Szt. György sárkánya, Diokletian keresztényüldözése

A héber kabbala szerinti "Isten 72 szellemének" kozmikus forrásai
AbonnentenAbonnenten: 0
LesezeichenLesezeichen: 0
Zugriffe: 638

Szt. György sárkánya, Diokletian keresztényüldözése

Beitragvon Admin » 26. Mai 2013 20:47

Klaus Matefi
Szt. György sárkánya, Diokletian keresztényüldözése




Ki ne halott volna Szt. György személyéről és a vele kapcsolatban emlegetett legendáról:

Dr. Diós István: A szentek élete I. (1990) ISBN 960 360 542 3 (169. old.)
http://www.katolikus.hu/szentek/0424.html
SZENT GYÖRGY
Április 24.
Noha a sárkányviadal motívuma csak a későbbi évszázadokban épült a György-legendába, kifejezi a keresztény meggyőződést, hogy a hit megszünteti a démonok uralmát, és a gonoszt minden alakjában legyőzi. Ilyen szemlélettel olvassunk el egy Szent Györgyről szóló részletet a Legenda aureából:

,,Silena városa közelében volt egy tó, s abban lakott egy mérges sárkány. Már többször megfutamította a népet, amikor fegyveresen ellene vonult. Így hát a polgárok naponta két juhot adtak neki. Amikor a juhok megfogyatkoztak, megegyeztek, hogy naponta egy embert áldoznak a szörnynek. Sorsot vetettek, mely alól senki sem vonhatta ki magát. Amikor már a városnak szinte minden ifja és leánya áldozatul esett, történt, hogy a sors a király leányára esett. A király jajveszékelt és megkísérelte, hogy leányát megóvja a nyomorúságos haláltól. A nép pedig rettegett, hogy mindnyájukat megöli a sárkány.

Könnyezve ment a leány a tóhoz. És akkor Szent György arra jött lóháton. Megkérdezte, mi baja van. A lány így válaszolt: »Jó ifjú, szállj gyorsan lovadra, és sietve fuss el innen!« -- és elbeszélt neki mindent. Ő pedig ezt mondta: »Ne félj, segíteni fogok rajtad Krisztus nevében.« Még beszéltek, amikor a sárkány kiemelte fejét a tóból. A leány reszketett a félelemtől, György azonban lovára pattant, keresztet vetett magára, és szembelovagolt a sárkánnyal, amely rárontott. György nagy erővel megforgatta lándzsáját, Istennek ajánlotta magát, és olyan súlyos csapást mért a sárkányra, hogy az a földre zuhant. Akkor megparancsolta a leánynak, hogy a sárkány övét kösse a nyakára és vezesse be a városba. Az megtette és a sárkány úgy ment utána, mint egy szelíd kutya. A városban a nép rettenetesen megijedt, de György így szólt hozzájuk: »Ne rettegjetek, mert az Úristen küldött hozzátok, hogy megszabadítsalak benneteket ettől a sárkánytól. Ezért higgyetek Krisztusban, és keresztelkedjetek meg, akkor megölöm ezt a sárkányt.« Így hát a király és a nép megkeresztelkedett, György pedig kihúzta kardját, és megölte a sárkányt. Ugyanazon a helyen szép templomot építettek, és az oltárnál élő forrás fakadt, amely meggyógyított minden beteget, aki csak ivott belőle.''

