurer-Ordens 1440, nach Einigung mit dem Templer-Orden; treu dargestellt und erklärt in ihrem Wesen, Organismen, Ritualen und Symbolen aus den Bundes-Urkunden (Schaffhausen, 1860)
(S. 200-201) Die Freimaurer-Encyklopädie von Lenning sagt uns nur: "Jachin oder Jakin, der Name der Säule zur Rechten, am östlichen Eingang der Vorhalle von Salomons Tempel, an welcher die Lehrlinge, sowie an der zweiten, Boaz, die Gesellen ihren Lohn empfingen."

Es fragt sich also, welche Bedeutung haben diese Säulen? – Wir kennen diese beiden Säulen aus den heidnischen Mysterien, als die der beiden Geschlechtskräfte der Natur, des Busiris und der Isis, im Tempel der Natur.

(S. 202) Und so mußte auch der Tempel Salomonis des Ordens zwei Säulen vor seinem Eingang, als Symbole der astralischen und physischen Zeugungskräfte in der Erdensphäre haben, die wird deßhalb mit Lilien und Granatäpfeln geziert in seiner Vorhalle fanden.

Die Freimaurer berufen sich als Autorität auf einen hochgelehrten Rabbiner Naphthali Abraham, um zu behaupten, über die Säulen J und B, am salomonischen Tempel gebe der Talmud folgende Erklärung: "Jakin ist auf den Mond zu beziehen und Boaz auf die Sonne, weil die Sonne stark ist in ihrer Wirkung auf die Erde;" – wonach also der Talmud die Bedeutung der astralischen Zeugungskraft der Feuer- und Wasserelemente in der Symbolik der Säulen bestätigte. (Vergl. Krause die 3 ältesten Kunst-Urk. der Freimaurerei. Th. 1. Abth. II. S. 425.)
Und das Neuenglische Ritual (Vergl. ibid. S. 267) schreibt und erklärt über diese Säulen: "Als unsere alten Brüder arbeiteten, empfingen sie ihren Lohn in der mittleren Kammer des salomonischen Tempels. Dahinein gelangten sie durch eine Vorhalle, woselbst sie zwei große Pfeiler fanden, zur Rechten Jakin, zur Linken Boaz. Jakin bedeutet "aufrichten", Boaz "Stärke", "beide Bestandheit", d. h. der Welt durch Geschlechts-Zeugung."
Stärke: "er wolle dieses sein Haus fest machen, auf daß es bestehe." – Nun, da der Tempel Bild des Weltgebäudes sein sollte, so war das Haus zwischen den Säulen die Weltform, die ihr von den Säulen, dem Feuer- und dem Wasser-Element gegeben ward. – Weiter beschreibt die Stelle die Säulen: "Sie waren reich geschmückt mit Lilien und Granatäpfeln," (also mit den Symbolen von Wasser und Feuer, von weiblicher und von männlicher Geschlechtseigenschaft). Das Ritual sagt: Lilien bedeuten Frieden, Granatäpfel Nachkommenschaft wegen der Fülle ihrer Samenkörner.

MEYER, Johann Friedrich: Bibeldeutungen (Frankfurt am Mayn, 1812)
(S. 242) Die Säulen Jachin und Boas tragen am salomonischen Tempel die Decke der Halle, über welche auch große Verwirrung herrscht. Sogar dieses ihr Amt ist Einigen unbekannt geblieben. Doch davon jetzt nichts weiter. Daß ihre Namen etwas bedeuten müssen, ist wohl von selber zu vermuthen: denn soll es umsonst seyn, daß die Schrift einer bloßen Säule einen Namen wie einem Menschen gibt? Beyde Namen kommen auch anderwärts als wirkliche Mannsnamen vor. Die Gelehrten sind über die Etymologie nicht ganz einig; doch geht die natürlichste und beste Meinung dahin: Jachin (…) heißt: er wird befestigen, und Boas (…) heißt: in ihm ist Stärke oder Kraft. Nun kann beydes zwar auf Gott bezogen werden; man muß aber zugleich wissen, daß im Hebräischen die Säule (amud) männlichen Geschlechts ist; also geht die Benennung zunächst auf die Säulen selbst: „sie wird befestigen“ - "in ihr ist Stärke" – und es sind folglich, wie wir es ausdrücken würden, die Säule Fest und die Säule Stark.

SCHAUBERG, Josef: Vergleiches Handbuch der Symbolik der Freimaurerei, mit besonderer Rücksicht auf die Mythologieen und Mysterien des Alterthums (Schaffhausen, 1861)
(S. 207) Ursprünglich bedeuten die beiden Säulen einfach die auf- und die untergehende Sonne, den Morgen oder Tag (Jakin) und den Abend oder die Nacht (Boaz), oder auch die Sonne als die Leuchte des Tages und den Mond als die Leuchte der Nacht, wie denn in dem Tempel des Melkarth oder des Herakles zu Tyrus die eine Säule bei Tage und die andere bei Nacht leuchtete.

STARCKEN, Wilhelm Ernst: Das ist: Historische, Critische und Theologische Betrachtungen vom Baume der Erkäntniß Gutes und Böses; Der so genannten Philosophischen Untersuchung von dem Zustande des Menschen in der Erb-Sünde, Dritter Theil: Vom Baume der Erkäntniß Gutes und Böses, in sich fassend: Das Geheimniß, und die geistliche Bedeutung desselben (Franckfurth und Leipzig, 1747)
(S. 754-755) Der prächtige Tempel Salomonis, den dieser grosse König auf Moria erbauete, und der denen so genannten sieben Wunder-Wercken der Welt den Rang noch streittig machen kan, prangete, unter andern, mit denen beyden kostbahren ehernen Seulen, Jachin und Boas, die auswendig, im Vorhoffe der Priester, zwischen dem Brand-Opfers Altare, und der Halle Salomonis, unter freyem Himmel aufgerichtet waren; 1. Reg. 7,15 seqq. Unter deren Zierrathe wir dan auch zwo Riegen Granat-Aepfel mit antreffen werden, die Salomo denen Knäuffen dieser Seulen, Jachin und Boas, mit beybefüget, und uns dadurch Gelegenheit an Handen gegeben hat: Dem Geheimnüsse dieser Seulen, und derer daran befindlichen Granat-Aepfel, in etwas nachzudencken, und solche unserm bisherigem Vorhaben und Entzwecke, in seiner Masse, auch zuzueignen.
Diese Seulen, an und vor sich selbst betrachtet, haben weiter keinen Einfluß in die Materie von dem Baume der Erkäntniß Gutes und Böses, als daß mir den geistlichen und verblühmten Sinn, derer, daran befindlichen Granat-Aepfel, mit dem mystischen und verborgenem Sinne, den wir denen Granat-Aepfeln in vorigem VIten Capittel, dieses unseres dritten Theiles, beygeleget haben, in Vergleichung bringen, und daraus erweisen: Daß auch der fürbildende Gebrauch der Granat-Aepfel, an denen beyden Seulen, Jachin und Boas, unserm oft berührten Grund-Satze: Das der Baum der Erkäntniß Gutes und Böses ein Granat-Apfel-Baum gewesen, …

ZILLE, Moritz: Freimaurer-Zeitung No. 48. Sonnabend den 29. Novbr. 1862
(S. 377) Jachin und Boaz, die Säulen dieses Tempels, sind Kraft und Weisheit.

[22] GOUDSWARD, David: The Westford Knight and Henry Sinclair – Evidence of a 14th Century Scottish voyage to North America (McFarland Verlag, 2010) ISBN 9780786446490
(Page 133) Rosslyn Chapel
Above the capital of the pillar is the story of Abraham and Isaac in stone, Isaac bound upon the altar, a ram trapped in the brush, and a now-missing figure of Abraham praying. Turnbull suggests that the story of a father about to murder hiss on ist he source of the "Murdered Apprentice" story attached to the Pillar; the statuary is so badly damaged that the original meaning has been lost.

HISTORICAL and descriptive account of Rasslyn chapel and castle, with eight engravings (Edinburg, 1827)
(Page 11) Apprentice`s Pillar
On its base are several dragons, brought boldly out; they are chained by their heads, and mutually entwined. From the base to the capital, four exquisitely sculptured wreaths of flowers and foliage, each different from the other, ascend spirally round the shaft, the centre of each wreath being a foot and a half distant from that of the adjoining one. On the south-side of its capital, is a representation of Isaac placed upon the altar, with the ram beneath it, caught by the horns in a thicket. On the east end of the architrave, connecting this beautiful Pillar with the one immediately on the west, is Abraham standing in view of his devoted son, his hands lifted up in prayer. On the opposite end is a man playing on a bagpipe, and another man recumbent at his feet.

RALLS, Karen: The Templars and the Grail – Knight of the Quest (Wheaton, 2003) ISBN 9780835608077
(Page 217) Above: Legend says the ornately carved Apprentice Pillar was created by a gifted apprentice who was later murdered by his jealous master. Parallels have been drawn between the story of the Apprentice Pillar and the Masonic story of Hiram Abiff, the Master Mason of Solomon`s Temple in Jerusalem. At the pillar`s top is a representation of the biblical story of Abraham and Isaac; at its base are eight dragons, from whose mouths emerge the vines that spiral around the pillar. They portray the eight dragons of Neiselheim from Scandinavian mythology who lie at the base of Yggdrasil, the great ash three that binds together heaven, earth, and hell. The founder`s Nordic heritage and connection with Orkney are believed to have inspired this symbolism.

The Mason`s Pillar although less elaborate than the ornate Apprentice Pillar, is beautifully carved. The two together may represent the pillars of Boaz and Joachim, which stood at the inner porch entrance to Solomon`s Temple in Jerusalem. Carvings at the top of the Mason`s Pillar include a number of musician angels and an angel holding a Bible, proclaiming the good news of Christ`s birth.

WILSON, Neil; SYMINGTON, Andy: Lonely Planet Reiseführer Schottland (Stuttgart, 2013) ISBN 3829723032
(S. 105) Apprentice Pillar
Die "Lehrlingssäule" zeigt die wohl schönsten Reliefs der Kapelle. Vier Weinreben wachsen aus den Mäulern von acht Drachen am Säulensockel hervor und ranken spiralförmig an der Säule empor. Am oberen Ende der Säule ist der auf dem Altar gefesselte Isaak, der Sohn Abrahams, zu sehen.

[23] http://lexikon.katolikus.hu/A/alma.html
Magyar Katolikus Lexikon
alma (lat. malum, ném. Apfel): jelkép, a kísértés és a csábítás gyümölcse.
A ker. szimbolikában a tudás fájáról származó paradicsomi gyümölcs, a bűn jelképe.

[24] WELLING, Georg von: Opus mago-cabbalisticum et theosopicum, darinnen der Ursprung, Natur, Eigenschaften und Gebrauch des Salzes, Schwefels und Mercurii …, Andere Auflage (Franckfurt und Leipzig, 1760)
(S. 259 und S. 492)

[25] MEYER, Johann Friedrich: Bibeldeutungen (Frankfurt am Mayn, 1812)
(S. 242) Die Säulen Jachin und Boas tragen am salomonischen Tempel die Decke der Halle, über welche auch große Verwirrung herrscht. Sogar dieses ihr Amt ist Einigen unbekannt geblieben.

MIERS, Horst E.: Lexikon der Geheimwissens (München, 1993) ISBN 3442121795
(S. 322) Jachin u. Boas
Die Säulen haben auch in der FM symbolische Bed., jedoch ist die wörtliche Übersetzung der beiden Namen als Deutung völlig unbefriedeigend.
Streit herrscht auch darum, welche der Säulen rechts bzw. links stand.

[26] ILLGEN, Christian Friedrich (*Professor): Zeitschrift für historische Theologie, Vierzehnter Band (Leipzig, 1844)
BORNEMANN, Friedrich August: Das Testament Salomo
(S. 20-21)
Und als ich Salomo diess hörte, ging ich in den Tempel Gottes und betete von ganzer Seele, Tag und Nacht, dass mir der Dämon in meine Hände überliefert werden und ich ihn in meine Gewalt bekommen möchte. Da geschah es, dass während ich betete, mir vom Herrn Zebaoth durch seinen Erzengel Michael zum Geschenke ein Ring übergeben ward, der ein gravirtes Petschaft von kostbarem Gestein enthielt. Er sprach zu mir: Nimm, König Salomo, Sohn Davids, das Geschenk, welches dir zusender Gott der Herr, der allerhöchste Zebaoth. Und du wirst bändigen alle Dämonen der Erde, männliche und weibliche; du sollst mit ihrer Hülfe Jerusalem wieder aufbauen und diesen Siegelring Gottes tragen. Auf dem Steine des Ringes hier ist ein Wort von 5 Buchstaben eingegraben.

[27] Vierter und fünfter Jahresbericht der Geographischen Gesellschaft in München (München, 1875)
(S. 129-131) SEPP, Johann Nepumuk (*Professor): Baalbeck und der Krieg am Libanon
Sei es darum und mag Zeus mit seinem Donnerkeil dareinschlagen, es bleibt dabei, dass die grössten und herrlichsten Bauwerke der Vorzeit alle von Salomon gebaut sind. Sagen wir es nur gleich heraus: er hat den Erdball selber gegründet. Salomon, der weise König, dem alle Geister unterthänig, ist aber nicht zu verwechseln mit dem Sohne Davids, der nur seinen Namen führt, sondern er ist der mytische König des Morgenlandes, der grosse Geisterfürst und Oberherr der 72 Dschinn oder Genien, der bei der Weltschöpfung selbst betheiligt war. Er gehört zu jener Dynastie niederer Götter, die vom Schöpfer abgefallen und aus der Höhe gestürzt wurden. Die Geschichte kennt 72 präadamitische Könige, an ihrer Spitze den Gan ibn Gan, den Vater der Dschinn, eine Dynastie Solimane von himmlischer Descendenz. Sie haben als Schöpfungsmächte zum Erzatz für das verlorene Himmelreich den Erdball gegründet und beherrscht. Diese Welt erschien der alten Menschheit viel zu elend und unvollkommen, als dass sie ein Werk Gottes sein sollte. "Gott sah, dass Alles gut war", wiederholt dagegen die Genesis. Eine titanische, um nicht zu sagen satanische Macht, sonst wäre der Kosmos, ursprünglich auf Wohlordnung berechnet, besser ausgefallen, war dabei im Spiel. Diese dämonischen Kräfte sind es nun auch, die dem Salomon bei seinem Tempelbau zu Hilfe kamen und in der Substruktion des Moriatempels zeigt man noch die Riesensäule, in die hinein er den Dämon Asmodi mit seinem Anhang gebannt hat. Jener Typhon mit seinen 72 Heergesellen, der den Osiris erschlagen, ist ebenfalls einer der Dewas, wie die Inder die Götter heissen, während in der Religion Zoroasters Diw bereits als gefallener Geist figurirt. Diese typhonischen Kräfte sind es, welche sogar den Welttempel und in dessen Nachbild die grossen Völkertempel in den Augen der Orientalen gebaut. Die Talmudisten führen diese Idee weiter aus, und der Koran enthält die Sure 72, welche eigens von den Dschinn handelt; denn man muss wissen, es gibt auch eine semitische Mythologie; die Dschinn haben ebenso die Pyramiden erbaut, und der Tempel von Baalbeck, welch ein Riesenbau muss er sein, denn er ist ihr Werk! Heute noch lacht der Moslem dem Franken ins Gesicht, der ihm vormachen möchte, dass Menschen oder auch ein ganzes Volk mit vereinter Kraft einen so seltsamen Bau wie den Sonnentempel zu Baalbeck hätten aufführen können.
Wir bekommen jetzt schon Respekt vor diesem Gotteshaus, das ein Salomon gegründet hat, wie die Bibel selbst bezeugt, - weil wir hier zurückgeführt werden nicht auf einen menschlichen König, sondern den grossen Geisterfürtsen, von welchem die orientalische Mythe den Weltbau selber herleitet.

[28] BÜNTING, Henricus: Itinerarium Sacræ Scripturæ. Das ist/ ein Reisebuch/ über die gantze heilige Schrifft/ in zwey Bücher getheilt (Helmstadt, MDLXXXI. – 1581)
(S. 167) Geistliche bedeutung des Königs Salomon
Salomon heist friedsam/ oder wie wir Deudschen sprechen/ Friedrich/ und ist ein bilde unsers Herrn Jesu Christi/ der ist der rechte Friedrich oder Friedfürst/ Jesa. 9.

FLÖRSHEIMENSI, Herculano: Apotheosis menstruo-eucharistica, das is Lobsprechung Jesu Christi in dem hochwürdigsten Sacrament des Altars, Bestehend in hundert vier und viertzig Frohnleichnams-Predigen, ausgetheilet in zwölf monatliche Jahrgäng (Augsburg und Innsbrugg, 1757)
(S. 91) Würdige dich nur, O Himmlischer König Salomon Jesu Christe! diesen Willen von uns anzunehmen! wir geloben dir mit Händ und Mund, dir allzeit mittelst deinen Gnad, als wahre Diener und Dienerinnen getreu zu bleiben! getreu im wahren Glauben! gerteu in Haltung deiner und deiner Kirchen Gebott! getreu in Beobachtung deren Regulen unsrer H. Ertz-Bruderschafft! getreu endlich in embsiger Verehrung des allerheiligsten Sacraments! und dieses so lang, bis wir ins Himmelreich einstens auffgenommen, dich in deinem Göttlich-Königlichen Thron, als wahre Söhn und Töchter Sion anschauen, und ewig preysen werden. Amen!

LOMESSEN, Hubert: Newe außerlesene Lehrreiche Postilla oder Außlegung der Dominical/ auch Fest und Freytäglicher Euangelien durchs gantze Jahr/ und etlicher Epistelen (Cöllen, MDCXXX. – 1630)
(S. 431) Wir lesen im dritten Buch der Königen am ersten Capittel/ daß/ nach dem der König Salomon zum König in Israel und Juda ist erwehlet/ angesetzt/ und ihm gehüldiget worden/ er auff ein Maulthier gesetzt/ und in Jerusalem geführt sey worden mit grosser frewden/ da ihm das Volck zugeruffen: Viuat Rex Salomon. Also hat sichs bey nahe heutigs Tags zugetragen/ da unser lieber Herr und Heyland Christus Jesus/ als der wahre und rechte Salomon/ die ewige Weißheit Gottes zum König ist inaugurirt und sich erzeigt/ ist er auff ein Eselin gesetzt/ und also mit grosser Reuerentz und Ehrenbietung in die Haupstatt Jerusalem hinein geführt worden/ da das Volck/ alt und jung/ geruften und gesungen: Osanna filio Dauid, &c.