http://www.heiligenlexikon.de/Legenda_Aurea/Georg.htm
Ökumenisches Heiligenlexikon
Legenda Aurea
Von Sanct Georg
Georgius der Ritter war geboren von Cappadocischem Geschlecht; der kam einst in das Land Lybia, in die Stadt Silena. Nahe bei der Stadt war ein See, so groß als ein Meer, darin wohnte ein giftiger Drache, der hatte schon oft das ganze Volk in die Flucht getrieben, wann es gewappnet wider ihn zog. Dann kam er bis unter die Mauern der Stadt und verpestete alles mit seinem Gifthauch. Also gaben ihm die Bürger täglich zwei Schafe, dass sie seinen Grimm stilleten; anders so kam er unter die Mauern der Stadt und verpestete die Luft mit seinem Gifthauch, dass viele daran starben. Als aber der Schafe wenig wurden und man ihrer nimmer genug mochte finden, kam man überein, dass man dem Wurm täglich opfern sollte einen Menschen und ein Schaf. Also warf man das Los, welchen Mann oder welches Weib man dem Drachen geben sollte; und niemand mochte dem entrinnen. Als nun schon fast alle Söhne und Töchter der Stadt geopfert waren, geschah es, dass das Los auf des Königs einige Tochter fiel, dass man sie dem Drachen sollte geben. Da ward der König traurig und sprach "Nehmt mein Gold und Silber und die Hälfte meines Königreiches, aber laßt mir meine Tochter, dass sie nicht also jämmerlich sterbe". Das erzürnte das Volk und sie sprachen "König, du hast das Gebot selber gegeben: wir mussten alle unsre Kinder verlieren, und du willst deine Tochter behalten? So du an ihr das Gesetz nicht erfüllest, das du gegeben hast, verbrennen wir dich und dein Haus". Als der König ihren Ernst sah, hub er an seine Tochter zu klagen und sprach "Weh mir, mein Kind, was soll ich mit dir tun, was soll ich sprechen? Ach, nimmer werde ich deine Hochzeit sehen". Und zum Volk sprach er "Ich bitte euch, laßt Sie mir nur noch acht Tage, dass ich um sie klage". Das gewährten sie ihm. Aber am achten Tage kam das Volk zu Hauf und schrie mit Zorne "Warum verdirbst du dein Land um deiner Tochter willen? Denn wir müssen alle von dem Anhauch des Drachen sterben". Da sah der König, dass er seine Tochter nicht erretten mochte; und ließ ihr königliche Kleider anlegen, umarmte sie und sprach zu ihr mit Tränen "O weh liebe Tochter, ich gedachte königliche Kinder von deinem Schoße zu erziehen; nun wirst du von dem Drachen verschlungen. Ich dachte zu deiner Hochzeit edle Fürsten zu laden, das Schloß mit Perlen zu schmücken, Pauken und Trompeten zu hören; nun gehst du hin, dass dich der Drache essen soll". Und küßte sie und rief "O Tochter; ich wäre besser vor dir gestorben, denn dass ich dich also muss verlieren". Da fiel sie zu des Vaters Füßen nieder und bat um seinen Segen. Den gab er ihr unter Tränen, und sie machte sich auf zu dem See. Da kam Sanct Georg von ungefähr dahergeritten, und da er sie weinen sah, fragte er, was ihr wäre. Sie antwortete "Guter Jüngling, steiget schnell auf euer Roß und fliehet, oder ihr werdet mit mir verderben". Sprach Georg "Fürchte dich nicht liebe Tochter, sondern sage mir, worauf du hier harrest unter den Augen alles des Volkes?" Sie antwortete "Herr, ich sehe, dass ihr edlen Herzens seid, aber begehrt euch, mit mir zu sterben? Fliehet eilends von hinnen". Sprach Georg "Ich werde nicht eher von diesem Orte kommen, bis du mir sagst, was dir sei". Da erzählte sie ihm alles. Er aber sprach "Liebe Tochter sei ohne Furcht, ich will dir helfen in dem Namen Christi". Sie sprach "Guter Ritter du willst nicht mit mir sterben, es ist genug, so ich untergehe; denn retten magst du mich nicht, sondern du wirst mit mir verderben". Da sie noch sprachen, siehe, so hob der Drache sein Haupt aus dem See. Die Jungfrau zitterte vor Schrecken und rief "Flieh, guter Herr, flieh so schnell du magst". Aber Georg sprang auf sein Roß, machte das Kreuz vor sich und ritt gegen den Drachen, der wider ihn kam; er schwang die Lanze mit großer Macht, befahl sich Gott, und traf den Drachen also schwer, daß er zu Boden stürzte. Dann sprach er zu der Jungfrau "Nimm deinen Gürtel und wirf ihn dem Wurm um den Hals, und fürchte nichts". Sie tat es, und der Drache folgte ihr nach wie ein zahm Hündlein. Als sie ihn nun in die Stadt führte, erschrak das Volk und floh auf die Berge und in die Höhlen und sprach "Weh uns, nun sind wir alle verloren". Da winkte ihnen Sanct Georg und rief "Fürchtet euch nicht, denn Gott der Herr hat mich zu euch gesandt, dass ich euch erlöse von diesem Drachen. Darum glaubet an Christum und empfanget die Taufe allesamt, so will ich diesen Drachen erschlagen". Da ließ der König sich taufen und alles Volk mit ihm, und Sanct Georg zog sein Schwert und erschlug den Drachen. Darnach gebot er ihn aus der Stadt zu schaffen, und vier Paar Ochsen zogen ihn heraus vor die Stadt auf ein großes Feld. Es wurden aber an jenem Tage 20.000 Menschen getauft, die Weiber und Kinder nicht gerechnet. Der König ließ der Jungfrau Maria zu Ehren und Sanct Georg eine schöne Kirche bauen, und auf dem Altar entsprang ein lebendiger Quell, der machte alle Kranken gesund, die daraus tranken. Sanct Georgen bot der König unermeßliche Schatze an, aber der wollte sie nicht nehmen, sondern ließ sie unter die Armen teilen. Darnach gab er dem König gute Lehre und sprach, er sollte vier Dinge halten: dass er die Kirche in seine Hut nehme, die Priester ehre, fleißig Messe höre und der Armen sei eingedenk. Darnach küßte er den König und ritt hinweg.

In anderen Büchern lesen wir auch, dass Sanct Georg sah, wie der Drache sich auf die Königstochter wollte stürzen; da machte er das Kreuzeszeichen, ritt wider den Drachen und tötete ihn alsbald.


Mivel a "Sárkányrend (Ordo Draconum)" című rövid tanulmányomban igyekeztem szemlélteni a kozmikus sárkánynak és a keresztnek a kapcsolatát, így erre itt nem térek ki újra.

A sárkánnyal kapcsolatos legendák a tapasztalatom szerint kozmikus keresztek kialakulásával kapcsolatosak. Ez kellett a helyzet legyen az i.sz. 299. év környékén kivégzett Szt. Györggyel későbbiekben összepárosított sárkányos legenda esetében is. A halála évét eltérően adják meg a források, de az időpontját április 18-ra, illetve április 23-ra teszik...:

http://lexikon.katolikus.hu/G/Gy%C3%B6rgy.html
Magyar Katolikus Lexikon
György, Szt (Kappadókia, ?-Lidda, Palesztina, 296-303 között): nagyvértanú, katona.

A ker. nevelés után katona lett, s Diocletianus cs. (ur. 284-305) alatt szolgált. A keresztényüldözés kitörésekor ~, aki már magasrangú tiszt volt, vagyonát szétosztotta a szegények között, s a cs. udvar előtt megvallotta hitét. Nem volt hajlandó áldozni az isteneknek, ezért halálra ítélték.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Gy%C3%B6rgy
Szent György (270 körül – 303. április 23.) római kori katona és keresztény mártír. Szentté avatását a legtöbb keresztény egyház elismeri; egyike a leghíresebb katonai szenteknek.

http://www.eslam.de/begriffe/g/georg.htm
Heiliger Georg
Er lebte zur Zeit der Christenverfolgung unter Kaiser Diokletian (284–305) und soll Opfer dieser Verfolgung geworden sein. Als Zeit seines Ablebens wird der 23. April um 303 n.Chr. angegeben (erstmalig bei Eusebius (gestorben 339)), verbunden mit der Annahme, dass er in der Region Palästina getötet wurde.

http://www.martinus.at/pfarren/patrozin ... Georg.html
Georg
gestorben: 305 (?) in Nikomedien,

http://www.heiligenlexikon.de/Biographi ... rtyrer.htm
Ökumenisches Heiligenlexikon
Georg der Märtyrer
Gedenktag katholisch: 23. April
Gedenktag koptisch: 18. April
† 305 (?) in Lod in Israel (?)

http://kirchensite.de/index.php?myELEMENT=66111
23. April
Heiliger Georg
Lebensdaten: Geboren im 3. Jahrhundert in Kappadozien (heute: Türkei), gestorben um 305 vermutlich in Nikomedien (heute: Türkei) oder in Lydda (heute: Palästina).
Unter der Herrschaft Kaiser Diokletians wurde er um 305 enthauptet.


Diokletianus (Caius Aurelius Valerius Diocletianus) római császár (*i.sz. 236-245; +311-316?...) miután a perzsák legyőzését követően megkötötte a nisibisi békét az i.sz. 299. (legújabban 298-ra datálják) évnek a tavaszán, egy rituális állami jóslást akart végrehajtani a jövőre nézve egy áldozati tehén májának a vizsgálata által (heptoscopi; haruspicium), de eredménytelenül végződött. A császár a jósláson résztvett "istenteleneket" (őskeresztényeket) okolta a sikertelenség miatt.
Erről Lactantius (Lucius Caecilius Firmianus; i.sz. 250 - 320) római egyházi író számolt be a "De mortibus persecutorum"-ban:

http://www.hs-augsburg.de/~harsch/Chron ... _mort.html
http://www.thelatinlibrary.com/lactantius/demort.shtml
LUCII CAECILII LIBER AD DONATUM CONFESSOREM DE MORTIBUS PERSECUTORUM

[10] 1 Cum ageret in partibus Orientis, ut erat pro timore scrutator rerum futurarum, immolabat pecudes et in iecoribus earum ventura quaerebat.
2 Tum quidem ministrorum scientes dominum cum adsisterent immolanti, imposuerunt frontibus suis inmortale signum; quo facto fugatis daemonibus sacra turbata sunt. Trepidabant aruspices nec solitas in extis notas videbant et, quasi non litassent, saepius immolabant.
3 Verum identidem mactatae hostiae nihil ostendebant, donec magister ille aruspicum Tagis seu suspicione seu visu ait idcirco non respondere sacra, quod rebus divinis profani homines interessent.
4 Tunc ira furens sacrificare non eos tantum qui sacris ministrabant, sed universos qui erant in palatio iussit et in eos, si detrectassent, verberibus animadverti, datisque ad praepositos litteris, etiam milites cogi ad nefanda sacrificia praecepit, ut qui non paruissent, militia solverentur.
5 Hactenus furor eius et ira processit nec amplius quicquam contra legem aut religionem dei fecit.
6 Deinde interiecto aliquanto tempore in Bithyniam venit hiematum eodemque tum Maximianus quoque Caesar inflammatus scelere advenit, ut ad persequendos Christianos instigaret senem vanum, qui iam principium fecerat. Cuius furoris hanc causam fuisse cognovi.


Móra Ferenc szintén írt erről az Aranykoporsó című művében:

http://www.sulinet.hu/tart/ncikk/Rbb/0/ ... porso.html (már nem lehet elérni)
Móra Ferenc: Aranykoporsó
XIV.
A császárnak nagyon rossz kedve van. Minden napot azzal kezd, hogy áldozatot mutat be az isteneknek. Eddig minden ülés előtt kedvezőek voltak a jelek, ma azonban Tages rosszkedvűen jelenti neki, hogy az istenek valamiért neheztelnek, mert a belek lyukacsosak és a máj pereme hiányzik. Kiderítik, hogy az istenek azért haragszanak, mert valaki a jelenlévők közül nem tiszta szívvel áldozik. A császár a gyülekezetnek felteszi a kérdést, ki az, aki nem hisz az istenekben. Ketten is jelentkeznek, mondván, hogy ők keresztények. A császár megkéri őket, hogy hagyják el a helyiséget, a főpapot pedig arra kéri, hogy gondoskodjon új áldozati állatról. Az ülésen Galerius előáll a kérdéssel, hogy mi legyen a döntés a keresztények dolgában, de Diocletianus azt későbbre tervezi, arra egy külön ülést akar szánni. Maximianus szerint az istenteleneket (ahogy ők a keresztényeket nevezték) legalább a hadseregből el kéne távolítani. Egyébként is nagyon elgondolkodik magában, hogy nagy istene lehet ezeknek a keresztényeknek, biztosan nagy a hatalma, s végiggondol több olyan esetet is, melyben a keresztények az istenük hatalmára hivatkoztak, és valóban nagy erő állt mellettük. Ráadásul ő az első olyan isten, aki tiltja a gyűlöletet, ami pedig az ő isteneik közül egynek sem jutott eszébe. Továbbá feleségét is elsőként ennek a keresztény orvosnak sikerült valamilyen szinten meggyógyítani, de legalábbis javítani az állapotán. Hosszas és egyre komolyabb vita alakul ki az ülésen a keresztényekről és arról, milyen sorsot kellene nekik szánni.

Részletesebben itt: Móra Ferenc: Aranykoporsó


Az alábbi források szerint is "istentelenek" (őskeresztények) szolgáltak a római hadseregben, és az említett a rituális jósláson kereszttel a homlokukon jelentek meg, ezért a császár elbocsátotta őket a hadseregből:

http://books.google.de/
ALEXANDER DEMANDT: DIE SPÄTANTIKE
RÖMISCHE GESCHICHTE VON DIOCLETIAN BIS JUSTINIAN 284-565 n. Chr. (2007)(ISBN 340655993X, 9783406559938)
(S. 70) Es gab Christen in allen Schichten, auch am Hof, im Heer, sogar unter den Provinzialstatthaltern, durch kaiserliches Privileg vom Opfer entbunden, und allenthalben entstanden Bethäuser. Doch erhob sich Zwist unter den Gläubigen,
und ihn strafte Gott gemäß Euseb durch die neue Verfolgung."Den Anstoß soll ein Staatsopfer im Orient, vielleicht 299 in Antiochia, gegeben haben, bei dem christliche Soldaten das Kreuzeszeichen auf ihre Stirn gemalt hätten. Das war nach römischem Recht ein strafbarer Fall von Zauberei (s. Ill 6e). Diocletian hätte daraufhin alle Palastangehörigen zum Opfern gezwungen und die widerstrebenden aus dem Dienst entlassen."Wenig später sei die Mutter des Galerius beim Opfer von Christen belästigt worden, habe dann ihren Sohn aufgestachelt, und dieser habe den alten Kaiser zum Durchgreifen überredet."Zuvor freilich suchte Diocletian Rückendeckung bei der Curie von Nikomedien und Heß das Orakel des milesischen Apollon in Didyma befragen.