PEEZ, Hippolyto: Wüste oder Einöde Jesu Christi/ Das ist: Viertzig-tägige Fasten/ enthaltende die wahre und glaubwürdige Werck/ welche Christus in der Zeit seiner heiligen Viertzig-Tägigen Fastengeübet hat (Joh. Andreas Pfeffel Verlag, 1722)
(S. 122) XXVII. Tag
Jesus Christus der wahre Salomon/ und mehr als Salomon/ das ist/ ein fridsamer König/ welcher kommen ist zu verkündigen den Friden/ denen die weit/ und denen die nahend seynd/ alles befridigend durch das Blut seines Creutzes.

[29] AGRIPPA VON NETTESHEIM, Heinrich Cornelius: Ungewißheit und Eitelkeit aller Künste und Wissenschafften/ auch wie selbige dem Menschlichen Geschlechte mehr schädlich als nutzlich sind (Cölln, 1713)
(S, 197-198) Deren Wissenschafft ist doppelt oder zweyerley/ eine von dem Breshit/ welche auch Cosmologia genennet wird/ nemlich/ welche die Krafft und Wirckung der erschaffenen/ der natürlichen und himmlischen Dinge expliciret/ uns die Geheimnusse des Gesetzes/ und der Bibel durch Philosophische Rationes und Satzungen/ welche aber solcher Gestalt fast nichts von der Magiâ Naturali unterschieden ist/ weiset/ in welcher/ daß der König Salomo der vortrefflichste gewesen/ man dafür gehalten hat.

BALL, Hugo: Gedichte (Göttingen, 2007) ISBN 3892447756
(S. 254) Talmudistik und Kabbalistik schreiben Salomo übernatürliche Gaben zu. Durch einen magischen Siegelring soll er zum Herrn des Geister- und Dämonenreichs geworden sein.

KATHOLISCHE Geheimniß- und Sittenreden, nicht nur auf alle Sonntage, sondern auch auf alle Festtage, sie mögen noch gebothen, oder auf die Sonntage verlegt seyn; nebst einer Primitz-Hochzeit- und Leichenrede, Zweyter Band (Augsburg, 1820)
(S. 490) Der weiseste unter allen Vätern, der weise König Salomon, der seine Weisheit nicht von Menschen, sondern von oben herab, von Gott selbst erlanget hatte, machte schon längstens den Ausspruch, ja es war sogar ein Sprüchwort dieses großen Fürsten: "Wer ein weises (oder tugendhaftes) Kind erzeuget hat, wird Freude daran haben."

MICÆ, & spicæ Apostolico-Evangelicæ – Nevezete alatt ki-bocsáttatott első prékátziós könyvnek részébül, mintegy egy szeletbül, el-maradott viz-kereszt napi egynéhány prédikátzióknak folytatása (Győr, 1762)
(144. old.) A` Szent Lélek Ur Isten bölcs Salamon által azt mondgya: Initium omnis peccati est superbia, qui tenuerit illam, adimplebitur maledictis, & subvertet eum, in finem.
(168. old.) Maga a` Szent Lélek-is bölcs Salamon által azt mondgya: Nibil est iniquiùs, quàm amare pæcuniam, bic enim & animam suam venalem habet, quoniam in vita sua projecit intima sua.

KNIGHT, Christopher; LOMAS, Robert: Hiram könyve – A szabadkőművesség, a Vénusz és Jézus életének titkos kulcsa (Debrecen, 2003) ISBN 9639437808
(77. old.) Mind az Ószövetség, mind a Szabadkőműves Szövetség azt állítja, hogy Salamon király, aki Dávid és Batseba második fiaként született, az i.e. X. században volt Izrael királya. A későbbi zsidó és muzulmán irodalom Salamont minden bölcsek legbölcsebbikének nevezi, és úgy tartja, hogy rendelkezett a láthatatlan világ szellemei fölötti hatalommal (Rappoport, A. S.: Myths and Legendso of Ancient Israel, Senate, 1995).

ROSS, Magnus Friederich: Fußstapfen des Glaubens Abrahams in den Lebens-Beschreibungen der Patriarchen und Propheten aus den Schriften des Alten Testaments gezeigt, Erstes Stük (Tübingen, 1770)
(S. 657) David hielt kurz vor dem Ende des Lebens einen Reichstag, der I Chr. 23-20. beschrieben ist. Derjenige gefährliche Auflauf des Adonia, der I Kön. 1. beschrieben worden, ist entweder kurz vor diesem Reichstag oder auch im Anfang desselben geschehen. I Chr. 23,1-24, I. steht der summarische Extract der fürnehmsten Verhandlungen auf diesem Reichstag, die hernach c. 24-30. Ausführlicher erzählet werden. Die Haupt-Sachen waren a, die Ernennung und Salbung des Salomo zum König, die nach dem Wort des Herrn geschahe, das schon vor seiner Geburt durch einen Propheten ausgesprochen worden war. I. Chr. 23,9.

STOLZ, Johann Jakob (*Professor): Erläuterungen zum neuen Testamente für geübte und gebildete Leser, Sechstes Heft (Hannover, 1802)
(S. 8) Wo wird ein Gottesbote je so ehrenvoll angeredet, wie in den Psalmen und bey Samuel schon ein weit geringerer Gottessohn, ein jüdischer König angeredet wird? Die angeführten Stellen reden nicht von Christus, sondern 2. Sam. VII, 14. 15. bezieht sich auf Salomo; Salomo ist also jener im zweyten Psalmen vorkommende Gottessohn; mit Beziehung auf jenen Prophetenausspruch trotzt der religiöse Dichter den auswärtigen Feinden dieses Lieblings Jehovens, und der Verfasser dieses Briefs macht mithin nur einen Schluß von einem geringern Gottessohn auf den größten, den Messias.

[30] BECKER, Karl Friedrich: Weltgeschichte, Erster Theil (Berlin, 1824)
(S. 123) Salomo war zwanzig Jahr alt, als er den Thron bestieg.

DRESSER, Matthaeus (*Professor): Isagoge Historica. Das ist: Historische Erzehlung/ und kurtze/ jedoch eigendliche Beschreibung/ der fürnembsten und denckwirdigsten Geschichte/ so sich von der Welt Erschaffung an/ biß auff unsere Zeit/ so wol im Geistlichen Stande/ als Weltlichen Regimenten zugetragen und begeben (Leipzig, 1601)
(S. 80) Anno mundi 2970. Stirbt Salomon/ seines Alters im 60 Jahr/ als er zuvor Busse gethan/ und sich zu Gott dem Herrn bekehret hatte/ wie Hieronymus aus dem 24. Capitel der Sprichwörter/ und Hilarius uber den 52. Psalm zu erweisen/ sich unterstehen.

JUNG-STILLING, Johann Heinrich (*Professor): Sämtliche Werke, Zehnter Band: Der christliche Menschenfreund. – Des christlichen Menschenfreundes biblische Erzählungen (Stuttgart, 1842)
(S. 941) Lebens- und Regierungsgeschichte des Königs Salomo
Im jahr der Welt 3175 bestieg Salomo den Thron seines Vaters Davids, als er 20 Jahr alt war.

SCHMIDT, Johann Jacob: Biblischer Historicus oder Einleitung zur Biblischen Historie und deren fürnehmsten Theilen der Geographie, Chronologie, Genealogie, Universal-Historie, Biblischen Scribenten, Abgötter-Historie und Antiqvitäten (Leipzig, 1740)
(S. 393) Salomo erkennet noch vor seinem Tode seine Thorheit und der Welt Eitelkeit, schreibt zu Bezeugung seiner Buße das Predigerbuch, und stirbt im 40. Jahr seiner Regierung, und 60 Jahr seines Alters, I. Reg. 11,42. 43. Coll. 2 Chron. 11,17. 2 Sam. 7,14. 15.

WILISCH, Christian Friedrich: Biblia Parallelo-Harmonico-Exegetica, Das ist: Die mit sich selbst wohl übereinstimmende, und sich selbst erklärende, Heilige Schrift Alten und Neuen Testaments, Anderer Theil (Freyberg, 1742)
(S. 32) Kurzgefaßte Israelitische Reichshistorie – Ums Jahr der Welt
2970. erblicket Salomo das Licht der Welt.
2990. wird Salomo, wider seinen Bruder Adonia, der sich zum Könige aufwurf, auf Befehl seines Vaters Davids, zum Könige gesalbet, bald darauf stirbt David in dem 70sten Jahr seines Alters, und 40ten Jahre seiner Regierung.
2994. ward der Grund zum Tempelbau geleget, und 3001. derselbe nach sieben Jahren vollendet.

3023. fällt aber um das Jahr der Welt in die verführischen Hände der ausländischen Weiber, und zugleich, bey seinem herannahenden hohen Alter, in greuliche Abgötterey, erkennet aber doch ums Jahr der Welt 3030. seine Thorheit, und Eitelkeit der Welt, und schreibet, zu Bezeigung seiner wahren Buße, nicht allein das Predigerbuch, sondern auch das Hohelied, und stirbt in dem 60sten Jahre seines Alters, und 40sten seiner Regierung.

[31] LACTANTIUS: Firmiani Lactantii Opera. Ad optimorum librorum fidem emenda vit et cum selecta lectionum varietate, Pars I. (Lipsiae – Leipzig, 1842)
(S. 192) Praeterea Salomonis imperium perpetuum non fuit; annis enim XL regnavit.

[32] FLAVIUS, Josephus (übersetzt und mit Anmerkungen versehen: Professor Karl Marin): Die jüdischen Alterthümer des Flavius Josephus, Erster Band (Köln, 1852)
(S. 526) Nach einer achtzigjährigen Regierung starb inzwischen Salomon in dem hohen Alter von vierundneunzig Jahren und ward zu Jerusalem begraben.

FLAVIUS, Josephus: Historien und Bücher: Von alten Jüdischen Geschichten/ zwantzig/ sambt eynem von seinem Leben: Vom Jüdischen Krieg/ und der Statt Jerusalem/ und des gantzen Lands zerstörung/ (MDLXXIIII. – 1574)
(S. 124) Das VIII. Buch. III. Cap.
Als nuh König Salomon alt unnd wol betaget war/ ist er seines Königreichs im achzigsten/ seines alters aber im vier und neunzigsten jar/ verscheyden/ unnd in der Statt Jerusalem ehrlich begraben worden/ …

[33] FLAVIUS, Josephus (übersetzt und mit Anmerkungen versehen: Professor Karl Marin): Die jüdischen Alterthümer des Flavius Josephus, Erster Band (Köln, 1852)
(S. 522-524) So war Salomon der berühmteste und der von Gott unter allen Königen am meisten begünstigte geworden, und er übertraf Alle, die vor ihm über die Hebräer geherrscht, ebenso durch Weisheit, als durch Reichthum. Leider aber beharrte er auf seinen Wegen nicht bis an`s Ende, sondern verließ die Satzungen seines Vaters, und so war sein Ende nicht so ruhmvoll, wie alles von ihm Erzählte hätte erwarten lassen sollen. In ungezügelter Lust gab er sich den Weibern und der Wollust hin, und so genügten ihm die einheimischen Weiber nicht, sondern durch die Verbindung mit vielen aus fremden Stämmen, mit Sidonierinnen, Tyrierinnen, Ammaniterinnen und Idumäerinnen, übertrat er Moses Gesetz, der alle Ehen mit fremden Frauen untersagt hatte. Daher fing er durch die Hingebung an seine Weiber bald auch an, die Götzen derselben zu verehren. Dieß war eben der Grund, warum der Gesetzgeber Ehen mit ausländischen Weibern untersagt hatte; denn er fürchtete mit Recht, die Israeliten würden im täglichen Umgange nicht nur ihre eigenen Sitten mit fremden vertauschen, sondern auch ihre Religion verlassen und die Götter ihrer Weiber anbeten. Darauf achtete aber Salomon nicht, als er sich einer unvernünftigen Lust hingab. Indem er aber neben der Tochter des egyptischen Königs nicht weniger, als siebenzig Töchter aus fürstlichen und edlen Geschlechtern heimführte und dreihundert Kebsweiber hielt, gerieth er in eine solche Abhängigkeit von ihnen, daß er auch ihre Sitten nachahmte,und um ihnen Beweise seiner Zuneigung und Zärtlichkeit zu geben, hielt er es bald für nöthig, sich zu ihrer väterlichen Lebensweise zu bequemen.
Das schöne und so ganz nahe liegende Beispiel der Tugend, das ihm sein Vater darbot, sowie der Ruhm, den dieser durch seine Gottesfurcht erlangt hatte, konnte, trotzdem, daß der Herr zweimal ihm in einer nächtlichen Erscheinung den Vater zum Vorbild aufgestellt hatte, seinen Eifer nicht rege machen, und so erlebte er ein ruhmloses Ende. Sobald er sich aber der Sünde ergeben hatte, da erschien auch, von Gott gesandt, ein Prophet, um ihm zu verkünden, daß seine Sünde dem Herrn nicht verborgen sei, und daß er seiner Thaten sich nicht lange mehr erfreuen werde. Zwar wollte der Herr bei seinen Lebzeiten das Reich nicht von ihm nehmen, da er seinem Vater David versprochen, ihn zum Nachfolger zu machen; nach seinem Tode aber werde er seinen Sohn es entgelten lassen und wenn er auch nicht das ganze Volk von ihm abwendig mache, so wolle er doch zehn Stämme einem seiner Knechte geben. Nur zwei Stämme sollten dem Enkel David`s übrigbleiben um seines Großvaters willen, der den Herrn geliebt habe, und um der Stadt Jerusalem willen, in der er einen Tempel habe besitzen wollen.

[34] GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Band I. (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
(S. 601-602) Sabbath Fol. 56b
R. Šemuél b. Nahmani sagte im Namen R. Jonathans: Wer da glaubt, Šelomo habe gesündigt, irrt sich nur, denn es heißt (115): und sein Herz war nicht mehr ganz mit dem Herrn, seinem Gott, wie das Herz seines Vaters David; es war nicht wie das Herz seines Vaters David, aber gesündigt hat er ebenfalls nicht. Wieso aber halte ich aufrecht [die Worte: 115] als Šelomo alt geworden war, lenkten seine Weiber sein Herz ab? Dies ist nach R. Nathan zu erklären, denn R. Nathan wies auf einen Wiederspruch hin. Es heißt: als Šelomo alt geworden war, lenkten seine Weiber, und [dem widersprechend] heißt es: wie das Herz seines Vaters David, nur wie das Herz seines Vaters David war es nicht, aber gesündigt hat er ebenfalls nicht!? Dies ist wie folgt zu verstehen: Als Šelomo alt geworden war, lenkten seine Weiber sein Herz, anderen Göttern nachzuwandeln, aber er wandelte ihnen nicht nach. – Es heißt ja aber (116): damals errichtete Šelomo einen Altar für Kemoš, das Scheusal der Moabiter!? – Er wollte ihn errichten, errichtete ihn aber nicht. – Es heißt ja auch (117): damals errichtete Jehošuá einen Altar für den Herrn, ist etwa auch hier zu verstehen, er wollte errichten, habe ihn aber nicht errichtet!? Vielmehr: er hat ihn auch errichtet, ebenso hier: er hat ihn auch errichtet!? – Vielmehr, nach folgender Lehre: R. Jose sagte (118): und die Anhöhen, die vor Jerušalem waren, südlich vom Ölberge, die Šelomo, der König Jisraéls, der Astarte, dem Scheusale der Çidonier, errichtet hatte. Ist es denn möglich, daß nicht an Asa gekommen und sie fortgeschafft, Jehošaphat sie nicht fortgeschafft, bis Jošija gekommen und sie fortgeschafft hat, wo doch Asa und Jehošaphat alle Götzen aus dem Lande Jisraéls fortgeschafft haben!? Vielmehr vergleicht er die ersteren mit den letzteren; wie den letzteren zum Lobe angerechnet wird, was sie nicht getan, ebenso wird den ersteren zum Tadel angerechnet, was sie nicht getan. Es heißt ja aber (119): und Šelomo tat, was schlecht war in den Augen des Herrn!? – Vielmehr, da er seinen Frauen wehren sollte und dies nicht getan hat, so rechnet es ihm die Schrift an, als hätte er selber gesündigt. R. Jehuda sagte im Namen Šemuéls: Besser wäre es für jenen Gerechten, ein Diener jener Sache (120) zu sein, als daß man über ihn geschrieben hat: er tat, was schlecht war in den Augen des Herrn.
R. Jehuda sagte im Namen Šemuéls: Als Šelomo die Tochter des Pareó heiratete, brachte sie ihm tausend Arten Musikinstrumente mit und sprach zu ihm: So macht man es für diesen Götzen, und so macht man es für jenen Götzen. Er aber wehrte es ihr nicht.
R. Jehuda sagte im Namen Šemuéls: Als Šelomo die Tochter des Pareó heiratete, stieg Gabriel herab und streckte ein Rohr ins Meer; diesen brachte eine Sandbank hervor, auf der die große Stadt Rom erbaut wurde. In einer Barajtha wurde gelehrt: An dem Tage, an dem Jerobeám die beiden goldenen Kälber aufstellte, eines in Bethél und eines in Dan, wurde eine Hütte erbaut; das ist das jonische Italien.

(115) iReg 11,4.
(116) Ib. V. 7.
(117) Jos. 8,30.
(118) iiReg 23,13.
(119) iReg 11,6.
(120) Des Götzendienstes.

[35] FLAVIUS, Josephus: Die jüdischen Alterthümer des Flavius Josephus, Erster Band (Köln, 1852)
(S. 646-647) Zehntes Buch, Achtes Hauptstück – Jerusalem wird eingenommen, der Tempel verbrannt, die Bewohner sammt Sedekias nach Babylon geführt
Der babylonische König sandte inzwischen seinen Feldherrn Nabuzardanes nach Jerusalem mit dem Befehl, den Tempel zu plündern, ihn dann nebst der königlichen Burg in Brand zu stecken, die Stadt dem Erdboden gleich zu machen und das Volk nach Babylon überzusiedeln. Dieser kam im elften Jahre von Sedekias` Regierung nach Jerusalem, plünderte den Tempel, schleppte die goldenen und silbernen Gefäße des Herrn von dannen und nahm sowohl das große Waschbecken, das Salomon aufgestellt hatte, als die ehernen Säulen mit ihren Knäufen und den goldenen Tisch und Leuchter mit sich. Nachdem er dieß alles geraubt hatte, steckte er den Tempel in Brand, im elften Jahre von Sedekias` und im achtzehnten von Nabuchodonosor`s Regierung. Ebenso ließ er den königlichen Palast anzünden und die Stadt niederreißen. Der Tempel ging in Flammen auf vierhundert siebenzig Jahre nach seiner Vollendung, tausend zweiundsechszig Jahre, sechs Monate und zehn Tage nach dem Auszuge aus Egypten, neunzehnhundert siebenundfünfzig Jahre, sechs Monate und zehn Tage nach der Sündfluth und dreitausend fünfhundert dreizehn Jahre, sechs Monate, zehn Tage nach Adams Erschaffung.
(S. 648) In Babylon hielt der König Sedekias gefangen, bis er das Leben endigte und ließ ihn dann mit königlichen Ehren bestatten. Die im Tempel zu Jerusalem geraubten Geräthe weichte er seinen eigenen Göttern, wies dem Volke Wohnsitze in der Gegend von Babylon an und entließ dann den Hohenpriester aus den Fesseln.
Benutzeravatar
Klaus Matefi
Forum Admin
 
Beiträge: 209
Registriert: 05.2013
Wohnort: Deutschland
Geschlecht:

Klaus Matefi: A betlehemi csillag és a Schemhamphoras titkai

Beitragvon Klaus Matefi » 9. Aug 2020 14:14

4, Ószövetségi misztérium kozmikus keresztje és szerepe a zsidó vallástörténetben IV.

Asszír támadás Samária ellen




Az Ószövetség mítikus királya, Salamon felett kimondott isteni ítéletet 204 év elmúltával egy újabb ítélet követte az ószövetségi hitrege alapján, ugyanis, mint ahogy Salamon egy ideig Moloch-ot és más egyéb idegen isteneket imádott, szintén ugyanezt praktizálták két évszázaddal később is Izrael fiai. Gyermekeiket Moloch-nak áldozták, bálványokat tiszteltek, varázslással és jövendőmondással foglalkoztak, amiért aztán az Úr (JHVH) az asszíriaiak kezére adta őket:

"A jeruzsálemi Acház 12. évében Ela fia, Hósea lett Szamariában Izrael királya, kilenc esztendőre. Azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében, de azért nem úgy, mint Izraelnek azok a királyai, akik előtte voltak. Asszíria királya, Szalmanasszár hadat vezetett ellene, Hósea azonban behódolt és adózott neki. De Asszíria királya fölfedezte Hósea egy pártütését. Követet küldött ugyanis Egyiptom királyához, Szóhoz, s nem küldte meg tovább minden esztendőben az adót Asszíria királyának. Ezért Asszíria királya elfogatta és börtönbe vetette. Azután Asszíria királya az egész ország ellen hadba szállt, Szamaria alá vonult, és három évig ostromolta. Hósea 9. esztendejében Asszíria királya bevette Szamariát és fogságba hurcolta Izraelt Asszíriába, Halachban, Gozan egyik folyója, a Habor mellé, valamint Média városaiba telepítette le őket. Ez azért történt, mert Izrael fiai vétkeztek az Úr, az ő Istenük ellen, aki kivezette őket Egyiptom földjéről, a fáraónak, Egyiptom királyának a hatalmából, és idegen isteneket imádtak. Azoknak a népeknek a szokásaihoz igazodtak, amelyeket az Úr elűzött Izrael fiai elől. Izrael fiai és a királyok, akiket maguknak választottak, gonosz dolgokat eszeltek ki az Úr, az ő Istenük ellen, s az őrtornyokból a megerősített városokig mindenütt magaslati helyeket építettek, s minden kiemelkedő dombra, meg minden zöldellő fa alá kőoszlopokat és szent fákat állítottak. Aztán tömjéneztek ott, mint azok a népek, amelyeket elűzött előlük az Úr, s gonosz tetteikkel ingerelték az Urat. A bálványoknak szolgáltak, pedig megmondta az Úr: "Ilyesmit ne tegyetek!" Mégis, az Úr figyelmeztette Izraelt és Júdát a prófétái meg a látóemberek által. Azt mondta: "Térjetek meg a gonosz útjaitokról, és tartsátok meg parancsaimat és törvényeimet, pontosan úgy, ahogy atyáitoknak meghagytam, és szolgáim, a próféták által rendeltem nektek." De nem hallgattak rá, hanem még nyakasabbnak bizonyultak, mint atyáik voltak, akik nem hittek az Úrban, az ő Istenükben. Elvetették törvényeit és a szövetséget, amelyet atyáikkal kötött, és parancsait is, amelyeket szívükbe vésett. Mihaszna dolgok után futottak, s így maguk is semmirekellővé váltak. A körülöttük élő népekhez igazodtak, pedig az Úr megtiltotta nekik, hogy ők is azt tegyék, amit azok. Elhanyagolták az Úrnak, az ő Istenüknek minden törvényét, bálványokat öntöttek maguknak, két borjút, aztán szent fákat állítottak fel és imádták az ég egész seregét, sőt Baalnak is szolgáltak. Fiaikat és lányaikat tűzbe küldték, jövendőmondásra, varázslásra vetemedtek, s arra adták magukat, hogy azt tegyék, ami gonosznak számít az Úr szemében – így ingerelték. Ezért az Úr nagy haragra gerjedt Izrael ellen, s eltaszította színe elől; csak Júda törzse maradt meg egyedül. De Júda se tartotta meg az Úrnak, az ő Istenének parancsait, hanem az Izrael bevezette szokásokhoz igazodtak. Ezért az Úr Izrael egész népét elvetette, megalázta, és fosztogatóik kezére adta őket, míg végül végül el nem taszította őket színe elől." (Királyok II. 17,1-20) [1]

Asszíria királya, V. Salmanassár (i.e. 727 [2], vagy 726 [3] – 722) adófizetőjévé tette Izrael utolsó királyát, Hóseást (i.e. 733/732/731 – 724/723/722 [4]), de mivel egy idő után rájött arra, hogy vazallusa, Izrael uralkodója igyekszik kijátszani őt, ugyanis Egyiptom királyával akart szövetkezni, emiatt elfogatta, bebörtönöztette és három évig ostromolta az északi országrészt, Samariát, azaz Izraelt, aminek az lett végül az eredménye, hogy V. Salmanassár, uralkodásának utolsó évében (a jelenleg még érvényben lévő kronológia szerint i. e. 722-ben [5]) elhurcoltatta Izrael népét Asszíriába és Média városaiba, helyükre pedig idegeneket telepíttetett be. Egy XIX. századi, Bonn-ban született orientalista és archeológus, Johann Brandis (1830 – 1873) szerint Salmanassár i.e. 719-ben pusztította el Izrael fővárosát, Samariát [6]; Martin Noth (1902 – 1968) német orientalista professzor és evangélikus teológus viszont amellett kardoskodik másokkal egyetemben, hogy Samáriát i.e. 722/721-ben nem Salmanassár, hanem utóda, II. Szárgon (II. Sarrukín i.e. 722/721 – 705) semmisítette meg [7]. Szemmel láthatólag az időpontok körül is bizonytalanság uralkodik... A bibliai elbeszélés értelmében az említett lakosságcsere okozta a 10 izraeli törzs eltűnését.

Teokratikus indíttatásból magától értetődően nemcsak az ószövetségi magyarázatok állították be Hóseás elfogását és Samária elfoglalását isteni ítéletnek, büntetésnek, hanem az ókori zsidó történetíró, Josephus Flavius is, aki a "tudományát" az ószövetségi könyvekből merítette [8].

A Királyok könyvének megalkotója szerint, miután idegenek települtek Izraelbe, oroszlánokat küldött közéjük JHVH, mivelhogy nem tisztelték az ószövetség Istenét:

"Asszíria királya embereket hívott oda Babilóniából, Kutából, Avvából, Hamatból és Szefarvajimból és letelepítette őket Szamaria városaiba; ezek birtokba vették Szamariát és megtelepedtek városaiban. De már letelepülésükkor sem félték az Urat. Ezért oroszlánokat szabadított rájuk, ott üvöltöztek közöttük." (Királyok II. 17,24-25) [1]

"Hoza pedig az Assyriusok királya Babylonból, és Kutából, és Aváhból, és Emátból, és Sefarváimból; és a` Samaria várasiba telepíté-le azokat az Israël fiai-helyett: kik Samariát birták, és annak várasiban laktak. És amikor ott kezdettek vólna lakni, nem félik vala az Urat: és az Ur oroszlányokat bocsáta reájok, kik meg-ölik vala őket." (Királyok IV. 17,24-25) [9]

Az esetleges félreértés elkerülése végett, az utóbbi, a Nagyszombatban született jezsuita Káldi György (1573 - 1634) szerzetestől származó fordításban természetesen nem Oroszországból származó leányzókról van szó, hanem a régi írásmód szerint oroszlánokról, ugyanúgy, mint az első változatban…

Az asszír király parancsára egy izraeli papot küldtek vissza az idegenek által megszállt területre, hogy megtanítsa őket az egyistent imádni annak érdekében, hogy JHVH ne veszélyeztesse tovább az életüket. Ezt követően az Úr velük is szövetséget kötött úgymond annak érdekében, hogy egyedül és kizárólagosan csak Őt imádják, de azok nem hagytak fel saját isteneik és bálványaik imádatával (Királyok II. 26-41).

Josephus Flavius valószínűleg nem tartotta kellően hitelképesnek, vagy eléggé hatásosnak az oroszlánokról szóló ószövetségi sztorit, ezért az ő változatában pestis pusztította tömegesen az Izraelbe betelepült idegeneket:

"Da aber die Chuthäer (so genannt von der Gegend Chutha in Persien, wo ein Fluß gleichen Namens war) bei ihrer Uebersiedelung nach Samarien ihre Götzen mit sich nach Samarien führten (sie bestanden aus fünf Völkerschaften, wovon jede ihren eigenen Götzen hatte) und diese in Samarien in der hergebrachten Weise verehrten, reizten sie den höchsten Gott zum Zorne. Es brach unter ihnen die Pest aus, an der sie masserweise starben." (620. old.) [8]

"Die Völcker aber Chutteer genennt/ so sich newlicher zeit in Samaria nider gelassen hetten (dann sie bißher darumb also geheyssen/ daß sie aus der Persischen Landschafft Chutta/ und von dem Wasserfluß Chutto genannt/ daher versetzt waren) sintemal sie auß fünfferley Völcker zusammen versamlet gewesen/ haben sie vil heymischer Abgötter mit sich dahin gebracht/ welchen sie/ ihrer gewonheyt nach/ gedienet/ und also damit den höchsten Gott zu grossem zorn bewegt haben. Dann alsbald eyn grausame Pestilentz under ihnen entstanden/ daran sie hauffen weiß gestorben." (152. old.) [10]

Az izraeliták feletti isteni ítélet és harag kozmikus eredetét az előző fejezetben tárgyaltakhoz hasonlóan az alábbi kozmikus kereszt képezte, ami értelemszerűen a Schemhamphoras-nak volt az egyik forrása:

-723.02.06. 08:00 UT +2.00 Jeruzsálem (péntek)
Nap-Hold konjunkció:10,5°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:10°Oroszlán; -Mars quadrat:11,1°Bika; -Szaturnusz oppozíció:12,2°Skorpió (2,2°)

Bild

Az ebben a fejezetben tárgyalt ekvivalens felépítésű kozmikus keresztek közül az i.e. 724.02.06-án létrejött a legszabályosabb (2,2°), és megközelítőleg ugyanott helyezkedett el a zodiákusban ~1089 év (+ és – 2 év!) elteltével, mint az Ábrahám emberáldozat kísérletének legendájához utalható kereszt.



Források:

[1] http://mek.oszk.hu/00100/00176/html/
A Katolikus Biblia

[2] BEN-SASSON, Haim Hiller: Geschichte des jüdischen Volkes von den Anfängen bis zur Gegenwart (München, 2007) ISBN 9783406559181
(S. 170) Salmanassar V. (727-722)

CUMBERLAND, Richard: Origines Gentium antiquissimae, oder: Entdekkung der Zeiten, von der ersten Pflanzung der Völker, in verschiedene Gegend (Magdeburg, 1754)
(S. 218) … und gegen den Anfang der Regierung Salmanassar in Assyrien; ungefehr 727. Jahre vor der Geburt Christi, nach der christlichen Zeitrechnung.

DIE Bibel. Einheitsübersetzung der Heiligen Schrift (Stuttgart, 1998) ISBN 3460330074
(S. 1438) 727-722 Salmanassar V. in Assur und Babel

KELLER, Werner: Und die Bibel hat doch Recht (Klagenfurt, 1955)
(S. 245) Salmanassar V. (727-722 v. Chr.)

[3] BABITS, Antal: Bibliai nevek és fogalmak (Budapest, 1988)
(208. old.) V. Salmanassár (Kr.e. 726-722)

BIOGRAPHISCHER Index der Antike (München, 2001) ISBN 3598339968
(S. 830) Salmanassar V. (e. 726-722 v. Chr.) assyrischer König – Paulys Real-Encyclopädie – F. 469, 24-30

EDZARD, Dietz Otto (*Professor): Geschichte Mesopotamiens von den Sumerern bis zu Alexander dem Grossen (Berlin, 2004) ISBN 3406516645
(S. 144) Diese <<Liste>> (ihre Bezeichnung ist modern) führt hinab bis in die Regierungszeit von Salmanassar V. (726-722), dem Vorgänger des großen assyrischen Sargon.

VOLLKOMMER, Reiner (*Professor): Neue Sternstunden der Archäologie (München, 2006) ISBN 3406550584
(S. 177) Asitawanda war der Herrscher eines dieser letzten Fürstentümer, das . wie die übrigen – durch die assyrischen Herrscher Tiglatpileser III. (747-727 v. Chr.), Salmanassar V. (726-722 v. Chr.) und Sargon II. (722-705 v. Chr.) erobert wurde.

[4] BABITS, Antal: Bibliai nevek és fogalmak (Budapest, 1988)
(S. 265) Izráel: 732/31-723/22 Hóseás utolsó király

DIE Bibel. Einheitsübersetzung der Heiligen Schrift (Stuttgart, 1998) ISBN 3460330074
(S. 1438.) 731-722 Hoschea von Israel (2. Kön17,1-7)

FINKELSTEIN, Israel (*Professor); SILBERMAN, Neil A. (*Professor): Keine Posaunen vor Jericho – Die archäologische Wahrheit über die Bibel (München, 2013) ISBN 9783423341516
(S. 31) Die Könige von Israel und Juda
Hosea 732-724

(S. 239) Hosea 732-724
Letzter König von Israel; Salmanassar V., König von Assyrien, belagert Samaria, nimmt es ein und verschleppt Israeliten nach Assyrien.

WÄLCHLI, Stefan: Glaubenswelten der Bibel – Eine kleine Geschichte des biblischen Glaubens und der Entstehung der Bibel (Zürich, 2007) ISBN 9783290174194
(S. 98-99) Der mit seiner Politik gescheiterte Pekach wurde 732 v. Chr. von Verschwörern am eigenen Hof gestürzt und durch den assurfreundlichen Hoschea ben Ela (731-723 v. Chr.) ersetzt. Nach Tributzahlungen wurde Hoschea von den Assyrern als Vasallenkönig bestätigt.

ZENGER, Erich (*Professor): Einleitung in das Alte Testament (Stuttgart, 2008) ISBN 9783170206953
(S. 655) An seiner Stelle wird Hoschea (732-723 v.Chr.) mit assyrischer Billigung als König Israels eingesetzt bzw. bestätigt.

[5] CÖLLN, Daniel Georg Conrad von (*Professor): Biblische Theologie, Erster Band (Leipzig, 1836)
(S. 79) Der Untergang des an innerer Schwäche leidenden Reiches Israel war aber bei dem Umsichgreifen der assyrischen Weltherrschaft unvermeindlich. Er erfolgte im Jahr 722 v. Chr. durch den Assyrer Salmanassar und die hebräischen Geschichtschreiber betrachten ihn aus dem theokratischen Gesichtspuncte als Strafe Jehova`s für den Abfall von dem gesetzlichen Cultus.

FINKELSTEIN, Israel (*Professor); SILBERMAN, Neil A. (*Professor): Keine Posaunen vor Jericho – Die archäologische Wahrheit über die Bibel (München, 2013) ISBN 9783423341516
(S. 219) Als Salmanassar von der Verschwörung erfährt, nimmt er Hosea gefangen und fällt in das restliche Königreich Israel ein. Drei Jahre belagert der assyrische König die israelitische Hauptstadt Samaria und nimmt sie 722 v. Chr. schließlich ein: <<und führte Israel weg nach Assyrien und ließ sie wohnen in Halah und am Habor, dem Fluß von Gosan, und in den Städten der Meder>> (2. Kön. 17,6).

JAHN, Johann (*Professor): Biblische Archäologie, II. Theil: Politische Alterthümer (Wien, 1824)
(S. 182) Hosea, der von 244 bis 253 der Sp., 731 bis 722 vor Chr. regierte, war zwar nicht sogar schlimm, aber das Reich war zu sehr geschwächt, um den Assyrern zu wiederstehen.