http://books.google.de/
Elisabeth Bruna: Die Christenverfolgung unter Diokletian (2010) ISBN 3640558790, 9783640558797
(S. 13) Im Jahre 299/300 kam es zum oben bererits erwähnten Vorfall (Text siehe Anhang 31): Als Diokletian im Osten weilte, zeichneten während eines Opfers einige Diener das Kreuzzeichen auf ihre Stirn, "wodurch die Dämonen verscheucht und die Opfer gestört wurden"87. Darauf verfügte Diokletian ein Opfergebot sowohl für die Angehörigen des Palastes88 als auch für alle Soldaten. Sollte diesem Gebot nicht nachgekommen werden, seien erstere zu verprügeln89, letztere aus dem Heer gestoßen werden90.

http://books.google.de/books?id=l-QEF9U ... &q&f=false
Karl Christ: Geschichte der römischen Kaiserzeit: Von Augustus bis zu Konstantin (2010) ISBN 3406596134, 9783406596131
(S. 724) Das Jahr 299 n. Chr. brachte dann die erste, strikt antichristliche Wendung. Ihr aktueller Anlaß war eine mißglückte Eingeweideschau, die in Gegenwart des Kaisers stattfand, und für deren Mißlingen anwesende Christen verantwortlich gemacht wurden. Die erste Reaktion des Kaisers war deshalb ein Opferbefehl für alle Palastangestellten, später auch ein allgemeiner Opferzwang für das gesemte Heer und die Beamtenschaft. Diejenigen, die sich weigerten, wurden aus dem Dienst entlassen. Für eine prinzipielle Regelung des Christenproblems ließ sich Diokletian Zeit. Er versicherte sich nicht nur der Zustimmung seiner Ratgeber im Staatsrat, sondern durch eine Anfrage beim milesischen Apolloorakel auch der Ansicht der Götter selbst. Erst nach diesen Erkundigungen gingen seit dem Jahre 303 n. Chr. die Edikte seiner Christenverfolgungen in rascher Abfolge durch das Reich. Am 23. Februar 303 n. Chr., am Fest des Gottes Terminus, setzten sie ein. Ihren Auftrakt bildete die Zerstörung der christlichen Kirche in Nikomedia.

http://www.artikel32.com/geschichte/1/h ... 45-313.php
Herrscher: diokletian (245- 313)
Andere Neuerungen im Steuersystem, die notwendig geworden waren, um das Heer, die wachsende Beamtenschaft und Diokletians Bautätigkeit finanzieren zu können, hatten dagegen mehr Erfolg und länger Bestand. Diokletian versuchte den alten römischen Götterglauben wiederzubeleben und die alten Traditionen auf das ganze Reich zu übertragen; daher begann er 299, die Christen aus seiner Armee zu entfernen, und 303 erließ er Edikte, die den christlichen Glauben verboten, die Zerstörung der Kirchen anordneten und die Rückkehr zum heidnischen Kult erzwangen. Die Folge war eine neuerliche, große Christenverfolgung.

http://gutenberg.spiegel.de/buch/82/32
Felix Dahn: Geschichte der Völkerwanderung
Zwölftes Kapitel
Das Christentum und der römische Staat
Wir haben über Diokletians Christenverfolgung nur christliche Quellen: das VIII. Buch des Eusebius, kurz in der Hauptsache, unerschöpflich in der Geschichte der einzelnen Martyrien, und Lactanz de mortibus persecutorum c. 10–16. Trefflich darüber Burkhardt in der a. d. a. St. zitierten Schrift.

Der faktische Hergang war nach Lactanz kürzlich folgender. Zuerst ward Diokletian dadurch gegen die Christen gereizt, daß eine wichtige Eingeweideschau in seiner Gegenwart angeblich durch das Schlagen des Kreuzes von Seite eines seiner Begleiter gestört worden sei.

Dadurch erbittert habe er alle Palastoffizianten zum Opfern zwingen und die sich Weigernden mit Schlägen bestrafen lassen; auch befahl er, die Soldaten dazu anzuhalten und die nicht gehorchenden des Dienstes zu entlassen.


A homloknak kereszttel történő megjelölése ószövetségi eredetű:

http://maranatha.uw.hu/Biblia/ez.htm
http://www.bibliacatolica.com.br/13/33/9.php
Ezekiel könyve, 9
3. Izrael Istenének dicsõsége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán,
4. és így szólt hozzá: "Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyûségek miatt, amelyeket mûvelnek benne."
5. A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: "Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta!
6. Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!" Megkezdték tehát a véneken, akik a templom elõtt voltak.
7. És így szólt hozzájuk: "Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg halottakkal az udvarokat, induljatok!" Azok elindultak, bejárták a várost és pusztítottak.


Ez év (i.sz. 299) tavaszának volt egy fontos kozmikus vonzata is. Az ószövetségi elképzelések misztériuma szerint a feltételezett Ábrahám emberáldozatának a kísérletétől a "végidőkre", azaz napjainkra betervezett messiás megszületésével bezárólag 14 azonos felépítésű kozmikus kereszt alakult ki a Zodiákusban:

Bild
(A korábbi időkben realizálódott Nap-Hold konjunkciók esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól. Ez abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján.)

I.sz. 299. áprilisában történt a 14 közül az egyik keresztnek a megvalósulása:

299.04.17. 13:36 UT
Nap-Hold konjunkció:26,6°Kos; -Uránusz oppozíció:28,3°Mérleg; -Mars quadrat:24,3°Bak; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Oroszlán
(9,2°)

Ez a kereszt nemcsak az őskeresztények elleni fellépésre adhatott okot Diocletian császárnak, hanem a Szt. György nevével fémjelzett legenda is ehhez kellett utólag kapcsolódott. Szt. György legyőzte úgymond a sárkányt, azaz a gonoszt, ami az említett kozmikus kereszt szellemi hatása. Mivel ő katona volt, és megtagadta i.sz. 299-ben a Dikletian által parancsba adott római istenek felé bemutatandó áldozatot, így ki lett zárva a hadseregből. Makacssága miatt megkínozhatták, majd halálra lett ítéve a hitéhez történt ragaszkodása miatt.

Nincsennek egyértelműen megbízható adatok arra nézve, hogy mikor érte utól a végzete, sőt azt is megkérdőjelezik, hogy Diokletianus császár végeztette-e ki?