RICKLEFS, Friedrich Reinhard (*Professor): Darstellung der Menschengeschichte mit Beziehung auf Kruse`s historischen Atlas zum Gebrauch für Academien und Gymnasien, Erster Theil (Oldenburg, 1806)
(S. 39) …; und da Hosea im Bunde mit Aegypten sich weigert, an Assyrien den Tribut zu bezahlen, macht Samanassar dem Reiche ein Ende (722), verpflanzt die Einwohner nach Assyrien und Meden, und schickt aus Persien die Chuthaeer ins Land.

SCHOLZ, J. M. Augustin (*Professor): Handbuch der biblischen Archäologie (Bonn, 1834)
(S. 193) Salmanassar zerstörte das Reich Israel und führte den Rest seiner Bewohner ins Exil, 722 v. Chr.; auch Juda ist ihm tributpflichtig; Medien, Persien und ein Theil von Phönizien stehen unter seiner Herrschaft, II. Kön. 17,5 ff. 18,9. 7,11. Joseph. Alterth. 9,14. §. 2.

ZAHN, Franz Ludwig: Das Reich Gottes auf Erden – Handbuch zur biblischen- und Kirchengeschichte für Lehrer und reifere Schüler, und zum Selbstunterricht, Erster Theil (Dresden, 1830)
(S. 357-358) Bei der Zerstörung Jerusalems (588 v. Chr.) waren die Bewohner Galiläa`s, die der Assyrische König Tiglat Pilesar wegführte (S. §. 288, 8.), 153 Jahre in Assyrien, und seit 133 Jahren waren die von Salmanassar 722 v. Chr. versetzten Bewohner Samariens in Halah, an dem Flusse Habor und in den Städten Mediens (S. §. 292.).

[6] BRANDIS, Johannes: Über den historischen Gewinn aus der Entzifferung der assyrischen Inschriften (Berlin, 1856)
(S. 15) 719 zerstörte Salmanassar Samaria.

[7] NOTH, Martin (*Professor): Geschichte Israel (Göttingen, 1986) ISBN 3525521200
(S. 237) Das war im Jahre 724 v. Chr. Einer assyrischen Expedition gelang es, auf unbekannte Weise der Person des Königs Hosea habhaft zu werden und das Land zu besetzen. Nur die feste Stadt Samaria konnte noch drei Jahre lang Widerstand leisten. Schwerlich hat Salmanassar seine ganze Macht für die Belagerung von Samaria eingesetzt. Schließlich fiel Samaria im Jahre 722/21 v. Chr., zu Beginn der Regierung des assyrischen Königs Sargon, nachdem Salamanassar V. kurz zuvor gestorben war.

FINKELSTEIN, Israel (*Professor); SILBERMAN, Neil A. (*Professor): Keine Posaunen vor Jericho – Die archäologische Wahrheit über die Bibel (München, 2013) ISBN 9783423341516
(S. 240) Unter den Gelehrten ist noch immer heftig umstritten, ob Salmanassar V. selbst noch die Einnahme Samarias erlebte oder ob sein Nachfolger Sargon II., der 722 v. Chr. den Thron bestieg, für den Gnadenstoß verantwortlich war.

KELLER, Werner: Und die Bibel hat doch Recht (Klagenfurt, 1955)
(S. 246) Keilschrifttexte erzählen, daß Salmanassar V. unerwartet während der Belagerung Samarias starb. Doch setzte sein Nachfolger Sargon II. (721-705) den Kampf fort. „In meinem ersten Regierungsjahre“, rühmen die Annalen Sargons, „belagerte und eroberte ich Samaria … 27290 Leute, die in ihr wohnten, führte ich weg.“

[8] FLAVIUS, Josephus (übersetzt und mit Anmerkungen versehen: Professor Karl Marin): Die jüdischen Alterthümer des Flavius Josephus, Erster Band (Köln, 1852)
Neuntes Buch – Vierzehntes Hauptstück
(S. 618-619) Als hierauf Salmanassar, der König der Assyrier, in Erfahrung brachte, daß der König der Israeliten eine Gesandtschaft an Soa, den König der Egyptier abgeschickt habe, um mit diesem ein Bündniß wider ihn abzuschließen, wurde er zornig und zog mit einem Heere gegen Samaria, im siebenten Jahre der Regierung des Hoseas. Da ihn aber der König in die Stadt nicht einlassen wollte, eroberte er sie nach einer dreijährigen Belagerung; dieß geschah im neunten Jahre der Regierung des Königs Hoseas und im siebenten der Regierung des Ezechias, des Königs in Jerusalem. Und so vernichtete und zerstörte er das ganze Reich Israel und führte das ganze Volk gefangen nach Medien und Persien; auch den König Hoseas nahm er lebendig gefangen. Hierauf versetzte er andere Völkerschaften aus der Gegend Chuth, die von einem Flusse Persiens ihren Namen hat, nach Samaria und in das ganze Land der Israeliten. So mußten die zehn Stämme der Israeliten aus Judäa auswandern, im 947. Jahre nach der Eroberung dieses Landes durch ihre Vorväter, und achthundert Jahre nach dem Heerführer Josua. Seit ihrem Abfall von Roboam, dem Enkel David`s und der Abtretung des Reiches an Jeroboam, waren zweihundertvierzig Jahre, sieben Monate und sieben Tage verflossen. Einen solchen Ausgang nahm es aber mit den Israeliten deßhalb, weil sie die Gesetze übertreten und den Propheten, die ihnen, wenn sie von ihrer Gottlosigkeit nicht ablassen würden, ein solches Schicksal vorausgesagt hatten, nicht Folge geleistet. Seinen Anfang nahm dieß ihr Unglück damit, daß sie empörischer Weise von Roboam, dem Enkel Davids, abfielen und dessen Knecht, Jeroboam, zu ihrem Könige erwählten; denn dieser riß sie durch sein böses Beispiel zu derselben Gottlosigkeit hin und war somit Schuld daran, daß sie sich Gottes Ungnade und Zorn zuzogen. Aber auch er selbst hat der verdienten Strafe nicht entgehen können.

[9] NAGY-SZOMBATI KÁLDI, György: Szent Biblia (Nagy-Szombat, 1732)
(331. old.) Királyok IV. könyve

[10] FLAVIUS, Josephus: Historien und Bücher: Von alten Jüdischen Geschichten/ zwantzig/ sambt eynem von seinem Leben: Vom Jüdischen Krieg/ und der Statt Jerusalem/ und des gantzen Lands zerstörung/ (MDLXXIIII. – 1574)
Benutzeravatar
Klaus Matefi
Forum Admin
 
Beiträge: 209
Registriert: 05.2013
Wohnort: Deutschland
Geschlecht:

Klaus Matefi: A betlehemi csillag és a Schemhamphoras titkai

Beitragvon Klaus Matefi » 9. Aug 2020 16:21

4, Ószövetségi misztérium kozmikus keresztje és szerepe a zsidó vallástörténetben V.

A Purimnak és a Tóra megalkotásának kozmikus háttere




Elérkeztünk a legfontosabb alfejezethez, ami nemcsak az Ószövetség szempontjából számít annak, hanem a többi ábrahámita vallás aspektusából is, ugyanis nagy valószínűséggel az itt tárgyalásra és bemutatásra kerülő kozmikus kereszt ihlette meg a Babilonban élő, írnokként, és a perzsa kormány zsidó ügyekkel kapcsolatos tanácsadójaként tevékenykedő Ezsdrást (Ezdrást, Ezrát) arra, hogy megalkossa népe számára az egyistenhitet, azaz a monoteista JHVH kultuszt, aminek érdekében létrehozta a Tórát (görögül Pentateuchust) és ez által egy visszamenőlegesen megkonstruált dicső vallástörténelmet is, amit a történészek többsége a zsidó nép valóságos történelmeként fogad el és propagál napjainkban is.

A Tóra eredetére nézve három opció jöhet számításba:

1, a feltételezett történelmi Mózes készitette úgymond isteni ihlet hatására i.e. XIV. század folyamán, amikorra a sínai szövetségkötés is tehető;
2, a Tóra egy részét a feltételezett történelmi Mózes alkotta úgymond isteni sugallatra, de a mai ismert formájába már Ezsdrás öntötte az i.e. V. század közepetáján;
3, Ezsdrás hozta létre a népe számára a monoteista JHVH kultuszt még a babiloni tartózkodása folyamán, az ott elsajátított mágikus-misztikus, asztrológiai, hermetikus és történelmi ismeretek birtokában, amivel i.e. 445-re készült el Jeruzsálemben, és miután ennek az évnek tavaszán Nehémiás is oda érkezett I. Artaxerxész (Artahsasztá) perzsa király (i.e. 465 – 424) utasítására és megbízására, hogy ott helytartóként tevékenykedjen, ősszel Ezsdrás megismertette népével a Tórát és elfogadtatta azt alkotmány gyanánt [1]:

"Akkor egy emberként összegyűlt az egész nép a Víz-kapu előtti térségben, Felszólították Ezdrás papot, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, amelyet az Úr rendelt Izraelnek. Akkor Ezdrás a férfiak és nők és mindazok gyülekezete elé tárta a törvénykönyvet, akik meg tudták érteni. A hetedik hónap első napja volt. A Víz-kapu előtti térségen reggeltől délig olvasott belőle a férfiaknak, a nőknek és mindazoknak, akik meg tudták érteni. Az egész nép figyelt a törvény könyvére. Ezdrás írástudó felállt az erre a célra készült faállványra. …
Ezdrás kinyitotta a könyvet az egész nép szeme láttára – magasabban állt ugyanis, mint a nép – s amikor kinyitotta, az egész nép felállt. Akkor Ezdrás áldotta az Urat, a nagy Istent, s az egész nép kitárt kézzel ráfelelte: ámen, ámen, ámen, majd mélyen meghajoltak, s földre borulva imádták az Urat. [Jesua, Bani, Serebja, Jamin, Akkub, Sabtai, Hodija, Maaszeja, Kelita, Azarja, Jozabad, Hanan, Pelaja, akik leviták voltak, kifejtették a törvényt a népnek. Közben a nép a helyén állt.] Ezdrás felolvasott az Isten törvénykönyvéből, lefordította és megmagyarázta az értelmét, úgyhogy meg is értették, amit felolvasott."
(Nehemiás könyve 8,1-8) [2]

"Másnap az egész népből a családfők, a papok és a leviták Ezdrás írástudó köré gyűltek, hogy fejtse ki nekik a törvénykönyv szavait." (Nehemiás könyve 8,13) [2]

"Ezek miatt szilárd szövetséget kötünk, és írásba is foglaljuk. A pecsétes íráson rajta vannak vezetőink, levitáink és papjaink… A pecsétes íráson ott szerepelnek …
de ugyanúgy a néptöbbi része is a papok és a leviták, a kapuőrök, énekesek, templomszolgák, vagyis mind, akik az ország népeitől elkülönültek, s az Isten törvényéhez ragaszkodtak, valamint ezeknek a feleségük, a fiaik és a lányaik, mind, akik érett korúak voltak, csatlakoztak testvéreikhez és elöljáróikhoz, s átokkal és esküvel kötelezték magukat, hogy az Isten törvénye szerint élnek, amelyet Mózes, az Isten szolgája által adott, s megtartják az Úrnak, a mi Istenünknek minden parancsát utasítását és törvényét. Különösen: többé nem adják lányainkat a föld népének, s lányaikat se vesszük többé fiainknak feleségül."
(Nehemiás könyve 10,1-31) [2]

Nehémiás Jeruzsálembe érkezésének időpontját az Ezsdrás által írt [3] Nehemiás könyve 2,1 alapján kalkulálták ki a történészek és kronológusok, nevezetesen, hogy Artaxerxész király uralkodásának 20. évében kellett ez történjen, amit aztán i.e. 445. évre állapítottak meg. A korábbiakban láthattuk, hogy Nagy Heródes illetve a Názáreti Jézus esetében is több éves eltérést mutat a ténylegestől a közel 2 évezreddel később megállapított kronológia, ebből adódóan nem zárható ki az a lehetőség, hogy az itt említett i.e. 445. évi események is esetleg évekkel korábban valósulhattak meg...

A fejezet elején felvázolt első két variációnak népes tábora van a bibliakutatók és a bibliai régészek körében, akik feltételezhetően elkötelezettek valamilyen oknál fogva (vallási vagy nemzeti hovatartozás, etc.) annak érdekében, hogy a Bibliában leírtak bármilyen áron igazolást és bizonyítást nyerhessenek. A harmadik variációt vallókat, az "ünneprontókat" "minimalistáknak" nevezik, mert ezek "klipp und klar" (magyarosan "kerek perec") megkérdőjelezik és tagadják a Tanakh (Ószövetség) történeti értékét, mivelhogy szerintük semmilyen jellegű írásos vagy tárgyi emlék nem támasztja azt alá, hogy az i.e. V. századot megelőzően létezett volna már a Tóra. Ezen tanulmány írója látszatra besorolható lenne az utóbbiak közé, de valójában nyitott mindenféle lehetőség irányában, ami az ezzel kapcsolatos tényleges igazsághoz vezető helyes megoldásra mutatna rá. Amennyiben az idők folyamán garantáltan hiteltérdemlő korabeli írásos vagy tárgyi emlékekre bukkannának a régészek, melyek félremagyarázhatatlanul igazolnák az itt tárgyalt időpontot (~i.e. 445) megelőző korokban már meglévő monoteista JHVH kultuszt, magától értetődően Ezsdrásnak az ebben a kötetben tárgyalt szerepe is korrekcióra szorulna, ami jelenleg még nem esedékes, és feltételezhetően ezután se lesz az... Ezek tudatában a "minimalista" jelző egyáltalán nem tekinthető egy ledegradáló bélyegként, hiszen a tudományos kutatások jelenlegi eredményei alapján az első két teória tulajdonképpen tudománytalannak nevezhető, ami természetesen még nem zárja ki azt, hogy bárki higgyen a Tórában leírtaknak.

Minden anya szülte halandónak alapvetően jogában áll abban hinnie, amiben akar és amit jónak lát, mivelhogy ezt a vallásszabadságot az ENSZ által 1948.12.10-én elfogadott "Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata" is garantálja a számára [4]. A vallásszabadság természetesen magában foglalja a valláskritika korlátlan szabadságát is, következésképpen a vallások esetleges nyílt bírálata szintén az emberi jogok közé kell tartozzon. Ezt persze egyesek a mások vallási érzékenységének megsértésének szlogenjével igyekeznek mindenáron akadályozni és nehezíteni, amire egy megfelelő válasszal szolgál példának okáért az Amerikai Magyar Népszava hetilapnak tulajdonosa és publicistája, a 2003 óta USA-ban élő Bartus László (1961 -), Budapesten született, a "Soros Alapítvány" díjával kitüntetett újságíró, aki az alábbi módon vélekedik erről:

"Felmerül ezekben a vitákban a szólásszabadság, a véleményszabadság és a sajtószabadság kérdése. Egyeseknél akár úgy is, hogy kell-e provokálni vele, nem szab-e határt más vallásának tisztelete. A válasz rövid: nem. Nem csupán arra ad jogot a vallás szabadsága, hogy valaki szeressen egy vallást, hanem arra is, hogy ne szeressen, és ezt kifejezheti éppen úgy, ahogy a vallás szeretetét is kifejezheti. Egy vallás elutasítása minden esetben sérti a vallásban hívők érzékenységét. Ez elkerülhetetlen. Őket csak az nem sértené, ha betérnék. De akkor hol van az én szabadságom. Mindegyikbe pedig nem is térhetek be." [5]

Az, hogy Bartus úr jelen esetben az iszlámmal és a katolicizmussal kapcsolatban jegyezte meg a fentieket, az magától értetődően irreleváns, hiszen ugyanezek a gondolatok érvényesek kell legyenek az emberiség összes létező vallására egyaránt, amennyiben az általa érintettekre érvényes.

Ennek a tanulmánynak megalkotására nem a bibliai vallások szeretete, vagy nem-szeretete motiválta az íróját, hanem kizárólagosan ezen vallások misztériumainak kozmikus háttérének feltárása, amit a legjobb tudása szerint igyekszik megtenni az utókor számára. Ennek folyamán elkerülhetetlen alkalomadtán a felmerült problémákkal és kérdésekkel kapcsolatos következetes, részrehajlásmentes és pártatlan állásfoglalása is. Azáltal, hogy a szerző ebben a fejezetben megkérdőjelezi, sőt elveti annak lehetőségét, hogy a Tóra, és ez által a monoteista JHVH kultusz i.e. 445 előtt létezett volna már, azzal nem az Ószövetségben hívőket szándékozik irritálni, hanem az ezzel kapcsolatos tényleges realitás felderítését iparkodik szolgálni ugyanúgy, mint ahogy azt a Tel-Aviv-i Egyetem Régészeti Intézetének igazgatója, Israel Finkelstein (1949 -) professzor is teszi a példamutató, konzekvens és követendő tevékenységével. Ugyanez a helyzet természetesen az Újszövetséggel és a Koránnal foglalkozó fejezetekre vonatkozóan is.

Mint tudjuk, nem volt ilyen kedvező helyzetben az, a közel 320 évvel ezelőtt kötél általi halálra ítélt skót orvostanhallgató, Thomas Aikenhead (1676 – 1697.01.08.), aki fiatalon vesztette el életét amiatt, mert többek között azt merészelte hangoztatni, hogy szerinte az Ószövetség szerzője Ezsdrás volt, aki ravasz ember lévén, félrevezette a perzsa uralkodót, és általa kreált jövendölésekre és geneológiára hivatkozva a királytól aranyat és ékszereket kapott, melyek természetesen nem a feltételezett első jeruzsálemi Templomból származtak, mint ahogy azt Ezsdrás a könyvében (Ezdrás könyve 1,7) előadta [6]. Többek között azt is megemlítette, hogy az apokalipszis valójában a bölcsek kövének allegórikus könyve, amiből arra lehet joggal következtetni, hogy valamilyen szinten beavatást kellett nyerjen a misztériumok titkaiba. Nincs annál szomorúbb és megrázóbb, de egyben felháborítóbb és elítélendőbb esemény, mint amikor valakit a véleménye miatt iktatnak ki az élők sorából, főleg, ha rádásul a valóságért száll, vagy szállt síkra…

Ezsdrás által megalkotott nemzetmentő és nemzetfelemelő koncepció, vallási ideológia értelmében az Úr (JHVH) a Sínai-hegyen kiválasztotta és saját népévé tette őket abból a célból, hogy a világ nemzetei felett uralkodjanak majdan:

"Ha tehát hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor az összes népek között különleges tulajdonommá teszlek benneteket, hiszen az egész föld az enyém. Papi királyságom és szent népem lesztek. Ezeket a szavakat adta tudtára Izrael fiainak." (Mózes II. 19,5-6) [2]

"Szenteljétek magatokat nekem, az Úrnak: én szent vagyok, és kiválasztottalak titeket az összes népek közül, hogy az enyéim legyetek." (Mózes III. 20,26) [2]

"Mert te az Úr, a te Istened szent népe vagy, téged választott ki az Úr, a te Istened a föld népe közül a maga népének." (Mózes V. 7,6) [2]

"Az Úr, a te Istened szent népe vagy. Téged választott ki az Úr minden nép közül a földön arra, hogy az ő tulajdon népe légy." (Mózes V. 14,2) [2]

"Bizony, megáld téged Istend, az Úr, ahogy megígérte neked. Te kölcsönadsz a többi népnek, de magad nem szorulsz kölcsönre; uralkodsz a többi népen, de azok nem uralkodnak rajtad." (Mózes V. 15,6) [2]

A Tórán kívül is találunk utalásokat a jövőben megvalósulandó messianisztikus elképzelésekre:

"Kérd tőlem, és örökségül adom neked a népeket, birtokodul a föld határait. Vasvesszővel verheted őket, és mint a cserépedényt, összetörheted." (Zsoltárok 2,8-9) [2]

"Kapuid mindig tárva lesznek, sem nappal, sem éjjel nem zárják be őket, hogy behordhassák a népek gazdagságát, és királyaikat is die vezessék, hozzád. Mert elvész az a nemzet s az az ország, amely nem akar szolgálni neked; az ilyen nemzetek mindenestül elpusztulnak." (Izajás 60,11-12) [2]

"Benneteket meg az Úr papjainak hívnak, és így neveznek: Istenünk szolgái. A nemzetek gazdagságát élvezitek majd, és kincseikkel ékesíthetitek magatokat." (Izajás 61,6) [2]

A másik ábrahámita vallás, az iszlám egy térítő vallás, aminek célja a "hitetleneket" az iszlám vallásra téríteni, de aki erre nem lenne hajlandó, annak megölése a Korán szerint vallási kötelesség, kivéve a "szent hónapokat":

"Wann aber die heilige Monathe (da zu streiten nicht erlaubt) vorbey seyn werden: so tödtet die Unglaubige (Zugesellende) wo ihr sie antreffet, und belagert sie, und nehmet sie gefangen, und passet ihnen auf, an jedem bequemen Ort. Wann se aber sich bekehren, und das Gebett beobachten, und Allmosen geben: so lasset sie frey ihren Weeg gehen. Dann Gott vergibt gern und ist barmherzig." (Koran 9,5) [7]

Vallásszabadságra apellálva vajon joga van-e napjainkban bármiféle vallási tannak a másban hívők, a máshogy gondolkodók, a másfajta származásúak hátrányos helyzetbe taszítására, elnyomására, kisemmizésére, szükség esetén megsemmisítésére buzdítani illetve kötelezni híveit Istenre, vagy bármire hivatkozva?

Visszakanyarodva a fejezet témájához, Ezsdrás tehát megalkotta a Tórát és azt népével i.e. 445. év (?) hetedik hónapjának (tisri [8]) elsején (Nehemias 8,2), azaz a polgári újév napján megismertette, illetve elfogadtatta velük alkotmány gyanánt, ami napjainkban ist ugyanazt a szerepet tölti be Izraelben, ahol az egyház és az állam nincsen különválasztva (lásd: "Immánuel a zsidók Messiása - [9]"), és ott a tényleges államforma úgyszintén teokrácia tulajdonképpen, mint Iránban. Ezáltal megszületett a monoteista JHVH kultusz, és ennek hosszú távon történő fennállása érdekében erőszakot is alkalmazva, megtiltotta Ezsdrás a népe számára a vegyes házasság praktizálását, ami korábban természetesen bevált szokás volt számukra:

"Mit mondhatunk hát, Istenünk? Megszegtük parancsaidat, amelyeket szolgáid, a próféták által szabtál nekünk, ezekkel a szavakkal: az a föld, amelyre bementek, hogy birtokba vegyétek, tisztátalan föld a föld népeinek tisztátalansága miatt, azok miatt, amelyekkel beszennyezték az egyik végétől a másikig. Ezért ne adjátok lányaitokat az ő fiaiknak feleségül, s az ő lányaikat se vegyétek feleségül fiaitoknak. Ne törődjetek sem a békéjükkel, sem a jólétükkel, hogy erősek lehessetek, a föld legjava termését ehessétek, és örökségül hagyhassátok (a földet) fiaitokra, mindörökre." (Ezdrás könyve 9,10-12) [2]

"Különösen: többé ne adjátok lányainkat a föld népének, s lányaikat se vesszük többé fiainknak feleségül." (Nehemiás könyve 10,31) [2]

"Azt is láttam azokban a napokban, hogy a zsidók asdódi, ammonita és moábita nőket vettek feleségül. Gyermekeik fele az asdódi nyelvet beszélte, s már nem értették a zsidó nyelvet, hanem csak ennek vagy annak a népnek a nyelvét. Megdorgáltam és megátkoztam őket, némelyeket meg is vertem közülük, megtéptem hajukat, s megeskettem őket az Istenre: "Lányaitokat ne adjátok fiaiknak, és ne vegyetek feleséget leányaik közül sem fiaitoknak, sem magatoknak."" (Nehemiás könyve 13,23-25) [2]

Ez kellett tehát a kezdete legyen a nemzeti alapon praktizált elszigetelődésnek, ami által ehatárolódtak az idegenektől az Ezsdrás által utólagosan, a feltételezett történelmi Mózes nevében megalkotott "háláchá" (törvények – 613 parancsolat, micva: 365 tiltás és 248 tevőleges parancsolat) értelmében:

"Ha az Úr, a te Istened elvezérel arra a földre, ahova most bevonulsz, hogy birtokodba vedd, s ha kiűzi előled mind a népeket, a hetitákat, a girgasitákat, az amoritákat, a kánaániakat, a perizitákat, a hivvitákat és a jebuzitákat – hét nálad népesebb és nagyobb népet -, ha az Úr, a te Istened majd kiszolgáltatja neked, s te legyőzöd őket, akkor töltsd be rajtuk az átkot, ne köss velük szövetséget és ne könyörülj meg rajtuk. Ne köss velük házasságot, lányodat ne add egyhez sem feleségül közülük, és egyikük lányát se vedd fiadnak feleségül. Mert fiad elidegenedik tőlem, s más isteneket fog imádni. Akkor fölgerjed ellenetek az Úr haragja és elpusztít benneteket." (Mózes V. 7,1-4) [2]

"Valahányszor erős külső kulturális és gazdasági természetű hatás érintette közelről a zsidóságot, úgy a görög-római, mint az arab kultúrák területein, mindig volt egy erős belső áramlat a zsidóságon belül, mely a valláshoz és a fajhoz való tartozást megőrizte s kiegyenlítette a környező kultúrák felszívó hatását." (64. old.) [9]

A XIX. századtól többek között Magyarországon is megfigyelhető volt egy részbeni asszimilálódási és integrálódási igyekezet az ott élő zsidóság egy részében, amit utólagosan, a napjainkban uralkodó vallásos vélemények, álláspontok helytelennek, sőt a "háláchá" szempontjából kifejezetten veszélyesnek könyvelnek el [9]. A zsidó származási és vallási elkülönülés, elszigetelődés következménye lehetett az is, hogy a szamaritánusok a Gerizim hegyén építettek saját templomot i.e. 430 körül, ahol aztán az újdonsült monoteista egyisten, JHVH mellett például Nergált továbbra is vallásos tiszteletben részesítették.

I.e. 445-ben (?) nemcsak a "próféták kora" zárult le úgymond [10], hanem magától értetődően az ószövetségi "csodák" kora is, ami a Tóra írója szerint utoljára az általa életre hívott exodus alkalmával volt tapasztalható, azaz a hívő tömegek ne is várjanak további isteni csodákra, mivelhogy az már a múltidők zenéje. Ennek apropóján jelentette ki 1951-ben New York-ban, az Ukrajnában született néhai lubavicsi Rebbe, Menáchem Mendel Schnerson (1897.11.24. (?) – 1994) rabbi, hogy a "megváltás" (geula) már nem a távoli jövő álma, hanem a közeljövő valósága, és "Most már minden rajtunk múlik", azaz a hívőknek mindent el kell követniük annak érdekében, hogy a végső messianisztikus célok megvalósulhassanak. "Minden rajtunk múlik" megjegyzéssel fejezte be gondolatait a Rebbe, ergo meg se fordult a fejében isteni csodákra hivatkozni a betervezett messianisztikus idők megvalósításával kapcsolatosan [11].

A Mózes nevével fémjelzett Tórában található Isten neve kiejtésének tilalma (Mózes II. 20,7; Mózes V. 5,11) is értelemszerűen az Ezsdrás által készített Tórának a néppel történt megismertetését követően léphetett csak életbe, amit Ilarion Alfejev (1996 -) orosz ortodox püspök „A hit titka“ című könyvében úgy kommentál, miszerint a zsidók a babiloni száműzetést követően nem ejthették ki többet JHVH nevét [12]. Amennyiben a zsidók ismerték volna i.e. 445-öt (?) megelőzően is már a "mózesi törvényeket", és tisztában lettek volna "isteni kiválasztottságukkal", abban az esetben a "Sínai szövetségkötés" óta fennállt volna JHVH neve kiejtése tilalmának hagyománya és gyakorlata is, de amiről i.e. 445-ig (?) fogalma sem volt a népnek, azt evidens módon csak akkortól lehetett megtiltani a számukra.

A "Magyar Katolikus Lexikon" megadása értelmében Nebukadnezár babiloni király Jeruzsálem elfoglalása után a papokat nem hurcoltatta el Babilonba, hanem csak a királyi családot és udvarát a nemességgel, a katonákat és mesterembereket [13]. Amennyiben tehát ezek a papok a monoteista JHVH kultusz papjai lettek volna, abben az esetben Jeruzsálemben nem törlődhetett volna ki a köztudatból néhány évtized leforgása alatt a feltételezett Mózesnek tulajdonított Tóra és az abban található törvénykönyv, legfőképpen nem az isteni kiválasztottságuk mítosza.

A Németországban megjelenő német nyelvű "Fokus" magazinnak 2001. évi 38. kiadásában a rendkívül szimpatikus fiatal újságíró és író, Michael Klonovsky (1962 -) a "Gab es Moses?" ("Létezett-e Mózes?") címmel megjelent cikke (ami már saját weblapján is megtekinthető) arról számol be, hogy Mózes neve sehol nem szerepelt i.e. 300-ig, csak az Ezsdrás által létrehozott Tóra sorai között [14]. Klonovsky hivatkozik írásában Rolf Krauss (1942 -) egyiptológusra is, aki szerint a Tóra megalkotója Ezsdrás volt, és a monoteista JHVH kultusz nem létezett ezt megelőzően.

Israel Finkelstein professzornak, a Tel-Aviv-i Egyetem Régészeti Intézet igazgatójának és az USA-ban élő Neil A. Silberman régészprofesszornak a "Keine Posaunen vor Jericho" című könyve szintén beszámol arról, hogy első alkalommal i.e. 300-ban történt említés Izraelen kívül a "mózesi törvényekről":

"Aus der hellenistischen Zeit, um 300 v. Chr. stammt eine erste Beschreibung der biblischen Gesetze und Bräuche von einem außenstehenden Beobachter." (S. 336) [15]

Feltétlenül érdemes említést tenni itt a magyarországi születésű izraeli régészprofesszorról, Gabriel Barkay-ról (1944 -), aki azt állította, hogy a jeruzsálemi Ketef-Hinnom-völgyben lévő temetkezési helyen két ezüst amulettre bukkant ásatásai folyamán, melyeken a Mózes IV. könyvében (6,24-25) olvasható "ároni áldás" szövegének töredéke található protohéber betűkkel írva. Barkay ezeket nagy lelkesedésében i.e. VII – VI. századi leletekként datálta, ami ugye azt jelentené, hogy neki végre sikerült úgymond egy olyan írásos emlékre lelnie, ami azt igazolná, hogy a Tóra már az említett időszakban is közismert kellett legyen. A babiloni száműzetést megelőző időkben volt használatos a protohéber írásmód, de Gabriel Barkay úr pechjére ezt a későbbi időkben is applikálták elvétve, így az i.e. I. században ismét alkalmazásban volt [16], a szamaritánusok pedig a mai napig használják; arra a temetkezési helyre pedig, ahonnan Barkay úr állítása szerint a lelet származik, i.e. VII. - I. századig temetkeztek [17]. Következésképpen az itt felsoroltak alapján semmilyen bizonyíték nincsen arra nézve, hogy ez a két ezüst amulett az i.e. 445 előtti időkből származott volna (amikor még nagy valószínűséggel nem is létezett a monoteista JHVH kultusz), amit Barkay úr feltétlenül el szeretett volna fogadtatni a világgal, gyaníthatóan vallási buzgóságból…

Napjainkig egyetlen "lelet" igazolhatta volna a Salamonnak tulajdonított Templom létezését, éspedig egy elefántcsont jogar, ami úgymond Salamon Templomából származott, de mint kiderült róla, hogy egy közönséges hamisítvány ugyanúgy [18], mint más egyéb, eddig napvilágot látott ilyen jellegű "i.e. V. század előtti műkincs"... Philip R. Davies (1945 -) Sheffield-i egyetem bibliakutató professzora szerint a Dávid és Salamon királyságára nem létezik semmilyen jellegű hiteles régészeti bizonyíték, amiből következően egyes biblai régészek a korábbiakban kizárólagosan csak azért minősítettek leleteket az i.e. X. századból származónak, hogy ezzel az Ószövetség hitelességét vallási indíttatásból alátámaszthassák [19].

A Babiloni Talmudban is szó esik Ezsdrásnak a Tórához fűződött kapcsolatáról, de eredeti szerzőjének magától értetődően Mózest tartják:

"Als die Tora zuerst bei Jisraél in Vergessenheit geriet, kam Ézra aus Babylonien, und begründete sie; später geriet sie abermals in Vergessenheit, und Hillel, der Babilonier, kam und begründete sie; und als sie wiederum in Vergessenheit geriet, kamen R. Hija und seine Söhne und begründeten sie wieder." [20]

"Es wird gelehrt: R Jose sagte: Ézra war würdig, daß die Tora durch ihn gegeben werde, wäre ihm Moše nicht zuvorgekommen. Von Moše heißt es (Ex. 19,3): und Moše stieg zu Gott hinauf, und von Ézra heißt es (Ezr. 7,6): eben der Ézra, der aus Babylonien hinaufstieg; wie jenes Hinaufsteigen [zum Empfange] der Tora geschah, ebenso dieses Hinaufsteigen [zum Empfange] der Tora. Bei Moše heißt es (Dt. 4,14): mir aber befahl damals der Herr, euch Satzungen und Rechte zu lehren, und bei Ézra heißt es (Ezr. 7,10): denn Ézra hatte seinen Sinn darauf gerichtet, im Gesetze des Herrn zu forschen und es zu erfüllen und Jisraél Satzung und Recht zu lehren." [21]

Az első Talmud idézet szerint a zsidók "isteni kiválasztottságuk" ellenére a Tóráról rendszeresen megfeledkeztek, igy nemcsak a Babilonban született Ezsdrás volt kénytelen a Tórát "ismét" megismertetni a "kiválasztott" néppel, hanem a Babilonban született Rabbi Hillel (i.e. 110 – i.sz. 9) és az ugyancsak Babilonban született Rabbi Hija (Chija; i.sz II – III. század) fiaival egyetemben. Nem véletlen az mint látni fogjuk, hogy mind a három említett személy Babilonból származott. A babiloni száműzetés előtti zsidóság bizonyítottan nem rendelkezett egy írásba foglalt Tórával, se pedig annak részeként megalkotott Deuteronomium-mal, azaz törvénykönyvvel, ami kizárólagosan csak Ezsdrás jóvoltából készült el a számukra. Ezt úgymond isteni ihletés hatására, emlékezetből foglalta írásba… Ezsdrás nem tett említést természetesen arról a Tórában, hogy azt a feltételezett exodus után közel 890 évvel alkotta meg, viszont beszámolt a feltételezett történelmi Mózes haláláról (Mózes V. 34,5-8). Mint ismeretes, még egyetlen író sem volt képes saját haláláról műveiben tudósítani...