Dr. Diós István: A szentek élete (1990) ISBN 960 360 542 3
(167. old.) Szent György
Április 24.
a világegyházban április 23. +4. század

Amikor Györgyöt történelmi személyként fogadjuk el és méltatjuk, a Lydda Dioszpoliszban (Palesztina) régtől meglévő kultuszának bizonyságaira hivatkozva tesszük ezt. Ugyanakkor világosan elhatároljuk magunkat legendás szenvedéstörténetétől, amelynek eredete visszanyúlik az 5. század elejéig, és különféle változataival megtéveszti az utókor ítéletét.

Annyi történelmileg biztosnak tekinthető, hogy György a konstantini fordulat beköszöntése előtt halt vértanúhalált Krisztusért Lyddában. Tiszteletének rendkívüli elterjedtségével magyarázható, hogy vértanúsága körülményeit oly sok legendás elemmel tarkították.

A legeredetibbnek látszó passió-változatot állítólag a szent szolgája, Paszikratész mint szemtanú írta meg. Eszerint Dadianosz perzsa király volt az, aki szentünket üldözte. György Kappadókiából származó katonatiszt volt. Anyja hatására keresztény hitre tért, és a pogányságot támadta, ahol csak tudta. Dadianosz börtönében borzalmas kínzatásokat kellett elviselnie. A fogolynak maga Krisztus adta tudtára egy látomásban, hogy szenvedései 7 évig fognak tartani, és ezalatt háromszor meghal és föltámad. Egyéb halálos kínzatásokon kívül el kellett viselnie Györgynek, hogy egyszerre 60 szöget verjenek a fejébe! Az elbeszélőnek nem az események történeti visszaadása volt a szándéka, hanem annak épületes és vigasztaló bemutatása, hogy az Isten által óvott emberi életnek nem lehet ártani.

A tudósításoknak egy másik típusában Diocletianus császár játssza a szinte mitológiai Dadianosz szerepét. György itt is számos kínzást szenved el, de csak egyszer hal meg ebben az elbeszélésben. Ez a változat nyugaton terjedt el. Germán és szláv nyelveken is hamarosan kivirult a György-legenda, miközben számos csoda elbeszélését fogadta magába.

A kutatók néhány feltevést dolgoztak ki, hogy megmagyarázzák a legendát. A ,,mitológiai'' magyarázat olyasféle alakokkal azonosította Györgyöt, mint Mithrasz, Perszeusz, Hórusz vagy Tammuz. A sárkányölő motívum, mely elsősorban a költészetet és az ikonográfiát ihlette meg, csak később született a György-legenda nyugati hagyományában. A legrégibb változatokból hiányzik, és olyan szent-életrajzi klisének kell tartanunk, amelyet legalább harminc más szentnél megtalálunk. Egy másik értelmezés (,,történelmi'') úgy véli, hogy György alakjában a fél-ariánus kappadókiai György püspököt kell fölismernünk. Ez azonban ellentétben áll a György-tisztelet történetével, amely kimutathatóan Lydda-Dioszpoliszból ered. Amint sok ókori zarándok tudósít róla, már a korai időkben megmutatták itt György sírját.

Lydda neve nemsokára Georgiopoliszra változott, s volt egy Györgynek szentelt bazilikája. Szíriában a 4. századtól találunk György- templomokat, Egyiptomban mintegy 40 templom és kolostor, Ciprus szigetén pedig még hatvannál is több szentély viseli a nevét. Konstantinápolyban maga Konstantin építtetett templomot a szentnek.

A görög egyházban György Demeterrel, Prokópiosszal és Theodorosszal együtt a nagy katonaszentek közé tartozik, kiket gyakran a ,,nagyvértanúk'' névvel illetnek, és teljes katonai díszben ábrázolnak. György volt a zászlótartó, és ebben a minőségben kiemelkedő helye van köztük.

Rómában már az 5. századtól volt saját temploma, Itália többi részében körülbelül egy évszázaddal későbbi tiszteletét lehet igazolni. Tours-i Szent Gergely azt állítja, hogy Galliában még ereklyéit is tisztelték, és a Merowingok ősatyjuknak tekintették. Mainzban Sidonius püspök építtetett a szentnek egy bazilikát, amelyre Venantius Fortunatus készített föliratot. Angliában és Skóciában már az angolszász időkben meglehetősen nagy tekintélye volt szentünknek. Meg kell azonban azt is állapítanunk, hogy György tisztelete Európában a középkorban volt a legerősebb: mint általában a lovagok oltalmazója és a zarándokok meg a német lovagrend védőszentje kiemelkedő helyen állt. Rövid ideig a Dardanellák is az ő nevét viselték.


Számtalan képzőművészeti alkotás készítőjét ihlette meg a Györggyel kapcsolatos mesés legenda:

Link
Kép

Kép

Link
Kép

Kép

Link
Kép
Szt. György és a Napbaöltözött Asszony (Fekete Madonna)

Link
Kép
Nikolaikirche von Stockholm

Link
Kép

Link
Kép
Tbiliszi (Grúzia)

Link
Kép
Vilnius (Litvánia)

Nem véletlenül ábrázolják Györgyöt a sárkánnyal folytatott küzdelmében kereszttel, és az se véletlen, hogy a Jelenések könyvében található Napbaöltözött Asszonnyal (Fekete Madonnával), hiszen a "végidők", azaz napjaink kozmikus sárkánya (Jelenések könyve 12,3/9; 1999.08.11.) ugyanolyan felépítésű kozmikus kereszt volt, de napfogyatkozással kombinálva.

Mivel már a negyedik században templomokat emeltek Szíriában a számára, és az ötödik századtól pedig Rómában is volt saját temploma, így minden további nélkül joggal feltételezhető, hogy a hitéért halhatott mártirhalált, éspedig nem akármilyen körülmények között. A sárkányos legenda se jöhetett létre vele kapcsolatosan ok nélkül.