Azért házasodhattak és házasodtak tehát az i.e. 445. évet megelőző időkben a zsidók idegenekkel, mivel nem volt megtiltva az számukra, és nem véletlenül áldoztak más isteneknek, merthogy ez szintén nem volt tilos nekik. Az i.e. 445-re elkészült Pentateuch-nak néppel történt megismertetését követően jött létre az "Isten által kiválasztott teokratikus szent hitközösség". A korabeli antik görög történetíró, Hérodotosz (~i.e. 485 – 424) említést se tett róluk, mivelhogy akkoriban még csak egy jelentéktelen szektának számítottak Julius Wellhausen (1844 – 1918) német protestáns teológusprofesszor szerint:

"Noch zur Zeit Nehemias waren die Juden eine unbedeutende Sekte, die in Jerusalem und der Umgegend Platz fand. Herodot nahm keine Notiz von Ihnen (Der Gegenbeweis bei Joseph. contra Ap. 1, 168 ss. besagt nicht viel). Wäre er nach hundert Jahren des Weges gekommen, so würde er vielleicht nicht so achtlos an ihnen vorbei gegangen sein. Damals hatten sie sich vermehrt und ausgebreitet zu einem nicht mehr zu übersehenden Volke." (S. 160)
"Die Ausbreitung des Judentums ist nicht durch das Exil bewirkt, sondern erst nach dem Exil von Babylon und von Jerusalem ausgegangen, zumeist aber von Jerusalem. Sie beruht grösstenteils auf Assimilirung heidnischer und halbheidnischer Elemente." (S. 162) [22]

Wellhausen állítását más kutatók is megerősítik [23]. Vannak aztán olyanok is, akik azt szeretnék elhitetni a közvéleménnyel, hogy Hérodotosz a zsidókat szírekként emlegette, mások pedig azzal indokolják Hérodotosz "hiányosságát", hogy nem is járt Palesztinában…

Hérodotosz a Berlinben, 1811/1812-ben kiadott kétkötetes "Die Geschichten des Herodotos" ("Hérodotosz történetei") című történelmi művében valóban egyáltalán nem tesz említést Palesztinával kapcsolatosan a zsidókról, de Júdeáról és Jeruzsálemről sem annak ellenére, hogy bejárta azt a területet is, megközelítőleg i.e. 445 táján (gyaníthatóan még Nehémiásnak Jeruzsálembe történt érkezését megelőzően). A könyvében a körülmetélés (cirkumcizió) eredetét is boncolgatja és az ezzel kapcsolatos véleménye az volt, hogy ennek a tradíciója vagy Egyiptomból, vagy pedig Etiópiából származik, amit aztán más népek is átvettek tőlük:

"Doch das beweiset nichts, denn dergleichen Völker giebt es mehre; aber das ist ein großer Beweis, daß die Kolcher und Aegyptier und Aetioper ursprünglich die einzigen Völker sind, die sich beschneiden. Die Föniker und die Syrer in Palästina gestehn selber ein, daß sie`s den Aegyptiern gelernet, und die Syrier um den Thermodon und den Parthenios und ihre Nachbarn, die Makroner, sagen, sie hätten`s neuerlich von den Kolchern gelernet. Denn bei diesen Völkern allein is die Beschneidung, und diese thun`s den Aegyptiern nach. Von den Aegyptiern aber und den Aetiopern kann ich nicht mit Gewißheit sagen, wer es von dem andern gelern hat, denn es ist offenbar eine uralte Sitte. Und daß sie`s aus dem Verkehr mit Aegypten gelernet, dafür ist mir auch dies ein großer Beweis: Die Föniker, so mit Hellas in Verkehr kommen, thun nicht mehr wie die Aegyptier mit den Schamgliedern und beschneiden ihre Kinder nicht." [24]

A körülmetélést már i.e. 4000 évvel praktizálták az egyiptomiak, kolchisziak, edomiták, moabiták, ammoniták, etc., a "Magyar Zsidó Lexikon" elmondása értelmében [25]. Viszont akkor miképpen teremthette az ószövetségi Isten II. Hillel (330 – 365) zsidó pátriárka ötlete alapján i.e. 3761.10.07-én, tisri 1-én (1. ábra) az univerzumot ("Anno Mundi" – A. M.), vagy a későbbi, újabb verzió értelmében az embert (lásd: "A sínai szövetségkötés")?… Ha pedig ragaszkodnánk az ószövetségi magyarázatokhoz, abban az esetben állíthatnánk akár azt is, hogy JHVH az egyiptomiakat, vagy a kolchisziakat, edomitákat, moabitákat, ammonitákat, etc. már több, mint 2000 évvel korábban kiválasztotta volna magának, és a körbemetélést szövetsége jeléül rendelte el a számukra? Milyen teremtő Isten lenne az olyan, aki szövetsége jeléül egy olyan egészségügyi beavatkozást rendel el a népe számára megkülönböztetés gyanánt, ami már a környező népek többségénél réges régen bevált szokás volt?

"Isten tovább beszélt Ábrahámhoz: "De tartsd meg szövetségemet, te, és utánad utódaid minden nemzedéken át. Ez az én szövetségem, amit meg kell tartanotok, köztem és köztetek, s utánad utódaid között: Minden férfit körül kell metélni közületek, mégpedig előbőrötök húsát kell körülmetélni. Ez legyen a szövetség jele köztem és köztetek."" (Mózes I. 17,9-11) [2]

""Testeteken viselt szövetségem legyen örök szövetség."" (Mózes I. 17,13) [2]

Tisri elseje szerepel az Ószövetségben a feltételezett történelmi Mózessel kapcsolatban is:

"Az Úr így szólt Mózeshez: "Szólj Izrael fiaihoz, és mondd meg nekik: A hetedik hónap első napja legyen pihenőnap számotokra, harsonazengéssel és ünnepi összejövetellel. Ne végezzetek semmiféle munkát, és mutassatok be áldozatot az Úrnak."" (Mózes III. 23,23-25) [2]

"A hetedik hónap első napján szintén gyűljetek egybe a szentélynél. Semmiféle szolgai munkát ne végezzetek. Legyen ez a harsonázás napja számotokra. Kellemes illatú égőáldozatul mutassatok be az Úrnak egy fiatal bikát, egy kost és hét egyesztendős bárányt, hozzájuk tartozó ételáldozatul pedig olajjal meghintett lisztlángot, három tizedet a bikához, két tizedet a koshoz és egy-egy tizedet a hét bárányhoz, továbbá egy kecskebakot engesztelő áldozatul, hogy megtisztuljatok bűneitektől – az újhold napi égőáldozaton és a hozzá tartozó ételáldozaton, valamint a szokásos égőáldozaton és a hozzá tartozó ételáldozaton, végül az előírt italáldozaton kívül a rájuk vonatkozó rendelkezések szerint, kellemes illatú égőáldozatul az Úrnak." (Mózes IV. 29,1-2) [2]

Mivelhogy Mózes csak az Ószövetség megalkotói által jöhetett a világra, ennek következtében nagy valószínűséggel az Ezsdrástól származó fenti gondolatok a hetedik hónap első napjával kapcsolatosan tudatos utalásokként könyvelhetőek el az általa hetedik hónap elsején, tehát tisri 1-én bemutatott és nyilvánosságra hozott Tórára vonatkozóan, ami Ezsdrás és népe általi egyoldalú szövetségkötést jelentette és eredményezte úgymond JHVH-val. A monoteista JHVH kultusz születésnapja volt ez a dátum voltaképpen, a tudatosan vallásos és egyistenben hívő zsidó nép születésének napja, amit azóta is megünnepelnek minden évben, polgári újév ("Ros Hásána") gyanánt. Az évenként ezen a napon felharsanó sófárok is erre hivatottak valójában a hallgatóság figyelmét felhívni és arra, hogy a legendabeli Ábrahám gyermekének feláldozási kísérlete, a Mózes nevével fémjelzett sínai szövetségkötés, az Ezsdrás által készített Tórának kihirdetése, illetve a jövendőbeli Messiásnak az eljövetele (születése), azonos felépítésű kozmikus keresztek létrejöttének függvényei voltak és lesznek a vallásalapító Ezsdrás jóvoltából, ami egyben az Ószövetség kozmikus misztériumának féltve őrzött titka is egyben. A világ és az ember teremtésének magától értetődően semmi köze nem volt a II. Hillel által kikalkulált dátumhoz.

I.e. 445 (?) előtt még nem léteztek zsinagógák, melyek Ezsdrás és Nehémiás fellépését követően jöttek csak létre. Ludwig Holberg (1684 – 1754) professzor írja könyvében ezzel kapcsolatosan, hogy a zsidók azt mondják, ahol nincs törvénykönyv, ott nem lehetett zsinagóga sem:

"Die Juden sagen, wo kein Gesetzbuch ist, da kann auch keine Synagoge seyn, und wenn dieses seine Richtigkeit hat, so können keine Synagogen im Lande gewesen seyn, weil die Historie zeigt, daß die Gesetzbücher bißweilen sehr rar gewesen, ja daß man zu verschiedenen Zeiten gar keine gehabt hat." [26]

Megközelítőleg ugyenezt olvashatjuk a XVIII. századi német szabadkőműves író, Johann Christian Edelmann (1698 -1767) tolmácsolásában is:

"Denn wo keine Synagoge war, da kunten auch die heiligen Schrifften nicht liegen bleiben." [27]

A két utóbbi idézetből az következik, hogy zsinagóga nem létezhetett törvénykönyv (Tóra) nélkül, és mivel a Pentateuch i.e. 445-re (?) készült el, ennek következtében magától értetődően csak ezt követően jöhettek létre a zsinagógák is, mégpedig több mint valószínű, hogy Ezsdrás kezdeményezésére.

Nem csupán a teremtő Isten fogalma, kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, hanem a Tóra megalkotója által átvett teremtés története (a babiloni Enūma eliš), a Noé-féle legenda (a sumér Gilgames eposzban szereplő Ut-napištim szerepét Noé vette át), és a kabbalisztikus titkos ismeretek úgyszintén. A kabbalát az időszámításunk szerinti nyolcszázas évek közepe táján, Aharon Ben Shmuel HaNassi juttatta el Bagdadból Európába, de ez a hermetikus ismeret természetesen az Ószövetség beavatottjainak már a birtokában volt Ezsdrás kora óta, amivel a babiloni száműzetés során kellett, hogy megismerkedjenek. Szintén Babilonból származnak a héber naptár hónapjainak elnevezései, de a szombat szó héber megfelelője (sabbath/sábát - šabattu) és a héber órának percbeosztása (60x18=1080) is. A héber naptár vallási újévének, niszán 1-nek hagyománya, az első ember bűnbeesésének legendája, az angyalok és őrangyalok is babiloni eredetűek. A Tórában Ezsdrás egszerűen JHVH-ra ruházta át a babiloni teremtő Istennek, Marduknak hőstetteit [28]. A héber naptár polgári újéve, tisri 1. valószínűleg a szírektől lett átvéve a babiloni száműzetést követő időkben, Carl Friedrich Keil (1807 – 1888), német teológusprofesszor véleménye szerint [29]. A sófár Ezsdrás fellépését megelőzően harcászati és védelmi célokra volt használatos, a Tóra nyilvánsságra hozatalát követően vált a papok körében egy vallásos hangszerré [30], írja könyvében Julius Wellhausen teológusprofesszor. Engesztelő nap (jom kippur) alkalmából, tisri hónap 10-én a zsinagógákban először az engesztelő imát, a kol nidré-t énekli el a kántor káldeus nyelven [31]. A Babiloni Talmud arra hívja fel a figyelmet, hogy a "kol nidré" csak abban az esetben hatásos, ha abban hisz is a hívő:

"Und wenn jemand wünscht, daß seine Gelübde des ganzen Jahres nichtig seien, so spreche er am Beginne des Jahres: jedes Gelübde, daß ich tun werde, sei nichtig; nur muß er beim Geloben daran denken." [32]

A "kol nidré" eredete tisztázatlan, de nem lehetetlen, hogy ez is Ezsdrás találmánya volt, ugyanis népét arra kényszerítette, hogy az idegenekkel kötött házasságaikat, házastársuknak adott esküjüket annulálják, hitveseiket és gyermekeiket egyaránt űzzék el (Ezdrás könyve 10,1-3; 10,11; 10,44; Nehémiás könyve 13,23-27; 13,30) úgymond JHVH akaratából. Ezsdrás szeme előtt egy kitűzött cél lebeghetett valószínűleg, éspedig, hogy népe ne keveredjen más népekkel és vallási alapokon nyugvó, "JHVH által kiválasztott" nemzetet hozzon létre ennek segítségével, ami az összes többi nemzet fölé emelkedhet majdan:

"különüljetek el a föld népétől és az idegen asszonyoktól" (Ezdrás könyve 10,11) [2]

"Ne köss velük házasságot, lányodat ne add egyhez sem feleségül közülük, és egyikük lányát se vedd fiadnak feleségül." Mert fiad elidegenedik tőlem, s más isteneket fog imádni. Akkor fölgerjed ellenetek az Úr haragja és elpusztít benneteket." (Mózes V. 7,3) [2]

A budapesti születésű filozófus és vallástörténet-kutató, Gecse Gusztáv (1932 - 2003) meglátása szerint Ezsdrás és Nehemiás "csak úgy tudták elképzelni a zsidók fennmaradását akár idegen uralom alatt is, ha papi néppé alakulnak, a papok vezetése alá helyezkednek és életük kizárólagos szabályzójává, létük összetartójává a mózesi törvényt, a Tórát teszik" [33]

Nemcsak a "kol nidré”-t prezentálják az illetékesek káldeus nyelven, hanem a korábbiakban JHVH dicsőítéséről szóló "Kadis" imádságot is [34].

A "Magyar Zsidó Lexikon" állítása alapján a "Szemet szemért" ószövetségi vallásetikai törvény (Mózes II. 21,24-25; Mózes III. 24,20; Mózes V. 19,21) a babiloni törvénykönyvből lett merítve, amire a világhírű német assziriológus professzor és Ószövetség-kritikus, Friedrich Delitzsch (1850 - 1922) is felhívta többek között a figyelmet [28]:

"Szemet szemért - A tórai szövegről egyébként tudjuk, hogy az szóról-szóra egyezik a babiloni Hammurrábi-kódex idevágó szavaival és így közkeletű jogi frázissal állunk szemben (kb. olyan, mint: <<szeget szeggel>>), melyet a babiloni törvénykönyv még eredeti értelmében alkalmazhatott, de a tórai joggyakorlatban már ellentmondások merülnek fel ellene." [35]

Friedrich Delitzsch professzor szerint az Ószövetség megalkotói Babilonból merítették az általuk létrehozott új vallás számos alapgondolatát, sőt a zsidók "monoteista" vallásának Istene, JHVH (Jaho) a kánaáni népek által már jóval korábbi időkben is ismert istenség volt, amit a 6. ábrán látható három agyagtábla feliratai is igazolni sejtetnek:

Bild
(Friedrich Delitzsch: Babel und Bibel, Leipzig, 1902, S. 47)

Gunkel Hermann (1862 – 1932) német protestáns teológusprofesszor a "Das Märchen im Alten Testament" ("Mese az Ószövetségben") című könyvében [36] azt taglalja, hogy az Ószövetségben található mely "történetek" tekinthetőek mesének. Mivelhogy Gunkel egy vallásos keresztény teológusprofesszor volt, ebből adódóan meg sem fordult a fejében az, hogy az i.e. 445. (?) évet megelőző, Izraellel kapcsolatban emlegetett "események" túlnyomó többsége annak kell számítsanak, kiemelkedő hangsúlyt helyezve az exodus és a Sínai szövetségkötés (Mózes úgymond JHVH-tól, a valószínűleg i.e. XVIII. században uralkodott babiloni Hammurábi pedig Šamaš-tól, a napistentől kapta meg a törvényeket), illetve a Salamon általi Templom építésének mesés ötletére. Ezek történelmi hitelessége tulajdonképpen abszolút irreleváns, mivelhogy az Ószövetség egy jövőbe tekintő és a jövőben megvalósulandó messianisztikus elképzelések és tervek érdekében életre hívott és praktizált vallás, melynek kifejezetten földi céljai vannak, tehát kizárólagosan a végeredmény bír esszenciális horderővel, nem pedig az oda, vagy addig elvezető út milyensége, illetve a vallásos tömegek "isteni kiválasztottságának" valószerűsége. Mindaddig kizárólagosan az Ószövetségbe vetett töretlen és kompromisszummentes vak hit a mérvadó, ami a valódi mozgatórugója és abszolválója a messianisztikus földi tervek várható sikerességének, miképpen azt a lubavicsi rebbe, Menachem Mendel Schneerson is hangoztatta:

"Most már minden rajtunk múlik."

II. Frigyes (1194 - 1250) német-római császár (1220 - 1250) IX. Gergely (1167 – 1241) pápa (1227 – 1241) szerint Mózest, Jézust és Mohamedet csalónak titulálta, akik becsapták a világot [37]. Amennyiben valóban ezt állította II. Frigyes, az annak tudható csak be, hogy nem lehetett tisztában az ószövetségi vallás tényleges létrejöttének körülményeivel és idejével. Ha tudatában lett volna annak, hogy Mózest Ezsdrás hívta életre az i.e. V. század közepe táján, abban az esetben szinte biztosra vehető, hogy Ezsdrást nevezte volna csalónak, aki megvezette nemcsak a saját népét, de az egész világot is. Jézust csalónak beállítani szintén nem vall megfelelő tájékozottságra és ismeretekre, ugyanis az i.sz. 25. április elsején kínhalált szenvedett Názáreti Jézus semmit nem írt le tanításaiból, és szinte biztosra vehető, hogy a rabbinak tanul Pál (Saul rabbi) adta szájába utólagosan és Jézus tudta nélkül azokat a tanokat, melyek bizonyos részei joggal megkérdőjelezhetőek és kétségbevonhatóak. Jézusból Pál kreált a világ népei számára utólagosan Istent, megváltót, és a feltámadásának valamint mennybemenetelének, illetve a végidőkre betervezett visszajövetelének az ötlete is Páltól kellett származzon. Ezek alapján tehát II. Frigyes császárnak nem Jézust kellett volna csalóként neveznie, hanem Pált. Mint tudjuk, az iszlám "Szentírást", a Koránt szintén Mohamed halála után foglalták írásba ugyanúgy, mint Jézus esetében az Újszövetséget, és az is ismert tény, hogy Mohamed analfabéta volt, amiből az következik, hogy semmi fogalmunk sem lehet, hogy valójában mit hirdetett ő tulajdonképpen… Mindent összevetve és konklúzióként leszögezve, az ábrahámita vallásokkal kapcsolatosan két ismert személlyel kapcsolatban merülhetne fel joggal és megalapozottan a csalás gyanúja, nevezetesen Ezsdrással és Pállal szemben, illetve azokkal szemben, akik a Koránt létrehozták Mohamed halála után, többek között fogadott fia és egyben írnoka, a héberül is tudó Zajd ibn Tâbit (i.sz. 612 – 680), aki feltetelezhetően zsidó szülők gyermekeként jöhetett a világra.