Amennyiben Diokletianus utasításának a következményeként végezték ki, úgy György valójában nem az akkoriban realizálódott kozmikus sárkányt győzte le, hanem a hite (mi a fent bemutatott keresztre is bazírozott) megtagadására kényszeríteni igyekvő császárnak az utasítását, amiért halállal kellett lakoljon. A legenda ulólagos megalkotója tisztában kellett legyen a bemutatott égi eseménnyel (kozmikus kereszt).
Nem ok nélkül hozta a mitológiai magyarázat Szt. Györgyöt az ókori istenekkel (Mithrasz, Hórusz, stb.) kapcsolatba, amit feltehetőleg nem nézhetnek jó szemmel a keresztény egyházak.

Nagyon lényeges volt Szt. György kínhalálával kapcsolatos kozmikus eseményt felderíteni, de legalább annyira fontos szerintem a pontos születési idejét is megállapítani, hiszen a mitológia Mithraszának és Hóruszának a születési adottsága is rendkívül fontos, akikkel őt feltehetőleg nem ok nélkül hozzák kapcsolatba...

A születési időpontjával kapcsolatos néhány elképzelés:

http://lexikon.katolikus.hu/G/Gy%C3%B6rgy.html
György, Szt (Kappadókia, ?-Lidda, Palesztina, 296-303 között): nagyvértanú, katona.

http://www.martinus.at/pfarren/patrozin ... Georg.html
geboren: 3. Jh. (?) in Kappadokien

http://www.heiligenlexikon.de/Biographi ... rtyrer.htm
* im 3. Jahrhundert in Kappadokien in der Türkei (?)

http://kirchensite.de/index.php?myELEMENT=66111
Geboren im 3. Jahrhundert in Kappadozien

http://kazincbarcikai-plebania.emeccles ... hp?hely=23
Szent György
Ünnepe: április 24.
Szent György (270 körül – 303. április23.) római kori katona és keresztény mártír.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Gy%C3%B6rgy
Szent György (270 körül – 303. április 23.) római kori katona és keresztény mártír.

http://pt.wikipedia.org/wiki/S%C3%A3o_Jorge
São Jorge (275 - 23 de abril de 303)

http://en.wikipedia.org/wiki/Saint_George
Saint George (c. 275/281 – 23 April 303)


Az adatokból egyértelműen kitűnik, hogy az illetékesek vagy nincsennek tisztában Szt. György pontos születési dátumával, vagy pedig ez nem a beavatatlanokra tartozik...

Feltétlenül célszerű a továbbiakban megvizsgálni az i.sz. 299.04.17-én kialakult kozmikus keresztet megelőző olyan konstellációkat, melyek szintén a Shem ha-Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai voltak:

264.05.13. 06:15 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:21,7°/21,7°/27,8°/24,9°/18,8°Bika
(9°)
(Partial napfogyatkozás)

273.09.28. 12:42 UT
Nap-Hold-Szaturnusz konjunkció:5,2°/5,2°Mérleg/27,4°Szűz; -Mars-Uránusz quadrat:6,5°/2,8°Rák
(9,1°)

287.02.15. 19:55 UT
Nap-Szaturnusz konjunkció:27,1°/27,2°Vízöntő; -Hold-Uránusz oppozíció:27,1°Oroszlán/2,1°Szűz; -Mars quadrat:27,3°Bika
(5°)
(Penumbral holdfogyatkozás)

289.12.14. 11:07 UT
Nap-Mars konjunkció:23,3°/23,5°Nyilas; -Hold oppozíció:23,3°Iker; -Szaturnusz quadrat:27,2°Halak; -Uránusz oppozíció:18,2°Szűz
(9°)
(Teljes holdfogyatkozás)

296.07.02. 12:08 UT
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció:9,8°/3,8°/3,6°Rák; -Hold oppozíció:9,8°Bak; -Uránusz quadrat:12,3°Mérleg
(8,5°)

297.10.17. 20:15 UT
Nap-Uránusz konjunkció:24,7°/21,6°Mérleg; -Hold oppozíció:24,7°Kos; -Mars quadrat:21,7°Bak; -Szaturnusz oppozíció:26,4°Rák
(4,8°)

298.07.25. 14:05 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz konjunkció:1,4°/1,4°/0,2°/0,4°Oroszlán; -Uránusz quadrat:21,8°Mérleg
(9,6°)

A lista a Shem ha-Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásait felépítő égitestek együttállásával (konjunkciójával) kezdődik, ami i.sz. 264.05.13-án történt. Mint tudjuk, Jézus, Sabbatáj Cví és Jiddu Krishnamurti is ilyen együttállás égisze alatt látta meg a napvilágot.

Már utaltam arra, hogy Szt. Györgyöt a mitológiai Mithrasszal, Hórusszal, stb. azonosította. Mithrasszal kapcsolatosan néhány utalás:

http://www.evangelikus.hu/lapszemle_200 ... eny-unnepe
A fény ünnepe
A hagyomány Mithras és Jézus születését is a téli napforduló-ünnep – a legyőzhetetlen Nap, „Sol invictus” ünnepe – idejére teszi, amely a nyári napfordulóhoz köthető Szent Iván-éj ellenpontja az évkörben.

A kisázsiai Mithras és Jézus történetének hasonlósága szembetűnő: mindkettejüket szűz anya szülte, a legenda szerint barlangban – ez utóbbi elem a Mithras-kultuszból került át a keresztény szimbolikába –, mindkettejükhöz csillag vezette el a bölcseket, akik ajándékot hoztak nekik. Mindketten az isteni erő, a fény győzelmét szimbolizálják a sötétség felett – épp ezért mindketten rendelkeznek napisteni vonásokkal: az ókeresztény ábrázolások között, például Ravennában is található olyan mozaik, amely Héliosz napisten képében jeleníti meg Krisztust. Krisztus születése, a világra jövetele a keresztény szimbolikában épp ezért a fény eljövetele: a fényt szimbolizálja az adventi koszorú négy adventi vasárnapot jelentő gyertyája éppúgy, mint a karácsonyfa gyertyái, sőt, ha úgy vesszük, még a karácsonyfa gyertyáit helyettesítő villanyfüzér is – bár a kínai gyárban, ahol gyártják, ez nyilván nem nagyon merül fel. December 25-ét hivatalosan egyébként I. Gyula pápa nyilvánította Jézus születése napjává Kr. u. 350-ben.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Mithr%C3%A1sz
Mithrász a római császárkor egyik legnagyobb istene, a köré szerveződött misztériumvallás központi alakja.

Mithras, Mitra néven az ind hitregékben a felkelő nap istene, később Mithra névalakban a perzsa vallásban egyre jobban előtérbe kerül, s a világosság istene, a perzsa vallás megváltója lett, aki a jóság és az igazság küzdelmében a diadalmas vezér szerepét játssza.
Egyes mítoszok szerint december 25-én született egy szűztől (más mítoszok szerint sziklából).

A 3. században szerepe egyre jelentősebbé vált, a Sol Invictus-szal (magyarul „A legyőzhetetlen Nap”) összeolvadva az egyik legfontosabb állami kultusszá vált Aurelianus császár idejére. 307-ben, a keresztényüldöző Diocletianus idején a birodalom fő védelmező istenévé nyilvánították. Hivatalos kultusza még a kereszténynek tartott I. Constantinus császár alatt is megőrizte befolyását.

Kultuszának csak a kereszténység terjedése vetett véget, Mithrász képe 323-ban tűnik el a római pénzekről. Julianus császár ismét vissza akarta Mithrászt helyezni jogaiba, de szándékát korai halála meghiúsította. A Mithrász-vallás több mint egy évszázadon át a kereszténység komoly ellenfele volt.

http://animamundi.hu/tanform.php?tsz=16
David Fingrut
Mithraizmus
A Római Birodalom utolsó pogány államvallásának öröksége
A hívők „a Világ világossága”-ként, az igazság, igazságosság és a hűség szimbólumaként utaltak Mithrászra. Közvetítő volt a menny és a föld között, s tagja volt egy Szentháromságnak. A perzsa mitológia szerint Mithrász szűztől született, kit az 'Istenanya' címmel láttak el. Az isten egész életében szűz maradt, s imádói körében nagyra becsülte az önuralmat, az önmegtagadást és az érzékiséggel szemben tanúsított ellenállást. Mithrász olyan etikai rendszert képviselt, mely a gonosz erőivel szembeni szövetkezés érdekében támogatta a testvériséget.

Mithrász imádói erősen hittek az égi menny és az alvilági pokol létezésében. Hittek abban, hogy az isten jótékony erői szánják szenvedésüket, s az eljövendő világban megadják nekik a halhatatlanság és az örök megváltás végső igazságosságát. A végső ítéletnapra vártak, melyen feltámadnak a halottak, s egy végső összeütközésre, mely minden dolgok fennálló rendjét elpusztítja, hogy előidézze a fény diadalát a sötétség felett.

A hívőktől megkívánták, hogy rituális „megkeresztelkedés” révén megtisztuljanak, s részt vettek egy olyan ceremónián is, melyben az isten testét és vérét szimbolizáló kenyeret és bort ettek-ittak. Szentnek tartották a vasárnapot, s minden év december 25-én ünnepelték az isten születését. Miután az isten befejezte földi küldetését, társaival együtt részt vett az utolsó vacsorán, mielőtt felszállt volna a mennybe, hogy fentről védelmezze a hívőket mindörökké.

Túlzott leegyszerűsítés lenne azonban, ha azt sejtetnénk, hogy a mithraizmus a kora kereszténység egyszerű előfutára volt. Krisztuson és Mithrászon kívül rengeteg egyéb istenségről (például Oziriszről, Tammuzról, Adoniszról, Baldurról, Attiszról és Dionüszoszról) tartották úgy, hogy meghalt és feltámadt. Számos klasszikus heroikus alakról – mint amilyen Herkules, Perzeusz és Thézeusz – állították, hogy szűz anya és isteni atya egyesüléséből született. Jóformán az összes pogány gyakorlatot és ünnepséget, melyet nem lehetett elnyomni vagy a föld alá szorítani, végül a kereszténység rítusai közé foglalták, ahogyan az Európa- és világszerte elterjedt.

A perzsa hagyományok szerint Mithrász isten valójában a Zarathusztrától várt Megváltó emberi formájában inkarnálódott. Mithrászt Anahita, egy szeplőtelen szűzanya szülte, kit egykor, a hierarchikus reformáció előtt termékenységistennőként imádtak. Úgy tartották, Zarathusztrának a – Szisztan perzsa tartományában található – Hamun-tó vizében megőrzött magjától fogant meg Anahitában a Megváltó. Azt tartották, Mithrász i. e. 208 körül, születése után 64 évvel emelkedett a mennybe. A pártus érméken és dokumentumokon dupla dátum látható e 64 év kihagyásával. Mithrász volt 'A Nagy Király', kit mélyen tiszteltek a nemesek és monarchák, akik különleges védelmezőjüknek tekintették.

Mithrászt az Igazság Isteneként és a Mennyei Fény Uraként ismerték, és neki tulajdonították a mondást: „Csillag vagyok, mely véled halad, és a mélységekből fénylik elő.”

Harcolt a gonosz erőivel, és elpusztította a rosszindulatúakat.

A bika leölése az ember spirituális természetének győzelmét reprezentálta állatisága felett; párhuzam lelhető fel itt a Tiamatot leölő Marduk, a Humbabát megölő Gilgamesh, a Sátánt leigázó Mihály, a sárkányt ölő Szent György, a Krisztus oldalába lándzsát szúró centurió, Lewis Carrollnál a Halandzsát megsemmisítő „ragyogó fiú” és az Idegent elpusztító Sigourney Weaver között.

Az archetipikus hősmítosz szerint, melyet a római Mithrász-rituálékon szavaltak, a csecsemő Mithrász szövetséget kötött a nappal, és elindult, hogy megölje a bikát, az elsőként megteremtett élőlényt. Míg a bika legelészett, Mithrász megragadta a szarvainál fogva, és egy barlangba húzta. A bika hamarosan elszökött, de újra foglyul esett, amikor Mithrásznak azt a parancsot adta a holló, a nap hírnöke, hogy ölje le a bikát. Kutyájának segítségével Mithrász sikerrel járt a bika elfogásában, s ismét a barlangba cipelte. Az orrlyukainál fogva megragadta, s kését mélyen belemártotta lágyékába.

Ahogy a bika meghalt, létrejött a világ, és megszületett az idő. A leölt állat testéből tört elő az összes gyógynövény és egyéb növény, mely a földet borítja. Az állat gerincvelejéből búza fakadt a kenyér elkészítéséhez; a vérből szőlőtőke született a bor elkészítéséhez. Az áldozati vér ontása nagy áldásokat hozott a világnak, melyeket Ahriman megpróbál gátolni. A jó és gonosz közt folyó küzdelem, mely abban a pillanatban kezdődött, az idők végezetéig folytatódik.