Hogy miért volt szükség ószövetségi szemszögből az Újszövetségre és a Koránra, pontosabban a kereszténységre és az iszlámra, arra megkapjuk a választ a középkor legnagyobb talmudtudósától, Moses Maimonides rabbitól (RáMBáM; ~1138 - 1204). Állítása szerint a két említett ábrahámita térítő vallásnak az volt a szerepe, hogy előkészítse a végidőkre betervezett ószövetségi Messiás Király eljövetelét [38], aki 1999.08.11-én született az akkor létrejött napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt szellemi hatásának inkarnációjaként.

A Tóra Ezsdrás általi megírásának joggal feltételezhető motivációjaként egy akkoriban létrejött, ugyanolyan felépítésű kozmikus kereszt jöhet kizárólagosan számításba, mint ami 1999.08.11-én is kialakult a zodiákusban:

-450.05.18. 05:27 UT +2.00 Jeruzsálem (szombat)
Nap-Hold konjunkció:20,2°Bika; -Uránusz oppozíció:20,7°Skorpió; -Mars quadrat:13,4°Oroszlán; -Szaturnusz-Neptunusz-Plútó oppozíció:18,7°/18,7°/17,1°Vízöntő (7,3°)

Bild

Ez a kozmikus kereszt kell valójában az indítéka legyen az Ezsdrás általi "JHVH-val történt szövetségkötésnek", ami i.e. 445. (?) őszén, pontosabban az alkotó elmondása alapján a hetedik hónap (tisri) 1-én, szintén újhold alkalmával lett tudatosítva a néppel (a Tórát megismertetve és alkotmányként elfogadtatva velük), ami azt követően polgári újéveként, Ros Hásána gyanánt van évenként megünnepelve, a legősibb zsidó szakrális fúvós hangszer, a sófár megszólaltatásának kíséretében. A magyarázatok szerint úgymond a Sínai-hegyen is a sófár hangja hallatszott, ami éppen annak a kosnak a bal szarvából készült, akit úgymond Ábrahám áldozott fel Izsák helyett; a Messiás eljövetelét (születését) pedig ugyanannak a kosnak a jobb szarvából konstruált sófár hangja jelezte 1999.08.11-én. Mind a három, részben kitalált, részben pedig valóságos epizód ugyanolyan struktúrájú kozmikus keresztekkel kapcsolatos, mint ami Ezsdrást a Tóra megalkotására késztette, eltekintve a Neptunusztól és a Plútótól, melyek i.e. 451.05.18-án, egy szombati napon a Szaturnusszal álltak együtt. Ezen keresztek a zsidó kabbala Schemhamphoras-ának ("Isten 72 szellemének") legnegatívabb hatású kozmikus forrásai az ősi asztrológia szabályzói értelmében.

A szombati nap (sabbath/sábát, amit a babiloni hagyományokból vettek át a zsidók: šabattu) megünneplése, mint pihenőnap és az Úr napja, törvényként lett előírva és betartatva Ezsdrás által és azóta is kötelező vallásos hagyománynak számít:

""Lássátok meg, hogy az Úr adta nektek a szombatot, ezért juttat nektek a hatodik napon két napra való eledelt. A hetedik nap maradjon mindenki otthon és senki se hagyja el lakását." A nép a hetedik napon tartózkodott is minden munkától." (Mózes II. 16,29-30) [2]

"Gondolj a szombatra és szenteld meg. Hat napig dolgozzál és végezd minden munkádat. A hetedik nap azonban az Úrnak, a te Istenednek a pihenő napja, ezért semmiféle munkát nem szabad végezned, sem neked, sem fiadnak, sem lányodnak, sem szolgádnak, sem szolgálólányodnak, sem állatodnak, sem a kapuidon belül tartózkodó idegennek." (Mózes II. 20,8-10) [2]

"Az Úr így szólt Mózeshez: "Parancsold meg Izrael fiainak: tartsátok meg a szombatjaimat. Legyen az jel köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre. Erről ismerik meg, hogy én, az Úr szentellek meg titeket. Ezért tartsátok meg a szombatot, legyen az szent előttetek. Aki megszentségteleníti, az halállal lakoljon. Aki ezen a napon dolgozik, azt ki kell irtani népéből. Hat napig dolgozzatok, de a hetedik nap, a szombat, a pihenés napja, az Úrnak van szentelve. Mindenkit, aki szombaton dolgozik, halállal kell büntetni. Így kell Izrael fiainak a szombatot megülniük. Tartsák meg azt nemzedékről nemzedékre: megszeghetetlen szövetségnek. Örök időkre legyen ez jel köztem és Izrael fiai között."" (Mózes II. 31,12-17) [2]

Nem éppen nevezhetők Ezsdrás törvényei konzekvensnek, ugyanis Mózes II. 20,13-ban még arra utasítja követőit Istenre hivatkozva, hogy "Ne ölj.", ezt követően nemsokkal (Mózes II. 31,14-15) viszont már azok meggyilkolására szólít fel szintén JHVH-ra utalva, akik merészelnének a szombati napon munkát végezni… A Mózes II. 31,13-ban azt olvashatjuk, hogy a szombati nap egy "jel" ("Zeichen") legyen JHVH és hívő tömegei között nemzedékről nemzedékre, azaz "örök időkre" (Mózes II. 31,17):

"Und der HERR redet mit Mose/ und sprach/ Sage den kindern Israel/ und sprich/ Haltet meinen Sabbath/ Denn derselb ist ein Zeichen zwisschen mir und euch/ auff ewre Nachkomen/ das jr wisset/ das ich der HERR bin/ der euch heiliget.
Darumb sollen die kinder Israel den Sabbath halten/ das sie jn auch bey jren Nachkomen halten zum ewigen Bund.Er ist ein ewig Zeichen zwischen mir und den kindern Israel."
(II, Mose XXXI. 13/17) [39]

Ezt a következő mondatban azzal igyekszik indokolni a Tóra alkotója, hogy azért kell ez így legyen, mivelhogy Isten hat nap alatt teremtette meg a világmindenséget, a hetediken pedig megpihent… Ennek, a teljes mértékben tudománytalan és akceptálhatatlan mesés eszmefuttatásnak az égvilágon semmilyen reális alapja nincsen, ellenben arra feltétlenül ajánlatos felfigyeljünk, hogy a fent szemléltetett kozmikus kereszt, ami Ezsdrást a Tóra megalkotására kellett ösztönözze, éppen egy szombati napon jött létre! Joggal feltételezhető ebből adódóan, hogy ennek figyelembevételével határozta meg népe számára a szombatot pihenőnap és az Úr napja gyanánt, amit "JHVH-val kötött szövetsége jeléül" szándékozott a köztudatba végérvényesen bevésni. Mivelhogy a beavatatlan, laikus hívő tömegek tudomására nem hozhatta az újdonsült vallásalapító a tárgyalt kozmikus keresztnek (a tényleges "jelnek") a lényegét és létrejötte időpontját, ezért a szombat hetenkénti megünnepeltetésével hidalta át ezt a hívő tömegek számára, a különben is titkok titkaként kezelendő, és a nép számára úgymond megismerhetetlen kozmikus misztériumot, ami az "Úr" mibenlétének rejtélyét tárhatná fel előttük.

Már a keresztény vallási hagyományokkal kapcsolatosan is sikerült azt konstatálni, hogy a keresztények pihenő és egyben ünnepnapja, a vasárnap összefüggésben kell legyen a Názáreti Jézusnak i.sz. 25.04.01-én, vasárnap történt keresztre feszíttetésével és kínhalálával, amit egy kozmikus kereszt égisze alatt hajtottak végre a rómaiak a Szanhedrin követelésére. A két kozmikus esemény két különböző struktúrájú kereszttel kapcsolatos, amire valószínűleg a keresztény szimbolikában gyakran alkalmazott kettős kereszt (crux gemina) hivatott utalni:

Bild
Pfarramt Schwäb. Gmünd

Mind a két esetben részt vett a kereszt kialakításában az asztrológiai szabályzók szerint negatív hatásúnak tartott Neptunusz és Plútó planéta is, ennek ellenére a Schemhamphoras kozmikus forrásait kizárólagosan csak a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek konstelláció-variációi képezik, Nap-Hold konjunkció (újhold) illetve oppozíció (telihold) figyelembevétele mellett.

Az emberek homlokának kereszttel történő megjelölése ószövetségi eredetű, amiről már említés történt a "Jézus születése és kereszthalála" fejezetben is:

""Izrael Istenének dicsősége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán, és így szólt hozzá: "Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyűségek miatt, amelyeket művelnek benne." A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: "Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta! Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!" Megkezdték tehát a véneken, akik a templom előtt voltak.
És így szólt hozzájuk: "Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg halottakkal az udvarokat, induljatok!" Azok elindultak, bejárták a várost és pusztítottak."
(Ezékiel 9,3-7) [2]

"És monda az Ur néki: Menny-által a` váras közepin Jerusalemben: és jegyezz Thau-t a` siránkozó férfiak homlokára, és a` bánkodókéra minden útálatosságokon, mellyek abban lésznek. És amazoknak monda, az én hallásomra: Mennyetek-által a` várason követvén őtet, és őllyetek: ne kedvezzen a` ti szemetek, se ne könyörűllyetek. A` vénet, az ifiatskát, és a` szűzet, a` kisdedet, és az aszszonyokat, öllyétek-meg mind fottig: senkit pedig, a` kinn Thau-t láttyátok, meg ne öllyetek, és az én szent helyemtől kezdgyétek-el. El-kezdék azért a` vén férfiakon, a` kik a` ház elött valának." (Ezekiel profétálása IX. rész 4-6.) [40]

"Und der HERR sprach zu jm/ Gehe durch die Stad Jerusalem/ und zeichen mit einem zeichen an die stirn/ die Leute so da seufftzen und jamern uber alle Grewel/so so drinnen geschehen. Zu jenen aber sprach er/ das ichs höret/ Gehet diesem nach durch die Stad/ und schlahet drein/ Ewer augen sollen nicht schonen/ noch uber sehen. Erwürget/ beide alte/ jüngling/ jungfrawen/ kinder und weiber/ alles tod. Aber die das Zeichen an sich haben/ der solt jr keinen anrüren. Fahet aber an/ an meinem Heiligthum." (Der Prophet Hesekiel IX. 4-6.) [39]

A három eltérő fordítás közül az utóbbi az 1551-ben kiadott Martin Luther-féle, amiben JHVH az emberek homlokát nem kereszttel illetve tauval jelöltette meg, mint az előző két fordításban, hanem egy jellel, ami viszont nem lehetett egyéb, mint a kereszt (tau) jele. A Mózes II. 31,13/17-ben említett "jel" egy bizonyos szombat, ami közvetlenül az i.e. 451.05.18-án, szombaton, a zodiákusban kialakult kozmikus keresztre kell utaljon, mely kozmikus forrása volt JHVH (az Úr) legnegatívabb szellemének.

Nagyon lényeges lehet az a tény, hogy a Purim ünnepét követő szombat az úgy nevezett "vörös tehén" (para aduma - pārāh ’ǎdummāh) szombatja (Sábesz Póró), aminek alkalmából minden évben felolvasásra kerül a Mózes IV. könyvének 19. fejezete, mely részletezi a "vörös tehénnel" kapcsolatos exotérikus tudnivalókat. A "vörös tehénről" már volt bővebben szó az "Ábrahám emberáldozat kísérlete" fejezetben, ennek következtében szükségtelen lenne itt ismételten kitérni ennek lényegére.

Az ószövetségi hagyományok értelmében a feltételezett történelmi Mózes áldozott fel elsőként "vörös tehenet", ezt következőt Ezsdrás, majd hetet a Templom lerombolásával bezárólag, a tizedik pedig a betervezett ószövetségi Messiás feladata lesz az elképzelések alapján [41]. Több kutató kétségbe vonja azt a rabbinikus állítást, hogy Mózes korától a babiloni száműzetésig csupán csak egy "vörös tehén" elégétésére lett volna csak szükség, ellenben Ezsdrás korától a Templomnak a rómaiak általi lerombolásáig nyolcra. Az Ezsdrás által életre hívott Mózes értelemszerűen nem áldozhatott fel egyetlen "vörös tehenet" sem, mivelhogy a Tóra i.e. 445-ben történt nyilvánosságra hozatala előtt még nagy valószínűséggel fogalmuk sem lehetett a zsidóknak erről a vallási rituálról és a monoteista JHVH-kultuszról sem.

Az Ószövetségben hívők legvidámabb, farsangnak számító ünnepe a Purim úgyszintén az itt tárgyalt kozmikus kereszttel kell kapcsolatban legyen annak ellenére is, hogy ezt évről évre adar hónap 14-15-én, azaz teliholdkor (Nap-Hold oppozíció) ünneplik meg. A Purim történetét "Eszter könyve", a "Megillat Eszter" ("Eszter tekercse") tartalmazza, aminek szerzője a mai napig vitatott. A szefárd zsidó származású Baruch Spinoza (1632 – 1677) filozófusprofesszor, az akkoriban modernnek számító biblia- és valláskritikus meg volt arról győződve kutatásai következtében, hogy Dániel, Ezsdrás, Eszter és Nehémiás könyvét ugyanazon "történész" kellett megalkosssa [42]. A zsidó hagyományok értelmében Ezsdrás volt a Nehemiás könyvének is az írója, más források pedig a Krónikák könyve szerzőjének is Ezsdrást tartják, sőt magát a Tórát is ő öntötte "végleges formájába" [42]. Egyáltalán nem lehet, és nem is lenne célszerű kizárni azt az eshetőséget, ami szerint a monoteista JHVH kultusz életre hívójának lett volna a műve többek között az Eszter könyve is, amiért Spinoza professzor igazságfeltáró igyekezetét feltétlenül csak méltatni lehet. Nem így álltak személyéhez 1656-ban az amsterdami portugál zsinagógában, ahonnan nézeteiért kizárták és egyben meg is átkozták azért, pedig akkoriban még nagyon a tevékenysége kezdetén volt és nyilvánosságra még semmit sem hozott.

A zsidóság legnagyobb megválásának az exodust megelőzve a Purimot tekintik valójában az érintettek, és ennek következtében a messianisztikus időkben és azt követően se fog ennek megünneplése megszünni annak ellenére sem, hogy a tervek szerint akkoriban az addigi ünnepek el lesznek törölve [43]. Ez arra enged következtetni, hogy a többek által legendának, sőt babyloni eredetű legendának tartott Eszter könyve [44] az ószövetségi vallás létrejöttével kapcsolatos vallási hitrege kell legyen, legalábbis a kozmikus hátterét tekintve, a mondanivalója pedig egy örökérvényű etikai irányvonalnak tudható be, ami választ ad arra is egyben, hogy miért kell a Purimnak minden időben fennmaradnia, még akkor is, amikor a többi korábbi ünneppel kapcsolatos megemlékezések abbamaradnak már. A források azzal magyarázzák a Purim elsőbbségét az exodus-sal szemben, hogy a feltételezett egyiptomi tartózkodás idején a fáraó parancsára csak az újszülött zsidó fiúgyermekeket hajigálták a Nilusba, a leányokat viszont életben hagyták (Mózes II. 1,22); ezzel szemben a "sorsvetésből" származtatott Purim alkalmával a Szuza (Susa) városában székelő perzsa király, Ahasvérus (I. Artaxerxész) miniszterének, Hámánnak parancsára az összes tartományban fellelhető zsidóval kivétel nélkül le akartak számolni (Eszter könyve 3,13). Az "első zsidó regény", mint ahogy azt a "Szombat – Zsidó politikai és kulturális folyóiratban" olvasható cikk nevezi, azzal veszi kezdetét, hogy miután Ahasvérus király perzsa származású felesége, Vasti nem teljesítette férje kérését, nevezetesen, hogy vendégeik előtt megtagadta szépségének bemutatását (amit a perzsa vallás tiltott a nők számára), ezért a király a tisztviselői tanácsára úgy döntött, hogy a királynétól megválik. Összegyűjtette birodalma legszebb szűzleányait abból a célból, hogy közülük válasszon új királynét. Szuza várában lakott egy Mordecháj nevű zsidó, aki rávette unokahúgát és egyben örökbefogadott lányát Esztert, hogy jelentkezzen ő is királynéjelöltnek, de nyomatékosan a lelkére kötötte, hogy titkolja el zsidó származását (Eszter könyve 2,10). Mivel Eszter nagyon szép volt, ennek következtében Ahasvérus-nak rá esett a választása, és uralkodásának hetedik esztendejében királynévá koronázta Vasti helyett (Eszter könyve 2,16-17). Időközben Mordecháj-nak tudomására jutott egy király ellen irányuló összeesküvés, amit jelzett Eszternek, és mivel beigazolódott a gyanú, ezért kivégezték az összeesküvőket. Ezt követően a király kinevezte Hámán-t udvara legrangosabb emberévé, aki előtt ezek után a király utasítására mindenkinek meg kellett hajolnia, de Mordecháj provokatív módon, többszöri felszólításra sem volt erre hajlandó (Eszter könyve 3,2-4), áthágva ezzel az uralkodó parancsát feltehetőleg annak tudatában és reményében, hogy a királyné majd megmenti, ha fellépnének ellene hivatalosan. Hámán mikor értesülést szerzett Mordecháj nyilvános tiszteletlenségéről és ebből adódóan a király parancsával szembeni ellenszegülésről, és arról, hogy ez az ember zsidó származású, a királytól engedélyt kért a birodalmában tartózkodó zsidók kiirtására az alábbiak alapján:

""Királyságod megszámlálhatatlan népe között él a tartományokban szétszórtan és elkülönülten egy nép. Törvényük különbözik minden más népétől, s a királyi rendeleteket sem tartják meg. Ezért nem válik javára a királynak, ha nyugodtan hagyja őket. Ha a király jónak látja, adjon írásos parancsot kiirtásukra, s leszámolok 10 000 tanentum ezüstöt tisztviselői kezébe a királyi kincstár javára."" (Eszter könyve 3,8-9) [2]