A manicheizmust ironikus módon mint veszélyes eretnekséget ítélte el a pápaság Nyugaton; ártalmasnak tartották a társadalmi életre és a közös emberi intézményekre. Hasonló okokból emeltek ellene kifogást Perzsiában is. Manit üldözték, s végül i. sz. 276-ban (*?) – számos követőjével egyetemben – halálra ítélték. A manicheizmus ettől függetlenül széles körben elterjedt, s a 14. századig a Kelet fő vallását képezte.

http://www.szekesegyhaz-kaposvar.hu/karacsony.htm
Egy római almanach szerint már Kr. u. 336-ban megünnepelték Rómában a karácsonyt.

Máig tisztázatlan, miért került a karácsony december 25-ére, de nagyon valószínû, hogy a régi keresztények így akarták háttérbe szorítani a „legyõzhetetlen nap születésé”-nek (natalis solis invicti) pogány római ünnepét. Ez az alkalom a téli napforduló utánra esett, amikor a nappalok ismét hosszabbak, és a nap ismét feljebb kúszik az égen. A karácsonnyal összekapcsolódó hagyományok így többféle forrásból erednek. (A magyar karácsony szó szláv eredetû, s szintén a téli napfordulóra utal.) A római világban a Saturnalia (dec. 17.) a vidámság és az ajándékozás napja volt. December 25-ét az iráni isten, Mithra születésnapjának is tartották, akit az Igazságosság Napjának neveztek. A római újévkor (jan. 1.) a házakat zöld növényekkel és lámpákkal díszítették, a gyerekeknek és a szegényeknek pedig ajándékot adtak.

Liturgikus értelmezése
Az Úr Jézus születését karácsonykor, december 25-én ünnepli az egyház. Jóllehet, nem a karácsony a kereszténység legnagyobb ünnepe - hisz a húsvét megelőzi -, mégis nagyon sokan a karácsonyt családiasabbnak, bensőségesebbnek érzik. A karácsony szláv eredetű szó, az ősi keresun szóból származik: az újba átlépőt jelent.
Az első három században nem ünnepelték meg külön Krisztus születésének napját. Az ősi liturgia mindent az Üdvözítő halála és feltámadása köré csoportosított. A karácsony-ünneplés a 4. század elején kezdődött a nyugati egyházban.
A pogány mitológiában karácsony a Mithras-kultusz, azaz a Napisten ünnepe, a fény születése volt. - A pogány napteológia szerint december 25-én ünnepelték Szíriában és Alsó Egyiptomban a nap születését. Innen került az ünnep Rómába. 271. december 25-én Aurelius császár Rómában dedikálta a legyőzhetetlen Napisten templomát.
A 325. évi Niceai zsinat határozata alapján karácsony Jézus Krisztusnak, azaz az igazi fény születésének az emléknapja.

http://www.basiswissen-christentum.de/d ... skult.html
Der Mithraskult
Seit dem 3. Jh. n.Chr. dem Zeitpunkt also, zu dem der Mithraskult offizieller Kult der Kaiser geworden war, finden sich zahlreiche Inschriften, die belegen, wie wichtig Mithras für die Kaiser geworden war. Seit dieser Zeit lebte im kaiserlichen Palast ein sacerdos invicti Mithrae domus Augustanae, ein „Hofgeistlicher“ für den Kaiser.
Besonders interessant ist eine Inschrift aus dem Jahre 308, in dem sich die Kaiser Galerius, Maximian und Diocletian in Carnuntum trafen, um die Tetrarchie wiederherzustellen. Aus diesem Anlass erneuerten sie das dort befindliche Mithräum und stifteten folgende Inschrift:
D∙S∙I∙M
FAVTORI∙IMPERII∙SVI
IOVII∙ET∙HERCVLII
RELIGIOSISSIMI
AVGVSTI∙ET∙CAESARES
SACRARIVM
RESTITVERVNT
D(eo) S(oli) I(nvicti) M(ithrae) | fautori imperii sui | Iovii et Herculii | Religiosissimi | Augusti et Caesares | Sacrarium | restituerunt
Hier wird deutlich, dass Mithras als Beschützer der kaiserlichen Herrschaft eine staatstragende Funktion erlangt hat. Damit ist der Höhepunkt der Mithrasverehrung erreicht.


A korai kereszténység (őskereszténység) története folyamán voltak olyan időszakok, amikor üldöztetésnek voltak kitéve a hitük miatt. Későbbiekben viszont ők üldözték a másban hívőket, pogány, hitetlen, eretnek, stb. jelszóval. Szt. György se volt mentes az ilyen hozzáállástól:

http://www.katolikus.hu/szentek/0424.html
György Kappadókiából származó katonatiszt volt. Anyja hatására keresztény hitre tért, és a pogányságot támadta, ahol csak tudta. Dadianosz börtönében borzalmas kínzatásokat kellett elviselnie.

A tudósításoknak egy másik típusában Diocletianus császár játssza a szinte mitológiai Dadianosz szerepét. György itt is számos kínzást szenved el, de csak egyszer hal meg ebben az elbeszélésben.


Vajon kínhalált kellett volna-e halnia Györgynek akkor is, ha tolerálta volna mások hitét?

Mi lehetett az oka annak, hogy a kereszténység egyik legkiemelkedőbb és legfontosabb szentjévé válhatott? A hitéhez ragaszkodása, és a kínhalála? Sokan mások is vállalták ezt a történelmi magyarázatok szerint.

Szerintem igazuk kell legyen azoknak a vallási mítoszokat kutatóknak, akik párhuzamba állították Györgyöt pl. Mithrásszal, a Római Birodalomnak i.sz. 2. és 3. századbeli legkiemelkedőbb Istenével, helyesebben annak az inkarnációjával.


Kidolgozása folyamatban van!
Benutzeravatar
Admin
Forum Admin
 
Beiträge: 123
Registriert: 05.2013
Wohnort: Deutschland
Geschlecht:

Zurück zu "Shem ha-Mephorash"

 
cron