Ahasvérus szabadkezet adott Hámán-nak, és a király uralkodásának 12. évének niszán (első) hónapjában sorsot (pur-t) vetettek, ami a 12. hónapra, azaz adar-ra esett (Eszter könyve 3,7), ezért levélben minden (127) tartomány kormányzója értesítve lett, hogy adar 13-án meg kell a zsidókat kivétel nélkül semmisíteni és javaikat pedig elkobozni. Ahasvérus király nevében megírt levél az alábbiakat tartalmazta, ami ebben a formában csak néhány bibliafordításban található meg:

"Achasvéros nagykirály az Indiától Etiópiáig terjedő százhuszonhét tartomány kormányzójának és a nekik alárendelt vezetőknek. Bár sok nép fölött uralkodom és az egész földkerekséget meghódítottam, nem akarok erőszakhoz folyamodni, hanem mindig szelíden és jóságosan uralkodva akarom biztosítani alattvalóim zavartalan életét, birodalmam nyugalmát, biztonságát és minden ember által óhajtott békét a legszélső határokig. Amikor megkérdeztem tanácsosaimat, hogyan lehetne ezt megvalósítani, akkor Ámán, aki bölcsességével kitűnik köztük, s aki rendíthetetlen odaadásról és megingathatatlan hűségről tett bizonyságot és a második helyet foglalja el a birodalomban, tudtomra adta, hogy a föld minden törzse között szétszórtan él egy izgága nép, amely törvényeivel minden néppel ellentétben áll, állandóan megveti a király rendeleteit, s így akadályozza, hogy mindenki megelégedésére kormányozzuk a birodalmat. Megtudtuk, hogy ez a nép – a népek közül egymaga – minden emberrel szemben ellenséges magatartást tanúsít, törvényeinktől idegen életmódot követ, és szándékainkkal szembeszegülve alávaló tetteket visz végbe, és veszélyezteti a birodalom nyugalmát. Ezért elrendeltük, hogy azokat, akiket levelében Ámán – ügyeink intézője, s számunkra atyánk után az első – felsorolt, azokat asszonyaikkal és gyermekeikkel egyetemben mind hányjátok kardélre, irgalmat és kíméletet nem ismerve a jelen esztendő tizenkettedik - azaz Adar – hónapjában, a tizenharmadik napon. Ezek a régen is, most is gonosz emberek jussanak erőszakos úton az alvilágba, ugyanazon az egy napon, s szilárduljon meg az állam nyugalma és biztonsága." (Eszter könyve 3,13) [2]

Az itt leírtak szerint Mordecháj-nak az előljárójával, Hámán-nal szembeni szándékos tiszteletlensége csak betetézte Ahasvérus birodalmában a zsidókról alkotott negatív és elmarasztaló véleményt. Miután Eszter királyné tudomására jutott, hogy nagybátyját és népét a birodalmában megsemmisítés fenyegeti, igen megrendült a hírtől, amit Mordecháj alábbi üzenete még jobban betetézett:

"Ne gondold, hogy a király palotájában te majd megmenekülsz, egyedül a zsidók közül. Mert ha te most hallgatsz, más helyről jön segítség és szabadulás a zsidóknak, de te és atyád háza elpusztultok. Ki tudja, vajon nem éppen ilyen időre jutottál-e királyi méltósághoz?" (Eszter könyve 4,12-13) [2]

Ez az üzenet döntésre késztette Esztert, és annak ellenére, hogy a királyhoz csak akkor volt bárkinek, még a feleségének is szabad bemenni, ha az engedélyt adott arra, életét veszélyeztetve vállalta azt, hogy a királynál közbenjár népe érdekében. A királytól csak azt kérte, hogy jöjjenek el hozzá Hámán-nal együtt egy lakomára. A lakoma végén másnapra újra meghívta őket Eszter egy újabb lakomára, abban a reményben, hogy a király teljesíti ígérete szerint egy kérését. Eközben felállítottak egy bitófát Mordecháj számára Hámán kertjében, hogy másnap végezzenek vele. Következő nap a lakomán a király ígéretéhez híven újra megkérdezte Esztert, hogy mi a kívánsága:

"Eszter királyné így válaszolt: "Ha valóban tetszésre találtam szemedben, ó király, s ha úgy tetszik neked, akkor ajándékozz meg életemmel, ez a kérésem, és népem életével, ez a kívánságom. Mert eladtak minket – engemet és népemet -, hogy aztán kiirtsanak, lemészároljanak és megsemmisítsenek benünnket. Ha csak rabszolgának vagy rabszolganőnek adnának el bennünket, hallgatnék. A csapás ugyanis nem volt méltó arra, hogy terheljem vele a királyt. De a hóhérnak nem lesz módjában helyrehoznia a kárt, amelyet a király rovására okoz." Achasvéros király vette át a szót és így szólt Eszter királynőhöz: "Ki és hol van, aki kigondolta ezt a gaztettet?" Eszter így felelt: "Az üldöző és ellenség ez az elvetemült Ámán." A király és királyné előtt Ámán megdermedt a rémülettől. A király haragjában fölkelt és kiment a lakoma terméből a palota kertjébe. Ámán is felállt, hogy Eszter királynénál életéért könyörögjön, mert nagyon jól tudta, hogy a király elhatározta vesztét. Amikor a király visszatért a kertből a lakoma termébe, Ámánt a kerevetre hajolva találta, amelyen Eszter feküdt. Akkor a király így szólt: "A királynén akart erőszakot elkövetni az én jelenlétemben és házamban?" Alig hagyta el a szó a király száját, máris betakarták Ámán arcát. Harbona, az egyik eunuch, aki épp szolgálatára volt a királynak, így szólt: "Lám Ámán házában áll egy 50 könyök magas bitófa, amelyet Ámán Mardokeus számára készíttetett, aki a király javát szolgálta." A király elrendelte: "Akasszátok fel rá!"" (Eszter könyve 7,3-9) [2]

Eszter, aki származását eltitkolva vált királynévá, feltételezhetően tőrbe csalta Hámánt és hozta olyan helyzetbe, mintha erőszakot akart volna elkövetni rajta a férfi. Ebből a célból feküdhetett fel az ágyára Hámán jelenlétében és férje távollétében. Miután elérte célját, a királlyal visszavonatta a zsidók ellen hozott halálos ítéletét, nevelőapjának, Mordecháj-nak pedig egyre nagyobb befolyást biztosított a királyi udvarban (Eszter könyve 9,3-4), sőt "happy end" gyanánt az országában élő honfitársainak engedélyeztette az uralkodóval, hogy kiirthassák kivétel nélkül ellenségeiket:

"A király megengedte a zsidóknak, hogy a városokban összegyűljenek és megvédjék életüket: pusztítsák el, öljék meg és semmisítsék meg – gyermekeikkel és asszonyaikkal együtt – mind, aki a népből és tartományból fegyveresen rájuk támad, javaikat meg foglalják le zsákmányul. És mindezt ugyanazon a napon, a tizenkettedik hónap – azaz Ádár hónap – tizenharmadik napján tegyék Achasvéros király minden tartományában." (Eszter könyve 8,11-12) [2]

Miután adar hónap 13-án csak Szuza városában 500 polgárral, köztük Hámán 10 fiával végeztek, Eszter kérésére a király engedélyezte a zsidóknak, hogy ott másnap is folytathassák a mészárlást. A magyarázatok alapján megközelítőleg 75 000 ember esett áldozatul (Eszter könyve 9,16) a zsidók bosszújának Eszter közbenjárására, a király jóvoltából. A tartományokban másnap, adar 14. napján összegyűltek a zsidók és vidám ünnepléssel illetve pihenéssel töltötték a napot, Szuza városában ugyanez 15-én történt meg, kétnapi intenzív öldöklést követően.

A vallási előírások (Babiloni Talmud) értelmében Purim-kor annyit kell inniuk a hívőknek, hogy ne tudjanak már különbséget tenni Hámán és Mordecháj között, azaz istenigazából fel kell öntsenek a garatra:

"Raba sagte: Am Purimfeste muß man soviel zechen, bis man zwischen "verflucht (Satzteile aus einem Purimliede) sei Haman" und "gepriesen sei Mordekhaj" nicht mehr zu unterscheiden vermag." [45]

Az Eszter könyve Mordecháj gondolataival fejeződik be:

"Mindent Isten vitt végbe." (Eszter könyve 10.a) [2]

"Népem, Izrael az Istenhez kiáltott és megszabadult. Mert az Úr óvott meg minket ezektől a bajoktól. Az Úr vitte végbe ezeket a jeleket és csodákat, amilyeneket a pogányok között nem művelt soha. Valójában ő rendelt két sorsot, egyet Isten népe javára, egyet a pogány népek számára. S ezek a sorsok beteljesedtek minden népen az ő terve szerint a meghatározott órában, időben és napon." (Eszter könyve 10.f/g/h) [2]

A Purim-nak nemzedékről nemzedékre, évről évre történő megünneplése kötelező, végérvényes és megváltoztathatatlan regula a zsidók számára (Eszter könyve 9,26). Felmerülhet ezzel kapcsolatosan egy újabb kérdés, nevezetesen, ha az Eszter könyve csak egy legenda, vagy az "első zsidó regény" lenne, mint ahogy azt többek között a "Szombat – Zsidó politikai és kulturális folyóirat" említi [44], abban az esetben milyen meggondolásnál fogva kell az Ószövetségben hívőknek vallási parancs gyanánt ezt minden évben megünnepelniük?

Josephus Flavius zsidó történetíró Eszter könyvének magyarázatakor csak kezdetben említi meg az Ahasvérus nevet, majd ezt követően történelmi tényként kezelve a Purimot, folyamatosan Artaxerxes perzsa király szerepel az ezzel kapcsolatos elbeszélésében:

"Artaxerxes sonst Ahasuerus genannt/ richtet eyn Königliche Mahlzeit an/ schicket nach seinem Weib der Königin Vasthi/ sie will aber nicht zu ihm kommen/ darumb sich auch der König durch seine weisen von jhr scheyden/ und ihm Esther zum Weib geben laßt." (Blatt 176.) [46]

A Purim történetét i.e. 450 környékére teszik a források többsége [47]. Nehémiás ennek a perzsa királynak volt a bizalmi szolgálója, pohárnoka Szuza várában (Nehemiás könyve 1,1), ahol a származását eltitkoló Eszter, királynéként kiharcolta a gyenge kezű perzsa királynál, hogy az udvar addigi legbennfentesebb és legmegbízhatóbb emberét, a macedóniai Hámánt, aki a király után a ranglétrán a második helyet foglalta el, keresztre feszítsék, sőt annak tíz gyermekét is, és további 75 000 emberrel számoltak még le Eszter zsidó honfitársai. Ebben az időben Eszter nevelőapja, Mordecháj lett az udvar egyik legbefolyásosabb embere (Eszter könyve 9,4).

Mordecháj részére Hámán udvarában egy keresztet állítottak fel kivégzőeszköz gyanánt, amire végül maga Hámán került fel, és tíz gyermekét szintén keresztre feszítették Josephus Flavius leírása alapján [48].

A Budapesten született ortodox izraeli író, Naftali Kraus (1932 -) a "Purim a chászid legenda tükrében" című írásában arról számol be, hogy Smuél szohotsovi rebbe magyarázata értelmében Eszter királyné akkor határozta el, hogy segít zsidó honfitársainak, amikor egy olyan égi jelet látott, ami számára azt sugallta, hogy vállalkozását siker fogja koronázni [49]. A Poroszországban született zsidó rabbi és professzor, Jacob Levy (1819 – 1892) azt írja, hogy Hámánt úgymond Mihály arkangyal lökte rá Eszterre, és ezért kezdett el sikoltozni:

"Esth. r. sv. …, 109b der Engel Michael warf den Haman auf Esther, …, infolge dessen schrie sie: Mein Herr und König, er thut mir in deiner Gegenwart Gewalt an." [50]

A Názáreti Jézus Gábriel arkangyal szellemi forrásának, azaz a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek együttállásának égisze alatt látta meg a napvilágot, a zoroasztrizmus Jóistenének, Ormuzd-nak (Agathodémonnak) inkarnációjaként, ezzel szemben Immánuel az ószövetségi misztérium kozmikus keresztjének szellemi hatása folyamán, a zoroasztrizmus rossz szellemének, Ahrimán-nak (Kakodémon-nak, Lucifernek, a "végítélet angyalának" - Mihály arkangyalnak, etc.) megtestesüléseként 1999.08.11-én. A két személy közé még véletlenségből se tehetünk egyenlőségjelet, ennek ellenére mégis mind a ketten JHVH megtestesülésének tekinthetők. A különbség tehát kizárólagosan a dualista szemlélet ismeretében érthető csak meg.

Smuél szohotsovi rebbének és Jacob Levy professzor rabbinak információi alapján teljes biztonsággal kijelenthetjük, hogy a Purim az itt bemutatott i.e. 451.05.18-án létrejött kozmikus kereszthez kell kötődjön, ami Eszter számára egy megfelelő égi jelként szolgált, és úgymond ugyanennek a keresznek a szellemi hatása, Mihály arkangyal játszott szerepet képletesen Hámán kompromittálásában is. Jacob Levy szerint "Eszter könyvét" a "Szent Szellem" ihlette, amit a Babiloni Talmud is így állít be [51]. A zsidó források szerint Purim ünneplésekor azért hordanak a zsidók álarcot magukon, mivelhogy Isten a Purim eseményeiben rejtve volt jelen, mintha álarcot viselt volna [52].

Az Eszter könyvében leírtak részbeni történelmi hitelessége ellen szól, hogy a bátyját, I. Xerxész (i.e. 519 - 465) perzsa király jogos örökösét, Dareios-t (Dárius-t) meggyilkoltató I. Artaxerxes perzsa királynak csak egyetlen felesége volt, Damaspia, akivel egy napon távozott az elők sorából [53], tehát nem házasodott meg még egyszer. Közös egyetlen gyermekük, II. Xerxes (? – i.e. 423), apja halála után mindössze 45 napig uralkodhatott, mivelhogy az egyik törvénytelen féltestvére, Sogdianos (? – i.e. 423) megölette, vele viszont I. Artaxerxes-nek egy másik törvénytelen fia, II. Dareios Nothus (II. Darius) végzett, aki i.e. 423-tól haláláig, i.e. 404-ig ült a perzsa királyi székben. II. Darius-nak Eszter volt feltehetőleg az anyja [54], ennek ellenére mégsem lehetett I. Artaxerxes-nek a felesége Eszter, azaz perzsa királynő, hanem csak a perzsa király egyik szeretője (Konkubine, ágyasa) a sok közül… Törvénytelen gyermekük, II. Darius ugyanúgy, mint Sogdianos, illegális úton jutott a Perzsa Birodalom királyi székébe.

Ennek a II. Darius-nak (Eszter törvénytelen gyermekének) uralkodása 6. évében, azaz ~ i.e. 417-ben, 28 évvel a Tórának a zsidó néppel történt megismertetését követően készült el a jeruzsálemi első és egyben napjainkig utolsó Templom (Ezdrás 6,15), amit a későbbi zsidók királya, Nagy Heródes pompás módon felújított és kibővített, majd a rómaiak i.sz. 70-ben leromboltak. Az utóbbi eseményre utal a Rómában megtekinthető Titus diadalíve, amin egy dombormű a Templom kincseinek és a hétágú menórának zsákmány gyanánti elszállítását ábrázolja:

Bild

A második Templom felépíttetése feltehetőleg az 1999.08.11-én született ószövetségi Messiásnak, Immánuelnek lesz majd a feladata.

Érdekesség kedvéért érdemes említést tenni az "Operation Desert Strom" elnevezésű Irak elleni katonai agresszióról, ami 1991.01.17-én vette kezdetét és a 43 napig tartó egyoldalú pusztításnak George H. W. Bush (1924 - 2018) US elnök (1989 – 1993) által 1991.02.28-án, Purim ünnepén (5751. adar 14-én) bejelentett fegyverszünet vetett ideiglenesen "véget" (az iraki katonai célok ezt követően is folyamatosan légi attrocitásoknak voltak kitéve). Az ezt megelőző napon, február 27-én, "Eszter böjtje" alkalmából még záróakordként az US légierő maradéktalanul megsemmisítette a Kuvaitból visszavonuló iraki hadosztályokat és a velük együtt távozó iraki illetve palesztin polgári személyeket, ami megközelítőleg 350 000 ember halálát kellett, hogy okozza ("Highway of Death" - "Halál útja"). George H. W. Bush a "Skull and Bones" ("Koponya és csontok") illuminátus titkos társaságnak volt az oszlopos tagja, apjának, Prescott Sheldon Bush-nak (1895 – 1972) nyomdokaiban, amely hagyományt aztán az ifjabb George W. Bush (1946 -) is követte. Az utóbbi, az apja által Purim-kor megkötött fegyverszünetet követő 12. év Purim-jakor, 2003.03.17-én, washingtoni idő szerint 20:01–15 között egy 48 órás ultimátumot jelentett be, amelyben Szaddám Huszein (1937 – 2006) iraki államelnököt (1979 – 2003) és családját Irak elhagyására szólította fel [55]. Ez tulajdonképpen a következő és egyben utolsó Irak ellenes háború kezdetének tekinthető. Mind a két háború folyamán egyes források Szaddám Huszeint Hámán-nal állították párhuzamba [56].

Líbia megtámadása szintén a Purim-hoz kötődik. Kezdetét francia vadászgépeknek líbiai katonai konvoj elleni támadása jelezte 2011.03.19-én, líbiai idő szerint 17:45-kor (2011.03.19.=5772. Adar 13. –Eszter böjtje; másnap Purim). Az eredmény itt is az ország elnökének, Moammer Kadhafi-nak (1942 - 2011) likvidálása, illetve az ország anarchiába történő süllyesztése volt.

A 2020. év Purim-jához is kötődik egy fontos esemény: Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) 2020.03.11-én (5780. adar 15. Susán-purim) világjárvánnyá nyilvánította a koronavírust (COVID–19-pandémia). A kínai Wuhan-ban a mai napig tisztázatlan okokból 2019 decemberében kitört járványt Bill Gates (1955 -) már két hónappal korábban, 2019.10.18-án előre jelezte és New York-ban egy pandémia-gyakorlatot (